Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-03 / 128. szám
1985. JÜNIUS 3., HÉTFŐ &ßHan Pillantás — előre « Hétfőn magyar kulturális napok kezdődnek Bulgáriában. A rendezvénysorozaton a hasai tánc-, zene-, színház-, film- és képzőművészet elismert együttesei, illetve alkotásai vesznek részt. Az eseményen delegáció élén Köpeczi Béla művelődési miniszter is részt vesz. Ugyancsak ma Ír alá együttműködési megállapodást Kulcsár Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese és Varga- Sabján László, a KISZ KB titkára a kiemelkedően tehetséges középiskolások felkutatásáról és képzéséről. Kedden a II. országos környezetvédelmi napok alkalmából Vácott rendezik meg az OKTH budapesti és Pest megyei szervezetének napjait. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak meg, szakkiállításokon vehetnek részt. Szerdán befejeződnek az országos környezetvédelmi napok rendezvényei. Csütörtökön a Hazafias Népfront Országos Tanácsának klubjában ünnepük a helsinki záróokmány aláírásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból a HNF Országos Tanácsának nemzetközi munkabizottsága is ülést tart Szombaton közéletünk kiemelkedő eseményére kerül sor. Az ország több mint 7 millió 800 ezer szavazásra jogosult polgára járul az urnákhoz, hogy megválassza képviselőjét az országgyűlésbe és tanácstagjait a községi, illetve r városi tanácstestületekbe. Az újságírók tanácskozása (Folytatás az I. oldalról) — mondotta befejezésül Be- recz János. A közgyűlésen vasárnap folytatódott az első nap megkezdődött tanácskozás. BÁNYÁSZ REZSŐ: Nélkülözhetetlen segítőtárs A vitában Bányász Rezső is felszólalt. A Tájékoztatási Hivatal elnöke a, vita eddigi menetéhez kapcsolódva szólt néhány, az utóbbi öt óv eredményeit és gondjait jelző kérdésről is. 1984-bm 1791 sajtótermék jelent meg Magyarországon, összesen több mint 1,4 milliárd példányban. Az öt évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva ez 68-cal több lapot, és 4,2 százalékkal magasabb pél- dánysizámot jelent. Űj orgánumok jöttek létre, de természetesen meg is szűntek kiadványok. A magyar sajtó struktúrájáról két évvel ezelőtt végzett vizsgálat azt mutatta', hogy a jelenlegi állapot alapjában véve megfelelő, bár kétségkívül szükség van kisebb kiigazításokra. A tartalmi átfedéseket kiszűrő összevonások, megjele- nésritkítások és terjedelem- csökkentések napirenden vannak. Üjabb, gyakran hézagpótló kiadványok megjelentetésének azonban egyelőre gátat állít a papír és a nyomdai kapacitás szűkössége. A kedvező változások közé tartozik, hogy fél évtized alatt valamelyest nőtt a rádió és a televízió műsorideje. Bányász Rezső rámutatott: a következő esztendőkben a sajPest megyeiek a színpadon t/ Békenap a tánc jegyében Tánc és béke. Látszólag két egymástól egészen távol álló fogalom, ám a szombaton megrendezett lágymányosi bé- kenapon bebizonyosodott ennek az ellenkezője. Az Országos Béketanács és a Lágymányosi Közösségi Ház által szervezett és remekül megrendezett találkozónak a népi tánc és a népművészet volt a mottója. A legkülönfélébb régi mesterségek mai művelői kínálták portékájukat a papucsodtól a kovácsig. Egyszerre több színpadon is műsor várta az érdeklődőket. Míg az egyiken a fóti politikai dalosok adtak ízelítőt repertoárjukból, a másikon a VIT-rő! tartottak fórumot, s méltóbb helyen nem is rendezhették volna a táncházi programot — ahol egész nap százak tanul táfc meg és járták a kólót —, mint Bartók Béla szobra előtt. Délután több százan tapsoltak a Budai Parkszínpadon a tápiószecsői hagyományőrző, a pilisszentkereszti szlovák és a szigetújfalui német nemzetiségi együttes, valamint a bagi Muharai Elemér együttes táncosainak. Jó volt látni egy olyan vásárt, amely nem a műanyag- kardok és patronos pisztolyok, a giccses művirágok és a néhány percig használható játékok választékát kínálta, hanem ízléses darabokat, mint például az érdi Kistamás Erzsébet bábkészítő mester, aki nemcsak . eladta a kedves figurákat, de használatukra is megtanította a gyerekeket. Estére sok ezer aláírás — kiírt szignók és girbe-gurba gyermekbetűk — gyűlt össze a mindenfelé elhelyezett táblákon, a felirat alatt: Békében akarunk élni! A békevágy, a tiltakozás a háború ellen legrégebben és talán legszebben a népdalokban, az ősi táncokban fogalmazódott' meg. A hazánkban élő nemzetiségiek dalainak, táncainak megismerésével, a lágymányosi találkozó sck ezer résztvevője tett hitet a béke mellett M. K. nem utolsósorban abban, hogy miként tudunk mozgósítani országos célok érdekében tíz embert, százat, tízezret, egy egész népet. A KÉT NAP alig volt elég arra, hogy számot vessünk azzal, mit tettünk idáig, s mi vár ránk abban a munkában, ami előttünk áll a következő fél évtizedben. Képesek vagyunk-e arra, hogy végrehajtsuk, amit vár tőlünk olvasóink tábora? Úgy tűnik, igen. Készek vagyunk-e az együttműködésre politikai, állami és gazdasági testületekkel, az egyes emberekkel, kiisebb-nagyobb közösségekkel? Bátran kimondhatjuk: Igen. S a következő öt esztendőre igen jó, messzemenően ösztönző útravaló, hogy a politikában növekszik a sajtó társadalmi szerepének megbecsülése. Más dolgunk már nem is marad, mint rászolgálni továbbra is erre a növekvő megbecsülésre. Az újságírás: szolgálat. Olyan csapat szolgálata, amelyben egymásra utalva, szoros együttműködésben teljesíti feladatát a papírgyári munkás, a nyomdász, a lap- terjesztő, s a postás is. Az olvasóért — az előrehaladásért. Ez a szolgálat azonban sohasem jelenthet kiszolgáltatottságot. A sajtó valóban partnere a politikának. Az újságíró — észrevéve az értékeket, tisztelve történelmi hagyományainkat, nyitottan mindenre, ami új — felelősséggel politizál. S nem csupán szavaival. A KÖZGYŰLÉS — valóban alkotó módon, igazi demokráciával — formálta meg azt a határozatot, amely irányt mutat a magyar újságírók számára. S eközben tanúbizonyságát adta a küldöttek, s őket megbízó, társaik marxista felkészültségének, elkötelezettségének, cselekvőkész- ségének. Ez a határozat, olyan keret, amelynek évről évre gyarapodó tartalma hasznára válhat a szocialista építésnek, egész népünk boldogulásának. ■ Bálint Ibolya tónak az eddiginél még színvonalasabb tömegtájékoztatás vagy feladatát csak szerényen javuló munkakörülmények, tárgyi és technikai feltételek között kall végrehajtania. Az államtitkár hangsúlyozta : kormányunk nagyra becsüli a tömegtájékoztatásban dolgozóit munkáját, és nélkülözhetetlen segítőtársat lát a sajtóban. Naprakészen figyelemmel kíséri és intézkedéseiben igen gyakran felhasználja a sajtó jelzéseit. Számos kormányvizsgálat és -ellenőrzés kezdődött el — illetve zárult komoly következtetések levonásával — a sajtójelzések alapján. A vitában felszólaló küldöttek részletesen elemezték a MŰOSZ elmúlt ötesztendős tevékenységét. Élénk eszmecsere bontakozott ki a tájékoztatás demokratizmusáról, annak fejlődéséről és a sajtómunka jobbításának lehetőségeiről. Többen felvetették, hogy minden eddiginél nagyobb szükség lenne a mostaninál megalapozottabb és szervezettebb kommunikációelméleti kutatásokra, s ezzel összefüggésben az újságíróképzés korszerűsítésére is. Megyeri Károly, a MÜOSZ főtitkára összegezte a vitában elhangzottakat, majd a küldöttek jóváhagyták: a MŰOSZ alapszabályának és az etikai kódexnek a módosítására előterjesztett javaslatot. Elfogadták a szövetség munkájáról készített írásos beszámolót, illetve annak szóbeli kiegészítését is. Ezt követően megválasztották a Magyar Újságírók Országos Szövetségének 55 tagú választmányát, az ellenőrző, valamint az etikai bizottságot. Az új választmány a közgyűlés után megtartotta első ülését, megválasztotta az elnökséget és annak tisztségviselőit. A MÜOSZ elnöke ismét Pálfy József lett. A szövetség főtitkári tisztét ismét Megyeri Károly tölti be. a főtitkárhelyettes újra Kapalyag Imre létt^ \7 Vasárnap sem pihent a kéz (Folytatás az I. oldalról.) ken, az építkezéseken. Staíndl László géptervező sátorban töltötte a hét végét a gombai telkén* amit nemrég vett. A nagy esőzés után a belvízelvezetéssel foglalkozott. Ez a település is Vonzza a városiakat. Káván Fodor Istvánnal, és üzleti partnerével beszélgettünk a szekér mellett arról, hogy a fiatal bikák iránt nem volt kereslet az albertirsai vásáron. Hozzátették azt is, hogy sok a munka, kevés a haszon manapság ezeken a jószágokon. De hát ők ebbe születtek, szeretnek velük foglalkozni. Vagyis olyan ez, mint a takarék, de ott akkor is megvan a pénzem, ha nem dolgozom — jegyezte meg Sándor Ferenc. Vasárnapi munka Pánd község déli végén most épül a legszélső ház, Ráday Józsefék új otthona. Eladták a régit, no meg takarékoskodtak. Segített a férj munkahelye, a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat. Így aztán a költségvetés megközelítené az egymillió forintot, ha nem fogna össze a család, nem menne a férj másolónak segíteni, akik visz- szasegítik. — Nem megy másként, csak a keresetből meg a szorgalomból — mondja a fiatalasszony, mert a kőmívesek különben sokat kérnek. Ez a nap Lázok József vasbetonszerelőé, holnap jön a családtag kőmíves, Nagykáta határában már kapálni is lehetett. Bálint Györgyik és Szabó Józsefék ki is használták a lehetőséget a tsz-től bérelt parcellán. Kukorica-, napraforgó- és uborkaföld mentesíti őket a háztáji kiadósaktól, otthon pedig csirkét nevelnek az ócsai Vörös Október Termelő- szövetkezetnek. — Nem kenyérre kell a pénz — mondták, ^kiket így megszólítottunk. — De hát nőttek az árak, nem adtuk alább az igényeket. A több munkával keresett pénz mindig jól jön pótlásnak. Délutánra már kiderült, Topor Sándor és Pándl István elhelyezik a béléstesteket a födémen napfény pásztázta a Gödöllői- dombság erdőövezte lankáit. Jó hangulatú emberek szavait, tréfáit, mosolyát hoztuk haza. Kovács T. István Kirándulás a Dunán Hajóúton zord időben „Jánvári István, a hajó kapitánya és a személyzet köszönti kedves utasait. Valamennyiüknek jó szórakozást, kellemes utazást kívánunk a Dömös fedélzetén.” Borús, ködös vasárnap reggelen e szavakkal indult útjára kora reggel a háromszáz személyes motoros, hogy néhány budapesti kikötő érintése után a Dunakanyar felé vegye útját. E hajónak voltunk mi is vendégei, nem annyira a kikapcsolódás, a mulatság okából, hanem azért, hogy lássuk, tapasztaljuk, őr- zi-e régi romantikáját egy ilyen bús-borongós vasárnapi hajóút. Milyen is volt régen? Nos, úgy harminc éve még Bajától Győrig jártak a Dunán személyhajók. Lapátkerekes gőzösök, dönthető kéményűek, melyek kazánját félmeztelen, izmos testű legények tömték szénnel. Hajóra akkor nemcsak az ült, aki Dunát akart látni. Ilyen emlékeket idézünk fel a kapitánnyal, és sajnálkozunk, hogy ilyen szépségekkel mi senkinek sem szolgálhaHétfő van A tapasztalat értéke I dősebb társait meghökkentő kérdést tett fel a népszokások, néphagyomány ápolásának lelkes ifjú híve: mikor is van az aratás kezdetének napja? Június húszadikán ... folytatta töprengve, kicsit állítva, de inkább tovább bővítve a fogas kérdést. Mi mindent árult el ezzel az egyetlen tétova mondattal! Hat jegyzetre valót lehetne kibontani belőle. Mivel napjainkban a náphagyomány istápolásánál is többször beszélnek a fiatalok munkájának, teljesítményének értékéről, elismeréséről, annak mértékéről, ajánlatosnak látszik az egyetlen jegyzetben erről szólni. Ne a kort díjazzák, hallom egy gödöllői vitafórumon, hanem a teljesítményt, csakis azt. Oly heves az ifjú, annyit akarna mondani, hogy egyszerre nem fér ki a száján, az összetorlódott szavak összekavarodva, egymásba botolva, érthetetlenné válnak. Nagy levegő után, másodjára sorba rendeződnek, ilyeténképpen érvekké. Más lapra tartozik, hogy nem túl meggyőző érvekké. Nagy emberekre hivatkozik az ifjú. fizikusokra, matematikusokra, Nobel-díjasokra, akik húszas éveikben járva alkottak világraszólót. Mi lett volna, kérdezi hallgatóságát, ha ^ezeket is arra intik, várjanak, gyűjtsenek tapasztalatokat, szerezzenek jártasságot tudományukban. És még tovább: hazai neveket említ, a huszadik esz- tendjüket alig átlérsett, világhírnévre szert tett művészeket. Bizonyítandó, nemcsak régen voltak nagyra képesek a fiatalok, azok ma is. Jó példák ezek? Akkor volnának azok, ha zsenikkel lenne tele a kamra. Nincs tele. Régen se, most se. De hát akkor is, ne a kort díjazzák, hanem a teljesítményt. Fogadjuk el. Nézzük meg, miből lesz a teljesítmény. Tudásból, tehetségből, készségből, szorgalomból, kitartásból, akaraterőből és — tapasztalatból. Hogy mennyire abból, azt majd csak hosszú évek, évtizedek után veszi észre az ember, amikor már ezer buktatón ment keresztül, százszor került hasonló helyzetbe, oldott meg hasonló feladatot. Ez alól egyetlen szakma sem kivétel. De még a művészet sem. Hányszor olvassuk írók, költők vallomásaiban: ifjúkori zsengéim. Vagy: ezt vagy azt a művemet még ma is vállalom. Akkor is a teljesítmény számítson, ne pedig az eltöltött évek, makacskodik az ifjú. Gyanítom, ahol ez a szembenállás egyáltalán fölmerül, ahol ennek létalapja van, ott nem teljesít sem az öreg, sem a fiatal. Nincs mit teljesíteniük. Ahol mérhető, naponta megújuló erőfeszítést igénylő munka folyik, ott egyrészt kialakulnak a teljesítmény szerinti értékrendek, másrészt nyilvánvalóvá válnak a látszólag a korból adódó előnyök. Valójában a tapasztalatból származó tudás. Aki már túljutott az ötszázadik műtétjén, a legváltozatosabb szövődményekkel találta magát szemben, aki már szét- és összeszerelte az ezredik motort, megesztergálta a sokadik főtengelyt, csapágyházat, aki asztalok, székek garmadáját illesztette össze, az már egyetlen pillantásra többet állapít meg egy új eset, munkadarab, művelet előtt, mint akármilyen friss diplomával érkezett fiatál. A kkor tehát hallgasson a fiatal, mert minden úgy van jól, ahogy éppen van, úgy kapjuk a munkánk ellenértékét, ahogyan jár? Ne hallgasson a fiatal. Szóljon. Értelmesen, határozottan. Csak azt ne higgye, hogy ha netán az idősebbek valamivel kevesebbet kapnak, ő egy kicsivel többet, akkor minden rendben lesz. Attól a lényeg nem változik. A lényeg ugyanis valószínűleg az, hogy az egésznek a teljesítményével van baj. Ha az emelkedik, mégpedig jelentősen, várható az értékek rendjének, a részteljesítmények szerinti igazságosnak érzett kialakulása. Kör Pál tunk. A Dömös modern jármű, melyet korunk igényei szerint építettek. Zárt utastere és fedélzete inkább hasonlít egy autóbuszhoz, mint a régi lapátkerekes gőzösökhöz. Kényelmes, gyors, tiszta és praktikus. A kétszázötven ülőhely nagyobbik fele most is foglalt. Sokan újságot olvasnak, mások falatoznak, az eget kémlelik. A hajóvezető, két matróz s a büfés, ök a személyzet, de nekik sincs túl sok dolguk. Minden automatizált, könnyedén működik. A fedélzeten egy kicsit becsap a szél és az esőpára, de néhány kamaszlány fütyül a rossz időre. A Vigadó tértől harsog a magnó, s ők megállás nélkül, Esztergomig táncolnak. Két japán fiú nézegeti őket, táskájukból előkerülnek a csodamasinák, újabb képekkel lesz gazdagabb a fotóalbum. Csendesen kapaszkodunk felfelé a Dunán. Élmények, érdekes esetek azért történnek itt is. Vendége volt a hajónak Giscard d’Es- taigne francia államfő, évente kétszer ezen a fedélzeten rendez partit az amerikai követség. Utazott velük hindu költő és pravoszláv pap. Egy cseppet sem unalmas a szolgálat, s ha mégis az lenne, segítenek magukon a hajósok. Fociznak egyet a célkikötőben, felmossák a fedélzetet, csinosítják az utasteret. Akad tennivaló az utasok körül is. Sokan csendben szeretnének álmodozni, a hajót, folyót nem látott gyerekek szívük szerint darabjaira szerelnék az egéS2 vízi járművet. Akad baj azokkal is, akik a pohár fenekére néznek. Hangoskodnak, kiabálnak, saját épségüket is veszélyeztetik. Két fiatalember, Bársony László és Klicsu István. Érettségi után választották á hajós pályát. Először itt ismerkednek az alapvető hajóstudományokkal. Később fehérhajóra, motorosra kerülnek, s talán egyszer a tengerre is elvisz az útjuk. Most azonban még csak Ho- rány felé közeledünk. Kecsesen csúszik a pontonhoz a hajótest. Egy gombnyomás és máris szilárdan kötődünk a vasalkotmányhoz. Kötelek helyett elektromágnes tart pórázon. Lám már a régi kötelekre sincs szükség. Kajakos srácok néznek a hajóra, arrébb sóderszállító uszályt kerülünk. Nincs dudaszó, mint régen, csupán néhány fényvillanás. Állva hagy bennünket egy szárnyashajó. Mire mi Esztergomba, addigra az már talán Bécsbe érkezik. Vác felé közeledünk. Üres korzón fut végig a szem. Elmaradt a szokásos csúcsforgalom a kompon is. A kikötőben azért van élet. Vidám csapat, felnőttek, gyerekek integetnek. Jókedvű brigád. Fütyülnek a zord időre, a nem tágító ködre. Dunát járni, hajót látni mindig maradandó élmény. Csulák András
