Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-02 / 231. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM 1985. OKTOBER 2., SZERDA Mit suttog a fáma? A gyár pora és az egészségünk 2 Ezekben a napokban tartják a városrészek körzeti % népfrontbizottságai és a vonzáskörzeti települések HNF ^ testületet az elmúlt esztendők számvetését. Az egyik £ ilyen, lakossági fórumnak is beillő összejövetelen a £ deákvári Ságvári Klubban az egyik, s egyben legszen- í vedélyesebb felszólalás nem kevesebbet állított, mint- % hogy a DCM pora az utóbbi időben több szilikózisos % megbetegedést okozott. A felszólalás másik része szerint % — s ezt a felszólaló bizonyított ténynek véli — a késő % esti órában kikapcsolják a gyár portalanító berendezé- í sejt. Sikeres találkozó Messzire vitték a hírünket Eddig - ennyit Ezért kerestük meg Pintér Sándort, a DCM igazgatóját, aki éppen az elmúlt héten számolt be a gyár környezet- szennyezést csökkentő, tervezett beruházásokról, illetve az eddig elért eredményekről a városi tanács végrehajtó bizottságának. Lapunk is rendszeresen foglalkozik a pipáló kéményekkel. Mégis úgy tűnik, elég tájékozatlanok vagyunk. Ezért talán nem felesleges röviden feleleveníteni, mi mindent tettek a Kőhídparton, a porártalom csökkentésére az elmúlt években. Annak idején a gyár építésekor 54 porleválasztó beren2 A Minisztertanács és az 'Építési Minisztérium július felsejétől két új rendelettel ^ (34/1985. (VII. 1.) sz. és ^ 12/1985. (VII. 1.) újra szabályozták a nem lakás céljára ^szolgáló helyiségek bérét. E ^ rendeletek értelmében az f eddig szokásos alapbér mértéke 30 százalékkal meg- 2 emelhető. A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén — tekintettel arra, hogy Vác területi adottságai megítélésük szerint indokolttá teszik az ilyen helyiségek néhány típusánál a bér felemelését —, úgy döntött, hogy a város területét három övezetre osztják. Az első övezetbe — ebben 30 százalékkal nő az alapbér — a Barabás Miklós utca, Ma- róthi Lajos utca. Zrínyi utca, Sallai utca, Báthori utca, Konstantin tér és Csokonai utca által határolt városrész tartozik. Ä második övezetbe sorolták a Földvári téri lakótelepen a Lenin út—Gombás patak, Vám utca, Haraszti Ernő utca, Vásár utca, Damjanich utca. Kötő utca és Damjanich tér áldezést is felszereltek (jegyezzük meg, 1935-ben készült tervek alapján). Ezek működése és hatásfoka már akkor jelentősen elmaradt a nemzetközi színvonaltól. Sokat rontott a helyzeten az is, hogy a gyár bővítési programjában az egyes létesítmények teljesítményfokozó átalakítása nem járt együtt a portalanítók hatásfokának növelésével. A DCM portalanítási programja a mindenkori pénzügyi lehetőségeket figyelembe véve három ütemben zajlott le. Az első 1975—76-ban 45 millióba került, a 78—80-ig tartó második már 138 millióba. S ehhez járult még 80—81-ben a Dopol-kemence rekonstruktal bezárt területeket, illetve a Deákvári lakótelepen a Gom- bási út mindkét oldalát, valamint a Kárász utca, Diófa utca, Petrásovits utca, Arany János utca, Köztemető. Csikós József utca, Cserje utca (páratlan oldal), Zeke utca, Csillag utca, Népek Barátsága útja, Radnóti út, Ibolya utca, Szélsősor és a Munkácsy utca által határolt területet. v Enhek megfelelően a bérleményeket is két csoportba osztották. Az elsőbe tartoznak a kereskedelmi létesítmények, áru- és üzletházak, üzlethelyiségek, boltok, fedett piacok és pavilonok, illetve a vendéglátóipari létesítmények épületei és helyiségei, raktárak, szertárak, magtárak, valamint a felvásárlás és terménybegyűjtés épületei és helyiségei, azonkívül az irodaépületek és helyiségek. A második csoportba a személygépkocsik és egyéb járművek garázsai kerültek. A harmadik övezetbe — a felsoroltakon kívül mindenütt — az eddigi díjakat kell ezután is fizetniük a bérlőknek. b. h. dója 20 millióért. Ezek eredményeként a gyár porkibocsátása mintegy 40 százalékkal csökkent. (1974-ben az meghaladta az évi 17 ezer tonnát.) Ma ott tartunk, hogy a városra ülepedő oor mértéke, átlagosan persze, a megengedett érték alatt marad. Ugyanakkor az is igaz, hogy például a Gombási úti lakótelepen ez meghaladja a megengedett szintet Milliókba kerül A berendezések üzemeltetési és karbantartási költségeit évi 8—9 millió forintot, a légszennyezési bírság 3,5—4 millió forintot, a bíróságok által megítélt kártérítési összegek, 1—1,5 millió forintot tesznek ki évente. Az Állami Tervbizottság ez év januárjában olyan határozatot hozott, hogy a DCM technológiai rekonstrukcióját a következő ötéves tervben és a VIII. ötéves tervre áthúzódva meg kell valósítani. A gyár termelése ennek eredményeképpen 1,4 millió tonnára növekedne, 30 százalékkal csökkenne az energiafelhasználás és egy tizedére a porzás. Rémhírek A HNF fórumán elhangzott felszólalásra válaszként a gyár igazgatója elmondta: jelenleg 75 portalanító berendezés működik, ezek közül is csak egyet lehet kikapcsolni üzem közben, de ennek semmi értelme. A másik szóbeszédre, miszerint szaporodnak a szilikózisos megbetegedések, dr. Okolicsá- nyi Jánosnak, a váci Tüdőgondozó Intézet főorvosának szak- véleményével válaszolt. Ebből kiderül, hogy az elmúlt években elvétve bukkantak szűréseik során szilikózisos betegre, ám azok is beköltözők voltak. Véleménye szerint semmi közvetlen kapcsolat nem mutatható ki a gyár porzása és e megbetegedések között. Bányász Hédi — Jó napot! — köszönt hangosan a barna köpenyes ember és lehuppant az ülésre. Az idős férfi jókedvűen viszonozta az üdvözlést. Attól kezdve hangos, kicsit évödö társalgás kezdődött az előttem lévő két ülésen. Hamarosan rájuk figyeltek az utasok. — Jöhet a boltba — mondta a barna köpenyes. — Megérkezett a dióverö léc. Hogy mit ki nem találnak mostanában — gondoltam. Ámbár okosan teszik. Jó lesz ennek utánanéznem, mert bizony elég nehéz mostanában olyan hosszú ágat találni a kertben, amivel az ember lepiszkálhatja a magas ágakon termett gyümölcsöt anélkül, hogy csontjai épségét kockáztatná. — Én már bevásároltam, ezekről az ágakról — mutatott ki az ablak mellett ülő. amint éppen a szödli- géti erdő mellett haladtunk el. — Megmondhatja annak a balfácánnak is. akitől a múltkor kértem és ' kereste a raktárban. Parasztgyerek és nem ismeri a dióverö lécet — nevetett és körülhordozta tekintetét az utasokon. Látszott, hogy ezt a közlést nekik is szánja. f Mint azt jeleztük, a Ma- % gyár Laboratóriumi üiag ^ nosztikai Társaság a na- / pókban Vácott rendezte 35 j nagygyűlését Dr. Nagy ^ Endrével, a Szőnyi Tibor % Kórház osztályvezető főor- $ vosával beszélgettünk a í nemzetközi találkozóról. A főorvos, egyben a nagygyűlés rendezője elmondta, hogy kilenc munkatársával együtt hónapokkal ezelőtt megkezdték a szervezés, az előkészítés munkáját. Az elszállásolást Szikora János, a helyi idegenforgalmi hivatal vezetője segítette. A másfél száz hazai és külföldi vendég részére tartalmas szakmai és társadalmi programot állítottak össze. Weis2 György, a városi tanács elnöke közvetlen szavakkal üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit, és eredményes munkát kívánt. Két nap alatt félszáznál több referátum, korreferátum hangzott el a művelődési központ termeiben. Érdeklődés kísérte a kerek- asztal-konferenciákat. Két fő témakör volt: Laboratóriumi vizsgálatok a gyermekgyógyászatban és Korszerű irányok a klinikai mikrobiológiában. A vendéglátó váciakon kíA Népszabadság képes tudósításban számolt be arról, hogy egy IFA-teherautón Kis- kunlacházáról szállított ötszáz kilós bika Budapesten, a Közraktár utcánál leugrott a járműről. Rendőrök, tűzoltók segítségével visszatették a járműre, s a váci vágóhídra szállították. A Nők Lapja bemutatta Magyar Tibort, aki a Fővárosi Tanács segítségével évek óta hajókirándulásokat szervez nyugdíjasoknak, hogy az idős emberek életét tartalmasabbá, szebbé tegye. A hajó utasai Szentendrén és Vácott kötnek - ki, s ismerkednek azok érdekességeivel. A Magyar Nemzet irt; a Tungsram Rt. nagykanizsai gyáráról, ahol az általuk készített lámpa fejét Zalaegerszegről, a spirált Hajdúböszörményből, az elektródákat Hajdúnánásról kapják, míg a lámpatest belsejében levő ólomüvegcső Vácról kerül hozzájuk. A Munka ismertette azt a fotódokumentációs emlékkiállítást, amelynek anyagát a váci Madách Imre Művelődési Központban láthatták először az érdeklődők. József Attila születésének 80. évfordulójára állították össze. Ugyanott kapott helyet — mint a folyóirat Bevettem, villant át rajtam a bosszantó felismerés. — Dióverő léc — mondta még egyszer, diadalmasan nevetve az öreg. — Szaladgáltak, mint pók a falon. He-he, ha-ha. A szót még egyszer megismételte, most már hátrafordulva az ülésen, velem közölve a nagy esetet. A feje búbján kunkorgó, rit- kás hajzat, csonkán árválkodó metszőfogai ellenszenvet keltettek, amint kérdő tekintettel a válaszomat várta, hogy mit szólok én ehhez. Nem szóltam semmit. A barna köpenyes Gödnél elköszönt. Az öreg magára maradt, de folytatta a műsort: — Nem tudják, mit adnak el. Legalább mondanák meg. hogy nem ismerik a portékát. Egyszer is, képzelje — kezdett újra kuncogni —. gereblyetokot kértem tőlük. Mondtam, hogy a múlt héten vettem itt egy gereblyét, de nem kaptam hozzá tokot. Ha van. adianak most. Nosza, böngészni kezdték az iratokat. hogy rendeltek-e ilyet mostanában, vagy mikor érkezik, mert már féltek tőlem, mint a fűztől. mivel soha nem lehet tudni. hogy amit kérek, az a vül Budapestről, Miskolcról. Pécsről s más városokból érkezett orvosok, szakemberek, valamint Angliából, Svédországból. az NSZK-ból érkezett vendégek számoltak be kutatómunkájuk újabb eredményeiről A 34-es teremben vitát rendeztek az elhelyezett nagyméretű ábrák, képek segítségével. öt hazai és 20 külföldi cég kiállítást rendezett — a diagnosztika sikerét segítő — készítményekből. A 150 résztvevő megtekintette a Szőnyi Tibor Kórház laboratóriumát. Tetszett a társadalmi program. A látogatók megtekintették a város nevezetességeit, a korszerű városkép kialakítását célzó törekvéseket. Elismeréssel szóltak a Duna-part rendezéséről, a vendégeknek tetszett a Senior Kötöttárugyár termékbemutatója. A zeneiskola nagytermében Révész László orgonaművésznek tapsoltak. Dr. Nagy A. Endre szavai szerint a 35. nagygyűlés elérte célját. Előrehaladást jelent a diagnosztikai kutatómunkában, s az ide érkezettek elviszik városunk jó hírét a határon túlra is. Papp Rezső írta — Váci György aranydíjas helyi könyvkötőmester állandó tárlata is. A Vasárnapi Hírek előzetes értesítést közölt a Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 35., Vácott megrendezendő nagygyűléséről, ahol a félszáznál több hazai szakember mellett az NSZK-ból, Finnországból, Svédországból érkezett vendégek is beszámolnak kutatásuk eredményéről. f A váci Széchenyi utca £ 4—6. számú épület közmű- vesítése miatt október 4-én, pénteken reggel 7 órától % körülbelül egy hónapra leszúrják a Széchenyi utcának Sa Március 15. tér és Be- S loiannisz utca közötti sza- í kaszát. 1-es, 8-as A rendelkezés érinti a Volán 20. számú Vállalat 1-es, 8-as és 3-as számú helyi járatát. Csőri Lajos városi főmérnök tájékoztatása szerint pénteken valóságban létezik, vagy sem. Az utasok nevetni kezdtek, erre az öreg még beszédesebbé vált. — Nincs itt semmi baj, kérern. Az a fő, hogy jó legyen a kedvünk. Tälern az orvosok kapálni is mehetnek, belőlem nem élnek meg. Az egészségem titka az, hogy szeretek viccelni. A bort is megiszom én, kérem, mértékkel, még a legrosszabbat, a novát is. Hát akkor megvan. A nova az oka ennek a szereplési hajlamnak, s azért ilyen közlékeny és bőbeszédű ez az ember. Ámbár vigyázzunk a konklúzióval, gondoltam hátha ez is csak olyan, mint a gereblyetok. — Kőfaragó ez itt a közelben — jegyezte meg az egyik utas. miután Dunakeszi előtt a tréfás kedvű öreg elkomolyodott, elnézést kért. mint aki a csínytevést bánja meg. aztán sapkáját kicsit megbillentve elköszönt. — Nagy kókler, de rendes ember, s hatvankét évesen is ő keres a legtöbbet a családtagok közül. Aranykeze van. Már én sem haragudtam rá. Ördögbe azzal a dióverö léccel Kellenek az ilyen tréfacsinálók. K. T. I. Különleges poszméhekkel Lucernakísérletek Szokoiyán A pillangós virágúak nemzetségébe tartozó takarmánylucerna igen jó nitrogéngyűj- tő növény és az állattartásban nélkülözhetetlen takarmány. A legeredményesebben a poszméhek tudják beporozni. A méhészek nem kedvelik, hiszen nektártartalma meg sem közelíti a többi mézelő rjpvé- nyét Azon kívül a lucernát rendszerint vegjrszerezik is, ami veszélyezteti a háziméhe- ket. Csakhogy a poszméhek .száma az utóbbi időben erősén megcsappant, mivel nagyon érzékenyek a vegyszerekre. A gödöllői kisáilatkutalók érdekes kísérletbe fogtak a közelmúltban Szokoiyán; Egy új poszméh fajtával (Megachille) kísérleteznek. Egyedei 400 méterre is elröpülnek a fészküktől, így az erdőktől távolabb eső lucernatáblákra is eljutnak. A kísérletek szélóvókkal felszerelt műbölcsőből folynak, a kísérleti alanyok ezekben nevelik az utódaikat. E kis rovarok a kutatók szerint nemcsak jó ivadékgondozó tulajdonságaikkal tűnnek ki. hanem nagyon szorgalmasak is és érzéketlenek a különféle vegyszerekkel szemben. Ez is példa rá, hogy az ember okosan, hasznosan igyekszik beleavatkozni a természet rendiébe. Van mit törleszte- nünk. R. L. Teniszverseny Amatőröknek Szombaton reggel kilenc órakor amatőr teniszezőknek rendeznek versenyt Vácott a Duna-parti Alti-pályán, a Pest Megyei Tenisz Szövetség pat- ronálásával. Nevezni a helyszínen lehet, mindenkit szívesen látnak. üzemkezdettől a járatok az alábbi útvonalon közlekednek: A Forte gyártói érkezve a Március 15.• térig' változatlan marad a járatok útvonala. Innen a Köztársaság, Dózsa György úton keresztül érkeznek a Felszabadulás útja 7—9. szám előtt kialakított ideiglenes végállomásra úgy, hogy közben a Dózsa György út 3—5. és 43. szám előtt kialakított ideiglenes megállókat is érintik. A Felszabadulás úti végállomásról kiindulva az autóbuszok az Árpád úton haladnak tovább úgy. hogy megállnak az Árpád út 40. szám és az Árpád út 2. szám előtt levő megállókban, majd a Maróthy Lajos utcán keresztül érik el a Köztársaság út 40. szám előtti régi autóbusz-megállót. A járatok útiránya tovább változatlan. 3-as Az autóbusz-állomástól a Híradó útra közlekedő járatok útvonala változatlan marad. Visszafelé a kocsik a Sebes Imre úti buszmegállót érintve közvetlenül az autóbusz-állomásra hajtanak, kihagyva a Konstantin téri és a Március 15 téri megállókat. Ezzel egy időben a Maróthy Lajos utcát az Árpád útról a Dózsa Györgyi út felé. a Maurice Thorez utcát a Dózsa György útról a 2-es számú főút felé egyirányúsítják. Tanfolyamok Foton Szeptember közepétől közhasznú tanfolyamok indultak a fóti művelődési házban. Hímzés, kötés, batikolás, szövés, bábkészítés. fonás, gyöngyhímzés, tojásfestés, babakészítés, bőrözés fortélyait sajátíthatják el az érdeklődők A foglalkozásokat Kéky Eszter, a népművészet ifjú mestere vezeti. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Lábhoz hullott lepellel A Dunakanyar Áruházzal átellenben áll ez az ..alkotás". Lábhoz hullott műanyag lepellel. Pontosan úgy, mint egy leleplezett szobor. Csak azért nem téveszthető össze, mert a felirata: „Vigyázat életveszélyes". 300 V! Tessék mondani, komolyan vegyük? De miért csak mi? Radányi Lajos felvétele Bér, hely szerint Három övezetre osztották Tréfacsinálók Vác a hazai lapokban P. R. Péntektől egy hónapra Lezárják a Széchenyi utcát