Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-12 / 214. szám
4 ^jfífyfCTP 1985. SZEPTEMBER 12.. CSÜTÖRTÖK Szerkesztőségi ankéttal Falunap Szobon Változatos hétvégi programot kínál a szobiaknak a helyi és a váci művelődési központ. A két intézmény közösen rendez falunapot szeptember 14- én és 15-én. A rendezvények egyszerre három helyszínen várják a közönséget majd: a művelődési központban, az általános iskolában és a szabadidőközpontban. A legkisebbeket játék és bábkészítés várja, de megnézhetik Levente Péter Ki kopog című műsorát is. Ezenkívül érdekesebbnél érdekesebb játékokat tanulhatnak, akik a játékházba térnek be. A gyerekeket kísérő felnőtteknek kozmetikai bemutatót rendeznek. Szombaton délután három órakor pedig szerkesztőségi ankétra várják az érdeklődőket, amit Sági Ágnes, a Pest Megyei Hírlap főszerkesztője vezet. Akik valamilyen sportágban kívánnak jeleskedni, azok a szabadidőközpontban rendezendő tenisz-, teke-, asztalite- nisz-verSenyekbe nevezhetnek be. A színpompás szüreti felvonulást hajnalig tartó bál követi. A könyvek szakemberekre várnak Még minden bizonytalan Nem mindennapos dolog, hogy egy községi könyvtár polcain ott sorakozik a Brock- haus lexikon 21 kötete, eredetiben lehet olvasni a Kalevalát, dedikált példány tudósít az egykori Udvarhely vármegye nyelvjárásának alaktanáról is, ha valaki a permi nyelvek szóvégi magánhangzói felől akarna tudakozódni, arról is találhat szakirodalmat. Bugyi község nemrégiben megnyílt új könyvtárában van mindez. Sőt, ennél sokkal több áll a kíváncsiskodó rendelkezésére. Hogyan és miért? Padlás mélyén Néhány éve annak, hogy lelkes lokálpatrióták porlepte könyvekre bukkantak eg.y padlás homályában. Pontosan 698 kötet került napvilágra abból a gyűjteményből, amelyet a falu szülötte, dr. Fazekas Jenő finnugor nyelvész hagyott az utókorra. A tártul, az uppsalai, a helsinki egyetemek, egyéb nyelvészeti intézmények tanára, vezetője. Budapesti művészeti hetek Bőséges választék Minden eddiginél gazdagabb kínálattal várják a közönséget a budapesti művészeti hetek rendezvényeire. Az idei program egy időben zajlik az európai kulturális fórummal s ugyanekkor kerül sor a szovjet kultúra napjainak eseményeire. Bemutatkozik a szélesebb közönségnek Györ-Sopron és Zala megye is. Igen bőséges a zenei választék. Budapesten hangversenyezik ebben az időben a Svájcban élő magyar dirigens, Baráti Antal. Az Angliában élő Franki Péter zongora- és Pauk György hegedűművész az egyesült államokbeli Ralph Kirshbaum gordonkaművészszel együtt lép fel három alkalommal a Zeneakadémián, ahol Brahms-műveket szólaltatnak meg. Ugyancsak a Zeneakadémián szerepel majd a lipcsei Tamás templom kórusa, október 7-én. Liana Iszkadze szovjet hegedűművésznő, aki tízéves kora óta ér el kimagasló zenei sikereket, október 8-án és 12,-én ad hangversenyt a Vigadóban. A programban számos színházi bemutató szerepel. Magyarországi ősbemutató lesz Haróld Pinter: Régi idők című színműve, a győri Kisfaludy Színház előadásában. A Nemzeti Színház Reginald Rose: Tizenkét dühös ember című drámáját és Szörényi—Bródy: István, a király című rockoperáját mutatja be. A Győri Balett idei vendégjátékán a Memento című balettel lép a nagyközönség elé a Sportcsarnokban. A táncművészet kedvelői megtekinthetik a Zalai Táncegyüttest a Vigadóban, a freiburgi táncszínház produkcióját az Operettszínházban, s ugyanitt szerepel majd a bolgár népi együttes, a Trákia is. Október ■1. és 6. között kerül sora mozgásszínházak nemzetközi találkozójára a Szkéné Színházban és a Műszaki Egyetem néhány termében. Erre a világ számos országából érkeznek résztvevők: holland, olasz, osztrák, indiai, perui, norvég, dán, japán és lengyel társulatok mutatkoznak be. Az október 8-tól 14-ig tartó szovjet kultúra napjai eseményei között nagy érdeklődésre tarthat számot a Moszkvai Nagyszínház és a Komszomol Színház előadása, valamint a Tretyakov képtár és az Ermi- tázs gyűjteményéből válogatott kiállítás. Ez utóbbiból.a Szépművészeti Múzeumban látható majd a Szkíták aranya című régészeti tárlat. Ugyancsak a művészeti hetek eseményeit színesíti a nemzetközi egyetemi és főiskolai zenei találkozó. Igazi propagandisták A Texelektró Ipari Szövetkezet érdi kötő-szövő üzemében szinte kivétel nélkül nők dolgoznak. Talán alkatuknál fogva minden közösségi munkából egy kicsit többet vállalnak, mint más üzemekben dolgozók? Az évek során sok-sok társadalmi munkában vettek részt. Egy ilyen felajánlásuk, hogy műhelyük közepén jól látható helyen politikai könyveket is árusítanak. A Kossuth Könyvkiadó műveit így az üzem dolgozóin kívül még az itt megforduló bedolgozók, sőt más vállalatoktól érkezők is szívesen vásárolják. Csákvári Andrásné, a mini könyvesbolt elárusítója — az üzemvezető helyettese — láthatóan nagy szakértelemmel ajánlja könyveit: igazi propagandista. Haucsovszki János felvétele cikkek, tanulmányok szerzője a század harmincas éveiben tett szert gyűjteményének legnagyobb részére. Legalábbis erről tanúskodik a hagyatékról készített jegyzék. Nyelvészet, irodalomtörténet, néprajz, történelem és szociológia alkotják a főbb témákat. Kérdés: mit kezdenek mindezzel Bugyi község lakói? Valamint: ki volt egyáltalán, jelentősei alkotott-e dr. Fazekas Jenő? Egyik kérdésre sem egyszerű a válasz. Bár néhány esztendő eltelt a hagyaték felfedezése óta, a könyvek ezidáig még nem jutottak szakértő kezekbe. Ugyancsak keveset tudni a gyűjtő személyéről. Felelős véleményt pedig egyelőre senki sem tud mondani. — Akkor hallottam először a hagyatékról, amikor közeledett az új községi könyvtár átadásának határideje — mondja Boruzsné Vékony Ilona, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár módszertani munkatársa. — Másfél éve dolgozom a megyében. bejártam a nagyobb könyvtárakat, Bugyi községbe viszont csak a könyvtár avatásakor értem el. Nem tudok arról, hogy korábban eljutott volna a PMKK-ba a gyűjtemény híre, s ezt nem is tartom valószínűnek, mert annak nyoma lenne. Kis figyelmet! — Egyszeri látogatás alapján felelőtlenség volna véleményt alkotni a hagyatékról. Szakembereknek kellene megvizsgálniuk az állományt ahhoz, hogy kiderüljön: mit tud hasznosítani belőle a mai nyelvészet? Az első lépés az lehet, hogy egy szakfolyóiratban cikk jelenjék meg a témáról. Azt reméljük tőle, hogy megragadja az illetékes intézmények figyelmét, s megkezdődhet a hagyaték tudományos feldolgozása. Ha bebizonyosodna, hogy a gyűjtemény éi'tékes. kutatási vagy pedagógiai célokat szolgálhat, akkor hozzáférhetővé kell tenni a szakma számára. De' kizárólag úgy, hogy Bugyi községben maradjon ez a könyvtár, kutatási helyként is működjön. A feltárás, a következtetések levonása tehát a szakemberekre vár, ám e sorok íróját is hajtotta a kíváncsiság. A vizsgálódást saját könyvtárában kezdte, a munkahelyi könyvtárban folytatta, eredmény nélkül. Megpróbált felvilágosítást kérdj a Könyvtártudományi Módszertani Központtól, majd az Országos Széchényi Könyvtártól, de nem sikerült az illetékesek nyomára bukkannia, nem utolsósorban a lehetetlen tét lefonmizéria miatt. Akkor felkerekedett és személyesen vizsgálódott az Országos Széchényi Könyvtárban. Először téma szerint, majd a névmutató alapján keresgélt, átlapozta az összes létező lexikont,, de nem sikerült dr. Fazekas Jenőről semmi közelebbit megtudnia. Csupán az Új Idők lexikonban talált három kurta sort, amely nem vitt közelebb a lényeghez. Ekkor feladta. Újabb fordulat Valószínűsíthető tehát, hogy dr. Fazekas Jenő nem volt korának kimagasló személyisége; egészen egyszerűen csak egyike" lehetett azoknak a kutatóknak, pedagógusoknak, akik finnugor nyelvészettel foglalkoztak. Ez természetesen nem csökkenti a feldolgozásra váró majd’ 700 kötet esetleges értékét és nem csorbítja a falu lakóinak egészséges lokálpatriotizmusát. Annál is inkább, mert az nemrégiben új fordulatot vett: dr. Fazekas Jenő Finnországban élő özvegye felajánlotta a falunák a gyűjtemény — birtokában levő — másik részét. Egyelőre nem tudni, milyen könyvekről, hány kötetről van szó. Ez ugyanúgy bizonytalan, mint ahogy minden ebben a történetben. Kövess László FIGYELŐ Ätkä|)CSülüS I. £2 a vuáQ mi vóna, ha egy kis bor nem véna' — mondja közismert szólásmondás, amelynek példájára azt is el lehet mondani, hogy ez a tévé mi vóna, ha a kettes nem vóna. Mármint a 2-es számmal jelzett csatorna, ahol immár valamennyi adásnapon pereg a néznivaló, ha nem is olyan terjedelemben, mint amodaát az 1-esen. így aztán, ha valaki ráun a — mondjuk így — fő adóra, billent egyet a kapcsológombon, és máris legelésző tevekaravánt láthatta színházi közvetítés helyett. Ami a közelmúlt televíziós műsorát illeti, hát az igencsak csábított az efféle ide-oda böködésre. Nem lévén ugyanis fajsúlyosabb kínálat sem itt, sem ott, így nyilván keresgélésre kényszerült az előfizető. Aki például kritikán aluli csacskaságnak tartja a Starsky és Hutch című sorozatot, az a Kritika című folyóirat szerkesztőivel randevúzhat, és egyúttal azt is láthatta: milyen a kamerákkal rögzített jólfésültség. Ebben a háromnegyed órában ugyanis egy olyan zárt térben fölvett tár- salkodás tanúi lehettünk, amely eszmecsere csupán csak ismertető és emlékező szavakat tartalmazott. ÁlkapCSOldS II. Szintén a csatornaváltás műveletére kerülhetett sor a Telepódium legutóbbi jelentkezésekor. Ebben az időpontban ugyanis — sajnos, némi késéssel, csak 20.25-kor — át lehetett pár-, tolni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség római viadalának parádés látványához Annál is inkább, mert ez a Feydeau- boliózat — A férj vadászik — megint csak egy volt e méltán lepocskondiázott, ám minden gáncsoskodás ellenére fönntartott és éltetett sorozat színvonaltalan csacskaságaiból. (Nem kisebb személyiség, mint Major Tamás nyilatkozta a közelmúltban, hogy e vállalkozásba bekapcsolódni, abba színészi munkát vállalni: önmeg- aiázás, sajnálatos mérték- és céltévesztés.) Ráadásul ebben a terjedelmes francia ágy körűi bonyolódó hajcihőben nem kis részt olyan játékosokat mutogattak, akiktől távol áll a bohózatokhoz illő könnyedség, kedves pikantéria. így aztán, ki valóban Rómára vetette figyelő szemét, egyáltalán nem károsodott, mert ott a magasugrók tényleg magasba — és nem távolba — ugrottak, a százas, kétszázas spirnbereket pedig nem állították oda, hogy a tízezres távon bizonyítsanak. Emez, a sportparádé bizony élménydúsabb valami volt... |i ríj 1 Végre-valahára nem csupán a.jánlgatott, színészi panasztirádákat eregetett a Stúdió, hanem egy kicsi részében igazán közérdekű témát feszegetett. A globális ol- vasástar.ítás korábban elejtett, majd újabban ismét komolyan vett ügyét boncolgatta, mégpedig úgy, hogy jó híreket hallhattunk. Egyebek között az Érden szerzett taoasztala- tok is alátámasztják, hogy igenis használható — ha végre elkészülnek a szükséges könyvek, még sikeresnek ígérkezik — ez a pedagógiai metódus. így az+án a kicsi elsősök nem az el«ő tanévük végére. hanem már a szeptemberi, októberi hetekben elsajátíthatják az olvasás tudománváf. Egyelőre még fel sem lehet mérni, micsoda nagy dolog ez! Akácz László SÍ fí E TI FIL M T £ G Y Z E T ■ Egy kicsit én, egy kicsit te Esztergályos Cecilia és Lukáts Andor az új magyar film egyik jelenetében. Ha sorra vesszük az új magyar filmből kiolvasható alkotói szándékokat (vagy: érinteni kívánt témákat), érdeklődést keltő listát kapunk. Jelenleg Magyarországon különböző (de főleg a lakáshelyzetből eredő) problémák miatt számtalan családban él egy fedél alatt három generáció. Kell és lehet az ebből származó konfliktusokról beszélni egy mai magyar filmben? Kell és lehet. Ügyszintén: 'köztudott, hogy hazánk előkelő helyezést biztosít magának már hosszú évek óta a válások számát illetően a nemzetközi mezőnyben. Persze, hogy kell és lehet erről is beszélni — különösen, hogy a válásokhoz elkerülhetetlenül kapcsolódik a gyermekek sorsa, az „elvált szülők gyereke” című nagy téma is. Valamint: a házastársi hűség tág értelmezése körül is vannak problémák. (Lásd az ezzel foglalkozó, bestseller sikert elért könyveket, melyek nem puszta elméletekből indultak ki, hanem a valóságból, a tényleges helyzetből). Válóoknak, súrlódások levezetésére szolgáló gyógyírnak egyaránt jó a félrelépés, a vigasztalódás keresése, a bosszúállás egy harmadikkal. Hát persze, hogy erről is beszélni kell egy mai témájú magyar filmben. Meg persze arról is, hogy a szülők nem értik meg a gyermekeiket, s a gyermekek nem értik meg a szülőket. És hogy ha a családban az egyik fél — nevezetesen: a feleség — jobban képes „önmegvalósítani” (azaz sikeresebb az életben, a munkában, a szerelemben, mert vagy ilyen alkat, vagy ennyire agresszív, kis körén belül), akkor ez újabb konfliktusok forrása. És az is nagyon igaz és létező gond. hogy a harmadik generáció, ’ a nagyszülők, értetlenül, olykor makacs és ellenséges ellenállással figyelik az ifjabb nemzedékek nagy körtáncát, s ebből megint csak újabb és újabb konfliktushelyzetek adódnak. Erről nem szólni egy új és mai témájú magyar filmben úgyszólván lehetetlen. Nos. mindebből csak annyi következik, hogy az Egy kicsit én, egy kicsit te című film, melyet Böszörményi Géza és Kardos Csaba írt, s Gyarmaihy Lívia rendezett, egyes részeiben, a történet s a cselekmény egyes elemeiben feltétlenül hitelesnek, autentikusnak, aktuálisnak, valóságosnak tűnik. Az elegáns, nagy szálloda direktrisze (Esztergályos Cecília) s férje, a szelíd és kissé élhetetlen földrajztanár (Lukáts Andor), meg a gyerekük, a kamaszlány Juli (Tóth Ildikó) olyan családban él (nagymamával, nagypapával együtt), amelyben a fenti konfliktusok, s még egy sor más konfliktus is. mind jelen vannak, élnek, hatnak, dolgoznak, for-, ronganak és robbannak. Olyan képlet ez a család, amelyben minden jelen próbál lenni, amolyan mai magyar világot befogó „össznépi egyenlet". A baj csak az, hogy mindez csak képlet marad, majdnem csak lista az 1980- as évek közepén lehetséges magyar családszociológiai konfliktushelyzetekről. Szemléltető ábra, s nem igazán átélhető művészi ábrázolás. Olyan képsor,- amélyet nézve csak annyit tudhatunk meg, hogy Éva és Feri, a két főhős: egy kicsit én, s egy kicsit te — azaz mi is ilyenek vagyunk. Az alapvető baj alighanem mégis az ezzel a filmmel, hogy egy gyakorlott doku- mentarista rendező nem tudott szabadulni ettől az alkotói módszertől abban a témában. amely ezúttal inkább játékfilmes megoldást kívánt volna. A családi tűzfészkekről d o hu m e ni um f üm - foly a - mókát már láttunk. E konfliktushalmazt a maga összetettségében és egészében nem lehet áttenni egyetlen normál terjedelmű, és játékfilmnek elképzelt alkotásba. A kevesebb több lett volna. S talán segíthetett volna a filmen, ha meri vállalni a szituációk humorát, ha ezt az egész gubancot egyértelműen komédiának meri felfogni és ábrázolni. Ekkora sűrítés, ilyen „mindent bele” megközelítés eleve feltételezte a komédiát, vígjáték túlzás-lehetőségeit. Kár, hogy a film jószerével csak véletlenül él itt—ott ezekkel a lehetőségekkel, Androidok lázadása Annyiféle, sci-fit láttunk már az utóbbi években a mozikban, s a tévében is, oly sok tudományos-fantasztikus könyvet olvashattunk, hogy úgy véljük: eggyel több vagy kevesebb meg se kottyan. Ez az amerikai film azonban, melyet első nagyjátékfilmjeként Aaron Lipstadt rendezett. kissé eltér a szabvány- sci-fi munkáktól. Nem azzal, hogy figurái (azt nem merem írni, hogy főhősei, pedig hát lényegében azok) úgynevezett androidok. azaz tökéletesen emberi formájú és képességű robotokí műemberek, mesterségesen előállított emberutánzatok. Efféle sci-fi filmhősökkel már találkoztunk. Ami itt mégis újdonság, az lényegében annyi, hogy a film ezeket 'az androidokat mintegy filozófiai, s nem technikai-tudományos megközelítésben mutatja be. Itt nem arról van szó elsősorban, hogy a műemberek hogyan készülnek s miképp működnek, hanem arról, hogy a tökéletes, és immár saját magát reprodukálni is képes műember, a szerves anyag legfejlettebb variációját, az embert megközelítő fejlettségű szervetlen anyag magas fokú szervezettségű variációja, hogyan önállósítja magát, hogyan épül be észrevehetetlenül és veszedelmesen abba az emberi társadalomba, mely őt (azt?) létrehozta, s hogy ezzel milyen beláthatatlan konfliktusokat indít el. A film mérhetetlen távlatokat nyit e lehetőség felé. s e távlatok, ha kissé elgondolkodunk rajtuk, meglehetősen ijesztöek a mi számunkra. (Ami itt minket, nem android lényeket jelent.) Majd valamikor a jövőben persze, mert jelenleg androidok nélkül is elég veszedelmesek vagyunk egymás számára .., Takács István
