Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-14 / 241. szám

1985. OKTÓBER 14., IlETFÖ 3 Futni kellene a tél előtt Szelek fújják a figyelmeztetőt / A szokatlanul enyhe októberi í napok tegnap mintha véget ér- k tek volna. A kései ragyogás ^ ugyan tovább tartott, tündö- í költ a színét változtató őszi V világ, de az utcákon összegön- í dörödüt-t. száraz leveleket so- í dort a hűvös szél. Ezek a sze- lek fújják az első figyelmez- í tetőt, s ilyenkor hirtelen í eszünkbe jut a naponta el- í halasztott kabáttisztítás, a té- í li fűtés, noha még mindig V, nem kormoztuk ki a kályhá­éi csövet. Hűvös napok előtt Mi lesz, ha váratlanul és gyorsan jön a tél? Vácott például az Ernst Thälmann téri lakótelepen élők abban bíztak még az év elején, hogy az idény kezde­tére már földgázzal fűthetnek. Árkok, csövek és szerelési munkaeszközök közt töltötték a nyarat, $ kétkedve figyelték az idő múlását. Aztán többen elkezdték hordani pincéjükbe a fát vagy a fűtőolajat, s most azért füstölögnek, hogy egy­szerre fizetni a hozzájárulást, meg erre is költeni, manapság nem kis őszi megterhelés. A fűtésre gondolnak az em­berek Mogyoródon is, ahol Laczkó László nyugdíjas és ifjabb Maszlag István fűtés- szerelő szerint egyre többen szereltek be kazánt, radiátort a lakásokba, de ehhez jó mi­nőségű szén kellene. Máskor a szomszédos Fótról szállítják ide, de ott most nem kaptak. Még jó, hogy van tartalék odahaza, s bíznak abban, hogy azt hamarosan kiegészíthetik. az idei év kivétel, most gyors lesz a szüret. Láthatjuk is, hogy inkább csak böngészik a fekete szemű, bornak kitűnő otellót, pedig az idén is négy- szér-ötször kapálták, annyi­szor kötözték, permetezték, mint máskor. Ha ugyan a ci­gánybanda nem is jár már er­refelé, ünnepi vacsora azért várja a szedőket. Gyorsan végeztek a szüret­tel Zmák Andrásék is, mert szaporán jár a sok asszony keze, meg sajnos, nekik is ke­vés termett a tőkéken. Mind­két család szereti a kertet, ahol a szőlőn kívül sokféle zöldséget és gyümölcsöt ter­melnék, s visznek a budapesti piacokra. Szén és fűtőolaj kerül szó­ba a hévizgyörki határban is, aminek nagy keletje volna er­refelé. Hagyma ötért Fóliasátrat terítettek már a túrái Magyar—Kubai Barát­ság Termelőszövetkezet szeg- fűágyása fölé is, amit a télen az itteni termálforrás vizével fűiének. Tóth Tiborné és Mé­száros Vendelné más munka­körben dolgozik ugyan, de szo­cialista brigádjaik vállalták, hogy időnként kisegítik az itt dolgozó asszonyokat, s ezen a napon délután egy óráig dol­goztak, kiszedték a már her­vadt szálakat, s kezük nyomán friss, piros és fehér szegfűme­zők virultak. — Mi lesz a munkájuk té­len? — A megállapodás szerint a hatvani konzervgyárban dol­gozunk majd — válaszolták. — Szép ez a napfényes ősz, de kevés a csapadék, most már jó, kiadós eső is kellene — állapítottuk meg búcsúzóul, s ezzel később egyetértett Szomori István is, aki a vác- szentlászlói határban a tsz leszüretelt hagymáját őrizte. — A piacon csak öt forint kilója — mondta —, mégis so­kan szeretnék innen beszerez­ni a télire valót. Láttam az arcáról, hogy gondol is erről magában egy cifrát, de azt nem mondta ki. Hozták az ebédjét, elköszön­tünk. Kovács T. István Jó, csak kevés Azt mondják, hogy a hévíz- györki szüretek idején valaha cigányzenészek húzták a nó­tát, kunyhók álltak a kertek szélén. Ma már sok az elha­gyott parcella, s amint láthat­juk is, van ahol derékig ér a gyom. Az ipar vonzza a fia­talokat, nem kell nekik a sző­lő — mondják a szüret élők. Pedig Vaigel Gáborék szerint is megéri azzal foglalkozni, mert a háromszáz négyszögöl­nyi terület nekik is hoz vagy 3—4 hektót... — Eladják? — Dehogy. Kell äz kará­csonyra, disznótorok idejére, a vendégeknek, a családnak — mondja a feleség, amihez a férje gyórsan hozzáteszi, hogy Régi szüretek tanúja lehetett ez a gémeskút, melynek mai gazdája autóval jár a kertjébe. Barcza Zsolt felvétele Hétfő van A hiányzó életminta K érem szépen, az a mi egyik nagy ba­junk, hogy nem tudunk élni. Nincs érzékünk az élet örömeihez, kevés a ne­vetés, a vígság. Nehogy a nehéz helyzet­tel hozakodjon elő. Keményebb időkben még fontosabb a derű. Ilyenkor is keres­ni kell, meglelni az apró örömöket, mert vannak. Higgye el, mindig vannak. A ko­morság, a bú lehúz, letaglóz. A búsongás elernyeszt, a derű alkalmasabb az erők összpontosítására. S ki tagadhatná, hogy az erős könnyebben lesz úrrá a bajokon. Mondókája közben az idős ember fel­emelte ujját., attól félve, hogy közbevá­gok. Nem volt szándékomban. Olyasmit pendített meg, ami évek óta foglalkoztat, s magyarázatot nem lelek rá. Művelődési intézményekben járva mindig eszembe jut. Ott a sok népművelő szakember, akik­től példát szeretnénk látni, akik maguk is példaadónak hiszik magukat, vagy ha nem, elég baj. Ok is olyan komorak, ko­molyak. Alig akad hely, ahová kedvvel tér be az ember, tudva, hogy ha több szó esik is majd a nehézségekről, a nincs- ről, mégis bujkál a szájuk szögletében egy kis derűsugár. Tapasztalhatni némi készséget a fricskára, amivel nem leszünk képesek félresöpörni a gondokat, de leg­alább megmutatjuk, hogy itt vagyunk, s ha föltűrjük az ingünk ujját, ha nekigyür- kőzünk, akkor azért másképp lesz ez. Érdemes megkérdezni azt is, hogyan jutottunk idáig, mert voltak itt sokkal komorabb idők, lényegesen soványabb esztendők, mégis akadt életöröm. Kiala­kultak a szokások, az élet ritmusát a munka, az ünnepek és vigalmi alkalmak adták. Ünnepelni sok mindent lehetett, az egyházak eseményeit éppúgy, mint a ter­mészet változásait. Vigalomra kínált le­hetőséget egy-egy nagy munka bevégzése, aratás, szüret, az egyéni sors jelentős állomásai, a házasság, az új jövevény ér­kezése. Talált alkalmat az agyonhajszolt paraszt és munkás egyaránt játékra is. Mindezek a szokások a legszorosabban kötődtek egy életformához, amelyet meg­határozott a munka, az elsajátítás, elosz­tás jellege. Ezt a módot akarta megváltoz­tatni a munkás s a paraszt. Az a munkás, az a paraszt, aki legalul volt, akinek leg­kevesebb oka volt az örömre, lehetősége az élet élvezetére. Tudta, hogy mitől sze­retne megszabadulni: a béklyótól. Azok, akik ebben vezetőivé váltak, szintén ezt tudták igazán. Így történhetett, hogy ami­kor sikerült a nagy vágy, mindent el akar­tak vetni, ami régen volt. Aki élt már akkor, emlékezhet arra, hogy sorra zár­ták be a kocsmákat, még a falusi férfinép nagyon kedvelt játékát is megszüntették: a kuglipályákat. Az ifjabbak talán nem is gondolják, miért kellett az utóbbi idő­ben sorra feltámasztani a néphagyomá­nyokat, a szüreti felvonulásokat, az arató­bálokat, a szentiváni tűzugrást, a busójá­rást, a betlehemesdit. Azért szakadtak meg, azért szoktak le róla, mert valakik rosz- szallották. De ha valamit feltámasztunk, akkor még mindig csak a réginél vagyunk, pe­dig nekünk már amellett mást, újat, a mai életünkhöz jobban illőt, annak in­kább megfelelőt kellene kitalálnunk, ki­alakítanunk. Ahhoz persze előbb el kéne vetnünk azt a szemléletet, amely szerint a komolyság a legfőbb erényünk. Holott tudhatnánk, a munka is haladósabb, ha jókedvvel végezzük, mint homlokredőző borongásban. H át akkor hogyan is éljünk? Minta nincs, állítottuk a címben. Valóban nincs? Akad. Több is. Amit ma széltében követnek, az a sírva vigadás iskolapéldá­ja, sok szesszel, füsttel. Olyan azonban nincs, amit úgy, ahogy van, követhetnénk. Magunknak kell azt kialakítanunk, ko­runkhoz, életünkhöz, céljainkhoz illően és méltóan. Kör Pál Megyeszerte megkezdő­dött a pártoktatási év. A marxizmus—leninizmus esti egyetem évfolyamain több mint 1300-an, a különböző szakosító és speciális tagoza­tokon csaknem 900-an, a marxista—leninista közép­iskolákban mintegy 2600-an tanulnak. E héttől pedig az alapszervezetek szervezésében megkezdődnek a tömegpropa- ganda-tanfolyamok foglalko­zásai is. Ez a pártoktatási év több okból is megkülönböztetett figyelmet érdemel. Nemcsak azért, mert tartalma, szín­vonala, minősége elválasztha­tatlan az ideológiai munka fejlesztésétől, hanem azért is, mert ez az oktatási év olyan időszakra esik, amikor a kü­lönböző szintű párttestületek­nek, az alapszervezeteknek egyaránt felelősen végig kell gondolniuk a kongresszusi követelmények tükrében saját tennivalójukat. Biztosítaniuk kell az MSZMP XIII. kong­resszusa határozatainak egy­séges értelmezését és a lehető legjobban kell megteremteni a politikai, szervezési és tu­dati feltételeket a határozatok helyi végrehajtására. Nem szokványos tehát az idei párt­oktatási év, hiszen alapvető célunk azt biztosítani, hogy megyénk 50 ezres párttagsága és mind több pártonkívüli kellő mélységgel, tudatosság­gal és érzelmileg ráhangolód­va elsajátítsa azt a politikai gondolkodásmódot, amely a határozatokban igényként, kö­vetelményként tükröződik, annak érdekében, hogy aktí­van részt tudjanak venni — saját munkaterületükön — a feladatok kimunkálásában és megoldásában. A feladatok egységes értel­mezése azért is kap meg­különböztetett figyelmet, mert történelmi tapasztalat, hogy eszmei egység nélkül a párt működő- és aiccíóképessége sem lehet elég hatékony. Az ideológiai egység meghatározó szerepet tölt be, az eszmei alapot képezi a pártegységen belül, ezért erősítése elsőd­leges feladat. Kétségtelen, hogy a kong­resszusra készülés politikai tapasztalatai, az irányelvek vitája, az MSZMP XIII. kongresszusának munkája, az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választása, s most a szakszervezeti választások is növelték a társadalom poli­tikai aktivitását. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek, a társadalmi élet. különböző te­rületein tapasztalható objek­tív és szubjektív problémák, a közihangulatra kedvezőtlenül hatnak. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egyfelől to­vábbra is érzékelhető a poli- tizálási kedv, az érdeklődés a közügyek iránt, más tényezők hatására viszont az elégedet­lenséget tükröző megnyilvá­nulások is erősödtek, amelyek jelzik, hogy ebbein a perió­dusban nemcsak nagyobb ak­tivitással, hanem növekvő tu­dati feszültségekkel is szá­molni kell. Az eszmei egység tehát azért is fontos, mert az ellent­mondásos, bonyolult viszonyok között nem könnyű az objek­tív értékelés, a helyes poli­tikai álláspontok kialakítása. Ebben viszont meghatározó a párttagság felkészültsége, a megalapozott tudása, a meg­felelő politikai tudatosság. A korábbitól eltérően most a különböző tömegpropaganda tanfolyamai helyett minde­nütt a Társadalmi fejlődésünk időszerű kérdései című indul. Az áz igény, hogy ezen a képzési formán a káderokta­tásban tanuló párttagokon kí­vül minden párttag vegyen részt. Tapasztalataink szerint a legtöbb helyen ezért helye­sen arra törekedtek, hogy ke­rüljék a túlzott összevonáso­kat, a nagy létszámot. Igye­keztek azt a követelményt érvényesíteni, hogy olyan tan­folyami csoportokat szervez­zenek, amelyekben megköze­lítőleg azonos felkészültségű, képzettségű, érdeklődési körű elvtársak tanulnak, ahol a meggyőzés, az érdemi vita, a szemléletformálás feltételei jobban adottak. Jó, hogy az oktatási év indítása előtt az alapszervezetek döntő több­ségében tisztázták, mi a kö­vetelmény, mi a párttagság feladata, hogyan biztosítha­tók legjobban a feltételek. A tanfolyam, az oktatási év végén szintén taggyűlésen ér­tékelik majd a végzett mun­kát. Ez lehet a politikai ga­rancia arra, hogy e területen is érdemben előrelépjünk. Azért hangsúlyozom ezt, mert a korábbi évek tapasz­talatai azt mutatták, hogy a tudatformálás pozícióinak erő­sítése szempontjából, a tömeg­propaganda területén sok a kihasználatlan tartalék. A be­fektetett erő és a tényleges politikai, ideológiai hatékony­ság sok esetben nem került megfelelő összhangba. A vál­toztatás igényét erősítve ösztönözzük a pártszerveket arra: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a tö­megpropagandában sok he­lyütt tapasztalható lazaságo­kat felszámoljuk, a fegyelmet szilárdítsuk. Mert kétségtelen, hogy az elmúlt években sok helyen lazulás volt tapasztal­ható e téren, hol a propagan­disták liberalizmusa, fel­készültségbeli fogyatékosságai miatt, hol a hallgatók fegyel­mezetlensége, szemléletbeli problémái miatt, hol pedig az irányítás következetlenségei, az ellenőrzés hiányosságai miatt. Ezért most a különböző szintű pártszervek helyes tö­rekvése az, hogy közös erő­feszítéssel e területen is emel­jék a követelményszintet, a résztvevőket fegyelmézett, igé­nyes munkára ösztönözzék és tudatosítsák, hogy a foglalko­zásokon nem az idő puszta eltöltése a cél, hanem a kor­szerű ismeretek birtokba vé­tele, a megfelelő' politikai gondolkodásmód elsajátítása, amely feltételezi a folyamatos tanulást, az alkotó vitát, a szemlélet formálását. Pest megyében csaknem 3000 pártpropagandista tevé­kenykedik. Nagy részük elmé­letileg, politikailag jól fel­készült, rendelkezik a meg­győzés, a kapcsolatteremtés képességével. Döntő többségük tisztességes igyekezettel helyt­áll a tudatformálásban. Ta­pasztalataink szerint nem csak terjesztői, hanem alakí­tói is elméletünknek, a poli­tikának, miközben tömegeket ismertetnek meg az élet oly­kor nehezen látható mélyebb összefüggéseivel. Kétségtelen azonban az is, - hogy kisebb számban vannak, akik min­den tisztességük és igyekeze­tük ellenére sem képesek lé­pést tartani a követelmények­kel. Az utánpótlás biztosításá­ban is van tennivaló, külö­nösen, ha azzal a ténnyel szembesítjük, hogy az utóbbi években felére csökkent, na­gyon alacsony, mindössze 4 százalék a 30 éven aluli pro­pagandisták száma. Vessük össze ezt azzal, hogy megyénk párttagságának több mint 17 százaléka, csaknem 8700 elv­társ egyetemi, főiskolai vég­zettségű. ML esti egyetemet, szakosítót pedig több mint 7000-en végeztek! Van tehát szellemi bázis, van kapacitás, csak még jobban kell élni vele, szem előtt tartva a kö­vetelményt, amelyet a Politi­kai Bizottság 1983. augusztus 2-i határozata is megfogalmaz a pártoktatás, személyi felté­teleinek továbbfejlesztéséről. Azt, hogy olyan propagandis­ták tudják igazán társadalmi, politikai céljainkat szolgálni, akik nem csupán oktatnak, is­mereteket terjesztenek, hanem a vélemények, nézetek érzé­keny elemzésére is képesek és helyes politikai, ideológiai következtetésekre. Meggyőző munkájukkal pedig környeze­tükben biztosítani tudják a szemlélet, a magatartás for­málását és politikai céljaink érdekében a cselekvésre moz­gósítást. Általánosítható tanulság­gal szolgál az is, hogy a pro­paganda, az agitáció szerepét ma már mind kevésbé lehet arra szűkíteni, hogy csupán kész tényeket, egy-egy gazda­sági, társadalompolitikai, kul­turáíis döntést magyarázzon és az ezzel összefüggő kérdé­seket levigye a tömegekhez. Mert az agitáció, a propagan­da akkor lehet igazán haté­kony, ha már a döntéselőké­szítésnek is részese és az elő­készítő szakaszban is aktív részt vállal a tudatformálás­ban. Gazdasági törekvéseink megfelelő értelmezése, az új vállalatirányítási for­mákra való áttérés, a _ ta­nácsi gazdálkodás január 1- től életbe lépő új rendje és az ezzel összefüggő intézke­dések, a VII. ötéves terv fela­datai, vagy például a szociál­politika megújulási törekvé­seinek megfelelő értelmezése napi feladatokat fogalmaznak meg ezzel összefüggésben a propagandamunka és a párt­irányítás számára. Ez a poli­tikai igény viszont együtt jár az agitátor, a propagandista szerepének és a propaganda- munka eddigi gyakorlatának az átértékelésével. Hiszen, ha ez a szerep nem egyszerűen az információk levitelét je­lenti, akkor a propagandistá­nak jelen kell lennie a dön­tési folyamat valamennyi sza­kaszában és az előkészítés fo­lyamatában, a politikai szük­ségleteknek megfelelően kell szerepet vállalnia a párt­tagság, a lakosság szemléleté­nek formálásában. A felsőbb pártszervek igye­keznek megfelelő segítséget nyújtani az alapszervezetek munkájához. Színvonalas se­gédanyagok jelentek meg, amelyek jól hasznosíthatók a kongresszusi dokumentumok feldolgozásához, sok tényt, összefüggést, érvanyagokat tartalmaznak. Megjelent a Pest megyei pártértekezlet összefoglaló dokumentuma is, amely az elmúlt 5 év mun­kájának politikai értékelését és a megyei tennivalók főbb irányait tartalmazza. Az Oktatási Igazgatóságon a vezető, propagandisták: ré­szére felkészítőket szervezünk az alábbi témakörökben: szo­cialista fejlődésünk történel­mi tapasztalatai; a párt poli­tikai irányvonala; szocialista építőmunkánk nemzetközi fel­tételei; á társadalmi viszo­nyok alakulásának tartalma és fő tendenciái; a szövetségi politika, szocialista demokrá­cia, nemzeti egység; a gaz­daság teljesítőképessége növe­lésének lehetőségei, eszközei, feladatai; életszínvonal- és szociálpolitikánk; a világ­nézet, a politikai tudat, az erkölcs és műveltség formá­lódása társadalmunkban; a párt előtt álló feladatok a pártegység erősítésében, a ve­zető szerep érvényesítésében, a pártdemokrácia fejlesztésé­ben. Emellett a Pest megyei pártbizottságon elméleti kon­ferenciákon, illetve a politikai vitafórumokon nyújtunk se­gítséget a vezető propagan­distáknak, az agitációs és propagandamunka városi, körzeti irányítóinak, az infor­mációfelelősöknek a felkészü­lésihez. Ezt egészítik ki a körzetközpontok által terve­zett felkészítők. Mindez azonban csak se­gítség. Nem pótolja a propa­gandisták egyéni felkészülé­sét, a párttagság erőfeszíté­seit, a kérdések helyi adaptá­ciójának szükségességét. Mert a cél itt is az, hogy egységes szemléleti alapon a központi­lag, megyeileg megfogalmazott követelményeket a helyi ten­nivalók nyelvére fordítsuk le. Mindennapi munkánk során ezért kell mindent megtenni azért, hogy az éves feldolgozó munka menet közben ne ful­ladjon ki. A pártalapszerveze- tek segítsék, ellenőrizzék a pártoktatást annak tudatában, hogy amilyen mértékben si­kerül a formális elemeket csökkenteni, a vitát, az ér­demi konzultációs munka­formát, a meggyőzést előtérbe állítani, a helyi feladatokban a szemléleti egységet kiala­kítani, olyan mértékben lesz biztosított pártunkban az ideológiai egység. S ez egyben a pártoktatás erkölcsi súlyát, presztízsét is növeli. NAGY SANDORNÉ, az MSZMP Pest Megyéi Bizottságának titkára A tudati változások iránytűje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents