Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-17 / 218. szám
l;abb terv született Szállodányi vendégsereg A kisvárosi szállodák valamikor titokzatos találkozások, váratlan csodák helyszínei voltak. Diszkrét búvóhelyek, ahová csak a bejárat csipkefüggönyén át leshettek be a helybeliek. A tősgyökeres váciak még emlékeznek rá, hogy Valamikor volt a városban szálloda. Igaz nem túl fényes, nem túl elegáns, de szobáiban mégis meghúzhatta magát az ide tévedő idegen. Ma — igaz más előjellel — hasonló titokzatos látogatókkal találkozhatunk. Nap mint nap figyelhetjük a városban megálló, idegeneket kibocsátó, majd ismét útnak induló autóbuszokat. Különösen nyáron gyakran parkolnak a város főterén, s a kiszálló ismeretlenek rövid időre elvegyülnek közöttünk. Ám arra, hogy néhány napig velünk maradjanak, nincs lehetőség. A városban ugyanis — köztudott — nincsen szálloda. Szikora János, az Idegenforgalmi Hivatal vezetője papírokkal, aktákkal magasan tornyozott asztal mögött fogad. Mai munkája java éppen az imént említett problémából fakad. — Szeptember 19. és 21. között a Magyar Laboratóriumi és Diagnosztikái Társaság 35. nagygyűlését rendezik meg Vácott. A 150 résztvevő a mi kórházunk laboratóriuma miatt utazott éppen ide. Elszállásolás suk azonban meglehetősen nehéz probléma. Szerencsénk van, ha Verőcemaroson az Express táborban, vágy Sződli- geten a KISZ-iskolában találunk helyet számukra. De említhetném a sportrendezvényeket — volt már itt motorcsónak- és motorkerékpár-verseny is — amikor a versenyzők és a szurkolók egyaránt nehezen találtak szálláshelyet. — Az utóbbi években a város abba az irányba halad, hogy múzeumaival, kulturális rendezvényeivel mind több látogatót csalogathatna ide. Most, a nyári szezon végén bizonyára van némi képük arról, hány turista keresett jel minket? — Sajnos nincs. Csupán az áthaladó, néhány órára megálló autóbuszokat, a csoportos kirándulókat látjuk. A fcrgalom növekedésére abból következtethetünk, hogy nagymértékben emelkedett a valutaforgalmunk. Elsősorban Csehszlovákiából és az NDK-toói érkező turisták első állomáshelye Vác, de egy napnál többet nem töltenek nálunk. Jellemző adat, hogy a 120 fizetővendég-szobánk eddig 19 400 szállóvendéget fogadott. Ez a forgalom elegendő lett volna egy 80 személyes szálloda százszázalékos kihasználására. — Mi vonzza Vácra mostanában a látogatókat? — A város fekvése, műemlékei egyre népszerűbbek. De környezetünk is olyan — a Dunakanyar, a Börzsöny látnivalói —, hogy szívesen keresik fel hazai turisták és külföldiek egyaránt. Egyébként tanulva a Göcsejben és az őrségben már sikeresen működő falusi turizmusból, a Börzsöny apránként elöregedő falvait is szeretnénk népszerűsíteni. 1975 óta jövőre először jelenik meg a Vác és Börzsöny hegység című útikönyv, amely részletes tájékoztatója, kalauza lesz az érdeklődőknek. A szálláshely hiánya tehát alapvetően befolyásolja a város idegenforgalmának növekedését. Bár — mint ezt a városi tanácsnál megtudtuk — számtalan variáció után ismét született egy terv, amely lehet, hogy a több évtizedes problémát megoldja. A volt járási hivatallal együtt négy épület sorsa változik hamarosan. Ha az érintett szervezetek, intézmények között a tárgyalások eredménnyel járnak, többen új székhelyre költöznek. A költözködések végeztével megürülhet a Vác Városi Rendőrkapitányság jelenlegi épülete, amely szálloda kialakítására felhasználható. ,''d* tiü/ Az ötlet kivitelezhetőnek tűnik, ám a megállapodás kevés. Ha a helyet cserélők tartják is magukat a tervekhez, becsülettel kifizetik az épületek közti értékkülönbségeket, akkor is akad még bizonytalan pont a megvalósításban. Lesz-e tőkeerős vállalkozó, aki üzletet lát a szálloda kialakításában, üzemeltetésében? A városi tanács tehát a vállalkozáshoz partnert keres. Mr. A. Gázszünet A TIGAZ-tól nyert értesülés szerint holnap, szerdán reggel 8 órától este 8 óráig a város deákvári részén, a Csikós József utca és Telep utca gázhálózatának rekonstrukciós munkái miatt szünetel a gázszolgáltatás. A Diagnosztikai Társaság nagygyűlése Tudományos előadások A hét második felében is-’ mét Vác felé irányul az egészségügy hazai dolgozóinak a figyelme. A Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetségéhez tartozó Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság Vácott rendezi — sorrendben a harmincötödik — nagygyűlését. Dr. Nagy A. Endre a Sző- nyi Tibor Kórház osztályvezető főorvosa, a társaság országos vezetőségének a tagja a váci nagygyűlés rendezője. Az eseménysorozat megnyitója szeptember 19-én, csütörtökön délelőtt fél tíz órakor lesz a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében, ahová a hazai szakembereken kívül külföldi vendégeket is várnak. Weisz György, a városi tanács elnöke köszönti a résztvevőket, majd referátumok, korreferátumok, kerekasztal, konferenciák és viták kezdődnek a nagyteremben, s az épület több helyiségében. A nagygyűlés fő témái: Laboratóriumi vizsgálatok a gyermekgyógyászatban és Korszerű irányok a klinikai mikrobiológiában. A többi között váci előadók is beszámolnak kutatómunkájuk eredményéről. Az előadásokhoz posztereket ragasztanak ki a 34-es teremben, írásvetítők segítségével illusztrálják a tanulmányok anyagát. A művelődési ház galériájában és halijában öt hazai és húsz külföldi cég műszer- és vegyszer-diagnoszti- kumokat állít ki. A résztvevők kongresszusi emblémát kapnak. Társadalmi programok egészítik ki a tudományos tanácskozást. Galambos Ferenc városnéző séta keretében bemutatja a vendégeknek Vác nevezetességeit. Este dr. Nagy A. Endre, a nagygyűlés elnöke és a Chemie Linz AG fogadást ad a Köztársaság úti Technika Házában. Másnap divatbemutatót rendeznek a SENIOR Kötöttárugyár termékeiből a Széchenyi utcai mintaboltban. A résztvevők számára nagybörzsönyi kirándulást szerveznek, megtekintik a Szőnyi Tibor Kórház laboratóriumát és meghallgatják Lehotka Gábor orgonahangversenyét a barátok templomában. A nagygyűlés a Fehér Galamb étteremben munkavacsorával fejeződik be. Papp Rezső Szoíldaritási hét Nagygyűlések, sport, szórakozás Az őszi országos akcióhoz csatlakozott a KISZ városi bizottsága is, a szeptember 20. és 27. közötti időszakban szolidaritási hetet rendeznek. A községek közül 20-án Ácsán, 21-én Kemencén, 22-én Verőcemaroson, 27-én Szobon tartanak szolidaritási napot a fiatalok. Minden helyszínen lesz nagygyűlés, játékos vetélkedők, sportrendezvények. Az eseményt záró tábortűznél pedig majd felcsendülnek a politikai dalok is. A központi rendezvény szeptemoer zt-én, szomoatan Vácott, a Híradás lecnniKai Anyagok gyárában lesz. Az esemeny délelőtt 9 órakor sportprogrammal kezdődik. Az exső alKaiommal kiirt Szolidaritási is.upaert öt sportág- oan mernetiK össze ugyesse- guaet a résztvevők. A nagygyűlés 15 oraKor kezdődni a gyár kultúrtermében. Ezt követően kulturális műsor varja a iiataiokat. Tod- bek kuzuút Dinnyés József, useh Tamás és a Muszti— Douai duó szórakoztatja a közönségét. Lesz xumvetítés, poukaszuio, majd viaeociisco zár ja az egész napos rendezvényt. S. J. Fakanál Minél kisebb a falu, annal nagyuoü esemény a búcsú. Herékkel előbb készülnek ra, gyerekek es felnőttek egyaránt. Bizonyosan így volt a múlt bét vegén Kemencen is. Igaz, itt a búcsú fő látványosságát néhány vásározó s válogatott portékája jelentette. Megtudhatták például, hogy mibe kerül egy nyuszilufira való levegő, ha az árából kivonják annak a léggömbnek az értékét, amelyet a játékboltban tucatra lehet kapni. Az sem igaz, hogy a vásározók árkartellbe tömörülnek. Ugyanazt az ízléstelen, idétlen műanyag játékokat három helyen, háromféle áron kínálják. A kirakodás csúcspontja mégis a népi motívumokkal és különféle jópofa (?) festett feliratokkal díszített fakanalak seregszemléje volt. Nem idézzük a házi áldások stílusában faragott rímeket, riem bírná a nyomdafesték mindazt, ami az otrombától az ízléstelenen át egészen az oöszcénig terjedt... Van néhány ötletünk, hogyan lehetne jó vásárrá tenni az efféle parádét, s még honoráriumot sem kérünk érte a tanácsok illetékes előadóitól. Szedjék be a giccsadót! M. K. Ha A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 218. SZÄM 1985. SZEPTEMBER 17., KEDD Személyi változások a KISZ-ben Számíthatnak rájuk a falvakban A lakóterületi KISZ-alapszervezetek tagjainak mozgalmi munkáját számos tényező befolyásolja. A város környéki településekről naponta a munkahelyre, iskolába ingázó fiatalok összejövetelének idejét, helyét egyeztetni nem egyszerű feladat. A helyben dolgozóknak általában az egyetlen gazdasági egység, a termelőszövetkezet ad munkalehetőséget. A mezőkön, a határ legkülönbözőbb területein dolgozókat, különösen az idénymunkák sűrűjében, nehéz mozgalmi munkára kérni. Ennek ellenére mégis lehet jó, fejlődő a szervezeti élet a lakóterületen, a mezőgazdasági K1SZ- alapszervezetekben. Erről győződhettek meg a napokban a KISZ Vác Városi Bizottságának tagjai azon a tanácskozáson, amelyet a vácrátóti pártbizottság tanácskozótermében tartottak. A tanácskozást megelőzően a testület tagjai ellátogattak a területen gazdálkodó Sződi Virágzó Termelőszövetkezetbe, ahol Halász Sándor, a szövetkezet pártvezetőségének titkára röviden ismertette a közös gazdaság tevékenységét és az elért eredményeket. Majd a fiatalok megnézték a lúdágazat korszerű keltetőüzemét és a prémesállat-te- lepet. Ezt követően Vácrátó- ton folytatták a tanácskozást. Tagszervezés Itt Iványi Károly, a KISZ városi bizottságának', titkára köszöntötte a résztvevőket, közöttük Szalai Árpádot, az MSZMP Vác Városi Bizottságának titkárát, Solymosi Sándort, a KISZ Pest Megyei Bizottságának titkárát, Pe- szeki Sándort, az őrbottyáni területi pártbizottság titkárát és Almásiné Szentesi Hedviget, a KISZ megyei bizottságának tagját. A területen végzett mozgalmi munkát Oltai Anna, az ifjúsági szervezet őrbottyáni területi bizottságának titkára ismertette. A beszámolóból kitűnt, hogy az utóbbi két esztendőben igen eredményes volt - a tagszervezés. Jelenleg a tizenegy alapszervezetben őszKinek szól a tábla? Sokszor hallani a gépkocsi- vezetők panaszát, hogy kevés a parkolóhely városunkban. Az viszont tény, hogy a belvárosban kirakott közúti jelzőtáblákat, amelyek parkolást vagy megállást tiltanak, teljesen figyelmen kívül hagyjuk és mindenhol parkolunk. — Mi az oka ennek? — kérdeztük Varga László rendőr alhadnagytól, a Váci Rendőrkapitányság közlekedési alosztályának vezetőjétől. — Kétségtelen, hogy nem vagyunk elkényeztetve parkolóhelyekkel, de elsősorban kényelemszeretetből, fegyelmezetlenségből adódik a KRESZ-szabályok figyelmen kívül hagyása. Legtöbbször a parkolóhelyet sem keresik meg a gépkocsival közlekedők, mert egyszerűbb éppen ott megállni, ahol dolguk van. Erről igazán kint, a közúti forgalomban győződhetBartók Béla Zeneiskola Öt hangverseny az évadban Az Országos Filharmónia az 1985—86. évad során öt hangversenyt rendez a váci Bartók Béla Zeneiskola nagytermében, négy alkalommal helyi énekkarok, illetve zenekarok közreműködésével. A sort a Vox Humana Kamarakórus november 13-i hangversenye kezdi. Makiári Szedd magad akció Megkezdődött az almabetakarítás az Alagi Állami Tangazdaság vámosmikolai gyümölcsösében. A pirosra érett zamatos jonatán fajtákat jelenleg a Hungarofruct budaörsi hűtőházában szállítják, s innen tőkés exportra kerül. A szélsőséges, száraz időjárás ellenére a terméskilátások kedvezőek és a minőség is megfelelő. A várható termés 50 százalékát tervezik exportálni, a fennmaradó rész pedig a belföldi piacra, valamint léalmaként kerül majd feldolgozásra. A tangazdaság szélesre tárja kapuit a lakosság előtt is. A Börzsöny délnyugati lankás területén levő almáskert kellemes savanykás, fűszeres illatú, kiválóan tárolható termését egyre többen ismerik. Szedd magad akció keretében, amely novemberig tart, mindennap reggel hét órától 18 óráig, bárki hozzájuthat a finom gyümölcshöz. A piros fajták ára 8 forint, a goldené 6 forint. A gyümölcsöst Vámosmikoláról lehet megközelíteni, az útirányt táblák jelzik. József vezénylésével. Közreműködik: Sirák Péter (orgona). December 18-án a váci KISZ-bizottság vegyes kara áll a dobogóra. Műsorukat — Bach és Händel műveit — Bogányi Tibor vezényli, Déry András orgonái. A következő évben, február 19-én lesz a következő koncert, a váci Musica Humana Kamarazenekar közreműködésével. Hangversenymester: Zeke Lajos (orgona). Műsorukat Corelli, Geminiani, Albinoni. Händel és Bach-mű- vekből állították össze. Bulgáriából érkezik az április 21-i hangverseny két vendégművésze: Konstantin és Dzsulija Ganev. Kétzongorás hangversenyt adnak. A sort május 14-én a Váci Szimfonikus Zenekar zárja. Vezényel: Szalay Miklós, közreműködik Varsányi László zongoraművész. Beethoven-. Grieg-, Liszt- és Muszorgsz- kij-művek szerepelnek a programjukban. P. R. tünk meg. A délelőtti csúcsforgalomban a dunai kompról érkező teherautók, autóbuszok nem tudtak kikanyarodni a főtérre, mert a Duna presszó előtt, közvetlenül a sarkon a KX 06-74 rendszámú Wartburg parkolt. A vele szemben lévő oldalon, a közutat és a gyalogjárdát is elfoglalva, az SM 66-77 rendszámú tehergépkocsi állt, amely egy magánfuvarozó tulajdona. Hosszú időre megbénult a körforgalom és egy autóbusz utasai emelték odébb a személygépkocsit, hogy legalább a busz tovább tudjon menni. Az ügyet az intézkedő rendőrök zárták le, a kellő helyszínbírságok kiosztásával. Amint a rendőrök eltávoztak, ugyanez a helyzet állt megint elő, hiszen újabb parkoló gépkocsik jelentek meg. És hogy mennyire nehéz a komptól feljövő teherforgalomnak így kikanyarodni, a félig kidöntött lámpaoszlop is tanúsíthatja. De nem lehet mindent a parkolóhely hiányára fogni, azt a délutáni rendőri ellenőrzés egyértelműen bebizonyította. Ugyanis számos hely akadt a főtéri parkolóban, a piacnál, a bútorüzlet mellett pedig teljesen üres volt, amikor a főtéren egész gépkocsisorok parkoltak a tilosban. Volt dolguk az intézkedő rendőröknek. A városi tanács előtt hiába tiltja a tábla a parkolást, számos gépkocsi áll ott is, teljesen kiszorítva onnan a tanácsi gépkocsikat. Külön figyelmet érdemelnek a vendéglátó egységek előtt parkoló gépkocsik — Duna presszó, Mlargaréta presszó —, hiszen ezek is a tilosban várják meg a sokszor záróráig ott tartózkodó gazdáikat, akik gyakran ittasan folytatják innen tovább útjukat. Azonban minden KRESZ- tábla mellett nem állhat rendőr, aki érvényt szerez annak. Azon viszont el lehet gondolkodni, hogy miért csak akkor tartjuk be a szabályokat, ha a tábla mellett rendőr is áll. Papp László szesen 243 fiatal dolgozik. Örbottyánban, Sződön és Csö- rögben sikerült újjászervezni az alapszervezeteket is. Az alapszervezetek akció- programjukat a területi KISZ- bizottság munkaprogramjának figyelembevételével készítették elő. Ezekre jellemző, hogy a gazdasági, az ideológiai nevelőmunkára, a kulturális, a sport- és a honvédelmi feladatokra irányultak. Ha társadalmi munkáról van szó, akkor sem ijednek meg a fiatalok. A napi munka és a tanulás után elsősorban a községek tisztaságáért végeznek önkéntes munkát, amelyet a településfejlesztési célokkal hangolnak össze. A politikai képzés az előző évek színvonalához viszonyítva valamelyest visszaesett. A tapasztalatok szerint a fiatalok a képzés kötetlenebb formáit kedvelik. Az ifjúsági vitakörök ott voltak színvonalasak, ahol a párt- szervezet aktivistái is bekapcsolódtak a képzésbe. Ezzel a módszerrel évek óta példamutató munkát végeznek a csomádi fiatalok. Kapcsolatok Jelentős eredményeket értek el az ifjúkommunisták a honvédelmi nevelőmunka terén is. A vácrátóti ifjúgárda- raj munkáját sikerült folyamatossá tenni. Tavasszal már a városi ifjúgárda-szem- lén a kis kollektíva második helyezést ért el. Az utánpótlás nevelése érdekében szoros kapcsolatot építettek ki a helyi úttörőgárdával. A kulturális,munka terén a legnagyobb gond, hogy az alapszervezetek csak saját munkájukra hagyatkozhatnak. Hiányoznak a művelődési házak megfelelő programjai. A vácdukai és a csomádi fiatalok így is rendszeres, tartalmas klubéletet teremtettek. A többi alapszervezetek programjaiból sem hiányzik a közös színház- és mozilátogatás. A beszámolóból kitűnt, hogy egy-egy jó aktivista kiválása gyakran a mozgalmi munkában is visszaesést okoz. Az alapszervezetek jó kapcsolatokat ápolnak a pártalap- szervezetekkel. A jövőt illetően a mozgalmi munka javítása érdekében feladatként határozták meg a tömegbefolyás erősítését, a kulturális és a sportmunka erősítését, valamint az úttörőkkel való kapcsolatok ápolását. A beszámoló feletti vitában többen kértek szó a bizottság tagjai közül. A felszólalók elsősorban jobbító szándékkal igyekeztek átadni tapasztalataikat a vácrátótiaknak. Új titkár Második napirendi pontként a testület tagjai elemezték a területi átszervezés hatásait a mozgalmi munkában. A több mint egy esztendei tapasztalatokat Iványi Károly terjesztette a testület elé. Befejezésül Solymosi Sándor személyi változásokat jelentett be. A Magyar Ottörő Szövetség Vác Városi Elnökségének elnöki tisztségéből Pozsonyiné Szőke Katalint felmentették. A jövőben az elnöki tisztséget Csengeri Klára tölti be. Továbbá érdemei elismerése mellett felmentették tisztségéből Iványi Károlyt. A KISZ Vác Városi Bizottságának új titkára Jakab Tibor lett. Surányi János ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)