Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-18 / 141. szám
1985. JÜNIUS 18., KEDD Hogyan tovább a Vlf. ötéves tervben? Síét kér a város lakossága Városunk rövid története során jelentős fejlődésen ment keresztül. Mindazok a létesítmények, amelyek máshoi hosszú évtizedek alatt jönnek létre, nálunk döntően az elmúlt években készültek el. Elsőként említem a lakást. Talán nincs az országban még egy olyan település, ahol ilyen gyorsan lehetett lakáshoz jutni, mint SzázhaI lombattán. Akinek valaha is voltak, vagy vannak lakásgondjai, az megérti ennek jelentőségét. Természetesen, akinek már van otthona, az további igényekkel áll elő. Százhalombattán ezek kielégítése van az érdeklődés középpontjában. Ezekről szeretnék néhány szót szólni. általános és középiskola építése . Jövőnk szempontjából legdöntőbbnek az ifjúság nevelését és oktatását tartom, hiszen ők fogják formálni városunk arculatát és megalapozni gazdasági, kulturális fejlődésünket. Ezért nem véletlen, hogy egy új általános iskoRT felépítését ítélem a legfontosabb beruházásnak a következő ciklusban. Kulturált körülmények között, megfelelő környezetben sokkal jobb feltételekkel lehet tudással felvértezett, nyelveket beszélő és edzett ifjúságot nevelni. Az általános iskola után következik fontossági sorrendben egy középiskola felépítése. Ennek a profilja olyan legyen, hogy a 8. általánost befejező tanulók közül minél többen .megtalálják az érdeklődésüknek leginkább megfelelő oktatási formát. Ezért célszerűnek látom egyazon intézményen belül szakközépiskola és gimnázium működtetését. Mint korábbi gondolatomból !s kitűnik, az oktatás és nevelés mellett fontosnak tartom, hogy egészséges és edzett fiatalság nőjön fel a városunkban. Ezt a meglevő létesítmények mellett jól szolgálná, ha a VII. ötéves tervben sikerülne megvalósítani az 1986 nyarára elíkészülő strandkomple- xum 50 m-es alumínium medencéjének lefedését. Tekintettel arra, hogy a vízgépészeti és klímaberendezések te-- lépítése, valamint a lefedés alapozása már az első ütemben elkészül a városban működő vállalatok összefogásával, az ötéves terv végére a lefedést biztosító íves faszerkezet is elkészülhetne, így egész évben használható uszodája lenne Százhalombattának. Az anvagi eszközöket és lehetőségeket figyelembe véve, Közéletet serkentő jő tájékoztatás a mai kivitelezési árak mellett, úgy gondolom, hogy ennél sokkal többre nem is fogja futni a következő ciklus költségvetéséből. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy más területen is szorít a cipő — gondolok itt például a kereskedelemre —, de nem szabad irreális célokat magunk elé tűzni, mert akkor szétforgácsoljuk erőinket, és a fentebb említett legégetőbb beruházásainkat sem tudjuk megvalósítani. A fejlesztési célok mellett néhány szót szólok a beruházások kivitelezéséről is. Véleményem szerint a Pest megyei Beruházó Vállalat rossz hatékonysággal és nagyon drágán valósítja meg a városfejlesztésben kitűzött célokat. Ez részben érthető is, hisz nem fűződik ahhoz érdeke, hogy a lehető legrövidebb időn belül, legolcsóbban és jó minőségben végezze beruházási tevékenységét. Ez sajnos jelenlegi szabályozórendszerünk egyik hibája, amiben a közeljövőben sem várható változás. Ezek alapján azt javaslom, hogy a városi tanács saját hatáskörben bonyolítsa le az előbb említett kiemelt beruházásokat. Három-négy nagy tapasztalad nyugdíjas műszaki ellenőr is tízmilliókat tudna spórolni a városnak lelkiismeretes, körültekintő és szívvel- . lélekkel végzett munkával. A második tanácsom, hogy az országszerte egyre inkább mutatkozó kivitelezői kapacitástöbbletet vegyük számításba. és valódi versenyt kialakítva próbáljunk minél rövi- debb átfutási határidőket elérni és minél alacsonyabb árakat. Gátal Tamás Napjaink gazdasági nehézségei miatt hajlamosabbá yál- tunk a gazdaság szerepét — úgymond — kissé fetisizálni, illetőleg a társadalmi-emberi viszonyokkal szemben hangsúlyozni prioritásukat. Nem vitatom, hogy miközben a nehézségekből kilábalás sok áldozatot kíván szocialista társadalmunk minden rétegétől, megközelítve adott esetben a társadalmi tűrőképesség határát — ez a legracionáli- sabban megválasztott út további fejlődésünk érdekében. Ám engedtessék meg nekem két gondolat, amely ugyan szoros összefüggésben van a gazdasággal, mégis inkább a humánum oldaláról világítja meg közvetlen társadalmi környezetem néhány problémáját. Az első ilyen téma városunkban a szociális foglalkoztatás hiánya. A felgyorsult technikai fejlődés magával hozta a munkahelyi, a környezeti ártalmak szaporodását. Egyre szélesebb az a kör. amelyet valamilyen vonatkozásban ezek a:z ártalmak érintenek. Növekszik az úgynevezett megváltozott munkaképességűek száma, de bővül — főleg a gazdasági nehézségek, miatt — a romló életkörülmények között élő nyugdíjasok és szociális támogatásra szorulók köre is. Ezt a problémát megnyugtatóan védőmunkahelyek, illetve szociális ' foglalkoztató létrehozásával lehetne megoldani. Tudom, városunkban az illetékesek napirenden tartják ezt a kérdést, de a gazdasági nehézségek miatt egyelőre nem kivitelezhető, pedig a szociális foglalkoztatást legszélesebb körben ez tudná megoldani. Félek, hogy az idő múlásával mindinkább háttérbe szorul e téma és hatványozódni fognak az ezzel kapcsolatos nehézségek is. A másik gondolat az állampolgárok közéleti aktivitásával kapcsolatos. Megvallom, szomorúsággal tölt el az a mindennap tapasztalható tény, hogy az emberek egyre közömbösebbé válnak a közéleti tevékenységgel szemben. Az új választási törvény, a napokban lezajlott választások bizonyítják, hogy társadalminkban már régebben megfogalmazódott az igény a közéleti tevékenység aktívabbá tételére. A további fejlődés útját abban látnám, ha az állampolgárok bizalmából megválasztott tanácstagok, képviselők valóban hatékonyan képviselik választóik érdekeit. Rendszeresebben tájékoztatlak környezetüket tevékenységükről és nem tartanám rossz lépésnek azt sem, ha testületi munkájuk közben, egy-egy felszólalásuk előtt minél szélesebb kör véleményét, tanácsát kérnék ki. Így tevékenységül; ÍMit, hol mikor? Filmvetítések. Belmondo főszereplésével mutatják be június 23-án a Profi című francia krimit a BMKK-ban. A húszforintos belépőjegyet azonban csak tizenhat éven felüliek vásárolhatják meg. Hétfőn, 24-én egy lengyel film pereg a vásznon, címe; Karmester. Nyugdíjasklub. Mint mindig, ezúttal is négy órától kezdődnek a klub rendezvényei. Húszadikán szabad programra gyűlnek össze a tagok, 24-én azonban érdekes esemény várja a finom ételek kedvelőit. Négy órától halászléfőzés lesz Dunai üreden. ténylegesen egy közösség érdekeit képviselje. Tudom, szükség van a beszámolókra. A problémám ezzel kapcsolatban csupán az, hogy ezek bármennyire fontosak is, csak utólag tájékoztatnak az elvégzett munkáról. Egyáltalán nem biztos, hogy ez serkenti az állampolgárok közéleti aktivitását! Hasznosnak tartanám, ha előzetes tájékoztató lenne, mielőtt egy-egy témában állást foglalnának, hiszen nyomatékosan hangsúlyozom — ők egy-egy közösséget képviselnek. Ügy érzem, hogy így valóban serkenteni lehet a közéleti aktivitást, és hittel vallom; társadalmunk elég érett arra, hogy az előkészítő munkában is felelősséggel tudjon' — és akarjon is — vélemény; nyilvánítani. Radnóti Tamás A május 28-1 Pest megyei Hírlapban írás jelent még Zimányi Lászlónak, a városi pártbizottság első titkárának tollából. Olyan, sokakat érintő kérdésekkel foglalkozott, amelyeknek a megoldása a következő ötéves terv feladata lesz, vagy lehet. A cikk nyomán több hozzászólás érkezett szerkesztőségünkbe, melyek nyilvánosságot érdemelnek. Ezért a városi pártbizottsággal egyetértve, elindítunk egy sorozatot, melyben ki-kt elmondhatja véleményét abban a tudatban, hogy az álmokat össze kell egyeztet, ni a realitásokkal. A megoldandó feladatok között rangsorolni kell! Ennek ismeretében várjuk hozzászólásaikat szerkesztőségünkbe — 1446 Budapest. Pf. 311. — vagy a városi tanács portáján elhelyezett postaládába. SZAZHALŰMBATTAI *z*€íiia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Jelölő gyűléseken hallottuk Válaszol az illetékes Tovább keressük a választ a jelölő gyűléseiken felvetett kérdésekre. Legutóbb a Kommunális és Költségvetési Üzemben jártunk. Most dr. Szegedi Sándortól, a tanács hatósági osztályának vezetőjétől várjuk a választ: Intézkedtek-e az állampolgárok által felvetett panaszok orvoslására? — A második, a kilencedik és a huszonhetedik választó- kerület lakói kifogásolták egyes vendéglátóipari egységek működését. Ezek büféként üzemelnek elméletben, a gyakorlatban azonban nyugodtan lehet azokat kocsmának minősíteni. — Ez a két egység, amelyre a lakók panaszkodnak, a Pa- taky sétányon található, az egyik Viktória, a másik Levin néven ismert. Valóban, a melegebb napokon sok vendég a közterületen is fogyaszt alkoholt, ami az utca lakóit zavarja de bejelentés érkezett hozzánk a vásárlók megkárosítása miatt is, azért mert nincs kifüggesztve az árjegyzék és így gyakran előfordul többletszámolás. Az egyik felszolgáló ellen szabálysértési eljárást indítottunk, s ugyanakkor szakszervezeti társadalmi csoport bevonásával és a rendőrség segítségével fokozottabban ellenőrizzük a Viktóriát. Amennyiben sorozatosan tapasztalunk hiányosságokat, bevonjuk a működési engedélyüket. . — A 19. választókerület jelölő gyűlésén többen egy kiskereskedő magatartására panaszkodtak, aki vasárnap a Ságvári sétányon levő ABC előtt árusító kistermelőket zaklatja. — Az ABC előtti terület kistermelők számára kijelölt hely zöldség, gyümölcs árusítására. Tudunk a viszályról és figyelmeztettük a kereskedőt, de mivel nem érkezett névvel aláírt bejelentés hozzánk, nem tudunk eljárást indítani ellene. Amennyiben kapunk ilyen bejelentést megindítjuk az eljárást. — A 29. választókerületben vetették fel a Tüzép szombati nyitva tartásának lehetőségét. Lesz-e ebből valami? — Ez igazi szakállas témá nak számít, mivel nagyon régen kérik ezt a battaiak. Megkerestük a Budapest Környéki Tüzép Vállalat vezetőjét, azon ban a negyvenórás munkahét miatt szabadnapot a heti pihenőnap mellett kell kiadni. Javasoltuk, hogy ez inkább hétfőre essék, mivel így jobban tudnak vásárolni az építkezők. Egyelőre nem kaptunk választ, de amint megérkezik, tájékoztatjuk a lakosságot. Jelentkezés június 20-ig Egy hétig muzsika Országos jelentőségű eseménynek ad otthont városunk augusztus 4. és 11. közölt. Ez alatt az idő alatt ötven neves muzsikust lát vendégül a Barátság Művelődési Központ és Könyvtár. Az egy hétig tartó kurzus elsősorban a zenekari muzsikálás kedvelőinek nyújt örömöket, melyből az érdeklődők bemutatókon, szabadtéri koncerteken kaphatnak ízelítőt. A programban a zenélés mellett videoműsorok és alapfokú jazztörténeti előadások is szerepelnek. Nem kisebb egyéniség neve fémjelzi a kurzust, mint Gon- da Jánosé, aki a tábort vezeti. Olyan tanárokkal is találkozhatnak a jazzbarátok. mint Kabos Gyula, Kőszegi Imre, Szakcsi Lakatos Béla vagy Tomsics Rudolf. A tábor résztvevői nagyszabású koncerttel búcsúznak Százhalombattától augusztus 10-én. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők. Amatőr zenészek jelentkezését várják a szervezők a táborba, melynek díja 800 forint. Az 54-4S8-as telefonszámon lehet jelentkezni június 20-ig. Az idén már elkészül mm Tavaly óta húzódik a Pataki sétányon épülő tízemeletes házak lakásainak átadása. Ám úgy tűnik, még az idén pontot lehet tenni az ügy végére és száznyolcvan OTP-öröklakást vehetnek birtokba az igénylők. A diákok nyári táborozása Kipihenni a tanév fáradalmait Ació, káció. akáció, vakáció... Sorakoztak a feliratok az iskolai táblákon. Való igaz, ilyenkor már mindenki várja a nyári szünetet. Tanár, diák egyaránt. Ám mindazokkal az örömökkel együtt, amit a nyári hónapok hoznak, gondfelhők is gyülekeznek a szülők homlokán. Szabadságuk nem sok, a gyerekeknek pedig majd három hónap áll rendelkezésükre, hogy kipihenjék a tanév fáradalmait. megye nevezetességeit látogatják meg. — Milyen korosztályú gyerekek mennek ilyen nagyobb megterheléssel járó utakra? Esztergomtól Mohácsig — Ezeket a programokat természetesen csak az úttörőknek ajánljuk, de a kisdobosok sem maradnak szórakozás nélkül. Két turnus indul a Velencei-tóhoz, ahol gyalogos kisdobos túra keretében ismerik meg a környéket. Egy-egy turnus harminc-harminc gyermekből áll. De nemcsak a kicsik vághatnak neki gyalogszerrel hazánk szépséges tájainak. hanem a nagyobbak, az úttörők is. Az Országos Táborozási Központ két gya- logos-vándortábort szervezett ennek a korosztálynak. Irány a Bükk és a Cserhát vidéke. — Az eddig, elmondottak alapján arra lehet következtetni, hogy jó szórakozásban lesz részük a táborok résztvevőinek. Igazán azonban nem nyár a nyár, víz, napsugár, napozás nélkül. Szerveznek-e valamilyen vízi túrát az úttörőknek? Ez a kérdés azért is fontos, mivel Százhalombattán a Duna közelsége szinte vonzza a vízhez a gyermekeket — Természetesen nem múlhat el a nyár vízi túra nélkül és harmincán indulnak az úttörő flottilla útjára. Esztergomtól Mohácsig eveznek a gyerekek, több mint két héten keresztül, ismerkedve a Duna partjának csodálatos tájaival és városaival. Igazi szórakozás lesz ez azoknak, akik szeretik a természetet, a sportot, és kíváncsiak mindenre. — Említette, hogy külföldi táborozási lehetőségekhez is hozzájutottak a város diákjai. Milyen országokba mehetnek szervezetten ezen a nyáron? i — A Ságvári Endre úttörőcsapat régen ió kapcsolatot tart a csehszlovák testvérszervezettel, és idén harmincán északi szomszédunkhoz utaznak. Szintén ez az úttörőcsapat építette ki azt az együttműködést, melynek keretében harmincán a bolgár tengerparton nyaralhatnak. A Ligeti Károly úttörőcsapat a Német Demokratikus Köztársaság fiataljaival kötött egyezményt, így idén először egy turnus az NDK-ba is utazik. Cserében természetesen mi is fogadunk gyerekeket ezekből az országokból. s megismerkednek Százhalombattán kívül Esztergommal, Budapesttel, Balatonalmádiba is elvisszük őket, vagy a DKV akarattyai üdülőjében töltenek néhány napot: — Az elmondottak nagyon szépen hangzanak. Arról azonban még nem hallottunk, hogy mennyibe kerülnek ezek a kirándulások? A tanács, vagy az úttörőszövetség hozzá tud-e járulni a táborozás költségeihez? — Sajnos egyre kevesebbet tud adni a szövetség, ahogy emelkednek az ellátás költséged, úgy szűkülnek a rendelkezésre álló pénzeszközök. A központi táborozások díja 800—1000 forint körül lesz, amihez az úttörőszövetség ad bizonyos hozzájárulást. Várhatóan fejenként 2—300 forintot. A külföldi utak jóformán teljesen önköltséges alapon szerveződnek, csak a hátrányos helyzetű gyermekek kaphatnak támogatást 500 és 1000 forint között. A bolgár út ára egyébként 3500 forint, az NDK 3000 főtant körül lesz. Úttörőmunkáért Ha összeszámoljuk a túrákon részt vevő, és az üdülőkben pihenő gyerekeket, kiderül hogy a város kétezerötszáz gyermeke közül hatszázötvenen az úttörőszövetség jóvoltából eljutnak valamilyen táborba. Ezenkívül kiváló úttörőmunkáért Csillebércre és Zánkára is megy egy őrs, s egy-egy diák az NDK- ba és a Szovjetunióba. Ez már majdnem hétszáz tanuló, s ha még hozzászámoljuk azokat a gyerekeket is, akik szüleikkel a vállalati üdülőkben Vagy magánutazás keretében nyaralnak, kiderül, hogy a legtöbben kiruccannak otthonról. S mit kell tenni ezután? Csak várni és kívánni a szép időt. Rákóczi-hagyományok Csaknem kettőezerhatszáz kisdobos és úttörő korú gyermek van a városban. Milyen programot tud ajánlani számukra az úttörőcsapat helyi vezetője, Varankáné dr. Szőke Ida. — Elég jók a táborozási lehetőségek itthon és külföldön is. Legtöbben a balatonalmádi tanács üdülőjében nyaralhatnak kellemes körülmények között. Tíz turnus megy az idén Százhalombattáról és ezek mindegyikében 45—45 gyerek pihenhet. Ezen a nyáron összesen négyszázötven úttörőnek jelent ily módon kikapcsolódást. A helyi szervezés mellett központi táborokba is jelentkezhettek a diákok. Olyan lehetőségek ezek melyeknél a romantika sem hiányzik. Itt van például a vándor kerékpáros tábor, mely az idén a Rákóczi-emlé- kekkel és hagyományokkal foglalkozik. A csaknem kéthetes út során a fejedelmi család ősi fészkét járták végig a felfedezők. Borsod-Abaúj- Zemplén és Szabolcs-Szatmár Az oldalt összeállította: Fiedler Anna Mária Fotó: Ilancsovszki János