Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM 1985. JÚLIUS 15., HÉTFŐ Változás a domonyi közművelődésben Nyitva a ház napközben és este Mi vagyunk a betegért, nem fordítva! Moziban talált hivatására Olvasóink rendszeresen ér­tesültek arról, hogy Domony közművelődésében valami megváltozott. Nem múlik el hét esemény nélkül. Nyugdí­jas-találkozó, amit a nyugdí­jasklub megszervezése követ. Vidám, táncos műsoros ren­dezvény a szociális otthonban. Juniális a sportpályán. Ala­kuló ifjúsági klub. Fotós hely- történeti gyűjtés és kiállítás. A népdalkor rendszeres fellépé­sei, próbái. Folytathatnánk a sort. Mi lehet a kedvező vál­tozás oka? A tárgyi feltételek a régiek. Az egykori magtár­épületből kialakított művelő­dési házban jelenleg is egy nagyterem van. Marta a rozsda Sztraka Pál domonyi fiatal­ember megpróbálja kíváncsis- kodásomat kielégíteni. — Már­cius eleje óta új igazgató van a művelődési házban. Nincs könnyű helyzetben, de a lel­kesedése, a tenniakarása sok domonyi embert meggondol- koztatott. — Mi is meg tud­juk mindazt csinálni, amit a szomszéd falvakban tesznek. Én például Kovács István ba­rátommal az épület két helyi­ségének tatarozását vállaltam el, s így lesz klubhelyiség, ahol egyaránt elférnek a nyug­díjasok meg a fiatalok is. Sokan kapcsolódtak be a különböző munkákba. Nem volt az intézménynek vécéje. Meg kellene építeni. Rumbach Jenő geszvezetőnek egyetlen kikötése volt. — Ha a föld­munkát a falu elvégzi, a többi a mi dolgunk! — Ennyi elég volt biztatásnak. Fiatalok — köztük igen sok cigányfiatal kát, hogy reggeltől estig A minap vasutasok utaztak Isaszegre. A Hatvan—Salgó­tarjáni Pályafenntartási Fő­nökséghez tartozó területi dolgozókat hívták meg vas­utasnapi ünnepségre. Az or­szágos eseményekről lapunk más oldalain olvashatnak. Negyven nyugdíjast is érte­sítettek, jöjjenek el közéjük. Az állomás mögött van az egyes pályamesteri szakasz telepe, amely kicsinosítva, be­lül korszerűsítve fogadta az érkezőket. Jelezvén, hogy az utóbbi időben javult a pálya- fenntartási dolgozókról való gondoskodás. Melegfürdő, főtt étel, a szállításhoz gépkocsik, a munka végzéséhez gépek állnak rendelkezésre. Amíg az érkezők elfoglal­ták helyüket a nagyteremben, Budaházi József társaságában bejártuk a telepet. Tőle hal­lottam, hogy amikor Lázár György, a kormány elnöke Isaszegen járt, elismeréssel szólt a látottakról és megje­gyezte, erre nem emlékezett, hogy korábban ilyen lett vol­na Isaszegen. Sok régi ismerőst fedeztem fel a közönség soraiban. Ér­keztek Nógrád, Heves sőt Bizonyára sokan vannak úgy a napraforgó- vagy tök- maggal, hogy ha elkezdik enni, nem bírják abbahagyni, amíg van a zacskóban. De hát a Szilasmenti Termelőszövet­kezetben éppen ennek örül­nek! A kerepestarcsai nagy­üzem élelmiszeripari főága­zata két évvel ezelőtt kezdte el az olajosmagvak pirítását és csomagolását. Olyan nagy kereskedelmi — áldozták fel a vasárnapju- emésztőt ássanak. A gesz is teljesítette ígéretét. Az is vonzó a faluban élők előtt, hogy nemcsak a műve­lődési házait próbálják korsze­rűsíteni, elfogadhatóvá vará­zsolni a fiatalok, hanem arra is futja erejükból, hogy má­soknak segítsenek. Egyetlen példa. A szociális otthon ke­rítését — amelyet évek óta mart a rozsda — olyan szé­pen lefestették, hogy Six Edit otthonvezető nem győzött há­lálkodni. Szolgálni jött Sétálok a faluban, s az is­kola előtt, gyerekek gyűrűjé­ben megtalálom a művelődési ház igazgatóját. Véber Gábort. — Nagy utat tettem meg az elmúlt években — mondja mosolyogva. — Amikor becsu­kódott mögöttem a vérségi klubkönyvtár a itala, s tenger­re szálltam, akkor is élt bennem az elhatározás, hogy néhány év után ismét a köz- művelődésben dolgozom majd. 1981 és 1984 között jár­tam Tajvanban, Indonéziában, megcsodáltam Szingapúrt, Thaiföldet, Sétáltam a Közel- Kelet és Észak-Európa váro­saiban. Ismerkedtem emberek­kel. Az élmények, megpróbál­tatások és sikerek egyaránt formáltak. Ügy érzem, az elmúlt esz­tendők nemcsak egyénisége­met ‘gazdagították, de önálló embert is faragtak belőlem, s megerősítették felismerésemet: az ember annyit ér. amennyit embertársaiért tenni képes. És hol tehetném a legtöb­bet, ha nem a népművelésben? Nem csodát tenni jöttem Do­Borsod megyéből is, de töb­ben voltak a környékbeli köz­ségekből. Ecker József Iklad- ról, Bagyin József és Csabai Pál Aszódról, Gyóni Lajos Do- monyból, Magyar János Túrá­ról, Kovács G. István Mária- besnyőről utazott el. Nagy Alfréd, a Miskolci Igazgatóság műszaki osztály- vezetője ünnepi beszédében többek között arról szólt, hogy a vasút mindig nehéz és veszélyes üzem marad, vannak igen kedvezőtlen munkakörülmények. A pálya­fenntartás dolgozóinak az a feladata, hogy évről évre megfeleljenek a pályatestek a biztonság követelményének. A szakszolgálat az elmúlt egy évben is helytállt, nőtt a nagy sebességű közlekedésre alkalmas pálya hossza. Az igazgatóság figyelmet fordít a munkásszállók fejlesztésére is. Az isaszegi és a gödöllői telepek állapotát javították. Kerepesi Pál, a főnökség ve­zetője kitüntetéseket nyújtott át. Összesen 83-an részesültek valamilyen elismerésben, öten lettek kiváló dolgozók, tizen­egyen élenjárók. Cs. J. igény merült fel, hogy az ere­detileg csak pár hónapra ter­vezett gyártást egész évre kel­lett bővíteni. Tavaly már 44 millió forint árbevételt köny­velhettek el ezekből a termé­kekből. Igen jelentős az üze­mi eredmény, hét és fél mil­lió forint. Kistarcsán új telep­helyet kaptak erre a tevé­kenységre, s ott távlati el­képzeléseiket is meg tudják majd valósítani. Lesz mit rág­csálni. monyba, hanem szolgálni. El akarok jutni mindenkihez, aki itt él, s közös gondolkodással kívánok hozzájárulni a domo- nyiak közérzetének javításá­hoz, ünnepeik megszépítésé­hez. miközben segíteni kívá­nom őket, hogy merjenek és tudjanak a lehetőségeikkel élni. Mondhatnánk, hogy nagy szavak. Lehet, Véber Gábor is erre gondol, mert a domonyi mindennapokról kezd beszélni. — Egyre többen veszik ész­re, hogy napközben, meg este is. nyitva találják a művelő­dési házat. Látják, hogy a padló tiszta, az ablakon be­süthet a nap, hogy egész nap itt vagyok a faluban, s min­denkit megszólítok. De hát egyedül mire mennék? Annak örülök a legjobban, hogy so­kan belekapaszkodtak a moz­dulatlanság kerekébe, s velem együtt próbálják előbbre moz­dítani. Jó kikötőbe — Jó szövetségesek a közép- iskolások. Grósz Kornél. Mató András, Pálinkás Tibor min­dennap bejönnek. Ungi Guuor számitógep-műszerész két tár­savai együtt a művelődési ház elektromos berendezéseiről fújja le a port, s a mostoha körülményes: , ellenére próbál valami korszerűt építeni. Hor­váth. Sámuel Lajos testvérével minden munkát elvállal, s el­sősorban a telepi fiatalokat mozgósítják. Valentinyi József, Huszár Márton a sportkör és a művelődési ház közötti kap­csolat erősítésén fáradozik. Valentinyi Mihály az MHSZ- szervezet részéről segít. Bagyin József, a nagyközsé­gi közös tanács elnöke, Novák Lászlóné főelőadó, Kopjás Györgyné kirendeltségvezető, Balatoni Dániel iskolaigazgató minden támogatást megadnak. Véber Gáborral sétálunk a főutcán. Figyelem az alig har­mincéves férfit. Még a gyere­kek sem tudják a köszönésben megelőzni. Többen is mond­ják. — Este bemegyünk a kul- túrba! — Az igazgató boldog. Ügy érzi, hosszú évek hajózá­sa után jó kikötőbe érkezett. Fercsik Mihály Ismét divat lett a kerékpáro­zás, Nagyon egészséges, de van szépséghibája is. Óvodás, isko­lás vígan karikázik az elhagya- tottabb utcákon. A merészeb­bek a forgalmasabb útra is ki­mennek. Ez bizony balesetve­szélyes. Nem egy esetben lát­tam, hogy egyirányú utcában előre-hátra gyanútlanul men­nek. Nem érzik a veszélyt. De a szülőknek előre kellene tud­ni. Akkor ne vegyenek kerék­párt? Zárják be gyerekeiket az udvarra? Óvodában, iskolák­ban tanítják már a forgalmi szabályokat a kis nebulóknak. De a gyerek mindig gyerek marad, és akkor sem fogja érezni a veszélyt. Tudni tudja, de természeténél fogva nem vigyáz. Ilyen a gyerek. Hiába mond­ja a szülő: Vigyázz, kisfiam, kislányom! A gyerek megígéri, de nem tudja betartani. Akkor mit tegyünk? A város már lé­pett. Van kijelölt kerékpárút, van sétálóutca a kis háromke- rekűn csücsülő prücsköknek, ro!tereseknek. De jó lenne vi­déken is legalább a gépjármű­A közeli napok csendes ese­ménye volt az egészségügy berkeiben a magyar anyák megmentőjeként tisztelt Sem­melweis Ignácra való emléke­zés. Az alkalom nemcsak a ki­válóan gyógyító és dolgozó em­bereit munkájának elismerésé­re adott okot, hanem a visz- szaemlékezésekre is. A kis há­zi ünnepségeken bizonyára sokan idézték fel olyan esemé­nyeket, amelyek örökre em­lékezetesek azoknak, akik át­élték. Mi most eltekintünk az ilyen történetek leírásától, és olyan valakiről szeretnénk szólni, aki eddig talán névte­lenül, de mindenki által be­csülve végezte felelősségteljes gyógyító munkáját. Az aszódi rendelőintézetben bizonyára sokan ismerik, ha névről eset­leg nem is Horváth Frigyes­nél aki a fizikoterápiás keze­léseket végzi. A betegek köré­ben már jóval kevesebben tud­ják, hogy ő a rendelőintézet csoportvezető asszisztense. Elnézés nélkül — őszintén szólva nem sze­retek hivalkodni ezzel a be­osztásommal, bár számomra megtisztelő ez a felelősségtel­jes feladat — mondta szeré­nyen. amikor munkájáról ér­deklődtünk. — A napi mun­kámon felül ebben a hivata­lomban a tizenöt nővér mun­kaidejét osztom be és ellenőr­zőm a munkafegyelmet is. — Feladatom a rendelőiiité- zet orvosi műszereinek tiszta­sági vizsgálata is, melyet szú­rópróbaszerűen végzek. Mon­danom sem kell, nem lehetek egy kicsit sem elnéző, hiszen ha nem steril egy műszer, ak­kor annak az alkalmazása be­láthatatlan következmények­kel járhat. Ezt az ellenőrzést a KÖJÁL is elvégzi. Szeren­csére az elmúlt csaknem egy évtized alatt szabálytalansá­got még nem találtak. Munkája kezdetére szívesen gondol vissza. Tulajdonkép­pen a véletlennek köszönheti, hogy védőnő lett. Szülei ere­detileg konzervipari munkás- ínak szánták. — Még gimnazista .voltam, amikor az egyik nyáron hir­detést láttán egy szegedi mo­ziban, amely az egészségügyi pályára invitálta a fiatal lá­nyokat. Az érettségi megszer­zése után 1952-ben már a Sze­gedi Állami Védőnőképzőben tanultam. Az ott töltött két év alatt nagyon megszerettem ezt a munkát. így jelesen képesí­tőztem. — A vizsgán megmondták, hogy csak oda mehetünk dol­gozni, ahová ők helyeznek. így kerültem életem első munka­helyére, Kartalra. Az iskolai tanulmányaim alatt megtaní­tották, hogy mi vagyunk a be­tegért, és nem fordítva. En­nek ott a faluban nagy hasz­nát vettem, hiszen önállóan kellett foglalkoznom a jöven­dő anyákkal, az újszülöttek­kel. — Akkoriban a falusi csö­veket más utcába terelni. Egy­két kevésbé forgalmas utcát lezárni a forgalom elől, vagy legalább egy-egy 40 km-es se­bességkorlátozó táblát kitenni oda. Akkor csökkentenénk a veszélyhelyzetet. Írom ezt azért, mert néme­lyik egyirányú utcában néha olyan sebességgel porzik el egy- egy kocsi, hogy a rendszámát se tudjuk leolvasni. Felnőtt ül benne. Bizonyára jogosítványa is van. Jól tudja, hogy tilosban jár, szemben a forgalommal, mégis jön-megy, mintha fő­úton lenne. Ő érzi a veszélyt, mégis megteszi. Kockáztat. Akkor mit várjunk a gye­rektől? Ugyanígy oda-vissza robognak a tizenéves szelid motorosok. Lehet, hogy ők ott­hon szelídek de amikor meg- ovagolják pléhparipájukat, na­gyon megbokrosodnak. Bizony ők is száguldanak eszeveszet­ten. Csak úgy röpködnek a kisgyerekek előlük. Néha még a járdán is ez a nagy harci helyzet. Elgondolkoztató dolgok ezek. Tenni is kellene valamit, mert utólag késő a bánat. Meg­előzni lenne jó! F. Nagy Piroska csemő- és terhesgondozás gyer­mekcipőben járt. Gyakoriak voltak az otthon szülő nők. Találkoztam olyannal is, hogy megrágták a kenyeret és pá­linkába áztatták, majd ezt szoptatták a kisbabával, ne sírjon! Nagyon hosszú ideig tartott a kismamák meggyő­zése arról, hogy a hathetes kortól már gyümölcslét adhat­nak, nem okoz megbetege­dést. — Azokban az években szin­te állandóan helyettesítenem kellett a szomszédos községek­ben, mert nagyon kevés szak­képzett védőnő dolgozott. Nem is tudom, hogy bírtam ener­giával. hiszen a területemen is, el kellett végeznem a mun­kámat. Csak egy jellemző sta­tisztikai adatot mondanék a helyzet érzékeltetéséhez. Azor- szágps adatok alapján Kartal a harmadik volt a hatvanas évek elején az egy családra ju­tó szüléseket illetően! — 1962-ben Aszódon fel­épült a rendelőintézet. Két év­vel később odahívtak dolgoz­ni. Kisebb-nagyobb kitérők után a gyermekgyógyászatra kerültem. Abban az időben ti­zenhét falu beteg gyermekeit gyógyítottuk. A gyermekgyó­gyász főorvosnő megtanított egy másik életigazságra is. Ar­ra, hogy minden beteghez tü­relemmel kell lennünk és min­dent meg kell tennünk azért, hogy ő egy- percre sem érez­ze úgy, hogy mi fáradtak va­gyunk! Eredményes kezelések Egy idő múltán lehetőség nyílt a szakellátás feilesztésé- re. Már akkor gondolta, hogy megpróbálkozna a fizikoterá­piás kezelés vezetésével. El­képzelését tett követte, és egy Alkalmas az egyensúlyozásra Gyalogsebes futógépely: ezen a néven mutatta be 1835-ben a Honművész című lap a kerékpárt, a napjaink­ban ismét egyre inkább ked­velt közlekedési és sportesz­közt. A százötven éve bemu­tatott szerkezet neve nem csupán fura nyelvújítási szó- facsarmány, hanem a való­ságra utaló,' igen képszerű elnevezés: a legelső, mai bi- ciklinkhez hasonló szerkezet két kereket egy deszkával kapcsolt össze, s földön ta­posva lehetett hajtani. Hasonló szerkezetek már korábban is ismertek voltak. A legkorábbi egy, az időszá­mítás előtti II. századból va­ló római domborművön lát­ható, igaz, ez a gyerekjáték inkább a mai roller őse, a két kis kereke közötti falapra le­hetett ráállni, s lábbal taszí­tani. A kerékpár ősének azt a kerekes falovacskát tarthat­juk, melyet 1791-ben a pári­zsi Palais Royal kertjében ho­zott divatba egy fiatalember. A kétkerekű lovacska nyer­gébe pattanva hol egyik, hol másik lábával lökött magán egyet, s ha jól sikerült, pár métert egyensúlyozva szaba­don gurulhatott. Az ilyen szerkezetek legna­gyobb hátránya az volt, hogy kormányozni nem lehetett. Óriási lépés a kerékpár fej­lődéstörténetében Drais erdő­mérnök 1817-es szabadalma, mely ezt a problémát meg­oldotta. Még mindig fából ké­szült a szerkezet, nem volt rugózása és a földre érő két lábbal kellett lökdösni. Ang­liában annyit változtattak raj­ta, hogy vasvázzal készítették el. A sportkedvelő angolok hobbyhorse-nak nevezték el. Valami ehhez hasonló volt a cikkünk elején említett gya­logsebes futógépely. Vagy öt­ven újabb esztendő kellett a talán legforradalmibb újí­tásig: 1863 körül Micheaux pedált szerelt az első kerékre. Így már igazi sporteszköz jött létre, alkalmas a hosszú ideig tartó egyensúlyozásra is. És igazi sportembernek kellett lennie annak, aki e keményen rázó szerkezeten (ne feledjük, az utak még nem aszfaltozottak), hódolt a moz­gás örömének. Aki tud ke­rékpározni, az tudja, hogy a tanfolyam elvégzése után meg­kezdhette az új tevékenységét. A felszerelt gépek korszerűek. Eredményesen kezelhetők ál­taluk a reumás és az ízületi elváltozások. Károm évtizede — Nagy segítséget jelent ez a környékbelieknek, mert nem kell Gödöllőre utazniuk. Szí­vesen végzem a munkámat, az idős nénikben az édesanyámat, a nyugdíj felé hajló férfiak­ban a férjemet, a fiatalabbak- ban a fiamat vélem felfedez­ni. Több mint három évtize­des tapasztalatból merítve, a beteg embereken jó érzés segí­teni és szavakkal nem mond­ható el, ha emiatt megbecsül­nek. Kovács I. Csaba Verseg Az iskoláért A vérségiek társadalmi mun­kája minden év végén tekinté­lyes összeget tesz ki, ha annak értékét forintra átszámoljuk. Sokan dolgoznak szívesen sza­bad idejükben, hogy lakóhe­lyük egy-egy középülete vagy annak környéke megújuljon, megszépüljön. Legutóbb az is­kola pályáját és az udvaron le­vő játékokat, sporteszközöket újították fel. A kézilabdapá­lyára salakot és agyagot hozat­tak, amelynek szétterítésében, majd hengerezésében a terme­lőszövetkezet helyi gépműhe­lyének dolgozói és a gumigyár néhány munkása szorgosko­dott. Ugyanakkor ott serény­kedtek a szülői munkaközösség tagjai is, akik a padokat, hin­tákat, kutat festették át. nagyobb sebességgel haladó gép nyergében könnyebben, biztonságosabban lehet meg­ülni, mint a lassúbb járású­ban. Ez is, meg a sebesség növelésének vágya is indokol­ta, hogy először kicsit, majd mind jobban növeljék a pe­dállal hajtható első kerék méretét. Érthető: a nagyobb kerék hosszabb utat tesz meg egy-egy fordulattal, mint egy kisebb. Jött a következő ötlet: hát­rébb helyezték a nyerget, és az első kerékvilla láncos fo­gaskeréken áttétel segítségével vitte a pedálra a hajtóerőt. Ez volt az úgynevezett ken­guru. A meghajtó pedálokat 1879-ben Lawson a két kerék közé helyezi. S az egyforma nagyságú kerekek közül a hátsót hajtja meg. Lényegé­ben kész a mai kerékpár. Még egy forradalmi újítás: Dunlop levegővel felfújt gumitömlőt tesz az abroncsokra. A ke­rékpár már rugalmas, gyor­sabb és készen áll arra, hogy tömeges játék legyen. Magyarországon már 1869- ben árusítottak Angliából^ be­hozott kerékpárokat. Nem sok­kal később megkezdődött a gyártás is: először a józsefvá­rosi Simon utcában, később Csepelen. A századforduló előtt már megalakult a ke­rékpár-kereskedők és iparo­sok egyesülése. Ugyanabban az évben, 1894. május 3-án, a városligeti Weingruber ven­déglőben a Magyar Kerékpá­ros Szövetséget is létrehozták. Mi is lehetett volna jobb rek­lám, mint a sport? Két év­vel később a kontinens akkor talán legmodernebb verseny- pályája, a Millenáris is fel­épült. Az 1896-os első újkori olimpia egyik versenyága volt a kerékpározás. SMoÜS A vadon szava. Jack Lon­don regényéből készült szí­nes, szinkronizált, angol ka­landfilm. Délután 4 órakor! Sandokan. Színes, olasz ka­landfilm. Főszereplő: Kabir Bedi. II. hélyáron! 6 és 8 órakor! ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) A pályák biztonságáért Telephely a pirításhoz Motorosok, kerékpárosok Veszélyben a gyerekek Ez sem ment egyszerre Két keréken billegve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents