Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-12 / 240. szám

1985 OKTÓBER 12., SZOMBAT

Színházt t.bvr

Vendégünk: a Lenkom

Oldjuk fel rögtön a rövidítést: a moszkvaiak által csak Lenkom néven emlegetett I színház teljes neve: l.enini Komszcmol Színház. Ök vendégszerepeinek Budapesten e napokban a szovjet kultúra napjai alkalmából a Nemzeti Színházban.

Ez a színház Moszkva egyik legnépszerűbb társulata. Népszerűsége nem új keletű; tulajdonképpen a megalapítása, 1927 óta tart. Akkor Munkás- fiatalok Színháza néven jött létre (a név rövidítése abban a korszakban, melyben ezerszám alkottak úgynevezett betűszavakat, ez volt: TRAM). Gyakorlatilag amatőr színház volt. A szovjet művészet avantgarde korszakának jelentős intézménye, melyből azonban — jellegénél fogva is — hiányzott a színházművészet két alapvető komponense: az irodalmi szin- itű, jelentős dráma (drámák), s a színjátszás mesterségbeli ismerete, az emberábrázolás képessége és igénye. A nagy hírű iMűvész Színház ekkor szárnyai alá vette a TRAM-ot. Je- dentős művészei tanították a lelkes fiatalokat, rendezők kezdtek dolgozni, kinevelték a színészi mesterségben jártas fiatal művészeket, s a színházból a klasszikus orosz és világ- irodalom drámatermését, s a kortárs dráma legjobb műveit izgalmasan színre vivő műhely alakult ki. Tíz §ve működött már, amikor kitüntették a Vörös Zászló Érdemrenddel, s 1938-ban felvette a mai nevét. Ekkor a Művész Színház egyik kiemelkedő egyénisége, Szta- nyiszlavszkij és Nyemirovics- Dancsenko tanítványa, munkatársa, Ivan Berzsenyev irányította a társulatot, amelyben a Művész Színház stúdiójának számos fiatal, frissen végzett tagja kezdett dolgozni. Belőlük került ki aztán a 40-es és 50-es évek szovjet színházának sok jelessége és a szovjet filmek számos kiemelkedő színművésze.

A háború előtti években a Lenkom a fiatal szovjet drámairodalom egyik bázisszínházává vált. Itt dolgozott dramaturgként és drámaíróként Konsztantyin Szimonov. Itt kerültek színre Pagogyin, Arbuzov, Bulgakov, Guszev, Roma- sor darabjai. A háború alatt és után erőteljes klasszikus repertoárt dolgoztak ki: Ibsen, Gorkij, Tolsztoj, Lope de Vega s mások műveit játszották. Aztán az 1950-es, 60-as évek útkereső időszaka következett. Kifejezési eszközeik megújítása volt a cél, s ebben nem kis szerepeit játszott a színházhoz 1963-ban került Anatolij Ef- rosz. Az ő rendezői munkásságának középpontjában az ember és a környező valóság viszonya kifejezésének minél sokoldalúbb megvalósítása állt. Ö rendezte azokat az előadásokat — Bulgakov: Álszentek összeesküvése, Csehov: Sirály, Rozov: Az esküvő napján, Rad- zinszkij: Filmet forgatunk —, amelyek a modern szovjet színház alapvetően meghatározó produkciói közé tartoznak. Mellette tűnt fel a Lenkom budapesti vendégjátékainak rendezője, a színház jelenlegi főrendezője, Mark Zaharov.

Az ő nevéhez fűződik a Lenkom számos újdonságának rendezése. Satrov nálunk is játszott művét, a Leninnel foglalkozó Égszínkék lovak vörös füvön című darabot ő mutatta be. Gorin, Vasziljev, Pet- rusevszkaja drámáit rendezte.

S ő vállalkozott arra is, hogy a Lenkomban helyet adjon a mai népopera, a rockmusical darabjainak. Az első ilyen munka a Pablo Neruda drámai erejű poémájából, a Joaquin Murieta tündöklése és bukása című műből készült musical volt, a második a színház jelenlegi legnépszerűbb, Moszkvában évek óta táblás házakkal futó előadása, a Juno és Avosz. Mindkét darab zeneszerzője Aleksze j Ribnyikov, a fiatal szovjet komponistanemzedék talán legismertebb — de minden bizonnyal a legnépszerűbb — tagja.

A Lenkom mostani budapesti vendégjátékára éppen Juno és Avoszt hozták el (tegnap és ma este játsszák), azt a darabot, melyet tavaly őszszel Párizsban már óriási sikerrel vittek a francia közön ség elé. (Nálunk az Operett Színház a tavasszal mutatta be A remény címmel.) Másik előadásukat hétfőn, 14-én láthatjuk, ez Visnyevszkij híres darabja, az Optimista tragé dia.

Miért érdekesek ezek az előadások? Elsősorban talán azért mert Zaharov olyasmit valósít meg bennük, ami nálunk csak a legjobb produkciókban jelenik meg: a minden követelménynek tökéletesen eleget tenni képes színészek rendíti vül precízen kimunkált csapatjátékát. A Lenkom társu laténak fiatal és idősebb tag jai szakmailag mindent tud nak, amit egy mai színésznek tudnia kell. Különösen a fiataloknál természetes alapkövetelmény a kifogástalan énektudás és a tökéletes mozgás- kultúra. Ennek köszönhető, hogy a Juno és Avosz előadásában egészen kiemelkedő énekesi és táncosi teljesítményekre is képesek amellétt, hogy a szó szorosabban vett értelme szerinti színészi munkát is a legmagasabb szinten elvégzik. Ugyanez áll az Optimista tragédiára, azzal az eltéréssel, hogy ott elsősorban a hallatlanul intenzív, rendkívül magas hőfokú drámai színészi munkára van szükség. De ez csak (csak?) a dolog mesterségbeli oldala, s erről beszélni a Lenkom, vagy bármely kiemelkedő szovjet színház esetében a magától értetődő tények emlegetése. Ez a mesterségbeli tudás valóban alapkövetelmény. Ez csak eszköz az előadások gondolati, tartalmi elképzeléseinek a kivitelezéséhez. Majdnem olyasmi, mint egy zongoraművésznél az ujjrend ismerete. Technikai minimum. A lényeg ezen túl található. Ez pedig a következő.

A Juno és Avosz esetében egy mélységesen nemzeti fo- gantatású — zenéjében és szövegében, gondolatvilágában egyaránt alapvetően orosz — műben a modern kifejezési eszközökkel olyan gondolat kap megfogalmazást, melynek időszerűsége és fontossága vitathatatlan: az emberek, a különböző népek kapcsolatának, egymás megértésének a gondolata. Nem szájbarágósán, hanem egy megindítóan drámai, és elsöprően lendületes színpadi produkció hallatlanul összetett eszközeivel.

A

z Optimista tragédia esetében pedig arról van szó, hogy megint és ismét a tudatunkba vési az előadás: a forradalom győzelme elképzelhetetlen áldozatok nélkül, elképzelhetetlen minden új születése a mindennapi hősiesség megnyilvánulásai nélkül, s elképzelhetetlen az élet e hősök nélkül. Mindkét előadást szerencsém volt Moszkvában látni. Mindegyik megrendítő élmény. A Lenkom még hisz a katarzis erejében és lehetőségében.

Takács István

Gyakorlatok egy falusi házban

Olyanok, mint a beteg orvos?

Azok az egykori könyvtári gyakorlatok, amikor hetekig csak a tulajdonbélyegzőt ütöttem be az új könyvekbe, vagy amikor naphosszat katalóguscédulákat rakodtam betűrendbe, nem növelték különösen szakmai elhivatottságomat. Pedig ezek a gyakorlatok éppen arra lennének alkalmasak, hogy a hallgatók sokszor bizonytalan pályaképét erősítsék, hiszen a szakmával való első találkozások meghatározók lehetnek a későbbiekben. A Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán is él a mondás: aki sem rajzolni, sem énekelni, sem tornázni nem tud, az könyvtárosi vagy népművelői szakkollégiumra jelentkezik. Ez a hároméves stúdium eleve kevesebb ismeretet nyújt, mint a hasonló főiskolai szakok. De vajon mit kapnak a népművelő szakkollégium hallgatói a gyakorlatokon, egy kis település kis művelődési házában?

Fehér foltok

Mátyás Irén, a zsámbéki művelődési ház igazgatója három éve vezeti a főiskolások gyakorlatait. A hallgatók három félévben heti három órát töltenek a házban.

— A gyakorlatok tematikája meglehetősen általános, ilyeneket tartalmaz például: a munkaterv és költségvetés készítésének gyakorlása. Ezek mellett én sokkal fontosabbnak tartom, hogy végigéljék a különböző munkafolyamatokat. Azt próbálom velük megértetni, hogyan kell egy települést átlátni, miként lehet az emberekkel kapcsolatot teremteni és a munkát megszervezni.

Egy konkrét példa: a tavalyi harmadévesek azt a feladatot kapták, szervezzenek egy kamaszklubot. Kezdeti lépésként összeszedték, föltárták a korosztály jellegzetességeit, felmérték, milyen tárgykörben és hogyan lehet hozzájuk* szólni. Miután a helyzetkép összeállt, meg kellett határozni a célokat, ebből pedig a feladatokat. S ez már a klub munkatervének alapjául szolgálhatott. Ezt követte a szervezés az iskolákban, majd végül minden hallgató tartott egy foglalkozást a klubban. Hasonlóan erőt próbáló volt a Zsámbé- kon rendezett körzeti színjátszó- és versmondóverseny megszervezése is.

— Mindezek nekünk is segítséget jelentenek — mondja Mátyás Irén. — Vannak még fehér foltjaink a faluban, olyan rétegek, akikkel nincs kapcsolatunk — a csecsemő- otthon dolgozói, a PEMÜ szakmunkásai vagy a tsz lakatos gmk-jának tagjai. Hozzájuk is a főiskolások segítségével szeretnénk közelebb kerülni. Ez számukra is nehéz, izgalmas munka lesz.

Kisebbségi érzés

A főiskolák kivétel nélkül városokban, megyeszékhelyeken működnek. A gyakorlóhelyek többsége is jól felszerelt, nagy intézmény, szerteágazó tevékenységi körrel. A hallgatók ezekben nagyobb áttekintést kaphatnak a népművelői munkáról. Legalábbis ezt várná az ember. Mátyás Irénnek azonban más a véleménye.

— Szerintem a zsámbéki főiskolának kifejezetten előnye, hogy falun van. Igaz, ebből egyelőre csak kisebbségi érzés fakad. Pedig a hallgatók itt azt látják, amivel az életben találkozni fognak, hiszen többségük a miénkhez hasonló kis intézménybe kerül majd. Nálunk a gyakorlatok során beilleszkedhetnek a falusi helyzetbe. S talán

magukévá tesznek egy szemléletet: egy kis településen is kezdhet valamit a népművelő.

Ez mind szépen hangzik, de így látják-e ezt a diákok is?

A művelődési ház kis szobájába zsúfolódunk be, tizenöt harmadéves népművelő szakkollégiumos hallgatóval. Az akadozva induló beszélgetést hamarosan a közeli vendéglőben folytatjuk, hátha a kevésbé hivatalos helyszín oldja a feszültséget. Kiderül azonban, hogy a zavartságot nem a helyzet szokatlansága okozza, hanem a bennük rejlő bizonytalanság. Ezek a 19—20 éves lányok és fiúk közvetlenül a diploma megszerzése előtt még nem tudják, mit szeretnének igazán csinálni, mire képesek, mire lesz lehetőségük. Az alapkérdésnél — hogy tudniillik milyenek a zsámbéki gyakorlatok — nem is sokat időzünk, gyorsan magára a népművelésre terelődik a szó. A beszédesebbek — Márta, Éva, Mária, Árpád és László — egymást kiegészítve, vagy éppen egymásnak ellentmondva formálnak véleményt.

A szakma kínjai

— Ezek a gyakorlatok tényleg nagyon jók. Különösen, hogy az elméleti tárgyakat az igazgatónő férje, Bicskei Gábor tanítja, aki szintén a művelődési házban dolgozik. Így az elmélet és a gyakorlat tökéletes egységben van. ök valóban azt próbálják megmutatni, hogyan kell ezt csinálni. De ha belegondolok, hogy egy szál magam odakeMeghalt Orson Welles

Orson Welles 1915-ben született az amerikai Wisconsin államban. Csodagyerek volt, már 16 éves korában — írországi vándorlása idején — Shakespeare-t rendezett egy dublini színházban. A harmincas évek közepén visszatért az Egyesült Államokba és itt sajátos feldolgozásban mutatta be az angol _ költőóriás műveit különböző New York-i színházakban. Aztán következett a Marslakók inváziója, amely meghozta az országos hírnevet.

Alig két év múlva Welles bebocsátást nyert az RKO- filmstúdióba, ahol 26 évesen minden filmes előgyakorlat nélkül remekművet készített, a minden idők legjobb filmjeinek egyikét. Ez volt az Az aranypolgár.

A mindenható amerikai filmipar, amely korábban sem habozott a már kitaposott útról letérő eredeti tehetségeket eltaposni, sohasem bocsátotta meg Webesnek ezt a filmet. Következő alkotását, az Am- bersonok tündöklésé-t még eltűrték, de az Utazás a félelembe című filmjét már nem fejezhette be. Huszonnyolc éves, és pályája kettétör. Ezután kénytelen megosztani tehetségét igényes vállalkozások és kommersz darabok között.

Filmrendezői tehetségének kiteljesedésében Wellest persze nemcsak a pénzsóvár producerek akadályozták meg, hanem saját szertelensége is. Mindenbe belekapott: írt, rendezett és játszott, díszleteket tervezett. Az ötvenes évek ele- ' jén visszatérhetett Shakespea- re-hoz.

Utolsó remekműve az 1966- ban megszületett Falstaff. Két évvel később még alkotott egy kis gyöngyszemet, a Halhatatlan történet-et, de ez volt a hattyúdala. Orson Welles ettől kezdve immár csak színészként szerepelt, sokszor tehetségéhez méltatlan darabokban, néha azonban kis szerepekben is megcsillantotta rendkívüli képességeit. Utolsó éveiben a Lear király megfilmesítésére készült, de megvalósításában halála megakadályozta.

RádIÓ FIGYELŐ

Jelenet az Optimista tragédia előadásából

Nyílt napok az iskolákban

Pályaválasztási hetek

A Pest megyei pályaválasztási hetek megnyitóját — mint arról beszámoltunk — október első hetében Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában tartották. Ezt követik a körzetközponti, az iskolai és az üzemi rendezvények. Itt részletes tájékoztatást kapnak a pedagógusok, a szülök és a diákok a továbbtanulással kapcsolatos minden fontos tudnivalóról.

A körzetközpontokban az alábbi helyeken és időben lesznek kiemelt programok: október 14. (hétfő), 14 óra: Dunakeszi, városi tanács épülete; október 15. (kedd), 13 óra: Vác, Kötöttárugyár klubja; október 23. (szerda), 13 óra: Érd, 220. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet; október 28. (hétfő), 17 óra: Cegléd, városi párt- bizottság, tanácsterem; október 29. (kedd), 14 óra: Dabas, 2. Sz. Általános Iskola; október 30. (szerda), 14 óra: Kiskunlacháza, általános iskola; november lö. (péntek), 14 óra: Monor, pártbizottság tanácsterme; november 18. (hétfő), 15 óra: Szentendre, Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár; november 18. (hétfő), 18 óra: Százhalombatta, művelődési központ.

Az általános iskolákban december 20-ig mindenütt tartanak pályaválasztási szülői értekezletet, ankétot. tájékoztatót, amelyeken részt vesznek a körzet középfokú iskoláinak, üzemeinek, gazdaságainak képviselői. A nyolcadik osztályos tanulók számára különféle foglalkozásokat, szakmaismertetőket, filmvetítéseket, iskola- és üzemlátogatásokat szerveznek, pályaválasztási kiállításokat, vetélkedőket rendeznek.

A középfokú iskolákban (Budapesten és Pest megyében egyaránt) egy-egy héten nyílt napokat tartanak október 14. és november C. között, ahova az érdeklődő gyermekeket, pedagógusokat, szülőket meghívják. Ezeknek pontos idejéről te’efonon vagy levélben lehet érdeklődni a középiskoláktól (címük a Pálya- választási Tanácsadó című kiadványban vagy a telefonkönyvben megtalálható).

A Pest Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási csoportja hétfőn és szerdán 8 és 15 óra között tart tanácsadást Budapesten (V.. Kossuth Lajos u. 2/a. Telefon: 183-814, 183-794).

rülnék egy falusi művelődési házba, bizony nehezen tudnék hozzáfogni a munkához.

— Biztos, hogy többet adnak ezek a gyakorlatok, mint egy nagy intézményben. Ott legfeljebb az eszközöket tanuljuk meg kezelni, itt viszont azt, hogyan közelítsünk az emberekhez.

— Szerintem vagyunk olyan talpraesettek, hogy megájl- nánk a helyünket, de mégis félünk. Itt Zsámbékon is látjuk, mennyi küszködés, próbálkozás kell a legapróbb sikerhez is.

— Néha kiábrándító az az érdektelenség, amit tapasztalunk. Amíg a boldoguláshoz másod- és harmadállást kell vállalni, az emberek nem szívesen járnak a művelődési házba. Elszomorító az is, hogy mennyire kevés pénz jut manapság a közművelődésre.

És hosszasan sorolják a negatív , példákat, a rossz élményeket vegyítve a zsámbéki gyakorlaton elért sikerekkel. A főiskolán sem találják a helyüket, úgy érzik, ott csak a tanítóképzésre koncentrálnak. Ez a kisebbségi érzés csak növeli bizonytalanságukat. Érzik ugyan, hogy a gyakorlatokon sokat kaptak, de valahogy éppen ez látszik visz- szaütni. Mintha túlságosan sokat láttak volna a szakma kínjaiból. Mintha az itt megismert valóság riasztaná őket.

Lacinak lenne igaza? ö így summázta véleményét: olyanok vagyunk, mint a beteg orvos, aki tudja, mi a baja, de nem tudja magát meggyógyítani.

M. Nagy Péter

nék korszerűsíteni a termelést, a legtöbb esetben hosszú fejtegetésbe kezdenek. Szó szót követ, s mire kibogozzuk a lényeget, kiderül, hogy a kérdés nem könnyű. A szervezések, a racionalizálások kidolgozói jól ismerik ezeket a jelenségeket. A tervek gyakorta maradnak az íróasztalfiókban, mert a jóváhagyó pecsét helyett fejvakarással válaszolnak az illetékesek. Pintér István tíz percébe számtalan példa belefért. Ha irodalmi hasonlattal szeretnénk élni, azt mondhatnánk: meglehetősen gyakori, hogy Pató Pál úr módjára sok mindenre ráérünk. Pedig az élet éppen az ellenkezőjét igazolja. S a közmondás igazságát kellene inkább tetten érni; mondván, hogy amit ma megtehetünk, ne halogassuk másnapra, s ne toljuk másra.

Er. K.

eltévednek — hallhattuk. Ám mindezt hamar korrigálni tudják, s remélik, hogy a jelzések mégiscsak egyértelműek lesznek. A háromórás barangolás nyomán egy valóban korszerű repülőtér képe bontakozott ki, bizonyítva, hogy mind a szakemberek, mind az utazóközönség számára valóban kényelmes körülményeket teremtenek.

NEM KÖNNYŰ. Pintér István jegyzetének visszatérő mottója volt; nem könnyű. Számtalan példát idézett gazdasági, kulturális, mindennapi életünkből, amikor a tettek helyett egy legyintéssel intéződtek el a dolgok. Jó lenne, ha végre a nem könnyű kijelentés helyett inkább azon törnénk a fejünket, hogy egy-egy problémát miképpen lehetne megoldani. A vállalatok vezetői a kérdésre, miként szeretFERIHEGY — II. Háromórás, egész délelőttöt betöltő műsort szánt a rádió a ferihegyi új repülőtér bemutatására. A Napközben stábja olyan kulisszatitkok után kutatott, amelyekkel mindennap nem találkozhatunk. Betekintést engedtek a befejezés előtt álló építkezés menetébe. A szakemberek saját szemszögükből, de az utazó kívánságait is figyelembe véve szólották arról, mi'mindennel várják majd a hazai és a külföldi utazókat. A zenés műsor azt a módszert választotta, hogy mintegy kö- rülsétálták a riporterek a terepet. Bekukkantottak mindenhová, hogy a hallgató lelki szemei előtt kibontakozzék a modem létesítmény képe. Megismerkedhettünk a kifutópályákkal, á várótermekkel, s mindennel, ami az erre járók kényelmét szolgálja. Az sem maradhatott titok, hogy miért kisebb a várócsarnok, mint a régi épületben1 Ellenben az utasváró sokkal nagyobb alap- területű. A cél az volt — mondották a szakemberek —, hogy elsősorban az utasok számára biztosítsanak kényelmet.

Nem maradhatott el a kérdés: mennyire biztonságos manapság a repülés, milyen műszaki állagúak a hazai gépek? Dr. Vilmos Endre, a repülőtér igazgatóhelyettese az utóbbi hetek gondjairól szólva eloszlatta a rémhírek okozta ijedelmet. Bár ő sokkal inkább megérkezni szeret, mint a levegőben lenni, mert az nem fér össze az emberi természettel — mondotta tréfásan —, mégis élmény repülőgéppel utazni. Bemutatva a Ferihegy Il-t, nem titkolta el gondjaikat sem. Néhány éven belül kiöregszik a géppark. Már most készülnek arra, hogy újakkal pótolják a kiesőket. A régitől hat kilométerre lesz az új épület. Ez is számtalan problémát vet majd föl, főként az első időszakban. Valószínűleg előfordul, hogy az utasok