Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-13 / 163. szám
6 PEST « MEGYE! 1985. JÜLIUS 13., SZOMBAT Fákémátsr sorozatban A szervizek és az energetikusait munkájának meg-, könnyítésére Fá- kómétcr sorozatgyártását kezdték n»eg a Terminál Szövetkezeti Közös Vállalatnál. A kondenzátorok mérésére szolgálj zseblámpaelemmel működő egyszerű műszerből 290 darab körűi legyártásra. Felvételünkön Bognár L ászióné, a szígelszentmik- lósi üzemben a digitális kívezér- iésű műszereket szereli össze. i Hancsovszki János felvétel« Megduplázott forintok Egyet akartak az aláírok Kit világ határán Szakképzettségük nincsen — Ügy gondolom, a jelölő- és választási gyűlések időszakában az egész megyében nem volt nálam boldogabb községi vezető — mondja Zink Imre, a zsámbéki tanács elnöke. — Annyi köszönetét és elismerést kaptunk a két település, Zsámbék és Tök lakóitól, azért a fejlődésért, ami nálunk az utóbbi másfél esztendőben végbement. Valóban, egy egész ötéves tervre való fejlesztést sikerült megoldanunk ez idő alatt. Számvetés a gyűléseken Semmivel sincs jobb helyzetben pedig Zsámbék, mint más település. Nem jutott több pénzhez központi keretből, nem több a helyben gazdálkodó vállalat és szövetkezet sem. A megoldás kulcsa az a szocialista pgyüttműködesi \ . és 'védnökségvállalási szerződés, amelyet másfél évvel ezelőtt írt alá a zsámbéki tanáccsal harmincegy intézmény képviselője. Ebben még nem lett volna sok új, csakhogy az aláírók nem csupán társadalmi összefogást, anyagi támogatást1 ígértek a két község vezetőinek. A tanács is adott valamit, az áfész például átadta egyik épületét szakorvosi rendelő céljára, ezért cserébe pénzt és ingatlanokat kap. Tehát voltak vállalatok, intézmények, amelyek érdekeltség miatt vállalták a szerződésben foglaltak teljesítését. — Az aláíráskor nem szabtunk határidőt — folytatja a tanácselnök. — A XIII. párt- kongresszus és hazánk felszabadulásának 40. évfordulója jegyében szerveztük a szerződést. Éppen a két esemény kapcsán a közelmúltban összegeztük a másfél év eredményeit. De ezt tették az állampolgárok is a jelölő- és választási gyűléseken, ahol újabb társadalmi munka felajánlásokat is tettek. Harminc feladat Harminc konkrét feladat megoldására vállalkoztak az aláíró intézmények. Többek között szakorvosi rendelő, zöldség-gyümölcs felvásárló- hely építését, a posta bővítését, . útkorrekciót jelentett mindez. Az eredmények már hónapokon belül mutatkoztak. Elkészült a művelődési ház jelújítása, a szakorvosi rendelő, a könyvtár és a nyugdíjasok háza. Hónapról, hónapra gyarapodott Zsámbék és társközsége, Tök. Ezzel együtt nőtt a helybeliek érdeklődése, s egyre többen vállaltak segítséget a különféle munkáknál. A PEMÜ zsámbéki gyára mobil színpadot készített a híres romtemplomnál szervezett Zsámbéki szombatok rendezvénysorozat műsorához. Elkezdődött a neves műemlék állagmegóvási munkálatainak tervezése, s ezzel végre elérhető távolságba került a hosszú ideje húzódó gond megoldása. — Melyek azok a vállalatok, gazdálkodó egységek, amelyek különösen kiemelkedő munkát végeztek a szerződésben foglaltak megvalósításában? — Úgyszólván valamennyien példásan dolgoztak — mondja Zink Imre. — Már említettük a PEMÜ-t. Szinte ki sem fejezhető pénzben az a a nagyszerű segítség, amelyet a honvédségi alakulatok adtak például a nyugdíjasok házának építésénél. De ki kell emelni a Kőfaragó Vállalat pi- lisszentiváni részlegét is, ahonnan rövid határidőre kaptunk kiváló minőségű burkoló anyagokat, a házhoz és a kerthez. A toki Egyetértés Tsz, a Pest Megyei Villanyszerelő Ipari Vállalat is kimagasló munkát végzett. A Közúti Építő Vállalat a veszélyes S- kanyar kiiktatása 1 érdekében csinált útkorrekción felül két zsámbéki utca építését is elvállalta. Szólni kell még a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat kollektívájáról, ök nem voltak ugyan az aláírók között, de nem tudtunk olyan .segítséget kérni tőlük, amit megtagadtak volna. Változás — menet közben — Ügy tudom, menet közben változtattak a megvalósítandó célok némelyikén. A harminc konkrét feladat egyike-másika elmaradt. Miért? — Valóban, a tervek között szerepelt például egy szép házasságkötő térem berendezése Tökön. Menet közben határoztunk úgy, természetesen a községiek egyetértésével, hogy — Olyan lett a kiskunlachá- zi Petőfi Termelőszövetkezet határa, mint az asztal lapja, mutat körbe Vörös Benjámin főágazatvezető. És igaza van, mert azon az 530 hektáron, amelyen már befejezték a meliorációt, valóban szemet gyönyörködtető látványt nyújt a búzát érlelő föld. — A termelőeszközöket, aminek legfontosabbika a föld, időszakonként meg kell újítani, különben lehetetlenné válna a gazdálkodás — mondja Tóth Józsefné főkönyvelő, aki elkísért határszemlénkre. — A munkát 1979-ben kezdtük, akkor még jobbak voltak a pénzügyi feltételek. Szerencsére idejében ébredtünk, mert most már nem tudnánk belevágni ekkora vállalkozásba, az egyre nyomasztóbb pénzügyi gondok miatt. Az évente képződő nyereségből csak a legfontosabbakra, gépek vásárlására telik, meg a régi szarvasmarha-telep felújítására. A megkezdett munkát azonban a fizikából is jól ismert tehetetlenségi nyomaték miatt sem tudjuk abbahagyni. Természetesen ezt nem is szeretnénk. Az eltelt időszak alatt eltüntettük a tanyahelyeket, felszámoltuk a szórvány erdőket, javítottuk a talaj minőségét. Mindez a termelési eredményeken is tükröződik. Végső soron az évek múltán a többehelyett inkább a megoldandó elöljáróságnak alakítunk ki megfelelő irodát. Az évi körülbelül nyolc esküvőt pedig a felújított toki művelődési házban rendezik meg. Terveztünk még egy autóskempinget Csillagerdőn, a toki tsz területén. Erről is lemondtunk, mert a főváros közelsége nem indokolja igazán egy ilyen létesítmény építését. A szocialista együttműködési és védnökségvállalási szerződés aláírása óta Zsámbékon tizenkét és fél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a gazdálkodó egységek és a lakosság. A megvalósult létesítményekre megközelítőleg nyolc és fél milliót költött a tanács, a gyarapodás ennek megfelelően meghaladja a húszmilliót. — Cgy gondolom — összegzi az eredményeket a tanácselnök —, nemcsak azért valósulhatott meg mindez, mert a harmincegy aláíró teljesítette, amit vállalt. Ez önmagában kevés lett volna. Olyan közszellem kellett hozzá, amely a mi esetünkben megvolt. Egyet akartak a helyben gazdálkodók és a többi vállalat, szövetkezet; Zsámbéknak és környékének a gyarapodását, a meglevő értékek, műemlékek védelmét, az itt élő emberek helyzetének javítását. Móza Katalin lettenmésben fizetőd ik majd vissza a meliorációra költött több millió forint. — Mennyit áldoztak pontosabban erre a célra? — A költségeket 30 millió forintra taksáljuk, de ennek felét szoros elszámolás mellett állami támogatásként kapjuk. A szoros elszámolás kizárja, hogy a pénzt másra fordítsuk. Most azonban egy kis hiba csúszott számításunkba. A földjavítás korábban beruházásnak minősült, ma költségként kell elszámolni az e célra fordított összeget. Ez növelte az egységnyi területen előállított termékek önköltségét, rontotta gazdasági mutatóinkat. Rövid távon hátrányt jelent számunkra. Ugyanis 3,2 millió forintos költséget, amit még a hátralevő mukálatok jelentenek, a terméstöbblettel nem tudjuk azonnal ellensúlyozni. De az is érzékenyen érint bennünket, hogy az 5—6 százalékos amortizációs alapot, amit a beruházás után elkönyvelhettünk, most már nem képezhetünk. Igaz, közben a fölvásárlási árak is emelkedtek, és keressük azokat a lehetőségeket, hogy az új elszámolási rend ne okozzon zavart gazdálkodásunkban. — Nem is okozhat — kapcsolódik a beszélgetésbe Fcjér- dy Győző, a szövetkezet elöke. — A földnek mint az alapvető Cigány. A szó tudatunk mélyéről ellentmondásos képek sokaságát hívja elő. Tarkán öltözött, csecsemőt szorongató asszonyok; mezítlábas, rámenősen kéregető gyerekek; talpig alpakkában mosolygó, snájdig prímások. — Az iparos cigányokról* rólunk miért nem beszélnek soha? — vág gondolataim közepébe indulatosan Oláh Imre. Apáról fiúra önmagukat keresve, vékonynak érzett megtartó gyökereiket erősítve magyarázzák a pi- liscsábai szegkovácsok: a cigányság a honfoglalás korában került Magyarországra. Az állítás igazán nem bonyolódunk vitába. A szakmára fordítjuk inkább a szót. — Nekünk már az ükapáink is itt éltek Piliscsabán — meséli Oláh János, a szakcsoport helyi vezetője —, kovácsmesterségük helyhez kötötte őket. írástudatlan egy se volt közöttük, sőt néhónyan elvégezték a négy polgárit is. Nagyon értették a szakmát. Igaz, amint a fiúgyerek elérte a tizenkettedik életévét, befogták a műhelybe, hadd tanulja meg minél hamarabb és alaposabban a mesterség minden csín- ját-bínját. Míg Oláh Jánost hallgatjuk, idős ember érkezik a csöppnyi irodába. A fiatalabbak tisztelettudóan utat nyitnak neki, hellyel kínálják. — Engem tizennégy éves koromban hozott el először édesapám a műhelybe — kapcsolódik a beszélgetésbe Horváth Béla, a szegkovácsok legidősebbeké. — Jó négy-öt év kellett, amíg megtanultam tisztességesen a szakmát. Ma sem kell kevesebb idő hozzá! — int a fiatalok felé. —. A személyi igazolványomban mégis az, szerepel, hogy nincs szakképzettségem. — De a foglalkozásnál már beírják, hogy szegkovács — száll vitába a jóval fiatalabb Oláh Imre. Oláh János, aki eddig csendben figyelte a diskurzust, Horváth Béla pártjára áll. — A fiatalok már nem akarnak betanított munkások lenni. Az országban rajtunk kívül még két helyen — Pomá- zon és Nógrád megyében — dolgoznak szegkovácsok. Bizony nálunk is gondot okoz a fiatalok másfelé fordulása. A gyerekeink Pestre járnak termelési eszköznek a megújítása elengedhetetlen. E munka elhanyagolásával saját esélyeinket rontanánk. Sőt a nehezebb közgazdasági körülmények között is tovább folytatjuk a munkát. Elképzeléseink szerint 600 hektáron végzünk tereprendezést, altalaj lazítást. Bár azt is tudni kell, hogy leg- aláb 3—4 esztendőbe telik, míg ismét — szaknyelven szólva — kultúrál la pótba kerül a frissen mozgatott talaj. — Milyen földeken folytatják tovább? — Azokon a területeken, amelyeken egy-egy aszályos évben semmi sem termett. Eső nélkül ugyanis minden kisül a homokon. A föld humusztartalmának növelése érdekében Nádasladányból hordjuk a tőzeget. Az istáilótrágyát meg a saját istállóból, illetve a környező gazdaságok állattenyésztő telepeiről gyűjtjük össze. Távlati terveinkben szerepel, hogy a meliorált területeket öntözhetővé tesszük. Ez azonban még csak elképzelés, a mai pénzügyi lehetőségeink mellett. A kedvező időszakra várunk. Talán a következő ötéves tervben a vizet is el tudjuk vezetni azokra a területekre, ahol a legégetőbben szükséges. Hiszen itt gazdálkodunk szinte a Duna mellett. B. Z. szakmát tanulni, idővel lakatosok, asztalosok, kereskedők lesznek. Igaz, mi is ludasak vagyunk, hogy nem vonzza őket ez a pálya, de hát köny- nyebb életet szeretnénk nekik. — Csak aztán nehogy csalódjanak ... — Csend követi Horváth Lászlóné raktáros halk szavú mondatát. — Mert cigány? — töri szét kérdésével Horváth Béla a hallgatást. — Ne viccelj gyerekem, együtt kártyázom magyarral, szlovákkal, svábbal. Nekem még soha sem mondták, hogy cigány. — Itthon nem is. Megtorpan a lendületes diskurzus, a szemekben kérdés; beszéljünk, ne beszéljünk róla? A fiatalabbak zavartan nevetgélnek, az idősek tekintete évtizedes tapasztalatokról mesél. — Miért, téged tán bántottak? — lendül támadásba Horváth Béla, a fiatal raktárosnőnek címezve szavait. — Gimnáziumot végeztél, tanácstagnak jelöltek. — Nem Piliscsabáról beszélek — csattan fel a fiatalasz- szony —, itt ismernek engem, a családodat, a munkámat, az eredményeinket. Megbecsülnek. De Budapesten csak az a szerencsém, hogy világos a hajam és a bőröm, mert egyébként félrehúzódnának mellőlem a villamoson. Előítéltek — Mi itt szinte bura alatt élünk — veszi át a szót Oláh János —, de már a szomszéd községben érezzük, másként néznek ránk. A nehezen meggyökeresedő, beilleszkedésre képtelenekkel szembeni előítéleteket kiterjesztik ránk. Csak azt nézik, hogy nekünk is barna a bőrünk. — A múltkor volt a televízióban egy műsör'a cigányokról. Ott is csak a két végletet mutatták: a csillogó-villogó zenészeket meg a periférián élőket. Rólunk, akiknek évtiJászfalu kis település a megye északnyugati határán. A hegynek futó utcákban alig nyolcszázan laknak. E többszáz család életkörülménye, nevezetesen a település vízellátása azonban — mint többször is megírtuk — nem kis gondot okoz a helybelieknek és a közös tanács vezetőjének, Gáspár Ferencnek. Víz ugyanis Jászfalun — nincs. — Múlt év őszéig sem volt valami rózsás a helyzet — tájékoztat a tanácselnök —;, hiszen egyetlen közkifolyóról lehetett vizet venni. A BÉTA Szövetkezet telephelyén levő csap azonban rendszertelenül működött, télen pedig teljesen szétfagyott. Azóta a négy kilométerre levő Leányvárról a lakosok hordják lajtoskocsikkal az élethez nélkülözhetetlen nedűt. A lakosok kútfúrással igyekeznek víznélküliségükön enyhíteni, ezekből azonban még az alacsonyabb helyeken is alig csurran-cseppen, a hegyoldalban pedig, ahol megközelítően száz család lakik, így sem lehet vízhez jutni. — Mit tett a helyzet javítása érdekében a tanács? — Pénzügyi kereteink végesek. hiszen az e célra fordítható fejlesztési alapunk évi 700—800 ezer forint. Márpedig a víz drága dolog. A Komárom megyei regionális vízmű Pest megye közigazgatási határáig — Jászfaluig — megépítette a gerincvezetéket, amelynek egyetlen hibája, hogy nem csobog benne a víz. Vajon miért? Kérdésünkkel Tóth Józsefet, a Pest Megyei Tanács vízügyi csoportjának vezetőiét kerestük fel. — Először talán néhány szót Piliscsabáról, hiszen ennek helyzetétől nehezen választható el a jászfalui állapot. A nagyközség lelenleg a vízellátás jobb parti rendszeréhez csatlakoztatva kap napi 800 köbméter vizet. Itt, év végéig a megépített tározó és gerinczedekkel ezelőtt sikerült beilleszkednünk a társadalomba, egy szó sem hangzott el — fűzi tovább a gondolatot’ Baris Sándor. — Én úgy érzem, adtam is a társadalomnak és kaptam is tőle. A mérleg egyik serpenyőjében ott a becsülettel végzett szakmunkám, a Pilis- csabáért folytatott társadalmi munkám, a mukásőrtagsá- gom, a másikban pedig a gyermekeim boldogulása, a szép családi házam, a kocsim, s pár hete az erkölcsi megbecsülések egyik legszebbike: felvettek a tanácstagi jelölőlistára. Mégis, ha a cigányságról esik szó, rólunk következetesen elfelejtkeznek. — Á, kár erről beszélni! — legyint lemondóan Horváth Lászlóné. Oláh Imre támadóan kérdezi: — Miért, talán szégyenled, hogy cigány vagy? IVtenka után — Én? — ível magasba n felháborodástól Horváth Lászlóné hangja. — Büszke vagyok arra, hogy cigánynak születtem, de ne hidd, hogy az előítéleteken máról holnapra átléphetünk. Hát igen... ettől néha egy kicsit elkeseredem. «— Közülünk senki sem szégyenig hogy cigány — mondja később Oláh Imre. — Sőt, mi már inkább romának valljuk magunkát — cigány nyelven is vállalva fajtánkat. De ugyanakkor munkások is vagyunk. Terveink, vágyaink, mindennapi életünk olyan, mint sok száz ezernyi munkás társunké. Órák óta vége a munkaidőnek. A vas hevítésére szolgáló parázskupacokra bádoghordó kerül, asztalon pihennek a kovácsszerszámok. Az utcán Oláh János büszkén mutatja a szakcsoport tagjainak tetőtérbeépítésű, modern házait. Piros Lada húz el mellettünk, volánja mellől Baris Sándor int felénk ... Horváth Judit vezeték mellett, egy közkifo- lyós rendszert szeretnénk kialakítani. Ez az elképzelésünk szervesen illeszkedik a Tinhye, Jászfalu és Piliscsaba vízellátásának ügyében készült kivitelezési tervünkbe. — Mi lesz a jászfalui gerincvezetékkel ? — A tinnye—jászfalui vízrendszer — a leányvári leágazással együtt — beruházási költsége összesen 76 millió forint. Ezt az óriási összeget csak kis mértékben — nyolcmillióval — csökkenti a lakossági hozzájárulás. Mint a számok is mutatják (amelyeket még egy- gyel szaporítva: egy köbméter víz fajlagos beruházási költsége 40 ezer forint!) a megfelelő vízellátás megteremtése nem olcsó mulatság. — Mikor lesz víz a gerincvezetékben ? — Erről a Komárom megyében levő regionális vízművel folytatunk tárgyalásokat. Dorog ugyanis lényegesen közelebb van Jászfaluhoz, mint a mi agyonterhelt jobb parti rendszerünk központja, Szentendre. Napi ezer köbméter vizet „vásárolnánk” a szomszéd megyéből, e mennyiség egyszeri hozzájárulásának költségeiről folynak jelenleg a megbeszélések. Köztudott, hogy Pest megyében nemcsak Jászfaluban, hanem sok más településen is gondot okoz a lakosság jó minőségű vízzel való zökkenő- mentes ellátása. E probléma megoldására a VI. ötéves tervben 3,4 milliárd forintot fordítottak megyénkben. Megváltozott gazdálkodási körülmények között, de ez a nem csekély anyagi áldozatokat követelő tevékenység még jelentősebb erőfeszítésekkel folytatódik majd a VII. ötéves tervidőszakban. Így minden remény megvan arra, hogy hamarosan a jászfalui gerincve- zetékebn is víz csobog majd. H. í. Megújuló feldek Melioráció Kiskuníacházán Kész a gerincvezeték Ám a víz nem csobog benne
