Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

1985. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 9 EGYÜTT AZ UTAKON AZ ŰTENFGRM JELENTE GuSyás Gábor: — Az M3-?w autópálya gödöllői csomópontjában fenntartási munkák miatt a hét végén is érvényben marad a korlá­tozás. A Budapest-irányú útpályán lezárták a le- és a felhajtó ágat. Akik tehát Hatvan felől Gödöllőre igyekeznek, azoknak az aszódi csomópontnál kell letérniük az autópályáról. Sok Pest megyei autóst érint majd az M7-es autópályán levő korlátozás is, A bal pályát lezárták és a járműveket a Balaton felé vezető oldalra terelik át. Vasárnap délután 4 órától viszont a bal pályán a leállósávot is igénybe vehetik, így a hazatérő csúcsforgalomban az építési terület mellett két sávon csökkentett sebességgel haladhatnak a főváros felé. A jövő hét elején a Monor északi térségében levő Gombán lezárják a közúti hidat. A forgalmat terelőútra vezetik. Nagymaros és Zebegény között a 12-es főúton aszfaltozás kezdődik, ezért a fél útpályát lezárják. Zsámbékon tovább tart az útjavítás, ezért Páty Irányába számíthatunk korlátozásokra. EGY BALESET ANATÓMIÁJA E heti példabalesetünk színhelye Szentmártonkáta, ahol a 31-es úton B. L. autójával lesodródott az útpadkára, majd az árokba, és ott felborult. B. L. és két utasa könnyebben megsérült, de a személykocsiban jelentős kár keletkezett. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy B. L. része­gen vezetett, s ez okozhatta, hogy letért az útról. 4 Ez a baleset sincs tanulság nélkül. Azt már számtalanszor le­írtuk — ezeken a hasábokon is —, hogy hova vezethet és hova vezet legtöbbször az ittasság. Erre is érvényes a közmondás, miszerint: addig jár a korsó .. • Amit ennek az esetnek a kapcsán ezúttal elmondunk, az ritkáb­ban beszédtéma. Arról van ugyanis szó, hogy a két utas sem volt vétlen saját sérülései dolgában. Ha ugyanis nem ülnek be ittas tár­suk mellé a kocsiba, megúszták volna a balesetet. Sőt, lehet, hogy B. L.-t is visszatarthatták volna ezzel attól, hogy volánhoz üljön olyan állapotban, amikor arra alkalmatlan. S valójában nemcsak ezzel, más módszerrel is eltéríthették volna szándékától az ittas embert. Kötelességük lett volna. Am amikor sóik a volna, aikkor már késő az okoskodás — szok­ták mondani, B. L. és két társa esetében már valóban késő, a ta­nulság azonban mindannyiunké lehet, és ezért érdemes elgondolkozni ezen az eseten is. ÜGYESSÉGI, ELMÉLETI Minden érdeklődőt szeretettel vár a Pest megyei Közle­kedésbiztonsági Tanács szeptember 28-án délelőtt 9-kor Du­nakeszin, a Mechanikai Labor mellett, ahol közlekedési na­pot tartanak. Ügyességi és elméleti felkészültségükről adhat­nak számot az érdeklődők, kerékpáros, motorkerékpáros és autós témákban. Akik rászolgálnak, értékes tárgyjutalmakat kapnak. BOTVÄLTOS SZÉPIÁKON Barcza Zsolt (elvételei Az elmúlt hét végén nemzetközi tanácskozás színhelye volt Balatonszéplak, a közlekedéspolitikai újságírók tartották ott megbeszélésüket. Az esemény végén autóversenyen mér­ték össze tudásukat a résztvevők, az egyik páros, a Böttzner —Eitner duó az NDK-ból érkezett egy piros Wartburggal, s ami érdekes volt; ez a kocsi nem az a kocsi, amit jól isme­rünk hazai útjainkról. Ugyanis — s ezt vettük észre először — ennek a Wartburgnak botváltója van. Igaz, Knut Böttzner, a kocsi gazdája, azt állította, hogy számos országba már rég­óta ilyet szállítanak, szerinte legalább öt éve már, de mi magunk még nem láttunk. Az igazi újdonság viszont a hűtő­motor. Ezt, mint a modern gyártmányokat, hőkapcsoló indítja és állítja le, ezzel is növelve az üzemanyag-megtakarítást. S hogy nemcsak szép ez a kocsi, azt jól mutatja: harma­dik helyen fejezték be a versenyt utasai, de ehhez szükség volt egy kitűnő pilótára és egy nagyszerű navigátorra is. LÉGNABRilG Egy müncheni eég különleges légpárnás öltönyt készített motor­kerékpárosok részére. Bukáskor a kezeslábas 0,7 másodperc alatt robbanásszerűen megtöltődik 50 liter levegővel, s e párna mérsékli a sérülés mértékét. A rendszert a járműre erősített érzékelő és egy kis számítógép hozza működésbe. A poliuretánnail bevont biztonsági öltöny táguló műanyagból készül. A bevonat és a rugalmas belső bélés közé dol­gozzák be a hegesztett műanyag rétegből álló Jégkamrarentíszert. A motorkerékpárra ülők egy-egy 2 méter hosszú tömlővel kapcsolha­tók rá a kioldó automatikára. Bukáskor az összeköttetések kioldód­nak. A motorkerékpárra szerelve marad az utántölthető gázpalack és egy elektromágneses szelep. EGYBE TÖBBET GYALOG Az NSZK-ban a naponta végrehajtott helyváltoztatások 30 százaléka gyaloglással törtériik. Az átlagos gyaloglási tá­volság: 1 km, az átlagos gyaloglási idő: 15 perc. Prognózisok szerint a gyalogos közlekedés 2000-ig jelentősen növekszik. GŐZERŐVEL A gépkocsi!: gflrhajtásival az elmúlt években sokat kísérleteztek — kecsegtető eredmények nélkül. A legújabb kísérletek eredmé­nyeire azonban érdemes felfigyelni: egy gőzhajtású autó 13# kilo­méteres óránkénti sebességet ért el Ausztráliában. Az újfajta gőzhajtást egy ausztrál mérnök fejlesztette ki kormány­támogatással. A gőzfejlesztő csupán 2,2 liter vízzel működik, zárt ciklusban. A vizet a legkülönbözőbb fűtőanyagokkal hevítik fel: ke­rozinnal, növényi olajjal, szilárd tüzelőanyaggal, vagy akér az auszt­rál cukornádfeldolgozóban viszonylag olcsón előállítható alkohollal is. A gőzgépeknek nagy előnyük a közönséges belsőégésű motorok- ka szemben, hogy forgatónyomatékuk különböző fordulatszámokon Is megközelítően állandó. Emiatt a gözautftkban — akárcsak a vil­lanymotoros autókban — nincs szükség tengelykapcsolóra és sebes­ségváltóra. Az újfajta gőzautó előállítási áráról, műszaki részlet­megoldásairól egyelőre nem érkezett hír. Balesetmentes közlekedést és kellemes hétvéget kíván syalogosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roóz Péter Postabontás WSim VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMŰNK: BUDAPEST, PF.: 311 *1446 Szádon fúES születésnap Szeptember 13-án, bensősé­ges ünnepségen került sor a község legidősebb lakójának, a 104 éves Zsuzsi néni (Nagy Gáborné) születésnapjának köszöntésére. A szép kort megért asszony­nak közeli hozzátartozója már nem él, mégis szeretet és gon­doskodás veszi őt körül. A nem mindennapi ünnepségen, melyet a Vöröskereszt szerve­zett a tanács vezetői, az úttö­rőfiatalok és a helyi tsz Nap­sugár brigádja ajándékokkal és virágokkal halmozta el az ünnepeltet. Czerovszky Károlyné Tápiószentmárton Takaré­kosság Nem tudom, kiszámította-e már valaki, hogy mennyi pa­pírt takaríthatnánk meg — s ezáltal mennyi devizát —, ha nem kellene bekötni min­den tanév elején a gyerekek füzeteit, könyveit. A munka­megtakarításról most nem is beszélnek. Igaz, újabban a pedagógusok hozzáteszik a kéréshez, hogy nem kötelező, de azért elvárják, hogy ezek az alapvető iskolai tanszerek becsomagolva, glédában sora­kozzanak^ táskában. Tavaly gondoltam egy me­részet. Ha nem kötelező, hát nem kötjük be, úgyis van azo­kon szép, egyforma borító, meg aztán pénzt és energiát takaríthatok meg magamnak. A számításom azonban nem vált be. A gyerek az iskolá­ból teljesen kiborulva tért haza, s engem vádolt, mert a tanító néni csupasz füzeteit mutogatta elrettentő példa­ként az osztálytársai előtt. Megszégyenülve álltam ne­ki a mintegy 20—25 irka szak­szerű becsomagolásának. A munkálatok az éjszakába nyúltak, de reggelre szép, egyöntetű pakkal indulhatott a gyerek az iskolába. Más­nap munkahelyemen megfo­gadtam, hogy a következő szeptepberre tankönyvkötő gmk-t alakítok. A pedagógusok azt mond­ják: nem az egyöntetűség miatt kérik az irkák beköté­sét, hanem mert vékonyak a borítók, s a gyakori haszná­lat miatt hamar elszakadnak. Ez igaz. De érdemes lenne el­gondolkodni azon, vajon nem érné-e meg össztársadalmi szinten, ha az eredeti borítót készítenék a gyártók strapa- bíróbbá. Szabó László Nagykőrös {ICrJeszfeSen­ségek Mint a legtöbb településnek, úgy Veresegyháznak is egyik kapuja a vasútállomás és kör­nyéke. Sajnos, nálunk ez a kapu nem a legtetszetősebb külsőt mutatja: a téren lévő üzletek, vendéglátóhelyek kör­nyéke gyakran rendetlen, szemetes. A tér közlekedése pedig egyszerűen elképesztő. Közé­pen van egy grupp és három utcába, illetve a Tüzép-telep- re körforgalomban juthatnak el az autók. Ezt a szabályt azonban a járművek semmibe veszik. A teherautók veszé­lyesen robognak keresztül, szembeforgalom Is van, a gyalogos meg csak ugrálhat, ha nem akarja, hogy a sar­kára lépjenek. De szedheti a lábát a járókelő a zebrán Is, mert a gépkocsik, de még a buszok is megállás nélkül ro­hannak rajta keresztül. Más autóbuszok meg oda se neki, elterpeszkednek a zebrán, a szerencsétlen gyalogos meg kerülgetheti őket. Nagy a téren a forgalom, s bár a környező utak felé kint van a 40 km-es sebességkor­látozó tábla, legtöbbjüket el­rejtik a falombok. Így a gép­kocsivezetők egy része úgy nyolcvannal repeszt keresztül az utcákon. Elismerem, néha a gyalo­gos sémi ártatlan bárányka, vannak, akik szívesen sétál­gatnak a zebrán — néhány szomszéd ott tárgyalja meg az előző napi eseményeket —, és sokszor az út közpén an- dalognak hazafelé. A nyári hétvégeken ez az andaígás hömpölygéssé fokozódik, mert a csaknem hatezer fővárosi nyaraló leszállva a vonatról — az üdülőhelyeken szokásos módon — az úttestet is el­foglalva igyekszik a strand vagy a hétvégi háza Irányá­ba. Ilyenkor a gépkocsiknak — ha elég széles volna — za­vartalanabb lenne talán a jár­dán közlekedniük. összegezve a' helyzetet, úgy tűnik, itt senki sem ismeri a KRESZ-szabályokat, vagy csak megszokásból semmibe veszik azokat. E^azzászólás cikkünkhöz SCksibsn ügyeskedők Szeptember 9-én különvéle­mény jelent meg a Ceglédi Hírlapban a mezei grófokról. A cikk írója elöljáróban tisz­tázza, hogy e cím, a csőszök gúnynevét takarta. S bizony cím ide, rang oda, a munká­jukra ma is nagy szükség van a földeken. De valahogy mint­ha kevesebben lennének. Az ügyeskedő emberek viszont az utóbbi időben egyre szaporod­nak. A fenti témához szól Ta- kách Gyula, az albertirsai Szabadság Tsz főagronómusa: ... a cikkben leírt jelensé­get mindenféle növénykultú­üAi van a mesekosárban? A Wéfi ősz vigasságai rában tapasztaljuk. A tsz lu­cernaföldjére, burgonyatáblá­jára úgy járnak az ügyeske­dők, mintha a sajátjuk volna. S ezt a közvélemény — és saj­nos, a hatóságok zöme is — szinte bocsánatos bűnnek tart­ja, főleg, ha az eltulajdoní­tott érték nem haladja meg az egy-két ezer forintot. Pe­dig a kicsiben ügyeskedők so­kan vannak, és egyikük-mási- kuk rendszeresen dézsmálja a közös földeket. Mezőőrök ma is vannak. Munkájuk nehezebb, népsze­rűtlenebb, hálátlanabb ma, mint valaha. Feljelentéseiket az erre a célra rendszeresített Mezőőri naplóban minden al­kalommal megteszik. Ezt kö­vetően azonban ők maguk és a megkárosított szövetkezetek vezetői valóságos kálváriát járnak. Egy-egy pár száz fo­rintos mezei lopás ügyében tsz-elnökök, agronómusok, rendészek, mezőőrök sokszor fél napokat eltöltenek a ta­nácson, a rendőrségen, a bí­róságon. Az eljárás során legtöbb­ször a tsz kárigényét tartják túlzott mértékűnek a hatósá­gok. A vétségeket viszont el­bagatellizálják. Nemritkán úgy érezzük, mintha magunk ül­nénk a vádlottak padján. A következő nyári csúcs- idény előtt, idejében szeret­nénk felhívni a figyelmét az illetékeseknek: valamit tenni kellene! Fazekas Mátyás Veresegyház A pontosság nem erényük Nem első esetben fordul elő velünk, hogy a Patoylat- ba beadott ruháért a kijelölt időben hiába megyünk. Ezen a nyáron is ez történt. Mivel szabadságunkat otthon töltöt­tük Dunakeszin, nem akar­tunk utazgatni a tisztítandó ruhával Budapestre vagy Vácra, ahová, ha dolgozni já­runk visszük. Igénybevettük ismét a helyi Patyolat szol­gáltatását. Világos színű, nem mosható nyári holmikat vit­tünk tisztításra. Expresszre egyáltalán nem vállalták, mert mint mondták, kevés az igény, de biztattak: simában is el­készül egy hét alatt. Otthagy­tuk a ruhákat, s egy hét múl­va mentünk érte. Az átvevő hölgy hosszas keresgélés után azonban sajnálattal közölte, nem érkezett vissza a tiszta ruha, ő sem érti, mert már a későbbi szállítás is vissza­jött. Mit volt mit tenni, ezek- után is Budapestre vagy Vác­ra ingázik a szennyes, velünk együtt. Ügy gondolom, a bi­zalmatlanságunk érthető. Csak egyet nem értek, minek van akkor a községben Patyolat? Kiss Péterné Dunakeszi EFaümüBadék barkácsolók Több mint két hónapja új munkahely létesült Mendén. Az Üstökös Kisszövetkezet fű­részárutelepe kezdte meg mű­ködését a községben. A süly- sápi Tápióvölgye Tsz-től bé­relnek egy korábban haszná­laton kívüli magtárépületet, ahol jelenleg 28 helybéli la­kost tudnak foglalkoztatni. Szabvány raklap, lambéria, il­letve öt-hat féle kerítéselem gyártásával foglalkoznak, il­letve értékesítik azokat. A hobbiboltokhoz hasonlóan a lakosságot is kiszolgálják: ol­csón adnak el fahulladékot és mindenféle famunkát vállal­nak. Távlati terveikben — ha te­lephelyüket bővíteni tudják — szerepel a kontár ácsok kiszo­rítása is, külön brigádot szán­dékoznak létesíteni tetőépíté­sekre. A munkahely végleges lete­lepedéséhez egyelőre még hiányzik a megfelelő hely, il­letve ingatlan. Aszódi Antal 17 áG a szol az olvasó A vizsgálat felszínes Képünkön Agárdi Gábor, Kossuth-díjas színművész az ünnepség meg­nyitása után táncol a népviseletbe öltözött menyecskékkel Egy hete tart már a Fóti ősz gazdag eseménysorozata. Egyik érdekes színfoltja volt a szü­reti bál, majd az azt követő népzenei műsor a Fáy prés­háznál. Ma, szeptember 21-én a Vörösmarty művelődési ház­ban Detre Annamária színmű­vésznő lép fel, műsorának cí­me: Mi van a mesekosárban. Az előadás kezdete délután 3 óra. Hétfőn, 23-án, Gáti Osz­kár, a Madách Színház művé­sze mutatja be önálló estjét Ha megérinthetnélek címmel. Az idén tizedik alkalommal redezik meg a hagyományos brigádvetélkedőt is, melynek témája ez alkalommal a válla­lati gazdálkodás lesz. Élő népművészet a címe an­nak a kiállításnak, amely ok­tóber 1. és 13. között várja lá­togatóit, ugyancsak a műve­lődési házban. A Fóti ősz eseménysorozata október 12-én szüreti mulat­sággal zárul. Nagy Péter Budapest Augusztus 3-án jelent meg panaszom a július 9-én Rá­kospalota—Újpest között köz­lekedő vonatpótló autóbusz körüli tumultussal kapcsolat­ban. Mégegyszer nyomatéko­san leírom: a forgalomirányí­tó közölte velünk, hogy oda- vissza forgalomra összesen négy-négy kocsit kaptak, többre ne várjunk. A MÁV szeptember 14-1 vá­laszában ezt figyelmen kívül hagyta, és az utasok figyel­metlenségére, Illetve fegyel­mezetlenségére hivatkozva há­rítja el magáról a felelőssé­get. Nem tudom, milyen mód­szerrel vizsgálták ki a pa­naszt. Megkérdezték-e a for­galmi szolgálattevőt, megvizs­gálták-e az állítólag elindí­tott hat kocsi menetlevelét? Ha nem, és a válasz csak iga­zoló jelentésen alapul, akkor azt nem fogadjuk el. Azon a napon ugyanis több száz utas méltatlankodott ott, és mél­tatlankodik most is, az őket hibáztató választ olvasván. A 2414-es számú vonat pótlásá­ra ugyanis július 9-én 11.53- kor csak négy autóbusz vára­kozott és azok zsúfolásig meg­teltek. Éppen ezért kérem a MÁV illetékeseit, vizsgálják meg alaposabban a dolgot és az eredményről tájékoztassanak bennünket ezeken a hasábo­kon. Kovács Miklós Fót \

Next

/
Thumbnails
Contents