Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-28 / 201. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1985. AUGUSZTUS 28., SZERDA Útépítés összefogással Ki hol tud, ott segít Városunk 7. ötéves tervidőszakra szóló településfejlesztési koncepciójával kapcsolatos rnegbeszéléssorozat, a napokban újabb fontos állomáshoz érkezett. Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága és a városi tanács végrehajtó bizottsága együttes ülésén bocsátották vitára Kocsis Jánosáé tanácselnök szóbeli kiegészítőjével, azt a javaslat- halmazt, ami tulajdonképpen egy 14 hónapja tartó felmérés eredrriényeként csapódott le. A ’ két bizottság feladata most az volt, hogy az igények legszélesebb skáláját reprezentáló elképzelések közül reális számvetéssel, a szükségletek éssz'erű jelmérése alapján kiszűrjék, sorba vegyék, a valóban halaszthatatlan tennivalókat. Igen nagy felelősséggel járó, a végső döntést előkészítő munka volt ez, hiszen a jelenlévőknek a társadalmi : igazságosság alapján kellett szembeállítaniuk a követelményeket a tényleges anyagi lehetőségekkel. Elérkezett tehát a pillanat, amikora lakosság döntő . többségének akaratát tükröző jő irányvonalat meg kell határozni.- Az írásos koncepció- javaslathoz, s annak szóbeli kiegészítőjéhez., fűződő kérdések megbeszélése után, a résztvevők közül többen fejtették ki részletesen véleményüket. Közülük csak azokat emeljük . most ki, melyek együttese lényegében meghatározza azt a vezérfonalat, amit már a tanácsülés elé lehet majd terjeszteni segítségképpen a város 7. ötéves terve megalkotásához. Elsőként Görbe Ferenc kért szót. Elmondta, hogy feladataink sorrendjében elsőként az új SZTK-rendelő megépítésének végére kell mihamarabb pontot tenni. Kiemelte az iskolaépítés rendkívüli fontosságát is, s hozzátette, emellett .feltétlenül a lakásgondok enyhítésén kell majd fáradoznia a városnak. Az utak minőségének javítását, a kereskedelmi hálózat jejlesztését is első teendők között kell számon tartani, minden más egyéb csak ezután jöhet szóba, függően a pénzügyi helyzettől. Elképzeléseinket pillanatnyilag még a várható anyagi lehetőségek szerintiszabad rangsorolnunk — hangsúlyozta —, de á társadalmi összefogás erejével is mindinkább élnünk szükséges, hogy sokad- rangú terveinkről se kelljen lemondanunk. A távolabbi célokat tehát újra és újra át. kell majd gondolni, mérlegre tenni. Szalai Sándorné arra hívta fel a figyelmet, hogy bármennyire is sok a tennivalónk, soha ne aprózzuk el azokat, legyenek mindig határozott céljaink, s következetesen törekedjünk azok megvalósítására ma. W hadár Lajos a lakásépítés és az iskolahálózat fejlesztésében látja a reális rangsort. Rédgi András ugyanezt kiegészítette azzal is, hogy az országos, megyei színvonalhoz való felzárkózáshoz nemcsak az alapvető beruházások szükségeltetnek. Amíg másutt már kábeltelevízió viszi az otthonokba a szűkebb lakóhely híreit, nálunk elfogadható telefonhálózat sincs. Konkrétan tehát ezt Is a sürgető feladatok közé kell sorolni. Rossi Ervin ugyancsak a lakáskérdés megoldását tartja a város legfontosabb feladatának, s szerinte is mihamarabb el kell jutni odáig az orvosi ellátás vonalán, hogy az egészségügyi átszervezésnek végre a jó oldalát érzékelhesse a lakosság. Harmadjára az oktatási intézmények bővítését, az egészséges életmódhoz, sportoláshoz szükséges feltételek fejlesztését sorolta. Nem mindegy, hogy a ma ifjúságát miként készítjük fel a jövőre — tette hozzá. Volna még lehetőségünk a hozzászólások közül néhányat szemügyre venni, de azt hiszem ettől most nyugodtan eltekinthetünk, az ülés résztvevőinek törekvését a fentiek jól tükrözik. Az elhangzottak után Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára fűzött összefoglalót. Űjból emlékeztetett arra, amit a koncepciójavaslat is sugallt,, hogy terveink reális voltát, nagyságát úgy tudjuk felmérni, átérezni, s csak úgy bizakodhatunk maradéktalan megvalósulásukban, ha ismerjük és vállaljuk múltunk nem lebecsülendő eredményeit. Mert tény, hogy a gazdasági életben történtek szokatlan változások, fordulatok, amik olykor elbizonytalanítottak, de a városnak elég ereje volt mindig ahhoz, hogy megbirkózzon a nehézségekkel. Ma már ismerjük, lassan meg is szokjuk a szigorú gazdasági körülményeket, amik Ha nem tudnám mit éltek át, talán még irigyelném is a könyvtárosok cseppet sem titkolt örömét. De így nem csodálkozom a megkönnyebbült sóhajokon sem, amiket szabadjára engedtek a több mint fél évig tartó megpróbáltatások után. A szakemberek kezdeti tempójából ítélve, azt hittük, legfeljebb február végére befejeződik a városi könyvtár renoválása, de a személyzeti szociális helyiségekért felelős mesterek alaposan elvacakolták az időt. Addig-addig, hogy elérkezett július közepe is, mire el lehetett mondani, technikailag, szakmailag újrarendezett könyvtár fogadja olvasóit. No, persze nagymérvű, látványos változásokra ne számítson a betérő, de a könyvbarátok és a könyvtárosok azért nagy hasznát veszik azóta a hosszúra nyúlt munkálatoknak. Friss festést kaptak a falak, de a lényeg, hogy a homály eltűnt a sarkokból, ahol olykor még a jószemű is vaksin silabizálta a kötetek lapjait. Az új műszaki szisztéma szerint tűzbiztosra átépített villamos hálózat kielégíti a követel mén y eket. egyben cselekvésünk helyes irányát is meghatározzák. A munkafegyelem javítása, a takarékos, hatékony gazdálkodás a kapásból kiemelhető főbb szempontok, amik egyben nélkülözhetetlen tényezői lettek a további fejlődésnek. My. J. Csütörtökön Képviselő fogadóórája Görbe Ferenc országgyűlési képviselő augusztus 29-én 9— 12 óráig Kocséron a községi tanács épületében, ugyancsak 29-én 13—16 óráig pedig Nyársapáton a községi tanács épületében tartja fogadóóráját. Ma: Jogi tanácsadás A Hazafias Népfront városi irodájában (Dalmady Győző utca 3—5.) ma délután 4 órakor ingyenes jogi tanácsadást tartanak. SHa MozTBii A nagyteremben Start két keréken. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Előadás 6 órakor. A Gonosz Lady. Színes, szinkronizált angol kosztümös kalandfilm. (Gsak. 16 éven felülieknek!) Előadás 8 órakor. A stúdióteremben Abigél I—II. Színes magyar film, fél 6-kor. Hatalmas munkába került, mire idáig eljutott az intézmény. A tíztagú kollektíva nyakába szakadtak mindazok a járulékos tennivalók, amik egy ilyen építkezés velejárói, az ide-oda hurcolkodás, a takarítás, rendezkedés. Csak köszönettel tartozunk nekik ezért, hiszen menet közben arra is volt gondjuk, hogy olvasóikat türelemmel kiszolgálják. A kényelmetlenségek miatt senkinek eszébe sem jutott zsörtölődni. Jólesett ez a gesztus, főleg, ha rágondolurak, más helyen könyörtelenül bezárják orrunk előtt az ajtót, amikor azt okkal vagy ok nélkül kicsit is indokoltnak látják. Egyébként a városi tanács művelődési osztálya is elismerte a könyvtárosok dicséretes helytállását. Öröm hallani, hogy külső segítőkben sem volt hiány a munkálatok ideje alatt. A GAMESZ emberei, noha vállalkozóként szerepeltek, még a társadalmi munkát sem sajnálták, de a TRAKIS, meg a Kefegyár szocialista brigádjai sem nézték tétlenül a könyvtár keserveit. Szakmailag sok támogatást adott a Pest Megyei Művelődési Központ, a helyi levéltár, s a konzervgyár könyvtára is azon volt, hogy amennyire lehet, pótolja Tíz százalék Szabályozz A akasarak ugrásszerű emel- ~ Jese régóta irritálja a lakásra varokat, és oem véletlenül- Mert tia csak tízszázalékos nő* vekedés is volt egyik évről a másikra, az több százezer tonnt költségnél mái tetemes summát tett ki. Ezért is fogadták nagy vára* kozassat az emberek az‘építésügyi tárca év eleji bejelentését, bogy az idén a lakások árszintjének növekedése nem iesz több 6 százaléknál. A féléves mérleg után még nehéz megjósolni, bogy sikerül-e az év végéig ezen a határon beiül maradni, mindenesetre az építők erre töreksznek. A garancia az, hogy az építési piac versenyének erősítésével egy időben a lakásépítés továbbra sem tartozik abba a szférába, amiben a kereslet- kínálat szigorú törvényei uralkodnak. tia most az építőket nem kötné a hatóságilag megszabott — úgynevezett maximait — ár, akkor az építtetők pénztárcája érezné meg a szabad árak hatását. A maximált ár elismeri ugyan az építők és anyagok költségének emelkedését, de nem háríthatnak tovább minden árváltozást a vásárlókra. Ha nem szabályozná hatósági ár a vállalatok és a szövetkezetek lakásépítését, a tételes számla benyújtása után a megrendelők nem győznének csodálkozni, bogy a szerződés megkötése óta mibe kerül"* egy kád, egy fürdőszobai csaptelep, mennyit emelkedett a csövek, burkolatuk ára. Most ezek 20—40 százalékos növekedését nem érzik teljesen a vásárlók, mert az építőknek kel] kigazdálkodniuk. Az építési piac felügyelőinek még egy ideig be kell látniuk, hogy felemás viszonyok uralkodnak: egyfelől versenyhely- zet alakult már ki (például a mélyépítésben, az egészségügyi létesítményeknél és a nagy ipari beruházásoknál), másfelől viszont tovább él a hatósági árszabályozás. A gyakorlat már igazolta: a verseny hosszabb távon csökkenti az árakat, de csak akkor, ha a kereslet-kínálat úgy kerülhet egyensúlyba, hogy az ország lakásépítő kapacitása elegendő lesz az évenkénti 70 ezer otthon felépítéséhez. Mert amikor ez megtörténik, nemcsak verseny alakul majd ki a vállalkozó szervezetek között, hanem ennek nyomán a költségeik ésszerű csökkentésében is érdekeltté válhatnak. Az építés többi ágában már hatnak a gazdaságirányítás új eszközei, és ezek bizonyítják, hogy a verseny hosszabb távon az építtetők érdekét szolgálja. Sz. K. Szombaton Vendéglátós évnyitó A ceglédi Kereskedelmi és Vendéglátóipart Szakmunkás- képző Iskola értesíti tanulóit, hogy az évnyitó ünnepséget szombati napon, augusztus 31- én tartják a Pesti úti iskolaépületben, délelőtt 11 órai kezdettel. az időlegesen hozzáférhetetlen irodalmat. Hála az önzetlen gondoskodásnak, mire eljött a felvételik ideje, a kutatóterem nyitva állt a látogatók előtt. ■■■■ A városi könyvtárban most patyolattisztaság, rend fogad, A 77 ezer kötet szelektálva, s több mint 6500 új könyvvel kiegészülve sorakozik a plafonig érő polcokon. Azonban elégedettek mégsem lehetünk. Amikor a város könyvtárában szemlélődtünk, vagy beszélünk róla valahol, az egyik szemünk mindig sír, a másik nevet. Örülünk, hogy szellemi kincseinknek tárházát tudjuk birtokunkban, ahol mennyiségileg, s tartalmilag egyaránt jól kielégíthetjük a város könyv- szerető lakóinak igényeit. Arra csak büszkék lehetünk, hogy az állomány túlnőtte a helyiség méreteit. Mégpedig alaposan. Régen elérkezett az idő. hogy alapterüiet, tárgyi ellátottság tekintetében megfelelő körülményeket biztosítsunk az intézet számára. Áldozni kell rá, még akkor is, ha máshonnan kel! elvenni az anyagiakat. Az önképzés legfontosabb bázisáról van Városunk egyik leghosszabb s egyben legrosszabb állapotban levő utcája volt a Kárpát utca, melynek gyalogjárdáját nyolc évvel ezelőtt az ott lakó Tóth László kovácsmester kezdeményezésére és közreműködése mellett az utca lakói társadalmi munkában kiépítettek. Ezért Tóth Lászlót a városi tanács szép kitüntetésben részesítette. De az úttest a csapadékos' időben továbbra is szinte járhatatlan. Nemrégiben híre terjedt, hogy a MÁV nagyobb meny- nyiségű kiselejtezett kőhulladékot ingyen ad annak, aki elszállítja. Erre Tóth László javaslatot tett az utcában lakó embereknek, hogy társadalmi munkában fogjanak hozzá az kocsiút kiépítéséhez. A javaslatot sokan helyeselték, s a városi tanács jóváhagyta. Ezután a munkálatokhoz a konzervgyárból munkagépeket igényeltek, s kérelmüket Görbe Ferenc igazgató maradéktalanul teljesítette. A szállításhoz a Volántól és az Arany János Tsz-től kaptak járműveket. Másfél héttel ezelőtt megkezdődött a munka. A vasúttól kapott kő mellett a tanács bontási hulladékanyagokat is adott. Az erősebb fizikumú utcabeliek családtagjaikkal kézi munkával, a nyugdíjasok pénzbeli hozzájárulással segítettek lehetőségük szerint. Azóta már kiépült 250 méter útszakasz, melynek hengerezéséhez kérnek most segítséget. Az utcabeliek szerint Tóth László tevékenysége mellett A Börzsönyben megyei túrát és tájékozódási versenyt rendeztek. A körösi kinizsi- seknek (akiik 32-en voltak ott) háromféle programjuk volt. Tízen mintegy 18 kilométeres túrájukon Nagyhi- deghegy, Királyrét és Kis- inóc .változatos és szép tájait járták be. Hárman — és városunkból az Elektromos Sportklub képviselői is — 8 kilométeres tájékozódási versenyen vettek részt, amelyen ügyesen és jól oldották meg feladataik zömét. A harmadik társaság autóbusszal és gyalogosan járt Nagybör-. zsönyben és környékén. A Kinizsi természetjárói közül más alkalommal 12-en a Nagykőrösi Konzervgyár balatonmária-fürdői üdülőjében voltak. Onnan indítottak több túrát. így jártak a Csillagvárnál, majd a magyar szó. A könyvtár teremtette meg számunkra az önművelődés legolcsóbb, legsokoldalúbb lehetőségét, amihez hasonló példát nemigen találunk széles e hazában. A szakmai és általános műveltség gyarapításában nálunk is mindig nagy szerepe volt a könyvtárnak, de ahhoz, hogy mindenkor eleget tudjon tenni küldetésének, egy szinttel mindig többet kell nyújtania, mint amit az adott kor éppen megkövetel. Az optimális körülmények megteremtésével lehetőség lenne arra is, hogy az örökbecsű könyvek gyarapítása mellett a modern hang- és képtechnikát is segítségül szegődtessük szellemi javainkat gyarapítani. A hangszobáról, számítógépről, videórendszerről persze még csak álmodik a könyvtár igazgatója, s munkatársai, pedig ezek egy korszerű könyvtárnak ma már szerves tartozékai. ■ na» Igaz, nincs jogunk hozzá, hogy ennek ürügyén most mindent egyszerre kiköveteljünk, de percre sem szabad elfeledkeznünk az idő rohanásáról. Ha nem fordítunk kellő gondot a kulturális központra, ahol mi is nevelkedtünk gyerekeinknek egyre kevesebbet fog érni. Dinamikusan fejlődő világunkban nekik nálunknál is többet kell tanulniuk, művelődniük, hogy biztonsággal felkészülhessenek a jövőre. Miklay Jenő Kismarczi Sándor és Tóth András is kiemelkedő munkája érdemel elsősorban elismerést. Jelenleg már csak mintegy 100 méteres szakaszhoz maradt anyaguk. Ezt előreláthatólag szeptember végéig beépítik, s azután leállnak a munkával. A többi lakó bevonásával a jövő tavasszal folytatják. . Sajnos az örömbe néha üröm is vegyül. Az útépítők panaszolják, hogy a készülő útra felelőtlen teherautósok sokszor ráhajtanak, ami rontja, akadályozza a munkát. Az utca lakói eltervezték, ha véget ér a nagy munka, jövőre házaik ele dísznövényeket ültetnek. Tóth Lász- lóék szép családi háza előtt már most is ott nyílnak a virágok. Reméljük, sokan követik majd példájukat. Kopa László Pénteken tanácsülés Augusztus 30-án, pénteken, 13 órai kezdettel, rendkívüli tanácsülésre kerül sor, helye a művelődési központ emeleti tanácsterme. Napirend előtt tájékoztatót hallgathatnak meg a résztvevők a legutóbbi tanácsülés óta hozott fontosabb határozatokról. Ezt követően Kocsis Jánosné tanácselnök előterjesztésében a város VII. ötéves tervidőszakára szóló településfejlesztési koncepciót tárgyalja meg a testület. A tanácsülés nyilvános. tenger környékén több kilométert gyalogoltak. Nagyon jól sikerültek túráik. A Toldi Szakközépiskola diákjai több kerékpáros túrán vettek részt, főleg környékbeli településeken, Bakó Kálmán nevelő vezetésével. Először Ceglédre mentek, ahol a város főbb nevezetességeit és a Kossuth-múzeum kiállítását nézték meg, 33 kilométeres útjukon. Másik alkalommal Kecskemétre és vissza 38 kilométert kerekeztek. A hírős város központját járták be, a technika házában és a Katona József Színháznál is jártak. Legközelebb már húszán Kocséron át a kécskei Tisza- partig és vissza 62 kilométert már az eddigieknél keskenyebb és gyengébb minőségű úton két csoportban tettek meg. Ezután Cegléden és Al- bertirsán keresztül az ország geometriai középpontját keresték fel 11-en Pusztava- cson. Visszafelé földúton Hantháza felé 14 kilométert jöttek és a Nagyerdőn át ösz- szesen már 75 kilométert tettek meg. Siker a tehetségkutatón Az NB I-es labdarúgó-bajnokság nyitányán a Bp. Volán —Üj pesti Dózsa mérkőzés előjátéka volt a „bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” — országos úttörő labdarúgó tehetségkutató akció fináléja. A 7 ezer jelentkező lépcsőzetes rendszerű mérkőzéssorozaton vett részt. A 32 legjobb fiatal szerepelt most. A négy kapus egyike Holló István (Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi) volt, aki az első félidőben a 3-0-ra győztes kékek kapuját védte. Szereplése most is jól sikerült és a székesfehérvári Videoton, valamint a fővárosi Vasas SC szakemberei máris érdeklődtek iránta. HKL: 7-én Szeptember 7-én 9 órától rendezi az MHSZ a tormási lőtéren a Honvédelmi Kupa Lövészverseny körzeti döntőjét, amelyre lelkesen készülnek a részt vevő dolgozók. Káderutánpótlás szempontjából igen fontos, hogy a testnevelő tanárok pályázatánál Nagykőrös város és a Kinizsi sportági igényét is vegyék figyelembe. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Hogy eleget fellessen küldetésének Imi ma álom, holnap követelmény Túrák, tájékozódási verseny Gyalog és kerékpárra! Élni kell a társadalmi összefogás erejével Lakáséi, iskola, egészségügy Együttes ülést tartott a párt és a tanács végrehajtó bizottsága