Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
i Osztás előtt Maglódon lég értékesebb bizalom Mindössze egyetlen hét van már csak hátra társadalmi, politikai életünk idei legfontosabb eseményéig: a választásig. Június 8-án az urnák elé járul az ország népe, hogy eldöntse, kiknek szavaz bizalmat, kik képviseljék érdekeit a helyi tanácsokban és a Tisztelt Házban. Az előkészítés első két szakasza — a jelölések és a választási gyűlések, illetve rétegtalálkozók időszaka — már lezárult. A különböző hivatalos szervek, a lapok most már a felvilágosító munkára fordítanak még nagyobb figyelmet. Űj választási törvény szerint, új módon szavazunk... Bár ez a szavazás szó most már nem is igen pontos, hiszen ezúttal mindenki, aki érvényes szavazólapot akar leadni, valóban rákényszerül, a választásra. (Csupán az országos választási listát tartalmazó lap marad érintetlenül is érvényes.) Akarnak, tudnak is Bizonyos azonban, hogy az állampolgárok többsége számára nem gondot, vélt terhet jelent a szavazás korszerűbb módszere, hanem demokratikus jogaik kiteljesedését. A jelölő gyűlések igazolták, hogy az emberek akarnak és tudnak is élni' a törvényadta lehetőségekkel. Legutóbb például a maglódiak ezzel kapcsolatos értékeléséből megtudtam, hogy a választásra jogosult ötezer 692 helybeli közül 815 ember jelent meg a jelölő gyűléseken. Ez az arány ugyan kisebb, mint amit a helyi politikai és tömegszervezetek vezető ' testületéi reálisnak tartottak volna, de többszöröse a korábbi választások előkészítése idején tapasztalt aktivitásnak. Még biztatóbb az a tény, hogy gyakorlatilag minden negyedik választópolgár szót kért, véleményt nyilvánított. S nemcsak a jelöltek személyével foglalkoztak, hanem a helyieket legjobban foglalkoztató gondokkal: a vízellátással, a kereskedelmi ellátás hiányaival, a járdaépítéssel, a kulturális intézmények helyzetével. Így azután a tanácsi apparátus, de az egyes — eddigi — tanácstagok is megtudhatták, hogyan értékelik munkájukat a maglódiak. Hármas jelölések Akadtak persze indulatos, elfogult, vagy tájékozatlanságot tükröző hozzászólások is. Kétségtelen, hogy a keményebb szavakat, a kritikusabb fogalmazást is meg kell szokni. Az érzelmeknek — mellette és ellene is — mozgósító erejük van, s régi mondás: a harag rossz tanácsadó. Biztos, hogy a jövőben méginkább megnő a meggyőzés, az állam polgárok tájékoztatásának jelentősége. Ezért volt már most fontos, hogy a helyi vezetők a kérdések, kérések, észrevételek többségére azonnal, a helyszínen válaszoltak. Maglódon a Hazafias Nép front összesen hetven tanacs- lagjelöltet javasolt. Az elöKé' szites, a kiválasztás — jó — minősítésének teKmthető, hogy valamennyien megsaptak a szavazolistara keruiesüez szűk séges szavazatokat. A magio- diau azonban — eive jogaikkal — négy körzetoen narma- auc szeriieiyt is jelöltek. Hogy végül is kik kapják meg a toooség bizalmát, az persze egy hét múiva dől el. Maglódon és másutt is joggal számítanak arra a heiyoeliek es az irányítoszervek, nogy maja az uj módón választott tanácstagok meg lelkesebben, még aktívabban kapcsolódnak be lakóhelyük ügyeinek intézésébe. Megszűnik majd az eddig gyakran tapasztalt ur a legaktívabb közeieti munkások mögött: hiszen a választók június li-a után is számítanak a kevesebb szavazatot kapott jelöltekre, a póttanácstagokra. Öt év múlva Az idén valószínűleg sokaknak — újdonsága miatt — szokatlan lesz a választás rendje.. Még többeknek, mindannyiunknak, ennél is nagyobb lesz viszont a haszna, eredménye. Öt év múltán pedig ez már' nemcsak szavakban, hanem — egészen biztosan — számokkal, létesítményekkel, az elégedett közhangulattal is bizonyítható lesz. V. J. Ma reggeltől Motorostalálkozó Hosszú évek óta eredményesen működik a maglódi motorosklub, amelynek vezetője Sass Gyula. Kevés olyan európai ország van, ahol ne jártak volna a klub tagjai. Néha-néha leszállnak a motor nyergéből, s autóval indulnak a távolabbi országokba. Élen járnak a kismotorvezetői tanfolyamok szervezésében, évente több csoportot indítanak, elsősorban a fiatalok részére. Az is hagyománynak számít a klub életében, hogy minden évben országos motorostalálkozóra invitálják az érdeklődőket. Az idei vetélkedőt ma reggel fél 9-től tartják meg Maglódon. Erre az időpontra várják a helyi sportszékház elé a kis- és nagymotorosokat, akik részére KRESZ-ve- télkedőt, valamint ügyességi versenyeket rendeznek. A győztesek és helyezettek értékes jutalomban részesülnek. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 127. SZÄM 1985. JÚNIUS 1., SZOMBAT Maximálják a nyári szabadság idejét I is boltokra is szükség van Monor Ü jtelepének lakó: között terjed a hír: valószínűleg egész nyáron zárva lesz a nagy forgalmat lebonyolító Jászai Mari téri ABC. Azt is tudni vélik, hogy korszerűsítési, gázbekötési munkák miatt kell majd nélkülözniük az üzletet, s bár a zárásra vonatkozó konkrét időpontot még nem hallani, már előre félnek a környékbeliek: mi lesz velük hónapokon át a bolt nélkül? Őket a vasút a központtól amúgy is elvágja, s a nehezen mozgó nyugdíjasok, a gye. rek nélkül mozdulni sern tudó kismamák attól tartanak, a mentesítőüzletekbe be sem jutnak majd a zsúfoltság miatt... © Wolf Józsefnét. a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat területi ellenőrét kerestük meg a kérdéssel: mit tud mondani a telepiek vigasztalására, s egyáltalán: milyen lesz a helyzet nyáron, a szabadságolások időszakában a nehezen nélkülözhető peremboltokban? — A Jászai Mari téri üzletben valóban megérett a helyzet arra, hogy szinte teljes egészében felújítsuk, korszerűsítsük az épületet. Hatalmas munka lesz, mert a fából készült szerkeztet teljesen elöregedett, nem várhatjuk még, amíg egyszer csak összeomlik. A vállalat vezetői úgy tervezték, hogy erre a felújításra a gázbekötéssel egy időben kerüljön sor, hiszen értelmetlen és gazdaságtalan lenne kétszer is felfordulást okozni. — A gázvezeték az Ady Endre utcában — ahonnan majd csatlakozni lehet — a III. ütemben valósul meg. A monori tanács végrehajtó bizottsága által nemrégiben megtárgyalt gázprogram tájékoztatója úgy fogalmaz: „a III. ütem megvalósításának reális időpontja: 1985. október 15.” Ez az időpont azonban függvénye a pénzügyi fedezetnek, a versenytárgyalás eredményének is. — Ezért nem tudunk előre konkrét időpontot meghatározni az üzlet felújításával kapcsolatosan. Égy azonban tény: egy hónapnál hosszabb ideig nem lesz zárva az ABC. Eny- nyi időre viszont feltétlenül szükség lesz, szeretnénk, ha vásárlóink megértenék és türelemmel viselnék majd a dolgot. Elsősorban az ő érdekükben változtatunk, megnagyobbítjuk az eladóteret, hogy végre átláthassák a választékot, hogy csökkenjen a zsúfoltság, s a raktárokkal hátrafelé terjeszkedünk. © A zárva tartási idő alatt két közeli üzletünket erősítjük meg személyzettel, ez enyhíti majd a helyzetet, bár tökéletesen nem oldja meg, ezzel tisztában vagyunk. A munkával saját érdekünkben is igyekeznünk kell, hiszen legalább egymilliós forgalomkieséssel már előre számolunk. Dp hadd hangsúlyozzam ismét: megéri majd a türelem. Vecsé- sen, az iskola mögötti, hasonló üzletünkben ugyanez a munka már lezajlott, és állíthatom: ott is megérte. — Lesz-e vajon más bolt is zárva? — Sajnos, máris van kettő. A Ságvári utcai 76-os élelmiLevelesládánkbói / Zongorát kaptak ajándékba Ünnepi csapatgyűlésre gyűlt össze a monori Ady úti iskola úttörőcsapata. Az induló zenéjére fegyelmezetten felsorakoztak, a csapatzászlónak Jegyzet Jelen, múlt, jövő „Nem kívánok birodalmat. nem kincset, területet, s nem egyebet: az igaz, bátor magyar szívet, hogy az magaméval összekapcsolván, veletek éljek és haljak.” Talán először furcsának tűnik, hogy egy termelőszövetkezet ünnepi közgyűlésén hangzanak el ezek. a szavak, amelyeket II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1705. július 3-án, a L gyomrai Mámya^éten. ismerteteti. A Rákosmezeje Tsz-ben a közelmúltban a kiváló szövetkezet cím odaítélése alkalmával megtartott ecsari közgyűlésen Tóth József fejezte be így beszámolóját. Előzőleg ismertette a jelenlevőkkel, hogy éppen 280 évvel ezelőtt, Gyomron mondta el nagy jelentőségű beszédét 11. Rákóczi Ferenc. Ebben kuruc vitézeit további harcra buzdította, és egyben elhatározták, hogy a nemzeti hagyományoknak megfelelően. Rákos mezején — amely nevet a közös gazdaság is viseli — 1705. szeptember 12-re összehívják az országgyűlést. A harci események miatt ugyan az országgyűlést Szécsényben tartották, és ott a bevezetőben említett szavak elmondóját fejedelemmé választották. Gyömrö határában — a Rákosmezeje Tsz területén — áll egy szerény emlékmű. amely az 1705-ös eseményt hivatott jelképezni. A Mánya-réten található, kőből készült, emléktáblával van ellátva. Sajnos, állaga erősen megromlott, környezete sem méltó a fejedelemhez. Lapunk hasábjain sokszor írtunk már erről az áldatlan állapotról. Sokan odahordják a szemetet, elhanyagolt a környéke. Mindez nem vet jó fényt sem a termelőszövetkezetre, sem a községre. Pedig a helyi id. Pál Mihály baráti kör méltóan ápolja II. Rákóczi Ferenc emlékét is, a tájházban számos dokumentum található, amely megörökíti az akkori eseményeket. A közös gazdaság elnöke a közgyűlésen bejelentette, hogy a gyomról nagyközségi tanáccsal és a baráti körrel közösen — Rákóczi nagyságához méltóan — rendbe hozzák az emlékmű környékét. A bejelentést nagy taps fogadta, pedig a jelenlevőknek csak egy része volt gyömrői. A múlt értékeinek őrzése, a hagyományok ápolása mindannyiunk közös ügye. Ezt ismerte fel a kiváló címet negyedszer elhódító Rákosmezeje Tsz, amikor vállalkozott erre a cselekedetre. Bízhatunk abban, hogy a közelgő kerek évfordulóra — egy hónap múlva — megszépül majd az emlékmű környéke, méltó körülmények között rendezhetik meg az évente szokásos emlékünnepséget. A jövőben a közös gazdaság fémipari 1. ágazatának dolgozói sűrűn megfordulnak majd a Mánya-réti emlékmű környékén. A2 önkéntes rendőri csoport vezetője, Tóbiás József szintén a közgyűlésen jelentette be. hogy akcióik során gyakran felkeresik a kiserdőt, és környékét, megakadályozzák majd a randalírozókat, szemetelö- ket a további károkozásban. Remélhetőleg az emlékmű környékének rendbe hozásához hamarosan hozzáfognak, akik vállalták ezt. Ily módon a múlt és. a jelen találkozása gyümölcsözhet. Az utókor számára. Gér József tisztelegtek, majd kezdetét vette az ünnepség. A Himnusz elhangzása után Kovács Paine csapatvezető köszöntötte a megjelent vendégeket. A jól végzett munka jutalmául okleveleket és ajándékokat kaptak a gyerekek, melyet a csapatvezető adott át. A 122 kisdobost és úttörőt Zsolnay Miklós főhadnagy avatta fei. Versekkel köszönték meg, hogy tagjai lehetnek a csapatnak. Az avatás után Vedres Lászlóné, az iskola igazgatója is köszöntötte a megjelenteket. A gyermeknap alkalmából játékokat kaptak a rajok. A legnagyobb örömet bizonyosan az ajándék zongora jelenti, amit a szülői munkaközösségtől kapott az iskola. Az ősz folyamán tervezik megalakítani a népi tánccsoportot és az énekórákon is hasznosítani fogják a zongorát. A szülők is kaptak okleveleket. Evaries Györgyné a báb- szakkörösöknek volt a segítségére, a vonzáskörzetben 3. helyezést értek el a gyerekek. Kiss Ambrus a hibákat javítgatta, ő is oklevelet kapott. Olasz Józsefné Monor Morális program Ecscren, szombaton 16 órától: a nyugdíjasklub foglalkozása, 21-től: video-disco, videó-filmvetítés. Holnap, 14- től: a nyugdíjasklub összejövetele. Sülysápon ma és holnap 14- től: nyugdíjas-klubfoglalkozás, ma 18-tól: a csillagászklub összejövetele. szerboltot ki kellett ürítenünk tartós távoliét miatt: egyszerűen nem kapunk üzletvezetőt, hiába hirdetjük, hiába kínál- gatjuk az élelmiszerboltokat... Be kellett zárnunk a Munkás utcai üzletünket is. Nincs emberünk. Félünk is ettől a nyártól, hiszen a kis boltokban vannak olyan dolgozók, akiknek 'már 40—50 nap szabadsága is felhalmozódott, nem ' jutottak hozzá, hogy igénybe vegyék — de hát ahhoz megint csak nem járulhatunk hozzá, hogy egyfolytában, egy egész nyáron nélkülözze őket egy-egy környék ... Maximum két hét szabadság az, amit kivehetnek — a pihenésre nekik is szükségük van. Viszont lesznek olyan helyettesítő üzletek még így is, ahonnan az üzletvezető nem mehet a nyáron szabadságra ... © Mindezek ismeretében, azt hiszem, megértőbben fogadjuk majd, ha távolabbra kell zarándokolnunk bizonyos ideig a tejért, kenyérért, a minden napra szükséges alapvető élelmiszerekért. Tény: a vállalkozók az élelmiszerboltok vezetéséért nem kapkodnak, mert — a vendéglátó egységekkel ellentétben — ezekben bizony kicsi a haszon. Akik viszont vállalták és csinálják, nem tehetik pihenés nélkül, szakadásig ... K. Zs. Hétfőn Hangverseny A monori Állami Zeneiskola hangversenyt rendez június 3-án, 17 óra 30 perckor a monori városi jogú nagyközségi közös tanács házasság- kötő termében. A közönségnek ezúttal a B tagozatos zenei pályára készü-.- lő növendékek mutatkoznak be. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a hangversenyre, amelyre nem kis izgalommal készülnek a zeneiskolások. Több utcában Áramszünet A DEMASZ monori körzetszerelőségétől kapott tájékoztatás szerint június 3-tól június 12-ig (munkanapokon) áramszünet lesz Monoron a Mátyás király, a Damjanich, az Esze Tamás, a Széchenyi, és a Wesselényi utcákban. Mint megtudtuk, vezetékcsere miatt szünetel az áramszolgáltatás mindennap 8-tól 16 óráig. A DÉDÁSZ a lakosság megértését kéri. Mozi Gombán, holnap 18 őrétől: Földi űrutazás. Az autós kertmoziban 20.30-tól, ma: Mara- ton életre-halálra, holnap: Az istenek a fejükre estek. Gyomron, a művelődési házban, ma 16.30-tól, holnap 18.30- tól: Biztosan ölő Sárkány Lady. Vasárnap 16.30-tól: A fekete varázsló ajándéka. Monoron, ma és holnap 16- kor: Hugó, a víziló; 18-tól: A város hercege I-II. Pilisen, ma és holnap 17.30- tól és 19.30-tól: A legyőzhetetlen Vutang. Vecsésen, ma 17.30-tól és 19.30- tól, holnap 17.30-tól: Flashdance, vasárnap 15.30- tól: 101 kiskutya; a kertmoziban 20-tól: Flashdance. fi hét vége sportműsora SZOMBAT Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Nagymaros—Gyömrő, Nagymaros. 18 óra, ifimérkőzés, 17 óra. (A2 őszről előrehozott találkozó ismét presztízscsatát ígér. A tavaszi fordulóban Gyomron kétgólos hazai győzelem született, a marosiakat nyilván fűti a visszavágás vágya. Bár a Gyömrő jobb csapat, mint a Duna-par- ti gárda, a hazai pálya előnye kiegyenlítheti ezt a hátrányt, így nehéz mérkőzésre van kilátás. Gondot okoz a gyöm- rőiek háza táján az is, hogy Nagy J. a Túra ellen orrcsonttörést szenvedett, így nem léphet pályára.) VASÄRNAP Labdarúgás, megyei I. osztály: Ceglédi VSE—Sülysáp, Cegléd, 17 óra. (A kiesés szempontjából sorsdöntő mérkőzést játszanak Cegléden a sülysá- piak. Ha győznek, s a Tápió- szentmárton kikap, akkor bentmaradnak. Persze az utóbbi gárda otthonában fogadja ellenfelét ...) Vecsés—VOSE, Vecsés, 17 óra. (A gyengélkedő VOSE ellen nem elképzelhetetlen, hogy a vecsésiek pontszerzéssel búcsúznak az 1. osztálytól.) Megyei II. osztály. A csoport: Pilis—Gyömrő, Pilis, 11 óra. (Biztos hazai győzelem várható a tét nélküli találkozón.) Monor—Nagykáta, Monor, 17 óra. (Ősszel idegenben is sikerült a monoriaknak legyőzni a nagykátai együttest, most is ők látszanak esélyesebbnek.) Üllő—Bugyi, Üllő, 17 óra. (A legutóbbi jó játékot megismételve győzhetnek az üllőiek.) Körzeti bajnokság: Mende— Ecser, Mende, 17 óra, Nagykőrös—Jászkaraj enő, Nagykőrös, 17 óra; Albertirsa—Maglód, Albertir&a, 17 óra; Cegléd- bercel—Törtei, Ceglédbercel, 17 óra; Abony—Nyáregyháza, Abony, 17 óra; Űri—Dánszent, miklós. Űri, 17 óra. Az ifjúsági mérkőzések 15 órakor kezdődnek. Serdiilőmérkőzések: Gyömrő —Ceglédi VSE, Albertirsa— Vecsés, Űri—Maglód. Pilis— Abony. Monor—Nagykőrös, Üllő— Dánszentmiklós. Valamennyi találkozó délelőtt 9 órakor kezdődik, az elöl álló együttesek a pálya- választók. ÜGYELET Gombán, Bényén és Káván: dr, Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62. telefon: 70), Mo- ncron, Monori-crilőn, Vasadon, Csévharaszton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Maglódon és Ecsercn: dr. Móczár István (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mondén: dr. Marosi Gyöngyi (Mende), Üllőn: dr. Koncz .Lajos, Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Fogorvosi ügyelet: szombaton 7-től 14-ig Monoron, a rendelőintézetben, egyéb időpontban, tehát szombaton délután és vasárnap egész nap Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai rendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr. Varga János Monor, Dózsa Gy. u. 63. Telefon: 357. Beteg állatok bejelentése: szombaton és vasárnap 8-tól 13-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, vagy az ügyeletes állatorvos címén. (ISSN 0133—2651 (Monori Hiriap)