Pest Megyei Hírlap, 1985. augusztus (29. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM V 1985. AUGUSZTUS 17., LZQMBAT Abbéi élnek, ásni forgalomban van A használtdkküzletek viszontagságai A mai fiatal generáció csak hallomásból ismeri a hajdani kereskedőtársadalom furcsa képviselőit, az ószereseket. Különös foglalkozásuk révén a maguk korában is titokzatosság vette körül lényüké?, mígnem az idő múltával meseszerűvé szépült alakjuk. Valójában nem voltak ők mások, mint a kereskedelmi élet perifériáján tengődő emberek. Lenézte az ócskást a gőgös gazdag, aki eladta neki megunt cuccait, de nem tisztelte sokkal jobban a szegény ember sem, pedig az meg rákényszerült szolgálataira, fillérekért kapható agyonkopott' cipőre, molyette kabátra. Mégis időtlen idők óta létezik ez a mesterség, átvészelte a századokat, s békével megtűri a modern világ. Igaz, volt idő, amikor azt hittük, egyre fejlődő társadalmunknak már nincs többé szüksége a használt áruk kereskedelmére, hiszen senki nem szorul rá, hogy mások megunt holmijait vegye meg, magának. Végleg bezár Később kiderült, a helyzet nem annyira egyszerű mint gondoltuk, nem szegénység vagy jólét kérdése ez elsősorban. A jó minőségű használt holmikra mindig van vevő, főleg ha az potom áron kínálja magát. A lényeg az olcsóságot. van, mert enélkül nem köttetik üzlet a használt áruk piacán. Régen legalábbis ez volt a követelmény, de nézzük mi a helyzet ma? A kép sokat változott, a használtcikk kereskedelem ■ formáját, tartalmát illetően. Hírük sincs a kapualjakban kiabáló szakállas öreguraknak, bizományi áruházak vették át a szerepet, s a szépen berendé- zett üzletek fölött néhány év óta mind több helyen kezdték hirdetni a hívogató cégtáblák: használtcikk kereskedés. Ez utóbbiak tulajdonosainak minden okuk megvolt, hogy bízzanak az üzlet sikerében. A nehezedő gazdasági élet takarékosságra intette az embereket, ahol volt egy használtru- ha kereskedés, elfért egy másik is, olykor még a harmadik sem nyitott ki hiába. De elérkezett az az idő is, amikor meg úgy tűnik, egy is sok belőle. A 80-as évek dinamikusan változó világa a használtcikk kereskedők szempontjából is gyökeresen átalakult néhány esztendő alatt. A kicsiny, fehérre meszelt üzlet, ahová a napokban betértünk, ugyancsak zárni készül. Véglegesen. A fogasokon lógó ruhák hónapok óta várják a vevőt, ötven, száz forint tényleg nem sok értük, mégsem kellenek senkinek. De ha elkelnének is, haszon nem sok volna rajtuk. A legújabb módi előbb jár néhány lépéssel, rajtuk már csak a MÉH-telep nem kéri számon az idő rohanását. A helyzetet jól példázza a kereskedő megjegyzése, aki azt mondja: ha megvesz öt ruhát, s azok közül egy rossznak bizonyul, már ráfizetett az egész vásárra. Ráadásul örökös harc folyik az eladó, s vevő között, mire megegyeznek. A tulajdonos mégsem siránkozik, bölcs megértéssel veszi tudomásul, hogy tíz év múltán végleg csődbe ment vállalko' zása. A pangás érezhető volt már korábban is, de azt álmában sem gondolta, hogy szinte egyik évről a másikra befellegzik a boltinak. Hogy mi is történt a külvilágban, azt nehéz egy szuszra elmesélni. Tény, hogy nagyon kacifántos helyzet alakult ki úgy általában a ruhapiaoon. Azt talán mondanunk sem kellene, hogy a használtruha kereskedelemre nagyot sújtanak a jelentős nagyságrendű kiárusítások. Váílozó igények Ehhez nem kell fűzni további kommentárt, de beérnünk sem szabad ennyi magyarázattal, mert akár hisszük, akár nem, ez még egyáltalán nem jelenti a végső csapást. Mert hiába a rengeteg olcsó cikk, ha nemigen akad közte praktikus holmi, gomfios nadrág, puha meleg otthoni ruha, nagy cipő, idősekre, kövérekre illő öltözet. A gyerekruhákkal is probléma van, ha. akad is megfelelő, akkor meg sokszor a minőségével van gond. Nos, amelyik használtruha kereskedő e néhány áruféleséggel szolgálni tud, annak ma sincs gondja a világgal. Csakhogy ezzel kevesen dicsekedhetnek el, ha mégis, ideig- óráig tehetik, hiszen jól tudjuk, a használt ruhák piaca is abból él, ami forgalomban van. Ha újkorában nem találja a vevő, akkor viseltes formában is ritkán akad nyomára. Mi a helyzet a zsibpiacon? Ez is figyelmet érdemlő tényező, sőt egyfajta konkurrenciát jelent. A kereskedő legyint rá, számukra semmi jelentősége nincs. Meglepő tisztelettel beszél azokról a kispénzű emberekről, akik néhány ruhadarabbal órák hosszat álldogálnak a kövezeten. Soha nem voltak ellenfelek. Még csak töredékét sem tudják kielégíteni ennek a minimális keresletnek sem. Néhány éve még a beszerzés és eladás úgy-ahogy összhangban volt, mostanában inkább a kínálat a nagyobb, de az eladók zöme is jobbára csak a divatjamúlt holmikon szeretne túladni, amik persze másokat sem érdekelnek. Ma már nem kell az esőkabát, dzsekit keres a fiatal, az öreg, és sorolhatnánk.. Az igények gyorsan változnak. Szóval, bármerről is nézzük, végül azt kell megállapítanunk, hogy a használtcikk kereskedelem zsákutcába jutott. Vele együtt a vásárlók egy része is. Hogyan lehetne kijutni belőle? Az nem lehet vitás, hogy a ruházkodás vonalán jelentkező gondjainkon, csak a ruhagyártók segíthetnének és kell is hogy végre tegyenek már valamit, mert azt kevés ember pénztárcája engedi meg, hogy kényszerűségből a drága varrónál, butikból öltözködjön. De a használtruha kereskedelemnek sem adhatunk kegyelemdöfést. Ellenkezőleg, érdekünk, hogy életben tartsuk úgy általában e tevékenységet, hiszen rengeteg elfekvő, mások által még jól hasznosítható holmi akad a háztartásokban. Legyen az ruha, bútor, vagy műszaki cikk. Mindez első pillantásra merőben ellentmond eddigi fejtegetéseinknek, ám úgy tűnik, mégis van megoldás. Igen, a kereskedés nagyságrendjében, milyenségében kell változásnak történnie. A dologban jártasabbak egyöntetű véleménye, hogy az elszórt, egyszemélyes üzletecskéknek nem sok jövőt lehet jósolni. Az idő bebizonyította, hogy a sokasodást, szakosodást nem bírja el a város. Vegyes bizományi ? Viszont egy szakértelemmel kezelt vegyes, bizományi jellegű üzlet, s a lakosság kölcsönösen hasznát látnák egymásnak. Ezzel mi is egyetértettünk, a gondjait elmesélő használtcikk kereskedő, s aki mindezt lejegyezte: Miklay Jenő iinden második túlélő Tévhitek és igazolt félelmek Korunk betegsége, a rák, a szervezet sejtjeinek rosszindulatú burjánzása. Nem gyógyíthatatlan. Az orvosságok és a sugárkezelés, az operáció segítségével elméletileg három beteg közül kettő megmenthető. A valóságban 50 százalék azoknak az aránya, akik a kór felfedezését követően évek, évtizedek múlva is élnek. Mégis érthető, ha a rák a félelmek tárgya. Dr. Iglódi Ferencet, Pest megye onkológus főorvosát arról kérdeztük: mennyire indokolt a félelem? — Kezdjük a tényekkel. A halálokok között az érrendszeri után a második helyen a daganatos betegségek állnak. Tavaly hazánkban 30 ezren vesztették életüket emiatt, s 150 ezerre tehető a rosszindulatú daganatos élők száma Magyarországon. Pest megyében az utóbbi adat tízezer fölötti, s tavaly kétezer- hat esetben találtunk újonnan ilyen kórt, s ugyanennyi volt az áldozat. A válaszom tehát nem lehet megnyugtató. A jelelem indokolt, — Gyakoribb-e valóban má a rák, mint régebben? — Az utóbbi tizenöt év alatt 15 százálékkal nőtt az abban szenvedők száma. A rosszindulatú daganat által megtámadott szerv egyre ritkábban a gyomor, s mind sűrűbben a tüdő, a bél. Az utóbbi kettő megbetegedése a nőlakosságnál megelőzte már az emlőét is, pedig másfél évtized alatt 30 százalékkal emelkedett az emlőrák gyakorisága. A máj és az epe- utak daganatos megbetegedése az országos átlagot 20 százalékkal haladia meg a megyében. — Mi e változások oka? — Ügy vélem, hogy az egészségre káros szokások terjedése, s az életmód cseppet sem előnyös módosulása. A nők körében is mind gyakoribb az alkoholizmus, terjedése egyenesen arányos az emlőrákéval. Egyre több tudományos adat kerül nyilvánosságra az alkohol és a rák kapcsolatáról. Bizonyított tény, hogy az italozók között a 'gyomor- és bélrendszeri daganatok előfordulása az átlagnak sokszorosa. m A szesz az egész szervezet belső vegyi irányításáért felelős hormonrendszer működését befolyásolja, s így általánosan kedvez a kór kialakulásának. A nőgyógyászati rákok gyakorisága a rendszeresen alkoholt fogyasztók körében két-háromszorosa, mint a nem italozóknál. Vizsgálták az egyes szeszféleségek hatását is. Rákkeltés szempontjából a lista élén a sör áll, azután az égetett ital, végül a magas ammóniatartalmú — többnyire asztali — bor. — És a dohányzás? — Szerepe köztudott. Az már kevésbé, hogy nemcsak a tüdő- és hörgőrák kialakulásában játszik közre, hiszen a tüdőből a vér közvetítésével a szervezet minden Sejtjéhez eljutnak a dohány és a cigarettapapír égéstermékei. S talán az sem ismeretes, hogv a táplálkozás egyoldalúsága is veszélyeket hordoz. A rostos táplálék például hátráltatja s> bélrendszeri rák kialakulását, a C-i^tamin az immunrendszert erősíti általában, s így csökkenti mindenfajta betegség — így a daganatos — kialakulásának esélyét. Az A- uitamin a sejthártyák stabilitását növeli, tehát a kóros burjánzást is megnehezíti. — Talán a beszélgetés elejéit említett adatok miatt is sokan úgy hiszik, gyógyíthatatlan ez a betegség ... — Ez. tévhit. Valójában a tudomány mai állása mellett a rákféleségek kétharmada eredményesen gyógyítható, ha idejében beavatkozhatunk. Annyira így van, hogy elméletileg ma már egyetlen nőnek sem lenne szabad például méhnyakrák miatt az életét veszítenie. Ám tudomásul kell venni: ha későn fedezik fel a bajt, már késő az életet mentő kezelés, a műtét is. Ez persze más betegségeknél is így van, vakbélgyulladásban is meghalhat a páciens, ha , későn operálják. \ — S mit tehet az egészségügy azért, hogy kevesebb legyen az áldozat'/ — Az egészségügyi kormányzat országos megelőzési programot indított, s ebbe Pest megyében is szeretnénk bevonni az egészségügyieken kívül a társadalom széles rétegeit. A lakosság életmódjának megváltoztatásához a fel- világosító munkát, a dohányzás és az alkoholizmus elleni küzdelmet kell hatékonyabbá tenni. A szűrővizsgálatok ki- terjesztése is célunk. Az elmúlt két esztendőben ugyan megduplázódott a nőgyógyászati citológiai szűrővizsgálatok száma, ám még így is csak egyötöde a szükségesnek. Az emlőszűrésben az önvizsgálat módszerét szorgalmazzuk, évek óta tartunk erről előadásokat. Növekszik a szájüregi daganatok száma is, s ez év januárjában elkezdődött a szűrőprogram a fogorvosi hálózatban. Ami pedig a tárgyi feltételeket illeti: két esztendő alatt kiépült a megyében kilenc onkológiai szakrendelés és gondozó, s terv már, hogy klinikai onkológiai osztály nyílik a Semmelweis Kórház Tárogató úti részlegénél. Vasvári G. Pál Nyolcévi szünet után végre ismét megrendezték a körpályás autómodeUek Pest megyei bajnokságát. E vetélkedőre városunkban a Kinizsi-sporttelepen került sor. A kis szél és a változó időjárás megnehezítette a technikai sportág lelkes híveinek dolgát. Bár vidéki jelentkezők is voltak, de nem jöttek el. Az MHSZ Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi Modellező Klub versenyzői igen jól szerepeltek: nyolcójuk közül heten minősítést értek el. Mindenkinek két startja volt az így is hétórás vetélkedőn, s ezek közül a jobbik eredmény számított. 1.5 köbcentiméteres körpályás autómodeUek: 1. Kopa Gábor 100,5; 2. Erdős Sándor 96 km/óra átlaggal, mindkettő ifjúsági bronzjelvényes szintű eredmény. 2.5 köbcentiméteres légcsavaros autómodeUek, ifjúsági kategória: 1. Szűcs Balázs 152,6 és 2. Faragó Tamás Szabó Gazsi bolondériája A hír, hogy Szabó Gazsi megbolondult, napok alatt elterjedt a tanyákon. Maga Csorba Terus néni, aki Gazsi anyósától hallotta a dolgot, három helyre is lement, hogy elsőnek mondhassa el az újságot. — Patkánytenyésztésre adta a fejét — beszélte Gáláknál. — Azt mondta az anyósa, hogy ketrecekben neveli őket, mint a nyulat — szörnyülkö- dött Kerekes néninek, akinek csak kerítésen át szólt be, s már sietett is tovább. Balogéknál, ahol csak a nagymama volt otthon, fél óráig mesélt a konyhában sutyorogva. össze másként, amit mondott, hátha kiugrik valami a mániájából, de semmire sem jutottak. Egy nagy teherautón hozatta őket Pestről. Azt beszélik, ha már elegen lesznek, szét fogja őket engedni, mivel a patkányok kipusztúlóban vannak. Az a bogara, hogy ha már Noé bevette a patkányt is a bárkába, nem szabad a mai világban kipusztulnia. Egy hét alatt mindenki tu dott Szabó Gazsi bolondériá- járól. A munkatársai a gépüzemben egyre gyanúsabban néztek rá Előbb a tekintetéből próbálták kiolvasni az őrültséget, aztán a mozgását figyelték, majd azt rakták Fékcső Bálint egyszer rá is kérdezett, hogy tán állatbarát lett, de Gazsi csak sejtelmesen mosolygott. Az embereket a fene ette meg. Üjév után az elnök szép summa jutalmat adott a karbantartóknak, amiért a betakarítások során keveset álltak a munkagépek. -Mindnyájan meglepődtek, de a pénznek örültek. Odakint az udvaron Gazsi a többiekhez fordult. — Gyertek el hozzám! Megünnepeljük a dolgot. Megiszunk egy-két pohárral. Az embereket nem kellett sokáig kérni. Tudták, hogy Gazsinak jó bora van, de főleg az izgatta őket, hátha fel- lebben a fátyol a patkányügyről. Szabó Gazsi először körtepálinkával kínálta őket. — Alapozzunk egy kicsit! ízlett mindenkinek. — No, akkor most egy-két falat fehér szalonnát a bor elé — vezényelte a házigazda, és jó vastag sózott szalonnát tett az asztalra. Közben előkerült a bor is, koccintottak, ittak. — Né már! Hát a kolbászt meg elfelejtettem! — csapott a fejére Gazsi, s már hozta is be a kőkemény füstölt kolbászt. Abból is vágtak, s nyelték jóízűen. — Locsoljuk meg a kolbászt is! Megint ittak. — No, mit szóltok hozzá? — Mihez? — Hát a kolbászhoz. A többiek bólogattak. — Erősen fűszeres, de jó. — Hát — mondta Fékcső Bálint tele szájjal —, ha ezen kéne élnem, bizony isten, nem halnék meg könnyen. Nevettek, s igazat adtak Fékcső Bálintnak. — Mert ez patkányhúsból van — jelentette ki Gazsi. . Egyszerre hagyták abba a rágást valamennyien. — Mit mondasz? Fékcső Bálint felállt, hogy neki ki kell menni az udvarra. — Mind kimegyünk — mondta Gazsi. — Megvizsgáljuk a patkányokat. — A vendégek egymásra néztek, és kelletlenül indultak a házigazda után. Ha akkor mondta volna ezt, amikor megjöttek, szívesebben követték volna, de most a kolbász után... Szabó Gazsi egy hatalmas új kamrába vezette őket, mely tele volt ketrecekkel. Ezekben voltak az állatok. Sok, nagyon sok. Többszáz. Nagyobbak voltak, mipt a patkányok, de valóban hasonlítottak rájuk. — Nutriák — mondta büszkén Gazsi. — A múlt héten adtam le az első szállítmány szőrmét, ötvenezer forintot kaptam érte. De hát még csak az elején vagyok: — Azt beszélik, hogy patkányokat tenyésztek. Ez a kolbász azoknak a húsából van. Néhányan a gyomrukhoz kaptak. Volt, aki gyorsan le akarta öblíteni az utolsó falatot egy pohár borral, de egy korty sem ment le a torkán. — És a kolbász? — Csak a szőrmét veszik meg. A húsát elfogyasztjuk. Nem érezni rajta semmit. Vagy igen? — A többiek Fékcső Bálintra néztek. — Hát... ötvenezerért talán még én is rá tudnék szokni. Harsogó hahota tört ki az emberekből. A nutriák megriadtak, ás félve húzódtak a ketrecek hátsó részébe. Tóth Tibor 147,2 (mindkettő ifjúsági aranyjelvényes szintű), 3. Kopa László 137,4 km/óra (ifjúsági ezüstjelvényes szint), 4, Kincses Zoltán. 2,5 köbcentiméteres körpályás autómodeUek: 1. lfj. Székelyhídi József 152,6; 2. Berták László )51,2 km/óra. Mindkettő eredmény II. osztályú. szintű. A verseny közben a modellezők egyperces néma tiszteletadással adóztak nemrég elhunyt társuk: Faragó Dénes tiszteletére. Ifjúsági kézilabdások Szeptember elején folytatódik az 1985. évi Pest megyei kézilabda-bajnokság. Az I. osztályban az ifjúsági férfiak jelenlegi sorrendje a következő. 1» Csepel Autó VSE 12 9 1 2 280-206 X9 2. GSC 12 9 1 2 221-152 19 5. IM Vasas 12 9 — 3 291-202 18 4. Budakalászi Textiles 13 8 1 4 278-218 17 5. Tököli KSK 12 7 — 5 195-182 14 6. Pilisvörösvári SC 11 6 1 4 143-128 13 7. Gyömroi SE 13 5 2 6 215-207 13 8. Túrái VM 13 4 — 9 244-293 8 * 9. Nagymarosi Spartacus 14 2 — 12 156-258 « 10. Nk.jKgy. Kinizsi 14 1 — 13 165-343 2 Reméljük, hogy ősszel kevesebb összeállítási gondjuk lesz az eddiginél a körösieknek, s hogy a hátralevő öt találkozójukon eredményesebbek lesznek, mint tavasszal, Szó van arról, hogy a szakosztály vezetését őszre megerősítik. Szombati sportműsor Asztalitenisz. Schmalkalden (NDK) a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi sportolóinak ven d égszerepl ése. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz. Schmalkalden (NDK) a Kinizsi sportolóinak vendégszereplése. Cselgáncs. Cifrakerti szabadtéri színpad, 10 óra: az Nk. Konzervgyár Kinizsi sportolóinak bemutatója. S. Z. Mozi A nagyteremben Szamurájok és banditák I—II. Színes japán kalandfilm, Előadás csak 6 órakor, A stúdióteremben Tündér Lala. Színes magyar mesefilm, fél 4-kor. Árnyéklovas I—II. Színes japán film, fél 6-kor. Autós-motoros Iskola, tanfolyamot Indít augusztus 23-án, du. 18 órakor a Nagykőrösi Művelődési Házban Jelentkezés addig Is folyamatosan a műv, náz emeleti Irodáiéban 8—18-ig. ISSN 0133—nw flrflsl Hírlap) I