Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. AUGUSZTUS 18., VA3ÄRNAP Múlt es jelen elérhető közelben Hűségben faluhoz, földhöz Robog a gépkocsi, porszalag versenyez velünk, tengernyi tarlók és kukoricatáblák mellett szaladnak mögénk a fák — Tápiószentmárton délkeleti határáig. Itt, az Aranyszarvas Tsz I-es üzemegysége udvarán aztán megtörik a könnyű szárnyú csend. Por- és gabonaszem, léha hull alá, fejünk, vállunk, karunk lesz szürke attól, bőrünkre porvirágot rajzol a legördülő izzadság csöppje. Monoton zúgással dolgozik a tisztító, fittyet sem hány a tövében megbúvó, hangyányi emberekre. A magtár hatalmas udvarán teherautók forgolódnak, zsákok százai cserélnek helyet; a vakító napfényben könnyű öltözetű asszonyok és férfiak viaskodnak a porral, a zajjal, a meleggel. Szárad szakadt ingekre a munka: árnyékban harmincöt, a tűző napon legalább ötven fokot mutatna a hőmérő. A tekintet tiszta : A zsákos férfiak, seprűs, lapátos asszonyok próbálják szaporítani mozdulataikat — nem sikerül az agyat forraló hőségben lelassulnak a reflexek, tompul a máskor oly tevékeny cselekvőkészség. Látható megkönnyebbüléssel veszik tudomásul a vezető magtáros, Sz. Kovács István pihenést engedélyező -szavait. S míg a verejtékező arcú, nyakú, vállú férfiak, homlokukat ,törlő asz- szonyok kifújják magúkat, megtudom: ezen a kapun az elmúlt hetekben, éjjel-nappal özönlött a búza, az árpa, a konzerv- és vető- magborsó. Árpából 180 vagonnyit mázsálták, szárítottak, tisztítottak, szelektáltak és zsákoltak a magtár dolgozói, de az igazán kemény munka a kenyérnekvaló, a búza betárolása volt: 7400 tonna Élet került itt zsákokba és innen a malmokba, üzletekbe. Alig néhány hete az árpa és a búza útját végigjárta mintegy 130 vagon zöldborsó is. Egy kis pihenő Két gyönyörű heréit mén húzta gumikerekes 'kocsi áll meg mellettünk: a bakról egy díjbirkozó termetű, őszhajú férfi ugrik le, Bella János fplatós;. Rakodátársáyaijköny- nyedén 'cobáljaJtijl a pla-ti&a, pal, kukoricával teli zsákokat, s csak akkor szusszan egyet, amikor a főnök int: Gyere már te is, János, egy kis pihenőre. A mázsálóház hűs falai között beszélgetünk néhány magtáros dolgozóval. Olyanokkal, akik nem „tegnap” jöttek a tápiószénímártoni Aranyszarvas Termelőszövetkezetbe dolgozni, tgnúi a hőskornak, a nehéz nappalok és éjszakák robotba hajló munkáinak. Nehezen indul a szógombolyag: a magtárosdk nemigen cseverésznek munka közben, hiszen szemhunyorításból, télszavakból is megértik egymást. Kollár Istvánná kezdi, ez a kortalanul fiatalos, több évtizedet kemény munkában eltöltött asszony. Keze szorítása akár egy férfié, tenyerén idő- és munkaszabdalta árkok, csomók, bőrkeményedések. 1961-ben az akkori Kossuth Tsz-ben, mint gyalogmunkás kezdte. Szőlőt metszett, répát egyelt, markot szedett, takarmányt, szalmát viliázott. — öt éve könnyebb, a magtárban dolgozom. Terményt adagolunk, zsákokat tisztítunk, a magtárt takarítjuk, gabonát válogatunk. Hanem azt a két évtizedet megsínylette minden porcikám, leginkább a „toldás”, azaz a derekam. A férjem a CÁT-lban ' dolgozott harminc évig, nemrégiben aztán „hazahoztam”, most itt van munkája a közelemben. Akárcsak az egyik , kislányom, vagy mint apáink, testvéreink is, akik ezt a földet vallották magukénak. — A faluhoz, a közöshöz való hűség az én családomban is öröklődött — mondja az 56 éves, inas, napbarnított férfi, Magyar István. — A fiam is itt dolgozik, gépkocsi- vezető, s a kisunokámat gyakran elhozom magammal: na csibész, nézd meg nagyapád munkahelyét, lesd a dolgát! Olyankor csodálkozik a srác: nagyapa, mondjad, hogy bírod ezt a levegőt? S olyankor belemarkolok a tiszta búzába, mutatom: Látod, kisunokám, ezért csinálom... Húsz-huszonöt évvel ezelőtt bizony nem volt ilyen 'aranyszínű. Azt a régit össze sem lehet említeni másban sem a mai mindennapokkal. Harmattól napnyugtáig dolgoztunk, mikor ilyen'munka volt. Tavasszal szántás, boronálás, vetés, nyáron aratás, ősszel megint szántás,, vetés. Rángja a téeszlag- nak? Hát, kezdetben nemigen álltak szóba velünk a városban dolAz ülnök \7 olt újságíró, szerkesztő, szövetkezetpolitikai előadó, instruktor és népfrontelnök, kul- túrotthon-igazgató és tanácstag. Szervezett délszláv népi tánccsoportot és ki tudja, még mi mindent csinált, ami kimaradt a felsorolásból. mert rövid beszélgetésünk alatt .most nem kerülhetett rá sor. Az ember, a kolléga, az ősz hajú, mosolygós népj ülnök, a század ötödik esztendejében született: Asztalos Imre. Szigetújfalui otthonában kerestem őt fel, hogy faggassam egy kicsit munkában telt életéről. Hogy ért az újságíráshoz, azt régóta tudhattuk, hisz lapunk hasábjain is ismerős az A. I. monogram. De, hogy valódi profi újságíró volt, az csak újabban derült ki. Imre bácsi — megengedte, hogy így szólítsam — 1925-ben, amikor én még a világon sem voltam, sőt édesanyám is csak zsenge tinédzser éveit taposta — már a Pécsi’ Naplónál volontőrködött, fizetésnélküli gyakornok volt, mivelhogy Pécsett a felsőkereskedelmiben érettségizett. A 30-as években azonban már együtt dolgozott Ritter Aladárral a lapszerkesztés máig is legnagyobb élő mesterével, a Tolna Vármegye című napilapnál. De — mint viccesen megjegyzi — akárhová is ment dolgozni, az hamarosan megszűnt. 1945-ben, amikor Dombóvár felszabadult, a szovjet városparancsnok azonnal megadta a lapengedélyt a Tolna Megyei Hírlap működéséhez. Miközben idáig értünk beszélgetésünkben, Zsóka néni — Asztalos Imre fiatalos felesége —, aki’ mindvégig ott ült velünk, egy terjedelmes mappával a kezében tért vissza, az asztalra helyezte, leporolta és úgy mondta: — Ugye apa, nem is gondoltad, hogy én ezt eltettem? 3IOV -.v-fi»,- y -•!<r J5 - . '■efis.-.’ A Tolna Megyei Hírlap 1945. évfolyamának összefűzött példányai feküsznek előttem. Betűzöm az impresszumot: a szerkesztésért és a kiadásért felel: Asztalos Imre. Aztán 1950-ben Zsóka néni galléron fogta Asztalos Imrét és behajtotta fejét a hitvesi fogság igájába. Így került Imre bácsi Pest megyébe, pontosabban Szigetújfalura, ahol azóta is élnek, s ekkor lett vége a hivatásos újság- íróskodásnak is. Ezután egy évig kultúrotthon-igazgató volt, majd a földművesszövetkezethez, most Ráckeve és Vidéke Afész-hez került instruktora ek, és innen is ment nyugdíjba. De a munkát még ma sem hagyta abba, pedig nemsokára betölti nyolcvanadik életévét. Ma is ügyintézőként dolgozik az Áfésznál, részt vesz a szövetkezet lapjának, a Hírnök Küldöttközgyűlési Híradónak szerkesztőbizottságában, dr. Magyar Lajos elnökhelyettes munkáját segíti. Adnak a szavára. — És mióta van szava, mint népi ülnöknek? — Már három ciklust ültem végig. Egy megbízatás öt évre szól és olyankor az év egy teljes hónapjára szólítják munkára a népi ülnököket. A tárgyalási napokon bizony reggeltől sokszor dél- útán ttégyig, ötig is bent kell lenni a bíróságon. — Mikor a vezetőbíró azt mondja: a tárgyalást berekesz- tern, a bíróság ítélethozatalra visszavonul, akkor mi történik? — Olyankor a vezetőbíró, a soros két ülnök és a jegyzőkönyvvezető marad csak. bent a teremben. A vezetőbíró ismerteti a kiróható büntetés nagyságát, tói—ig. Akkor van szava igazán a népi ülnöknek. De a tárgyalás során is intézhetünk kérdéseket a tanúkhoz, a vádlottakhoz. — Ügy érzi Imre bácsi, hogy az ülnökök döntésén is múlik az ítélet? — Határozottan. Az ülnökök akár le is szavazhatják a bírót, ezt jegyzőkönyvbe veszik és hozzácsatolják a megyei bírósághoz továbbított fellebbezéshez. Vélünk ilyen még sohasem fordult elő, Mi nagyon elégedettek vagyunk a ráckevei bíróság munkájával, dr. QHmwr Sándor, 'a-járásbíróság' -elnöke, jól kézben tartja a társaságot I assan búcsúzkodom, bár vol•Ll na még ezer kérdeznivalóm. A kertkapuig kísér a kedves házaspár és Imre bácsi még szigorúan utánam szól: csak húszharminc sor, legfeljebb! Hát ennyi lett belőle. ANTAL PIROSKA A Vármegyeháza egy korabeli metszeten. palota a Duna-parton — a távoli, ködös és bizonytalan jövőben. Nagy eréllyel szervezte meg a gyűjtést a színház felépítésére — és ' meg is építette. NYÄRY PÄL nevét, ha máshonnan nem, a róla elnevezett utcák tábláiról bizonyára többen ismerik, mint Földváry Gáborét. Ö Pest megye másodalispánja, majd alispánja volt, de a nevét mint a liberális ellenzéki nemesség egyik vezére írta be a magyar történelembe. Kossuth híveként lelkesen csatlakozott az 1848. évi tör-, radalomhoz is. — Degré Alajos, a márciusi ifjak egyike visszaemlékezéseiben elbeszéli, hogy amikor március végén Kossuth üzenetével jött Pozsonyból Pestre,, a városháza épületében az ott őrködő bizottmány vezetője éppen Nyáry Pál volt. Átadta neki az üzenetet, nemsokára azonban megérkezett Rottenbiller Fülöp, hogy éjszakára felváltsa Nyáryt. — Jöjj hozzám teára — szólt ekkor. Nyáry Degrének — és mondj el mindent körülményesen. Degré nem sokat kínáltatta magát, tehát elindulak a megyeház felé. Degré ekkor emlékezéseiben egy kis indiszkréciót követett el, mert így folytatta: „Schódclné igen jő estelivel várt”. Sehódelné a Nemzeti Színház ünnepelt dívája, kiváló szoprán énekesnő volt. (Akkor a Nemzeti Színházban operákat is játszottak.) Nagyon sokan tudtak ugyan Pesten arról, ho^y Sehódelné háziasszonyként Nyáry Pál megyeházi lakásában él Nyáryval, de ez a viszony addig nem került nyomtatott papírra. (Nyáry Pál és Sehódelné sírja egyébként egymás mellett van a nyáregyházi temetőben.) BÁLLÁ ENDRE megyei főjegyző azzal vált nevezetes emberré, hogy kám van, a lányom is, a fiam is önálló otthont építenek, Szombatvasárnapokon ' ott a helyem valamelyik telken. Mi elvagyunk már a feleségemmel az ősi szoba-konyhás hajlékban. Föláll, kinéz az ablakon. A két heréit csődör — a tizenéves Gyurka és Géza — türelmetlenül kapálja patájával az udvar porát, föl-föl- horkantva rándítják fejüket gazdájuk felé. gőzök, ma már jönnének, merthogy sok időt elvesz a vonat, az autóbusz. Szóval, egyenrangúak vagyunk a kékruhásokkal. Barátok, testvérek is Magyar István — sokadmagával — azon a huszonnégy évvel .ezelőtti, első közös tavaszon az új paraszti életforma kialakulását remélte, dehát a fiatal téesz tagjainak élete kezdetben nem úgy alakult, amint várták. Hiányoztak a korszerű termelés feltételei, s a közösben ugyanúgy nehéz fizikai munkát kellett végezni, mint tagosítás előtt a saját parcelláikon, vagy a zsírosparasztok tábláin. Lovai, tehénigával szántottak-vetettek, kaszával arattak, nem ismerték az önetetőt, de még a zsákológépet s a több mint száz lóerős traktorokat sem. — Jó napnak számított, ha megkerestünk egy munkaegységet, azaz húsz-egynéhány forintot. De a kemény munka során jobban megismertük egymást, s megtanultuk becsülni azt, aki szorgalmával, hozzáértésével kiemelkedett közülünk. A közös kudarcok és , a. közös si- Seré®;' iíM'5 űj^'Úfélcé'étőXa 'ittég 'át emberek a közösségi magatartás és az elvégzett munka. Egy zamatos, pirosbelű görögdiny- nye kerül az asztalra, s a poros arcú, poros kezű emberek jóétvágy- gyal falatoznak. — No, ez ízletesebb, mint a pince teje — nyugtázza néhány falatnyi örömét Bella János —, ilyen melegben a fröccs amúgy is csak eltompítaná az embert. — Az már igaz — adja a szót Magyar István —, munka közben badarság lenne az italozás,, hiszen az a darálógép, melyet én kezelek, hamar ellopná az ember kezét... Hova is hagytam a mondatot? Ja', igen. A munka, a közösség. A fiam Tápióbicskén lakik, onnan ingázik Szentmártonba. Hívták ide is, oda is, új munkahelyekre, vastagabb borítékért. Nevetett: amíg ti a vonaton malmoztok, addig én fölrakok egy sordéglát, vagy megetetem a jószágokat. Új arcok közé menjek? így gondolja, s így is teszi a fiam. Tőlem örökölte: én hatvanegy óta ezek között az emberek között dolgozom; barátaim és testvéreim már köznap és ünnepnapokon. A fizetés? Miért is panaszkodnék? Hol több, hol kevesebb. Akár a munka. De valahol kiegyenlítődik, h’szen az egyik hónap viszi a másikat. Csak az egészség ne kopna, még legalább húsz évig... — Kopik az — szusszan két falat dinnye nyelése közben a fogatos, Bella János. — Én húsz esztendeje léptem át a téesz kapuját, addig is, azóta is fizikai munkával kerestem és keresem a kenyeremet. Öt osztályt végeztem csak — nem az eszem volt kevés, hanem a mindennapi kenyér, Kerestem is szépen. Most is megfizetnek, de már nagyobb becsületünk van, mint annak idején. A munka nehezét elvégzik a gépek, több idő marad a családra, több erő a háztájira. Hallgatunk egy versnyit. Legyek köröznek a dinnyéhéjak fölött, s hirtelen harangit ránt a dél. — Hát ez nem változott — szól csöndesen Bella János —, a harangszó. Ha annak idején a határban meghallottuk, bizony abbahagytuk a munkát és mentünk ebédelni, hű- sölni az első fa alá. Vagy a lovakat csutakoltam, itattam. Máskor a fiamat szalajtottam, bögre vízért. Régen volt, apa lett azóta a srác — villanyszerelő a téeszben. Két unofelépítése körül szerzett elévülhetetlen érdemekét. Még Széchényi Istvánnal is szembeszállt abban a vitában, hogy hová és milyen színházat építsenek. Széchenyi ugyanis a Duók-parton, szeretett volna pompázatos templomot építeni a magyar Tha- liának, arról a telekről pedig, amelyre Földváry Gábor kívánta felépíteni a színházat, az volt a véleménye, hogy szűk, rossz fekvésű helyen van, messze a város központjától. Földváry gondolkodása gyakorlatiasabb. volt, mint a grófé. Ügy vélte, hogy jobb most egy szerényebb, de olcsóbb, éppen ezért könnyebben megvalósítható épület a „messzi” Kerepesi úton (ez volt akkor a neve a mai Rákóczi útnak), mint egy fényes Amint belépünk a Városház utcai kapualjba, a klasszicizmus eleganciáját felidéző oszlopok között mindjárt arra kell emlékeznünk, hogy történelmünknek és irodalmunknak hány kiválósága haladt itt át. Maga a névsor is oldalakat töltene meg Széchenyi Istvántól Vörösmarty Mihályig és Kossuth Lajostól Petőfiig. Erről tehát szó sem lehet. De voltak az épületnek olyan „bennlakói” is, akik megyei tisztüknél fogva hivatdlos szállásra voltak jogosítva. Ezek közül is csak négyet ragadok ki, hogy emlékezetüket néhány sorban felvillantsam. FÖLDVÁRY GÁBOR alispán a Nemzeti Színház legrégibb, a mai Rákóczi út elején állott épületének A megyeháza történetéből • Nevezetes személyek szállása — Mindkettő a magam nevelése — néz szeretettel lovaira Bella János. — Tíz- éve ülök a gumiskocsi bakján, tápot, árpát, búzát, kukoricát szállítok a tagoknak és az üzletekbe. Reggel héttől délután négyig, • ötig, aztán hazamegyek, kezdődik a második Műszak. Ott a szőlő, a jószág, a kert, a ház és a kút — mit, mikor kell megművelni, megreparálni. Zeng még egy sóhajtásnyj ideig a harangszó s aztán tovaszáll a déli áhitat. A magtár felől gabonaillatot sodor felénk a szellő. Fölállunk, nyújtóznak néhányat a magtárosok, Kezelünk:. A M. Nem is hinné az ember, milyet* tiszta tekintetűk Van a nap mint nap porban, forróságban hunyorogva dolgozó, vaksin - lapátoló magtárosoknak. MeSszenéZő látásuk, múltat kutató szavaik, jövőt formáló kézfogásuk emlékét hoztam magammal; megőrzőm, s gondosan elraktározom azokat a következő találkozásig... BESZE IMRE
