Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-18 / 167. szám
4 1985. JÜLIUS 18., CSÜTÖRTÖK Ideális környezetben Egy klub együtt ment nyaralni Tokióban, a metropolis dzsungelében vannak olyan automaták, amelyek néhány érme bedobása ellenében tiszta levegőt szolgáltatnak. A járókelők arcukhoz szorítják a maszkot, szippantanak néhányat, majd továbbmennek. Nem hinném, hogy ezek a készülékek jobb, egészségesebb levegőt állítanának elő, mint ami Monori-erdőn adva van. A természet kedvtelésből hozhat létre olyan vidéket, ahol a mérhetetlen nyugalom, a csend madárfüttyel keveredik. A föntről letérve, néhány kilométert autózva, elképedve áll meg a gyarló városi ember az erdő szegélyezte kemping bejáratánál, amely a megkapó környezet kellős közepére települt. Mas módszerek á Ennél szebb, jobb helyet keresve sem lehetett volna találni egy olyan tábor számára, amely a nagy családokban, közöttük cigányíamí- liákban élő gyerekek magatartásának, beszéd-, viselkedési és olvadási kultúrájának javítását tűzte célul. Az érdi művelődési házban két esztendeje működik az a klub, amely felvállalja a hátrányos helyzetűnek mondott gyerekek sorsának befolyásolását. Kéthetente,' szombatonként gyűlnek össze, játszanak, beszélgetnek, olykor kirándulnak a közeli fővárosba. Nyaranta pedig egy röpke hét erejéig tábort vernek valahol, hogy együttlétükkel erősítsék, vigyék tovább a megkezdett munkát. Tavaly Horány- ban voltak, az idén Monori- r.rdö a helyszín. Lakókocsik, színes sátrak vegyülnek a kemping faházai közé, amelyből hatot foglalnak el a táborozok. A magyar szó némettel, hollanddal keveredik, s ha feltűnik egy Opel vagy Volvo, senki sem csodálkozik. A külföldiek is felfedezték ezt a tranzit szállást. De nemcsak átutazók, hanem visszatérő vendégek is szívesen időznek az árnyas fák alatt. Példa rá annak a német házaspárnak az esete, akik néhány éve véletlenül vetődtek el a kempingbe, azután két hétre, majd egy, végül három hónapra fészkelték be magukat, s most is itt vannak július eleje óta. Ugyancsak megszokott az úttörő vándortáb orozok jelenléte, akik már sokadszorra választják végső állomásul Monori-erdőt. Az érdiek vállalkozásának hivatalos elnevezése: olvasótábor. Hogy ezenkívül mi még, arról Földvary Zsuzsa, az érdi művelődési ház népművelője beszél, aki a harmadik nyarát tölti a gyerekekkel. — A klubot körülbelül húszán látogatják rendszeresen es ők a résztvevői a tábornak is. Többen járnak közülük kisegítő iskolába, de itt ezt nem lehet észrevenni. Más gyerekekkel sincs több gond, mint velük, csupán a módszerek, a célok különböznek a megszokottól. Míg másutt a kreativitás kibontakoztatása kerül előtérbe, addig mi inkább az ehhez vezető utat keressük. Sokat játszunk és igyekszünk megtanítani azt, hogyan kell viselkedni egyes helyzetekben, például étkezéskor és hogy mennyire fontos, hozzátartozik az ember életéhez a rendszeres tisztálkodás. Egy-két kivétellel ugyanazok jönnek el minden évben, ezért van mód az összehasonlításra, munkánk eredményének lemérésére. Sajnos, minimális javulást érzékelünk, azt is inkább csak a lányoknál. Amint visszakerülnek a megszokott környezetükbe, leszállítják az igényeiket arra a színvonalra, amelyet elvárnak tőlük. Jelző nélkül — Zsuzsa néni, te szép vagy. És én milyen vagyok? —• kukkant be a faházba, kérdezi egy farmeros, fekete hajú, csupa mosoly kislány. Az idegent látván választ sem várva szökken tovább, mi- Közben kezével végigsimítja frissen mosott, fénylő haját. — Az iskolában nehezebb a dolgunk, mint a táborban — mondja Szalai Mihályné gyógypedagógus, az érdi 3. számú kisegítő iskola tanára, aki szintén Monori-erdőn tölt egy hetet. — A rendszerességet, az okítást rosszul viselik, a tábor kötetlensége közelebb áll hozzájuk. Élvezik a gyöngyfűzést, a papírhajtogatást, a monotípiázást, a mesehallgatást, a különböző játékokat. Tegnap például három mesealakot kaptak, amelyekről történeteket kellett kitalálni, eljátszani. A siker, az eredmény felülmúlta a várakozást. Sokat remélünk a tábori Ki mit tudtál is, amelynek kapcsán főleg arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen dalokat, mondókákat hoztak otthonról, él-e egyáltalán a cigány folklór. — A klubban és a táborban töltött idő mindenképpen segíti a személyiségfejlődést — folytatja a gyógypedagógus. — Az átlagnak megfelelő viselkedési formák kialakulását ösztönözzük, például olyan kérdések felvetésével: hol és hogyan élsz, mit tennél, ha...? Ezt a szándékot erősíti, hogy a gyakori otthoni zsúfoltsággal ellentétben itt csak négyen laknak egy szobában, amelyet egymással versengve, maguk tartanak vashattuk a Kodály Társaság drámai hangú kiáltványát az Élet és Irodalom hasábjain. A közzétett levél sötét színekkel ecsetelte ének- és zeneoktatásunk helyzetét, hangsúlyozva a kodályi tanítás változatlan aktualitását, megjelölve a legsürgősebb tennivalókat. A közvélemény számára érzékelhetően, kevés visszhang érkezett a felhívásra, mígnem Érdi Sándor, a Stúdió ’85 műsorvezetője a televízió nyilvánossága elé vitte a problémát. Indokolt-e az aggodalom? — tette fel a kérdést, s adatokat idézve, szakembereket megszólaltatva adta meg a választ. Az általános iskolában heti egy alkalommal, a gimnáziumban kevesebbszer tartanak énekórát, míg a szakközépiskolák és a szakmunkásképző intézetek diákjai nem részesülnek ilyen oktatásban. Bár az átlag még így is magasabb, mint például a Szovjetunióban vagy az USA-ban, ez mégse tévesszen meg bennünket. Ahogy Szokolai Sándor, a Kodály Társaság elnöke mondotta: nem szabad elvesztenünk azt, amit már elértünk. Hogy nemcsak az énektanítással, hanem általában az esztétikai neveléssel van gond, arról tudósított a következő riport, amely a vizuális kultúra kétségbeejtő állapotára hívta fel a figyelmet. Az volt az egyetlen konkrétum, amit a kérdéssel kapcsolatban Szabolcsi Miklóstól, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatójától megtudhattuk, hogy az amúgy is feszes tanrend nem bírná el az óraszámok növelését. A ködös, távolba vesző koncepció, amely a speciális iskolák létrehozását ígérte, nem hangzott túl meggyőzően, így érezhette Érdi Sándor is, mert a Stúdió ’85 ősszel visz- szatér a témára. LÍY6 Aid. Ezeken a hasábokon a televízió műsoraihoz fűzünk véleményt, ezért némiképpen formabontásnak számít, hogy ezúttal nem egy adásról, hanem annak hiányáról szólunk. Ez pedig az a július 13-án, Angliában és az Egyesült Államokban egy időben lezajlott, több mint 10 órás rendben. Az efeletti felbuzdulás már odáig fajult, hogy a lányokat alig lehet lebeszélni arról, hogy mindennap hajat mossanak. — Bár nem hátrányos helyzetű gyerekeknek, hanem egyszerűen olvasótábornak hirdettük meg a monori-erdei kiruccanást, vagyis óvakodtunk a megkülönböztető jelző használatától, a gyerekek mégis nagyjából tisztában vannak saját helyzetükkel, illetve azzal, amit az emberek gondolnak róluk. Ezt példázza az az eset, amikor az egyik kislány csokoládét vásárolt a közértben, s kifelé jövet visz- szafordult, hogy a maradék pénzét is elköltse. Társai lebeszélték róla, mondván: ha bemész a kezedben a csokival, azt fogják hinni, hegy loptad. Családostul Elérkezett az ebéd ideje, mindjárt útnak indulnak a főút melletti maszek vendéglőbe, amelyet tízperces erdei sétával lehet elérni. Kikászálódik az egyik faházból a Pula család négy tagja is, két fiú és két lány, akik tavaly és az idén is együtt jöttek el. Két testvérük van még otthon. Beállnak a sorba, izgatottak, hiszen nemcsak az óra, a gyomruk is jelzi már a delet. Ebéd után a közeli strand a cél, napozás, fürdés, játék a program. Sok ilyen klub, sok ilyen tábor kellene még! jótékonysági koncert, amelyet a világ legnevesebb popzenészei adtak az afrikai éhezők megsegítésére. A Live Aid névre keresztelt eseményt — melytől komoly anyagi hasznot remélnek, amelyet élelmiszertermelést ösztönző beruházásokra fordítanak — több, mint egymilliárd ember nézhette végig. Az egyenes adást a világ televíziós állomásainak 95 százaléka közvetítette, sőt arra is volt lehetőség, hogy a kezdeményezéshez csatlakozva egy moszkvai stúdióból be- játsszák az egyik szovjet popegyüttes műsorát. A magyar televíziónézők azonban mindebből semmit nem láthattak. Nem politikai megfontolásokból, s nem is azért, mert elviselhetetlen Nagy Lászlóra emlékeztek Nagy László születésének 60. évfordulóján szerdán a Farkasréti temető művészparcellájában felavatták a költő síremlékét. A barátok, pályatársak, tisztelők előtt a budapestiek, valamint a Fővárosi Tanács nevében Farkasinszky Lajos elnökhelyettes mondott beszédet a síron magasló fejfánál, amelyet Szervátiusz Tibor szobrászművész mahagónifából faragott. A barátok és a család nevében Ratkó József, József Atti- la-díjás költő méltatta lírai ih- leteítséggel Nagy László most is ható életművének jellemzőit, azt a „szavakból rakott ronthatatlan várat”, amelyet a költő emelt. Kis VIT Pusztavacson Az ifjúsági szövetség felhívással fordul a korábbi világ- ifjúsági és diáktalálkozók magyar küldötteihez: a KISZ Központi Bizottsága, valamint Pest, Szolnak és Bács-Kiskun megyei bizottságai találkozóra hívják a korábbi VIT-ek magyar résztvevőit. A találkozót Pusztavacson az ifjúsági szövetség VIT-centrumában, a Képes Űjság békefesztiválján rendezik meg augusztus 3-án a moszkvai XII. világifjúsági és diáktalálkozó zárónapján. A vendégeket családjukkal együtt várják a találkozóra és a békefesztiválra. Kérik azokat, akik nem tudnak elmenni, küldjék el VIT-es élményeikről és életútjukról szóló levelüket a KISZ KB címére (postafiók 72. 1388.). A levélben írják le néhány sorban, hogyan alakult pályájuk, életük. A jelige: Mire vit-tük? anyagi megterhelést jelenteti volna, hiszen például az osztrák tévé ingyen jutott a műsorhoz. Az ok sokkal prózaibb. Mint a televízió szórakoztató főosztályának helyettes vezetője nyilatkozta a rádióban: házon belül elkallódott az a telex, amelyet az egyik amerikai tévétársaság küldött az átvétel lehetőségéről! Hogyan fordulhatott elő ez a példátlan eset? — arról nem esett szó. Mint kiderült, mégsem maradunk műsor nélkül, mert a Magyar Televízió már megkapta azt a hivatalos értesítést, miszerint teljesen ingyen rendelkezésre bocsátanak egy négy óra terjedelmű videofelvételt. Szerencsére ez a telex nem veszett el! K. L. Tizennégy forduló * Uj otthonban a múzeum Űj otthonba költözött a húszesztendős Kéktói Múzeum Szigetszentmiklósan. Az ófaluhan lévő jellegzetes paraszíhá- zat a tanács adta a honismereti körnek. A tagok beiül teljesen felújították az épületet, átköltöztették és újra rendezték az anyagot. A hosszú folyosót, a három szobát megtöltő gyűjtemény átszállítása nem volt egyszerű feladat. Tizennégy teherautó fuvarra volt szükség, hogy minden tárgy, dokumentum a helyére kerüljön. A szállítók a munkát ingyen vállalták. A honismereti kor tagjai is több száz óra társadalmi munkát végeztek. Képünkön: Az egykori népviseletet már csak a múzeumban lehet látni. Vöő Imre Kövess László Tv-figyelő Kiáltvány. Néhány hete öl■ Heti filmtegyzetb A hamiskártyások fejedelme Jan Nowicki (jobbról) és Andrzej Pieczynski, A hamiskártyások fejedelme főszerepői. Se szeri, se száma a játék- szenvedéllyel foglalkozó, vagy azt valamilyen formában érintő művészi alkotásoknak. Az irodalom, s nyomán a film, alaposan körüljárta már ezt a témakört. ,De körüljárták a gondolkodók is, különböző teóriákat állítva fel a játékról, a játék ösztönéről, szenvedélyéről. S ez még csak a téma egyik fele. Mert a szerencsejátékok — külön kategória. Rulett és kártya, minden változatban. Legendáktól övezetien, tragédiáktól kísérve. Egyetlen éjszaka eljátszott hatalmas vagyonok, családi ékszerek, ezer holdak, eljátszott becsület, tisztesség. Ki ne olvasott volna erről? S ki ne ismerné a filléres alapon játszott ulti vagy huszonegy izgalmát, a lóverseny, az ügető semmivel sem hasonlítható légkörét? Dosztojevszkij regénye, A játékos, Krúdy, Kellér Andor novellái, regényei, korrajzai Szemere Miklósról, a Monarchia leghíresebb kártyásáról és lóverseny-játékosáról, vagy az újabb termésből Csurka István és Rákossy Gergely „paci” könyve, az Így, ahogy vagytok! — megannyi kitűnő alkotás, s az érdeklődőt olyan világba vezeti, amelyet bár nem vállal, nem él át, mégis rokonszenwel és némi borzongással figyel. Az új lengyel film, A hamiskártyások fejedelme, ebbe a világba vezet — de már nem a szenvedély, hanem a bűn oldaláról mutatja be a kártya világát. „A kártya papjai miséznek” — irta Kosztolányi, aki maga is szenvedélyes játékos volt. Itt a hamis kártya papjai miséznek, a balekok, a gyanútlanok játék- szenvedélyét kihasználó dörzsölt zsugásak kopasztják meg áldozataikat, s ezekhez a partikhoz .már bűn és vér is tapad. Jan Purzycki forgató- könyve és Sylvester Checinski rendezése egy olyan hazárdjá- tékost jjuitat be — a Nagy Mestert —, aki bár a szakma fejedelme, mégis magányos, társtalan ember. Hideg fejjel kidolgozott trükkjei, csalásai, s az általuk besöpört nyereményeiken elérhető „nagy élet” mintha csak pótszerek volnának, a társat, a barátot pótoló kényszermegoldások. Ez az épp a börtönből szabadult zsugakirály majdhogynem szimpatikus ember. Vagy legalábbis nem ellenszenves. A kisstílű, kisvárosi hamiskártyást, a csupa görcsös akarat és erőfeszítés kis taxisofőrt is úgy veszi maga mellé, mint akinek szüksége van valakire, tanítványra, társra, hogy átadhassa neki a fogásokat, trükköket. És mégsem szimpatikus a Nagy Mester, mert ezt a kis féreg hamiskártyást sem szánja igazán, hanem adott pillanatban habozás nélkül kifosztja. A film kitűnően megcsinált alkotás. Ha emlékeznek még a fiatal Juliusz Machulski Va banque -című, lélektani szálakkal átszőtt bűnügyi filmjére, akkor ismerősnek fogják találni Checinski filmjét is. Fordulatokban, izgalomban itt sincs hiány, de a kártyások lélektanát, a játék rotnboló szenvedélyét is érdekesen elemzi a film. Nagy segítség ebben a két kitűnő főszereplő, a Nagy Mestert játszó Jan Nowicki (sok magyar filmből ismerősünk), aki kiválóan alakítja ezt a furcsa, zárkózott, boldogtalan, szomorú magányos hőst, és a tanítványát játszó Andrzej Pieczynski, aki pszichológiai tanulmányt ad egy gátlásos és mégis gátlástalan emberkéről. Sárkányölő Nem oly rég láthattuk a mozikban a több kora középkori hősi énekből, mondakörből, legendából összeötvözött történetű, látványos és terjedelmes Excalibur című filmet. Az Arthur király lovagjairól, a félelmetes varázslóról, Mer- linről, a varázskardról, az Excaliburról szóló mese különös, véres, sejtelmes, vad és szenvedélyektől áthatott világba vezetett bennünket. Most mintha e film folytatását vagy társát látnánk a Sárkányölő című amerikai filmben. Az alaphelyzet ismerős: a zord, sziklás hegyek között él a sárkány, amelynek évente egy szüzet kell feláldozni, s akkor nem támad a király birodalmára és székvárosára. A félelmetes szörnyet senki nem képes legyőzni, mígnem egy öreg varázsló, Ulrich ifjú tanítványa, Galen (a megsemmisülésből visszatérő, feltámadó Ulrich segítségével) végez vele. Megmenekül a város, megmenekül a királylány, Galen szerelme, s fellélegezhetnek az alattvalók: nem lesz több áldozat. Az effajta mesék szimbolikája eléggé átlátszó, de mindig hatásos. Ha nagyon akarjuk, akkor belemagyarázhatjuk a történetbe a közösségért hozandó egyéni áldozat jelképességét, meg azt is, hogy itt az ősi manipulálásról is szó van, hogy ti. a királylány nem kerül a sárkány áldozatául kisorsolandó nevek listájára, meg hogy az ifjú ártatlanság és erő fölébe képes keveredni a gonosz hatalmaknak, stb, stb. Az igazság azonban az, hogy a Matthew Robbins rendezte film meglehetősen primitív. Nem azért, mert a többször megjelenő sárkány makettje nem elég félelmetes (időnként inkább megnevettet, mintsem megijeszt), s nem is csak azért, mert maga a sztori elég bugyuta. Elsősorban úgy értendő ez a primitívség, hogy a film mondandója, használjuk a kissé fellengzős kifejezést, a gondolati mélysége se- kélyes. gyermeteg. Minden szándéka ellenére, néha épp a legizgalmasabbnak szánt jele- netekben, terjengős és unalmas. Abigél Sok éve, hogy a Szabó Magda regényéből írt, Zsurzs Éva rendezte tévésorozat sikert aratott. Az akkor négyrészes filmnek most egy rövidített, kétrészesnek mondott, de így is csaknem háromórás változata látható a mozikban. A tömörítés még izgalmasabbá tette a filmet, a kalandfilm- jelleg erősebben kidomborodik így — tehát a mozisiker is igen valószínű. lakács István
