Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
PEST MEGYEM VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS XXIX. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM Ára: 2,20 forint 1985. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP A HATALOM: SZOLGÁLAT L egnagyobb királyunkra emlékezünk, alkotmányunk ünnepét köszöntjük. Köznapok folyamában úszva sóhaj tás- nyi, szünet. Mikor ismert, mikor adott történelmünk több, hosszabb szünetet? Mikor kínálta fel a célba érkezés gyönyörét, a most már nem kell menni tovább bódító érzését? Soha, soha, soha. Menni kellett, menni kell, új célok vannak, lesznek, a társadalom létezésének igazolása a haladás; van miért léteznie. Ennek a van miértnek a részletei azonban gyakran ellentmondásosak, nem világosak, nélkülözik az egyértelműséget, az azonnal érthetőséget. Korába ban sem szűkölködtünk, ma sem szűkölködünk ilyen részletekben, bár volt egy naiv hitekkel teli korszaka történelmünknek, amikor meggyőződéssel hittünk benne, a szocializmus nem lehet más, mint az ellentmondások eltüntetője, az egyértelműségek megteremtője, az azonnal érthető dolgok világa. A tapasztalat keserves tényekkel vétette észre velünk, tévedtünk, naiv hitünk és a nyers valóság között hatalmas a távolság. Történelmünk telítve van naiv hitek és nyers valóságok drámai konfliktusaival, ám valamikori helyzetek '.és mostani helyzet között alapvető, döntő az eltérés abban, hogy hatalmi — alkotmányos — eszközei vannak a népnek a reméltek, a hittek és a valóságban kialakítottak közelítésére. egymást fedésük elősegítésére. Döntő különbség? Igen, az. Reális lehetőség a cselekvés felelősségével. Amit megteszünk, nemcsak a mi sikerünk lesz, hanem beleépül jövendő nemzedékek életébe, amit mulasztunk, nem pusztán a mi hiányunk lesz, hanem az utánunk jövők kevesebbje is. Akkor tehát mi a szebb cél, a jobb választás? Mintha nekünk, e század nyolcvanas éveiben élőknek címezte volna nagy elődünk, Kölcsey Ferenc a Paraine- sisben betűkké formált felkiáltást, „mi lenne az emberiségből, ha csak az küzdene, ki a végrehajtás bizonyosságát előre láthatná?”. Mennyi mindenben nem látunk, nem tudunk bizonyosságot! Akkor tehát hagyjuk a küzdést is? Hagyjunk fel azzal a törekvéssel, hogy a megyében a következő fél évtizedben 33 ezer új otthont szeretnénk tető alá hozni?! Adjuk fel azt a tervet, amely szerint öt új középiskola épülne fel? Ne foglalkozzunk tovább a visegrádi palotaegyüttes feltárásával? Visegrád. Mátyás király adójövedelme 1470-ben 450 ezer aranyforintot tett ki, a téljes évi bevétel ennek az összegnek körülbelül a kétszerese. Kérdjük, kérdhetjük, miért juttatott ebből a pénzből a Budán, a királyi udvarban akkor alapított — vezetője Felix Ragusanus — másoló- és miniatúrafestő műhelynek...?! S ha ezt nem — és mást sem — teszi meg, ma bizonyosan azt kérdeznék, miért nem adott, áldozott arra is, ami aranyforintokban ugyan aligha kamatozott, de hozott gazdag jövedelmet másban, az ismeretek, a tudás világában. Lehetne ma is hatalmi szóval dönteni arról, csak erre és arra, de amazokra már ne jusson pénz, ám miféle hatalom az, mely nem lát többet a pillanatnál, elfeled fölnézni a holnapi magasabbra?! Mégis milyen gyakran bukkan fel — és éppen a hatalomra hivatkozva, a hatalom köntösébe burkoltan — ez a rövidlátással kevert tervezés, cselekvés....! Mintha a hatalom bármit is igazolna, igazolhatna .abból, ami téves, hibás, hamis, ami rossz irányba visz, ami a holnaptól veszi el azt, ami a holnap járandósága. Voltak hatalmas uraink. Az 1490- es összeíráskor Magyarország legnagyobb birtokainak urai: Corvin János herceg — 30 vár, 17 kastély,, 47 mezőváros, 1000 falu tulajdonosa —, Szapolyai István — 18 vár, négy kastély, 17 mezőváros, 240 falu — Üjlaki Lőrinc herceg, 14 vár, hét kastély, 17 mezőváros, 300 falu az övé... S mennyi lélek, sors felett dirigáltak? Erről nem szól az összeírás, pedig szólnia kellene, mert mélységesen igaz az, amit Cervantes Don Quijotéja mond szolgájának, „tudd meg Sancho, hogy az egyik ember nem több a másiknál, ha a másiknál többet nem cselekszik.” Mégis, történelmünk, akárcsak más népek történelme, abban telt, hogy a hatalom szálai néhány tucat kézben futottak össze, s e kezek osztották a jogot, az igazságot, azt, ki a több, ki a kevesebb a valójában azonosak, mert embernek, egyenlőnek születettek közül. A néhány tucat kezet kezek millióival cserélte fel a szocializmus, ám miért higgyünk téveszmékben, úgy gondolkodva, ezzel automatikusan kiveszett az akar- nokság, a kiskirályságra való hajlandóság, a nekem minden jog, neked minden teher, kötelesség sanda szándéka? A hatalom: szolgálat. Nemes gondolat. Csak éppen nem építhető ki néhány év, évtized alatt az az intézményrendszer, az az alkotmányos garanciavállalás, mely mindenkinek mindenkor valameny- nyi ügyben szavatolja, a hatalom a legtökéletesebben szól bele élete kisebb és nagyobb dolgaiba. A hatalom gyakorlásának — a legdemokratikusabb szocialista hatalom gyakorlásának is — volt, van, lesz selejt je, tévedése, hibája, torzulása. Aki tökéletességet óhajt — lehetetlent kíván. Mégis, jogos az igény, az akarat, szolgáljon jobban — némely esetben egyáltalán, az uralkodás helyett szolgáljon — a hatalom, a hatalom minden formája, valamennyi embere. Csakhogy ne tévesszük el a valós arányokat: valamilyen, valamiben való hatalma mindenkinek van! Igen, mindenkinek. Hiszen adott helyzetekben, pillanatokban hatalommá alakulhat át a feladat, a teendő, mert döntés meghozatalára késztet, s döntéseket nemcsak a hatalom szem előtt lévői hoznak, hanem valamennyien hozunk! Tudjuk-e úgy kezelni hatalmunkat — döntésre való jogunkat —, hogy abban ne az erő, hanem a jó cél szolgálata legyen a meghatározó? Tudjuk-e úgy gyakorolni hatalmunkat, hogy az ne a magunk személyét állítsa a központi helyre, hanem készségünket a közös érdekek szolgálatára, elhatározásunkat a többet vállalásra, a még többet cselekvésre?! Sokszor tudjuk, sokszor nem tudjuk. Rengetegen vannak, akik jól értik a hatalom lényegét, de rengetegen vannak azok is, akik félreértik ezt a lényeget. A megyei pártbizottságnak a megyei pártértekezletre beterjesztett jelentéséből idézve, „vannak, akik nem vállalkoznak a párt politikája melletti nyílt kiállásra, a vitás kérdésekben a politika képviseletére, megértésére, magyarázatára”. S vannak, akik a saját szájuk íze szerint magyarázzák, hajtják végre, gyúrják át ezt a politikát, AUGUSZTUS HÚSZADIKA! vélve, ott ők, személyük a hatalom. Voltak és jó, hogy voltak, akik keserves leckét kaptak most legutóbb, június nyolcadikán abból, kiknek kezében a hatalom legfőbb jog arajelképe, s e hatalom kinek-kinek átnyújtotta a valóságos minősítést- személye vélt és tényleges fontosságának viszonyáról. Keserves küzdelmekre kényszerülünk, nehéz szakaszban vagyunk gazdaságfejlesztő munkánkban, s magában a napi termelésben is. A megyében az országosnál valamivel jobban sikerült a termelő ágazatokban az első fél esztendő, de ez a jobb is kevesebb, mint az eleve reméltek, vártak! Országos összesítésben még több, még nagyobb az. ami adósságban maradt, s ilyenkor — szinte reflex ez, a megszokások ösztönös felbukkanása — szinte természetesnek látszik, hatalmi eszközökkel nyílt pályát, rendet, engedelmességet, követendő irányt teremteni, kijelölni. Szinte természetesnek látszik ez, holott éppen a fordítottja az igaz! Meggyőződésünk, például a megye mezőgazdasága a roppant nagy nehézségek ellenére is azért tudott, tud lábon maradni, mert a vezetésnek, az irányításnak, a teendők kimunkálásának olyan útjai, módszerei jöttek létre, amelyek torzítás nélkül közvetítik a közös hatalom erejét, mindenkire azonosan kötelez»- diktátumát. Ennyire egyszerű lenne? Ennyire bonyolult! Mert az a legbonyolultabb feladat, hogy kialakítsuk a hatalomnak, az alkotmányos jogoknak és kötelességeknek a legcélszerűbb rendszerét, azt a rendszert, mely egy időben képes egyénekkel és tömegekkel felismertetni az érdekek szövevényén belül a legfőbb, a legfontosabb, a legidőszerűbb érdekeket, az azokhoz kapcsolódó teendőket, a cselekvés hogyanjainak nem egysíkú lehetőségeit. Történelmünk első, hosszabb időszaka ez a mostani, amikor hatalmi lehetőségeink nyílnak a hatalomnak szolgálattá alakítására. Any- nyi ostoba hatalmat megszenvedett ez a nép történelme folyamán, hogy most, amikor .egyre tágabbá nyílik a kapu az okos hatalom országába vezetve, már-már zavarba jövünk, visszahőkölünk a lehetőségektől, megriadunk a lehetőségek közötti választás felelősségétől. T ermészetes, vagy furcsa helyzet ez? Természetes. Az lenne a furcsa, a veszedelmes, a figyelmeztető, ha nem így lenne. Akkor talán a vakhit, az oktalan magabiztosság, a tényéktől függetlenedett elszánás vezérelne bennünket, de így, de most, kétkedéseinkkel, bizonytalankodásainkkal, útkereséseinkkel azok vagyunk, akik: egy magunk képére formálandó társadalom alapjainak elhelyezői, szilárditói, s egyben persze, kipróbálói, gyengeségéinek szenvedői, erősségeinek élvezői. Nehezen szokunk bele ebbe a szerepbe, helyzetbe, szívesebben fogadnánk a minden rendezett, a minden tisztázott terepen való haladás fölkínál- kozását; lehetnek álmaink, ám pillanatra se feledjük, mi a valóság, A valóság még ma is keményebb, szigorúbb, keservesebb, mint amilyennek hajlandóak vagyunk felfogni, látni, megítélni, bár már valameny- nyit feladtunk gyermekien naiv illúzióinkból. Még több illúziótól kell megszabadulnunk, hogy helye legyen — és egyáltalán: legyen helye! — a valóság minden elemének, jellemzőjének. Ezer mindent kész tényékként állít elénk a világ, mégis, ezer mindenben hatalmunk van jelenünk felett. A jelen feletti hatalom gyakorlásának mikéntje arról is szól messzehangzóan, milyen lesz a jövőnk! ELJEN
