Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
1985. OKTOBER 12., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 9 EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTINTORM JELENTI Gulyás Gábor: zavartalan az autópályák forgalma, a hétvégére feloldottak az építési munkák miatt elrendelt korlátozásokat. ..Szombaton és vasárnap erős forgalom várható a Dunakanyarban, Különösen a 11-es úton tartanak majd sokan a sturovói vásárba. Figyelmüket felhívjuk, hogy a komp Esztergom és Sturovó között me- netrend szerint közlekedik, de a hosszabb várakozás elkerülése érdekeben ajánlatos Komáromnál átkelni Csehszlovákiába. Vác belterületén lezárták a komphoz vezető utat, mintegy 100 méter hosszan, a jármüveket terelőútra vezetik. Ráckevén súlykorlátozást vezettek be a Kis-Duna-ági Árpád-hídon. Ezek szerint a 10 tonnát meghaladó járművek a hídon nem kelhetnek át. Sávlezárásokra számíthatunk az autópályákon, valamint néhány első és másodrendű főúton egyaránt. Az 5-ös úton Dabasnál a padkát erősítik meg, ezért sebességkorlátozás érvényes. Öcsánál félszélességben járható az Örkény felé vezető út, építési munkák miatt kell csökkenteni a sebességet a kisnémedi hídnál is. Monor és Sülysáp között teljes szélességben lezárták a gombai hidat. A forgalmat terelőútra vezetik. EGY BALESET ANATÓMIÁJA Szentendrén, a 25-ös kilométerkőnél történt a tragédia, egy személygépkocsi elütötte az úttestre szaladó kilencéves E. R. Zs.-t. A gyermek a kórházba szállítás közben meghalt. Ugyanezen a napon Sülysápon egy tizenegy esztendős kisfiú is vigyázatlanul lépett le az úttestre, és egy motorkerékpáros elütötte, ő szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. ■ Ez a baleset sincs tanulság nélkül. A legfőbb, hogy a gyerekeket az iskolai és otthoni nevelés során alaposan fel kell készíte- 111 a/ utcai veszélyekre. A közlekedés, bár modern korunkban természetes, mégsem születésünktől fogva meglévő készség. Ezért kell fejleszteni, hogy okosan, saját magunkra és másokra vigyázva balesetek nélkül élhessünk együtt járdákon és az úttesten is. A helyes utcai viselkedés egyik alaptétele az, hogy az út nem játszótér, csak fegyelmezetten, felelősséggel szabad járni, közlekedni azon. A figyelmetlenség, a túlzott és nem odavaló jókedv mai példa- balesetünkhöz hasonló tragédiákba torkollhat. Bizonyára E. R. Zs. is számtalanszor hallotta, hogy nem szabad körültekintés nélkül lelépni az úttestre, mégis ezt tette. Hogy miért, az sajnos örök titok marad. Kérdés az Is, hogy mennyire figyelte a járdát a kisfiút elgázoló vezető, s mennyivel a végzetes baleset előtt észlelte a gyermeket. Azt is leírtuk már jónéhányszor e hasábokon is, hogy az okos, előrelátó, defenzív módon vezető figyel az út melletti körülményekre Is, s ha gyermekeket lát, tudja, itt jó lesz vigyázni, mert általában kiszámíthatatlanabbak fiatal közlekedő társai, mint a felnőttek. A rendőrségi vizsgálat ez ügyben még nem zárult le, erre is fényt fog deríteni. . S még valami, amiről nem intézkedhet a büntetőjog, az arra Járó felnőttek felelőssége. Vajon nem volt-e előre látható, nem volt-e megakadályozható az, ami végül is bekövetkezett? SZUPER KUPA ELŐZETES Idén is megrendezi a Pest Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács a lapunk kezdeményezte Szuper Kupát. Október és november a közlekedési versenyek évada, ilyenkor mérik össze tudásukat a különféle ágazatok csapatai, hogy eldöntsék, kik kerülnek be Pest megye legjobbjai közé. A fegyveres erők, a termelőszövetkezetek, az ipari szövetkezetek és a nagyüzemek szocialista brigádjai ugyanúgy készülnek, mint a rendőrség állománya. Ebben az évben először a Pest Megyei Hírlap is indít csapatot, hogy elnyerje a Szuper Kupát, vagy legalább a helyezettek között Végezve számot adjon felkészültségéről. PLUSZNYEREMÉNY OKTÓBERRE Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és a PMKBT közös pályázatának szeptemberi nyertesei közül Molnár Mihályné váci nyertes nem vette át a kisorsolt fényképezőgépet, mert véleménye szerint az használt volt. A Pest Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács titkársága úgy döntött, hogy a fényképezőgépet a következő havi nyereményekhez csatolja, így a pályázat októberi sorsolásán újra szerepel majd a Zenit EM. MÁR MOST SZÓLUNK Nemcsak az akkumulátor, a gyújtás vagy a porlasztó hibája okozhatja, hogy nehezebben indul reggelenként a kocsi, nem ritka, hogy az indítómotor a ludas ebben. Minden kocsi legnagyobb áramfogyasztója az indítómotor, népszerűbb nevén az önindító. Ám ha minden rendben van, akkor a legnagyobb hidegben is megpörgeti a motort, míg az magától el nem kezd működni. Előfordul azonban, hogy elpiszikOllódnak a szénkefék vagy bronzkefék, és az is, hogy a perselyek kopása miatt lötyög a forgórész. Ilyenkor jóval nagyobb az áramfelvétel, illetve kisebb a teljesítmény. Az előbbi esetben hamarabb lemerül az akkumulátor, az utóbbiban esetleg nem elég gyors az indítómotor, s nem ugrik be a járgány. A hideg időben sokkal inkább érezhető, ha baj van az önindítóval. kellemetlenebb is, ha cserbenhagyja gazdáját. Mit tehetünk ilyenkor? Feltétlenül szakemberrel vizsgáltassuk meg az indítómotort, s ha szükséges, ne sajnáljuk megadni az árát, későbbi kellemetlenségeket előzhetünk meg. IDŐSEK ÉJSZAKA Egy Zürichben végzett vizsgálat kimutatta, hogy az 52—58 éves autóvezetőknek mindössze 50,5 százaléka alkalmas az éjszakai vezetésre. Az 50 évesnél fiatalabb vezetők között ez az arány 72,8 százalék. Az idős vezetők túlnyomó többsége nincs tudatában látóképessége csökkenésének. ABS Ez a rövidítés ma már hozzátartozik az autógyártás élvonalába tartozó gyárak legjobb és legdrágább típusaihoz. ^ Mit is jelent? Magyarul: automatikus blokkolásgátló rendszer. S mit tud? Mint nevéből is kitűnik, megakadályozza, hogy erőteljesebb fékezésnél, például síkos útfelületen a kerekek megálljának, azaz blokkoljanak. Egy okos kis szerkezet figyeli, forog-e a kerék, s ha nem, akkor lazít egy csöppet a fékpofákon, majd újra megszorítja azokat. Mindezt hihetetlenül rövid időközönként ismételve, mindaddig, míg a kocsi meg nem áll. Ezáltal a fékút lényegesen lerövidül, miáltal biztonságosabbá válik a fékezés, az autózás, a közlekedés. Mit tanulhatunk az ABS-től? Azt, hogy a szakaszos fékezés — hiszen erről van szó, csakhogy automatikusan — jó módszer a síkos utakon, segítségével biztonságosabban és rövidebb idő alatt állíthatjuk meg járművünket, megkurtíthatjuk a fékutat. Ilyenkor, az ősz beköszöntésének idején, s később, télen is, érdemes ezen elgondolkodni, szükségünk lesz rá hamaro- san. Balesetmentes közlekedést és kellemes hétvégét kíván gyalogosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roóz Péter Mártanák emlékezete Iskolánk minden évben megemlékezik az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanú halálának évfordulójáról, ugyanis névadónk Damjanich János. A hagyományoknak megfelelően, az idén is nagy izgalommal készültünk erre a napra. Este 8 órakor már az összes tanuló kezében fáklya lobogott és elindult a menet az iskola kertjében felállított Damjanich-szobor felé. Elől 13 ídhér ingbe öltözött fiú haladt, a halálra ítélteket szimbolizálva, ők vitték a koszorúkat. Majd a négy évfolyam tanulói következtek. Az emlékhelyen az első osztályosok elszavalták Petőfi: Európa csendes című versét, két 'harmadikos tanuló pedig Damjanich imájából mondott el részleteket. Ezután következett a kivégzési ceremónia. A narrátor sorban felolvasta a tábornokok neveit és kivégzésük módját. Egy-egy név elhangzása után a fehér in- ges fiúk elvonultak a szobor előtt és fáklyájukkal meggyújtották az emlékgyertyákat. Ezután a koszorúzás következett, lerótták kegyeletüket a Damjanich gimnázium és szakközépiskola, a tápió- szelei Iskola Damjanich őrsének tanulói, valamint a tápió- szelei katonai iskola és munkásőrség küldöttei. A kegyeletes ünnepség után a fáklyásmenet a temetőbe vonult, szinte az egész község kíséretében. A honvéd- sirokra"« elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Balogh Hajnalka 3. oszt. tanuló Nagykáta Legyen neve etz Iskolának Alag község ma közigazgatásilag Dunakeszihez tartozik. Ez nem volt mindig így: az egykori Alag-puszta a fejlődését a magyar lóversenysportnak köszönheti, mert — századunk elejétől máig tartó állandó fejlesztéssel — európai hírű versenyistállókat hoztak itt létre. A nemes paripákkal foglalkozó szakemberek családjukkal együtt érkeztek, és számításukat megtalálva letelepedtek az egyre szaporodó lélekszámú községben. Még Angliából is érkeztek trénerek és zsokék a húszas években. A népesség növekedése szükségessé tette az iskola építését, melyhez hozzá is láttak 75 évvel ezelőtt. A régi kis iskolából napjainkra emeletes, korszerű intézmény lett. Miként az országban oly sok helyen, itt is csak számmal jelölik: II. Sz. Általános Iskola. Kézenfekvő lenne pedig arról a férfiról elnevezni, aki Alag-pusztából községet faragott, a magyar lovassport egyik úttörőjéről — Batthyány Elemérről. (Egyébként ő az első felelős magyar kormány miniszterelnökének a fia.) Jövőre lesz Batthyány Elemér születésének 140., az iskola fenállásának pedig a 75. évfordulója. Kiváló alkalom a névadásra. Szakáll Károly Dunakeszi Ifjúmunkás napok A százhalombattai KISZ-bi- zottság szeptember 16-a és október 25-e között vállalati ifjúmunkás- és szakmunkásnapokat rendez. A gazdag eseménysorozat nyitó napján átadták a Szakma Ifjú Mestere címet. A kitüntetettek találkoztak a gyár vezetőivel és megtekintették az üzemről készült filmet. Szeptember 28-án a fiatalok a Pest megyei VIT-küldöttség tagjaival randevúztak, és meghallgatták moszkvai élmény- beszámolójukat. A további programban szerepel filmhét, majd október 25-én egy fáklyás felvonulással egybekötött békeest lesz a sorozat záró eseménye. Nagy Péter Budapest Gyümölcsös, kontra erdő A November 7. Tsz Csemö község határában gazdálkodik. De hogyan? — Egy olyan gyümölcsöst szándékoznak kivágPanoráma — Szentendre, Pomáz Kár, hogy tévedtek Szeretem a Panorámás útikönyveket, különösen a városokat bemutató sorozat kiadványait. Örömmel vásároltam meg a legutóbb megjelent — Szentendrét ismertető — kötetet is. Lelkesedésem azonban a könyv olvasása közben hamarosan lelohadt. Sok helyen találkoztam ugyanis pontatlan szövegezéssel és számos tárgyi tévedést fedeztem fel, amelyek közül most csak néhányat említek meg. A könyv foglalkozik Pomáz községgel is, mint tipikus út menti települést mutatja be. (132. oldal.) Ez néhány évtizeddel ezelőtt így volt igaz, ma azonban Pomáz modern lakótelepekkel, összkomfortos lakásokkal, 13 ezer lakossal kiterjedt települést alkot. Határában kőfejtők, mészégetők találhatók — tájékoztat az írás. A valóságban a község határában már hosszú évtizedek óta nincsen kőfejtés. A mészégetésre is csak a meglehetősen előrehaladott korúak emlékeznek már. Á 131. oldalon olvashatunk a Kiskov ácsi-pusztai Állami Gazdaság turistaházáról. A helységnévtár szerint Kisko- vácsi-puszta nem létezik, állami gazdaság alatt pedig ma a Munkaterápiás Intézet értendő. A turistaház egyébként a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság kezelésében van. A könyvből megtudhatjuk, hogy a Fő utcában néprajzi szoba található. A hiba csak az, hogy Pomázon ilyen elnevezésű utca nem létezik. A kiadvány továbbá tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a vasút mellett fekszik a posztógyár épülete és az írószer Ktsz üzeme. Ezzel szemben a vasút mellett a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár épülete és az írószer Szövetkezet (nem ktsz!) üzeme áll. A kötet 8. oldalán új földtani fogalommal ismerkedhetünk meg. mint például a fehér dolomit mészkő sziklákkal. Eddigi'ismereteink szerint létezik dolomit és van mészkő, de dolomit-mészkő nevű kőzet (ásvány) nem létezik. Sajnos a kötetben még sok helyen (Szentendre, Leányfalu, Csobánka, Dobogókő) lelhetünk hasonló hibákat. Arról már nem is teszek említést, hogy ilyen kiadványoknál különösen ügyelni kellene a magyar helyesírás szabályainak betartására. Balogh Gyula Pomáz ni, ahol idén rekordmennyiségű alma termett. A helyére — állítólag — erdőt fognak telepíteni. Többen értetlenül állunk az esettel szemben, mert nem tudjuk elképzelni, hogy a tsz- nek ebből haszna lenne. Sőt! Az már magánügy, hogy a legjobb termőkort elért aí^a- fákért a szívünk hasad meg ... Juhász Béláné Csemő jr Áldásos szolgálat? A tápiósági Margaréta eszpresszó a legszínvonalasabb a község három vendéglátóipari egysége közül. Az italokat elfogadható áron kínálják, a modern berendezésre sem lehet panasz. A mellékhelyiségek és az épület környékének tisztasága is kielégítő. Az üzlet vezetőjének újabban más munkája is akadt, mint a kiszolgálás, az árubeszerzés és a vendégek jó hangulatának biztosítása. Hétfőn és kedden este filmeket vetít — igaz, nem túl nagy érdeklődés mellett. Pedig a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat is mindent megtesz a siker érdekében: korszerű mozigépet ad a jobbnál jobb filmek vetítéséhez. A helyi tanács szintén támogatja a kezdeményezést, hiszen a faluban -nincs művelődési ház. A község lakóinak — úgy látszik — mégsincs kedvük a presszó és a mozi szolgáltatásait együtt élvezni... Talán nagyobb propagandára lenne szükség? Aradi Péter Tápióság Nem huny szemet Nagykátán sokan ismerik és tisztelik Jandó Andrást, aki bár 1977-ben nyugdíjba vonult, mégsem tud meglenni munka nélkül. Társadalmi tevékenységként évek óta segíti a tanács munkáját. A feladata az, hogy a község vasútállomásának rakodó-pályaudvarára érkező árukat átvegye és a helyszínen egyfajta minőségellenőrzést is tartson. Ez nem a legnépszerűbb megbízatás, mert a szállítók nem akarják elfogadni a hiányjelentéseit. Ebből aztán bírósági ügyek is gyorsan kerekednek. A tüzelő és a gabona gyakran súlyhiányos, a Szolnoki Cukorgyár ötvenkilós zsákjai rendszeresen kiszákad- nak a rossz rakodás és az elavult csomagolás miatt. Az ezzel kapcsolatos perekben Jandó András a helyi gazdálkodó egységek és ezen keresztül a lakosság érdekeit többször képviselte, és eddig mindig sikeresen. A szállítók is megtanulták, hogy nem huny szemet a mázsálásnál, rakodásnál a nagykátai tanácsi megbízott, ezért az utóbbi időben csökkentek a vitás esetek, kevesebb a pereskedés. Szinte biztosra veszem, hogy máshol is akadnak ilyen tettre kész, lelkes nyugdíjasok, akiket vétek lenne tétlenségre kárhoztatni! Kaka Attiláné Nagykáta Muzsikus testvérek A veresegyházi Ella család muzikális tehetséggel megáldott família. A szülők mind az öt gyermeke tanult valamilyen hangszeren játszani, közülük — nyugodtan mondhatjuk — világhírre István és Péter tett szert. Ella István világjáró művész, aki a Bach-évforduló alkalmából rendezett hangversenysorozaton előadta a zeneköltő valamennyi orgonára komponált művét. Ella Péter a Magyar Rádió zenei szerkesztője, és csembalón játszik. A közelmúltban Párizsban lépett fel egy nemzetközi zenei versenyen, és Európa második legjobb játékosának ítélte a zsűri. Néhány napja a tv 2. műsorában együtt szerepelt a két testvér: a komoly zene rajongói A zene világnapján című adásban hallhatták őket. A szülőföld lakói között is nagyon népszerűek a fivérek, de a legbüszkébbek a szülők, akik ott vannak a fiúk minden koncertjén. Földessy Máté Veresegyház Állandósult életveszély Hatvanhat éves nyugdíjas vagyok, akinek máir a toliforgatás sem könnyű feladat. Most mégis írószerszám után nyúltam, remélve, hogy talán így is közelebb jutok gondom megoldásához. A szomszédomban álló — Kossuth utca 21. szám alatti — elhagyatott, romos házról van szó. A problémám gyökere 1945-ig nyúlik vissza: a régi tulajdonosok lakatlanul hagyták az épületet, és ekkortól vette gondjaiba (?) az állam, illetve a tanács. Több családnak is lakóhelyül szolgált az egyre rosszabb állagú ház, míg végül a PEMÜ műhellyé alakította. A tatarozást ők sem tartották fontosnak, így végül is a felszabadulás óta még egy cserepet sem igazítottak meg a tetőn... Hull a vakolat, potyog a cserép és a megdőlt kéményeket egy erősebb szél bármikor ledöntheti. Az unokámmal naponta életveszélynek — és ez nem túlzás! — vagyunk kitéve. A tanácselnökök nálunk elég sűrűn váltják egymást, eddig valamennyitől segítséget reméltem — hiába. A válaszuk egyszerű volt és világos: nincs erre pénz. Azért azt beláthatnák, hogy nem könnyű állandó életveszélyben élni... Gergely Pál Páty » Jeleik, de nincs A fantomkemping rejtélye Az Ml-es autópályán Budapest felé utazó autósok Törökbálinthoz közeledve figyelemfelhívó táblával találkoznak, amely arról tájékoztat, hogy ha lehajtanak a nemzetközi útról, akkor 300 méterre kemping következik. A stilizált ábra szerint a lakókocsival érkezőket is várja a szálláshely. Nem akarom felsorolni, hogy mi minden van itt 300 méteren belül, de kempingnek nyoma sincs, pedig alaposan körülnéztem. Még szerencse, hogy nem az éjszakai nyugalmam függött ettől a becsapós információtól! Az idegenforgalmi szezon a végéhez közeledik, az utóidényben pedig már kevesebben igényelnek szabadtéri szállást. Jövő nyárig még kialakítható a sátortábor helye, hiszen az irányát már tábla jelzi... Bádcr Andrásné Herceghalom