Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-04 / 129. szám

I 1985. JÚNIUS 4., KEDD Választási nagygyűlés Miskolcon Népünk a politika alkotó részese A néhány nap múlva sorra kerülő országgyűlési és tanácsi választások szervesen illesz­kednek abba a nagy fontossá­gú belpolitikai eseménysoro­zatba, amely a Magyar Szo­cialista Munkáspárt ez év márciusában megtartott XIII. kongresszusával vette kezde­tét, hazánk felszabadulásának 40. évfordulójának megünnep­lésével, a május 1-i tömegde­monstrációkkal és a Hazafias Népfront választási felhívását követő jelölő gyűlésekkel foly­tatódott — hangsúlyózta elöl­járóban, majd így folytatta: A jelölő gyűlések mindig figyel­met keltő, fontos aktusai a választási előkészületeknek, A kormány munkájáról szól­va elmondhatom — folytatta —-. mi is arra törekedtünk, azt tartottuk a legfőbb kötelessé­günknek, hogy a nehéz, oly­kor kritikus nemzetközi viszo­nyok és a korábbinál bonyo­lultabb feltételek között is ér­vényt szerezzünk a XII, kong­resszus iránymutatásainak, eleget tegyünk legfelsőbb ál­lamhatalmi és népképviseleti szervünk, az országgyűlés által támasztott követelményeknek. Arról adhatok számot, hogy az elmúlt években továbbléptünk az államaiét demokratizmu­sának növelése terén, intézke­déseink nyomán fejlődött a központi és a helyi igazgatás, némileg gyorsult és egyszerűb­bé vált az ügyintézés. Bár a gazdasági feladatok sok ener­giát vettek igénybe, növekvő figyelmet fordítottunk a tudo­mány, a kultúra, a közoktatás, a közművelődés fejlődésének előmozdítására,- az olyan nagy fontosságú társadalompolitikai kérdésekre, mint a népesedési helyzet javítása, az oktatás fejlesztése, a szociálpolitika formálása, a településfejlesztés új alapokra helyezése. Az utóbbi évek nehezebbé vált körülményei között is si­került megőriznünk vívmá­nyainkat, minden gond és ne­hézség ellenére előbbre jutot­tunk a szocialista építés útján. Az elmúlt évek kiemelke­dően fontos eredménye, hogy sikerült megállítani a külföl­di adósság növekedését. A kül­kereskedelmi mérleg 1982 óta évről évre elért kiviteli több­lettel zárult. Megkezdtük az adósság csökkentését. Ez nem csekélység, ha meggondoljuk, hogy ezekben az években to­vább romlott a nemzetközi po­litikai légkör, számunkra előnytelenül alakultak a világ­piaci árak, erősödött a gaz­dasági protekcionizmus, s a világ félszáz országa került olyan helyzetbe, hogy kényte­len volt kérni adósságainak átütemezését. Fizetőképessé­günk megőrzésében, az egyen­súly javítására tett saját erő­feszítéseink mellett ezekben az években is pótolhatatlan sze­repe volt a Szovjetunióval folytatott gyümölcsöző együtt­működésnek, a KGST kereté­ben megvalósuló szocialista gazdasági integráció előreha­ladásából származó előnyök­nek, A vártnál nehezebb feltéte­lek miatt az egyensúlyi köve­telmények betartása csak úgy volt lehetséges, hogy az elő­irányzottnál erőteljesebben mérsékelni kellett a belföldi felhasználást. Az életszínvonal -védelme érdekében elsősor­ban a beruházásokat korlátoz­tuk, s így valamelyest növel­hető volt a lakosság fogyasz­tása, és az életkörülményeket is sikerült némileg javítani. Az elért életszínvonalat azonban így-sem tudtuk maradéktala­nul megőrizni. A reálbérek a tervezettnél nagyobb áremelé­sek miatt csökkentek. A csalá­dok jelentős részének nehezeb­bé vált az élete. Mégis min­dent egybevetve és az adott Programunk igényes és szilárd alapokra támaszkodik van, mert amint erről a kor­mány és a SZOT képviselőinek közelmúltban tartott találko­zóján is szó esett, az első négy hónap adatai azt mutatják, hogy a tiszteletre méltó erő­feszítések dacára ez ideig nem sikerült pótolni azokat a kieséseket és elmaradásokat, amelyeket a szigorú tél és a kényszerű energiakorlátozás okozott a termelésben. Nagy szükség van arra, hogy ha kell, akár többletmunka árán is meggyorsuljon a vesztesé­gek pótlása, sor kerüljön a gazdaságosan értékesíthető ex­portárualapok növelésére, a hatékonyság javítására, az energia- és az anyagtakaré­kosság fokozására elhatározott intézkedések végrehajtásának meggyorsítására. A Magyar Népköztársaságot világszerte úgy ismerik, mint a béke, a társadalmi haladás ügyének elkötelezett hívét. Külpolitikai tevékenységünk­ben a jövőben is az a cél ve­zet bennünket, hogy lehetősé­geinkhez képest hozzájárul­junk a nemzetek közötti jó vi­szony és bizalom légkörének megteremtéséhez, a béke meg­őrzéséhez. Ez a legfőbb felté­tele annak, hogy megvalósít­hassuk, sikerre vigyük ország­építő céljainkat. Külpolitikai tevékenységün­ket a jövőben is meghatároz­za, hogy hazánk a szocialista országok közösségének meg­bízható tagja. Közös elveink, alapvető érdekeink és céljaink azonossága jegyében, nemzeti érdekeinkkel összhangban ar­ra törekszünk, hogy még szo­rosabbra fűzzük kapcsolatain­kat felszabadítónkkal és nagy barátunkkal, a Szovjetunióval és a többi szocialista ország­gal. Céljaink világosak, van mi­re építenünk — mondotta vé­gezetül Lázár György. — Most az a feladat áll előttünk, hogy a társadalmi élet minden te­rületén még következetesebb munkával feltárjuk a szocia­lista rendszerben levő hatal­mas erőforrásokat. A választási nagygyűlés a Szózat hangjaival ért véget. Segítség idősnek, fiatalnak Feladatuk rengeteget változott Vcröskeresztesck Abonyban A felszabadulás 40. évfor­dulójára tiszteletre méltó vál­lalkozásba fogott Pető István- né, a Vöröskereszt abonyi csúcsvezetőségének titkára: negyedszáz oldalas tanul­mányt készített a humanitá­rius szervezet helyi történeté­ről, négy évtized históriájáról. Így ír egy helyütt: A béke első napjaiban sok volt az el­gyötört, segítséget váró em­ber, s akadtak aktív vörös­keresztesek, akik erőn felül is próbálták bizonyítani segíteni- akarásukat. Jelesre vizsgáztak emberségből. — Akkoriban hogyan? — Például úgy — mondja Pető Istvánná —, hogy mene­déket teremtettek az árván maradt gyerekeknek, s kony­hát nyitottak azoknak, akik rászorultak (mert nem volt otthonuk vagy mert magukra maradtak), hogy mindennap főzzenek rájuk. A háború után a személyi tisztaság is nagyon fontos volt, az egész­séget védő életmód terjesztése nélkül aligha lehetett volna eredményt elérni a tbc le­küzdésében. Ebben az időben az egyetlen abonyi vöröske­resztes alapszervezetnek az újjáépítés adta a legtöbb fel­adatot, s ezen túl az idősek, a gyerekek élelemmel, ruhával való ellátása, a gyűjtés. Har­gitai Lajos egykori aktivista visszaemlékezéséből tudjuk, hogy esztendőkig tartott, mire megszűnt a rendkívül káros szokás, hogy az egyedül ha­gyott csöppségeket zsebkendő­be kötött mákhéjjal „vigasz­talták”, s bár nem sírtak, idő­vel az ártalom sem maradt el, hiszen a kicsik így értelmi károsodást okozó anyagot szo­pogattak. — S napjainkra meddig jutottak a fejlődésben? — Ha szervezeti szempont­ból nézzük, igen messzire. Már 1972-bej),. ;haf„ypit,.a?; ,jáfe vosi körzetekre épülő alap­szervezetek száma, s ahogyan szaporodtak itt Abonyban az üzemek, sorra alakultak a munkahelyi alapszervezetek is, négy éve már tíz volt belőlük. A taglétszámuk pedig megha­ladja az 1 ezer 400-at. Három esztendeje lett önálló a Me­chanikai Művek helyi alap­szervezete (ez akkor 250 tagú volt), s négy kisebbre vált szét, saját csúcsvezetőség de­rült az élére. — Ma kik igénylik a Vörös* kereszttől a legtöbb támoga­tást? — Nálunk feltétlenül az idősek. Néhány esztendeje 2 ezer 247 hatvan esztendőn túlinak mértük fel a helyzetét, életkörülményeit, s ebben részt vett a tanács, a Hazafias Népfront is. Azóta minden évben meglátogatjuk a kilenc­venedik esztendejüket már betöltött időseket, a magányo­sokat, akiknek a tanácsi se­gélyen, a ház körüli teendő­kön, a gyógyszeren, az orvosi ellátáson kívül a jó szóra is a legnagyobb szüksége van. Évente 14—15 embert része­sítünk házi szociális gondo­zásban, s szeretnénk ezt ki­terjeszteni a tanyán élőkre is. Munkát ad az aktivistáknak a veszélyeztetett családok, gyerekek patronálása. Sajnos az alkoholizmus következmé­nyei itt is érződnek. De ha kell, nemcsak a helybeli gyer­mekekre gondolnak az abo- nyiak. Amikor két esztendeje a kambodzsai és mozambiki gyerekek megsegítésére ruha­gyűjtési akciót hirdetett a Vö­röskereszt, a nagyközségben 230 zsáknyi gyűlt össze. Azután itt az egészségnevelés. Könnyebb megelőzni a bajt, mint kúrálni, ezért a körzeti orvosok évente 40 előadáson ezernyi érdeklődő előtt be­szélnek az egészséges életmód tudnivalóiról, az idős kor problémáiról, a káros szenve­délyek elleni küzdelemről, vagy segítenek felkészíteni a fiatalokat a családi életre. — Az imént a gyerekeket említette. Átadják-e nekik a felnőttek tapasztalataikat s életszemléletüket, melyben oly lényeges az embertársai­kon való segítés szándéka? — Azt hiszem, nincs gond az utánpótlással. Már az 1948- ban alakuló úttörőcsapatban is voltak vöröskeresztes pajtá­sok, s a maiak is rendre je­leskednek az elsősegélynyújtó, csecsemőápolási és más egész­ségügyi témájú vetélkedőkön, versenyeken, rajzpályázato­kon. Két éve az elsősegély- nyújtó úttörőink a megyei döntőből továbbjutottak az or­szágosba is, melyet Zánkán, az úttörővárosban tartottak ... V. G. P. Az 1983. évi III. törvényről Általános és egyenlő Az országgyűlési képviselők és a tanács­tagok választását az országgyűlés a szo­cialista demokrácia továbbfejlesztése, a választási rendszer demokratizmusának szélesítése, a népképviseleti testületek te­vékenységének hatékonyabbá tétele, a vá­lasztások előkészítésének, lebonyolításának egyszerűsítése érdekében — az alkotmá­nyos alapelveknek megfelelően — az 1983, évi 111. törvényben szabályozta. A törvény születése után az első válasz­tásra szombaton kerül sor, végrehajtását tehát most tanuljuk. S kik azok. akik e tanulás során lecké­ket vesznek? A választópolgárok. Vagy­is: a lakosságnak az a túlnyomó többsé­ge, aki választójoggal rendelkezik. A szó­ban forgó törvény értelmében a választó­jog a Magyar Népköztársaság minden nagykorú állampolgárát megilleti. Mint mindenütt, akadnak nálunk is ki­vételek, akiknek egyáltalán, vagy átme­netileg nem adatik meg ez a jog. Nem rendelkezhet választójoggal — érthető ok­ból — az. aki elmebeteg. A társadalom igazságérzetének megfelelően kizárja a törvény a választójog gyakorlásából azt az állampolgárt, akit a bíróság eltiltott a közügyektől, aki szabadságvesztés bünte­tését tölti, s azt, aki szigorított őrizetben van. A válaszójog egyenlőségének elve sze­rint minden állampolgár szavazata egyen­lő értékű. Ez számunkra most teljesen egyértelmű, ám nem; volt mindig így. Tu­dunk olyan törvénytervezetről a század- forduló tájáról, amely szerint minden tíz analfabéta választhatott volna egy szava­zópolgárt, minden — huszonnegyedik élet­évét betöltött — írástudó férfi rendelke­zett volna egy szavazattal, a harminckét év feletti, érettségizett, katonaviselt, leg­alább 20 korona egyenesadót fizető férfi kettővel, a több mint 100 korona egyenes­adót fizető érettségizett férfiaknak pedig három szavazatuk lett volna. Nagy-Bri­tanniában a háború előtt minden diplo­más két szavazattal rendelkezett. Számunkra tehát egyértelmű, hogy min­den választópolgárnak egy szavazata van, s minden szavazat egyenlő — amint ezt a törvény második paragrafusának negyedik bekezdése kimondja. Ez is alkotmányos elveinkből következik. Az alkotmány ugyanis — nyolcadik fejezetében, a negy­venkilencedik paragrafusban — leszöge­zi: A Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek. A választójog általánosságáért a ma­gyar munkásmozgalom hosszú évtizedeken át harcolt. Nem tűrhették a dolgozó — az egész társadalmat eltartó — osztályok, hogy különböző vagyoni s egyéb kifogás ürügyén kirekesszék a lakosság nagyobb hányadát a közügyek gyakorlásának szin­te legfontosabb teréről. Értek el e harcok kisebb-nagyobb sikereket. Am ma már tudjuk, hogy a felszabadulás előtti Ma­gyarországon az akkor leghaladóbbnak számító választójogi törvény is megfosz­totta a nép jelentős tömegeit a szavazás lehetőségétől. Demokratikus, szocialista választójogi törvényünk alapvető rendelkezése, hogy akinek szavazati joga van. az választható is. Az 1983. évi III. törvény így fogalmaz: „Országgyűlési képviselővé, vagy tanács­taggá mindenki megválasztható, akinek választójoga van.” A hajdani törvények nagyon vigyáztak arra, hogy a képviseleti testületek tagjaivá csak az uralom gya­korlása szempontjából legmegbízhatóbb­nak tűnő személyek válhassanak. Erre most is nagyon vigyázunk. Csak egészen más módon. Az uralom gya­korlása ma népképviseleti alapon törté­nik. S azt. hogy kik kerüljenek be a ha­talom testületéibe, ez a nép dönti el. A jelölés, majd az általános, egyenlő és köz­vetlen választójog alapján. van. Más szóval népgazdasá­gunk teljesítményét még nem sikerült arra a szintre emel­ni, amivel ellensúlyozni lehet a nemzetközi piacon el­szenvedett árveszteségeket. Ebbe nem törődhetünk be­le. Mindent meg kell ten­nünk, hogy a , tartalékok fel­tárásával, a jobb és hatéko­nyabb munkával megjavítsuk a gazdaság jövedelemtermelő képességét. Ez a feltétele an­nak, hogy a nemzetközi kö­telezettségek teljesítése mel­lett — ha szerény mértékben is — de növelni tudjuk a belföldi felhasználásra jutó nemzeti jövedelmet. Amikor június 8-án az ur­nák elé járulunk, hogy meg­válasszuk a képviselőket és a tanácstagokat, egyben igent mondunk a Hazafias Nép­front programjára is. E prog­ram, amely a szocialista cé­lokkal azonosuló, a hazáju­kat szerető emberek közös akaratát fejezi ki, szilárd ala­pokra támaszkodik, mozgósító, de egyben igényes is. A prog­ram szilárd alapokra támasz­kodik, mert építhet a gyakor­latban kipróbált politika foly­tatására, a 40 év alatt felhal­mozott szellemi és anyagi erő­forrásokra, népünk tehetségé­re, és szorgalmára, a szocia­lista barátainkkal folytatott sokoldalú együttműködésre. Számolhat vele, hogy hazánk olyan szövetségi rendszer — a Varsói Szerződés tagja —, amely garanciát nyújt a leg­fontosabb nemzetközi feltétel biztosítására: a béke megőr­zésére. A program mozgósító, mert azt a célt tűzi ki, hogy az el­múlt évek egyensúlyteremtő erőfeszítései után a gazdaság teljesítőképességének növelé­sével teremtsük meg annak a lehetőségét, hogy többet for­díthassunk a termelés korsze­rűsítését szolgáló műszaki ha­ladás meggyorsítására, a tu­domány, a kultúra fejlesztésé­re, az életkörülmények javí­tására, az életszínvonal növe­lésére. most még inkább azok. A je­lölő gyűlések, amelyeken több mint másfél millióan vettek részt és közel 150 ezren hal­latták 'szavukat, valódi közéleti fórumokká váltak. Újból bebizonyosodott, hogy hazánkban a politika formálá­sa nem a kevesek kiváltsága, annak alakításában az egész nép, a társadalom minden ré­tege, a szocialista célokat ma­gáénak valló minden törvény- tisztelő állampolgár — világ­nézetre, nemzetiségre való te­kintet nélkül — aktív részt vállalhat, s mint arról ismét meggyőződhettünk, részt is vállal. Intézkedéseink nyomán fejlődött a központi és a lieívi igazgatás- viszonyokat figyelembe veve jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a legutóbbi választás óta eltelt öt esztendő mérlege ösz- szességében pozitív. Ami a jelent és a jövőt ille­ti, itt éppen úgy megtalálhatók a kedvező, az előremutató, a követésre méltó példák és kez­deményezések, mint azok a másutt is meglevő problémák, amelyek fékezik a magasabb igényekhez, a változó követel­ményekhez való gyorsabb al­kalmazkodást. Erre — az ismétlem általá­nos jelenségre — azért kell újra és újra ráirányítani a fi­gyelmet, mert egyensúlyi gondjaink keletkezésében, ab­ban, hogy le kellett fékezni a fejlődés ütemét,, hogy fizetőké­pességünk megőrzése miatt. csökkentenünk kellett a belföl­di felhasználásra jutó nemzeti jövedelmet, a rajtunk kívül ál­ló okok mellett saját munkánk fogyatékosságainak is szerepe az a teljesítmény és ezzel 1 együtt az a kereset, ami a megélhetés biztosításán túl le­hetőséget ad a társadalmilag elismerhető, növekvő igények kielégítésére is. Nemzeti jövedelmünknek jelenleg több mint egynegye­dét a társadalmi juttatások­ra fordítjuk, ez az arány elő­re láthatóan a jövőben is fennmarad. A szociálpolitika alaprendeltetése a munkatelje­sítményektől független tár­sadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének elősegítése. Az e célt szolgáló juttatásokból jelenleg olyan rétegek is azonos arányban részesülnek, amelyek anyagi helyzete ezt nem indokolja, az átlagosnál magasabb, esetleg kiugró jö­vedelemmel rendelkeznek. Ezt a gyakorlatot sem foly­tathatjuk tovább. Anélkül, hogy az állampol­gári jogon járó alapellátásban visszalépnénk, a szociálpoliti­kában az eddiginél nagyobb mértékben figyelembe kell venni a tényleges rászorultsá­got. Más szóval: azt a többle­tet, amit szociálpolitikára for­díthatunk, jelenleg és a belát­ható jövőben elsősorban a több gyermeket nevelő csalá­dok és az idős emberek, a pá­lyakezdő fiatalok helyzetének javítására, azok gondjainak csökkentésére kell felhasznál­ni, akik nem számíthatnak a családi háttér által biztosított támogatásra. E kérdésekről szólva úgy gondolom, elérke­zett annak az ideje, hogy töb­bet apelláljunk a szülők fele­lősségére és a szülők iránti kötelezettségekre is. Jövő terveink formálása, a VII. ötéves terv folyamatban levő kidolgozása mellett foko­zott figyelmet kell fordítanunk az évi tervünk végrehajtására. Erre annál inkább szükség A program igényes, mert teljesítése nem egyszerűen több, hanem jobb munkát kí­ván. Más szóval: termeléke­nyebben, kisebb energia- és anyagráfordítással jobb mi­nőségű és kelendőbb árut kell előállítanunk. Ez a feltétele annak, hogy a szocialista és a tőkés országok piacán ver­senyképesek legyünk és nye­reséggel értékesíthessük áru­inkat. Biztonságos előrehaladá­sunkhoz, céljaink eléréséhez az igényes, a jó minőségű munka rangjának emelése mellett még valami másra, annak a régi igazságnak a tiszteletben tartására is szük­ség van, hogy csak azt oszt­hatjuk el, amit megtermel­tünk. Ezt a törvényt a múlt­ban sajnos nem egyszer meg­sértettük. Oda már eljutot­tunk, hogy megkezdhettük az adósság csökkentését. A tör­lesztés és a kamatok azonban még jó ideig komoly terhet jelentenek, ezért a biztonsá­gos egyensúly elérése és meg­szilárdítása érdekében a jö­vőben is beosztó életet kell folytatnunk. Más szóval, gon­dosan számba kell venni, hogy mire futja, s hogy ami­vel rendelkezünk, azt mire fordítjuk. Gazdálkodási és bérezési gyakorlatunkat olyan irányba kell továbbfejleszteni, hogy a vállalatok és az egyének el­sősorban a törvényes mun­kaidő hatékony kihasználásá­ban legyenek érdekeltek. Ez természetesen nem zárja ki az olyan kiegészítő foglalkoz­tatási formák ésszerű keretek között való fenntartását, mint például a többségükben ma is hasznos tevékenységet foly­tató gazdasági munkaközössé­gek. El kell azonban jutnunk oda, hogy a törvényes mun­kaidő alatt is elérhető legyen Választási nagygyűlést rendeztek hétfőn Miskolcon, a Városi Sport- csarnokban. A mintegy négyezer résztvevő között ott voltak Borsod megye és Miskolc politikai és társadalmi életének vezetői, üzemek, intézmények küldöttei, valamint a megye országgyűlési képviselője­löltjei és számosán a tanácstagjeiöltek közül. A Himnusz elhangzása után Ződi Imre, a megyei népfrontbizottság titkára köszöntötte a jelenlevőket és nyitotta meg a nagygyűlést. Ezt követően Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet.

Next

/
Thumbnails
Contents