Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-05 / 208. szám
PEST m megyei] 8 1985. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK 1 II E RÄH , 1985. szeptember 5. SeSí* Csütörtök. Viktor, Lőrinc napja. A Nap kél 6.08 — nyugszik 19.17 órakor. A Hold kél 21.40 — nyugszik 12.22 órakor. BVÁ1T»AT<»'| » o'JA IIÁSI Északnyugat felől lassanként tovább csökken a felhőzet, főként délen és keleten azonban még többfelé várható eső, néhol zivatar. Hajnalban a szélvédett helyeken köd képződik. Csütörtökön felhőátvonulások lesznek, néhány helyen futó záporral. A szél északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet 10 és 15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22 fok körül várható. líra készen A Hungarofruct budaörsi hűtőháziból jelenles legnagyobb tételben vöröshagymát és őszibarackot küldenek a külföldi piacra. Szeptember végéig 15 ezer tonna — zömében makói — vöröshagymát visznek a vagonok, főleg áz NSZK-ba és Angliába, őszibarackból legtöbbet a szocialista országok vásárolnak, a hónap végéig 3009 tonna indul útnak a hü- tőházból. ELHUNYT JUHASZ JÁNOS Juhász János nyugdíjas, aki 1945-től volt a párt tagja, türelemmel viselt súlyos betegség után, 58 éves korában elhunyt. Juhász elvtárs 1949-ig fizikai dolgozó, 1949—198p-ig pártmunkás volt, ebből 15 évig a volt ráckevei járási pártbizottság első titkára. 1985—1983-ig, nyugdíjba vonulásáig gazdasági területen különböző vezetői beosztásokban dolgozott. Mint nyugdíjas, a Szigetnalom községi pártvezetőség titkáraiként tevékenykedett. Munkáját mindenkor a magas szintű elkötelezettség jellemezte. Több magas kitüntetés tulajdonosa. Temetése szeptember 6-án, pénteken, délután 3 órakor a szigelnaimi temetőben lesz. MSZMP szigeíszeatmiklósi és a ráckevei városi jogú nagyközségi bizottsága, Szigethaiom község pártvezetősége BOCDÁNY SIMONNE SZÁZ ÉVE, 1385. szeptember 5-én született Gárdoson. s 80 éves korúban. 1965-ben hunyt el Budapesten Boíjdány simonné, a magyar nőmunkásmozgalom egyik úttörője, az 1903-ban Kecskeméten született Bog- dány Rózsinak, a kommunista mozgalom aktív harcosának édesanyja Egészen fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1918-ban az elsők között lépett be a Kommunisták Magyar- országi Pártjába. A Tanács- köztársaság idején mint a fővárosi VII. kerületi Munkás- tanács lakásügyi biztosa, valamint a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagjaként fejtett ki hasznos tevékenységet. Miután a forradalmat vérbe fojtották, illegális kommunista sejtet szervezett; ő szerkesztette és terjesztette az első illegális kommunista röplapokat. A rendőrit opók nyomára bukkantak. letartóztatták, majd a bíróság elítélte. 1922-ben kiszabadult, s a Szovjetunióba került. Itt a nagy honvédő háború éveiben, a német megszállás idején a Kaukázus vidékén szervezte az ellenállást. Csak 1955-ben tért haza Magyarországra, politikai érdeklődését élete végéig megőrizve. Virágruhába öltözik a Hilton Ismét lesz vásár Bantura Az idegenforgalmi szakmában csecsemőnek számít még a MÁVTOURS, a Magyar Államvasutak év elején alakult utazási irodája. Mint azt a tegnap délelőtt rendezett sajtótájékoztatón Jávor András igazgató elmondta, elsősorban a vasúti turizmus fejlesztését kívánják szolgálni, de természetesen felveszik a kapcsolatot a partner közlekedési vállalatokkal és a már tapasztalatokkal rendelkező utazási irodákkal is. ; Az elmúlt hónapok a szervezéssel teltek, de már néhány sikert is a magukénak mondhatnak: Bulgáriába és az NDK- ba utaztattak vonattal csoportokat, s a szolgáltatásukra nem érkezett panasz. A legközelebbi bemutatkozásra szeptember 21-én kerül sor, amikor a Halászbástyánál egész napos virágbemutatót és -vásárt, este a Hilton Szállóban virágbált rendeznek. A budai vásár régi idők hangulatát * 2 — Kiállítás. Szeptember 6-án 17 órakor nyílik és október 6-ig tekinthető meg Szánthó Imre festőművész tárlata a szentendrei Művésztelepi Galériában. — Biciklitúra. A Magyar Ter- mészecoarat szövetség is.isoi.o- sziban rendezi a kerékpáros túrázok országos találkozóját szeptember 7—8-án, me,yen a hazaiakon kívül külföldi vendégek is részt vesznek. — Sörárpaexport. A Gödöllői Agrártudományi Egyelem szakemberei az elmúlt évek során jelentősen a fajtabőví-' téssel segítették, hogy a sörárpaexport ug,asszerüen növekedjen. A Sörárpa Termesztési Társaság folyamatosan tartja a kapcsolatot az egyetemmel. Egyébként 123 termelőüzem munkáját segíti. E gyümölcsöző együttműködésnek köszönhető, hogy az 1981. évi hatezer tonnával szemben tavaly harmincnégyezer tonnát exportáltak. — Pénzt, hulladékból. A Kohászati Gyárépítő Vállalat tá- piószeiei gyáregységének dolgozóit is arra ösztönzik, hogy hasznosításra továbbadják a hulladékanyagokat, így alakult ki az a gyakorlat, hogy a lemezmaradékot méretre vágva, készáruként adják el a környező téesz-üzemegységeknek. — Plusz tízmillió. A térség legkisebb termelőszövetkezetének számító farmosi Tápiómente 450 dolgozójából százan a különböző kisegítő ágazatokban is dolgoznak, az egy főre jutó évi termelési érték eléri a 260—280 ezer forintot és ez a 140—150 millió forintos árbevétel mellett plusz 10—14 rhil- lió forint nyereséget jelent a közös gazdaságnak. I 4 -J 2 - 3 ti (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONIVAL: AZ ÜGYELETES ItlPORTEH 10 tői 18 óráig: IIA M) A O J A VA N, Antal Piroska VAGY SEHÍTSÉC BE SZOIIUI., II ÍVJA FEI,! Hasznos az együttműködés bővítése Magyar Kiállítok Bécsfeera Huszonnégy magyar vállalat állítja ki termékeit a szeptember 9-én nyíló őszi bécsi vásáron. A magyar kiállítók hagyományos résztvevői a bécsi vásároknak. Ausztria hazánk második legnagyobb tőkés kereskedelmi partnere. így el- engedhetetln a rendszeres kapcsolattartás és az újabb üzleti kapcsolatok kiépítése. A múlt évben a két ország közötti kereskedelmi forgalom először lépte túl a 15 milliárd Schillinge!, s ami szintén kedvező. a magyar kivitel meghaladta az Ausztriából származó behozatalt. Az idei első félév adatai szerint 1985-ben már nem lesz ilyen kedvező a helyzet, éppen ezért igen fontos a két ország vállalatai között az együttműködés bővítése. Az idei magyar kiállításon 8 külkereskedelmi szakvállalat vesz részt, a termelők többségükben saját maguk mutatják be kínálatukat. A magyar árulistán mezőgazdasági cikkek, gép- és vegyipari, textilipari termékek szerepelnek. A magyar kiállításon több idegenforgalmi vállalat is képviselteti magát, náluk helyben foglalhatnak szállodai szobát a hazánkba látogató külföldi turisták. A bécsi vásár magyar kiállítását a Hungexpo szervezi. A megbízást a Külkereskedelmi Minisztérium által kiírt versenytárgyaláson ' nyerte el. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 17.50: Autósok, motorosok magazinja 19.30: Híradó bíA iiá»ió~és tv műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek, időjárás 8.20: Egy kis figyelmet kérek! 8.30: Honegger: Johanna a máglyán 9.44: Muzsika gyerekeknek 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Két hangon 10.35: Nefelejcs 10.49: Paisiello: Az úrhatnám szolgáló 11.39: Védett férfiak 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 13.00: Lemezmúzeum 13.40: Miskolci körzeti stúdió 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 15.20: Könyvszínpad 15.18: Farkas Gyula: Csárdás rapszódia 16.00: H\rck. Időjárás 16.05: Révkalauz 17.00: A huszonhatodik év jegyében 17.56: Vass Lajos: Bodrogközi mu18.15: Hol volt, hol nem volt.«« 18.30: Esti krónika 19.35: A Rádiószínház bemutatója 20.54: A kamarazene kedvelőinek 21.40: Beszélgetés Szvák Gyula könyvéről 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 2?.2fl: Tíz perc külpolitika 22.30: Lakatos Róbert népi zenekara játszik 22.50: Munkfisutánnőtlás. I. rész. 23.00: Énekek Éneke. — VII. fejezet. 23.30: saint-Saens: C-dúr hegedű- verseny 24.00: Hfrf'V. frfffMrás PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Reményi Sándor nótafelvé- teleiből 8.20: A Szabó család 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Fúvósindulók 12.25: TJtikalauz üdülőknek 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből 13.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 13.05: Nosztalgiahullám 14.00: Virágénekek 14.15: Idősebbek hullámhosszán 15.C0: Hírek. Időjárás. Ütközben 15.05: Néhány nerc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 17.05: Karel Ruzicka zongorázik, Rudolf Dasek gitározik 17.30: Kézfogások 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 19.05: Operettkedvelőknek 20.03: A Poptarisznya dalaiból. 21.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 21.05: Csalakabaré 22.15: Slágerről slágerre 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20—0.13: Nótacsokor 3. MtJSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.08: Magyarán szólva 9.23: Kamaramuzsika 11.05: Felhívjuk a figyelmet! 11.10: Töltsön egy órát kedvenceivel! 12.10: Versenyművek 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Háttérbeszélgetés 13.35: Kórusok, hangszerszólők 14.26: Népi dallamok nagy mesterek kezében 15.00: Pophullám 16*00: Reflektorfényben egy ope- raária 16.32: Zenekari muzsika 17.49: Omega együttes 18.07: A magyar rézfúvószene 25 éve 18.30: In limba materna 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Zenekari muzsika 20.17: Opera-művészlemezek 21.14: Latin-Amerika irodalma 21.40: Évfordulók nyomában 22.21: Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.25: Tévétoma 9.30: Arcok a tükörben 15.25: Hírek 15.35: Műsoron a számítógép 16.00: Valahol Európában 17.45: Pedagógusok fóruma 18.20: Tévébörze 18.30: Telesport 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Starskv és Hutch 20.50: Panoráma 21.50: A hét műtárgya 22.00: Egy hang és néhány maszk 22.40: Tv-híradó. 3. 2. MtJSOR 18.45: Sakk, Kempelen űr! 19.30: Így pihenünk 19.50: A távoli földrészek madarai a Varsói Ailatkertben 20.00: A folyóirat neve: Kritika 20.45: Tv-híradó, 2. 21.10: összefoglaló a súlycmelő- világbainokságról 20.00: A dicsőség fanyar íze. Tévéjáték 21.50: A tánc szépsége. Dokumentumműsor 22.50: Amit a lézerről nem tudunk 2. MŰSOR 18.10: Silencio. Dokumentumfilm 20.00: Tévétükör. Szórakoztató összeállítás 21.30: Időszerű események 22.10: Rekviem szájharmonikára. Tévéjáték A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ műsorából Moszkvai idő szerint! 8.35: A legkisebb fiú. II. rész 9.40: Filmutazások klubja 10.50: Szerenada fúvósötös 14.50: A tudomány és a munka szövetsége 15.40: Koncert 16.15: K. Kulijev költészete 16.45: Rajzfilm 17.00: Dokumentumfilm 17.50: Koncertfilm 18.45: Ma a világban . .. 19.09: Sakkvilágbajnokság 19.05: A béke és az ifjúság 19.45: Az alkoholizmusról 19.55: Megtaláltam önmagamat 21.35: Dokumentumfilm 22.34: Ma a világban 22.50: Sakkvilágbajnokság 23.10: A nyomozás megállapította 0.44: Koncert varázsolja a látogatók elé. A tarka sátrak alatt majd fafaragók vésik mintáikat, kékfestők teremtik újjá az ősi mintákat, szövők, hímzők, lószerszámkészítők kápráztatják el a nézőket. Az Óbuda Tsz, a Főkert, a Duna Tsz és magántermesztők kínálják a késő nyár és a kora ősz legszebb virágait, dísznövények ezreit. Az esti bált virágtánccal nyitják és megválasztják a virágkirálynőt. A színpompás, illatozó csodákból természetesen bőven jut majd a Hilton báltermének díszítésére is. Szeptember 21-én a rendezvényre igyekvőknek 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt a MÁV. A MÁVTOURS színes kínálatából emeljünk ki még egyet: Galgamácsán látványos lakodalmas programot készítettek elő, amelyre már a közeljövőben várják az érdeklődőket. F. E. Lomtalanítás? Reggeli csúcsforgalom a Kosztolányi téren. Kanyarognak a Pest megyéből érkező Volán-buszok, villamosok, autóbuszok, egymás hegyén-hátán. Nagy kukásautó akadályozza a továbbhaladást. Lomtalanítási akció van a környéken. A tér sarkán hatalmas halomban áll a fölösleges holmi. Levitéziett sezlon életunt rugókkal, a nagypapa rongyosra ült kedvenc karosszéke, brosúrák, régi tankönyvek. Amott egy lyukas festmény kopott aranykeretben, vak tükör és talpát vesztett hintaló. A kupac szélén nyitott tetejű faláda. Benne Kobajasi Ke- nicsiro életnagyságú papírmasé figurája, frakkban. Éppen vezényel. Hiába, első tündöklése óta új csillagok tűntek föl a karmesterversenyek egén. Bár a régi sem éppen szemétre- való ... Kö. Zs. A Ráckevei-Dana csepeli szakaszán Egyéni liorgászliafraokság A Magyar Országos Horgász Szövetség e hét végén, szeptember 7-én és 8-án rendezi meg a XXII. országos egyéni horgászbajnokságot Budapesten. Három fordulóban bonyolítják le a versenyt, amelyen részt vesznek a teljes horgászválogatott keret tagjai, továbbá az országos csapat- bajnokságon legjobban szerepelt horgászok. így a mezőny összesen 52 női, férfi és ifjúsági versenyzőből áll. A Rác- kevei-Duna-ág csepeli szakaszán, az evezőspályán szombat reggel 8 és 11 óra között tartják az első fordulót, délután 3 órátó] a Gubacsi híd alatti jobb parton a másodikat, majd vasárnap reggel 8 órától az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti budai Duna-parton bonyolítják le az utolsó háromórás fordulót. Vasárnap délelőtt 11 órakor fejeződik be a verseny és ezt követi az ünnepélyes eredményhirdetés, amely szerint a három fordulóban elért összteljesítményük alapján léphetnek a bajnoki dobogóra a legjobbak. A nézőközönség vasárnap nemcsak a versenyzőknek szurkolhat, hanem olyan különleges horgászkellékeket vásárolhat, amelyeket a verseny alkalmából a helyszínen árusít először a Horgászcikk Készítő Vállalat mozgóboltja. Vasúti baleset a Délinél Emberi mulasztás) ©kozta A keddi, szerencsés kimenetelű vasúti baleset ügyében a rendőrség a MÁV szakértőinek bevonásával megkezdte a vizsgálatot. Mint ismeretes, kedd délután háromnegyed ötkor a Béli pályaudvaron a Mecsek expressz szerelvényének betolása közben a első két kocsi a vágányzáró bakot áttörve kisiklott és a peronon állt meg. Személyi sérülés szerencsére nem történt, mert Schiller Vilmosné, az éppen szolgálatot teljesítő vasutas észrevette a veszélyhelyzetet és idejében felhívta a peronon tartózkodó utasok figyelmét, hogy távozzanak a vágány közeléből. A vizsgálatok eddigi megállapítása szerint a tíz személyvagonból álló, tolatott szerelvény kilenc összecsatolt kocsija nem kapcsolódott a mozdonyhoz csatolt első kocsihoz, emiatt hiába fékezett a mozdony, a tőle független kilenc kocsi „megfutamodott”, vagyis saját lendületével továbbgördült és nekiment a vágányzáró baknak, ami — bár monstrum szerkezet — nem bírja az ilyesfajta megterhelést. Ez a bak egyébként egész Európában használatos. A vizsgálat megállapította, hogy a pályaudvar teherhordó szerkezetei nem sérültek meg, csak az álmennyezet, így a helyreállítás rövid időn belül megtörténhet. A balesetet kétség kívül emberi mulasztás okozta, a felelősség pontos megállapítása és az anyagi kár felmérése folyamatban van. Jó tanácsok Kfríbaráínknak A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának tájékoztatása szerint országszerte kikeltek az amerikai fehér szövőlepkék fiatal hernyói. A lárvakelés az elhúzódó rajzás és tojásrakás miatt hetekig fog tartani. A fertőzés ugyan jóval gyengébb a 2-3 évvel ezelőttinél, a megjelenő hernyó fészkeket azonban gondosan meg kell semmisíteni. Életével fizetett Az ágyban dohányzóit Ki tudja, hány alkalommal elhangzott már a figyelmeztetés, ne dohányozzunk az ágyban, a cigaretta könnyen Felborult a személyautó A kerítésnek ütközött Figyelmetlenül. Szigetcsépen Horváth László 47 éves kisiparos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és egy vaskerítésnek ütközve felborult. A balesetnél megsérült. Segédmotoros-baleset. Hé- vizgyörkön Gyetván György 14 éves tanuló nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette segédmotoros kerékpárját és áttért az úttest bal oldalára. Ott egy személygépkocsival karambolozva megsérült. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. tüzet okozhat. Az újabb tragédia ismét arra vall, hogy sokan nem fogadják meg a jó tanácsot. Ez alkalommal egy 41 éves férfi fizetett életével könnyelműségéért. Kedden az érdi Aknász utca 42. számú házba riasztották a tűzoltókat, akik már csak a lángok továbbterjedését tudták megakadályozni. Szűcs Kálmán az ágyban dohányzott, az égő csikktől kigyulladt a lakás és a szerencsétlen ember benne- égett. A halál oka: égési sérülés. füstmérgezés. A tűzoltóság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. ........ _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő• Sári Amtes — DEPT Ms-PVtl MIMI AsJ Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: (Budapest, ÍPf. am. irányitúszám • 1446 — Kiadta a rL0 I IVÍLU I Ll lllnLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja’- 343-ibo és 336-na — Szerkesztőségi titkárság: 142-228. ”• .................. , ■. ................. FIÖKSZEltKESZTÖSÉGElNK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. 19. 2701. Telefon: 1,1-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap Gödiül* Sz abadság út 2. Pf. 14. BMW. Telefon: 20-790. Monod Hírlap, Monor, Kossuth u. UK Pf. ISn. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon- 398 — Váci Hírlap Vác Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095.— A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím; Budapest V., József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással’ a Km 815—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra A lan ára8 oldal 1,80 Ft, 13 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest mérvéi Hírlap (Index: ‘25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0,133—270« (Nagykőrösi Hírlap),- ISSN 0103—2750 (Véd Hírlap), *