Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-13 / 163. szám
1985. JÜLIUS 13., SZOMBAT 3 Egy mondat a határozatból A rendet a dolgokhoz szabni Hol előtérbe, hol háttérbe álííiás a jussuk Igazodási pontok laikus ismereteink betájolására. Egy gyógyintézeti betegágy — persze, a kellő háttérrel egyetemben kell érteni ezt —, beruházási költsége most már 1,3 millió forintot tesz ki átlagosan, egy középiskolai osztályteremé 7,2 milliót. Fogyott, fogy tehát a forint, de az ún. naturáliálc teljesítése — ennyi és ennyi lakás, kórházi ágy, iskolai tanterem, közút, csatornahálózat stb. — egyre nehezebbé, sőt, több részterepen lehetetlenné vált. Nagy súlyú adósság Látszatra az előbbi példáktól távolra kalandozva, de a megyében érzékeny pontokat érintve: egy vasúti személy- kocsi 1,7 millió forint fejében került a MÁV-hoz, 10,7 millió forint volt 1983-ban egy kilométer közút átlagos építési költsége. A helyközi személy- szállításban döntő szerepet betöltő autóbusz-közlekedés járműparkja erősen elöregedőben van, a cserére azonban nincsen elegendő pénz ... Néhány mondat erejéig messzire kell visszanéznünk, tággá téve a látóhatárt. A két világháború közötti húsz évben, a vezető nyugat-európai országok egy lakosra számított beruházásai hatvan százalékkal növekedtek, ugyanakkor Magyarországon mindössze három, nem tévedés, három százalékkal ... A tempókülönbség hatásaival, következményeivel máig sem tudtunk megbirkózni! Ezt a nagy súlyú adósságot hordjuk a vál- lunkon, ugyanakkor a magunk következetlenségei is újra meg újra megtorpanásra késztették azt, aminek jellegéből következik a folytonos fejlesztés szükségessége. Vélemények, viták összege- zője — és a hogyanra adandó válasszal újabb viták serkentője'3'—' a" Magyar SSOKt- lista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata, amikor kimondja: „Fejleszteni és bővíteni kell a lakosságot szolgáló nem termelő beruházásokat”. Tagadhatatlan, erősödnek a kétségek, a nézet- különbségek abban, mi a termelő, mi a nem termelő beruházás, mert egyre nehezebb, ezeket elválasztani egymástól. Kétséges, mert ide is, oda is sorolható a jól felszerelt szakorvosi rendelőintézet, a korszerű eszközökkel ellátott tanműhely . . Legyen példaillusztrációnk a telefon, külföldön már sok helyen az ún. telefónia. A hang-, a kép-, az adatátvitel azonos idejű lebonyolítása, az utazás nélküli távkonferenciák köznapivá válása, a postázás helyetti azonnali irattovábbítás stb. egyre természetesebbé válik — amint a számítógépek összekapcsolása szintén —, hazai viszonyaink között pedig még mindig nem tartható eldön- töttnak a vita, melyik csoportba sorolható — és ennek megfelelően, milyen anyagi forrásokra alapozható — a telefonhálózat bővítése, korszerűsítése ... Tartja magát az a tarthatatlan nézet, hogy .a lakossági telefon luxuscikk, azaz a fejlesztéseknek is a közületi igényekhez kell igazodniuk elsősorban. Ezzel szemben az az igazság — és a tapasztalat —, hogy telefon segítségével sokféle utazás takarítható meg, azaz csökken a tömegközlekedés zsúfoltsága, kisebb az üzemanyag-felhasználás a magánkocsiknál, a telefon lehetővé teszi az idős emberek kényszerű gyógyintézeti elhelyezésének elkerülését abban az esetben, amikor pusztán felügyeletre, adott időn belüli segítségre van szükségük, amint olyasmiben is segít a telefon, mint a nagyobb gyermek otthoni felügyeletének, ellenőrzésének megoldása, amivel például mérséklődhet az iskolai napközi iránti igény ... S ez csupán a telefon, találomra választott illusztratív helyzetekkel. Megítélésünk szerint, gyakran nem magával az ilyen, ún. nem termelő beruházásokra jutó összegekkel van a baj — ám sokszor azokkal is! —, hanem a beruházások lenákívül lassú, mind a hazai lehetőségeinkhez, mind a nemzetközi tapasztalatokhoz mérten, hosszú kivitelezési idejében, rendkívül magas abszolút és fajlagos költségeiben keresendő a magyarázat a nagy kiadás — kicsiny kamat párosának kialakulására, az e páros okozta gondok ismétlődő visszatérésére. Egyértelmű választ adva az újra meg újra megfogalmazódó kérdésre: ráfizetéses beruházás a fejlesztéseknek ebben a körében nem létezik, csak fölösleges — rosszul megválasztott célú — lelhető, igaz, korántsem csak elvben és ott is kivételként létezőként ... Ilyen a jól megépített, de a semmibe — a szántóföldekre — vezető út, közben Ugyanis a tervezett lakótelep máshová került, ilyen a felépülés idejére már félig üresen maradó gyermekin tézmén y... Eres hullámzás Ezek valóban veszteségek, veszteségesen léteznek, de nem jellegükből, hanem a hibás döntési folyamatból következően azok. A beruházásoknak e nagy csoportjánál nem a megtérülési időt kell nézni, mérlegelni elsősorban, hanem a fejlesztés híján bekövetkező kárt, elkerülhetetlenné váló hátrányt...! Voltak időszakok, mikor ezek, károk, hát- rahyok%Őkat számítottak , a döntések meghozatalánál, más időszakokban a mellékesség címkéje került rájuk; rendkívül hullámzó a nem termelő beruházások sorsa, mint általában az infrastruktúráé, hol elő-, hol háttérbeállítás a jussuk, évtizedeken át ez a jellemzőjük. A hol fontos, hol kevésbé az kezelési módból következő szakaszosság viszont azzal jár, hogy felhalmozódnak a feszültségek, enyhítésük, megoldásuk tehát — a szükséges folyamatos fejlesztések költségeivel összevetve — már- már előteremthetetlen nagyságú. összegeket követel. Ez a helyzet elkerülhetetlenül felidézteti velünk az első magyar lapszerkesztő, Rát Mátyás máig is igaz bölcs intelmét. Ö így vélekedett: „Azt tartom, hogy jobb lészen, a rendet a dolgokhoz, mint-sem a dolgokat a rendhez szabni”. A szavakat 1780-ban írta le... A rendet a dolgokhoz ... Egy évtizedre visszatekintve azt láthatjuk, az összes beruházáson belül a nem anyagi ágak részesedése a megyében minden esztendőben alacsonyabb volt az országos átlagnál. A hetvenes évek közepén a megyében az összes beruházási kiadás 18—19 százaléka jutott a nem anyagi ágakra, a nyolcvanas évek közepére viszont ez az arány 12—13 százalékra süllyedt...! Ennek a helyzetnek szépítés nélküli megfogalmazását adja a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága, amikor a megyei pártértekezlet elé — 1985. március 2—3-a, Gödöllő — terjesztett jelentésében kimondja: „Csaknem 12 milliárd forintot fordítottunk a települések fejlesztésére, 18 százalékkal többet a tervezettnél'. A beruházási költségek nagyarányú emelkedése miatt azonban elképzeléseinket több területen — állami lakás, középfokú iskolák, szociális ellátás, útépítés, környezetvédelem — mégsem tudjuk hiánytalanul megvalósítani”. A legszembetűnőbb a megyében a lakásépítési állami források mérséklődése volt — holott a megye ilyen tekintetben amúgy is országosan az utolsó helyet foglalta el —, ám még mielőtt azt gondolnánk, akkor csupán fillérék álltak a nem anyagi ágak rendelkezésére, leírjuk, az itt elköltött pénzek a legutóbbi években 1,4—1,7 milliárd forint közötti összeget tettek ki, s természetes, az anyagi ágak sokféle fejlesztése is a lakosságnak közvetlenül hasznára van. Jelentős területi eltérések lelhetők az ellátottsági színvonalban mind a nagy köz- igazgatási egységek — a megyék — mind az egyes szakágazatok között. Ezért veszedelmes haladási irány lenne — holott ismétlődően fel-fel- bulckan lakossági fórumokon éppúgy, mint testületi üléseken —, az általában és mindent fejleszteni követelése, mert ez nemcsak lehetetlen, hanem felesleges is lenne. Arra azonban, hogy miféle eltérések kisebbítéséről van szó, fényt vetnek a következő adatok. Az egy lakosra jutó tanácsi beruházás — 1983-ban — 2442 és 4302 forint szélső értékek között helyezkedett el a megyék esetében, a fővárost nem számítva bele ebbe a rangsorba, ott ugyanis ez az összeg 9108 forintot ért el. Ami húsba vágó, az előbb említett 2442 forintos alsó határ — mint hosszú-hosszú ideje mindig is — Pest megyéhez kötődik ...! Távolságok jelzései Ami az előbbiekkel azonos fontosságú: nemcsak a megyék között, hanem a megyén belül az egyes területrészeket összevetve is lényegesek az ilyen különbségek. , Vannak olyan „ tapasztalatok is,, arpik szerint nemhogy mérséklődne az ellátottsági színvonalban meglévő távolság, hanem növekszik! Persze, nem létezik tökéletesen kiegyensúlyozott beruházási munka, ám hosszú távon ki kell egyenlítődnie az átmeneti — rövid távú — eltéréseknek. Ha nem ez történik, akkor otí baj van a szemlélettel, a belőle következő gyakorlattal, tehát szavak és tettek egységével. Ennek az egységnek — némely területen — a megteremtése, illetve — más területen — az erősítése most már a kongresszusi határozaton, az említett egyetlen, de nagy politikai horderejű mondaton nyugszik. Csupán az szükséges, hogy a végrehajtás ugyanolyan egyértelmű legyen, mint az, amit a határozat idézett része közölt. Mészáros Ottó Nemzetközi szimpózium Iftérnökpedagógia A korszerű mérnökképzés kérdéseiről rendezik meg az idei nemzetközi mérnökpeda- gógiai szimpóziumot, amelynek augusztus 27. és 30. között a Budapesti Műszaki Egyetem ad otthont. A Nemzetközi Mérnökpedagógiai Társaság (IGIP) immár 14. alkalommal sorra kerülő tanácskozását először tartják meg szocialista országban. E tény a hazai mérnökképzés nemzetközi elismerését is jelzi. A szimpózium középpontjában a különböző társadalmi rendszerű országok műszaki képzésének tapasztalatai és összehasonlítása áll majd. A társaság — amely 1972- ben alakult azzal a céllal, hogy a műszaki képző intézményeit és oktatók közötti kapcsolatokat ápolja — elsősorban az európai szakembereket tömöríti, de hatása az utóbbi években Európán kívülre is kiterjedt: jelenleg 64 ország a tagja. A budapesti tanácskozásra mintegy 300 szakembert várnak a szocialista országok mellett egyebek között Ausztriából, Hollandiából, Svájcból és az USA-ból. A négynapos tanácskozáson mintegy 120 előadás hangzik majd el a plenáris- és a szekcióülések során. A különböző társadalmi rendszerek műszaki képzésének és továbbképzésének összehasonlítása mellett szó lesz a legújabb technikai eszközök és anyagok, így a számítógép és a video fel- használásáról, az ember és a technika kapcsolatáról, valamint a tantervfejlesztés lehetőségeiről, a különböző egyetemeken folyó oktatómunka koordinálásáról. A tanácskozás részeként pódiumfórumot is rendeznek, amely a tervek szerint ajánlásokat fogalmaz meg a különböző országok műszaki intézményei és szakemberei közötti kapcsolattartásra, annak érdekében, hogy a tudomány és a technika az emberiség' jövőjét és javát szolgálja. A HÉT HÍRE FÚJHATJUK © Sopron adott otthont a IV. országos honismereti konferenciának. © Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége az új vállalkozási formák tapasztalatait összegezte. # Békéscsabán megkezdte munkáját az országos felnőttoktatási nyári akadémia. @ A hét híre az is, hogy a Budai Várban megnyílt a Magyar Tudományos Akadémia Zenetörténeti Múzeuma. Az Ókori Kínában a hangszerek anyaga szerint osztályozták azokat — például fém, kő, bőr, tök, fa — nyolc csoportba. Mert már akkor sokféle hangadó instrumentumot készített, használt az ember. A különböző korok a hangszerek elsőbbségét is változtatták. Hol a húros, hol a fúvós eszközöknek jutott a fő hely, máskor az akkordteremtő képesség, majd a hangzáskarakter látszott meghatározónak. Az első, tudományos megalapozottságú hangszer- rendszertant már a 16. században használták, ám érdekes módon napjainkban sincsen egységes vélemény a szakemberek között a mai követelményeknek megfelelő osztályozást illetően, mert ki-ki mást és mást vél döntő jellemzőnek, meghatározó jegynek. Ettől persze még húzhatjuk, fújhatjuk, üthetjük instrumentá- riumaink különböző darabjait, ám egyre kevesebben tesz- szük ezt. Kutatások erősítik meg a napi tapasztalatot: népi hangszereinken — furulya, citera, duda, tekerőlant, doromb stb. — a falusi ember, különösen a Galga, a Börzsöny vidékén, a Tápió mente községeiben szívesen játszott magának, környezetének, voltak pásztorok, akik furulyaművészetének széles körben híre ment. Ma kiveszőben vannak azok, akik még értenek valamelyik, hangszer kezeléséhez, b terep, a szerep a gépzenéé, már-már Nemzetközi konferencia Vállalati innováció A kreatív és innovatív vállalati vezetésről rendez nemzetközi konferenciát a szervezési és vezetési tudományos társaság október 22. és 24. között Budapesten. A háromnapos tanácskozásra valamennyi szocialista ország szervezési és vezetési tudományos egyesülete elküldi képviselőit. A konferencián négy szekcióban vitatják meg a valamennyi szocialista országban igen aktuális témaköröket. Szó lesz többek között a vállalati gyakorlatban kialakítandó új, elvi, szemléleti kérdésekről, a külföldi gyakorlatban bevált kreatív és innovatív vállalatvezetési eljárásokról, módszerekről és a hazai tapasztalatokról is. Az eddigi eredmények ismertetése mellett a szakemberek a legújabban kidolgozott innovatív vállalat- vezetési modellekről is beszámolnak. Ezek gyakorlati alkalmazásának elősegítésére vezetői kiscsoportos megbeszéléseket rendeznek. A három nap során a négy szekcióban mintegy 50 előadás hangzik el. Negyven év a váltók mellett A régi vasutaserények Aszódi Gábor nemi végzett egyetemet, sőt a vasúti ranglétrán se jutott el a csúcsig. Mégis tanáraként tiszteli számos főtiszt, mérnökember. A kevés híján negyven év alatt, amióta a vasútnál van, szinte minden poszton megfordult. Volt krampácsoló, raktáros, kocsirendező, tolatásvezető és a különböző váltók őre. Igen, a hévízgyörki főváltóőr, aki négy évtizede szolgál a budapesti, Józsefvárosi pályaudvaron és minden vasutas tudományok ismerője, nemzedékeket nevelt a forgalom számára. Nem volt kinevezett tanár, csak afféle címzetes, aki mellé minden újdondászt beosztottak váltókezelést, fegyelmet és emberséget tanulni. A kitüntetést, a Kiváló Vasutas címet azonban nem ezért kapta. Aszódi Gábor oktatói tevékenységéről a pályaudvar egyik vezetőjétől, Boczor Rozáliától, az ifjabb MÁV-os nemzedékhez tartozó hölgytől hallottam. Ő mesélte el, hogy Gábor bácsi élő szobra minden vasutaserényeknek. Negyven év alatt, amióta Hé- vízgyörkről Pestre jár, soha nem késett, soha nem követett el hibát, soha nem volt spicces. Ez utóbbi tulajdonság pedig már csak azért is becsülendő, mert Aszódi László nemcsak a vasútnak, de a szőlőtermesztésnek is nagy mestere. Háromszáz négyszögölnek viseli gondját, mégpedig ugyanazzal a megfontolt alaposággal, ahogyan a vonatokra, a forgalomra vigyáz. Biztosan akadnak, akik nem értenek egyet velem, mégis azt hiszem, hogy egy emberről az öltözete is sok mindent elárul. De ha általában vitatható is ez az állítás, Aszódi Gábor esetében aligha. Hiába volt ugyanis számos egyenruhareform a MÁV-nál, ő ragaszkodik a régi viselethez. Mindenekelőtt a csúcsos, ma már egy kicsit ódivatúnak ható sapkához. E fejfedő talán tűnhet konzervatív viseletnek, az a viselkedés, magatartás, amihez a főváltókezelő negyven éve tartja .magát, ma is becsülendő érték. De akadnak-e követői? Ez a cserzett arcú, fegyelemhez, parancsokhoz és parancsoláshoz szokott ember kételkedik. Amikor apja — aki szintén majd negyven évet szolgált a vasútnál — beszerezte ebbe a közmegbecsülésnek örvendő „hivatalba”, a lelkére kötötte: ne hozzon rá szégyent! Ha azonban mostanában szóba hozza ezt a régi történetet az ifjú kollégáknak, jó, ha csak ■minden második nem mosolyog rajta. Cs. A. visszaszoríthatatlanul. Kár. Mert például a múlt század harmincas éveiben létezett, szerepelt Pesten és a vármegyében egy zenélő, hangversenyező csoport, mely nevében fejezte ki a muzsika adta adományt, úgy hívták magukat, Vidámság Társulata ... Tudunk mai népművelők 19. századbeli elődjeiről, például Menner Lajosról, aki a megyében az elsők között fáradozott a nemzetiségi — szerb — dallamkincs átöröklésén, tanítványokat toborozva, tanítva. Ma vajon mennyi jelentkezőre lelne?! Legrégibb hangszerünk a csörgő, ezt a zúgattyú, a fuvola, a csiga- és csőkürt követte, de mar hatezer esztendős a hárfa is... Becsben 1814-ben alakítják ki Európa első, hangszer közgyűjteményt is magában foglaló intézményét, a Kunsthistorisches Mu- seumot. A Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteménye 1846-tól eredeztetheti létrejöttét, azaz szó sincsen arról, mintha elődeink fütyültek volna akkori és korábbi instrumentumok sorsára, holnapjára. Csak éppen fura kincsünk a hangszer, anyagánál fogva könnyen sérül meg, pusztul el, a hozzá kapcsolható dallamkincsről nem beszélve. Tudjuk például, hogy az első — fennmaradt, ma ismert — partitúra, amelyben kürtösöknek is szerep jut, Lully 1664-ben komponált műve, a La princess^ d’Elide. Azt azonban nem tudjuk, hogy bár a múlt század húszas éveiben Friedrich Buschmann berlini hangszerkészítő már feltalálta a harmonikát, miért éppen egy évszázad elteltével szorította ki viharos gyorsasággal a Galga vidékén a citerát? Miért éppen akkor és olyan gyorsasággal?! Nyilas István álnéven Móricz Zsigmend 1911-ben Ünnepi s más szokások címmel publikált néprajzi tanulmányában ,a Tápió mente mindennapjait vallatva, lendülettel futtatta ki tolla alól a szép titkok ösvényét, melyen járva a nép zenélési szokásait, eszközeit váltogatja. HOSSZÚ utat tettek meg — némileg változó alakban — a hangszerek a népek kezén, ám fontos tapasztalatba hangzáskarakter, a dallamkincs nem társult az instrumentári- umhoz; önálló, egy-egy népre, korra jellemző maradt. Igen, korra is, mivel a hangzásideál minden történelmi időszakban más és más. Hazánkban a 19. század második felében virágzott a hangszerkészítő-ipar. ám ugyanakkor keletkezett az a, Pándon rögzített dallam is, melynek rigmusszövege szerint „Szent Mihály után akár- merről fúj a szél, hideg az,/ o gróf cselédjének nincs ruhája, fázik az.” Melyik mutatja a valót? Melyiket fújjuk kort jellemző tényként? A zeneszó, a zenélés örömforrásként köztulajdon volt, ma kiki maga bömbölteti a zajládáját ... És örül...?! M. O. A MÜART-telepen Pomázi boltnyLás Augusztus elsején a Műszaki Árut Értékesítő Vállalat pomázi telepének udvarán kiskereskedelmi boltot nyit, amelyben minden olyan áru kapható lesz, amelyet a vállalat árusít. Az épület teljesen elkészült, megvan a vezetője, a személyzete. A polcokat most töltik fel áruval. Azt remélik, hogy az új üzlet jelentősen javítja a környék iparcikk-ellátását. Az üzletben vállalatok és magánszemélyek egyaránt vásárolhatnak.
