Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-05 / 208. szám
4 1985. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK A békéért... Gromiko-kötct A békéért, a biztonságért címmel a Kossuth kiadó gondozásában megjelent Andrej Gromikónak — a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának — kötete, amely az elmúlt öt évben a Szovjetunió külügyminisztereként elmondott beszédeiből és különböző folyóiratokban közzétett írásaiból tartalmaz válogatást. A könyv az ENSZ-ben, a madridi találkozón; a stockholmi konferencián elhangzott beszédei mellett közli legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával mondott beszédét, s annak a televíziós interjúnak a szövegét, amelyet Shultz amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól adott Moszkvában ez év január 13-án. A kötet tartalmazza a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsában idén május 24-én a Varsói Szerződés hatályának meghosszabbításáról szóló jegyzőkönyv ratifikálása alkalmából elmondott beszédét is. A könyvet Andrej Gromikónak a magyar kiadáshoz írt előszava vezeti be. Földért, kenyérért Az új honfoglalás dokumentumai Az új honfoglalás ünnepélyes pillanatai „A magyar demokrácia ügye a földreformmal áll vagy bukik. Nem lehet megsemmisíGondolatok a könyvtárban >enjárás: egy, kettő! Helyb< Ment-e a könyvek által a Világ elébb? Hát lehet, hogy másutt mendegélt, araszolga- tott, de ott, ahol én jártam, egy tapodtat se. Itt nem volt nehéz könyvtárba járni és ma sem az. Könyvtáruk — amióta illik, hogy legyen — van, hiszen jó ideje hozzá tartozik a falu kultúrpolitikai kirakatához. És volt könyvtárosuk is. akit, ha történetesen a semmittevéstől a munkahelyén megüt a guta, hetekig nem találnak rá, mert senki rá sem nyitja az ajtót. A helyzet ismeretében nem idegesítette magát, csendben gyarapította az állományt és az illetékeseknek szorgalmasan megírta az évi jelentést. Nem volt hazardőr, aki az állásával játszik, így az ismételten prezentált beszámolók mellé csinos statisztikákat mellékelt, amelyekből kiderült, hogy ha nem is ugrásszerűen, de évről évre megbízhatóan gyarapodik a felnőtt olvasók száma. ök persze mással voltak elfoglalva — háztáji, miegymás —, de a falu vezetőinek legalább nem kellett csalatkozniuk, ök sem jártak könyvtárba, nem tudhatták, mi a helyzet. De azért elgondolni is fantasztikus — nem? —, milyen olajozottan lehet görgetni a semmit, ha éppen az az igény. Aztán az idős kolléga nyugdíjba ment és jött helyette egy fiatal teremtés. Jó ideje itt van már, de még nem hozta össze a szerencse a falu vezetőivel. Nem keresték fel. Es nemcsak azért, hogy esetleg beiratkozzanak a könyvtárba — elvégre is a falu értelmiségéhez tartoznak —, de azért sem, hogy megkérdezzék, hogyan boldogul a feladataival. Most viszont jelentést kérnek, a szokásosat, statisztikával. Fiatal barátunk tehát választás előtt áll, és nem tudni, mi kerül abba a jelentésbe. Elvileg vállalná az igazmondással járó konfliktusokat, de új ember, egyedül van és ki sejtheti, mi lesz a jobbító szándék következménye. Pedig volna mit tenni a könyvtárért. Csupa olyasmiről van szó, amit együtt meg lehetne oldani, ha az illetékesek figyelemre méltatnák. Egyébként törődnek a falu ügyeivel, szemlátomást fejlődik a község. Csakhogy hosz- szú távon a műveltség is legalább olyan fontos, mint a víz bevezetése. Mert nem elég csak a testünket, a gondolatainkat is ápolni kell, hogy ne ejtsünk ki annyi mocskos szót a szánkon, ne legyenek izzadtságszagúak terveink, álmaink. És kicsit a jövőre Is ügyelve nem ártana arra gondolni, hogy meg kellene becsülni a megszállottakat, akik ilyen körülmények között ma még vállalják a közművelődés ügyét. Prózaian mondva, pénzzel és főként töbib figyelemmel. Ha már a felnőttelit megvannak könyvek nélkül, legalább a gyerekeik ízlelhessék meg, hogy elképzelhető egy kulturáltabb, nívósabb élet is. Nagy Emőke teni az országvesztő magyar reakciót, nem lehet megvetni és megszilárdítani a magyar demokráciát a magyar nép legszámosabb és legelesettebb rétegének, a mezőgazdasági munkásoknak, a törpe- és kisbirtokosoknak felemelése nélkül. Felemelni őket pedig csak úgy lehet, ha földhöz jutnak. A földreform az egyik legsürgősebb és legégetőbb nemzeti feladat.” Az ország területén még folytak a felszabadító harcok, amikor 1944 novemberében a Délmagyarország című lapban ezek a sorok megjelentek. Jelzi, milyen döntő jelentőségű kérdés volt a földreform a demokratikus társadalom kialakításában. A Magyar Kommunista Párt 1944. november 30-án megjelent programja is a földosztás mielőbbi megvalósítását sürgette. E valóban történelmi jelentőségű, politikai és gazdasági szempontból egyaránt elodázhatatlan földreform végrehajtására emlékezik az a kiállítás, amely a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen nyílt meg. A Földért, kenyérért tárlatot A XX. század és a magyar mezőgazdaság című mezőgazdasági tudományos napok keretében rendezték meg. Fényképek, korabeli plakátok, de mindenekelőtt eredeti iratok, dokumentumok fényképmásolatai sorakoznak a tablókon. Mintegy bevezetésként, jelzésszerűen, a rendezők felvillantják a magyar parasztság felszabadulás előtti helyzetét. Azután jól ismert fotók következnek a föld igénylő bizottságok munkámról, gyűlésekről, a földosztásról és a mostoha körülmények között megkezdett munkáról. S. természetesen jegyzőkönyvek, statisztikák, levelek és újságkivágások sora. Mindez ékes bizonyítékául annak, hogy a földreform megvalósítása nem ment zökkenők nélkül. A tárlat látogatója bepillantást nyerhet a pártharcokba, képet kaphat az erőfeszítésről, amelyet az egyház fejtett ki birtokainak megvédéséért. Olvashatjuk a íöldreformrende- letet és nyomon követhetjük az új honfoglalás legfontosabb mozzanatait. És a tárlat végén pedig számokba foglalva ott az eredmény: összesen hatszázezernél is több igénylőnek juttattak földet. Mindössze negyven esztendő telt el a földreform óta. Hihetetlenül rövid időnek tűnik ez mezőgazdaságunk mai fejlettségét nézve. Érzékelheti ezt bárki a piacokat, üzleteket járva, vagy az újságok híradásait nyomon követve. De érzékelteti az óriási fejlődést maga a kiállítás is. A történelmi visz- szapillantással párhuzamosan — ugyan csali fotókkal és dokumentumokkal — a magyar mezőgazdaság legfrissebb tudományos eredményeit is felsorakoztatják a rendezők. A Földért, kenyérért című kiállítás ily módon mintegy mottójává válik az egész tudományos rendezvénysorozatnak. M. N. P. Tv-FIGYELŐ Mi végre ? Hajdan a pennáról szétfröccsenő tintapacák szoktak úgy szerteszóródni, mint a mi televíziónk műsorrendjében a hazai készítésű — a Szabadság téri szerkesztőségek kezdeményezésére forgatott — filmek, színjátékok. Egyszer hosszú hetekig semmi nem kerül a képernyőre ezek közül, másszor meg csőstül zúdítják őket, csak győzzünk rájuk figyelni. így volt ez az egészen közeli múltban is, amikor a remek — e rovatban már megdicsért — dokumentarista Hazárdjáték után nem sokkal megint egy terjedelmesebb adásidőt követelő drámaátirat jelezte: takarékosság ide, pénzszűke amoda, azért csak-csak foglalkoztatja rendezőinket is, színművészeinket is a televízió. Foglalkoztatja, illetőleg — bizonyság rá ez a szűk másfél órányira megkurtított Szigligeti-darab, a vasárnap este levetített A nőuralom — alkalmasint csak foglalkoz- gatni hagyja, engedi. A szóban forgó mű megelevenítése ugyanis éppen nem követelt különösebb erőfeszítést senkitől. Legföljebb ha Lehel Judit dramaturg izzadt meg egy kissé, amíg a ritka termékeny (száz darabnál is többet produkáló) színpadi szerző eme 1862-ben papírra vetett komé- diácskáját jelen formájábíh összevonta; rajta kívül sem Horvai István, a rendező, sem pedig egyetlen színész nem törte-zúzta magát valamiféle különösebb elismerésért, sikerért. A dirigens beállította a jeleneteket — egy picikét odafigyelt arra is, nehogy kirívóan stílustalanok legyenek a ruhák meg a bútorok —, a szereplők pedig fölmondták azt, amit szerződtetésük a szájukba adott. Dehogyis kellették magukat úgy, amint azt a műsorújság előzetese sejtette; dehogyis buzgól- kodtak a majdan, a közvélemény-kutatás adataiból kiolvasható sikerért! Egyszerűen letudták a letudnivalókat, és nyilván azon örvendeztek, hogy baki nélkül zajlott le ez az egész terefere. Miután kiballagtak a képmezőből Szirtfoki uramék és többé már nem abajgott Jenő kackiásan hisztérikus hitvese, a jó rutinnal ájuldozó Ilon, az előfizetők nem kis csoportja tűnődhetett el, gondolván: ugyan mi végre volt — kellett — ez az egész?! Szigligeti Edének ünneplésre okot adó, úgynevezett kerek évfordulója nincs; ebből A nőuralom- zól igazán hiányzik mindenféle, mának címzett üzenet; és hát az a trupp, amelyet a mostani alkalomra összetoboroztak, nos, az is alkalmas lett volna valami eredetibb, közérdekűbb feladatra. így aztán az iménti kérdésre milyen más válasz születhetne, mint a gyermekszájakon oly honos csak. Csak egyszerűen erre a darabcímre bökött rá egy ujj, csak egyszerűen e vidéki uracsok és asszonyok civódásában vélte lelni néhány fel- és átdolgozó az örömét. Tehát az érvek érve: csak, csak, csak... Pföt me»)e. A véletlen úgy hozta, hogy gyors egymásutánban többször is feltűnt a képernyőn szűkebb országrészünk, Pest megy». A Péntek esti randevúban többek között százhalombattai fiatalokkal találkozhattunk, akik nem a mostanság nehezen éldegélő — zömükben a fenntartó szervektől erősen függő — ifjúsági klubokba tömörülnek, hanem fogták magukat és egy egyesületet alakítottak. így önállóbbak, függetlenebbek; joguk és nem csupán lehetőségük, hogy úgymond, érdemben tárgyaljanak. Igazán figyelemre méltó ez a kezdeményezés ! Marosvölgyi Lajost, Szentendre mostanában nyugalomba vonult .tanácselnökét a Hétben láthattuk, hallhattuk. Számvetéséből tételesen kiderült, mi hogyan alakult e Du- na-parti művészvárosban aző esztendei alatt. Nagy — főképpen idegenforgalmi — föllendülés mozgatója s tanúja volt, de az ezzel járó ellátási gondok is igencsak a nyakába szakadtak. Azért jó érzésekkel távozik a nyilván nem tétlenségre készülődő tanár úr. Dr. Presser Pál, a dunavar- sányi tsz-elnök az esti Híradóban kapott szót, s mondta el véleményét a rugalmasan alkalmazkodó gazdálkodásukról. Ha kell, derelyemetélőt gyártanak ők, s ha kell, a nyúltenycsztéshez szükséges berendezéseket is igen hamar házhoz szállítják. Minden piacra lecsapnak, de úgy. hogy előbb állapodnak meg a vevővel, és csak azután gyártanak. Kereskedelmi filozófiájuk mindeddig sikeresnek mondható. Akácz László bHeti filmtegyzeth Álmodik az állatkert Egy kocka az Álmodik az állatkert című új magyar természelfilmből ^Kollányi Ágoston sokadik természetfilmje kerül a fenti címmel a mozikba. A műfaji meghatározás azonban igen tág. s nem sokat mond éppen erről az új filmről. Ezúttal ugyanis kicsit másról van szó, mint a hasonló filmeknél megszoktuk. Az Álmodik az állatkert sajátosan vegyít több ismert lehetőséget. Jelen van benne a hagyományos természet- film is, hiszen állatok életéről szól — nevezetesen olyan vad állatokról, melyek állatkertekben is látható^. A filmnek ez a rétege a Kollá- nyitól megszokott természet- tudományos alaposságot, gondosságot, az élettani folyamatoknak és az állatok szokásainak értő és megértető ábrázolását mutatja, s nem hiányzik belőle a Kollányira oly jellemző finom humorérzék sem. A másik réteg érdekesen kapcsolódik ehhez az előbbihez. Mivel itt állatkertben tartott állatokról van szó, Kollányi időnként „kinyitja” a helyszínt, s felvillantja az állatok eredeti környezetét, életterét, az afrikai szavannák, őserdők világát. Ez megint csak az okos természettudományos oktató, a tanár úr Kollányi ötlete, hiszen ezzel a fogással sokkal jobban meg tudja magyarázni az állatok viselkedésének, tulajdonságaink eredőit, sokkal többet tud elmondani róluk, mintha csak állatkerti életükről szólna. Ismét más réteg az a — nevezzük így — kulisszák mögötti vizsgálódás, melyben az állatkertek életének azokat a mozzanatait ismerhetjük meg, amelyek előttünk, egyszerű látogatók előtt rejtve maradnak. Ez megint csak magas szintű ismeretterjesztés. S végül: a filmet összefogja egy kerettörténet: egy hat-hét éves, érdeklődő kisfiú, Gábor, s a sokat látott és tapasztalt, az állatokat és életkörülményeiket nemcsak az állatkert ketreceinek zárt világából ismerő öreg éjjeliőr (Garas Dezső alakítja) barátsága segít felderíteni a rejtelmeket, s vezet be bennünket a roppant érdekes ismeretekbe. Ez megint csak ismert Kollányi-fé- le megoldás: ő kifejezetten kedveli az efféle „sorvezető”- ket, bár nem mindegyik filmjében sikerül egybeötvöznie ezt a sztoriréteget a film természettudományi anyagával. Itt ez a kapcsolás sikeresnek mondható — bár azok a betétek, melyek az állattörténeteket versekkel, dalokkal „dúsítják fel”, nem mindig illeszkednek jól, s nem is nagyon fontosak. Mindenesetre az Álmodik az állatkert érdekes és rengeteg ismeretet közlő film. Kollányi régi, kitűnő munkatársa, Vancsa Lajos operatőr, ezúttal is pompás munkát végzett. Fényképezése neim- csak filmes mesterségbeli tudását tükrözi, hanem azt is, hogy nyilvánvalóan ő is pontosan ismerte „szereplői”, az állatok életét, szokásait. Ádáz hajsza Ennek a japán kriminek a jellegére meglehetősen pontosan utal az eredeti cím fordítása: Haladj át a gyűlölet áradatán. Igen, erről van itt szó, még ha a film időnként el is takarja a néző elől ezt az alapgondolatot a sok és bonyolult akcióval, a történet többszörös megcsavarásá- val, az üldözésekkel és menekülésekkel. Mi, irigykedő európaiak, különösen itt, Középkelet- Európában, általában csak csodáljuk a japánokat. Irigy csodálatunk azoknak az ipari-technikai teljesítményeknek a láttán alakul ki, melyekkel naponta találkozunk. A japán autóipartól, a rádió- és tévétechnikáig, a mikroelektronikától a kvarcórákig, a munkaszervezéstől a munkaintenzitásig van itt mit csodálni és irigyelni. Arról már kevesebbet tudunk és beszélünk, hogy mindez hogyan jött létre, hogyan tartható fenn ezen a színvonalon, s hogy mögötte milyen társadalmi, emberi, pszichológiai s egyéb problémák feszülnek. Érdekes módon a mai élettel foglalkozó Élet, könny Érzelmes és bensőségesnek szánt film a jól ismert és becsült szovjet filmrendező, Nyikolaj Gubenko új alkotása (ő írta a forgatókönyvet is). A mondat első feléből kiolvasható némi rosszallás, s nem véletlenül. Gubenko filmje ugyanis az öregekről, pontosabban egy elhanyagolt valamikori kastélyban működő öregek otthonáról és annak lakóiról, meg az oda érkező fiatal orvosnőről szól. Kétségtelen, hogy az idős embejapán filmek árulkodnak a leginkább e problémákról — noha nem feltétlenül ez a céljuk. De mi, itteni nézők, a közvetlen, primér sztorik mögül ezeket is észrevesszük, ezt is kiolvashatjuk e filmekből. Mint ahogyan a krimiként készült, s annak minden kötelező sablonját és szabványát fel is használó Ádáz hajsza esetében is ezt tehetjük. A fiatal Morioka ügyész, a szívós Jamura detektívfelügyelő s egy bonyolult gya- núsítási és gyilkossági ügy eseményei ugyanis nemcsak ázt mondják el, nekünk, milyen fondorlatosak a bűnözők, s milyen ügyesek a törvény emberei, hanem azt is', hogy a japán jóléti társadalomban is ugyanazok a farkastörvé- nyek érvényesülnek, mint minden más magasan fejlett tőkés társadalomban. A filmnek esze ágában sincs, hogy bármiféle társadalombírálatot vagy leleplezést adjon — mégis, a történet hátterében ezek a vonások bukkannak elő, meglehetősen éles formában. Legalábbis előttünk, hazai nézők előtt. sk, szerelem r ékről történő gondoskodás, az életük végére egyedül maradiak utolsó esztendeinek megkönnyítése nagy társadalmi gond mindenhol, így a szocialista országokban is. Gubenko azonban az egész kérdést az érzelmesség szférájába helyezi át, mintha e téren minden megoldható lenne a szeretettel és megértéssel. Pedig hát, sajnos, nem, s épp e nem miértje az érdekes. Takács István
