Pest Megyei Hírlap, 1985. június (29. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
VAGI <w A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 133. SZÄM 1985. JÚNIUS 8., SZOMBAT Hüiiistag és igazgató Tesszük a dolgunkat és kész Mára befejeződött a tanítás. Elmúlt dél, a gyerekek és a pedagógusok többsége ebédel. Az óriási tanári szobában csak ketten-hárman vannak. — Az igazgatónő? Mindjárt jön, addig foglaljon helyet! — bevezetnek az igazgatói irodába, s amíg várok, van időm körülnézni. Ez a szoba fölér egy kisebbfajta tanteremmel. A sarokban a belső méretekhez illő terebélyes szobanövény, az ablakhoz közel kis dohányzóasztal és fotelek a bármikor erre járó vendégeknek. Gyakran látnak vendéget, tudtam meg később Győri Jó- zsefnétól, a Hámán Kató általános iskola igazgatónőjétől. Sok közöttük a külföldi is, távoli országokból. Például Vietnamból vagy Japánból. A vietnami kapcsolatról több tárgy is árulkodik. Testvériskolájuk van ott. Ha éppen akkor ők mennek. Hogy, hol, merrefelé jártak, arról a folyosón látható oklevelek árulkodnak szinte megszámlálhatatlan mennyiségben. Nem sok időm marad a me- ditálásra, hamarosan megérkezik, akire vártam, fehér tanári köpenyben van, velem szemben foglal helyet és automatikus mozdulattal rágyújt. — Nem kell rólam írni! — jelenti ki határozottan, mikor előadom jövetelem célját. — Mi mindnyájan tesszük, amit kell, végezzük a munkánkat. Nincs ebben semmi különös. — Kérdésemet, hogy talán nincs is mit elmondani az iskolában töltött húsz évről, már nem lehetett válasz nélkül hagyni. Fényképalbumok, oklevelek, emlékplakettek kerültek az asztalra. Nem dicsekvésképp, csak hogy önmagáról elterelje a figyelmet. Pedig ezekben az emlékekben benne van ő maga is, Győri Józsefné magyar-ének szakos tanár iskolaigazgató. — Hány tanítási órát bír el az igazgatói szék? — Hivatalosan heti négyet kell adni, de olyan az óraszám, hogy ennél több. Egy osztályban magyart tanítok, ami kéthetes ciklust nézve tíz órát jelent. — Nem hiányzik az énektanítás? — kérdezem, és annál indokoltabbnak érzem a kérdést, mivel a Hámán Kató A boldog győztesek A Váci Dunai Sporthorgász Egyesület versenyt hirdetett mintegy 550 tagot számláló csoportnak a Ligeti-tavon, melyre 73 nevezés érkezett. Fél hatkor már élénk tevékenység jelezte, hogy nagy csata színhelye lesz az egyre kellemesebb összképet mutaló Liget. A pontyok is készültek, mivel számukra életbevágó esemény a horogra akadási A nagvobbja vigyázott is, úgy- annyira, hogy a háromórás verseny alatt egy darab méretes (30 cm-nél hosszabb) nem akadt a versenyzők horgára. — Az esőre hajló idő ... — Süllyed a barométer — mondta más. Aztán 9 óra 25-kor elkezdett szemerkélni — amit egy bölcs így konstatált: — Ebben az esőben legalább víz van, de hol vannak a halak? A tó közepén szépen ringott a nád, de csak a szél volt a nádmozgás oka. Egy szép, 2— 3 kg-os ponttyal akár nyerni is lehetne, de ez csak ábránd maradt. Mayer Gábor, aki most nem versenyzett, elmondta, hogy a Török, Pilán, Becsei, Mayer négyes május 26-án a tihanyi Silstár versenyen szépen szerepelt, Pest megyéből a legjobbak voltak. Török József egyéni 5. lett — most viszont semmi, még a snejderek sem a régiek. — Aztán megnéztük a most készült új kupát, melyre az egyesület alakuló éve (1957) kerül, és a 85. évi győztes neve. A mérlegelés után az eredmény: 1. Szabó Pál, 2. Vígh Ferenc, 3. Pilán József. Vígh Ferenc, aki második lett és a tó egyik legaktívabb társadalmi munkása, nevetve mondta: — Nem jöttek rá a technikára. A halmos etetés a lényeg, három gombóc egymás felett, mint a nagy adag fagylalt. A gombócok lágysága a döntő, nem a keménység. Egyéni specialitásról van szó — nyilatkozta — és arról, hogy van szaktanácsadója. — Ki volna Ő? — faggattuk a boldog másodikat. — Hát..., a „Róka” — akit természetesen nem ért váratlanul ez a szembedicsérés — mert mit is ér a tudós (elme, ha nem tudnak róla. P. D. ©y\?oss ügyelet Hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjszakai és hétvégi ügyeleti szolgálatot a városban: Hétfőn ár. Kreiner Lenke, kedden ár. Csupor Éva. szerdán dr. Tóth Mária, csütörtökön dr. Karádi Katalin, pénteken dr. Füredi Gyula, szofm baton és vasárnap dr. Bucsek Tibor. Az ügyeletes gyermekorvos Szombaton és vasárnap dr. Hu- szágh Hedvig lesz. Az ügyelet a régi kórházban (Vác. Március 15. tér 9. Telefon: 11— 525) található. Fogászati ügyeletét szombaton reggel 7 órától délután 1 óráig, vasárnap reggel 8-tól délig tartanak. Az ügyelet helye: Cházár András utca 17. (A régi városi fürdő épülete.) iskola egyediségét az ének tagozat adja. — Arra gondolnom se lehet, hogy éneket is vállaljak, különben is nagyon szeretem a magyart tanítani. Az énekből nekem a menedzser szerepe jut. Ha utazunk valahová koncertet adni, a kórusvezetőnek csak az a dolga, hogy megadja a hangot, a többit én elrendezem. Az énektől azért nem maradtam távol, tagja vagyok a Vox Humana kórusnak. — Rendszeresen szerepelnek különböző ünnepségeken, önálló koncertet is adnak. így van ez már évek óta. Hogy tudják tartani a színvonalat? — Csak azokat választjuk ki a sok jelentkező közül, akinek van énekhallása. Szívesen hozzák ide a kicsiket a város távolabbi pontjairól is. Két osztályt indítunk minden évben, egy normált és egy zené tagozatost. A tagozatra hetven körül szoktak jelentkezni, közülük kell kiválasztani 32—34 gyereket. Összesen 540 tanulónk van. A tanárok között pedig olyanok is akadnak, akik korábban itt kezdték az iskolát. Olyan pedig, akinek már a gyereke tanul itt, még több. Nem felejtjük el egymást, de a többi szülővel is igyekszünk jó kapcsolatot tartani. Időnként fehér asztal jnellett is találkozunk velük- > Azt, hogy mi a titka népszerűségüknek, talán fölösleges is feszegetni, úgysem lehet receptet adni ilyesmire. Pedig valami lehet, nem véletlenül lett idén „Kiváló Pedagógus” Győri Józsefné. Ö most is csak ennyit mond: tesszük a dolgunk és kész! D. Z. A Requiem ott marad Gazdagodik a gyűjtemény A Hincz Gyula állandó gyűjtemény megnyitásának második évfordulóját újszerű kezdeményezés tette ünnepélyessé. Hincz Gyula festőművész lehetőséget adott. árra, hogy a kiállítás ^ kamaratermében olyan mű- ^ vészek mutathassák be al- £ kotásaikat, akik szellemi- f művészi rokonságban vagy $ tanítványi kapcsolatban í állnak a mesterrel. Ezeknek a bemutatkozásoknak a sorát Mizser Pál festőművész nyitotta meg: pályakezdésének éveiben készült grafikákat állított ki a kamarateremben, melyeit június 30-ig megtekinthetők. Az alkotó az absztrakció módszerét választotta érzéseinek, hangulatainak, filozofikus gondplatainak képzőművészeti megfogalmazására. Szinte valamennyi mű címe zenei műfajt vagy zeneművészeti előadási utasítást jelöl. A grafikák zenéhez kötését indokolja, hogy Mizser olyan elvont dolgokról kívánt szólni a képzőművészet absztrakciós lehetőségeivel, melyeket hasonlóan az anyagtalanul megjelenő zene tud csak megközelíteni. Ám míg a zene nyelve valóban anyagtalanul ragadhat meg elvont gondolatokat, addig Mizser Pál szem előtt tartva a festészet-grafika nyelvének anyaghoz kötöttségét, a szín, a formák önálló jelekké emelésével, egyedi tartalommal való telítésükkel közli mondandóját,. Művei a motívumok különböző egymás közti kapcsolatára építve, a változatos technikai eljárásokat felhasználva, azokat szinte szimbolikus jelentéssel, töltve meg, a természet legáltalánosabb mozgását: a keletkezést—kiteljesedést— széthullást érzékeltetik. Ám e folyamat elsősorban az ember hozzáfűződő érzéseinek tükrében je’enik meg. A színes grafikák motívumainak sora mindig egy, felfelé, majd lefelé szálló ív mentén rendeződik el. A Vipace-sqrozat darabjain a kép e’emei szinte egv absztrakt ,0'Tfberi fejtíen csúcsosodnak ki; míg-a színes votnl- örvény — akár érrendszerünk — lüktetve kavarog. Ezt a kavargást egyes munkákon megtöri az élesen eíhatároR, kü- ■jönböző színű elő- és háttér. M«s műveken viszont harmóniába oldódik egy egységes színű alánon. A művek középpontjában szinte mindig látható a hullámvonalnak valamely jellemző részlete. Ehhez kapcsolódik a többi motívum, a színfoltok, egymásba áttűnö színsávok játéka. A Monódia című művön hangsúlyosan, keményen megformált és színezett jeleket kísérnek hangsúlytalanabb elemek — együtt mozgatva a vezérmotívummal. A Homofónia című alkotásokon minden elem azonos ritmusú áramlásnak rendelődik alá. Szinte valamennyi sorozat kezdő darabjain ragaszkodik a művész a határozott kontúrokhoz, a tiszta színekhez. A sorozat további darabjain a kontúrokat a klisék elcsúszta- tásával líraivá lazítja, a papírmintával kialakított kemény formákat oldószerrel teszi könnyeddé, légiessé. Mizser Pál Requiem című grafikáját a kiállítás befejezésével a gyűjteménynek ajándékozza. Ezzel a gesztussal meg kívánja teremteni annak hagyományát, hogy a Hincz Gyula művészetéhez kapcsolódó alkotások is helyet kapjanak a gyűjteményben. Bakonyvári M. Ágnes Újraöntik a Tragor-portrét A Váci Múzeumi Egyesület tavaszi ülésén Zomborka Márta titkár, a Vak Bottyán^ Múzeum igazgatója beszámolt arról, hogyan köszönti a város vezetősége és a VME dr. Bercsényi Dezsőt, aki a közeljövőben lesz 75 éves. A múzeumalapító Tragor Ignác szobra lövést kapott a háború alatt, később a Duna iszapjába került. Ideiglenesen kijavították és felállították a művelődési központ szomszédságában. Miután az eredeti gipszminta megvan, tervbe vették újraöntését és a kőalapzat felújítását. A hagyományos évi kirándulást június közepére tervezik: a társasbusz a Pilisen keresztül megy Tatabányára, majd Pápára. Az úthoz anyagi támogatást ad az egyesület. Több múzeumba látogatnak, Ihászi községben megkoszorúzzák az 1848/49-es szabadságharc egyik nagy csatájának az emlékművét.1 Jövőre megemlékeznek Vác török, uralom alóli felszabadu- lásánák 300. évfordulójáról. Előadásokat, kiállítást terveznek; emlékbizottság állítja össze a végleges programot. A meleg, tavasz végi időjárás ellenére a hét minden napjára jut valamilyen kulturális vagy sport vonatkozású esemény. Hétfőn este hat órakor a Madách Imre Művelődési Központ ifjúsági klubjában videofilmeket — játék- és rajzfilmeket — mutatnak be. Ugyanakkor a 8-as teremben Chap- pon István színesdiaestje kezdődik Az én látószögem címmel, a Dunakanyar Fotóklub Baráti Köre gondozásában. Kedden este hat órakor, a 4-es teremben TIT-előadó beszél a HNF nők klubja hallgatóinak külpolitikánk időszerű kérdéseiről. Szerdán délután 5 órakor találkoznak a pedagógusklub tagjai a könyvtárban, író—olvasó i találkozó kapesán. A szocialista brigádklub tapasztalatcserét, üzemlátogatást szervez a Perőcsényi Mgtsz- be, s toborozza a következő heti, háromnapos országjárás utasait. Csütörtökön délután 5 órakor a 4-es teremben találkoznak a Dunakanyar Eszperantó Klub tagjai. A foglalkozás: könyvtárrendezés. Pénteken délután fél háromtól a legkisebbeké a művelődési központ 22-es terme, ahol a gyermekprogram keretében Rusz Ágnes vezeti a Napraforgó című foglalkozást. A Katona Lajos Könyvtár galériáján délután 5 órakor nyílik Lengyel András grafikusművész tárlata. Szombaton délután öt órakor dr. Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója megnyitja a Híradás Galériában (Zrínyi utca) Murai Jenő szobrászművész kiállítását. Vasárnap délelőtt 10 órakor Kovács Tibo\ ‘folytatja sorozatát a művelődési közpppt- ban Játék a számítógéppel címmel. A sportnaptár a KPVDSZ sportnapját jélzi és azt, hogy délután játsszák az NB II. labdarúgó-bajnokság tavaszi zárómérkőzését':, Vác és Sopron csapatainak találkozóját. P. E. fedezés társadalmi segítséggel Nem is gondolnánk, hány helyen várják az ebédet a városban, Nem urizálásüól, kiváltságból viszik házhoz, negyvenhárom helyre az egyszeri meleg ételt. Idős, magukra maradt, vagy ágyhpz kötött emberek szorulnak rá. Azt hiszem, szívesen lemondanának erről a kényelemről,' ha megint fiatalok lehetnének: Kiss Ernő gépkocsivezető még huszonéves, ő az, akit nap mint nap várnak, figyelve, mikor áll meg narancssárga Moszkvicsa a ház előtt. Többször kell fordulni, amíg a napi mennyiséget széthordja a Burgundia utcai szociális otthon 300 adagos konyhájától indulva. — Kik részesülhetnek a szociális étkeztetésből? — kérdezem Szarvas Vincénétől, az otthon vezetőjétől. — Olyan idős, vagy ágyhoz kötött betegek kapnak, akik vagy magukra maradtak, vagy nincs, aki napközben ellássa őket. Nem mi döntjük el, kik lesznek azok — mondja,—, ez a tanács hatósági osztályán múlik. Oda kell beadni a kérvényt. Ott bírálják el azt is,*kmek mennyi térítést kell fizetni érte. Lehet teljesen ingyenes is, de a maximális összeg se tetemes, mindössze 200 forint. Létesítettek három lerakatot is. ahová több adagot szállítunk, onnan tisztelet- díjas segítők viszik az egyes helyelire a tele ételhordókat. Egy órán belül ki keil érnie minden adagnak. Kiss Ernő tempója mellett ez nem is elképzelhetetlen. Nem időzik sehol, éop csak kiugrik,és hajt is tovább. Min- rdenütt várják, vagy a kapuMarinovszlvy0kn.il több ételhordó is marad, a házaspár hordja szét őket. ban állva, vagy az ablakból figyelve, s ez is gyorsítja a tempót. A szociális otthonnak ezenkívül is van külső munkája, a legjelentősebb közülük a házi gondozás. Két hivatásos főállású gondozónő járja a várost. A családtalan időseket látják el. Ha kell, boitba mennek nekik, időnként kinvosst- ják a ruháikat, vagy fürdeni viszik őket az otthonba. Létezik még a házi gondozásnak társadalmi formája is. Diákok, ^szocialista brigádok vállalják kampányszerű munkák elvégzését. Olyant, mint tűzifabehordás, ablakmosás. Lehetőség van arra is. hogy az éppen ráérő szomszédasz- szonnyal megállapodnak, ha magának bevásárol, vegyen a, gondozásra szorulónak is. Ezért tiszteletdíj is fizethető, száztól ezer forintig, összesen kétszázezer forint áll ilyen célra az othon rendelkezésére. Szeretnék szélesíteni a tiszteletdíjas tábort, ezért jövőre nagyobb pénzalapot kárnak hozzá. A segélyek kikézbesítése is komoly feladat. lényeges, hogy minél hamarább eljusson ahhoz, akinek szánták. Nem lehet a postára bízni, ezt is az otthon dolgozói vállalták. Nem kevés, évi kétmillió forint segélyt visznek házhoz. Mint egyesített szociális intézmény, az egyes számú szociális otthonból irányítják az összes hasonló szociális intézmény dolgait. Ezért említhetjük itt a napközi otthonban f> A7, autó érkezésekor itt az ab.'alc nyílt ki. A gépkocsivezető Kiss Ernőnek már a kisujjában van, ki hol várja az ebédet. A szerző felvételei tartott nyitott napokat is. Szerdánként bárkit szívesen látnak, aki nincs is beiratkozva. Céljuk az. hogy megszerettessék az, ottani életet azokkal is, akik még. nem járnak oda. Jelen pillanatban ez látszik a legideálisabb elhelyezési formának. Nem kell föladni a lakást, a megszokott otthont. Nappal viszont csak kellemesebb közösen, beszélgetve elütni az időt. Arról nem is beszélve. hogy többszöri étkezést és szakszerű felügyeletet kapnak az egészségügyi dolgozóktól. Egyedüli nehézség, ami hátráltatja szélesebb körű elterjedését, az a bejárás nehézkessége. Ezért tervezi a városi tanács e®v kis busz vásárlását a napközinek, ami aztán hozná-vininé az öregeket. Dudás Zoltán ISSN 0133—2730 (Váci Hírlap) Kirándulásuk, kiállítások Nem kaptak a halak ........ — - — i niMifc 11^ ■■ 1 inni' ' VMfl' ‘ t Y v- UV.WC'YOC’IGI' ..'..J'VÍ'v-U