Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-24 / 146. szám
4 ^Míwian 1985. TÜN1US 24., HÉTFŐ Vácrátóton Zenei estek: Az Idén Is rendeznek nyári zenekari esteket Vácrátóton, a Magyar Tudományos Akadémia botanikai kutatóintézetének kertjében. Július 6-án a miskolci szimfonikus zenekar az NDK-beli Christian Ehwald vezényletével, valamint a Magyar Állami Népi Együttes énekkara és a Magyar Állami Operaház énekesei Bach János- passió című művét adják elő. Július 27-én nyáresti muzsika címmel a Liszt Ferenc kamarazenekar Bach-, Berlioz-, Boccherini-, Brahms-, Csajkovszkij-, Mozart-, Pachelbel- és Rameau-műveket játszik a zenekedvelőknek. Augusztus 17-én a Magyar Állami Hangversenyzenekar Ligeti András vezényletével Mozart-darabo- kat mutat be, a műsorban közreműködik Stefan Ruha romániai hegedűművész. Az előadások minden alkalommal este 19 órakor kezdődnek. Szépen magyarul Nyelvművelő Móra Ferenc Nagy íróink mindig szívesen foglalkoztak nyelvünkkel felhívták a figyelmet fogalmazási és egyéb hibákra. Móra Ferenc is számos nyelvhelyességi kérdéssel foglalkozott írásaiban. Móra mindig abból indult ki. hogy a nyelvnek az alapvető feladata a közlés. Hogy ponto- sítsunk: magyarázni kell és nem magyarázkodni, ö maga nemcsak író és szerkesztő volt, hanem régész is. Számos tudományos cikke, könyve jelent meg. Az háborította fel leginkább, amikor az alapvető könyvekben — például a tankönyvekben — nem az életkori követelményeknek megfelelően közlik a tudományos ismereteket, hanem az egyszerű dolgokat is bonyolultan, agyonmagyarázva adják elő. Ez nemcsak nyelvileg, hanem pedagógiailag is elhibázott dolog. Égy egyszerű számtani példát is bonyolulttá lehet tenni, ha feV-FIGYELŐ PärSuiS. Külön elnevezése van már annak a drámai formának, amely egy bírósági tárgyalás keretében idéz fel egy történetet, s mutat be e sarkított helyzetben különös élességgel felvillanó jellemeket. Court-room story, azaz tárgyalótermi dráma a neve ennek a műfajnak, s mint ilyen, ugyanúgy zajlik le, mint a valóságos ítélethozatalok szoktak. Aki látta például a Tizenkét dühös ember című remek court-room storyt, annak aligha kell magyarázni, hogy micsoda tenyérizzasztó izgalmakat tud kelteni egyik-másik ilyen tárgyalási csetepaté. Aki viszont a közelmúltban végignézte Polgár Andrásnak A szembesítés eredménytelen című jele.fietsorát nos, az rptig éppen azt igazoltatja, hogy nem csodaszer a most emlegetett minta. Attól, hogy egy tanácsvezető bíró egyszer megadja a szót, másszor meg rend- reutasítja a megidézetteket, még nem ver ki senkit a hideg veríték. Bizony eszköz ez a paragrafusokkal megspékelt körítés is; alkalom arra, hogy bizonyos mondandókat hatásosan továbbítsanak éles logikával gondolkodó és jól fogalmazó színműírók. Saul Levitt, a Parancsra tettem című dráma szerzője feltétlenül ez utóbbiak közé tartozik. Kitetszett ez már akkor is, amikor úgy két évtizede a Thália Színház bemutatta az ő tárgyalótermi drámáját, és töb- bé-kevésbé ez a vélemény alakulhatott ki azokban a nézőkben is, akik csak most találkoztak ezzel az 1865-ben, az amerikaiak Észak—Dél háborúját követő időkben játszódó nagy .számonkéréssel. Ä tömegpusztító fogolytábor parancsnokát tetemre hívó aktus ugyanis jó csillagzat alatt szüléiéit. Egyrészt a rendező, Hajdufy Miklós csillogtatta feszültségteremtő erényeit — ebben a legújabb munkájában sem volt nyoma a hatásvadászatnak, a fölösleges rájátszásnak —, másrészt meg a kiválasztott szereplők adtak többet a szokásosnál. Tapasz- íalhatólag ügyet láttak abban, hegy., most kivágják a rezet: legtöbbjük akár egy színházi premier lázas-feszült közegébe is beleillett volna. Kern András és Szakácsi Sándor, valamint Andorai Péter és Trokán Péter ellenfél-kettőse különösen tetszett. MŰSör. Hanem akik a mindennapi televíziós programot összeállítják, azok bőven tanulhatnának egyik-másik régi jó, vidéki színidirektor gyakorlatából. Tudniillik azt leshetnék végre el, hogy ha az egyik kedden, mondjuk Marien grófnőként tűnik fel a képernyőn X. Y. művésznő, akkor a következő hét szom hatján ne legyen ő a dajka a Rómeó és Júliában. Teljen el egy kis feledtető szünet a két megjelenés között. Bizony jó lett volna, ha a magyar court-room story — mármint a Polgár Andrés-féle apukás történet — meg a Saul Levitt írta Parancsra tettem című dráma vetítése közé is beiktatódik egy vakációnyi pauza, és még örvendetesebb fogásként nyugtáznánk azt a döntési, amely a kritikán aluli Televár ót emettől a katonai tárgyalástól netán alaposan el- rekeszti. Kern András miatt kellett volna az a több-hónapnyi időrés. Ifjú és szinte minden feladatra alkalmas színészünk ugyanis abban is jelen volt, meg emebben ts tudatta: nemcsak a bugyuta fiák Göre Gáborra emlékeztető újgazdag apukáját tudja eljátszani. A műsorcsinálásnak is van — lenne! — dramaturgiája, mégha a Szabadság téren nem, vagy csak elvétve gyakorolják azt. .. ,i, , . Akácz László leslegesen tudományoskodunk. Erről olvashatunk az öt póknak hány lábáról című írásában. Annak is híve volt, hogy a legfontosabb ismereteket adjuk — világosan és egyszerűen. Természetesen nem leegyszerűsítve, hiszen az ismeretek közlése éppen az emberi gondolkodás fejlesztését szolgálja. Móra korában a hivatalos stílus éppen a közlés lényegét homályosította el. Az egyszerű ember nem értette például ezt a kifejezést: az eljárás folyamatba tétetik. A Mihály folyamatba tétetik című írásásának hőse attól fél, hogy őt magát teszik folyamatba. Saját véleménye szerint a Tiszába, mert az esik legközelebb. Igaz hogy a Tisza csak folyó (folyam), és nem folyamat, Mihály számára mégis azt jelentette, hogy őt a Tiszába mártják. Móra csak nehezen tudja megmagyarázni neki, hogy miről van szó. Mihály számára nem egészen világos még így sem, hiszen az anyósát akarja „folyamatba” mártani, ott ahol a legmélyebb. Tréfának eddig jó, de a korabeli körmondatok nem éppen ezt a célt szolgálták. Ellenkezőleg! Pontosan a szellemesség hiányzik belőlük, a lényeget teljesen elhomályosítják, így könnyebb volt az egyszerű emberek becsapása. Tehát már nem „egyszerű” nyelvi, stilá- ris kérdésekről volt szó, hanem politikairól is. Pedig az egyszerűsítés, a közlés világossága, félre nem érthetősége lenne a legfontosabb. A körmönfont fogalmazással az ellenkező hatást érjük el anélkül hogy hazudnánk. Miért kell hi- vataloskodni, amikor arra semmi szükség nincsen? Miért kell okoskodással (vagy annak látszatával) félrevezetni az olvasót? — veti fel a kérdéseket Móra Ferenc. . „..v. ..... „^.^Mizser Lajös Még két hétvégen Királytalálkozó Visegrádon Nagyon ígérgetik már a meteorológusok, hogy jön az igazi nyár. S talán-talán be is köszönt végre. Szombaton délelőtt legalábbis biztató napsütés fogadta a Visegrád- ra érkezőket. Igaz, a palotajátékok rendezői sokat fohászkodtak a száraz időért. Soksok energiát és még több pénzt öltek vállalkozásukba; a visegrádi királytalálkozó létrehozásába. Pontosabban megidézésébe. Korhű jelmezek Károly Róbert királyunk 1335-ben hívta össze ezt a történelemkönyvek által megörökített találkozót visegrádi palotájában. Nem kisebb személyiségeket látott vendégül, mint János cseh király, Káz- mér lengyel uralkodó és Henrik bajor választófejedelem. S nem csekélység a megbeszélés témája sem: miként lehetne Bécs városának árumegállító jogát kikerülve eljuttatni az árukat nyugatra? Ismerve a reneszánsz kort, az akkori szokásokat, életmódot, a magyar királyi udvar gazdagságát, nem nehéz elképzelni, mekkora pompával, vigassággal, ünnepléssel fogadhatta Károly Róbert kollégáit. A palotának ma már csak romjai állnak. A helyszín mégis kiválóan alkalmas a több száz esztendővel ezelőtt történtek fölelevenítésére: egy színes, látványos történelmi show bemutatására. Nem történelmi színjátékra gondoltak a rendezők. A vendég uralkodók érkezése csak keretül szolgál ahhoz, hogy a palotába sereglő közönséget dallal, tánccal, komédiával, pantomimmel és lovas bajvívással szórakoztassák. ■ A játék a közönség főzött Tokaj és vidéke Az ezerszínű és ezerízű bor TARTALMÁBAN és kivitelében nagyon szép, ízléses könyvet jelentetett meg a Gondolat Kiadó, Pap Miklós A tokaji című művét, amely méltó emléket állít a világ leghíresebb borának. Mert már a múlt század elején Szirmay Antal így énekelte meg ezt a csodálatos nedűt: „Áldott tokaji bor, be jó vagy s jó valál — hogy szagodtól is elszalad a halál. Mert sok beteg mihelyt téged kezdett inni — meggyógyult, noha már ki akarták vinni.” Idézi a könyv ezt a versikét a sok között, de a lényeg, hogy a tokaji bormúzeum igazgatója igazán értékes munkát tett le az olvasók asztalára a sok szép fényképpel illusztrált könyvben. Könnyedén mesél, kalauzol a történelemben, sok érdekességgel gazdagítva azok tudását, akik csak hírből ismerik Tokajt és vidékét. Az általános ismereteket nyújtó bevezető után a szerző ismerteti a hegyaljai szőlőkultúrát, a kezdetet és a kialakulást, azt, hogy mit is jelent a tokaj-hegyaljai borvidék, mit foglal magába. Pap Miklós szerint a Zemplénihegység lábánál terül el ez a vidék, 55 kilométer hosszú, 275 négyzetkilométer nagyságú zárt terület, amely az európai szőlőtermesztésnek a legészakibb zónájában fekszik. Huszonnyolc községet foglal magába. Már a XVI. század elején Európa-szerte ismerték a tokaji bort, majd fokozatosan az egész világon fogalommá vált. Írók, költők, tudósok, uralkodók valóságos himnuszokat zengtek csodálatos hatásáról. Mi a titka a tokaji kiemelkedő sikerének idehaza és a világban? Hogyan terjedt el az egész földkerekségen a területileg oly kicsiny Tokaj-Hegyalja termése? Hányféle szőlő terem a vidéken? Mindezekre választ kapunk ebből a könyvből. A kötet második fejezetében a tokaji titkát írja le, a borokat, a borkategóriákat, az ezerszínű és ezerízű bort, azt, hogy teljesen más a mádi, megint más a tolcsvai, és teljesen más a furmint, mint a hárslevelű, pedig mindegyik tokaji. Ismerteti a régi kategóriákat, a különböző elnevezéseket. Van színbor, sajtóbor, főbor, aszúszőlőbor, ür- mös, kóserbor, lőre, törköly, csiger, icsar, legalábbis így keresztelték el régen. Manapság szolidabban nevezik, egyszerűen minőségi boroknak, ezen belül tokaji máslásnak, szamorodninak, aszúeszenciának, négy-, hatputtonyos tokajinak, az egyszerűbbeket furmintnak, hárslevelűnek, éppen olyannak, amilyen a szőlőre jellemző íz-, illetve zamatanyagot tartalmaz. Felsorolja a régi borokat, borneveket, majd rátér a tokaji történetére. Valamikor még volt a borkóstolás hivatala, megemlíti, hogy milyen szerepet játszottak a törkölytárolók, kádszúrók, a korcsmarendtartások. Mit jelentett a tokaji a diplomáciában. Ismerteti azt is, hogy a tokaji miért a világ legdrágább bora, szól a tokaji gyógyító hatásáról, a minőség védelméről, arról, hogy miként küzdöttek a borhamisítók ellen. Hogyan védte a törvény a tokaj-hegyaljai nedűket. Nyomon követi a tokaji elnevezéseket a világban, majd a terméseredményeket ismerteti, a jó és a rossz évjáratokat. Nagyon érdekes, amit elmond a palackozás történetéről, a címkézésről, a borok vetélkedőjéről, a pincézés- ről és a bordalokról. Hangsúlyozza, hogy a pince, különösen a hegyaljai pince külön világ. Romantikája, sőt lelke van. Valami csodálatos érzés árad szét ott a szívek között, nyugalom, könnyedség, derű, még a bánat is megenyhül bennük. Még a hordóknak is külön nevük van. Nemcsak Pap Miklós könyvéből tudom, nekem is mutatták, hogy milyenek a hordók: van öreg, tekintélyes, kedves, nebuló, unokám hordója és így tovább. Idézi ezen a helyen a borversekkel együtt Arisztotelész mondását, miszerint egy-két pohár az egészségé, sok pohár a kárhozaté. Való igaz, hogy a bor nemcsak használni, hanem ártani is tud. Pap Miklós külön fejezetben foglalkozik a tokaji folklórral. A meséket, mondákat, amelyek a hegyaljai borról szólnak, egy csokorba gyűjtötte, jobban mondva, ezeknek a történeteknek az eredetét írja le. Szépek a szüreti népszokások, a felvonulások, a közmondások, a szójátékok a tokaji tulajdonságáról. Végül a tokaji dicséretét szedi csokorba, ahogyan a magyar irodalomban, a lengyelben, a német nyelvterületen, Franciaországban, Itáliában, Nagy-Bri- tannlában, Kelet- és Észak- Európában magasztalják, írnak róla. Idézi Pablo Neruda sorait, aki szerint a tokaji ámbratűz, méz ragyogása, topáz, s a száraz föld alól felhozza az édességet a déli napfényre, ó bor, ragyogó bor, zivataros időknek békés adománya. SOK KÖNYVET olvastam már a tokaji borról, a Hegyaljáról, de ilyen igaz, szívből jövő, ugyanakkor tudományosan is megalapozott tanul mányt még nem. Pap Miklós életét tette rá, hogy mindent összegyűjtsön és megőrizzen, ami erre vonatkozik: sikerült neki. Ezt mutatja ez a na gyón szép, olvasmányos kötet. Köszönjük neki, s az olvasónak szívből ajánljuk: nagyon értékes irodalomhoz, maradandó műhöz jut hozzá, ha sikerül még‘megvásárolnia a sízí- nes és fekete-fehér fényképek kel ellátott kötetet. Gáli Sándor is a palota: a teret néha még a kétszáz szereplő jelenléte ellenére is kissé üresnek éreztük. De ez már szigorúan gazdasági okokra vezethető visz- sza: a költségek így is meghaladják az egymillió forintot. Biztosan megvalósítható lett volna a játék gazdagabban és pompásabban is. De ezt az ünnepséget nem Károly Róbert rendezte. Akadt ugyan filmrendező, aki jelentkezett a feladatra: ötmillióból ki is tudta volna hozni a produkciót. Színvonal és látvány A közönség tapsa mindenesetre azt sugallta, hogy az elképzelés életrevaló, a kezdeményezés folytatásra méltó. Az ilyen jellegű előadások sikerét egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint Koltay Gábor hasonló produkcióinak sora. S talán ez az a műfaj, amit azok is elképzelnek maguknak, akik — teljes joggal — az igényes szórakozást ké;_ rlk" számon a közművelődéstől. Mert mit kap itt a néző — még két hétvégen, napi két előadásban? (Mint az első oldalon beszámolunk róla, a vasárnapi előadást az eső elmosta.) Régi táncokat, dalokat, színvonalas együttesektől, népi komédiát, pantomimet tehetséges színjátszóktól — s mindezt látványos, szórakoztató formában, történelmi környezetben. M. Nagy Péter „Az cseh királyt az őrség bebo* csátá!’* Bajvívás életre-halálra. Veress Jenő felvételei kezdődik. Zenészek, táncosok járnak csoportról csoportra fölkeltve az érdeklődést. Majd fanfárok jelzik a magyar király bevonulását, s utána sorban a vendégekét: színpompás korhű jelmezben katonák, szolgálók kíséretében érkeznek. A falakon is mindenütt elabárdosok, kürtösök és természetesen lobogók. Kezdetét veszi az uralkodókat, illetve a közönséget szórakoztató műsor. A táncosok a vendég királyok nemzeti táncait járják, őket zenészek követik és dalra zendül a kórus is. Nem hiányozhatnak a sorból a komédiások és a némajátékot bemutató művészek sem. Az igazi csemege a bajvívás. A nézők az uralkodókkal együtt vonulnak át a palota melletti térre, ahol lovas vitézek mérik össze ügyességüket, erejüket: vívnak, nyilaz- nak a legfőbb ajándékért, Erzsébet királyné rózsájáért. Az ötlet remeknek bizonyult, Már az első előadáson is két-háromszázan voltak kíváncsiak a produkcióra. S nem csalódtak, akik amolyan igazi könnyed, nyári szórakozást vártak a palotajáté- koktól. Idegen szót nem nagyon hallottunk, pedig ezt az előadást nyugodtan be lehetne iktatni külföldi csoportok programjába is, hiszen a nar- rátori szöveg megértésének vajmi kevés szerepe van a látvány élvezésében. Kétszáz statiszta Ha az elgondolást jónak tartjuk, ugyanezt elmondhatjuk a megvalósításról is. Papp János színművész, a Corpus pantomimcsoport, a Kék Duna táncegyüttes, a Nemzeti Színház Stúdiószínpada, L. Kecskés András együttese, a szentendrei városi és szövetkezeti kórus, a solymári amatőr színjátszók, a Pilisi Parkerdőgazdaság lovasai és kétszáz statiszta közreműködésével, Turján György valóban látványos produkciót rendezett. A vállalkozás szokatlansá- gából, a szervezők tapasztalatlanságából — hiába, nem naponta találkoznak a királyok Visegrádon — adódott néhány apróbb hiányosság. Egyes jelmezek, kellékek, zászlók nem illettek a korhoz. De mindezekből másfél ezernél is többet kellett begyűjteni különböző színházaktól és jelmezkö’csönzőktől. Most látszott csak, hogy mekkora nagy Az udvari komédiások szórakoztatják a királyokat, no meg a közönséget. p.
