Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
Ön kire kíváncsi? Vargabetű után - megérkezett... A monori gimnázium földszinti zsibongójában állok. Nézem, ahogy a tanár úr és tanítványa lefelé ballag a lépcsőn, s mindketten egy spirálfüzetbe mélyednek. A szőke nagylány menet közben jegyzetel, a mackós léptű, szakáilas, fiatal tanár bólogat és magyaráz. — ... ez egyáltalán nem ritka látvány, most tapasztalhatod, hogy az óra nem ér véget a csengetéssel — mondja mellettem valaki. A következő helyszín már a fizikaszertár. Megyeri Istvánnak lyukasórája van, itt beszélgethetünk. Szelíden és megértéssel terelgeti kíváncsi kérdéseimet, s már az elején tisztázza: nem értett egyet Bölcső Gusztáv kollégájának kívánságával, miszerint e sorozatban éppen ő a következő bemutatásra alkalmas személy. Amit csinál, abban az égvilágon semmi különös nincs, meg is magyarázza, miért. S ebben a magyarázatban szerencsére benne van az az ember, az a pedagógus, akiről írni szeretnék. — Pontosan úgy teszem a dolgomat, ahogyan itt a többiek is. Ez nagyszerű közösség, s ami miatt igazán jól érzi magát az ember, hát az éppen az, hogy bármelyikünk területén születik eredmény, annak a másik a sajátjaként örül. Amiket most elmondok, talán első hallásra úgy tűnnek, hogy „na, ez az ember egy pedálgép, most mindenfelé jó irányban tapos”. Nem így van! Három-négy éve hallottam egy volt egyetemi tanárom előadását a rádióban, ö azt mondta: azt kell elérnünk a számítástechnikában, hogy a gyerekek beavatottnak érezzék magukat. Milyen igaz, de érvényes ez más tudományokban, a művészetekben, a köz- gondolkodásban is. És itt nálunk, a gimnáziumban ez az „irány”. Az a jó tanár, aki nemcsak az órájára készül, hanem emellett sok minden iránt érdeklődik, s ebben a sokirányú érdeklődésben én egyáltalán nem vagyok kivétel. Megyeri István 1973-ban került matematika-fizika szakos tanárként a gimnáziumba. A pályát viszont — ahogy fogalmazza — vargabetűvel érte el. — Gépipari technikumba jártam, ott jöttéin rá: egy sor dolognak azonos a magyaré' zata. Hogy ezeket közelebbről megismerhessem, következett az egyetem. Ott újabb dolgo kát ismerhettem meg elméletben, ezeket vissza kellett ül tetnem a gyakorlatba, tehát főiskolát kezdtem, levelező ta gozaton ... Hogy az ember hi telt érdemlően tudjon valamit mondani a gyerekeknek, ah hoz nem elég csak egyféle megközelítés. Megyeri István területe, fizika, a számítástechnika nehezen közelíthető meg érzelmekkel. Következésképp beavatatlan számára emészt- hetetlenül száraznak tűnik, — Na igen... — mosolyodik el. — Itt lép megint közbe a „beavatottság”. Sokféle eszközt nekünk kell megkonstruálnunk. nem gyártanak mindent Az iskola műhelyében van erre lehetőség, az iskolavezetés pedig anyagilag is, erkölcsileg is támogatja ezt a munkát. Vagy itt van például a számítógépek ügye. A gyerekek is tapasztalták már, hogy más iskolákban — szerencsére azért nem mindenütt — e gépeket hét lakattal zárják. Itt, akit érdekel, bármikor hozzáA hét vége sportműsora SZOMBAT KÉZILABDA, MEGYEI NŐI 1. OSZTÁLY: Tápióvölgye SC —Ceglédi VSE, Űri, 16 óra, ifimérkőzés 15 órakor. (Legutóbb megtört a jég, az úri lányok megszerezték első őszi győzelmüket. A Ceglédi VSE- től idegenben kikaptak, s a mai találkozón is a városi együttes az esélyesebb.) VASÁRNAP LABDARÚGÁS, MEGYEI II. OSZTÁLY, A-CSOPORT: Mo- nor—Sülysáp, Monor, 15 óra. (Eddig várakozás alatt szerepelt mindkét együttes a bajnokságban, hiszen a Monor három, a Sülysáp mindössze két pontot szerzett. Vasárnapi találkozójuk érdekesnek ígérkezik, hiszen amelyik csapat győz, megkezdheti az előrenyomulást a táblázaton. A hazai pálya előnye a monoriak esélyeit növeli, de a döntetlen a legvalószínűbb.) Újszilvás— Pilis, Újszilvás, 15 óra. (Az eddig százszázalékos Pilis idegenben is esélyesebb a győzelemre.) Tápiószele—Üllő, Tá- piószele, 15 óra. (A legutóbbi fordulóban nagy csalódást okozott az Üllő hazai vereségével. Tápiószelén ezek után nincs semmi esélyük.) B-CSOPORT: Vecsés—Szo- kolya, Vecsés, 15 óra. (A döntetlen már sikert jelentene a vecsésiek számára.) KÖRZETI BAJNOKSÁG: Gyömrő—Dánszentmiklós, Gyömrő, 15 óra, vezeti: Mizsei (partjelző: Szalai, Szóró), Mende—Maglód, Mende, 15 óra, Csák (Németh, Kiss), Ecser- Törtei, Ecser, 15 óra, Szuda (Sárost), Nyáregyháza—Tápió- szőlős, Nyáregyháza, 15 óra, P. Szabó (Zsuzsandor), Albert- irsa—Ceglédbercel, Albertirsa, 15 óra, Hörömpő János (Mészáros M., Gavló), Űri—Abony, Úri, 15 óra, Eperjesi (Bódi) Péteri—Csévharaszt, Péteri, 15 óra, Müller (Mátyás F.). Az ifjúsági mérkőzések a II. osztályban és a körzeti bajnokságban egyaránt 13 órakor kezdődnek. SERDÜLÖMÉRKÖZÉSEK: Nagykőrös—Pilis (Gavló), Abony—Maglód (Szóró), Monor—Vecsés (szükségjátékvezető), Albertirsa—Dánszentmiklós (Zsuzsandor), Űri— Gyömrő (Müller), Üllő—Ceglédi VSE (Mátyás F.). Valamennyi találkozó délelőtt 9 órakor kezdődik, az elöl álló együttesek a pályaválasztók. Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Iklad—Gyömrő, Ik- lad, 11 óra, ifimérkőzés: 10 órakor. (Az őszi idény kiemelkedő rangadója a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntőnek ígérkezik. Tavasszal Gyömrőn simán nyert a hazai gárda, a műszergyáriak most nyilván visszavágásra készülnek. A hazai pálya előnyével ehhez meg is van a reális esélyük.) ÜGYELET Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70.), Mo- noron, Monori-erdőn, Vasadon, Csévharaszton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Gáspár Pál (Ecser), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mondén: dr. Marosi Gyöngyi (Mende), Üllőn: dr. Balázs László, Vecséscn: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u. 68.). ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 7 órától 14 óráig Monoron, a szakorvosi rendelőben, egyéb időpontban, tehát szombaton 14 órától hétfő reggel 7-ig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr. Varga János, Monor, Dózsa Gy. u. 63., tel.: 357. Beteg állatok bejelentése: reggel 8-tól 13 óráig Monoron. a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. férhet; ha komolyabb munkába fog, hét végére haza is viheti. Ha rájön, hogy ez a „tudomány” nem is ördöngösség, hiszen a maga eszével és erejével is elérhet sok mindent, már nyert ügyünk van. Ebben a diákkör is segít. — Eddig jórészt csak saját szakmai területéről beszéltünk. Én azonban úgy tudom, otthonosan mozog mindenütt, úgy is emlegették, hogy polihisztor. Hogyan jut ideje a tanítás, a tudományos diákkör, a műhelymunka, a családja — három gyerek — s az ingázás — hiszen Ceglédbercelröl jár át Monorra — mellett még annyi másra is? — Mint pedagógus, hitelt vesztenék, ha nem tudnék partner lenni a diákjaim sokágú érdeklődésében. Sokszor előfordul, hogy könyvet, cikket hoznak. Tanár úr, olvasta? S ha nem olvastam volna, el kell olvasnom... Ehhez persze idő kell. A feleségem, aki maga is pedagógus, a gyerekekkel és a háztartással kap csolatos gondok javát magára vállalja. Ha ő ezt nem tenné... Bertha Bulcsu írta: vannak asszonyok, akiknek két diploma mellett is jut idejük arra, mert természetesnek tartják, hogy este nekiálljanak palacsintát sütni... Egy dolog azért nagyon hiányzik: a tanárok „hivatalos elfoglaltságába” jó lenne beépíteni a műhelymunkát. Hogy legalább egyetlen, teljes napot erre szánhatna az ember... — Kiről szeretne olvasni? Kivel folytassuk sorozatunkat? — Lehet, hogy csak én érzem úgy, de hadd mondjam el: mintha nem állna arányban az ebben az iskolában zajló munka azzal a véleménynyel, amit olykor a közfelfogásban tapasztalni. Arra gondolok, hogy egyesek még ma is patinás, nagy hírű fővárosi gimnáziumokba „pályáztatnák” a gyereküket, holott ez az iskola jóval többet ad annál, mint ami általánosan ismert. Mondom, lehet, hogy csak én érzem így. De éppen ezért egy volt tanítványomat választanám — és ha végiggondolom, bizony bőven van válogatási lehetőségem! —, akinek a pályája egyre biztosabban ível felfelé. Pleszkán Frigyesről szeretnék olvasni. Koblencz Zsuzsa ŐRI 'Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT Kedvező hárosiiEtegyedévi kilátások íz érdekeltségben rejlő Autábontó lesz a lakafcsműheíy helyén erővel Forgatom a Pest Megyei MÉSZÖV időszakos kiadvá nyát, amelyben az általános és fogyasztási szövetkezetek első félévi eredményei szere pelnek. A vonzáskörzet egy részét ellátó, s a kereskedel mi ellátásért felelős Monor vidéki Áfész-nak nincs miért szégyenkeznie a számszaki mutatók miatt, sok tekintet ben a megyei átlagot mégha ladó a fejlődés. Az év első hat hónapjában például 428 millió forint árbevételt köny vélhettek el, a nyereség mér téke 17 millió 106 ezer forint. Az azóta eltelt két és fél hó' nap eredményei is elfogadha tóak, bár érdekesség, hogy az augusztusi forgalom magasabb volt, mint az e hónapi lesz Eredményeik annál is inkább figyelemre méltóak, mért tavalyinál kilencvenkettővel kevesebben dolgoztak a sző vetkezetnél. Bsvált farmák Minek köszönhetők az eddi gi eredmények, hogyan alakult a kiskereskedelem és a vendéglátóipar forgalma, milyen fejlesztésekre került sor? — erről beszélgettünk Nagy Gé- zánéval, a Moriorvidéki Áfész igazgatósági elnökével. — Szinte minden tekintet ben sikerült előbbre lépnünk — már ami a forgalomemelkedést illeti — a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest. A kiskereskedelemben 6, a vendéglátásban 14, a felvásárlásban 67 (!), az iparban Gumialátétek a kocsikhoz ., >4 ...... Mil liószámra készülnek a gépkocsikhoz különféle gumialátétek a Taurus Műszaki Gumigyár péteri részlegében. Ezeket a termékeket itt sorjázzák, stancolják és csomagolják. Képünkön Tófalvi Zoltánné a Zsiguli személygépkocsihoz szükséges, úgynevezett koopnatúrt vágja ki naponta négyezer darabot Hancsovszki János felvetele 29, az igazgatásban dolgozók létszáma 7 százalékkal csők kent, s ezért tartjuk mi is je lentős dolognak a kedvező eredményeket. — Beszéljünk a kiskereske delem eredményeiről. — Szövetkezetünk kilenc településen részben, vagy tel jes egészében felelős a keres kedelmi ellátásért. Kilencven két boltunkban az alapvető élelmiszerekből kielégítő volt az ellátás az év eddig eltelt időszakában. Ugyanakkor egyes iparcikkekből (színes televízió, hűtőgép, mosógép stb.) ideiglenesen hiány mu tatkozott, de ez, azt hiszem, nemcsak a mi üzleteinkben A kisközségek rekonstrukciós programja keretében befejez' tűk a vasadi ABC-áruház és a vegyesbolt felújítását, befe jezés előtt áll Nyáregyháza Szentimretelepen és Felső Nyáregyházán az élelmiszer boltok modernizálása. Egyéb ként kiemelten kezeljük kisközségek jó ellátását, s en nek az ott élők látják hasz' nát. — Az új üzemeltetési formák milyen tapasztalatokat hoztak? — A vendéglátásban — két üzlet kivételével — teljes sikert aratott a szerződéses üzemeltetési forma. Ugyanak kor ma már 14 élelmiszerboltunk is így működik, kilenc pedig jövedelemérdekeltségű rendszerben. Általános ta pasztalatok, hogy a boltvezetők betartják a szerződésben rögzítetteket, de akadnak olyanok is, akik késedelmesen fizetnek, vagy felrúgják mások felbontják a szerződést. Velük szemben megtesz- szük a szükséges intézkedést. Arra törekszünk, hogy mi nél több élelmiszerboltot adjunk ki szerződéses üzemeltetésre, vagy jövedelemérdekeltségű rendszerbe. Az a ta pasztalatunk ugyanis, hogy ezeknek az egységeknek a forgalma és nyereségszintje emelkedik, pedig kisebb létszámmal oldják meg feladataikat. Jó példa erre a monori Marx-ligetben levő ABC-áruházunk, ahol a korábbinál tízzel kevesebben dolgoznak jelenleg, a nyereségszintjük viszont majdnem megduplázódott. A készletgazdálkodás rendelkezéseit betartják-e az üzletvezetők? — Nálunk félévkor volt az úgynevezett készletbeállás, ekkor kellett beállniuk a minimális árukészletre. A tavalyinál lényegesen fegyelmezettebbek voltak a boltvezetők ezen a téren, bár néhányan semmibe vették a rendelkezéseket, ellenük fegyelmi eljárást kezdeményeztünk. Sikeres akció — Az ipari tevékenység is jelentős a szövetkezetben?- Bevételünk jelentős hányadát adják az ipari üzemek, a különféle szakcsoportok. Az előbbiekkel nincs különösebb gond, annál több az utóbbiakkal. Néhány szakcsoportot felszámoltunk, egy vezető ellen bűnvádi eljárást kellett kezdeményeznünk. De azért nem ez a jellemző a szakcsoportokra. Mindenesetre a jövőben még szigorúbb feltételeket szabunk, mielőtt zöld utat adunk működésüknek. Üllőn a község szélén többéves lépcsőzetes program keretében hozzuk létre az ipari bázist, hamarosan újabb részlegek költöznek oda. A volt vecsési lakatosüzem helyén autóbontót létesítünk, amely szintén szakcsoportként fog a gazdasági egységek és a lakosság szolgálatában állni. Az autóbontó a tervek szerint a jövő hónapban kezdi meg működését. — A hitelgazdálkodás milyen nehézségeket jelent az Af észnek? — Általában 35—40 millió forint hitellel gazdálkodunk az év különböző időszakában. Ezek mind rövid lejáratú hitelek. Mindig időben fizetjük vissza a tartozásokat, tehát úgy is mondhatom, kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatunk. Csaknem tízezer tagunk van, részükre tavaly célrészjegyet hirdettünk meg. Másfél év alatt 14 millió forintot jegyeztek tagjaink, a szövetkezet 12 százalékos kamattal megtoldva fizeti vissza a befizetett összegeket. Jó feltételek — Az utolsó negyedévben is igyekszünk eredményeinket tovább javítani, ehhez megvannak a feltételek. Így teremthetünk jó alapot a jövő évi gazdálkodáshoz. Gér József üllőn, Vecsésen Falugyűlések Szeptember 23-án, hétfőn délután öt órakor falugyűlést tartanak az üllői általános iskolában, amelyre várják a helybelieket. Ugyanebben az időpontban lesz a falugyűlés Vecsésen is, a művelődési ház nagytermében. Áramszünet A DÉMÁSZ monori kirendeltségétől kapott tájékoztatás szerint szeptember 23-tól szeptember 30-ig, naponta 7-től 16 óráig áramszünet lesz Pilisen a Széchenyi utcában (a Táncsics úttól az iskoláig terjedő szakaszon), továbbá a Toldi és az Űjerdő utcában — hálózatkarbantartás miatt. Kulturális programok Ecscren szombaton 16 órától: a nyugdíjasklub összejövetele, 20-tól: videodisco, videofilmvetítés. Holnap, 14-től: nyugdíjas klubfoglalkozás. Gombán a Művelődési Filmszínházban vasárnap 17.30-tól: Ufó Arizonában. Gyömrőn a művelődési házban 17.30-tól ma és holnap: Tudom, hogy tudod, hogy tudom. A strand kertmoziban ma 19.30-tól: Luxusbordély Párizsban. Monoron szombaton és vasárnap 16-tól: Fehér toll, 18- tól: Ben Hur I—II. Pilisen 17.30-tól és 19.30-tól ma és holnap: István, a király. (ISSN 0133—2651 (Monori HínLap)