Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-24 / 172. szám

^ßtitop 1985. JŰLIUS 24.. SZERDA 'Fókusz U ELNÖK REAGANNÉL í TÍZ nappal műtétje után a í lábadozó Reagan elnök a Fe­ji hér Házban fontos látogatót í fogadott, U Hszien-nien kf- z nai elnök kanadai látogatása /, után kereste fel az Egyesült J Államokat. A két elnök tár- í gyalásal Reagan betegsége í miatt nyilván Inkább proto- < kollártsak voltak, nem kerül- 5 hették meg azonban a legfon- * tosabb kérdéseket. Sok akadály gátolja a kí­nai—amerikai kereskedelmi kapcsolatok fejlődését — ál­lapította meg néhány nappal -a kínai államfő washingtoni látogatása előtt Csang Ven- cdn, aki 1983-tól 1985 elejéig Kína washingtoni nagykövete volt. Csang egy kínai folyó­iratnak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az ame­rikai politika korlátok közé szorítja a kínai exportot, gá­tolja a technológia átadását és a hitelek folyósítását Kínának. Washington késlelteti a nuk­leáris együttműködési megál­lapodás aláírását, valamint a hajózásról és a légi közleke­désről szóló egyezmények meg­kötését — mondotta Csang. A nukleáris együttműködési megállapodás több milliárd dolláros megrendelést hozhat­na az atomreaktorokat gyártó cégeknek, de az egyezmény aláírásának halogatása miatt az amerikai cégek valószínű­leg már elesnek a két atom­erőműbe szállítandó négy reak­tor megrendelésétől. A Reagan elnök által tavaly Pekingben parafáit nukleáris együttmű­ködési megállapodást azért nem írták alá, mert az ameri­kai kongresszus több biztosíté­kot kér Kínától. A gazdasági problémákon túlmenően alapvető politikai nézeteltérések is terhelik a kínai—amerikai viszonyt. A Tajvannal kapcsolatos vitákon túlmenően Kína igen kritiku­san vélekedik a „csillaghábo­rús” programról, és azt olyan próbálkozásnak minősíti, amellyel Washington a világűr ellenőrzését akarja megszerez­ni. Peking már korábban fel­hívta a nemzetközi közvéle­ményt. hogy gyakorolj ön nyo­mást a „világűr imhítarizálá- sának” megaikadályozása érde­kében. Mindezek a kérdések azon­ban nem gátolják a reálpoliti­kát folytató kínai vezetésnek azt a törekvését, hogy az el­nöki látogatás — különösen gazdasági téren — elősegítse a korszerűsítési program meg­valósítását. G. I. Lev Tolkunov beszéde az értekezlet évfordulóién Helsinki szelleme kötelez Helsinki szellemében a Szov­jetunió továbbra is kiáll amel­lett, hogy kiegyenlített, kor­rekt kapcsolatok legyenek a különböző államok között, s szilárdan kitart békepolitiká­ja, a békés együttműködés gyakorlata mellett — jelentet­te ki kedden Moszkvában Lev Tolkunov, az európai biztonság és együttműködés szovjet bi­zottságának elnöke. Tolkunov azon a nagygyűlésen beszélt, amelyet a szovjet főváros la­kosainak részvételével tartot­tak meg a Helsinkiben zárult európai biztonsági és együtt­működési értekezlet 10. évfor­dulójának tiszteletére. A szónok egyetemes jelentő­ségűnek nevezte a helsinki ér­tekezletet, amely rögzítette a második világháború politikai eredményeit és hosszú távra kijelölte azt az utat, amelyen haladva a résztvevők Európát a szilárd béke és a kölcsönö­sen előnyös együttműködés kontinensévé változtathatják. Harminchárom európai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada a tanácskozáson együtt nyilvánította ki, hogy terméketlennek tartják az erőpolitikát és a hidegháborút. A helsinki értekezlet óta el­telt időszakban az európai és általában a világpolitikában két egymással párhuzamosan fejlődő folyamat figyelhető Scbsnov tábornok cikko Űrfegyverek helyett józanságot Az Egyesült Államok vala­mennyi hadászati rakétarend­szerét azzal a céllal tökélete­síti, hogy növelje e fegyve­rek találati pontosságát és az első csapás mérésével a lehe­tő legnagyobb károkat okozza hadászati nukleáris erőinknek — írja Vitalij Sabanov had­seregtábornok, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének he­lyettese az Izvesztyija keddi számában közölt cikkében. A szovjet tábornok az Egyesült Államokban folyó fegyverkezési hajszát kom­mentálva, megállapítja, hogy a kormányzat ebben a folya­matban főleg a világűr bevo­nására összpontosítja erőfe­szítéseit. Amennyiben Wa­shington fokozza erőfeszíté­Moszkva: Gazdasági segély Afrikának A Szovjetünk)1 jefentős érté­kű ■ térítésmentes segélyekkel járul hozzá az afrikai államo­kat sújtó szárazság és egyéb elemi csapások következmé­nyeinek leküzdéséhez — hangsúlyozta az ENSZ gazda­sági és szociális tanácsának (Ecosoc) genfi ülésszakán a szovjet küldöttség vezetője. Jevgenyij Makejev kifejtet­te: az elhúzódó aszálytól szenvedő Etiópia ez év júliu­sáig 173 millió dollár értékű gazdasági segélyt kapott a Szovjetuniótól. seit az űrfegyverkezési prog­ram gyakorlati megvalósításá­ban és nem tesz józan lépése­ket e munkálatok leállítása érdekében, akkor a Szovjet­unió számára nem marad más alternatíva, mint a megfelelő válaszintézkedések megtétele — fejezi be cikkét Vitalij Sabanov hadseregtábornok. meg. Az egyik lényege a „hel­sinki szellem” fenntartása, a tanácskozás záródokumentu­mában foglaltak végrehajtása, az össz-európai politikai és kul­turális kapcsolatok további szélesítése. Ezt a politikát kö­veti az európai államok több­sége. A másik folyamatnak, amely az Egyesült Államok kezdeményezésére a hetvenes és a nyolcvanas évek fordu­lóján kezdődött, az a célja, hogy felszámolja az össz-euró­pai tanácskozás pozitív ered­ményeit — mutatott rá Lev Tolkunov. Az Egyesült Államok és a NATO agresszív köreinek az a törekvése, hogy katonai fö­lényt érjenek el, s akaratukat rákényszeríthessék más orszá­gokra, aláássa a békés egymás mellett élés alapjait, ellent­mond helsinki szellemének, s újabb akadályokat állít az össz-európai folyamat tovább­fejlődése útjába. A Szovjet­unió azonban szilárd híve az enyhülési folyamat újjáélesz­tésének, s az enyhülést a meg­bízható és egyetemes nemzet­közi biztonsági rendszerhez ve­zető szükséges átmeneti sza­kasznak tekinti — jelentette ki végezetül Lev Tolkunov. Folytatódnak a harcok Bejrutban Izraeli hadihajó támadása Keddre virradóra is folyta­tódtak a harcok Bejrútban az egymással szembenálló keresz­tény és muzulmán erők kö­zött. A keresztény és muzulmán fegyveresek aknavetőkkel lőt­ték egymás állásait a libano­ni fővárost kettéosztó három' kilométer hosszú „zöld vonal” mentén. A harcokban találat ért több, a demarkációs vonal közelében levő lakóépületet is. A rendőrség jelentése sze­rint több száz család töltötte az éjszakát óvóhelyeken. Az összecsapásoknak négy halálos áldozata és tizenhét sebesült­je volt, a sérültek valameny- nyien polgári személyek. Egy izraeli hadihajó kedden négyszáz méterre megközelí­tette a libanoni partokat a dél-libanoni Szidon kikötője előtt, és rakétákkal lőtte a várost. Az izraeli hadihajó legénysége hétperees tűzpár- bajt vívott a szidoni parti őrséggel, majd eltávolodott a parttól. A támadás következ­tében kigyulladt egy libanoni teherszállító hajó. Legénysé­gének három tagja megsebe­sült. Olcg Crinycvszkij a stockholmi konferenciáról Alkotó légkörű tárgyalásokat A stockholmi értekezleten csak akkor lehet előbbre lép­ni, csak úgy nyílik mód a kölcsönösen elfogadható megállapo­dások kidolgozására, ha az Egyesült Államok változtat eddigi obstrukciós magatartásán — állapítja meg a Pravda keddi számában megjelent cikkében Olcg Grinycvszkij, a tanácsko­záson részt vevő szovjet küldöttség vezetője. A nagykövet a másfél éve tartó értekezlet eddigi tapasz­talatait elemezve rámutat ar­ra. hogy a Szovjetunió és más szocialista országok alkotó szellemű tárgyalásokra törek­szenek. Javaslataikban figye­lembe vették a semleges és az el nem kötelezett országok, va­lamint a NATO-tagállamok kívánságait és megfontolásait. A Stockholmban megvitatott kérdéseket áttekintve Ol eg Gri- nyevszkij örvendetesnek neve­zi, hogy az Egyesült Államok ellenkezése dacára véglegesen felkerült a tanácskozás napi­rendjére a szocialista országok javaslata a katonai erő alkal­mazásáról való lemondásról. Egyedül az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy — mindenféle tartalmi gazdagí­tás nélkül — a stockholmi ér­tekezlet csupán ismételje meg az erőszak elvetéséről az ENSZ alapokmányában fog­laltakat. A szocialista országok ja­vaslatai új irányt szabtak a katonai bizalomerősítő intéz­kedésekről folytatott vitának is, hozzájárultak ahhoz, hogy egyértelműbben nyilvánulja­nak meg az egymással ellen­tétes álláspontok — hangsú­lyozza cikkében a szbvjet küldöttségvezető. Jerzy Urban sajtóértekezleto Jaruzelski New Yorkba utazik Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, len­gyel kormányfő szeptember­ben az ENSZ közgyűlésének idei ülésszakára New Yorkba utazik — jelentette be ked­den Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője szokásos heti sajtóértekezletén. Arra a kérdésre, hogy Jaru­zelski New York-i útját ki­használva kíván-e találkozni amerikai és nyugati vezető politikusokkal, a szóvivő le­Bombázások és tüzérségi párbaj Harcok az iraki-iráni fronton tljább harcokról érkeztek; ■jelentések iraki—iráni' frontról. a ß ............. t Az i raki legfelsőbb katonai parancsnokság közleménye szerint az iraki légierő heli­kopterei a front északi szaka­szán és a Tigris folyótól ke­letre eső körzetben, mintegy 20 berepülést hajtottak végre az elmúlt 24 órában, csa­pást mértek az ellenfél állá­saira és csapatösszevonási körzeteire. A front északi és középső szakaszán, valamint a Bászra várostól keletre eső körzetben az iraki tüzérség iráni műszaki létesítménye­két és harci állásólcáí'lóit. Az irániak veszteségeket- szen­vedtek élőerőben és techni­kában. szögezte: a lengyel kormány­fő a világszervezet székhelyé­re látogat, ezért az ilyen fel­tevések egyelőre puszta talál­gatások. Urban méltatta a lengyel adósságok átütemezéséről la párizsi klubba tömörült nyu­gati országokkal kötött meg­állapodást. Hozzáfűzte azon­ban, hogy ez csak az első lé­pés volt Lengyelország és nyugati hitelezői kapcsolatá­nak a rendezésére. Arra a kérdésre, hogy Jaru­zelski úton New Yorkba, Ró­mában találkozni kíván-e a pápával, Urban leszögezte: ilyen találkozót tiem vettek tervbe. Ugyanakkor — muta­tó,ft rá — a lengyel kormány­fő mindig szívesen folytat megbeszélést % liäfÖftMis egy­házfővel- a Lengyetorszagot és a nemzetközi helyzetet érintő fontosabb kérdésekről. Bűntettek az emberiség elkn Vádirat a „lyoni hóhér" ügyében Christian Riss lyoni vizsgá­lóbíró befejezte a nyomozási eljárást Klaus Barbie, a „lyoni hóhér” ügyében, és átadta a Szovjet fiatalok a VfT-ért A jó házigazdák gondosságával Orosz szokásnak megfelelően sóval és kenyérrel fogadják, virágokkal köszöntik a vendéglátók a XII. moszkvai VIT-re folyamatosan érkező résztvevőket és vendégeket. A világ if­júságának néhány nap múlva kezdődő nemzetközi találkozó­jára 150 országból, valamint a Szovjetunió köztársaságaiból mintegy harmincezren érkeznek Moszkvába. Péntekre várják a szovjet fővárosba a magyar delegációt. AZ IDEI világifjúsági talál­kozót a fasizmus és a japán mili'tarizmus felett aratott győzelem negyvenedik, a hel­sinki tanácskozás tizedik év­fordulója, valamint az ifjúság éve jegyében tartják meg. Az erőteljesebb politikai jelleg tükröződik a rendezvények­ben is: a korábbinál több nagygyűlésen, vitafórumon és kerekasztal-beszélgetésen lesz szó az emberiséget érintő fon­tos kérdésekről, az ifjúság helyzetéről és szerepéről. A múlt év végén, pon­tosabban november 2-án je­lent meg a felhívás a 12 mil­liós példányszámú Komszo- molszkaja Pravdában: a szov­jet fiatalok támogassák anya­gilag a XII. Világifjúsági Ta­lálkozót. A fesztivál bank­számlája: 700 140. Két nap múlva távirat ér­kezett a szovjet VIT-előké- szítő bizottsághoz az azer­bajdzsánt egyetem újságíró fakultásának Komszomol-titká- rától, Hagani Tagijevtől. „Ahogy elolvastuk a felhívást, nyomban röpgyűlést tartot­tunk, és elhatároztuk, hogy 100 rubelt ajánlunk fel a VIT-alapra...” De a százból már az év elején 300 rubel lett. Az összeg egy részét át­utalták a már említett szám­lára, a többiért azerbajdzsán népművészeti teáskészleteket ■ vásároltak a Nicaraguából ér­kező fiatal újságíró kollégák­nak — ajándékba. „Ez a háromszáz rubel úgy jött össze — írja egy későbbi levelében Hagani Tagijev —, hogy megdolgoztunk érte. Minden rubel az írásainkért kapott honoráriumból van.” az üzbég fővaros, Taskent több felsőoktatási in­tézményén tanulnak külföldi diákok. A textil- és könnyű­ipari főiskolán például tíz európai, ázsiai, afrikai, latin­amerikai országból mintegy kétszázan. Itt alakult meg az Egység nevű nemzetközi ba­rátsági klub. Legfőbb felada­tának a klub azt tartja — ez alapítóokmányukban is szere­pel — hogy hozzájáruljanak a népek közötti barátság erő­södéséhez. Mint Ojdin Kalandarova, a klub elnöke elmondta, ha­gyományukká vált, hogy meg­emlékezzenek azoknak az or­szágoknak a nemzeti ünnepei­ről, ahonnan a tanulók ide­minél többet megtudni Üzbe- gisztánról, színházba, mú­zeumba járnak, kiránduláso­kon vesznek részt. A nemzeti barátsági klub tagjai néhány napot közösen dolgoztak a taskenti textil­üzemekben és keresetüket felajánlották a VIT-alaora. A MOSZKVAI olimpiai stadionban 45 eaer néző gyö­nyörködhet majd a VIT al­kalmából a jégrevü nagysza­bású műsorában. Főrendezője az észt Vaado Sarapuu, a tal- linni hagyományos dalos ün­nepek híres rendezője. — Meglepetést akarunk sze­rezni a fesztivál résztvevőinek — mondja. — Arra gondol­tunk, hogy a világ minden tá­járól jönnek a fiatalok a VIT-re, és sokan lesznek kö­zöttük olyanok, akik még so­ha nem láttak havat, bár valószínűleg hallottak róla. Azt hiszem, hogy a fesztivál napjaiban, amikor a legmele­gebb a nyár Moszkvában, szí­vesen eljönnek majd hozzánk „hűsölni” egy kicsit a Jégpa­lotába, ahol megismerkedhet­nek Télapóval, Hópelyhecské­vel és a karácsonyi népme- ék megannyi kedves figurá­jával, a tél hangulatát meg­elevenítő életképekkel. A látványosságot növeli a lézertechnika: különböző fény- effektusok segítségével töké­letes illúziót kelt majd a hó­esés, a sarki éjszaka, az észa­ki fény, a végtelenségbe nyúló havas táj. Mindezt úgy, hogy a Jégpalota falain kívül — remélhetőleg — a hőmérő hi­ganyszála legalább plusz 20 C-fokot mutat. (APN) vádirat-tervezetet a vádta­nácsnak, amely véglegesen dönt majd a vádirat szövegé­ről. A per tárgyalását előre­láthatólag októberben vagy novemberben kezdik meg, és talán már az év végén meg­születik az ítélet a Gestapo volt lyoni parancsnokának ügyében. Bár Barbie lelkiismeretét számos francia ellenállási har­cos megkínzatása és kivégzése is terheli (ő kínoztatta halálra Jean Moulint, a francia el­lenállási mozgalom egyik ve­zetőjét is), a vizsgálóbíró ezek a tettek miatt nem emel vádat Barbie ellen, mert ezek — mint háborús bűntettek — a francia jog szerint már elévül­tek. A most elkészült vádirat­tervezet három vádpontja Bar- bienak csak azokra a cselek­ményeire vonatkozik, amelyek — mint emberiesség elleni bűntettek — elévülhetetlenek, így a lyoni hóhért ennek a há­rom vádpontnak az alapján zsidók letartóztatásáért és ha­láltáborokba való elhurcolá­sáért vonják felelősségre. WCSAK RÖVÍDEN...W SZÉLSŐJOBBOLDALI fegy­veresek hétfőn megölték Antonio Isidoro Villart, az Argentin Kommunista Párt egyik Buenos Aires-i kerü­leti bizottságának titkárát. A kommunista vezetőt akkor lőtték le, amikor egy csoport élén gyűjtést rendezett a ke­rületi pártszervezet számára. DÉL-KOREÁBAN letartóz­tattak kilenc személyt „tiltott irodalom terjesztése” vádjá­val. A letartóztatás a dél­koreai rendőrségnek a Csőn Tu Hvan elnök kormánya el­len kibontakozott akciók fel­számolására irányuló újabb lépése volt. jukban az ifjúság helyzete, nemzeti énekeket és táncokat adnak elő. Ugyanakkor a külföldi diákok igyekeznek érkeztek. Megismertetik szov­jet diáktársaikkal országuk történelmét és mai életét, be­szélnek arról, milyen hazá­Európa- és olimpiai bajnokok szórakoztatják a világ ifjúságát Moszk­vában. Képünkön: próba a Jégpalotában.

Next

/
Thumbnails
Contents