Pest Megyei Hírlap, 1985. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-11 / 161. szám
PEST Mit» 1985. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK Karc a vállalat fennmaradásáért Talán az új termékek segítenek £ Meggyőződésünk, hogy a | város és a körzet üzemei \ közül az Erdészeti Gép* í gyártó Vállasat van a leg- á nehezebb helyzetben. A raktár A Bükkös-patak partján fekvő üzem 1981-ig, amint az a nevében benne foglaltatik, oz erdészetben használatos gépeket gyártotta. Ezek daraboló, szállító, közelítő, ültető masinák voltak. Komply szerkezetek, amelyekből azonban elég kevésre van szükség, köztudott, hogy hazánk nem különösen gazdag erdőkben. Godek Ferenc kereskedelmi és áruforgalmi osztály- vezető említette többek között. hogy ültetőgépből Magyarországon évente legfeljebb tízet tudtak eladni. Ma már ennyit sem. Hogy miért? Mart az erdőgazdaságok esküsznek a nyugati gépekre. Szóval 1981-re kiderült, hogy a hagyományos termékekből nem tudnak megélni. Pedig valamikor évente 200 milliós termelési értéket állítottak elő azokból, s a gyár dolgozói nyugodtak lehettek, a kenyerük hosszú távon biztosítottnak látszott. Maradjunk még a múltnál, hogy az üzem jelenének problémáit megérthessük. Szentendrén indokolt törekvés, hogy az ipari létesítményeket kivonják a városból. Találtak számukra új, ideális helyet a Kőzúzó utca térségében. Néhány közülük már kiköltözött. Az Ergép azonban útban van. Se itt, se ott. Kz történt ugyanis, hogy évekkel ezelőtt a felsőbb szervektől ígéretet kaptak arra: új telephelyük építéséhez támogatást kapnak. A* terv elkészült, a költségek 250 millióra rúgtak. A munka megindult. Az új telephelyen felépült a csarnok, amely most raktár. Nemcsak a vállalat gépei állnak benne, hanem a pénzük, a kevéske fejlesztési alapjuk is. Tessék csak elképzelni, hogy termelés helyett tárolásra kell használni a modern csarnokai! Miért? Hiába volna azt állítani, hogy annak idején az Ergépet bárki becsapta. Csak megnehezedett a gazdasági helyzet, s az ígért támogatást a legnagyobb jóakarattal sem tudja biztosítani senki. A csarnokba modern gépek kellenének, de azokra nincs pénz. A remény egyik forrása az Ergépnél a Lady utánfutó. Könnyű, formás és 3>00 kiiogrammnyi teher szállítására alkalmas. Rozsdásodnak A fejlesztési alapot tehát elviszi az új bázis építése. A régi üzem épületei, még inkább a gépei elavultak. Gack József műszaki igazgatóhelyettes mondja: —• A nullára amortizálódott masinákkal dolgozunk. Akár hiszik, akár nem, keretes fűrésszel darabolunk. A minőségi kifogások nagyobb része az elavult technológia rovására írható. Pedig a szellemi kapacitásunk bőséges. A háromszáz dolgozónk munkafegyelmével nincs baj. Természetesen elkeseríti őket, hogy állandóan egyedi termékeket kell'gyártaniuk az elavult gépeken. Látják azt is, hogy az új telep többhektáros udvarán eladatlan, nagy értékű masinák rozsdásoknak. — De hogy is van mindez? Ismét Gack Józsefé a válasz: — Keressük, hogy mit venne fel a piac. Ennek érdekében kockázatot vállalunk. Például a háromtonnás, egytengelyes pótkocsiból hármat készítettünk, de mind a nyakunkon maradt. Az SR—8-as önrakodó erdészeti gépből, amelynek darabja 2 és fél millióba került, öt készült, négy elkelt másfél millióért, az ötödik az új telep udvarán áll. A traktor meghajtású aprítógép prototípusa is az égiek áldását élvezi, pedig csak a vasipari munkája 300 ezer forintot kóstált. Az ÉLT 1,5-es lengőkéses tisztítógépből öt- venet készítettek, harmincat benőtt a gaz, a dudva, a muhar. A HVT hidraulikus tus- kókiemelőből húsz került ki a műhelyekből, három még mindig gazdára vár. Amit már nem a vezetők mondtak el; a T—6-os trágyaszórókat visszavásárolták a vevőktől, mert nem vízszintesen, hanem függőlegesen szórnak. Kényszerhelyzet Rossz piackutatás? Felelőtlenség? Mondjuk: próbálkozás a fennmaradásért manufakturális technikával, szakmun- káshiánnyal, nehéz piaci helyzetben. Mert ma már az Ag- roker sem megy bele a csínybe, ahogy Gack József mondja. Ami azt jelenti, hogy ezelőtt átvették tőlük a termékeket, majd csak eladjuk — alapon. Most a termelőszövetkezetek inkább megjavítják a régi pótkocsikat, mert nincs pénzük újra. Miben bízhatnak az Erdészeti Gépgyártó Vállalatnál? Godek Ferenc: — A Kompi 200-as villanymeghajtású kisgépben, amely 1,2 és 3 centi- méteres átmérők között minden mezőgazdasági terméket képes felaprítani. A kistermelőknek ajánljuk, komposzt készítéséhez kitűnően használható, az ára 6500 forint. Az EB 8-as egytengelyes billenő pótkocsiban, amely általános szállítóeszköz. A Lady utánfutóban, mely 300 kilogrammot képes szállítani, könnyű, formás, 19 ezer 800 forintba kerül. A P—6-os közúti pótkocsiban, amelynek előnye, hogy faplatós, tehát nem csúszik rajta az áru. A bizalomleltár tanúsítja, hogy az Ergép kollektívája mindent megtesz a fennmaradásért. A bérszínvonaluk tavaly még 64 ezer 600 forint volt. A nyereségük 2 és fél millió. Gack Józsefé a szó: Én nagyon tartok attól, hogy ezt az eredményt az idén nem érjük el. Azt azonban tudom, hogy mindent mesrteczünk a gyár fennmaradásáért. SZENTENDREI Ahogyan erősödött a Dunakanyar idegenforgalma, úgy nőtt a gond is; hol adjanak szállást az idelátogató turistáknak? Köztudott, hogy a környéken az egyetlen olcsóbb hotel a Danubius, amely kevés ággyal rendelkezik, s nem felel meg minden réteg igényeinek. Az ig egyértelmű lett, hogy a vendéglátó vállalatok, az utazási irodák vagy a költségvetés nem tud áldozni új szálloda építésére. Egyetlen megoldás maradt: gyarapítani a magánpenziók számát, kialakítani a fizetővendég-szolgálatot. Az utóbbiból néhány már akadt a Dunakanyarban, de az igényekhez képest egyre elenyészőbb lett a kínálat Vajon miért? Azért, mert 1934. január 1-ig progresszív volt az adózás. A nagy forgalmat lebonyolító penziótulajdonosok nem fogadtak venTűzoítóverseny Sudakalászon Első lett Visegrád Huszonhárom csapat, s csaknem kétszázötven ember részvételével vasárnap tartották Budakálászon az Omszkitó melletti labdarúgópályán, a körzet vállalati és önkéntes tűzoltócsapatainak versenyét. A nőknél a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárának egyenruhásai lettek az elsők. A férfiaknál a 400 l}ter/per- ces gépkategóriában a pilis- szentkeresztiek diadalmaskodtak. A vállalati csapatok küzdelmében a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárának tűzoltói állhatták a dobogó legmagasabb fokára. Másodikként az Óbuda Tsz, harmadikként a Hazai Fésűsfonó pomázi gyárának versenyzői végeztek. A községi önkéntesek vetélkedőjét visegrádiak nyer? ték, mögöttük mindössze egy ponttal maradtak el a rendező és vándordíját alapító budakalásziak. A harmadik helyre a pilisszántó-lak futottak be, a szentendreiek csak negyedikek lettek. A nyertes visegrádiak teljesítménye a szakemberek szerint'figyelemre méltó. A hétszer ötvenöt méteres stafétát 54, a 800 literes kismotorfecskendő szerelését 41 másodperc alatt fejezték be. örvendetes, hogy minden község csapata a saját, tökéletesen karbantartott felszerelésével versenyzett. A díjakat Karsai Miklós, a Budakalászi Nagyközségi Tanács elnöke adta át a győzteseknek. dégeket, mert bizonyos határon túl az elvonás és a bevétel egyenlegbe kérőit. Egy tavalyi rendelkezés alapvető változást jelentett. Havonta 300 forintot kell fizetni a tulajdonosnak szobánként. Megéri takarítani, mosni, alkalmazkodni a külföldi és hazai látogatóhoz egyaránt Imre Jánosnénak Szentendrén a Lévai út 1. szám alatt egy négyágyas és egy kétágyas helyisége kiadó. A vendégei természetesen fürdőszoba- és konyhahasználatot is kapnak. Ha a nagyobbik szobában ketten laknak 250 forintot, ha hárman 350 forintot, ha négyen négyszáz forintot kér. Nyolc esztendeje egészíti ki keresetét ezzel a tevékeny seggei. ' , A Lévai út 4. szám alatt Gémes Józsefné a tulajdonos Hét éve adja ki a szobáit. — Miért vágott bele? — Mert a nyugdíjam 3300 fórint. A fűtésre ősztől tavaszig 18 ezer forintot költők. A villanyszámla kéthavonként 700 forint. — És megéri? — Az új adórendelet megjelenése óta igen. Nekem egy szoba után tisztán marad 180 forint. Májustól szeptemberig telt házam van. Télen pedig, ha csak kétszer jönnek vendégek, megvan a havi adóm. Az olvasó nyilván elkezd számolni. Szép summa, hu szonötször 180 forint, de gon dolják meg, nem könnyű mindennap ágyneműt mosni, la- ■ kast- takarítani, alkalmazkodni. Mindenkit óvunk attól, hogy kellő meggondolás nélkül szerződést kössön. Milyenek a fizetővendég szobák? Tucatnyiban jártunk. A hálók, a hozzájuk tartozó helyiségek, az ágyneműk patyolattiszták. Ez a, megállapítás az egész házra vonatkozik. Másként nem is lehet, hiszen a vendég az ott-tartózkodása alatt szinte együtt él a családdal. Pf. 57 Habovszky Károly több utcabeli lakótársa nevében a segítségünket kérte, írván, hogy a Pomázi Nagyközségi Tanács nem fordít kellő figyelmet óhajuk teljesítésére. Nevezetesen, nem szélesítteti meg a belterületen fekvő, de 90 százalékban üdülőkkel beépített Meggyfa utcát. Dr. Czink József vb.-titkór kérdésünkre elmondta, hogy Habovszky Károly és társas nagyon sok közérdekű és egyéni problémával keresik meg szakigazgatási csoportjaikat. Az aktivitásuknak is köszönhető, hogy a környék, bár szinte teljes egészében üdülőkkel beépített, villanyt kapott. A Meggyfa utca szélesítésére ii elkészült a terv, de kiderült, hogy a megvalósítása igen sokba kerülne. Több tulajdonos kerítését át kellene helyezni, a zöldkár és a kisajátítás szintén nyeli a pénzt. A szélesítés 600 métert érintene. Egyébként olvasónkkal megegyezés is született néhány héttel ezelőtt. Dr. Czink József arra kérte Habovszky Károlyt, hogy beszéljen az útszélesítésben érdekelt telektulajdonosokkal, mondjanak le s kerítésáthelyezés és a zöldkár összegéről. Ez esetben a munka hamarabb elvégezhető lenne. Olvasónk ígéretet tett a szervezésre, de azóta nem jelentkezett a tanácsnál, helyeit-1 te bennünket keresett meg panaszával. A terveket a tanács illetékeseivel együtt átnéztük, a Meggyfa utcában is jártunk. Az elképzeléseket ésszerűnek' találtuk. Arra azonban nincs lehetőség, hogy a Habovszky Károly telke előtt a szélesítés átmenjen a másik oldalra. Azt tudomásul kell venni, hogy a korszerűsítés mindenki számára egyformán áldozatokkal jár. Olvasóinkat arra kérjük, hogy ismét keresék fel a Pomázi Nagyközségi Tanács vezetőit. Meggyőződésünk, hogy van lehetőség a megoldásra. Maradok a közéletben Mindent a városért tettem... Marosvölgyi Lajos csaknem másfél évtizedig volt Szentendre város tanácselnöke. Ezen idő alatt lényeges változások következtek be a település életében. Kiteljesedett az iskolák, óvodák hálózata, lakótelepek nőttek ki a földből, üdülő- és családi házak százai épültek, a Dunakanyar gyöngye visszavonhatatlanul a képzőművészetek és a turizmus központja lett. >**'>*'" ■*'' i A KUN UTCAI otthon kertjében ülünk a választások után nyugdíjba vonult elnökkel. Beszéd közben vizsgálom az arcát. Jó tíz éve ismerem, akkor is fehér volt a haja, ha mosolygott, két ránc futott le a szája szögletéhez. Nyugodt, megfontolt, lényegretörő. Vajon a testi és szellemi frisseség teljes birtokában miért vonult nyugdíjba? Mintha rá- érezne a ki nem mondott kérdésre, ezt mondja: — Ebben a korban már fennáll a veszélye a szellemi és testi hanyatlásnak. Nem tartottam etikusnak kockáztatni, hogy miattam kára származzon a városnak. Akkor fejeztem be. amikor még teljes erővel tudtam dolgozni. Nem akartam lehajtó ágban otthagyni a munkát. — Milyen elnök volt Marosvölgyi Lajos? — Amilyen jó magyartanár és osztályfőnök — mondja Rudolf Erika, aki 1972-ben a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanítványa volt. Emberséges, szigorú, pontos. A diákjaival is rengeteget foglalkozott. Partnernek tekintette őket. Érdekes, hogy amikor tanácsi dolgozó lettem, tanárosabbnak éreztem, mint az iskolában. Amikor másodikban eljött tőlünk, nagyon sajnáltuk. Dr. Bertalan Ferenc vb-titkárral együtt dolgozták végig az elmúlt másfél évtizedet. O így felel: — Nagy munkabírású, mindenre figyelő, emberséges, ám szigorú követelményeket támasztó elnök volt. Tisztakezű, példamutató, köztiszteletben álló. Nekem az tetszett legjobban, ahogy a testületi üléseket vezette. Ügy tudta elfogadtatni a szerinte leghelyesebb álláspontot, hogy mindenki azt érezte: maga is hozzájárult a határozati javaslat megfogalmazásához. Meggyőzően vitázott, az érveivel nehezen lehetett szembeszállni. S mit válaszol a kérdésre Martinovics Istvánná, aki négy éven át az elnök titkárnője volt? — Soha egy hangos szót nem szólt hozzám. Pedig tudtam, hogy olykor kemény csatározások folynak az elnök szobájában. Az indulatát azonban bent hagyta. Roppantul tudta fegyelmezni magát. A határidő szent volt előtte. Ügy tudott kérni — még amikor adj uram isten, de mindjárt kellett valami —, hogy az ember ugrott és megcsinálta. S MOST engedtessék meg néhány elfogult sor: jó tíz évvel ezelőtt beosztottja voltam Marosvölgyi Lajosnak. Megoperálták, s amikor hazahozták, másnap hívatott. Ugyanitt ültünk a körtefa alatt, szintén nyár volt, tűzött a nap, s én iszonyodva néztem az alig hegedő vágást. Ö pedig másfél órán át beszámoltatott, tanácsokat, utasításokat adott. Túlzásnak tartottam, amit csinált. De tiszteltem érte. Most arról faggatom: milyen szerepe volt neki Szentendre fejlesztésében ? Nehezen áll kötélnek: — A település arculatának alakulása abba az irányba haladt, amit a lehetőségek és a korlátok engedtek. Az alapvető célok a hatvanas évek elején kialakultak. Erősíteni kellett a városiasí- tásí folyamatot, a kulturális karaktert, javítani az idegen- forgalom fogadásának feltételeit, egyeztetni a turizmus és a helyi lakosság érdekeit. A várospolitika kollektív tevékenység, a gyermekektől a különböző szervekig mindenkinek köze van hozzá. Az eredményekben benne van az elődök törekvése éppúgy, minta megyei és az országos vezetés koncepciója. — Ha így van, akkor köny- nyű a tanácselnök dolga ... Marosvölgyd Lajos jót nevet a tréfán, s folytatja: — Nehéz kibogozni, mit tettem a múlthoz, a lehetőségekhez. Ügy gondolom, hogy a vezető bizonyos dolgokat súly- pontoz, esetenként ritmust gyorsít, vagy lassít, szelektál. De mindig a város érdekeit tartja szem előtt. Nem engedi a szekeret elvinni más irányba. Én kardoskodtam amellett, hogy intenzíven fejlesz- szük az oktatási intézményeket, létesítsünk szolgálati szobákat a pedagógusoknak, telepítsük le őket, legyen nevelési tanácsadó, lépjen előre az egészségügyi ellátás, az idős emberekről való gondoskodás ügye, ne váljanak jellegtelenné a kulturális rendezvényeink, ránk ne ragaszthassák az operettváros címkéjét. Sokan szerették volna visszaszorítani a turizmust. MA IS VALLOM, hogy nem az idegenforgalom korlátozása a megoldás, hanem a helyi lakosság érdekeivel való egyeztetése. — Akkor mégiscsak szüksége volt az erősségeként emlegetett politikusságára ... S talán mégsem volt könnyű a dolga... — Ennek véleményem szerint az a lényege, hogy a vitákban erősíteni kell azokat az elképzeléseket, amelyeknek a megvalósítása hasznos a település számára, s tapintatosan kivédeni azokat, amelyek nem férnek bele a koncepcióba. — Hogyan látja most, siké- rült-e megvalósítania az elképzeléseit? — Ügy érzem, hogy a lehetőségeket kihasználtam. Fontos eredmények születtek. Közülük ig a szívemhez legközelebb állónak a Szamárhegy csatornázását és a pince- rekonstrukció megkezdését tartom. Azért akad, amit másképp csinálnék. Nem tudtam reprezentálni, az eredményeinket a kelleténél jobban elhallgattam. Lehet, hogy az apró dolgokra jobba figyeltem a kelleténél. — Mihez kezd majd nyugdíjasként? — Van restanciám bőven. Sok az olvasnivalóm irodalomból és történelemből. Továbbra is aktívan részt kívánok venni a város közéletében. Sok ajánlatot kaptam. Talán megírom Szentendre utóbbi tíz évének történetét. Azután itt a kert. az unokák, a család. Szóval eddig sem ismertem az unalmat, ezután sem fog' rámtelepedni. BÜCSÜZOM. Estébe hajlik az idő. Marosvölgyi Lajos holnap nem indul a megszokott kora reggeli városnéző kőrútjára. Nyugalomba vonult egy tanácselnök, aki félretette egyéni ambícióit, személyes érdekeit, s csak az izgatta: mit tehet Szentendréért. Az oldalt írta • Ví csőt ka Mihál' .Fotó: Erdőst Ágnes Alapvető változás Vendégvárás az idén
