Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-28 / 201. szám

2 1985. AUGUSZTUS 28., SZERDA Mihail Gorbacsov üzenete Egy hónapos nemzetközi fórum Genfi tanácskozás az atomsorompó-szerzödés betartásáról Kedd délután Genfben nem­zetközi tanácskozás kezdődött, amelyen megvizsgálják az atomsorompó-szerzödés végre­hajtását. Az 1970-ben életbe lépett szerződésben, amelyhez eddig 130 ország csatlakozott, az atomfegyverrel rendelkező hatalmak vállalták, hogy nem adnak tovább ilyen fegyvere­ket más államoknak, egyúttal pedig a nukleáris fegyverek csökkentésére és általában a leszerelésre törekednek. A szerződéshez csatlakozó orszá­gok kötelezik magukat, hogy nem próbálnak megszerezni atomfegyvereket. Az egy hónapos konferencián várhatóan előtérben áll majd az a veszély, hogy egyre több, a szerződéshez nem csatlako­zott ország, mint például Iz­rael, Dél-Afrika - és másók, atomfegyverhez jutva veszé­lyeztetik a nemzetközi békét és biztonságot. A fejlődő or­szágok, amelyek e tanácskozá­son is nagy többségben van­nak, várhatóan bírálják majd azt a körülményt, hogy nem került sor az atomfegyverkezés korlátozására; ellenkezőleg a fegyverkezési verseny tovább gyorsult. A tanácskozás így politikai fórumként szolgál, amelyen sok ország vezető po­litikusokkal, diplomatákkal, szakemberekkel képviselteti magát. A Szovjetunió küldöttsége élén Andronyik Petroszjanc akadémikus, az Állami Atom­energia Bizottság elnöke, az Egyesült Államok küldöttségé­nek élén Kenneth Adelman, a Fegyverzetellenőrzési és Lesze­relési Hivatal igazgatója áll. A magyar küldöttséget Horn Gyula külügyminisztériumi ál­lamtitkár vezeti. A megnyitó ülésen egyhan­gúlag az egyiptomi Mohamed Shakert választották a konfe­rencia elnökévé. Jan Marten- son, az ENSZ főtitkárhelyette­se Pérez de Cuellar főtitkár nevében tett nyilatkozatában kijelentette; az atomsorompó- szerzödés fontos lépés volt a nukleáris katasztrófa megaka­dályozásához , vezető úton és központi szerepet játszott az atomfegyverek továbbterjedé­sének megakadályozásában. Sok országnak van már tech­nikai lehetősége atomfegyver előállítására, de nem élriek ez­zel — annál kevésbé, mivel az ellenőrzött szerződés erősíti biztonságukat. Ugyanakkor szükség van arra is, hogy az atomhatalmak tárgyaljanak a fegyverkezési verseny haté­kony megszüntetéséről, és mi­előbb megállapodjanak a nuk­leáris leszerelésben, örvende­tes, hogy a két legerősebb atomhatalom újra felvette a leszerelési tárgyalások fonalát, bár azokon még nincs látható haladás — mutatott rá- az ENSZ főtitkára. A világ 125 országa fogadta már el a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség ellenőrzé­sét; a békés célú nukleáris be­rendezések 98 százaléka áll így nemzetközi ellenőrzése alatt. Ez a rendszer jó alapul szol­gálhat az atomfegyverkezés korlátozásánál is — erről be­szélt Hans Blix, az ügynökség A béke hatékony eszköze Az államok által közösen kidolgozott atomsorompó-szer­zödés gyakorlatilag bebizonyí­totta életképességét, hiszen megkötése óta egyetlen-eggyel sem növekedett az atomfegy­verekkel rendelkező államok száma. A résztvevők tekinteté­ben ez a legtágabb értelem­ben vett megállapodás a fegy­verzetkorlátozás terén. E szer­ződés alapján alakult ki az atomfegyverek elterjedését gátló nemzetközi rendszer, amely a béke hatékony eszkö­zévé vált. Ezt hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtit­kára abban az üzenetben, amelyet az atomsorompó-szer­zödés végrehajtásával foglal­kozó genfi konferencia résztve­vőihez intézett. Az üzenet a továbbiakban rámutat: a szerződés megte­remtette a kedvező feltételeket az atomenergia békés felhasz­nálásában történő széles körű nemzetközi együttműködéshez s a Szovjetunió határozott híve annak, hogy ez az együttműkö­dés tovább szélesedjék. Min­den tőle telhetőt elkövet, hogy ne csak meggátolja az atom­fegyverek terjedését, hanem az atomfegyverkezési hajszát is leállítsa. Vállalta, hogy nem alkalmaz elsőként atomfegy­vert. Az atomfegyverkezési hajsza lassítására irányuló tö­rekvés újabb bizonyítéka, hogy a Szovjetunió moratóriumot jelentett be minden atomrob­bantásra — hangsúlyozta Gor­bacsov, majd így folytatta; Kétségtelen, hogy egy köl­csönös szovjet—amerikai atomrobbantási moratórium kedvező feltételeket teremtene az atomi egyver-kíséri etek álta­lános és teljes betiltását ki­mondó nemzetközi szerződés megkötéséhez, s előmozdítaná az atomsorompó-szerzödés mi­nél teljesebb valóra váltását. A kozmikus és atomkorban az atomfegyverkezési hajsza meg­fékezése — folytatódik az üze­net — elválaszthatatlanul ösz- szefügg azzal, hogy elejét kell venni a világűr militarizálásá- nak. Ha a világűrt a háború szolgálatába állítják, akkor ez jelentősen növeli a nukleáris fenyegetettséget. Ha a világűr békés lesz és a katonai ver­sengés területén kívül marad, akkor továbbjuthatunk az atomfegyver-készletek korláto­zása és csökkentése egész kér­déskörének megoldásában. Egyidejűleg nagy lehetőségek kínálkoznak a sokoldalú nem­zetközi együttműködésre, a legkülönbözőbb földi és világ­űrben emberi tevékenység te­rületén. A dunakeszi házgyár felvételre keres; elektromos üzemmérnököt, elektrotechnikust, panelszerelő művezetőt, lakatos, villanyszerelő, esztergályos, kőműves, festő és asztalos szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. Jelentkezni lehet személyesen, a személyzeti vezetőnél vagy a 690-321-es telefonszámon. vezérigazgatója a tanácskozás megnyitó ülésén. A genfi konferencia szerdán az általános vitával folytató­dik, amelyben az elsők között szólal fel a szovjet és az ame­rikai küldöttség vezetője. Ezek az elképzelések vezet­ték a Szovjetuniót — mutatott rá .Gorbacsov —, amikor az ENSZ-közgyűlés 40. ülésszaká­nak javaslatot tett a kozmikus térség békés, nem katonai célú felhasználásában kifejtendő nemzetközi együttműködésre. A Szovjetunió — fejeződik be az üzenet — amellett van, hogy a fegyverkezési hajsza megfé­kezésével kapcsolatos energi­kus munka minden területre kiterjedjen. Phsnjan Vöröskeresztes megbeszélések Phenjanban kedden meg­kezdődött a KNDK és Dél- Koréa Vöröskereszt-szerve­zetének kilencedik plenáris ülése. Pékingbé érkezett hír szerint a kétnaposra tervezett ülés nyitónapján a déli fél részéről olyan javaslat hang­zott el, hogy a KNDK-beli Vöröskereszt Szöulban, a dél­koreai szervezet pedig Phen­janban nyisson missziót, ezzel is elősegítvén á Vöröskereszt­kontaktusok célját: a koreai háborúban egymástól elsza­kadt családtagok, hozzátarto­zók érintkezési csatornáinak kialakítását, családegyesítési problémák rendezését. Mindez körülbelül tízmillió koreait érint a két országrészben. Szeptember közepén jelképes gesztusként ötven dél-koreai phenjani és ötven KNDK-beli szöuli látogatását tervezik. A csoportlátogatást művész- együttesek kölcsönös utazása egészítené ki. Bsbaigida váltotta fel Buharít Katonai pacts Nigériában Ibrahim Babangida vezérőr­nagy váltotta fel a kedden reggel megdöntött Buhari el­nököt Nigéria államfőjének posztján — jelentette a Reu­ter hírügynökség londoni dip­lomáciai forrásokra hivatkoz­va. Babangida tábornok a vér- telen puccsal megdöntött Bu­hari elnök katonai kormány­zata idején a szárazföldi had­erő vezérkari főnöke volt, és tagja volt a Legfelső Katonai Tanácsnak is. Az idézett for­rások szerint Babangida tá­bornok rendkívül népszerű a hadsereg körében, és fontos szerepet játszott abban az ál­lamcsínyben is, amely húsz hónappal ezelőtt Buhari tá- börnokot segítette hatalomra. Babangida tábornok kedden megjelent az abidjarii televízió képernyőjén és üzenetet inté­zett honfitársaihoz, A muzulmán vallású tábor­nok 1941 augusztusában szüle­tett Nigéria északi részén, és a Hausza törzshöz tartozik. Katonai pályára lépett. Ugyanakkor a hírügynöksé­gek emlékeztetnek arra, hogy egyik irányítója volt az 1983 végén Buhari elnököt hatalom­ra segítő államcsínynek. Buha­ri kormányzatában az egyik legradikálisabb személyiség­nek tartották. Az SZKP KB föiiíkára fogadta Phomv'hanet Szovjet—laoszi tárgyalások Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Kaysone Phomvihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkára keddi moszkvai megbeszélé­sein elégedetten állapította meg, hogy magas szintet ér­tek el a Szovjetunió és Laosz kapcsolatai. Rámutattak arra is, hogy mindkét részről még szorosabbra akarják fűzni az SZKP és a Laoszi NFP közöt­ti viszonyt, tovább akarják erősíteni a két ország együtt­működését. A tárgyalás, amelyet a test­véri barátság szívélyes légkö­re és a teljes kölcsönös meg­értés jellemzett, megerősítet­te, hogy szovjet és laoszi rész­ről azonosan ítélik meg a nemzetközi helyzetet és ala­kulásának lehetőségeit. A ta­lálkozón Mihail Gorbacsov el­ismerően szólt azokról az épí­tő jellegű laoszi, vietnami és kambodzsai kezdeményezések­ről, amelyek célja a politikai légkör egészségesebbé tétele Dálkelet-Azsiában. Az SZKP Központi Bizottsá­ga, a Legfelsőbb Tanács El­nöksége és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa kedden a szov­jet fővárosban vacsorát adott kaysone Phomvihane tisztele­tére. A meleg, baráti légkörű vacsorán Mihail Gorbacsov és a laoszi vendég mondott po­hárköszöntőt. Leszerelési konferencia Lassú az előrehaladás Az amerikai politika meg­változása következtében nem születhetett megegyezés a ve­gyi fegyverek betiltásáról — hangoztatta Viktor Iszraeljan szovjet nagykövet o genfi le­szerelési értekezlet keddi ülé­sén. Mint a szovjet nagykövet emlékeztetett, már előrehalad­tak a vegyi fegyverek eltiltá­sáról kötendő nemzetközi szer­ződés kidolgozásában, amikor az amerikai kormány megvál­toztatta korábbi álláspontját, és úgy döntött, hogy megkez­di a bináris, vagyis két ösz- szetevőjű vegyi fegyverek gyár­tását; az amerikai politika már tavaly is hasonlóan meg­gátolta a megegyezést. Viktor Iszraeljan megvonva a leszerelési bizottság idei, a héten véget érő ülésszakának mérlegét, hangoztatta: a kon­ferencia ezúttal sem váltotta be a várakozásokat; részletkér­désekben ugyan volt némi ha­ladás, például a radiológiai fegyverek, illetve o meglepe- tésszerü támadás eltiltásáról kötendő egyezményeknél, ám a legfontosabb kérdésekben, a nukleáris fegyverkezési ver­seny megfékezésében ezúttal sem jutottak előbbre. Ugyan­akkor nyilvánvaló, hogy az or­szágok nagy többségé ellenzi, hogy a fegyverkezést a világ­űrre is kiterjesszék, és úgy látja, hogy az úgynevezett ha­dászati védelmi kezdeménye­zés végrehajtása súlyos követ­kezményekkel járna. Pozitív fejlemény, hogy meg­alakulhatott az űrhadviselés megakadályozásával foglalko­zó genfi munkabizottság — hangoztatta Viktor Iszraeljan. A HATODIK ÁLLAMCSÍNY ■ " ■ " r; v>,! -,. • Nigéria népe, amely 1960-ban vívta ki Nagy-Britanniától a függetlenségét, immár a hatodik katonai hatalomátvételt éli meg. Hírügynökségi jelentések szerint, a kedd hajnalban vég­rehajtott államcsínynek nem voltak halálos áldozatai, s a csaknem 100 milliós ország fővárosában, Lagosban nyugalom van. Joshua Dogonyaro dandártábornok, aki a puccsot köve­tően rádióbeszédet mondott, kijelentette, hogy legfelsőbb ka­tonai bizottság alakult, s ezzel együtt feloszlattak minden korábbi katonai szervet. Alig több mint másfél évvel ezelőtt. 1983 szilveszterén ke­rült»hatalomra Mohamed Buhari dandártábornok, akinek — a jelek szerint — nem sikerült az elmúlt időszakban úrrá lennie a gazdasági problémákon, az egyre burjánzó korrupción, s a katonák most őt is elmozdították helyéről. Buhari legalábbis ezeket a feladatokat írta zászlajára, azt követően, hogy az ország megválasztott államfőjét, Shehu Shagarit, megfosztva hivatalától, magához ragadta a hatalmat. Nigéria, amely Fekete-Afrika egyik legfejlettebb állama, viszonylagos gazdagságát a kőolajnak köszönhette, de az „aranykor’* a 70-es évekre tehető. Az olaj világpiaci árának csökkenése, a nagyarányú és elhibázott beruházások, a kor­rupció terjedése egyre több belső feszültség forrása lett az utóbbi években. Shagari a vendégmunkások kiutasításával próbált úrrá lenni a növekvő munkanélküliségen, de ez csak részleges eredményt hozott. A szomszédos országokból ugyanis rövid idő alatt „visszaszivárogtak” a külföldiek, s mivel a munkáltatók elmulasztották bejelenteni a hatóságoknak, hogy kiket alkalmaznak, ellenőrizhetetlenné vált ez az intézkedés. A kialakult helyzeten Buhari sem tudott változtatni. Az OPEC-tagállamnak act sem sikerült elérnie, hogy olajtermelé­sét — más országok kárára — felfuttassa, s így próbáljon úrrá lenni a növekvő problémákon. Szórványos lövöldözések Libanonban Nem csökken a feszültség Jelentősebb harci cselekmé­nyekre az elmúlt 48 órában nem került sor Libanonban, de mind a főváros, mind a fcőzép- libanoni hegyvidék frontvona­lain. feszültség uralkodik, a la­kosság a múlt heti heves ösz- szecsapások kiújulásától tart. A háromnapos iszlám Bajram ünnep időszakát a politikai és katonai vezetők mind keleten, mind nyugaton tárgyalásokra használják fel. A fő cél, hogy A vendéglátó a Szovjetunió Amerikai szenátorok látogatása Robert Byrd szenátornak, a szenátus demokrata párti cso­portjának vezetőjével az élen kedden öttagú szenátusi kül­döttség indult a Szovjetunió­ba. A küldöttség a Legfelsőbb Tanács tagjaival folytat tár­gyalásokat. Byrd közölte, hogy levelet visz magával Reagan elnöktől Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának,- a levél tartalmáról azonban nem adott felvilágosítást. Az indulás előtt adott nyi­latkozatában a szenátor kije­lentette: a kétpárti küldöttség a megbeszéléseken arra törek­szik majd, hogy megkönnyítse egyrészt a genfi leszerelési tár­gyalások folytatását, másrészt Gorbacsov és Reagan novem­berre kitűzött csúcstalálkozó­ját. Közös nyilatkozatot írtak alá a résztvevők Pinochet-ellenes tömörülés Az önkényuralmi rendszer azonnali felszámolását követeli több chilei politikai tömörülés abban a közös nyilatkozatban, anjelyet hétfőn írtak aláSan- tiagóban. A nyilatkozatot — többhó­napos tárgyalások eredménye­ként — különböző irányzatú politikai szervezetek képvise­Csak röví A MOSZKVÁBAN tartózko­dó John Block amerikai me­zőgazdasági minisztert kedden fogadta Viktor Nyikonov, az SZKP KB titkára. Az ameri­kai miniszter sajtóértekezleten elhangzott értékelése szerint érdemi, őszinte és hasznos tárgyalásokat folytattak a Szovjet—amerikai mezőgazda- sági együttműködés helyzeté­ről és szélesítésének lehetősé­geiről. DAVID LANGE új-zélandi miniszterelnök ' hétfőn vissza­utasította azt a hivatalos fran­cia jelentést, amely szerint a párizsi kormánynak semmi kö­ze nem volt a Greenpeace nemzetközi környezetvédő moz­galom hajójának elsüllyeszté­séhez. RAMIZ ALIA, az Albán Munkapárt Központi Bizottsá­gának első titkára, az albán népi gyűlés elnökségének el­nöke — az idén áprilisban el­hunyt Enver Hodzsa utóda — első nagy lélegzetű, átfogó külpolitikai beszédében azt hangoztatta, hogy nem válto­zik az ország eddigi irányvo­nala. lői írták alá, így a polgári El­lenzéki Demokratikus Szövet­séghez (AD) tartozó Szociál­demokrata Párt és a Keresz­ténydemokrata Párt, a jobbol­dali Nemzeti Párt és a nem­rég még a juntát támogató jobboldali Nemzeti Egység Mozgalma megbízottai. A do­kumentumot egyelőre tanulmá­nyozza a baloldali erőket tö­mörítő Demokratikus Népi Mozgalom is, -amelynek tagja többek között a Chilei Kom­munista Párt. Santiagóban eközben illega­litásban megtartották a Chi­lei Szocialista Párt 24. kong­resszusát. Clodomiro Almey- da, a párt főtitkára, sajtóérte­kezleten elmondta: a kongresz- szuson elemezték a chilei po­litikai erőviszonyokat, kidol­gozták a Pinochet-diktatúra el­leni harc stratégiáját és takti­káját. A párt szolidaritását fe­jezte ki az ugyancsak illegali­tásban tevékenykedő kom­munista párttal. legalább az egymással szem­benálló két fő táboron belül közös nevezőre jussanak egy­mással a jelenlegi legsürgetőbb kérdésben, a szíriai megfigye­lők szerepében. A viszonylagos nyugalom el­lenére kedden is folytatódott a szórványos ágyúpárbaj a dé­li külvárosoknál és északabb­ra, Keszruan térségében, a muzulmán és a jobboldali erők között. Emiatt egy ember éle­tét vesztette, négyen megse­besültek, az anyagi károk je­lentősek. A diplomácia híre, hogy kedd délben katonai helikop­teren Bejrútba érkezett Michel de Poncet francia különmeg- bízott, aki a libanoni kormány tagjaival és más vezetőkkel találkozik, majd továbbuta­zik Damaszkuszba. ­Brandt ez NDK-ba utazik Willy Brandt, a Német Szo­ciáldemokrata Párt elnöke, elő­reláthatóan szeptember 18-a és 20-a között az NDK-ba láto­gat— jelentette be kedden az SPD szóvivője. Az ellenzéki nyugatnémet politikust Erich Honecker, az NDK Államtanácsának elnöke hívta meg. Brand legutoljára 1970-ben — az'NSZK kance- lárjaként — járt az NDK-ba n. Ütnek indult a Discovery Kétszeri halasztás és három nappal a tervezett időpont után, kedd reggel, helyi idő szerint röviddel reggel hét óra előtt útnak indult a Discovery amerikai űrrepülőgép. Az eredetileg szombatra ter­vezett rajtot először a kedve­zőtlen, viharos időjárás miatt halasztották el, vasárnap vi­szont az egyik fedélzeti számí­tógép hibája miatt kellett új időpontot kijelölni. A Discovery legénysége ked­den műszaki okok miatt a ter­vezettnél egy nappal korábban pályára állította az Aussat—1 jelzésű ausztráliai mesterséges holdat. A houstoni űrközpontban közölték, hogy a 8. föld körű!: forduló során útnak indítják az ASC—1 jelzésű amerik-' műholdat is.

Next

/
Thumbnails
Contents