Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-26 / 226. szám

1985. SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK 3 Falugyűlés, aktív részvétellel Nemet is kell tudni mondani Ha parázs vitáról nem is számolhatunk be, a legutóbbi piliscsabai falugyűlés a la­kosság, s a település vezetői számára is szolgált újdonság­gal, tanulsággal. Mindkét na­pirend — a Hazafias Nép­front helyi bizottságának új­raválasztása, és a VII. ötéves tervkoncepció megtárgyalása —, felvetett olyan kérdése­ket, amelyek tisztázása hoz­zájárulhat ahhoz, hogy a te­lepülésen élők közérzete ja­vuljon, nagyobb kedvvel ve­gyenek részt az emberek a közéletben, A zsúfolt terem előtt első­ként dr. Bódis József, a HNF elnöke emelkedett szó­lásra, hogy beszámoljon az elmúlt öt év alatt elért ered­ményekről, s tolmácsolja a jövő tennivalóit. Elmondta, hogy a bizottság tagjai ere­jükhöz mérten eleget tettek megbízatásuknak, a falu fej­lődéséért, a szociálpolitikai, kulturális célokért maguk is cselekedtek, s igyekeztek kör­nyezetüket is mozgósítani. Külön kiemelte a választások előkészítésében való felelős­ségteljes részvételüket. A be­számoló végeztével — a HNF- bizottság elnöksége nevében — ötéves, elismerésre méltó munkájukért emléklapot és kitüntetést nyújtott át az ar­ra érdemes bizottsági tagok­nak, aktíváknak. ílsnkebb információcserét — A következő öt esztendő feladatai között elsődlegesnek tartom — folytatta dr. Bódis József —, hogy többet fog­lalkozzunk az úgynevezett discó korosztállyal, a fiatalok­kal, akiknek képviselői saj­nálatunkra ma sincsenek kö­zöttünk, nem mindig és nem eléggé érdeklődnek közös dol­gaink iránt. Meg kell talál­nunk a hozzájuk vezető utat. De más területeken is javíta­nunk kell kapcsolatainkat, több fórumot, rétegtalálkozót kell tartanunk. — Örömmel halljuk, meny­nyi mindent csinált a nép­front — idézzük az első hoz­zászóló, Csősz Sándor szavait , de sokan minderről sem­mit nem tudtunk. Igényel­nénk az élénkébb információ- cserét, szeretnénk, ha a min­ket képviselő tanácstagok és népfrontbizottsági tagok gyak­rabban kérdeznék vélemé­nyünket. Jó lenne, ha a falu népe úgy beszélne közös dol­gainkról, mint az előző napi tv-műsorról, annyira nyíl­tan, mindenki számára ismer­ten zajlanának, dőlnének el a dolgok. A nyilvánosság, az aktív' közélet iránti igény megfo­galmazása a falugyűlés vala­mennyi résztvevőjének örö­mére szolgált. Még azzal a megszorítással is, amellyel dr, Bódis József zárta a vitát. — A demokratizmus kiszé­lesítése, ha megfogalmazott igény is,, nem könnyű dolog. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy mostanában fokozódik az emberek bezárkózása, leg­többen inkább saját előbbre- jutásukkal foglalkoznak. A közéleti szereplés a korábbi­nál nehezebb, amikor szűkö­sek az anyagi lehetőségek, s a lakosság igényeire időnként nemet kell mondani. Igaz az is, hogy gyakran jobban tud­juk, mi történt a napokban Korzikán, mint azt, mik szű- kebb pátriánk megoldásra váró feladatai, gondjai. Ami mindenkit érint Az új, 36 tagú népfrontbi­zottság megválasztása után a résztvevők a tisztségviselőkre szavaztak. A HNF elnöke is­mét dr. Bódis József, titkára — és egyben a megyei kül­dött —, Marikovszky Gábor- né lett. Alelnöknek Nagy Gyulát és Dezső Zoltánnét, titkárhelyettesnek pedig End- resz Györgynét választották. Gáspár Ferenc tanácselnök szavai után mód nyílt a de­mokratizmus lehetőségeinek elméleti taglalása után a gyakorlati alkalmazásra is. A VII. ötéves tervkoncepció bi­zonytalan pontjai támogatásra és ellenzésre egyaránt alkal­mat adtak. Ritka eset tanúi lehettünk, amikor egy mi­niszterhelyettesnek írott pa­naszos levél szerzője, Csősz Sándor, a nyilvánosság előtt is szólásra emelekedett: — Levelem megírásának nem az volt az oka, hogy magam is ellenzem a köz­ponti rendelőintézet létreho­zásával egy időben a kis. terü­leti rendelők megszüntetéséta takarékosságra való hivatko­zással. Mégcsak nem is az, hogy idős, beteg ember lé­temre saját érdekeim ezt kí­vánják. Az ellen tiltakoztam, hogy valamennyiünk minden­napjait érintő kérdésben a közvetlen demokrácia érvé­nyesítése nélkül akartak dön­teni. Az ivóvízhiány megoldásá­ra született elképzelések, a szükségtantermekben való ok­tatás megszüntetésének lehe­tőségei nem adhattak okot vitára. Az igények nyilván­valóan minden helybelit egy­formán érintenek. Gáspár Fe­renc tájékoztatója azonban a tanácsi gazdálkodás további kereteiről erősen behatárolta a tartalmas hozzászólások le­hetőségét. — Tisztában kell lennünk azzal, hogy a nagyobb beru­házásokhoz igényelhető cél- támogatást csak akkor pá­lyázhatjuk meg, ha a szük­séges összeg felét önerőből előteremtjük. Póthitel-igé- nyeink , teljesítésénél is fi­gyelembe veszik a továbbiak­ban, hogy a lakossági hozzá­járulással mennyire igyekszik a falu népe maga előrelépni. Elsőként fel kell tehát mér­nünk, milyen célokra és mi­lyen mértékű tefa fizetésé­vel ért egyet a lakosság. Lépni, amiben lehet Víz, út, járda, orvosi ren­delő, ABC-áruház, iskola, s még sorolhatnánk, hány helye lenne a tanács jövendő bevé­teleinek, a költségvetési ki­adásokon kívül. Fontossági sorrendet felállítani alig le­het. Am Drága Lajos hozzá­szólása igazolta, áldatlan vi­ta, egyéni érdekek helyett, egyre inkább a közösség szempontjait célozzák a hely­béliek. Anyalai Béla úgy látta, ha­vi száz forintot minden ház­tartás kibír, ha azon múlik az égető gondok megoldása. S a konstruktív, döntést sürge­tő hozzászólások meg is hoz­ták a gyümölcsüket. A falu­gyűlés — igaz, este kilenc órára —, elhatározásra jutót a központi orvosi rendelő ügyében. A jelenlévők — né­hány ellenszavazattal —, el­fogadták a rendelő létrehozá­sát, s egyben a kis körzeti rendelők megszüntetését. S döntés született a település- fejlesztési hozzájárulás ügyé­ben is. Fizetését vállalta a lakosság, céljáról és mértéké­ről részletes felmérés után számolhatunk csak be. A családok meglátogatása, a nyilatkozatok széthordása a társadalmi munkásokra, a ta­nácstagokra, a népfrontbizott­sági tagokra, aktívákra há­rul. Igaza volt a falugyűlés elnökségi tagjának, Arany Istvánnak, a Hazafias Nép­front Pest megyei bizottsága tagjának, a megyei tanács nyugalmazott vb-titkárának, amikor azt mondta: a viták­ban legyünk türelmesek. A közéletben való részvétel nem könnyű dolog, úgy látszik még ma is a gyakorlatban tanulgatjuk. De a leglénye­gesebb: a viták ne legyenek öncélúak: a végeredmény a közösség haszna legyen. Márványi Ágnes nagyobbacska gandjai is ha­sonlóak. Hogy mást ne említsek: Gus­tav Husák a júniusi plénu- mon fejtette ki a teendőket, hogy emelhessék az ország dolgozóinak életszínvonalát. Fel kell tárni a belső tarta­Prága után Pozsonyban (Bratislavában) tanulmányoz­tuk újságíró társammal, ho­gyan segítik a dolgozó nőt a bevásárlásban. A pozsonyi új, fedett csar­nokban már lassan másfél éve vásárolhatnak — a koráb­binál lényegesen kedvezőbb feltételek között — a házi­asszonyok. A város közepén, a szakszervezetek háza mel­lett. korszerű, légkondicioná­lóval ellátott elárusítóhely ez. Alexander Rozin, a piac igaz­gatója és Miroslav Osszaszki, a helyettese elismerést ér­demlő készséggel, a gondokat sem leplezve ismertette a piac működésének feltételeit. Az ismerkedés Alexander Rozin igazgató szobájában már a korábban másutt is el­hangzott mondattal kezdő­dött: mielőtt hozzákezdtünk volna hét évvel ezelőtt a csarnok építéséhez, hosszan, körültekintően tanulmányoz­tuk a magyarországi piac­rendszert — mondotta. Tet­szett a győri, Budapesten a Skála melletti fedett piac, de a Nagyvásárcsarnok rendsze­lékokat, intenzívebbé kell ten­ni a gazdasági munkát, az energiával szigorúbban szük­séges takarékoskodni, a szer­vezést, az anyagellátást gör­dülékenyebbé kell tenni, és csak a megdolgozott mun­káért jár pénz... re is. Volt miből tapasztala­tokat szerezni. — Az igaz — folytatta Alexander Rozin —, hogy a pozsonyi (bratislavai) építke­zés sokáig vajúdott. Többször módosították a határidőt, s a megannyi csúszás természe­tesen drágította is az építke­zést. A gondot tetézte, hogy Csehszlovákiában hasonló jel­legű építmény még nem volt. Szó, ami szó: sikerült. Köz­ponti, korszerű berendezések­kel irányítják a fűtést, a lég­kondicionálást, szolgáltatják az energiát. Az áruk rakodá­sa is belül zajlik, a forgalmat sehol sem akadályozza. A rak­tárrendszer, az éttermek, az eszpresszók, az ABC-rendsze- rű élelmiszer-áruház jól egé­szítik ki a tágas piaci eladó­helyeket. Az állami és a szö­vetkezeti kereskedelem szak­boltjait a földszinti stando­kon kistermelők árui teszik tarkábbá: az ország bármely községéből hozhatják ide zöld­ség-, gyümölcstermékeiket, közvetlen értékesítésre. Első ilyen piac, ahol a há­rom szektor egymás mellett él meg. Természetesen itt is vitákat vált ki — tájékozta­tott a két f iatal vezető —, a ver­seny nincs mindenkinek ínyé­re. Amíg monopolhelyzetben volt az állami vagy a szövet­kezeti szektor, addig akár tö­rődött árut is kínálhatott. De ki venné meg a kívánatos és olcsó friss termék helyett a gondozatlan cikkeket? A vá­sárló jár most jól, hiszen ez a jelenlegi helyzet ösztönző­leg hat valamennyi szektor kereskedelmére. Remélhető­leg — mondották - a ver­senyszellem és nem a mono­polhelyzetre való visszatéré­si törekvés győz. Fekete táblák naprakészen hirdetik a csarnok több he­lyén: mi az ára a burgonyá­nak, mi a paradicsomnak stb., s hány százalékkal adhatja drágábban az egyéni terme­lő a sajátját. Arra vigyáznak, nehogy a csillagokig emelhes­se bárki is az árakat. Másfél éves tapasztalattal a hátuk mögött jelentik ki: bevált a rendszer. A négy emelet mint­egy 4000 négyzetméter terüle­tén árusító piac kedvenc be­vásárlóhelye lett a háziasz- szonyoknak, s különösen a dolgozó nőknek, mert ameny- nyire csak tudták, a munka­időhöz igazították a nyitva tartást is. Vasárnap és hét­főn azonban zárva tartanak. A piac működését harminc dolgozó biztosítja és 150 ál­landó árusító. Betekintettünk a raktárakba, beszélgettünk ál­lami, szövetkezeti eladókkal. A verseny segít ebben is ■■Hétköznapi beszélcetésekBHBBHBM A falak bennünk rejtőznek Nem titkos statisztikai adat, hogy a népi ellenőrzési bi­zottságokhoz — az összes be­jelentéshez viszonyítva — még mindig mintegy negy­venszázaléknyi névtelen levél érkezik, holott évtizedek óta köztudott: a közérdekű beje­lentést tevő állampolgár sze­mélyét törvény védi ebben az országban. Szfikebb hazánk­ban sem jobb a helyzet, pon­tosabban vannak olyan terü­letei a megyének, amelyeken az országos átlagnál is ma­gasabb a névtelen bejelentők száma. Nem hiszik a törvény erejét az emberek? Nem bíz­nak a népi ellenőrök diszkré­ciójában? Mi késztet hát eny- nyiünket arra, hogy inkogni­tóban adjunk jelzéseket ar­ról, ami sérti természetes igazságérzetünket? A témában legilletókesebbhez. Császár Fe­renchez, a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöké­hez fordultunk kérdéseink­kel. Nincs értelme — Annyiféle módon igyek­szünk megértetni, hogy nincs szükség névtelenségbe bur­kolózni, s meg kell monda­nunk, ennek ellenére nem csökken a szóban forgó arány. Még a népi ellenőrök sem tudják, hogy egy-egy té­mát kinek a levele nyomán vizsgálnak, hiszen ők is csak programot kapnak. Ha akar­nák, akkor se kottyanthatnák ki a bejelentő adatait. De nem akarják. Társadalmi ak­tivistáink zöme tíz-húsz vagy annál több esztendeje végzi tisztességgel, közmeg­elégedésre ezt a munkát, egyetlen esetben sem merült föl indiszkréció, magyarán a vonatkozó törvény megsérté­se. A névtelenség nem csupán azért foglalkoztat bennünket, mert ellenkezik demokratikus elveinkkel és gyakorlatunkkal. Azért is, mert gyakran ke­rékkötője a vizsgálat érdemi lefolytatásának, éppen a jel­zett témában. Nemritkán megesik, hogy a bejelentő fontos láncszemet hagy ki a felsorolásból, a tények vázo­lásából. Ha ismernénk kilétét, kérhetnénk a segítségét a fe­hér foltok kitöltésében, a hiányzó adatok pótlásában Konkrét nyomon indulhat­nánk el, nem volna szükség arra, hogy esetleg heteken át nyomozzunk, miközben hasz­nosabb tevékenységre fordít­hatnánk az időnket. Termé­szetesen — amennyiben úgy látjuk, hogy reális alapja le­het — a névtelen bejelenté­seknek is utánajárunk. Amint sikerül megállapítanunk vala­mit — s legtöbbször sikerül — értesítenénk a jelzés fel­adóját, ha tudnánk, kicsoda. A névtelenek azonban csak kerülő úton, hosszas várako­zás után kapnak hírt arról, mi is történt bejelentésük nyomán, Így fordul elő, hogy egy-egy vállalattól, intéz­ménytől öt-hat levél is jön, egymás után, ugyanarról az ügyről. Ez is indokolja, hogy igénybe vegyünk a tájékozta­tásra minden lehetséges fóru­mot. Fölvesszük a kapcsola­tot az üzemi lapok szerkesz­tőivel, elmegyünk a termelési tanácskozásokra, brigádgyűlé­sekre, hogy elmondjuk, mit végeztünk, s ismét fölhívjuk a figyelmet: nincs értelme névtelenül írni. Se a mi cí­münkre, se másnak. A köz­érdekű bejelentést adó — de nem a rágalmazó! — sze­mélyt igenis védi a törvény. Generációk cipelik Tudjuk. Föl is fogjuk. Leg­alábbis legtöbben el is hisz- szük, egészen addig, míg nem rólunk van szó. Amint azon­ban személy szerint érintet­tek vagyunk, akkor — tiszte­let a kivételnek, annak az 50—60 százaléknak — elbi­zonytalanodunk, gyanakodni kezdünk, hogy hátha... Hogy esetleg mégis... Az általunk tapasztalt káros je­lenségre azonban jó lenne fölhívni az illetékesek figyel­mét. Megy hát a levél, a fel­adó feltüntetése nélkül. Miért? — Az okok? Sokfélék le­és természetesen magánáru­sokkal: valamennyien a ma­guk módján megerősítették a a piacigazgató szavait. Nem értük be ennyivel, el­látogattunk a hagyományos, nyitott piacra is, ahol a II. kerületi tanács képviselője, ti­zenöt piac igazgatója: Bisku- picsova Anna, valamint a meglátogatott piacfelügyelő­ség igazgatója, Ágoston Ta­más kalauzolt a minden jó­tól roskadozó standok között. Valaha piszkos, rossz körül­mények között kezdték: ma egy hektár területen árusíta­nak. A forgalom tanúsága sze­rint kinőtték már a bővített piacot is. Szombat délelőt­tönként húszezer vevő is meg­fordul itt. Mintegy 1800 ter­melőt tartanak nyilván, akik rendszeresen itt értékesítik a 20—30 kilométeres körzetből idehozott termékeiket. Ottjár- tunkkor dinnyehegyek fogad­tak bennünket, volt elég ba­romfi, a kiírt árból alkudni is lehetett. A paprikát drá- gállottuk, de az óriásfejű ká­poszták, szép almák, zöldsé­gek, az ezerszínű virágok ol­csón keltek el. Ötvenöt nap és avatják Zöldség és piac, áruház és bőséges kínálat, tájékoztatás a kereskedelemről, a dolgo­zók élet- és munkakörülmé­nyeiről, csakúgy hozzátarto­zik egy tanulmányúihoz, mint a Hradzsin megtekintése, hangverseny a Waldstein- kastélyban, látogatás a kul­túra palotájában, jó vacsora a Kehely étteremben, ahová Svejk, Hasek katonája kiszö­kött egy jó pohár sörre... Pillantás az Alkimisták utcá­jába, Franz Kafka valahai otthonába. Késő délutáni sé­ta abban a temetőben, ahol Smetana, Dvorák, Myslbek alussza örök álmát a többi híres író. művész, zeneszer­ző között... Kapaszkodás a Visegrád-hegyre, majd a Zsis- ka lovasszoborhoz.. „ bolyon­gás a Károly híd csaknem negyven barokk szobra kö­zött, felejthetetlen élményt jelent. És vágyat: újra mielőbb el­jutni Prágába. Azt mondták, ötvenöt nap múlva átadják a metró harmadik szakaszát, azért oly nagy a hajsza a fő­város közepén folyó építkezé­sen. Tegnap még feltúrt uta­kon, nagy gépek között kép­zeltük el, milyen lesz holnap a belváros: s ha ötvenöt nap múltán, az avatáskor nem is lehetünk az ünneplők között, de nem mondunk le arról, hogy a Myseum megálló cso­mópontjából el ne induljunk egyszer a C-szakasz hosszú vonalán... Sági Ágnes hetnek. Említhetnénk talán azt. hogy az embert egyszer, valamikor, esetleg nem is a jelenlegi munkahelyén, nega­tív tapasztalatok érték. Szólt valamiért, úgy érezve, hogy jogosan teszi, s elmarasztal­ták érte, ahelyett, hogy azt vonták volna felelősségre, aki arra rászolgált. Emberileg érthető, hogy az ilyen állam­polgár nem akarja kitenni önmagát ismét méltatlan in­zultusnak. Említhetnénk azt is, hogy a lakosság körében szép számmal élnek — sze­rencsére — azok, akik né­hány évtizeddel ezelőtt átél­ték az elvtelen, a bosszúálló, a kicsinyes feljelentgetések s azok következményeinek kor­szakát. Amikor elég volt só­hajtani, s nem lehetett tudni, ki hallja meg, ki mit hall bele vagy mellé, miként adja tovább, biztos-e még a reggel. Eljutottunk odáig, hogy a hozzánk beérkező levelek túl­nyomó többségét tisztességes szándék íratja, tisztességes emberekkel. A visszásság, amiről hírt adnak vagy valós, vagy vélt. Nemegyszer rosz- szul közreadott, tévesen ér­telmezett információ adja kézbe a tollat. Ilyen esetben — ha tudjuk, ki a feladó — egyszerű beszélgetés során fény derülhet a valóságra, a tájékoztatásban föllelt űr ki­töltésére s nyoma sincs a rossz közérzetnek. Ám ha névtelenségbe bújik a beje­lentő, még értesíteni sem va­gyunk képesek, s megmarad esetleg abban a tévhitben, hogy a demokráciáról csak beszélünk, de az ő ügyével nem foglalkozunk. Láthatjuk hát, mennyi buktatója van ennek a bizonyos névtelen­ségnek. Mégsem vagyunk ké­pesek túllépni rajta. Az ember nem szeret! fal­ba verni a fejét, az biztos: A kérdés már csupán az, hogy vannak-e tényleg falak? Ha vannak is, hol vannak és mi­lyenek? Lehetnek tényleges falak. Nem működnek mindenütt tökéletesen az üzemi, munka­helyi demokrácia fórumai, nem látja be minden vezető, hogy szüksége van a jószán­dékú bírálatra, még akkor is, ha az netán elmarasztaló egy- egy adott esetben. Meg kell értenünk, hogy az, akit sére­lem ér jóindulatú, őszinte bí­ráló szavai után, úgy érzi, falba ütközött s visszavonul. Behúzódik csigaházába s on­nan legfelebb névtelenül bú­jik ki legközelebb. De talán közelebb járunk az igazság­hoz, ha azt mondjuk, hogy a falak az emberekben, önma­gunkban rejtőznek. Generá­ciók cipelik és adják tovább egymásnak azokat. El kell telnie még egy bizonyos idő­nek ahhoz, hogy eltűnjenek a falak. Arra azonban nem szá­míthatunk, hogy önmaguk- tól megszűnnek. Nem győz­zük hangsúlyozni: szerteágazó, sokrétű és felelősségteljes po­litikai nevelőmunka segíthet abban, hogy a ma — és a holnap — embere ne csupán a munkája mellé adja a ne­vét. hanem akkor is odaírja, amikor természetes igazság­érzetének sürgetésére szót emel valamely jelenség, va­lamely tény ellen, amiről úgy látja, hogy ártalmára van a közösségnek, a társadalom­nak. Ka majd leomlanak A huszonévesek nemzedékét figyelve úgy vélhetjük, ők megérik, hogy leomlanak ezek a jelképes falak. Nyíl­tak, őszinték, néha szinte ke­gyetlenül kemények. Amikor nyesegetjük véleményük vad­hajtásait, formáljuk jellemü­ket, magatartásukat igyek­szünk a helyes irányba terel­ni, arra vigyáznunk kell, hogy ne nyirbáljuk meg bennük ezt a nyíltságot, őszinteségét. Akkor ők talán már nem ci­pelik tovább mindazt, ami ma még — titkoltan vagy be­vallottan — bensőnkben rej­tőzik. Bálint Ibolya (Következik: önállóságunk­nak nagyok a terhei.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents