Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
1985. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP S Fő utca Keleti Jenő festménye Takáts Gyula: Kettős pályán hátrál A régi házak járnak az eszemben. Belenőnek lassan az időbe, mint kiszáradt hársfa fekete ága lépcsőnkről az égbe ... Gerle is szól a kitömött bernáthegyi fölött... A pávák gyönyörű sátrat fújnak rozsdás kaszák közül. Seregélytrágya festi a padot s egy láthatatlan tüll uszályát. A mogyorók gyökere közt a macskák hófehér csontváza hűsel. Zeng a kakukk a pörjés kertből, és Kossuth szól az előszobából, összebeszél a kép a madárral s a téglák lombot, a lombok téglát bontanak... Magasan a tornyon < orgona erőlködik a habarcs között. Hozna virágot is, de valaki ott fönt minden tavasszal leszedi. — Ki megy föl'érte?... Van-e szárnya s kinek hozza, sehol egy váza? !... Lépcső se föl, pincébe se. Betömve és régen lezárva, mint elfelejtett esküvői palackok szája és áz ablak, ! -I amely csak volt, de félíve mégis nyugattól északig bolttá feszül, mint pókhálós és egérrágta ég.., Alatta két ló, a Piros és Szedres csalánból ég havára fölnyerít. S lovak helyett már hattyúk húzzák tovább a csézát... Az ég erősebb, és fehérebb az idő is ... A napóra szára letörött. Számok kopott sora mit se számol. All a tüzes gömb!... Hiába áll a ház is ... Árnyakat sem mér az óralap. Kettős pályán hátrál a világból a ló, a kút, kutya és pince, pad, macskák, torony és orgona! Csak nevük világít... Még meg sem kérdezik: — Hová, pókhálós, egérrágta ég? — Csillog némán a csillagok pecsétje és csillog a seregélvürülék... Bolya Péter: A megfelelő ütem Tornyos! akkoriban kórházi segédmunkásként dolgozott, vagyis ő végezte ei az összes sötét munkát, amely az F. utcai kórházban adódott. Lapátolt, szemetet hordott, hullaszállításoknál segédkezett, és már nem is csodálkozott, amikor egy koponyát ásott elő a kórházudvaron kubikolás közben. — Lenni vagy pálinkát inni — mondta, kezében a barna koponyával, majd letette az ásót, és a kocsma felé indult. ★ Rózáinál, a rosszfogú pincémőnél lakott, büdös és sötét lakásban. Hiszen az érettségi után felkapott egy sportszatyrot, és hősiesen elhagyta szülei lakását, benne a Steinway zongorát, a komódot, a plüssöket, és még számtalan század eleji marhaságot. S néhány hét csavargás után Rózái őt, Tornyosit választotta élettársul, amibe Tornyosi boldogan beleegyezett, hiszen örült, hogy megmosakodhat végre. Rózái olyan volt, mint a lakása: kicsi és koszos. Ha berúgott, irredenta nótákat énekelt, vagy a legkülönfélébb tárgyakat vagdosta Tornyos: fejéhez; így történhetett, hogy Tornyosi néha bezárkózbtt a vécébe, s amíg a ház asszonya odakint áthúzódott, T. komoran olvasgatta az ablakban felhalmozott képeslapokat. fi hírek és képek között magyarázatot keresett, magyarázatot arra, hogyan került ő ide, Rózái vécéjébe, ahelyett, hogy nagy életét élné, a gazdagot, a fényeset, a divatlapit. Aztán meghúzta a láncot, és kiment, mert rájött, hogy ilyen élet nincs. Rózái a szemének esett. Egyik délután Tornyos! egyedül heverészett Rózái lakásán, a ház úrnője túlórázott vagy berúgott, vagy valami kóbor férfiismerőst talált, tehát nem volt otthon. Jenő nevű macskája képviselte, aki legalább olyan szigorú tekintetű volt, mint a háziasszony. Az élet nem áll meg, s lám, Tor- nyosi a vécé felé indult, ezúttal nem Rózái ordítozása elől, hanem ... Helyet foglalt az ülőkén, leemelt egy újságot az ablakból. „Orvosi Hetilap”. — Hát ez hogy kerülhetett ide? — dünnyögte Tornyosi, és érdeklődéssel nézegette a ronda orvosi képeket. Az egyik cikkcím alatt a következőket olvasta: „S. M. 34 éves ács, épülő háza padlásán öngyilkossági szándékkal két szöget vert a fejébe. Eszméletét nem vesztette el. Tettét azzal indokolta, hogy háza nem épül a megfelelő ütemben.” Tornyosi felröhögött, pedig nem volt szokása. Majd elkomorult,. mert megtudta, hogy az ács, aki S. M., aiki 34 éves, és aki házat akart építeni, másnap meghalt. Feláilt, a lapot a többi tetejére dobta, bambán elhagyta a helyiségei. „Megfelelő ütem”, járt a fejében. Végül is... Az ő háza sem épül a megfelelő ütemben. Sőt. sehogy sem épül. Sőt, ha volna háza, roskadozna. És nem dúcotaá alá, az biztos. Sem ő, sem más. A* kamrába ment, előkotorta Rózái kalapácsát és dobozát, amelyikben Rózái a szögeit tartotta. — Ez az a méret — dünnyögte, amikor ujjnyi hosszú szögeket talált az egyik rekeszben. A Hetilap röntgenképén, amely S. M. koponyáját mutatta, hasonló nagyságú szöges látszottak, de ott már a koponyában. „Meg merném-e tenni, ha végképp nem épül fel a házam”? — gondolta Tornyosi. Leült, felvette az egyik szöget, a homlokára illesztette. A jobb kezébe markolta a kalapácsot, lassan közelítette a szög fejéhez. A két vas találkozott. Tornyosi szúrást érzett a homlokán, de valahol belül is, az agyában. — Ha idegen csinálná, könnyebb lenne — mormolta, majd a halántékához állította a szöget. — „Aha, így már nagyobbat lehet rá ütni” — gondolta ... És tudta, hogy ez az ütés soha, soha nem fog bekövetkezni. Letette a szerszámokat. „El kell kezdenem építeni a házat”, gondolta. Aztán, ha nem halad megfelelő ütemben az építkezés, addig kell küzdeni az anyagért, a szállításokért, az iparosokért, amíg be nem áll a MEGFELELŐ ÜTEM, s ha ez megvan, már semmi nem akadályozhatja meg Tornyosit a ház felépítésében, felavatásában, majd ösz- szerombolásában. De a szegek csak a fába kerülhetnek, máshová soha. ... Odakint csengetés, majd aj:ó- csapódás. Rózái esett be az ajtón, a haja csapzott, az orra véres. — Elvertek? — kérdezte Tornyosi közönyösen. — Mit csinálsz a kalapácsommal, te disznó?! — Most már semmit. Szervusz. — Hová mész? — El. —■ Micsoda? Rózái kieresztette a körmeit, hogy a szokásos módon megmarja Tornyosit, de akkora pofont kapott, hogy becsúszott az asztal alá. — Mindent köszönök — mondta Tornyosi, és kiment a lakásból. Először vidékre utazik, levegőt venni, aztán nekifog, hogy helyet keressen az épülő háznak. Hable Tibor: Gyümölcs-álom Alma-fanyar mosolyom napsütéssel hámozom. Ami benne gondolat, kisebb, mint a barna mag. Húsom főzik, fölözik, száradni polcra teszik... S hogy ne legyen oly szagos, megszitálja négy anyós ... Megszitálja és veti szélesen: ég-, földközi. Válság múlik és nyomor, hull, hull, hull az alma-por. Péntek Imre: Betört vitrin Mindenkinek fáj az, ami fájhat, mégis nekivágunk a fölszaggatott tájnak... Ölomcsizmában, lcpkeverdeséssel ki csak magához, ki messzebbre ér el. Döbbenten figyeli, mi van velünk, mi történt, mi jogosít föl érteni és sérteni a törvényt? De már kilépünk a kopott díszletek közül, s tördeljük az arcunkra fagyott cukormáz-mosolyt istentelenül! Akkor is, ha a lepkeszárnyat megperzseli a lámpa, s az ólomcsizmás menekülést a mélység magába rántja ... Flamm János: Baromi ió tréfa tán továbbra is összegörnyedve kinyögte. — Mi?!... Mi történt??!... Mi ván a lányokkal?! — Egy kicsit rosszul vannak, de nem komoly, ne ijedj meg! — Téner Árpád a feleségére nézett, aki most nyitott szemmel nyöszörgőit és bejelentette, hogy egy kissé szédül. Téner, Árpádot valóban kiverte a verejték. Forgatókönyv ide -vagy oda, igazán érezte a heves szúrást hasában, és alig bírta visszafojtani hányingerét. Kitámolygott a sátorból és eltűnt a bokrokban. Két görcs között kinézett a többiekre. A lányok ott ültek a tábortűz maradványainál, igaz mindhárman a hasukat fogták, de láthatóan jobban bírták, mint ő. De hát ő nagyon sokat evett... ezenkívül neki juthatott... és lehet, hogy az egyéni érzékenység... Zoli és Karesz utána jöttek. Mintha sápadtak lennének ők is, de nem látta tisztán, mert a fájdalomtól könnybe lábadt a szeme. Elhagyta a maradék ereje. Azt még hallotta, hogy Zoli félhangosan odaszól Karesznek: — Szegény Árpi, ő készült ki a legjobban, őt vigyed először! Téner Árpád társai karjába hanyatlott. Beültették a Dáciába. Karesz begyújtotta a motort, túráztatta. Mire vár még — gondolta Téner Árpád és észrevette, hogy Zoli és a három asszony arca odanyomódik a Dácia ablakához. — Te, Árpi! — kezdte Karesz, miután megigazította szemüvegét —, jó ha tudod, hogy nekünk, mármint ötünknek semmi bajunk ... Téner Árpád felnyögött. — Micsoda?... Mit beszélsz?... Nem ,.. vagytok?... — Nem, öregem ..., de te, úgy látom, igen. Este mi megbeszéltük, hogy mivel úgy be voltál rézéivé a gombától, rád ijesztünk. Neked úgy látszik, valami megártott, bár nem tudom, mi... Azért a biztonság kedvéért beviszlek ... Téner Árpád a levegőt : kapkodta. Micsoda?!;.. Ezeknek kutya bájuk? Csak becsapták!... Hát akkor ő sem lehet... Hát ezek átverték! Ez baromi! — és éppen amikor Karesz gázt adott és a Dácia megugrott, kirobbant belőle valami, a rémület és a nevetés furcsa, torz hangja. — Hát te aranyos csibész — és most már egyértelműen kacagott — nékem sincs..., csak én is ..., ez baromi jó!... Z oli és a három asszony csak azt látta, hogy a Dácia nagy ívben veszi a kanyarokat a fák között, egyszer csak megfarol, leblokkol és kivágódnak az ajtajai. A két alak kigurul az ülésről, ösz- szekapaszkodik és mint a részegek hangosan gajdolva, röhögve és botladozva feléjük szaladnak. bát válogatta, tisztította, Zoli előkészítette a hozzávalókat, ő, Téner Árpád hivatásos balfácán, mi mást tehetett, a lányokkal rozsét szedett. Mellékesen megkérdezte Valit, Karesz feleségét, hogy még soha se lett semmi bajuk attól a gombáiéi, amit Karesszal gyűjtöttek. De mivel mindenki bizalommal, sőt, egyre növekvő éhséggel várta az est fénypontját, tovább már nem aggodalmaskodott hangosan. Legfeljebb csak néhány tréfásnak szánt célzást tett. Végül ő is nagyon jóízűen falatozott, sőt repetázott és tányérjából kimártogatva a hagymás szaftot, fejezte be a vacsorát. A madarak nem adták alább. Téner Árpád ismét megnézte az óráját. Háromnegyed hat. Most már bármelyik pillanatban felébredhet valakh Tehát hogyan is? Elismételte magában, mint valaha a vizsganapokon hajnalban a tételeket. Felébred, semmi különös. Aztán meg- tántorodik, „megszédül”, gyomrára szorítja kezét és nyög. A bokrokhoz támolyog, gondosan elhárítja a segítő kezeket — még és-zrevennék, hogy csak mímeli a rosszuillétet —, öklendezik, szüntelenül fájlalja a hasát, nyög, vizet kér, kiöblíti a száját, leguggol, leül, összegörnyed, mint aki a görcsök miatt keresi a legkevésbé gyötrő testhelyzetet. Ha szerencséje van, mindettől az intenzív testgyakorlattól izzadni is fog, ami pedig verejtékként értékelhető. De vajon elhiszik-e, hogy a gombától, amiből mindannyian ettek, csak ő lett rosszul? Egyéni érzékenység... ez jó válasz, vagy hogy ő nagyon sokat evett, esetleg ..., hogy neki jutott véletlenül azokból, amit Karesz tévedésből ehetőnek vélt, s a félhomályban elnézte... Végül is, talán nem fogják részletesen az okot kutatni. A lényeg, hogy elhiggyék! Nem ijeszti meg őket túlságosan, csak annyira, amennyire a tréfa csattanójához szükséges. Még jó, hogy nincsenek itt a gyerekek, nekik ez erős lenne. Aztán beülteti};: „yalatoelyik.. kocsiba, lehetőleg a Dáciába, az a kényelmesebb és Karesz elindul vele. Majd akkor szól... és egy jót röhögnek ... Karesz köhintett a sátor előtt és óvatosan félrehúzta a sátorlapot. — Árpi... felébredtél?... A lányok, azt hiszem a lányok... —, de nem fejezhette, be, mert Árpi, ahogy kibújt a hálózsákból és felállt, a gyomrához kapott. Mellette Zsuzsa, a felesége nyöszörögni kezdett. — Te is, Árpiikám? — folytatta Karesz — a lányok, azt mondják... görcseik voltak... Téner Árpád gondolatban a forgatókönyv következő lépéséig jutott, amikor felfogta Karesz szavait. Csaknem kiesett a szerepéből a csodálkozástól és a rémülettől, azP ityi-pü, pityi-pü, prrrrr-pityü! Téner Árpád nyögött egyet, igazított a hálózsákján és megnézte az óráját. Mindjárt fél öt. Hiába, mennyivel más itt! Még csak hajnalodik, s mégis kialudta magát. Fel is kelhetne! A csudát! Behunyta a szemét, de aztán eszébe jutott valami. Hát persze! Késő este, miután elköszönt a többiektől és bevackolta magát a sátorba, akkor támadt az ötlete. Barömi jó tréfa lenne! A felcsattanó nevetést, az énekszót hallgatta és maga elé képzelte a jelenetet. Nem is rossz! Tulajdonképpen már délután megfordult a fejében a gombaszedés közben, miután megnyugtatta Karesz, hogy biztosan meg tudja különböztetni az ehető gombát a mérgestől. Ám bizalmatlansága végig megmaradt. Néhány nappal ezelőtt kiadós eső mosta végig a határt, még fohászkodtak is, hogy elálljon a hétvégére és nyélbe tudják ütni a kirándulást, sőt, abban is megállapodtak, hogy hála az esőnek, lesz bőven gomba és azt fognak vacsorázni. Zoliék gyerekei Kareszéknál alszanak, már elég nagyok, egyedül lehet hagyni őket, az övékét meg leadják a nagyiéknál. Szerencsésen alakult minden. Kisütött a nap, a srácok kivételesen nem lázasodtak be, mint máskor, ha nagyritkán hétvégi programot terveztek, kaptak kölcsön hálózsákot, sátrat is. Karesz ismert egy jó helyet, patak is van, erdő, tisztás és természetesen gomba. Általában Karesz mindent tudott: sátrat verni, autót szerelni, nyulat nyúzni, nagyszerűen főzni és ismerte a gombákat is. Persze mező- gazdasági mérnök létére mindezekhez joggal érthetett, de a fentieken kívüil is. amihez hozzáfogott, azt eiőbb-utóbb sikerrel befejezte. Megigazította szemüvegét, töprengett egy sort és belevágott. Kutat ásni vagy tyúkőlat építeni, fóliázni vagy menetet vágni, teljesen mindegy. Csupa olyan dolog, amihez ő, a mindig-városlakó Téner Árpád- hozzá se konyított. Mindezekkel együtt Karesz nem volt nagyképű, hanem szerény, mint azok, akiknek megvan az egészséges önbizalmuk, s akiknek a kézzelfogható eredményt agyuk és kezük tökéletes összhangja garantálja. A tréfát is értette, amiben — s erre Téner Árpád joggal volt büszke —általában ő kezdeményezett. Lehet, hogy ezért kedvelték egymást, s ha nem is túl gyakran, de összejöttek a közös munka, egy kirándulás vagy jóízű beszélgetés öröméért. Pityi-pü, pityi-pü, prrrrr-pityü, pityi-pü! Téner Árpád szerette a gombát. pörköltnek, tojásrántottába, mártásként. Amit Zoli és Karesz vacsorára összebűvöltek, ragyogóan sikerűit. Karesz az összegyűlt gom-
