Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-16 / 165. szám

1985. JtJLlUS 16., KEDD Kerthelyiséggé varázsolt iskolaudvar Barátságokat kovácsoló nyáreste Fenyves és tölgyfaerdő kö­zött kanyarog az út Budaje- nő felé. A kisközség szeré­nyen megbúvik a budai he­gyek árnyékában. Ezen a hét végén hangos volt a környék. Aki csak tehette, ott nyüzs- gött a kétnapos nemzetiségi találkozó helyszínén. Első iga­zi nyári nap köszöntötte részt­vevőket. Az iskola szabadtéri színpada körül érdekesen ala­kították ki a teret. Kerthelyi­séggé varázsolták az udvart. A színpadot karéjban vették körül a székek, asztalok. Már az elrendezés is jelezte: itt valóban találkozóról van szó, ahol lehet a műsor után be­szélgetni, vidám zeneszó mel­lett kortyolgatni. — Hagyományt szeretnénk teremteni — mondja Szilágyi Tiborné iskolaigazgató, egyút­tal a művelődési ház vezető­je. — Másfél évtizede voltak az első próbálkozásaink. Tu­lajdonképpen az utóbbi öt esztendőben sikerült az ösz- szejöveteleket rendszeressé tenni. Azóta igyekszünk jel­legzetes arculatot kialakítani. Szeretnénk, ha mindenki jó­kedvűen szórakozna. Ugyan­akkor a háromórás műsort úgy állítottuk össze, hogy az reprezentálja hazánk vala­mennyi tájegységének nép­művészetét. A Tápió mentét a tápiószecsőiek képviselik, Kalocsa színességét hozták az öregcsertői ek, a babarciak, a helyi gyermekcsoport és az NSZK-beli bachnangi fúvós- zenekar a német nemzetiségi táncokat, dalokat nyújtják. Pilisszántóról érkezett a szlo­vák énekkar. Miközben beszélgetünk, kö­rülöttünk sürög a község ap- raja-nagyja. Érkeznek a ven­dég együttesek. Nagy az iz­galom. Szerencsére hétágra süt a nap, nem kell attól fél­ni, hogy az időjárás közbe­szól. Forognak bemelegítés­ként a színes szoknyás lá­nyok, próbálnak a zenészek, hamarosan kezdődik az elő­adás. — Három esztendeje ké­szült el az Iskolaudvaron a szabadtéri színpad — folytat­ja az iskolaigazgató. — Ez valóban ideális környezet az ilyen rendezvényeknek. Saj­nos, a művelődési házról sok jót nem mondhatok. Már ré­gen felújításra szorulna, de nem futja a költségvetésből, így aztán megpróbáljuk az iskola és a közművelődés te­vékenységét egymáshoz han­golni. Ezeken az alkalmakon is nem titkolt a célunk; a kellemes Időtöltés mellett a helyi művelődést is szolgál­juk. Kinyitottuk az iskola ka­puit mindenki előtt. Megérkeznek az együttes­vezetők. Rövid tanácskozást tartanak. Kibontakozik a csaknem háromórás műsor körvonala. — Úgy válogatunk, ahogyan a helybéliek kívánják — szól Ofella Sándor, a tápiószecsői együttes vezetője. — Sokfelé járunk az országban. Megta­nultuk, hogy a műsorok szer­kesztésénél fontos az idő is. Akár egy estére valót is el­táncolunk, de vannak rövi- debb számaink is. Mindig örü­lök, amikor egy közösség ilyen kedvvel várja a nép­táncosokat — A szomszédból, Pilisvö- rösvárról ugrottam át — Pilisszántói énekesek. mondja Wenzl József. — Nem tudok nemet mondani a hívá­soknak. Lassan a környék va­lamennyi nemzetiségi tánccso­portját gondjaimra bízzák. Két esztendeje próbálunk a budajenőiekkel egy kis együt­test létrehozni. A kicsinyek még kezdők, botladoznak, de előbb-utóbb megtanulják a szép táncokat, énekeket. — A szlovák folklór jelleg­zetességeit mutatjuk fel — kapcsolódik a beszélgetéshez a pilisszántói csoport vezető­je, Szivek Istvánná. — Több csoportunk van. Az egykori dalokat énekeljük, melyeket nagyanyáinktól tanultunk. — Százhetven kilométert utaztunk, mire megérkeztünk erre a szép helyre — szól Ka­lapos István, az öregcsertőiek vezetője. — Nálunk az egész falu táncol, a legkisebbektől az idősekig. — A szép kalo­csai ruhákat féltő gonddal őrizzük, hiszen az mindenki­nek a saját keze munkája. Ebben a budai községben szeretnénk bemutatni a mi vidékünk táncait, énekeit Az udvaron kezdés előtt már jó a hangulat. A babarci két zenész kislány, Heil Mónika és Schmidt Tünde ar­ról beszélget, hogy ma már a lányok is szívesen tanulnak a fúvós hangszereken játsza­ni. — Minden együtt van, kez­dődhet az előadás — jelenti Mezei Imre, aki a rendezők között szorgoskodik. — Hogy Tánc közben. Zsedényi Ferenc felvételei miért tartom nagyon jónak az összejövetelt? Mert ilyenkor eljönnek a környékbeliek, ba­rátságok szövődnek. Megis­merhetjük az ország külön­böző vidékeinek népművésze­tét ■— ez sem kevés. — Szeretnénk nyitni ország­világ felé — fejtegeti Tamás Endre, a Hazafias Népfront helyi elnöke, aki nagyon so­kat tett azért, hogy sikeresek legyenek az összejövetelek. — Egyre több együttest meghí­vunk, akik tudnak, el is jön­nek. Számomra a legfonto­sabb, hogy közösség ková- csolódik ezeken a nyári esté­ken. A népművészet szépsé­geinek felvonultatása pedig erősíti: mennyi érték van szunnyadóban, milyen fontos a régmúlt emlékeinek őrzése, hogy tartalmasabban élhessük a mát Erdősi Katalin A vidéki példa Rocksztori A magyar rockzene — mint annyi más —, fővároscent­rikus. Egy vidéki társulat, bármily tehetséges is, csak nagy küzdelmek árán kerül­het a műfaj élvonalába. Ez eddig igazán csak az Eddá­nak sikerült. Sok-sok kudarc, csalódás kíséri a feltörekvő vidéki zenekarok útját, példa lehet erre a pomázi Névtelen Nulla együttes is, pedig ők viszonylag közel vannak a tűzhöz. Kozma Gábor újságíró ha­marosan megjelenő könyve, a szombathelyi Lord együttes történetén keresztül világít rá a roekszakma ellentmondásai­ra. Hű képet kapunk a könyvből, hogyan taszították ki maguk közül a „nagyok” a feltörekvő, tehetséges csapa­tot. (A Lord együttes egyéb­ként több sikeres koncertet adott már megyénkben is.) Pedig nincsenek zenei tudás híján, erre hiteles bizonyí­ték, hogy ausztriai koncert­turnéjukat a vendéglátók nagylemezen örökítették meg. Mindezt fel lehetne fogni Vas megyei belügynék is, ha a szerző nem tekintene mesz- szebbre szükebb pátriájánál. A könyvben ' országos hírű szaktekintélyek — például Sebők János — és rock-sztá­rok —, többek között Schusz- ter Lóránt, Som Lajos — nyilatkoznak a rockélet e fe­szítő kérdéseiről, M. N. P. Rádiófigyelő GONDOLAT — JEL. A rá­dió kulturális hetilapja a nyári melegben sem mondott le arról, hogy magvas műso­rokat közvetítsen. Mi több, ér­dekes jelenség figyelhető meg a szerkesztőség háza tájékán. Egyre inkább olyan riporto­kat, összeállításokat hallha­tunk, amelyek nem elégednek meg a felszínes szemlélődéssel. Egy-egy témát több oldalról is megközelítenek a szerkesztők. Hisznek benne, hogy a még oly kényes kérdéseknek is utána lehet járni. Néhanapján az áttételes közvetítés útját járják. Mert senki sem gondolná, hogy vé­letlen volt például a legutóbbi adásban a kitekintés a világ könyvkiadására. A kiadói te­vékenység olyan újdonságai­ról esett szó, ami nálunk még nem is hírlik. A profitváltást a videotechnika térhódítása jel­zi. A legnagyobb kiadók ma­napság Nyugat-Európában a hagyományos munka mellett a kábeltelevíziózást is maguk­hoz ragadnák, nem beszélve a műholdas tévéközvetítésekről. S miután sok mindent megtud­tunk, mi történik a nagyvilág­ban, következhetett a hazai körkép. Kiadás és terjesztés nyűge gátolja a kibontakozást, nem beszélve a postai mono­polhelyzetről. Érdekes módon Siklósi Nor­bert, a Lapkiadó Vállalat ve­zérigazgatója védelmébe vette a postát. Pedig éppen az új­ságírók tudják igazán, mennyi gondot okoz a szerkesztősé­geknek, hogy naponta érkez­nek a hírek: mikor, hová nem ért el időben — az is előfor­dul, hogy egyáltalán nem vi­szik ki — a Pest Megyei Hír­lap. A riport nyomán valóban Valósággal szenvedélyévé vált a zene Tízezer lépéstől az Üvegtörőkig Szép Istvánnak nincs esélye arra, hogy bekerüljön a Gui- ness book-ba a Legek könyvébe, hiszen ahhoz legalább az kell — mint a televízióban is láthattuk —, hogy valaki a víz alatt hegedüljön, gépkocsival vagy motorcsónakkal ugrasson akadá­lyokat, vagy szédítő magasságból vesse le magát a mélybe. Az ő teljesítménye sokkal köznapibb, értelmesebb, s ezért: érde­kesebb. Leltári íveken — Tizenöt éves koromban, 1970. június 27-én, szombaton délelőtt Veszprémben vettem meg az első hanglemezemet — mondja a százhalombattai mű­velődési központ népművelője. — Ott töltöttem a szakmai gya­korlatot, vegyipari szakközép- iskolába jártam. Jól emlék­szem, hetven forintba került az Omega együttes Tízezer lé­pés című albuma. Nekem csak 66 forintom volt, úgy kértem még hozzá négyet. Ez volt hát az első lemez, az utolsó pedig, az 1796., amit a múlt héten vásárolt, Hazel O’Connor Uvegtörők című al­buma. Ennyi korongot nem meghallgatni, de számon tarta­ni is komoly erőfeszítésbe ke­rülhet. A Hotel Oktán magnós­klubjában, ahol beszélgetünk és ahol Hi-Fi-torony, magnók, hangfalak, lemezjátszók, meg­annyi kazetta és szalag uralja a parányi teret — hatalmas leltártömböknek is beillő fü­zetek mesélnek a nem min­dennapi gyűjteményről. A rub­rikákban nemcsak a lemezek gyári száma, címe, kiadója szerepel, hanem az is, hogy hol és mennyiért vásárolta meg. A komoly- és könnyű­zenei csemegék mellett pró­za- és verslemezek színesítik a skálát. — Bázakerettyén egy Zala megyei faluban születtem. A környéken nekünk volt először sztereó lemezjátszónk. A szü­leim főleg operettet és magyar nótát hallgattak. Nem lettem nótakedvelő, viszont ők meg­ismerték Szörényi Leventét és megtudták, hogy ki az a Zorán Sztevanovity. A sorsomat meg­határozta, hogy beleszerettem, az énektanárnőmbe. Megpró­báltam komoly fiatalembernek látszani, olyannak, aki kiemel­kedik az átlagból. Rákaptam a komolyzenére. A tanárnő el­ment az iskolából, de Mozart és a többiek maradtak. — Középiskolás koromban alig volt pénzem lemezre, ezért praktikákhoz folyamodtam. Én vettem meg az öcsém és a ma­gam bérletét, és ami megma­radt a százasból, azt megtart­hattam. Ennyivel még nem le­hetett bemenni a hanglemez- boltba, ezért azt füllentettem a szüleimnek, hogy a kollé­giumban eszem. Valójában nem fizettem be a menzát, ami ha­vi 150 forintot eredményezett. A gyűjtemény akkor kezdett igazán gyarapodni, amikor a már 18 esztendős Szép István a százhalombattai DKV-ba ke­rült szivattyúkezelőnek. La­kásra nem volt gondja, helyet kapott a munkásszállón, az étkezést letudta a gyári ebéd­lőiben. Féltett darabok — Akkor már gyógyíthatat­lan szenvedélyemmé vált a ze­ne. Olyannyira, hogy képes vol­tam végigböngészni a lexikont azért, hogy megfelelhessek a TV Zenei klubjában feltett kérdésre: soroljon fel minél több 1810-ben született zene­szerzőt. Amint Antal Imre megkapta a levelemet, behívott a stúdióba, ahol együtt mutat­kozhattam a zienei élet jeles képviselőivel. A rádió nyer ma? című játékán is többször részt vettem. A lemezek pedig egyre gyűltek, közöttük sok féltett darab, mint például az Uriah Heep első hét albuma, vagy Muszorgszkij: Egy kiállí­tás képei című zeneművének négyféle változata, feldolgozá­sa. ■— Ennek az növeli az érté­két, hogy sok utánajárással si­került megszereznem — mu­latja fel a legendás TASTE együttes montreux-i koncert­jének felvételét. Végül Pesten, egy maszek üzletben vettem meg, felárral. Amikor telefo­non érdeklődtem, akkor még csak 250 forintba került, ami­kor elmentem érte, akkor már 450-et kóstált. Tudták, hogy komolyan érdekel, vidékről jö­vök, hát ráhúztak a kettesre egy vonást, úgy,, mint a vásott kisdiákok, akik jóra tudják Ja­vítani az elégséges osztályzatot az ellenőrző könyvben. Sajnos ki van szolgáltatva a gyűjtő. Sokszor nem merem megmon­dani, hogy mit keresek valójá­ban, mert egyből drágább lesz. Ügy teszek, mintha csak néze­lődnék, elégedetlen képet vá­gok, majd a döntő lélektani pillanatban kérdezek rá az árá­ra. Jobb a helyzet, ha külföl­dön, például Jugoszláviában sikerül megvenni az áhított korongot. A zene valóban nem ismer határokat, mint ahogy Szép István gyűjteményében is meg­találhatók a föld 12 országá­ban kiadott hanglemezek. A legbecsesebb kincse azonban olyan, amelyhez Magyarorszá­gon bárki most is hozzájuthat, ha végigböngészi egy nagyobb hanglemezbolt kínálatát. Ez pedig Szabolcsi Bence: Musica Mundana című szép kiállítású, hatlemezes albuma. Alcíme: ritmus, dallam, érzelmek és formák összefüggései a világ zenéjében. — A magamfajta emberek, akik nem olvassák a kottát, nincsen semmiféle alapkép­zettségük, egyszerűen csak örömüket lelik a muzsika hall­gatásában — azok sokat tanul­hatnak belőle. Nekem is segí­tett abban, hogy még köze­lebb érezzem magam a zené­hez. Munkásszálláson Szép István most a százha­lombattai művelődési központ­ban dolgozik. A szivattyúke­zelés, majd tízéves számítás- technikai múlt után tulajdon­képpen a hobbijával foglalkoz­hat főállásban. A magnósklu­bot, a zenei stúdiót, a Magyar Rádió baráti körét vezeti, archiválja a városról szóló mű­sorokat, zenei vetélkedőket szervez, s olykor mint lemez­lovas is bemutatkozik. És per­sze továbbra is hódol szenve­délyének. Ha így folytatja, ak­kor hamarosan begyűjtheti kétezredik hanglemezét is. Mindennek persze ára van. Spórol a gyomrán, a ruházko­dáson és tizenkét esztendeje lakik munkásszálláson. Har­mincéves. Kövess László jó lenne tovább gondolni a terjesztés korszerűsítésének lehetőségeit. Ez lenne az olva­só és a lapkészítő közös érde­ke. A műsor vezetője, Osgyá- nyi Csaba félidőben érkezett Szentendrére. Arra kereste a választ, miként bírja el a Du­na, menti kisváros az egyre nagyobb méreteket öltő ide­genforgalmat. Szentendre csú­cson avagy gödörben? — hangzott el a kérdés. Magam részéről a felívelő jelzőre sza­vaznék. Ugyanis annyira sar­kítva, mint ez esetben történt, semmiképpen nem lehet érté­kelni a szentendrei nyarat. Évek óta azon munkálkodnak a szakemberek, hogy egyfajta fesztiválhangulat bontakozzék ki a kisvárosban. Bár Szabó Ferenc, a szentendrei tanács művelődési osztályának veze­tője Varga Pál mikrofonja előtt szólott a helybéliek gond­jairól, mégis a kellemesebb oldalt ecsetelte. Azt, hogy a mind több színvonalas ese­mény a város jó hírnevét kel­ti és öregbíti. Az itt lakók is büszkék arra, hogy fesztivál- város van kibontakozóban — még ha az néha nagy nyüzs­géssel, kellemetlenségekkel is jár. A műsor erénye, hogy to­vábbgondolkodásra invitálja a hallgatót. A következő adá­sokban kiderül, hogy mennyi­en érdeklődnek a feldobott, valóban fontos témák iránt INGÁZÓK. Ez a címe Beke György kötetének, ame­lyet ezúttal rádiós feldolgozás­ban hallhatunk. Igaz, a késő esti órákban és a harmadik műsoron, de úgy látszik már ez a sorsuk a drámai műfa­joknak. Bozó László rendezé­sében, jeles szereposztásban bontakozik ki a történet. (He­gedűs D. Géza, Tolnai Klári, Kútvölgyi Erzsébet, Mádi Sza­bó Gábor, Kállai Ferenc nevei jelzik a rangos szerepeket.) Egy fiatalember egyéniségte­remtő útjának lehetünk tanúi a játék során. Er. K. Nemzetközi gitárfesztivál Az idén augusztus 3. és 18. között rendezik meg Eszter­gomban a hagyományos nem­zetközi gitárfesztivált és sze­mináriumot: 26 országból 300 részvevőt várnak. Akárcsak az előző alkalmakkor, most is Lengyelországból, az NDK-ból, Csehszlovákiából, Angliából és Görögországból jelentkeztek a legnépesebb csoportok. Kubá­ból,. Kanadából, Mexikóból, a Szovjetunióból, Izraelből, Ja­pánból és Argentínából is jön­nek gitárosok. Köztük világ­hírű mestereket, zeneszerzőket is várnak a találkozóra, akik­nek jelenléte tovább öregbíti a nemzetközi találkozó rang­ját, hírnevét. A kétévenként megrendezésre kerülő eszter­gomi fesztivál eddig is figyel­met keltett közeli és távoli or­szágokban egyaránt. Szovjet és Csehszlovák, japán és brazil, görög és kubai szaklapok fog­lalkoztak több alkalomma] is a vállalkozás jelentőségével. Az angol BBC televíziója pedig többször is műsorra tűzte a. fesztivál hangversenyein ké­szített felvételeket. Az idei kurzus művészeti vezetője ismét Szendrey-Kar- per László, kétszeres Liszt-dí­jas, érdemes művész lesz. Ez­úttal is elsősorban a magyar zenei oktatás legújabb eredmé­nyeinek megismertetése, a ha-r zai és a külföldi gitárművé­szek továbbképzése a célja az esztergomi találkozónak. A nemzetközi fesztivál sze­replőd nem csak Esztergom­ban, hanem más településeken, többek között Budapesten, Du­naújvárosban, Salgótarjánban, Szekszárdon, Rétságon és Bé­késcsabán tartanak hangver­senyeket. A nagyszabású fesz­tivál ünnepélyes záróhangver­senyét augusztus 17-én az esz­tergomi bazilikában rendezik meg; ott és akkor a hallgatók­ból alakított 200 tagú gitár- zenekart hallgathatja majd a közönség.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents