Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
JLEEDI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM 1985. JÜNIUS 15., SZOMBAT Család és környezet Meggyökeresedő szakmaszeretet Társadalmi gond a lógás Hajmeresztő idill Kirajzanak a kerekesek Pedagógiai felügyeletet pótolnak Már maga a név Is jelzi, milyen összetett feladatot old meg a Török János Mezőgazdasági Szakközépiskola, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola. Kétszázhatvan diákja középfokú állategész- ségőr képzésben részesül, általános ápolói és asszisztensi tanulmányokat folytat középfokon száz, szakiskolai keretek között száznyolcvan diáklány. Jóllehet a szakmák szerinti tennivalók különbözőek, a világnézeti nevelésre valameny- nyi osztályban egyaránt súlyt fektetnek. Az e téren szerzett tapasztalatokról számolt be a minap a párt városi végrehajtó bizottsága előtt az iskola. üi::i 111::: Á nevelők zöme tagja a pártnak, illetve a KISZ-nek, és hatan elvégezték a marxizmus—leninizmus esti egyetemét, vagy annak szakosítóját. A nevelők ideológiai felkészültségét a pedagógus pártvezetőség, a 3-as pedagógus pártaíapszervezet és az iskolai pártcsoport rendszeresen elemzi. A világnézeti nevelés legfontosabb színtere a tanítási óra, hiszen mind a magyar irodalomhoz, történelemhez, továbbá a természéttudomá- nyos tárgyakhoz értelemszerűen kapcsolódnak ezek a témák. Az adott anyagrész tárgyalásánál megvilágítják az Tanácsrendelet-tervezetet hagyott jóyá nyár elején Cegléd város tanácsa. A rendelettervezet a lakásvásárlással kapcsolatos. Cegléden utoljára 1973-ban adtak át tanácsi bérlakásokat, újabbak építtetésére egyhamar nőm lehet számítani, ez köztudott. A nyilvántartás szerint viszont bérlakást 124-en igényelnének, és az OTP-s lakásra várományosok közül is, jövedelmi viszonyaikat tekintve 70 család jogosult lenne tanácsi bérlakásra. Egy 1982-ben módosított kormányrendelet már megpróbált valamelyest enyhíteni a helyzeten. Lehetőséget adott arra, hogy akik lemondanak tanácsi bérlakásukról az elhelyező hatósága javára anélkül, hogy ők további elhelyezést igényelnének, megilleti őket a lakás használatba vételének háromszorosa. Ez az összeg egyben segítség ahhoz, hogy saját erejüket kiegészítve vele, más lakásmegoldásra leljenek. Az ilyen címen kifizetett összeg megalapozhatta az OTP-s, vagy más, magánerős lakásvásárlás alapvető feltételét. A rendelet egy szűkített lakásgazdálkodásra adott ezzel lehetőséget, ám a folyamat napjainkra lglassult, mert ez az összeg már kevésnek bizonyul az elképzelések megvalósításához. Azoknak, akik úgy döntöttek, hogy lemondanak állami lakásukról, a tanács a fejlesztési alapjából előlegezte a háromszoros igénybevételi díjat, a megyei tanács pedig az éves elszámolást követően állami támogatás címén utalta vissza a pénzt a városi tanácsnak. A döntés egy újabb rendelet összefüggéseket, elmélyítik a materialista gondolkodásmódot. Az érzelmi azonosulásra is gondot fordítanak. Időnként felméréssel győződnek meg az oktató-nevelő munka hatékonyságáról, s az eredményt a nevelőtestület vagy a pártcsoport összejövetelén elemzik. A jelentés megállapítása szerint a fiatalok életének termé. szetes közege a szocialista rendszer, eredményeit elismerik, továbbfejlesztéséért cselekvésre készek. Nagyra értékelik társadalmunk emberközpontúságát, ám az ellentmondásokkal szemben türelmetlenek. Jól ismerik hazánk helyét a szocialista világrendszerben. A fiatalok világnézetére és közgondolkodására nagy hatással van a család és a környezet. Kiegyensúlyozott életvitelű, meleg családi közösségben érzik jól magukat. Á család funkciói közül a gyermeknevelést tartják a legfontosabbnak. A pozitív hatás sok tizenévesnél érződik; ők szüleiket tekintik példaképüknek. Nagy kár, hogy a családok többsége a szükségesnél kevesebb időt fordít gyermekeire. !::::! Az iskola feladata, hogy felhívja a szülők figyelmét a gyerekekkel való törődés’ fontosságára. A munkára nevelésben is jelentős része van. Ez a tanulmányi előmenetelen lefolytán a lakás használatbavételi díjával kapcsolatosan tavaly o tanácsok hatáskörébe került. A ceglédi városi tanács vb hatósági osztálya ennek ismeretében készítette tanácsrendelet-tervezetét, miszerint ja^ vasolta, hogy a tanácsi bérlakást visszaadok újabb lakásigény nélkül átadott otthonáért háromtól ötszörös igénybevételi díjat kaphassanak. Ennek elszámolására ugyanaz a szabály vonatkozna, mini a háromszoros térítésre. Mindez annak a reményében történik, hogy lesznek, akik visszaadják tanácsi bérlakásaikat, és ezeket a lakásokat majd újból eloszthatják a jogosultak közt. A városi tanács ülése a tanácsrendelet-tervezetet elfogadta. Mozgalmas hónapok A Cegléd és Környéke 'Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szocialista brigádjai tovább folytatják egész éven át a munkaversenyt, amely a párt- kongresszus tiszteletére indult tavaly. A feladatok sorát újabbakkal, időszerűekkel egészítették ki, amelyek közt a teljesítmények mellett ott találni a közösségi emberi magatartásra vonatkozókat is. Nemcsak a törzsgárda tagjaitól .várják ezt el, hanem a pályakezdőktől is. A szakmunkás- tanulók a boltokban gyakorolva, az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett ezt is tanulják idősebb kollegáiktól. Ebben az évben a cég 1,5 milliárd forintnyi árbevételi és 30 millió forintos nyereség- tervet akar elérni. mérhető, hiszen a tanulóknak csupán 9 százaléka hanyag, 60 százaléka jól vagy példásan látja el feladatát. Sajnos olyan szemlélet is van, amely csak a bizonyítvány megszerzését tartja fontosnak, a benne foglalt kalkulussal már nem törődik, mondván, hogy azt az életben sehol sem veszik figyelembe az előmenetelnél. A kötelességtudó diákok közül viszont mind többen vesznek részt a tanulmányi versenyeken. A gyakorlati foglalkozásokon meggyökeresedik a szakmaszeretet, a fizikai munkától sem riadnak vissza. Ezt tanúsítja az őszi mezőgazdasági munkákban való részvétel és az építőtáborok iránti érdeklődés. A felnőttek munkájának hatékonyságát és színvonalát ugyanakkor nagyon kritikusan figyelik. Társadalmi gondnak tartják a lógást, a laza munkafegyelmet. Az érvényesülésben az alkalmasságot és a rátermettséget tekintik döntőnek. Az írásos beszámoló megállapítja, Hogy a fiatalok egyetértenek a párt politikájával, és annak megvalósításáért tevékenykednek. Az iskola falai között tartalmas közösségi élet bontakozott ki. Sok múlik a jó osztályközösségeken, az osztályfőnöki órákon. Ahol ez jól megy, ott a KISZ tevékenysége is sikeresebb. Az ifjúsági mozgalom színvonala évről évre emelkedik, ezt mutatja, hogy az idén harmadszor nyerték el a Kiváló KlSZ-szerve- zet zászlót. Kiemelkedő az ifjú gárda alapszarvezet, amely fontos szerepet tölt be a hazafias nevelésben. A honvédelmi nevelést az egyik katonai alakulat és az MHSZ is segíti. Élnek a - tanárok és a diákok a közművelődési intézmények nyújtotta lehetőségekkel is. Az eredményes világnézeti nevelés, a hasznos közgondolkodás és a kedvező közösségi magatartás további tettekre sarkallja a pedagógusokat. Feladatuknak tekintik a tantestület ideológiai felkészültségének fejlesztését, a változó nevelési feltételek .elemzését és alkalmazását. Határozottabban lépnek fel a szocialista eszméktől idegen nézetekkel szemben, és erősítik az iskolai KISZ-élet politikai vonásait. T. T. A pincészet felől közelgő piros Niva szélvédő üvegébe ga- balyodott a nap, ijesztő, ezüst tükre végigvillogta a Kossuth Ferenc utcát, s élesen beleszórt a nagy népbolt előtti járdán ballagok szemébe. Nyár van, a mindenit, most már tuti — mormogta a kefefrizu- rás öreg, miközben tétován hunyorogva a pár lépésre levő járda védelmét kereste. Közútjainkra is nyár szállott, terhe alatt nyögdécsel a beton, hevesedik a levegő, csak éppen a baleseti körkép mutat fagypontot. A tapasztalat, meg a tavalyi esztendő számadatainak-vallomása szerint a második félév sokkalta nehezebb, a hőmérő higanyszálának emelkedésével együtt nő a közúti drámák eshetősége is. 1984 januárjában 14, áprilisában 13 balesetről számolnak be a Cegléd és környéke eseményeit rögzítő jegyzőkönyvek. Ám ugyanabba a rovatba júniusban már 23, júliusban 28, és a csúcsok havában, októberben 31 kerül. Az ember azt hinné, hogy örökké szürke égboltjával, siralmas látási viszonyaival, síkos úttestjével, megfékezhetetlen járműveivel természetesen a tél okozza a legnagyobb galibát, s ,.termi” a tetemesebb mennyiségű csattanós járműkonfliktust. Szó sincs róla. Valójában a nyár szolgáltat bőségesebb anyagot a fekete krónikák számára. Sűrű és végeláthatatlan sorokban rajzanak ki a benzinfaló kerekesek, áz utak.és járdák hátút szinte ellepik a kis- motorosok, csekélyebb hányaduk közlekedik, a többség csak hajt, belövik járgányaikat a bukósisakosok, erőt vesz magán, s volánhoz ül a' hét végi úrvezetők tábora is. No és hát Ceglédet ezerszám imbolyog- ják össze a legveszélyesebb járműíajta pilótái, a kerékpárosok. Róluk már csak túlérett közhelyeket lehet zengeni, mégis elgondolkodtató, hogy Cegléden, ahol ki tudja, mióta nincs család kerékpár nélkül, szánalmasan elégtelen a biciklisták'közlekedési kultúrája. Alighanem mindnyájan ismerjük a hajmeresztő idillt: a hátsó ülésben apró gyermekét szállító kismama angyali biztonsággal az arcán húz el a behajtani tilos tábla melletf, szemközt a forgalommal. Szánt szándékkal festem az ördögöt a falra: az imént vázolt képnek nagyon könnyen lehet Utolsó út a címe, úgyhogy többről van itt szó, mint egyszerű közlekedésbeli tudatlanságról Persze, miféle következtetést szűrhet le ez a kismama, ha történetesen a kocsmaajtó köré ragadó biciklifürtre vet pillantást? Nahát, a kerékpár akkor, ugye, nem is jármű, hanem valami más, valami izé, na gyerünk, hajtson, ki merre lát. Baljós tény hogy a város pedáltapesóinak 80 százaléka az elemi közúti ismereteket sem birtokolja. A megmaradó 20 százaléknak van ugyan valamilyen vizsgája, elvben tehát Kresz-tudor, ám mikor nyeregbe száll, ennek fényes cáfolatát adja. 0 Érdekes megfigyelés, hogy a gyermekbalesetek száma nem a vakáció kitörését követően kezd szárnyalásba, hanem az évzárót megelőző egy hét alatt. Ügy látszik ez az az időszak, amikor a fegyelmezetlenség végképp kibújik/ a lankadó önuralom alól. Az iskola utolsó napjai. Meg a veszély kezdetéé. S a dilemmáé, hogy most akkor mi is legyen a gyerekkel, mert néhány nap még, és az elmaradó pedagógusi felügyeletet a szülőknek kell valamiképp pótolniuk. A nyári szabadságukat töltő diákok sem maradnak mentesek a közlekedési ismeretektől, mert ha máshol nem, de a táborokban mindenképp szó esik a KRESZ-ről. A leginkább hasznos persze néhány kerékpáros, közlekedési szaktábor lenne. De erre vajmi kevés a remény. V. S. ¥aléra vált Munkát bőven kapott a Dél- Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a VI. ötéves terv múlt négy esztendejében. Tizenöt fontosabb létesítményt adtak át, majd’ 170 millió forint értékben. Cegléden 105 lakást ők építettek, bölcsőde, üzemcsarnok, szociális létesítmény, iskola építése szerepelt feladataik sorában. Jegyzet Fájóbb a kavics ütésénél I /avicsot rugdos a gyerek % a járdán. Keze a zsebében, nyakát a vállai közé húzza. A kavics a bokámon koppan. — A csudába! Mit csinálsz?! — fortyan a fájdalomtól a mérgem. Végigmér, motyog. Az udvariasabbak közé való, mert bocsánatot kér, s hogy mit csinál, a válasza: — Játszom. — Jobb ötleted nincsen’ — kötök a gyerekbe, kíváncsi vagyok, beszédes-e, eliramo- dó-e vagy közönyös. Beszédesnek ígérkezik. — Hát, jó ötletem, az vól- na. Például a srácokkal játszani. Ott fociznak, harcoskodnak a füvön. De anyu nem engedi, hogy velük barátkozzak. — Meri? — Mert a tízemeletes házból valók. Mi meg kertesből költöztünk ide, a nagymama házából, a négyemeletesbe. — Mi a baj a. tízesekkel7 — kérdezem s magam is töröm a fejemet, mi kifogásolnivaló lehet velük kapcsolatban. — Vadak és rosszak — summázza a gyerek. — Így mondta az anyu. A múltkor valamelyik betörte az ablakunkat kaviccsal. — Láttad, ki volt? Biztos, hogy a tízesek valamelyikében lakik? — Az anyu azt mondta, hogy aki ilyen disznóságot csinál, az csak onnan jöhet, mert ott mind vásott gyerekek laknak. Morfondíroztam a hallottakon. A gyerek mellettem lépkedett, örült, hogy beszélgető érdeklődő partnerre talált, nem volt kellemetlen szamára a kíváncsi felnőtt társasága. — Ide figyelj — kérdeztem —, az osztályba, amelybe jártál, nem jártak valamelyik házóriásból gyerekek? — De igen. — És mind vásott Kölykök voltak? — Nem 'mind. Volt egy barátom is. de azután odalett a barátság, mert az anyu azt mondta ... Anyu, anyu, a csemetéjét féltő, elővigyázatos anyu Ugyan, hány hozzá hasonló éi még a városban, a Károlyi Mihály lakótelepen, vagy Cegléd más, még érde- sebb részén ? Én kezdtem a szót. Műszakonként több tonna nyers kaporból készül szárított ka- parlcvél a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregységében. A szárítóüzembe szállítószalag segítségével juttatják a szép árut Apáti-Tóth Sándor (elvétele a bérlakásról lemondva Elképzeléshez támogatás íjból eloszthatják a jogosultak között Hétfőn délelőtt Alakuló tanácsülés A városi tanács június 17-én, hétfőm délelőtt 9 órai kezdettel a városháza dísztermében tartja alakuló ülését. Ekkor alakul meg az ügyrendi bizottság, hangzik el a választási elnökség beszámolója a választás lefolyásáról, továbbá az ügyrendi bizottság jelentése a tanácstagok megválasztásának érvényességéről. Megválasztják a megyei tanácstagokat, a végrehajtó bizottság ' tagjait, majd a tanács tisztségviselőit; az elnököt és az elnökhelyettest. Megalakul a számvizsgáló, a városfejlesztési, a termelés-, ellátási, a művelődési, ifjúságpolitikai és sport-, továbbá az egészségügyi és szociálpolitikai bizottság. Ez alkalommal választják meg a' tanácstagok Cegléd város Népi Ellenőrzési Bizottságát és annak vezetőit, továbbá a városi bíróság népi ülnökeit. A tanácsülés nyilvános. Klasszikus és modern Balett mindenkinek Vasárnap, június 16-án délután három órakor balettműsor lesz a ceglédi Kossuth Művelődési Központ színháztermében. A klasszikus és modern dzsesszbalett számokat a művelődési központ tanfolyamán tanulók mutatják be. Az évad utolsó színházi rendezvénye a nagyteremben ez lesz, szívesen látnak minden érdeklődőt. — Nyakunkon a szünidő Mit fogsz csinálni, ha itt a vakáció? Táborozó leszel? Nyaralni mentek? Vagy épp a napközis tábor vidám kis lakója leszel? — Tetszik tudni, először is kapok egy kulcsot. A születésnapomra pár hete kaptam egy kulcstartót, nyúlfarokbojí van rajta. A kulccsal nyitom a lakást, csukom a lakást. — És kijössz a gyepre, játszani a többiekkel, vagy strandra mégy, esetleg a moziba, gyerekmatinéra? — Nem. Anyu felírja mindig, hogy mit kell venni. Reggel lemegyek a boltba, bevásárolok, otthon jól bezárom az ajtót, bekapcsolom a televíziót és nézem. Vagy Legózok. Tetszik ismerni a/ összerakós játékot? Nagyon szeretem, van belőle sok. Av ebéd a hűtőszekrényben var. Délben felmelegítem. Anyu három óra felé hazaér, mindig délelőttös. Beszélgetünk nézem, mit csinál. Lehet, hogy kikunyerálok egy fagylalt.'’ Lemegyek, megveszem. Eg'1 fagyi: fél óra. Tetszik tudni ugye? — Mindennap így lesz? — Mindennap. — Jó lesz? — Anyu azt • mondta hogy... — Most fagyiért igyekszel? — Uhüm. Holnap is erre tetszik jönni ilyenkor? Kérdésében ott vibrál a ki nem mondott óhaj: 1 bárcsak azt mondanám, hogy igen. — Jó volt a nénivel beszélgetni. Elköszön, még megkérdezi, hány óra. Már nem rúg újabb kavicsot. Kis társait nézem, a füvön zabolátlan csikóként vir- gonckodókat, kalózt, rablót, ET-t, UFO-t játszókat, csatába feledkezetteket, biciklin vígan karikázókat. A kötélén átugráló kacagó csöpp lányokat, a betonon csepe- redőket. Lám, itt van ez a kis srác. Vajon hány hozzá hasonló senyved a lakónegyedben? Fejfogja-e szerető szüleje, hogy amit jószántából tesz csemetéje érdekében, azt épp ellene teszi ? A jövő közösségi embere ellen? A fene vigye a bokámon koppant kavicsot! ' (—es) ISSN 0133—2000 (Ceglédi HírLap) Kaprot szárít a gyár