Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-23 / 249. szám
A PEST MEGYEI TANÁCS ÜLÉSE Czinege Lajos: Történelmünk alkotó részesei Bevezető szavaiban Czinege Lajos tolmácsolta o Magyar Szocialista Munkásvárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács üdvözletét a megyei tanács tagjainak, a megye valamennyi tanácsának és az általuk képviselt lakosságnak. Mint mondotta, történelmi esemény évfordulóját köszöntjük a mai napon, hiszen ma harmincöt esztendeje járultak első ízben a szavazóurnákhoz az állampolgárok, hogy megválasszák közvetlen népiképviseletüket, a tanácsokat. Országszerte megemlékeznek ezekben a napokban erről a történelmi évíordulóróiL Elismerés és hála . Az államszervezet újjáalakításának fontos dátuma volt az az 1950. évi október, hiszen az állampolgárok 220 ezer tanácstagnak szavaztak bizalmat, akik a következő napokban és hetekben összesen háromezer tanácsi testületet alkottak, s késedelem nélkül megkezdték munkájukat. Valójában ez az esemény elválaszthatatlanul kapcsolódik egy korábbi időszakhoz, a felszabaduláshoz, amikor a Szovjetunió fegyveres ereje kiűzte a fasisztákat Magyarország területéről és lehetővé tette az önálló nemzeti léttel társuló demokratikus fejlődést. A minden tekintetben szétzilált országban a közigazgatás is elemi gondokkal küzdött. Máig tartó nagy tanulság, hogy városokban és községekbw.fiyars egymásutánban jöttek létre a Nemzeti*mázott súgok, amelyek a lakosság bizalmát élvezték és minden helyes törekvésükkel azonnali támogatásra találtak. Nagy történelmi érdemek fűződnek a közigazgatásnak ehhez a formájához, mert bebizonyosodott, hogy a felszabadult nép szinte spontán folyamatként képes létrehozni a maga szervezeteit, igazgatni mindennapjait. A későbbiekben a kommunista párt követelésére megnyílt az út a munkások, a parasztok legjobbjai előtt az államigazgatásba. s ugyan nagy erőfeszítések, olykor emberi tragédiák árán is, ezek a kétkezi dolgozók bebizonyították: alkalmasak az addig nem ismert feladatok ellátására, alkalmasak arra, hogy munka közben és munka mellett sajátítsák el az államigazgatás bonyolult tudnivalóit. Öle valóban a nép nevében, a nép képviseletében tették a dolgukat és ma is elismerés és hála illeti őket. A miniszterelnök-helyettes a továbbiakban azzal foglalkozott, milyen lényegi változásokat hozott a jogrendben, az államhatalomban, a közigazgatásban a Magyar Népköz- társaság alkotmányának elfogadása 1949-ben. döntően meghatározva ezzel a tanácsrendszer alapjait is. Alapvető jogforrásunkra, az alkotmányra támaszkodva készült el 1950- ben az első tanácstörvény. Ez a jogszabály jól jelölte meg a tanácsok szerepét, helyesen alakította ki a szervezeti rendszert, mert az akkori viszonyokat tükrözte. Ezt ma is tiszta lelkiismerettel állapíthatjuk meg. Ugyanakkor nem hallgathatunk arról sem, hogy voltak hibák, a fejlődés nem bizonyult törés- men tesnék. Folyamatos haladás Ennek ellenére — folytatta a szónok —, vagy mondhatjuk úgy is, hogy ezzel együtt, a tanácsok tiszteletet érdemlő eredményeket értek el és helytálltak 1956 súlyos válságában is. A Magyar Szocialista Munkáspárt visszaállította a lenini munkastílust, érthető tehát, ha az államigazgatásban is új követelmények fogalmazódtak meg, fejlődésnek indult a tanácsok tömegkapcsolata, más lett a testületi élet, fokozódtak a követelményék a tisztségviselőkkel szemben. Érthető volt tehát az is, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésében a tanácsok már kiemelkedő szerepet játszottak, a hatvanas évektől kezdődően pedig lényegében folyamatosan korszerűsödött mind a népképviselet, mind az államigazgatás' tevékenysége, tágult a tanácsok jog- és hatásköre, kapcsolatrendszere a lakossággal, a társadalmi szervezetekkel. Czinege Lajos ünnepi beszéde további részében elemezte azokat a változásokat, amelyek napjainkig vezethetően már a 60-as években elkezdődtek, a többi között ilyen volt a gazdaságirányítás új rendszerének kidolgozása és bevezetése. Ennek megíelelően 1971-ben az úgynevezett harmadik tanácstörvény a korábbiakhoz képest alapvetően megváltoztatta a tanácsok gazdálkodásának alapjait, és kereteit, és ma is azt mondhatjuk, hogy ez rendkívül fontos lépés volt. A 70-es években a testületi munka gazdagodásának lehettünk tanúi, egyben annak is, hogy a tanácsok önállósága fokozatosan testet öltött a gyakorlatban, mindinkább érvényesült az az elv, hogy a lakosság ügyeit ott intézzék, ahol azok létrejönnek. A változások természetesen soha nem mentesek az ellentmondásoktól. Így volt ez a 70-es években is, amikor a vitathatatlan és örvendetes fejlődés ellenére feszültségekkel is szembe kellett nézni. Űj feszültség volt például a székhelytelepülés és a társközségek viszonyrendszere, nehezen adja fel hadállásait a formalizmus, a bürokrácia, amint a tanácsi gazdálkodásban létrejött ellentmondások is ismeretesek. Amikor tehát azt mondjuk, hogy az államigazgatás legutóbb végrehajtott korszerűsítését az élet tűzte napirendre — így a járások megszüntetését —, akkor csupán a valóságot fogalmazzuk meg. Elkerülhetetlen, az élet kikövetelte lépés volt tehát ez, amint hasonlóan az előbbihez, az új választójogi törvény elfogadása, majd az idén lezajlott választásokkal a gyakorlati próbája is ilyen lépés volt. A szocialista demokrácia terepeinek bővítése, fórumainak, formarendszerének tágítása legfőbb hajtóerőink egyike ma. Éppen ezért valamennyiünk számára alapvető útmutatás az MSZMP XIII. kongresszusa határozata, amely a többi között kimondja; az államigazgatás mindenkor igazodjon az élet felvetette kérdésekhez. Eresebb fegyelmet A szónok ezt követően az államigazgatás néhány új vonásával, a többi között az elöljáróságok szerepkörével és feladataival foglalkozott, majd hangsúlyozta: a gazdasági teljesítmények fokozása most a fő feladat, és ebben a tanácsoknak is jelentős rész jut. Csakis a teljesítményeknek a növekedése teszi lehetővé, hogy azoknak a feszítő gondoknak egy részét, amelyekkel ma küzdünk, enyhíthessük, illetve megszüntethessük. Pest megye egésze és az agglomerációs övezet még inkább tagadhatatlanul sok ilyen feszítő gonddal küzd, 'és ezt sem .a tanácsoknak, sem az állami irányításnak nem szabad szem elől tévesztenie. Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy kialakuljon a tanácsoknál a komplex gazdálkodási szemlélet, legyen értékteremtő folyamat a helyi erőforrások feltárása és hasznosítása. Ebben a bonyolult munkában hathatós támogatásra tehetnek szert a helyi testületek a mainál nyitottabb településpolitikával, például a településfejlesztési hozzájárulás céljainak alapos kidolgozásával, megismertetésével, meggyőzésen alapuló elfogadtatásával. Beszéde befejező részében a miniszterelnök-helyettes arról szólott, milyen elgondolások alapján dolgoznak a központi irányító szervek az államigazgatás további fejlesztésén, a helyi tanácsok önállóságának megszilárdításán, a tanácsapparátu! hozzáértésének fokozásán. Történelmünk alkotó részesei voltak a tanácsok, és azok ma is, történelmi horderejű feladatok megvalósítóiként épültek bele min. dennapjainkba, és az ilyen horderejű feladatokból jut számukra a jövőben is. Elismerés és köszönet mindazoknak, akik részt vállaltak az eltelt három és fél évtizedben a tanácsok munkájából, akik segítői voltak a köz- igazgatás új rendszere megteremtésének és megszilárdításának, s közülük is elsőként azokat illeti a köszönet és a hála szava, akik kezdettől fogva, azaz 35 esztendeje tagjai valamely tanácsnak. Pest megyében negyvenkilencen vannak ilyenek, s ez azt mutatja, hogy a népet sokféle módon lehet szolgálni, de e szolgálatnak tagadhatatlanul kiemelkedő jelentőségű területe a tanácsi testület. Fontos közhangulati tényező Kereskedelem, kérdőjelekkel kos kínálata. Idén az év elejétől azonban már az a gond — mert hatásos kormányzati intézkedések alapvetően megváltoztatták a helyzetet —, hogy hatalmas készletek várnak vásárlókra a telepeken ... Napjainkban a legnehezebb helyzet a szilárd tüzelőanyagoknál alakult ki. Igaz, ez nem megyei sajátosság — amint a gond enyhítése sem áll módjában megyei szerveknek —, a sorban állást, a korlátozott mennyiségű árukiadást azonban az is súlyosbítja, hogy a megyének — kerekítve — száz településén nincsen a szocialista szektornak ilyen árut kínáló lerakata, azaz az ellátás teljes egészében a magánkereskedők feladata, terhe. Áru- beszerzésük azonban — és ezt nem fedte szemérmes csend a tanácsülésen — napjainkig rendezetlen, ezért akadnak, akik jogszabályellenesen teremtik meg az árualapot, mások pedig ugyan panaszt emelnek a képtelen helyzet ellen, de beletörődnek abba, hogy nem tudnak mit adni a vásárlóknak. A magánkereskedők építőanyag- és tüzelőáru-ellátása tehát többszörösen megérett a rendezésre, a tiszta helyzet teremtésére. Sok szó esett a megyei tanács ülésén a kereskedelmi hálózat fejlesztésének eredményeiről és feszültségeiről is, hiszen — és erre az egyik felszólaló nyomatékosan felhívta a figyelmet — a gyarapodás mértéke nem kicsiny. Az esztendő végéig, azaz a hatodik ötéves terv időszakában a megyében összesen 47—48 ezer négyzetméterrel növekszik a kereskedelmi hálózat alapterülete. A baj ott van, hogy az égető igények ennél nagyobbak, anyagi fedezet híján azonban az eredetileg eltervezettnél 16 ezer négyzetméterrel kisebb a fejlesztés eredménye, s ez bizony : érezteti hatását mind a zsúfoltságban, a vásárlás körülményeiben, az áruk választékában, tárolásában, mind a kereskedelmi dolgozók munka- körülményeiben. Amint az is rányomja bélyegét mind a kereskedelmi alkalmazottak, mind a vásárlók helyzetére — és a tény indokoltságát nehezen tudná bárki is elfogadtatni, derült ki a testületi ülésen —. hogy az e területen foglalkoztatottak havi átlagbére hatszáz forinttal marad el fővárosi kollégáik javadalmazásától. Nagyon sokan tehát — és a maguk szemszögéből nézve érthetően — inkább a bejárást választják, a megyében azonban a tetemes létszámhiány ellenére sem tudják a vállalatok, a szövetkezetek a béreket tovább emelni. Indokolt szigorúság A megyei tanács, elfogadva a kereskedelem helyzetéről szóló jelentést — amelynek keretében, a már említetteken túl, részletes tájékoztatást kaptak a testületi tagok például az árellenőrzések, a szerződéses üzemeltetésű formák tapasztalatairól is —, határozatában megjelölte azokat a legfőbb irányokat, amelyek a következő időszakban a teendőket vezérlik. így a többi között a fogyasztói érdekvédelem fokozását, a beruházási eszközök felhasználásának rangsorolás alapján történő koncentrálását, a településeken belüli ellátási különbségek csökkentését. Helyet kapott a határozatok sorában a tartalékok fokozott hasznosításának — mint amilyen például az ún. kishatár- menti forgalom, a kereskedelmi vállalatok által adott termeltetési megbízás — szükségessége is. valamint az úgyszintén. hogy az illetékesek az eddiginél szigorúbban járjanak el a fogvasztói érdekek megsértőivel szemben. M. O. Valójában nem egyetlen szakterület került nagyító alá á megyei tanács tegnapi ülésén a kereskedelmi ellátás helyzetével, hanem mindennapjaink sokkal tágabb köre. Amit nemcsak az előterjesztés mutatott — amikor például kitért az ipar szállítóképességének gondjaira, avagy a bérpolitika kétséges eredményeire —, hanem ez tükröződött a felszólalásokban is. A lakosság hangulatában, közérzetében, ítéleteiben fontos szerepet játszik az is, mit sikerült, mit nem sikerült a kereskedelem fejlesztésében elérni. Megmaradt feszültség Maga a szám imponáló, tavaly a megyében a kiskereskedelmi forgalom harminchá- rommilliárd forintot tett ki, akárcsak a korábbi esztendőkben, a legutóbbi években is folyamatosan növekedett. A növekedés árnyékában azonban jelentős feszültségek húzódnak meg, illetve újabbak is felbukkantak, amint erre — példák seregével — a felszólalók rámutattak. A feszültségeknek tagadhatatlanul lényeges forrása, hogy csak részben sikerült megvalósítani az eredetileg elképzelt beruházási, fejlesztési programokat. A megyei tanács, amikor 1979. június elsejei ülésén elemezte a kereskedelem helyzetét, állásfoglalásában leszögezte: „Központi feladatként kell meghatározni, hogy a megye kereskedelmi ellátottságának színvonalában a különbségek az országoshoz képest csökkenjenek." Erre az indokolt és bonyolult 'teendőcsoportra azonban — a népgazdaság egyensúlyi gondjaiból következően — sem az állami, központi forrásokból, sem a vállalati, szövetkezeti pénzügyi alapokból nem iutott megfelelő pénz az eltelt több mint hat esztendőben. A megyében a kereskedelmi forgalom döntő részét hat tanácsi vállalat és tizenhét Áfész bonyolítja -le, a szocialista szektornak 2865. a magánkereskedelemnek 1870 egysége szolgálja a lakosság ellátását. Üzlet és üzlet közölt azonban — fogalmazták meg tapasztalataikat a testület szót kérő tagjai — nemcsak alapterületben, felszereltségben látni nagy különbségeket, hanem az ott dolgozók felfogásában, magatartásában, kereskedői érzékében is. A hatodik ötéves terv eddig eltelt négy esztendejében a folyóáron számított forgalomemelkedés 8,4 százalékot ért el — ami alcsonyabb az ötödik ötéves tervben elkönyvelhetett 10,3 százaléknál —, ám az áruforgalom alakulásában sok a figyelmeztető jel. Ilyen jel például az, hogy — és ez az észrevételek között nyomatékoA tanácstagok Czinege Lajos beszédét hallgatják Erdőst Agnes felvételei san szerepelt — megtört az évtizedek óta tartó gyakorlat, ami szerint a megyében a forgalom bővülése mindenkor meghaladta az országos átlagot. Érzékelteti a változást, hogy míg 1975 és 1980 között a megyei jelzőszám átlagosan 0,8 százalékkal haladta meg az országost, addig 1980. és 1984. között 0,4 százalékkal már elmaradt attól. Nem egyetlen valamiben keresendő az ok, s erre az előterjesztést kiegészítő szóbeli beszámoló tárgyilagosan rámutatott. A beruházások ellenére is a megyében — és ez az okok között az első helyre került — fokozódott a kereskedelmi hálózatnak az országoshoz viszonyított elmaradottsága, az ezer lakosra számított üzleti alapterület adatát nézve a megyék között sajnálatosan az utolsó helyen állunk. Tetézi a gondokat, hogy az agglomerációs övezetben sok a korszerűtlen, ún. kisbolt, ezek tetemes része — létszámhiány miatt, nincsen- aki helyettesítené a szabadságra menőket — nyáron zárva tart. A kedvezőtlen folyamat okai közé tartozik az is, hogy különböző árukból — mint például a vas-műszaki cikkek egyes csoportjai, bizonyos építési, szerelési anyagok. a bútorok — az ipar sem mennyiségben, sem minőségben nem tudja kielégíteni a fogyasztói igényeket, szükségleteket. Voltak, vannak viták azon — még akkor is, ha a gyakorlat egyértelműen igazolta azokat, akik azt állítják, a megyében élők döntően a lakóhelyükön szeretnének vásárolni t^y.-vajon milyen szereposztás érvényesül a fővárosi és a megyei kereskedelem között a megye népességének kiszolgálásában, ellátásában. Az elemzések azt mutatják — és ennek indokolt fejlesztési következményeire több tanácstag is rámutatott a téma tárgyalásakor —, hogy a megyében élők az élelmiszereknek a nyolcvanhat, a vegyes iparcikkeknek a hetvenhat százalékát a szocialista szektorhoz tartozó megyei kiskereskedelem üzleteiben vásárolják meg, míg a leginkább divatérzékeny cikkeknél, a ruházati termékeknél ez az arány negyvenkét százalék, itt ugyanis a sokkal bővebb választékot felvonultató fővárosi áruházakkal és üzletekkel a megyei bolthálózat nem tud versenyezni. Bonyolult hatások Döntőnek kell tartani, hogy a kedvezőtlen feltételek ellenére is a lakosság ún. alapellátásában — amiben a napi cikkek sorolódnak — a kiegyensúlyozottság társult némi fejlődéssel. Bizonyos tekintetben kivétel ez alól a hús és a húskészítmények forgalmazása, ahol évekre visszamenően hullámzás figyelhető meg, hol túlkínálat van jelen, hol átmeneti hiány. Részben ilyen hullámzás észlelhető — elsősorban az üdülőterületeken — a kenyér- és péksütemény-ellátottságban, itt azonban el nem feledhető: áru van, az igények előzetes felmérésével akad gond. Egy-egy rosszabb időjárású hétvége tetemes népgazdasági veszteségeket okoz, ugyanis a megmaradt kenyér, pékáru takarmányként való felhasználásával, azaz — és ezzel a tanácstagok egyetértettek — meg kell keresni az ésszerűség és a biztonságos kínálat találkozási pontjait. Ami pedig a zöldség-gyümölcs értékesítésének helyzetét illeti, elég talán egyetlen arány említése a tisztább kép megalkotásához: a forgalomnak több mint a felét a magánkereskedelem tartja kézben... Éveken át — mint az ország legtöbbet építő megyéjében — súlyos feszültségeket okozott az építőanyagok szű-