Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-30 / 229. szám

1985. SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ Már nem lehet jelen André Kertészről, utoljára Nemrégen még a távirat ér­kezett: az ígért képeket ha­marosan küldöm. Tegnap pe­dig a hír: New Yorkban, 91 éves korában, elhunyt Andre Kertész, a világhírű magyar származású fotóművész. Tavaly járt itthon utoljára. Szigetbecsén kereste a gyer­mekkori emlékeket, az egyko­ri barátokat, ismerősöket. Itt találkozott a fotográfiával, itt készültek első, világhírűvé vált képei. Neve azóta elvá­laszthatatlan a fotóművészet történetétől. Munkássága gyö­keresen újat hozott, képei egy korábban ismeretlen látás­móddal készültek, s ma már féltett kincsei a világ múzeu­mainak, képgyűjteményeinek. Ittjártakor megnézte a há­zat, amit az általa Magyaror­szágnak, Szigetbecsének föl­ajánlott fotóinak szántak ott­honul. Az emlékház átalakí­tása azóta megkezdődött, át­adásán ő már nem lehet je­len. Tavaly kiállításának meg­nyitóján a csöpp kis művelő­dési házban ott szorongott az egész falu. André Kertész meghatódva szólt közönségé­hez: Az életem gyönyörű volt. S ennek egyik alapja Sziget­becse. Miért jövök én ide vissza? Sajnos, senki nincs már itt, aki barátom volt. Mindenki elment. Az is vé­letlen, hogy magam itt lehe­tek. Nagyon köszönöm, hogy eljöttek. Nézzék meg, amit csi­náltam. S most elment ő is a bará­tok, az emlékek után. Az ő emlékét képei és művészeté­nek tisztelői őrzik meg. Műsorsorozat a rádióban Az új magyar muzsika Október 22. és november 17. között rendezik meg a rá­dióban az új magyar zene hó­napját. Az elmúlt öt esztendő legszínvonalasabb magyar ze­nei alkotásaiból és felvételei­ből válogatott ciklusban a hallgatók nemcsak az elmúlt fél évtized zenei termésével ismerkedhetnek meg, hanem áttekinthetik a kortárs zene- irodalom sokrétűségét, a stí­lusok széles skáláját is. A v. i műsorsorozait minden napján sugároznak majd olyan zenei összeállításokat, ame­lyek egy-egy jeles magyar ze­neszerző alkotásaiból, kiemel­kedő zenekarok és együttesek produkcióiból, valamint szó­listák felvételeiből adnak íze­lítőt. Balassa Sándor, Kurtág György, Láng István, Petro- vics Emil és Ránki György művei mellett lehetőséget ad a sorozat a legfiatalabb alko­tók bemutatkozására is. Négy alkalommal — október 23-án, november 1-én, 6-án és 13-án — a Kossuth adón olyan összeállítást sugároznak majd, amely a rádióban díjat nyert műveket tartalmazza. A templom falában Kétszáz éves okirat A Jövőre kétszáz éves oros­házi műemlék evangélikus templom felújítása közben elő­került a falból az 1786-os ala­pítólevél. A becses okirat a két század alatt nagyon meg­rongálódott, s így a latin nyel­vű írásnak csak néhány rész­letét lehet kiolvasni: a temp­lomalapítás évét, néhány ne­vet. s a szöveg egy-egy rész­letét. Tangóharmonika és tambura Délszláv zenekarok Tök ölön Négynyelvű meghívót ho­zott a posta: szerb, horvát, szlovén és magyar nyelven Tökölre invitált a Magyaror­szági Délszlávok Demokra­tikus Szövetsége és a Kóru­sok Országos Tanácsa, ahol a délszláv zenekarok országos minősítő , szemléjét rendezték meg a hét végén. Az, hogy a választás éppen Tökölre esett, nem véletlen, h szén a település lakói ma is őrzik, ápolják anyanyelvűket, a szerb néphagyományokat. Túl azon, hogy az iskolában tanítják a nyelvet, hogy a könyvtárban kellő számú szerb könyv található, a mű­velődési központ munkája is a nemzetiségi hagyományok ápolásán alapszik. — Szerb táncegyüttesünk, énekkarunk és két zenekarunk van — mondja Milkovics Ist­vánná, a művelődési ház igaz­gatója. — öt esztendeje ala­kult, s azóta folyamatasan dolgozik, mintegy hetven ak­Szólt a harmonika Erdősi Ágnes felvétele! Emlékezés a párt védőügyvédjére Búcsúztatom a távoli életet A KÖNYV CÍMÉBEN is van valami halk, finom zenei csengés: Búcsúztatom a távoli életet. A szerző egy emberre emlékezik, aki nem olyan régen távo­zott tőlünk, de nagy kort élt meg éveit és az időt tekintve is. Ugyanis Domokos József — akiről a kötet szól — még a múlt század végén született és 1978-ban halt meg. Élete átölelte nemcsak két századot, hanem két világháborút, két ellenforradalmat is. Hősi idők és naigy korok, elembertelenedett világ tanúja, méginikább cselekvő részese volt. S most rá emlékezik felesége, hűséges társa mind a nehéz, mind a szép években. Egy szuverén egyéniség, művelt és szé­les látókörű asszony szubjektív vallo­mása ez a kötet, a közös küzdelmük re­génye. Ezért Is ajánlom olvasóinknak Domo­kos Józsefné írását — amelyet a Kos­suth Kiadó jelentetett meg —, azét az asszonyét, aki egy életen át férje olda­lán élt. Domokos József naigyon mozgal­mas és nagyon nehéz Időszakban tevé­kenykedett, olyan időben, amikor az ember élete nagyon olcsó volt, amikor meggyőződéséért könnyen fizetett ha­lállal. Ebben az embertelenül kemény és kegyetlen világban Domokos Jó­zsef megmaradt igaz, érző és harcos embernek, aki elveihez, az eszméhez mindvégig, haláláig hű maradt. Arról az emberről van szó, aki megjárta az első világháború poklát, őszintén kö­szöntötte az őszirózsás forradalmat, s becsülettel szolgálta a Tanácsköztársa­ságot, majd emigrációba kényszerült, hogy miután hazatért, újra a balolda­lon, a szociáldemokrata pártban tevé­kenykedjen és bátran védje a bebörtön­zött kommunisták érdekeit. A Horthy-korszakban a párt védőügy­védje volt. Bátran kiállt a bebörtönzött kommunisták igazsága mellett. Hor- thyék ugyan nem bántották, nem mertek hozzányúlni a nagy tekintélyű, országosan ismert ügyvédhez, a jogilag ragyogóan felkészült kiváló szónokhoz. Sorsát azonban ő sem kerülhette el. A német fasiszták, amikor 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, Do­mokos Józsefet is elhurcolták; előbb Kistarcsára internálták, majd a maut- hauseni megsemmisítő táborba vitték, ahol a második világháború végéiig ra­boskodott. A felszabadulás után munkára azon­nal jelentkezett a kommunista pártba. Vitathatatlan tekintélye a jogászok kö­zött és a pártokban a koronaügyészi, majd a legfőbb államügyészi tisztségbe emelte. Ezeken a posztokon kamatoz­tatta nagy tudását és tapasztalatát. Saj­nos, a személyi kultusz évei őt is meg­viselték, magas beosztásából menesz­tették; következtek a félelem hónapjai, majd újra rehabilitálták és megválasz­tották a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Ebben a tisztségében nagy érdemeiket szerzett a törvénytelenül bebörtönzött kommunisták rehabilitásában, abban, hogy helyzetük megnyugtató módon rendeződött. Domokosáé könyvében férje alakját idézi fel, ezzel a kiváló kommunista személyiségnek állít méltó emléket. Gyönyörű ez a könyv. Nemcsak azért, mert egy szubjektív egyéniség vall szen­vedélyesen olyan egyéniségről, akinek élete, embersége példa lehet mindenki számára, hanem azért is, mert Domokos József életének megmutatásával sok mindent megtudunk pártunkról, a két háború közti világról, s a felszabadu­lás utáni időkről, s a Rákosi-féle szemé­lyi kultusz éveiről; a párt és a társadal­mi élet mozgásairól. Betekinthetünk a kulisszák mögé is. Naigyon meggyőző erővel, plasztikusan írja le Domokos József if júságát, tanul­mányait, bekapcsolódását a munkás- mozgalomba. Domokos József gyermek­kora Békéscsabán telt el. Családja, kis­tisztviselő apja, a kisváros értelmiségi környezete, magatartása, mind nagy hatással volt a nagyon okos, a világ dolgai iránt érdeklődő fiatal számára. Érettségi után Budapestre került az egyetemre, ahol nagyon szegényes kö­rülmények között tanult. Mindössze negyven koronából kellett megélnie egy hónapban, s bizony sóikat éhezett. A mostoha körülmények ellenéibe is jele­sen végezte el az egyetemet, közben megismerkedett a haladó irodalommal, Ady Endre körével. Barátja volt Áchim András. Ismerte Bajcsy-Zsilinszky End­rét. A velük való kapcsolat mély nyo­mot hagyot lelkében. Az első világháborúban még inkább megismerte a nyomort, a szegények helyzetét, a hiábavaló vérontást. Fiata­lon tagja lett a szociáldemokrata párt­nak. A Tanácsköztársaság idején a munkástanács tagja, hitt a forradalom­ban, s a Tanácsköztársaság leverése után bújdosni kényszerült, majd emig­rált. Élt Kolozsvárott, Bécsben. Haza­térését követően azzal tette nevét is­mertté, hogy a Horthy-rendszerben na­gyon következetesen védte a kommu­nistákat, a felszabadulás után pedig a szocialista igazságszolgáltatás egyik megszervezője, megteremtője volt. Ma­ga is személyesen, élményeire támasz­kodó, gazdagon dokumentált köteteket jelentetett meg például az Áchim-ügy- ről, a Sallai—Fürst-perről és a maut- hauseni haláltáborról. NAGYON ÉRDEKES EMBER életéről olvashatunk a Búcsúztatom a távoli éle­tet című könyvben, amely egy tiszta élet megmutatása mellett ismereteket nyújt történelmünk csaknem száz esz­tendejéről is. Gáli Sándor nyozhat a tangóharmonika és a tambura. A zsűri elnökét, Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszer­zőt benyomásairól kérdezem. — Nagyon változatos a színvonal, vannak rendkívül jó zenekarok a mezőnyben. Színes az anyag is, amit hal­lunk, de a dalok megválasz­tásával nem vagyok egészen elégedett. Sajnos sok műdal, kávéházi darab keveredik az eredeti népzenével. De hát ép­pen ezért jöttek el az együt­tesek, hogy ezekre a hibákra felhívjuk a figyelmüket, sze rető elfogultsággal, de hibáik­ról is beszélünk majd az ér­tékeléskor. Annál is inkább, mivel a találkozó ’ egyben tisztelgés is volt az éppen tíz esztendővel ezelőtt elhunyt Vujicsics Tiha­mér emléke előtt, aki a dél szláv népzene’ értékeinek ne­ves gyűjtője, feldolgozója volt. M. N. P, Díszdoktorokat avattak Koszorúzás Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem jubileumi ün­nepségsorozatának esemé­nyeként koszorúzási ünnepsé­get tartottak Eötvös Loránd síremlékénél, a Mező Imre úti temetőben. Az egyetem taná­csa, KISZ-bizottsága és elmé­leti-fizikai tanszéke által renr dezett ünnepségen Nagy Ká­roly akadémikus, egyetemi ta­nár, az elméleti-fizikai tan­szék vezetője ' emlékezett a magyar tudományos élet ki­emelkedő egyéniségére, az egyetem névadójára. Felidézte életútjának legje­lentősebb állomásait, így a budapesti, a heidelbergi, majd a königsbergi egyetemeken folytatta jogi, bölcsészettudo­mányi és természettudományi tanulmányait. Áttekintette azt az utat, amelyet a tudós — a tanszék tanáraként, majd ve­zetőjeként — 1872-től 1919-ben bekövetkezett haláláig tett meg. Emlékeztetett azokra a jelentős, örök törvényű tudo­mányos felismerésekre, ame­lyekkel elméletileg és a gya­korlatban is gazdagította a természetre vonatkozó egye­temes ismereteket. Méltatta Eötvös Loránd oktatással kapcsolatos nézeteinek máig érvényes, . előremutató voná­sait is. Nagy Károly hangsúlyozta: Eötvös Loránd emberi, tudó­si és oktatói minőségében egy­formán helytállt. Külföldi díszdoktorokat avattak a Tudományegyetem állam- és jogtudományi kará­nak aulájában. Az ELTE ala­pításának 350. évfordulóját ünneplő egyetem tanácsülésén Eülöp József rektor köszön­tötte a 9 jeles tudóst, akik nemzetközileg is számon tar­tott tudományos munkássá­guk, valamint a magyar tu­dományos élettel való kapcso­latuk elismeréseként részesül­tek az egyetem által adomá­nyozott magas kitüntetésben. bTv-FIGYELŐ' Reflektor. Semmiféle hiva talos versenyt nem hirdettek meg a Hét meg a hasonló­képpen politikai jellegű tele­víziós újság, az Üj Reflektor Magazin között, a nézőnek mégis az a benyomása, hogy nem is kicsit rivalizálnak. Pontosabban ez az utóbb em­lített — llkei Csaba szerkesz­tő-műsorvezető irányította — program űzi, sarkallja úgy magát, hogy amahhoz a vasár­nap esti egy órához felnöve­kedjen. És nem ritkán tényleg érdekesebb, izgalmasabb ri­portok sorakoznak benne. E Magazin titka? Csupán az, hogy munkatársai dicséretes szívóssággal járják ’körül té­máikat, amelyek rendre hús- ba-sorsba vágóan közérde­kűek. Tehát olyanok, hogy még a legkevésbé érdekelt előfizetőket is ott marasztal­ják a képernyő előtt. Pardont nemigen ismernek ezek az új — mindenképpen új! — ref- lektorosok; visszatérnek és visszakérdeznek egészen ad­dig, amíg föl nem sejlik, ki nem bontakozik az általáno­san elfogadható igazság. Legutóbb sem csalatkozhat­tunk ezt a hatvan percet hall­va, látva, mert most is az em­lített erényeiket gyakorolták a közreműködők. Ráadásul két Pest megyei téma kapcsán brillíroztak — a szó legdicsé­retesebb értelmében. Kisva.SUt. Az egyik nyomo­zást a nagybörzsönyi kisvasút megszüntetésének tárgyában folytatták. Igaz, ennek a halál­ra ítélt közlekedési eszköznek — hogy azt ne mondjuk: vi­szonylatnak — csak egy része kötődik ehhez a főváros kör­nyéki tájhoz, leradírozása mégis nagyon sokakat érint, tíz- sőt százezreknek fáj. Egyszerűen azért, mert a ta­pasztalatok szerint erre az uta­zási lehetőségre szükség van! A turistáknak is, akik az észa­kibb tájak felé vonzódnak, de a nagybörzsönyieknek is, mert a híres bányásztelepü­lésre egyelőre nem vezet dél felől egyenes út. S ami a leg­inkább furcsállni való: a nóg­rádi székhelyű erdőgazdaság által korábban kezelt és újab­ban bezáratott kisvasút hely­reállításához a becslések sze­rint alig 7—9 millió forint kel­lene, egy hasonló irányban ha­ladó közút építéséhez ellenben 130 millió. Márpedig — így szól a rendelkezés —, ha va­lahol egy vasutat fölszámol­nak, oda nagyon gyorsan köz­utat kell lefektetni. Egyelőre azonban ajtó mögé parancsolták a kicsi mozdonyt, és hiába védi a hoppon ma­radt utasok érdekeit a Pest Megyei Tanács illetékes osz­tálya, és hiába jelentkezik — mint közreműködő, vállalkozó — a Dunatours, a keskeny sín­pár pusztul, kihasználatlanul gyepesedik. Az egyik méltat­lankodó szakember szavai sze­rint: elhanyagolása a szándé­kosság félreismerhetetlen je­gyeit mutatja. A recept? Nos, még ilyesmi is elhangzott, amikor egy gaz­dasági társulás, vonatközle­kedtető egyesülés létrehozását emlegették többen is. Bárha ez a valóban kitűnő helyzetjelen­tés lendítene valamit a vá­gányzár mögé utasított ügyön! Erdőkertes. Az Űj Reflektor Magazin másik, szintén Pest megyei nyomozásának színhe­lye Erdőkertes volt. Ott annak jártak utána, hogy kik és meny­nyiben felelnek a kis Dohány Róbert haláláért, aki köztudo­másúan egy illegális homok­bányában veszett oda. Kicsi iskolásról lévén szó, egy külö­nösen borzongató történet bon­takozott ki a nézők előtt, teli s tele az emberi felelőtlenség megannyi jelével. És ami a legnyugtalanítóbb: egyáltalán nincs kizárva, hogy ez a vég­zetes esemény megismétlődik, mert azt a zűrzavaros terepet . tiltják is, nem is; megpróbál­koztak ugyan az ottani ho­mokbányászat szabályozásával, de a kényszerítő regulákat ugyan ki tartja s tartatja be? Egyszóval: a helyrehozhatat- lant könnyen követheti ott még újabb tragédia. Hát ezt akarta és akarja megakadályozni eléggé nem dicsérhető bátorsággal az Űj Reflektor Magazin. Akácz László tív taggal a Prelo délszláv klubunk. Míg a házigazdákkal beszél­getünk, a nagyteremben meg­élénkül a mozgás, gyülekez­nek, próbálnak a zsűri elé lépő zenekarok. A résztve­vőkről, a szemle céljáról Lu­kács Istvánt, a Magyarorszá­gi Délszlávok Demokratikus Szövetségének munkatársát faggatom. — Az ország legkülönbö­zőbb, délszlávok lakta terüle­teiről érkeztek csoportok, szám szerint tizennégy. Pest megyét két tököli zenekar és a p omázi tamburazenekar képviseli. Korábban is szer­veztünk már hasonló találko­zót, de ez az első ahol minő­sítést is kapnak ez együtte­sek. Ugyanakkor jó alkalom ez, hogy áttekintést nyerjünk a hangszeres népzene helyze­téről, a zenekaroknak pedig tapasztalatcserére ad lehetősé­get a találkozó. Éppen ezért olyan együtteseket is meghív­tunk, amelyek még éppen csak alakulófélben vannak, s most még nem is lépnek föl. A résztvevők száma nem tűnik soknak, de reprezentálja a délszláv népzenét, hiszen jöt­tek csoportok szerb, horvát és szlovén vidékekről egyaránt. A minősítő bemutatkozáson sorra lépnek a színpadra a zenekarok, iskolás gyerekek, fiatalok és idősek. Közös ben­nük népük zenéjének szerete- te, szívvel-lélekkel játsszák a jellegzetes délszláv muzsikát, hangszereik közül nem hiá­öröm volt hallgatni a tökölieket

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents