Pest Megyei Hírlap, 1985. szeptember (29. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-11 / 213. szám

V Olvasóink fóruma Megvannak a gyerekek A FEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 11., SZERDA A zsúfoltság változatlan Sokat kellett elutasítani A Karikásban nagyon várják az új tantermeket A jővá évre Nyolcmilliés export Már megkötötték azt a szállítási szerződést, amely szerint a Péceli Vegyesipari Szövetkezet — coloritüzemé- nek gyártmányaként — jövő­re nyolcmillió forint értékben exportál divat- és piperetás­kákat Bulgáriába. Galgamácsa Gazdaságos fűtés Gazdaságosan oldották meg a galgamácsai körzetorvosi rendelő központi fűtésének szerelését. Erre a rendelkezés­re álló igen kis fejlesztési ösz- «zeg is sarkallta a tanácsiakat. Áz orvosi rendelővel együtt ugyanis a közelben lévő négy szolgálati lakás fűtését szin­tén rákapcsolták. Gödöilő-pressz Közérdek Megújul a Gödöílő-pressz, & városi művelődési központ műsorfüzetének melléklete. Októbertől nagyobb terjede­lemben találkozhat vele az ol­vasó. A fontos és érdekes vá­rosi és körzetbeli információk mellett helyet kapnak benne a ház kiscsoportjainak össze­állításai — például kertészeti tanácsok —, valamint a lakos­ság közérdekű bejelentései, lakóhellyel kapcsolatos észre­vételei. A szerkesztők kérnek mindenkit, hogy a körzet köz­életével összefüggő észrevéte­leikkel keressék fel őket a mű­velődési központban. Városi bíróság Munkaidőn túl is Változott az ügyfélfogadás redje a városi bíróságon, hogy a panaszaikkal oda fordulók a munkaidejükön túl is fel tud­ják keresni az ott dolgozókat. Szerdánként eddig reggel 8 firátóLjjélutáa, iél 5-ig .álltak az ügyfelek ■ • rendelkezésére. Szeptembertől — így ma .is — este fél 7-ig lehet a bíróságra menni. Napjaink építkezőinek sok­sok mindennel meg kell küz­deniük. Talán a legnagyobb nehézséget a szükséges anya­giak összegyűjtése jelenti, majd következhet az építőanyagok beszerzése s maga az építke­zés. Sokan azonban — a jelek­től ítélve — nem tudják pon­tosan, hogy a sokat emlege­tett energiatakarékossági szab­vány milyen szigorú kikötése­ket tesz az 1986. január else­je után építendő, illetve hasz­nálatba veendő új házakra. Olykor még naiv vélekedéssel is lehet találkozni: ha állnak e falak, úgyis megadják a lakhatási engedélyt. Nos, ez korántsincs így, s némi eliga­zítást nyújtandó, most az építkezőkre vonatkozó legfon­tosabb megállapításokba te­kintsünk bele. Hőveszteségre kétharmad Érdemes rögtön az egésznek ti jelentőségénél kezdeni. Az ország energiaszámlájának te­temes részét — több mint 35 százalékát — a lakossági fo­gyasztások adják. Egy-egy la­kás energia-háztartását azért kell vizsgálnunk, mert azonnal látható lesz, hogyan lehet ta­karékoskodni. A fűtésre két­harmada jut a költségeknek, s ez is nagyjából kétharmad- egyharmad arányban osztódik meg. Előbbivel a falak hő­veszteségét pótoljuk, utóbbi­val a tüzelőberendezések ha­tásfokveszteségét fedezzük. Vagyis azonnal látható, ha a fa'ak hőveszteségét csökkent­jük, azzal Végezzük a legna­gyobb mennyiségű „karbantar­tást” az energiaszámlán. Többek között ezt is előírja ftz új, ésszerű fűtőanyag-fel­használást sürgető racionalizá­lási határozat. S az említett számadatok után nézzük a Gödöllő egyetlen iskolájában sem kell félni a magánytól. A tanév kezdetétől minden talpa­latnyi helyei kihasználnak. Ki kell használniuk. Taní­tanak a kollégiumi szobákban, a klubhelyiségekben, az ebéd­lőben, no és persze szükség- termekben. Sőt a művelődési központ szolgálatait is kényte­lenek igénybe venni. Öröm és gond: az álalános iskolák első osztályaiban ismét többen kezdték meg tanulmányaikat, mint amennyien elhagyták az alma matert. Helyettesítenek Kétszázharminchat gyerek váltakozva, délelőtt és délután tanul. A Karikásban a negye­dik osztályosok, az Erkelben a harmadikosok és negyedike­sek. Egy-egy osztályban a vá­rosban átlagosan 36,8, a kör­zetben 36,2 gyerek található. Akad olyan, ahol elég kedve­ző a létszám, huszonegy, de van harminckilences is. Vál­takozva a községekben is szép számmal tanulnak, összesítve az arányukat a városiakkal: 30,6 százalék. Nem csoda, ha a városi ta­nács művelődési osztályának vezetője, Dicső Eleonóra gond-> terhelt. A tekintetben azonban nem kell fájnia a fejének, hogy jó kezekben vannak-e a gyerekek. Ahogyan hivatalosan gyakorlati megvalósítás lehe­tőségeit. B-30 stop A legegyszerűbb hőveszte- ség-csökkentő módszer a vas­tagabb falak építése lenne. De amennyire olcsó volt ez a vert falú házikók esetében, annyira nem alkalmazható ma. Különben sincs rá szük­ség, hiszen korszerű falazó­anyagok egész sora kapható állandóan a Tüzép-telepeken. Említést érdemel, hogy a ko­rábbiakban mindennapos hasz­nálatra polgárjogot nyert B— 30-as falazóblokk önmagában nem felel meg a követelmé­nyeknek, csak megfelelő hő­szigetelő vakolással kombinál­va, s ugyanez a helyzet a szintén népszerű uniform téglával is. A kisméretű téglát főfalnak használni egyenest vétek az új szabvány szerint. Nagy kár viszont, hogy a hivatalos iratok említést sem tesznek a vályogról. A régi-új építőanyag, amelynek korsze­rű felhasználására többek kö­zött francia, nyugatnémet, amerikai kísérletek folynak, nem szerepel az alkalmazható falanyagok között. A szakem­berek véleménye is mondhat­ni, eltérő: sokak szerint na­gyon rossz hőszigetelésű. Erre ad cáfolatot a városunkban is mindennapos tapasztalat: meg­felelő szigeteléssel és falvas- tagsággal télen meleg, nyáron hűvös épület a vályogfalú, te­hát energiatakarékos, jó hőszi­getelő. Kiügészítő eljárásokkal Sokan esküsznek a házilag készített, betonból-salakból vert nagyméretű elemekre. Nos, el kell őket szomorítani, ugyanis a beton önmagában egyáltalán nem jó — ebből kellene a legvastagabb fal az mondják, a tanerővel való el­látottság Gödöllőn és körzeté­ben jó. A múlt évinél keve­sebb a képesítés nélküli, akik jobbára helyettesítenek, szülé­si szabadságon levőket, kato­nának bevonultakat. A város­ban csupán két ilyen tanítót foglalkoztatnak. A gimnáziumban és a szak­munkásképzőben teljes a ta­nárok létszáma. Az úgyneve­zett szakos ellátottság száz- százalékos. Vagyis mindenki azt tanít, amit tanult. Ezek­ben az intézményekben egyet­len képesítés nélkülit sem kell alkalmazniuk. A helyszűke azonban rájuk is jellemző. Több száz jelentkezőt kellett elutasítaniuk. Ahogy az osz­tályvezető fogalmazott, a gim­náziumban nem is gondolhat­nak minőségi javításra, sem a csoportfoglalkoztatásban, sem a fakultációban. A besnyői gimnáziumban ebben a tanév­ben 410, a szakmunkásképző­ben ezer a tanulók száma. Sorainkban egyszer-kétszer fölbukkant már a zsúfoltság szó. Nézzük meg, hogy is ál­lunk a tantermekkel. Nemré­gen két kedvező hírrel szolgál­hattunk, átadták az isaszegi általános, valamint a gödöllői kisegítő iskolát. Az utóbbiról most is tudunk valami jót mondani. Megkapták a nélkü­lözhetetlen megyei támogatást, s így várhatóan még ebben az összehasonlító méretezés ese­tén — s mutatja ezt azok ta­pasztalata is, akik az építke­zés befejezése után döbbennek rá, a hatalmas szénmennyiség a falakon át hő formájában elszökik. De mit igényel pontosan a szabvány? A falakra úgyneve­zett hőátbocsátási tényezőt ír elő, melynek értéke 0,7 watt per négyzetméterKelvin. A fö­démekre ennél is kisebb, 0,4 az adat. A téglák között a gázszilikát építőblokk meg a thermoton nevű, nikecell la­pocskákkal forgalomba hozott teljesíti ezen értékeket, a po- roton s más| például a Rába nevű blokkok csak más kiegé­szítő eljárásokkal, például per­lites, terranovás vakolattal kombinálva jók. Többszörös haszon A falak mellett az ajtók, ablakok is figyelmet érdemel­nek. A korszerűbbek pára­mentesített kettős üvegezéssel, esetleg más védő, energiael­nyelő, Illetve visszasugárzó kezeléssel készülnek. Melles­leg áruk is ennek megfelelő, hiszen nem ritkaság közöttük a tízezer forintos sem. Mindent összevetve, az új szabvány előírásainak megfe­lelő kisebb családi ház körül­belül százezer forinttal kerül többe így. Ez nem kis összeg. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy végeredményben hosszú távon ez kétszeresen is meg­térül. Egyrészt a tulajdonos­nak a kisebb számlák ki- egyenlítésekor, másrészt meg az államnak, hiszen nem kell megvenni az egyre drágább olajat, ami eddig füstbe ment S ha a környezetszennyezés csökkenését is figyelembe vesszük, még jobb a helyzet­kép. Ballai Ottó évben befejezhetik a tornater­met. Jövőre pedig kialakíthat­ják a tornapályát. Területet a tanács már szerzett hozzá. Segítő szülők Ezután egy talán követke­zik. A Karikásban, ha min­den összejön, még az idén el­készül a hat új tanterem. Na­gyon kellenének, a szükségter­mek, ahol addig tanulnak a gyerekek rossz állapotban vannak. Az aszódi tornate- em használatba vétele a nyak­tag elkészültétől függ. A társközségben Ikladon abban reménykednek, hogy még a tanév során tehetnek pontot a tornaterem építésé­nek végére. Nagy tárcsán ugyancsak hat tanterem ké­szült el. A műszaki átvételkor olyan hibákat észleltek, ame­lyeknek kijavítása után, a második félévben valószínű­leg már azokban is oktathat­nak. Az iskolákat használják, ép­pen ezért kopnak. Mivel min­denütt nagy a zsúfoltság, még nagyobb a kopás. Rájuk fért a nyári karbantartás, amely csaknem hatmillió forintot emésztett föl Gödöllőn. (Az óvodákat is beleértve.) Csak karbantartásról van Szó, vagy­is festésről, mázolásról, a cső­hálózat, a tető, a fűtés, a vi­lágítás javításáról. A társa­dalmi munka értéke megha­ladta a négyszázhatvanezer forintot. Jelentős segítséget kaptak az iskolák a Ganz Árammérőgyártól, a Gödöllői Vegyesipari Szövetkezettől, s természetesen a szülőktől. írásunkban igyekeztünk a lehető legkevesebb számmal érzékeltetni a gödöllői és a körzetei iskolák helyzetét, s úgy adagolni a statisztikát, hogy egyszerre ne kelljen sok­kal bajlódni. Néhány adatot a végére is hagytunk. Gödöllőn 114 tanteremben oktatnak, eb­ből tizenötöt szükségből hasz­nálnak. A körzet számai: 399/39. Ez a tavalyihoz képest kevesebb, az isaszegi hat te­rem elkészültének köszönhe­tően. Mindent egybevetve: két­százhattal több mint tizenhét­ezer gyerek tanul az általános iskolákban, 2129 elsős. A tanu­lói csoportok száma 610, Gö­döllőn 124. A nulladik Annyit lehet mindehhez még hozzátenni, hogy tanítónak, ta­nárnak, igazgatónak, s nem utolsósorban diáknak renge­teg feladatot ad az új tanév s. Az anyag sok és nem köny- nyű, van nulladik óra, vala­mint jócskán délutáni elfog­laltság, kevés a szabad idő. Mivel ezen változtatni nem­igen lehet, egyet tehetnek: gondos időbeosztással úrrá lenni a nehézségeken. K. P. Solymáron vendégszerepeit a Veresegyházi KSK női kézi­labdacsapata. Solymár—V crescgyház 20-16 (3-8) Veresegyház: Gerhát Zs. — Stróbel, Huszárik, Harcosné (2), Tomcsányi (10), Gerhát Sz. (4), Németh. Csere: Szabó. Az első félidei biztos veze­tés után, ha a szám szerinti eredményt vizsgáljuk, érthe­IRosabban is élhetnénk Kedves Szántai Sándor! Hol vannak ilyenkor a gye­rekek címmel írt cikkéhez szeretnék alábbi levelemben hozzászólni. Ismerem írásait, mert a Ganz lapját is rendsze­resen olvasom. Szeretem; cik­keit, most mégis úgy vélem, nem ismeri pontosan a Strom- feld-lakótelepi helyzetet, ön a nap mely részében, illetve a televíziós műsor milyen adása alkalmával tette meg sétáját valóban gyönyörű lakótele­pünkön? Biztos, hogy akkor éppen krimi ment a tv-ben, mert a Vízipók és társai már nem érdeklik gyerekeinket, különben látnia kellett volna és hallani, hogy gyermekeink csak a parkból és a félbema­radt sportlétesítményekből hiá­nyolhatok. Különben na­gyon is érzékelhetően jelen vannak, de az úttesten és a parkolók házakhoz közelebb eső, tehát veszélyesebb beton­ján. Cikáznak, tollasoznák, rúg­ják a bőrt az úton, nem útszé- len. Kerekeznek, de míg a fel­nőttek mintegy ötven százalé­ka nem veszi figyelembe az egyirányú közlekedésre felhívó táblát, addig a gyerekek közül egy sem. A szülők tudtával és jóváhagyásával ugrálnak az autók előtt. Számtalanszor el­hangzik valamelyik ház vala­melyik emeleti ablakából: El ne menj a ház mellől! Én elhiszem, hogy a mai szülő nem ér rá gyermekét ké­zen fogva lemenni vele a park­ba, de talán akad még a sok ház sok lakásában élő gyer­mekes apák, nagyapák közül pár, aki bármilyen nehezen is, de tudna fél órát szánni, hogy a bozótot lekaszálja a gyönyö­rű öreg hársak alól, legalább a betonsétányig. Akkor az ál­talam jelenleg nem létezőnek remélt, de a szülők által kifo­gásként hangoztatott szatírok- tól sem kellene jobban félteni a gyerekeket, mint a ki-befor- ■duló kocsiktól! ... Szerintem, hogy itt — az el­múlt napok egyikétől eltekint­ve — gyerekbaleset nem tör­ténik, az a szerencsén kívül azon is múlik, hogy az én gye­rekem meg • a haver autója előtt ugrál ugyanúgy. Kölcsö­nösség alapján birkatürelme­sek a pilóták. Itt nem lehet Az országos gyalogló csapat- bajnokságon Komlón 170 (!) fia­talkorú versenyző vett részt. Csodálatos volt a hangulat, a bányásznap rendezvényeivel párhuzamosan igen sok néző előtt bizonyították tudásukat a sportolók, köztük a gödöl­lőiek, Kirchhofer- és Kiss-ta- nítványok. A hajnali három órás indu­lás után hét órakor érkeztek a GEAC atlétái a dunántúli városba. E korai keléshez, va­lamint ahhoz képest, hogy az autóbuszban már nem volt mód százszázalékos pihenésre, igen jó eredményeket értek el. Min­den versenyző nemcsak a saját idejéért, hanem a csapattár­saiért is küzdött és a verseny közben ugyancsak biztatták egymást, hiszen nagyon sok múlott a csapat utolsónak be­érkező tagján is. Az idő kellemesen langyos, majd egyre melegebb, a pálya viszont nagyon nehéz volt, emelkedős és lejtős egy kilo­méteres kör. Az ifjúsági és sér­tetlen a fordulat. Valójában azért szenvedett vereséget a veresi gárda, mert az ellenfél a második félidőben teljesen friss csapattal tudott kiállni, ők viszont csupán egy játékost cserélhettek. A szünet után a solymáriak simán leindították őket. Ma délután öt órától a veresegyháziak egy tavaszról elhalasztott mérkőzésen pró­bálnak javítani a Diósd ellen. G. Sz. azt mondani, hogy agresszívek a vezetők, pedig sokszor jogos lenne a haragjuk. A legjám- borabb emberbarát sem tűrné cérnával, amit gyerekeink a kocsik előtt és között megen­gednek maguknak. Pár éve felhívták a KISZ- eseket kis sporttelep létesíté­sére. Erről nosztalgiával em­lítést is tesz Szántai elvtárs a cikkében. Akkor öreg és be­teg nyugdíjas létemre mertem a KISZ-es apukáknak ötlete­ket adni a Hírlapon keresztül. Fejelőpalánkra, kosaras ru- dakra, anyagi befektetést szin­te nem is igénylő gyerekcsalo­gató szerekre. De nem értem el annyira a szülők érdeklődé­sének felkeltését, hogy valami is megvalósuljon. Jövőre is lesz nyár — meg ősz, meg tél — és továbbra is elevenkednek gyerekeink. Ha az Alsó-parkban nem is tudjuk, vagy nem is akarjuk, szülők szoktatni őket, akkor legalább az utakon és parko­lókban rohangálásról szoktas­suk le őket. Vagy tanítsuk meg a kicsiket a KRESZ sze­rint közlekedni két keréken és gyalogosan is. A fűtőmű utáni parkos ré­szen annyi a részegen szen­dergő ember és a törött üveg, a veszélyes szemét, hogy oda — úgy tudom — már a neve­lők is igen félve és féltve vi­szik ki az osztályokat. Szép és jól mutat az a városrész — írja ön — sőt szerintem még szebb a szépnél is, de idestova 10—15 év alatt már megta­nulhatnánk okosabban élni benne! Szatmáriné Jászói Sára nyugdíjas Stromfeld sétány Gödöllő Utasszámlálás Közeledik a városi új autó­busz-pályaudvar elkészültének ideje. Az üzembe helyezést megelőzően holnap, csütörtö­kön, utasszámlálást tartanak a városban. A buszmegállóhe­lyeken érdeklődnek majd a Volán emberei. Arra kérjk az utasokat, segítsenek válaszaik­kal, hiszen ezzel is hozzájá­rulhatnak a mainál jobb köz­lekedési rend kialakításához. dűlő fiúk 10 kilométeres ver­senyét felvették videóra, s az eredményhirdetés előtt — első­sorban tanító célzattal — leve­títették a sportolóknak és ver­senybíróknak. Így viszontlát­hatták az egyik legszebb moz­gású gödöllői gyaloglót, Poldán Ferencet, aki az ez évi második legjobb idejével legyőzte az idei országos ifi bajnokot, Ko­vácsot (Építők). Az ifjúsági lá­nyok között 5 kilométeren, óriási harc alakult ki Rosza és Benedek között. A véghajrát a békéscsabai lány jobban bírta, így ő lett az egyéni legjobb, de Benedek idei legjobbján majd­nem egy percet javított, ered­ménye 25 perc 18,30 egyéni és egyben új megyecsúcs! Ez volt számára a legszebb születés- napi ajándék. 17 éves lett Egyéni csúcsot javított Kerti is. Igen jól gyalogoltak a 71— 72-es korosztályú lányok, akik Kiss György edző kezei alatt nőnek fel. A GEAC-os csapatok legjobb eredményei. Országos első az ifi fiúcsapat (Poldán F., Gál, Vöő, Homoki), második az ifi leány csapat (Benedek, Kerti, Schukkert, Bakos K.), a 71-es leány csapat (Poldán E., Pin­tér, Kiss, Varró), a 72-es leány csapat (Kuklai, Neuhausz, György, Bárdd). SMozH Vük. Színes magyar rajz­film. Csak 4 órakor! Klute. Színes, szinkronizált amerikai krimi. 6 és 8 órakor. Csak 16 éven felülieknek. ISSN 0133—1957 (Gödöllő! Hír!®'" Sláger a gázszilikát meg a thermoton Melyik fal jó és melyik rossz? Kézilabda Szünet után vesztettek Bizonyították tudásukat Születésnap — csúccsal

Next

/
Thumbnails
Contents