Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-18 / 167. szám

B 1985. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK iitimr , 1985. július 18. Csü- 1 • törtök. Frigyes nap­ja. A Nap kél 5.05 — nyugszik 20.35 órakor. A Hold kél 4.58 — nyugszik 21.30 órakor. 8 Vili »I AT » I II (ÍJA 18 '.\SÍ Megnövekszik a felhőzet, és szórványosan kialakuló zápor, zivatar várható. A szél ziva­tar idején viharossá fokozód­hat. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 26 és 30 fok között várható. ELHUNYT DONÁSZY KÄLMÄN Donászy Kálmán az ország­ban elsőként Szegeden megala­kult Nemzeti Bizottság volt el­nöke, a Szocialista Magyaror­szágért kitüntetés tulajdonosa 88 éves korában elhunyt. Az aranytollas újságíró temetésé­ről később intézkednek. Hazafias Népfront Országos Tanácsa ISO ezerre! több A Bonyhádi Zománcárugyár az év első felében 130 ezer edénnyel gyártott többet, mint az elmúlt év hasonló idősza­kában. Az 1935-re szóló, 26 milliós tervezett nyereségből a gyár húszmillió forintot már elért. MEGHALT DR. BÄGYONI ATTILA Dr. Bágyoni Attila, az Or­szágos Egészségnevelési Inté­zet igazgatója, orvos-író, több nemzetközi és hazai tudomá­nyos szervezet és társaság ve­zetőségi tagja életének 58. évé­ben tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetéséről később in­tézkednek. — Szakfilmsiker. A spa­nyolországi Zaragozában 8. alkalommal rendezték meg a nemzetközi mezőgazdasági filmfesztivált, amelyen 23 or­szág 78 filmalkotása ver­senyzett. A Korszerű gabona- tárolás című MÉM-szakfilm a gépesítési kategóriában Ezüst Torony-díjban része­sült. Tv-l«í<ó­nyereiaiények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a júliusi tv-lottó nyereményei a nyeremányilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény 1 darab van, nyere­ménye 1 360 850 forint, 4 talá­latos szelvény 83 darab van, nyereményük egyenként 65 583 forint, 3 találata 7427 fogadó­nak van, nyereményük egyen­ként 458 forint, a 2 találatos szelvények száma 194 817 da­rab, nyereményük egyenként 22 forint. — Bérfejlesztés középveze­tőknek. A vállalati átlagnál tak ebben az esztendőben a Buda-flax Lenfonó- és Szövő­ipari Vállalat budakalászi gyá­rában a középvezetők. Ezzel — a pótlékokat is beleszámít ‘a — egy-egy művezető vagy gépmester havi átlagos kerese­te meghaladja a hétezerőt?záz íorintot. Délben nyit ki a llosnyák téri piac A Fővárosi Tanács Csarnok- és Piac Igazgatósága közli, hogy július 18-tól a Bosnyák téri nagybani piac az egyre növekvő felhozatalra tekintet­tel ideiglenesen déli 12 órakor nyit és másnap reggel 8 óráig üzemel. Szombaton reggel 8 órától vasárnap déli 12 óráig zárva tart. DEAK-EBNER LAJOS SZÁZHARMINCAT ÉVE, 1859. július 18-án született, és 84 éves korában, 1934-ben hunyt el Deák-Ébncr Lajos festőmű­vész. Pesten született, s München­ben és Párizsban tanult. Első képét — Gyermekek szülővel — 1873-ban állította ki Bécs- ben. Ott ismerkedett meg a francia festészettel is, s an­nak hatására Párizsba költö­zött. Barbizonban szoros ba­rátságot kötött az ott tartóz­kodó Paál Lászlóval és Mun­kácsy Mihállyal; utóbbi — a francia J. Bastien-Lepage és J. F. Millet mellett — különö­sen nagy hatással volt fejlő­désére. 1874-től több mint egy évtizedig a nyarat Szolnokon, a telet Párizsban töltötte. A szolnoki művésztelep kiemel­kedő képviselőjének művésze­tére az alföldi paraszttípusok friss, valószerű ábrázolása volt a jellemző. Hét kérdés — hét fedelet Kötvény — nyereségkam Mint a 3, oldalon már be­számoltunk róla, új feltételű kötvényeket bocsát ki a Pest megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat augusztus 15- től. — Kik és hol vásárolhatnak kötvényeket? — kérdeztük Szilvási Imréné dr. igazgató­nőtől. — Ezeket a lakossági kötvé­nyeket csak magánszemélyek vásárolhatják meg. — Saját dolgozóik is? — Természetesen ők is ve­hetnek. Az Állami Fejlesztési Bankban, illetve ennek vidéki kirendeltségeiben árusítjuk a kötvényeket tízezer forint ér­I 4 - B 2 - 5 15 (KIT OAVES TI HÍVÓSZÁM) 1 TII.EFft.VXÁI.: AZ ÜGYELETES SSIPOSITEH 10-tői 18 óráig: HA GON HJA VAN, Antal Piroska ________VAGY SEGÍTSÉGBE SZÖKVE. HÍVJA FEE! MH SZ-telep Százhalombattán Aiagnsstaas 2©-ra elkészül Jó hírnévnek örvendenek a százhalombattai MHSZ sport­lövészei. Annak ellenére, hogy eddig nem volt itt igazi lőtér, az ország első három csapatá­nak egyike ez a gárda. Ko­rábban az edzésekhez hiá­nyoztak a megfelelő körülmé­nyek, és versenyeknek sem adhatott otthont a város. Ügy tűnik lassan ez a gond megoldódik. A déli lakótelep és a kiserdő közötti részen alakul ki az MHSZ-telep, melynek első létesítménye a lőtér lesz. Az 50x25 méteres gyakorlótér, melyen 21 lőállást lehet kiképezni 1 millió 700 ezer forintba kerül. A kivite­lező Mélyépítő Vállalat ápri­lisban kezdte meg a munkála­tokat s úgy volt, hogy július 30-ra be js fejezik. Menet köz­ben azonban módosult a terv, s így augusztus 20-ra vehetik birtokba a lövészek az új lé­tesítményt. Már csak a gyakorlótér szé­lén készülő hét és fél méter széles fedett rész elkészítése van hátra, de a 'betonlapjai annak is a helyükön vannak. A jövő hónap közepére a hi­ányzó vasszerkezeteket is fel­állítják. F. A. Újra hasznosítják Meghosszabbítói iák a közös akciót A MÉH Nyersanyag-haszno­sító Tröszt és a KISZ Köz­ponti Bizottsága januárban országos hasznosanyag-gyűj- tési akciót hirdetett, amely­nek eredményeként több mint ezer tonna vas-, 300 tonnányi színesfém- és 600 tonna pa­pírhulladék újrahasznosítása vált lehetővé. A MÉH és a KISZ az első félévre meg­hirdetett közös akcióját most az év végéig meghosszabbí­totta. A szervezők azt vár­ják, hogy a verseny jelentő­sen hozzájárul a hulladék- és a másodnyersanyag-hasznosí­tási program teljesítéséhez, s így közvetve a kemény tél okozta termeléskiesés pótlá­sához. ÍA HÁDIÓ1ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30; Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Egy kis figyelmet kérek 8.30: Szólj, szólj sípom! 8.45: „Jönnek a harangok ér­tem’* 9.55: Műsorajánlat 1C.CO: Hírek. Időjárás 10.05: Kéz és hagyomány 10.35: Labirintus 10.50: Rinaldo di Capua: A ci­gánylány 11.31: Fúvósindulók 11.30: Védett férfiak 12.00: Déli krónika 12.30; Ki nyer ma? 12.10: Reklám 12.45: PAF-müsor 13.00: Népi dallamok nagy mes­terek kezében 13.40: Kapcsoljuk a szolnoki stú­diót 14.00: Hírek. Időjárás 14.05: Műsorismertetés 11.10: A magyar széppróza szá­zadai 14.245 : Tíz opera — tíz tenorhős 11.55: Most jelent meg 15.25: Schubert: B-dúr trió 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Az arany ember 16.34: Nóták 17.00: Intouristtól Neckermanig 17.25: Herbert von Karajan ve­zényel 18.15: Hol volt, hol nem volt..» 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.23 : Műsorismertetés 18.30: Esti magazin 19.13: Az Agria Játékszín elő­adása 21.00: Népdalok 21.40: Tudósportré — félidőben: Fehér Márta 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Találkozások Pilinszky Já­nossal 23.17: Cage: Három szonáta 23.27: A Liszt Ferenc kamara- zenekar játszik 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Gregorián dallamok 0.39: Műsorzárás PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Nóták 8.20: A Szabó család 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Útközben 9.05: Napközben 12.09: Hírek németül, oroszul, angolul 12.10: Miller Lajos énekel 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Mezők, falvak éneke 12.58: Műsorismertetés 13.00: Hírek. Útközben 13.05: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Népdalkörök felvételeiből 14.15: Idősebbek hullámhosszán 15.00: Hírek. Útközben 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Fúvószene 16.18: A Rockhaus együttes új nagylemeze 16.58: Műsorismertetés 17.00: Hírek. Útközben 17.05: Szovjet dzsesszfelvételekböl 17.30: Segíthetünk? 18;3ö: Slágerlista 19.00: Hírek. Útközben 19.05: Vívó-világbajnokság 19.15: Operettkedvelőknek 20.00: Reklámparádé 20.03: A Poptarisznya dalaiból 21.00: Hírek. Útközben 21.05: Vívó-világbajnokság 21.20: Reklám 21.25: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 22.36: Monvók Ildikó és Men sá­ros László felvételeiből 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: NótacSokor 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállítótermek program­jából 9.08: Magyarán szólva 9.23: Mady Mesolé és Nicolai Gedda énekel 10.00: Kamaramuzsika 10.50: Népdalkórusok 11.05: Pillanatkép 11.10: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.03: Műsorismertetés 13.05: Negyvenéves az ENSZ 13.35: Operanégyesek 14.09: Barokk muzsika 15.09: Pophullám 16.00: Berlioz: Faust elkárhozása — részletek 16.53: A zenéről 18.00: Rádióhangversenyekről 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Műsorismertetés 19.05: Debreceni dzsessznapok 19.34): Külföldi tudósoké a szó 20.05: Kapcsoljuk a szombathelyi Bartók-termet Közben: 20.50: Egy pálya vonzásában 22.00: Paganini-caprice-ok 22.30: Magyar művészek opera­felvételeiből 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás- TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna 8.30: Szünidei matiné 9.25: Játék műalkotásokkal 9.45: A festmény titka 19.55: Képújság 17.00: Rirek 17.05: Cimbora 18.09: Afrikai antilopok 18.25: Képújság A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELSŐ MOSZKVAI IDŐ SZERINTl 8.00: Híradó 8.35: Dokumentumfilm 8.50: Koncert 9.10: Nyilvánvaló — hihetetlen 10.10: Gyermekfilm 11.45: Hírek 14.30: Hírek 14.45: Az ember és a természet 15.20: Puskin ogyesszai autogram­ja 15.45: Vidám startok 16.30: Hírek \ 16.35: Dokumentumfilm 17.05: A. Ananyev 18.03: Minden rajzon ■— a Nap 18.15: A meghatározó irányvonal 18.30: Telesport 18.55: Poklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.09: Kémeri 21.05: A hét műtárgya 21.15: Hatvanhat 22.05: Tv-híradó 3. 22.15: Himnusz 2. MŰSOR 18.05: A svédcsavar 18.45: Képújság 18.50: Pakisztáni szőttesek 19.35: Egy kastély dámái 20.00: Közkedvelt dallamok 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: Vívó-világbajnokság 21.50: Képújság POZSONYI TV 17.50: Autósok-motorosok maga­zinja 18.30: Tudományos műszaki ma­gazin 19.30: Tv-híradó 20.00: A meghívó. Tévéjáték 22.15: Galea Kupa. Nemzetközi tenisztorna. Döntő 2. MŰSOR 20.00: Szerelmi bájital. Doni­zetti operájának csehszlo­vák—olasz tévéváltozata 21.30: Időszerű események 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Ki énekel? Feliratos jugo­szláv film PROGRAMJÁNAK MŰSORÁBÓL 18.45: Ma a világban 19.00: Ha egészséges akarasz len­ni 19.15: Béke és az ifjúság 19.50: Rajzfilm 20.00: Hírek 20.05: „Robin Hood” c. film. II. 21.00: Híradó 21.35: Dal *85 22.10: Ma a világban 22.25: P. Csajkovszkij: Variációk egy rokokó témára 22.55: „A foglalkozása — nyo­mozó” c. film. I. rész 0.01: Hírek 0.0G: Filmkoncert fékben, összesen húszmillió forint értékű kötvényt bocsá­tottunk ki. — Milyen céllal? — Szeretnénk bővíteni kész­leteinket, a választékot. — Meddig lehet venni? — Ameddig el nem fogy! — A kiskereskedelmi válla­lat nem először ad ki kötvé­nyeket. Mik a tapasztalataik? — 1984 januárjában elsőként adtunk ki kötvényeket szintén hétéves lejáratra, azonban 11 százalékos fix kamattal. Húsz­millió forint hitelt tudtunk így felvenni. Ebből Érden egy év­vel korábban befejeztük üzlet­házunkat. Mivel jók voltak ta­valyi tapasztalataink, ezért ha­tároztuk el magunkat ismét a kötvénykibocsátásra. — Hogyan értesülnek a köt­vénytulajdonosok a vállalat tevékenységéről, eredményei­ről? — A vállalati mérleget min­den évben közzé kell tennünk. A Heti Világgazdaságban, a Figyelőben és a Népszabadság­ban olvashatják majd ügyfé­léink az eredményeinkről szóló beszámolót. A kamatot augusz­tus 15-én fizetjük a fejleszté­si bankban. Ekkor általános tájékoztatót is tartunk a visz- szafizetés rendjéről. — Milyen érzés fokozott tár­sadalmi ellenőrzés mellett dol­gozni? — Hogy sokan figyelnek bennünket, az mindenképpen a jobb munkára ösztönzi a vállalatot — fejezi be az igaz­gatónő a tájékoztatást. V. A. Elektronikai háttérüzem Rugalmas, kis szériákban Az elektronikai iparunk előtt álló nagy feladatok megvalósításának feltétele — egyebek között — a megfe­lelő háttéripar kialakítása. Fontos szerep jut a program­ban a Műszaki Kerámiagyár­tó Vállalat két kis Pest me­gyei részlegének; a Bernece- barátiban, valamint a Verőce­maroson működő alkatrész- gyártó és összeszerelő üzem­nek. Mindkét helyen rugal­masan és kis szériákban is olyan részfeladatokat látnak el, amelyek feltétlenül szük­ségesek a vállalat évi. 400 mil­lió forintos termeléséhez. A közelmúltban korszerűsí­tett verőcemarosi üzemben a hagyományos kézimunkát jó­részt már gépek végzik. Egyebek között fröccsöntéssel készítik azokat a kerámia al­katrészeket, amelyeket azután kondenzátorokba és más elektronikával vezérelt be­rendezésekbe szerelnek. A bernecebaráti kisüzem jórészt hagyományos módsze­rekkel dolgozik, s félszáznál több helyi — és a környező településeken élő — lakosnak nyújt folyamatos munkalehe­tőséget. K. Z. Diákolimpikonok Ezüst, bronz A Pozsonyban megrendezett 17. nemzetközi kémiai diák­olimpián részt vevő 22 ország közül a nem hivatalos pont­verseny alapján Magyarország csapata a 6, helyen végze.tt. Ezüstérmet Vas Zoltán és Var­ga Ernő. a pécsi Nagy Lajos Gimnázium tanulói, valamint Tóth Tamás, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium nö­vendéke, bronzérmet Halmos Balázs, a budapesti Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium diákja szerzett. Ismét vízbe fulladt egy ember Felelőtlen Sürdőzok! A hír gyorsan terjedt; valaki belefulladt az Omsz­ki park melletti tóba. A Luppaszigettel szemben le­vő ártéren beszélték kedden este a horgászok. Hétfőn es­te férfitársaság fiirdőzött — természetesen nem az enge­délyezett helyen — és az egyikük eltűnt. Szerdán már kora reggel a tónál találtuk a tűzoltókat, és hamarosan megjelentek a könnyűbúvárok is. Közben Nagy János létesítményvezető­től érdeklődtünk a tó és a part használatáról. Megtudtuk, hogy a tavat még hivatalosan nem adták át tanácsi kezelés­be, a valóságban még az Óbuda Tsz a gazda, bár 1984. júliusban megszűnt a bánya- művelés. A parkoló még 1978- ban épült a megyei tanács se­gítségével és nagy társadalmi összefogással, s 1979-ben avat­ták a szobrot az Omszki park­ban. A stéget a tónál 1984-ben a Pest Megyei Tanács és a Fő­városi Tanács közösen építet­te a fürdőzők személyi bizton­sága céljából. Azóta sokféle berendezéssel, játszótérrel, sé­tautakkal, ivókutakkal bővült a létesítmény. Egy időben az Óbuda Tsz szörfiskolát tartott fenn a ta­von. Ez azóta megszűnt, de a széldeszkásoknak azóta is ked­venc kirándulóhelye a tó. Szombati, vasárnapi napokon 10—15 ezer ember is fürdőzik a tavakon. Nagy nyári meleg­ben hétköznap is 4—5 ezerre becsülhető a látogatók száma. A rendet szinte képtelenség fenntartani. Kempingezni pél­dául tilos, de minden éjjel ta­lálhatunk néhány lakókocsit a parkolóban. Terjed a nudiz­mus is. A parton ma már ugyanannyi a mezítelenül na­pozók, fürdőzők, mint a fürdő­ruhások száma. S a KÖJÁL vizsgálata szerint a 1984-ben még másodosztályú felszíni víz, az idén negyedosztályú minőségűre romlott. Az út túl­só oldalán levő kertészeti te­lepről beömlő csatorna műtrá­gyát, vegyszereket, néha még pakurát is tartalmaz. A múlt évben még nagy mennyiségű hínár azonban eltűnt a tsz ál­tal végzett tavalyi kotrómun­ka nyomán, viszont a víz mélysége az átlagos négy mé­terről, hét-nyolc méterre nőtt. A parti rézsű életveszélyesen meredek. Tavaly négyen fulladtak a tóba,^ köztük egy kilencéves kisfiú. Az idén is volt már egy haláleset, nem fulladásból ere­dő, hanem egy szerencsétlenül vízbe ugrott férfi gerinctörést szenvedett és a kórházban meghalt. Közben a könnyűbúvárok partra húzták a halottat, aki­ről megtudtuk, hogy Szentesi János, 28 éves Dunakeszi, Ju­hász utca 29. szám alatti lakos. Az Omszki park melletti tó gondjai sajnos egyre inkább átterjednek a Szentendrei út túloldalán még művelés alatt álló bányatavakra is, ahová minden tilalmi tábla és időn­kénti szigorú rendőri bírságo­lás ellenére beözönlenek a lá­togatók ezrei. Sokan közülük szemetet és piszkot hagynak maguk után a tóban és kör­nyékén. Kiszorítják a horgá­szokat, akiknek a víz bérelt területük, és időnként teljesen érthetetlen módon durván megrongálják, összetörik a ka­vicsbánya kotrógépeit. S. T. E. t A 'Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — OrCT UtPVtt U S31 AD Főszerkesztő-helyettes; Arkus István és Mészáros János. — ’Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, (Pf. 311. Irányítószám: 1446. — Kiadja a r tu I lyiLUl Ll. »!11»Ln T Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130, •>» i Szerkesztőségi titkárság * ;lá2~22<8> —' FIOKSZERKESZTÖsEgÉink: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. ,19. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33 . 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Szabadság út 2 Pf. 14. 0100. Telefon: 20-7S6. Monod Hírlap, Monor, Kossuth u. 011'. Pf. SÍ'. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, ríagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin •t43 Pf 32 26ÜL Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a" Po’sta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér l. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással: a KHI 0115—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal n.80 Ft, 10 oldal 2,20 (Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft. egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: B16,— 'Ft. — ISSN 0193—0659 Pest megyei Hírlap (Index: ■25 064 HU). ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-3167 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-270» Nagykőrösi Hírlap),- ISSN 0133-27» (Váci Hírlap),

Next

/
Thumbnails
Contents