Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-28 / 123. szám
Vállalásokból Brigádok milliói A Monori Állami Gazdaság dolgozóinak több mint egy- harmada ■— összesen 670 beosztott és vezető — szocialista brigád tag. A mezőgazdasági nagyüzemben működő harminc kisközösség — mindennapi munkáján túl — a múlt esztendőben .78,? millió forint értékű társadalmi munkát végzett. Ví látásaikat, felajánlásaikat maradéktalanul teljesítették, sőt túlteljesítették. A szocialista brigádok segítségére természetesen az idén is számít a gazdaság vezetése, de a területileg illetékes tanácsok, illetve intézmények is. A gimnáziumban Az elsők voltak Ez már „történelmi eseménynek” tekinthető a monori gimnóziumibain: június 8-án, délután 4 órakor találkoznak régi iskolájukban azok az öregdiákok, alak annak idején — pontosan 30 évvel ezelőtt • a legelső érettségizők voltak. Kulturális program Gyömrőn, 16 órától: a furulyaszakkör és az asztalitehisz- klub foglalkozása, az úttörő- házban, 9-től és 14.30-tól: az orosz szakkör; 15-től: a báb- szakkör foglalkozása. Mozi * IIMonoron, kedden 18-tól és 20 órától: Talpig olajban. Vecsésen, 17.30-tól: 39 lépcsőfok, a kertmoziban, 20-tól: Ö, kedves Harry! Sodrófával serénykednek A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 123, SZÁM 1385. MÁJUS 28.. KEDD Egy kitüntetés háttere Kevesebb költség, több eredmény Nem kis munkával járt, míg a hatalmas raktárcsarnokot erre az alkalomra kiürítették, kimeszelték, feldíszítették a dolgozók, de mint elmondták: igazán megérte, s akár jövőre is szívesen nekilátnának. A szépen dekorált csarnokban gyülekeztek a Vetőmag- termeltető és Értékesítő Vállalat monori területi központjának dolgozói és a vendégek, akisét azért hívtak, hogy osztozzanak örömükben és büszkeségükben: „Kiváló Vállalat” címet ért el eredményes munkája nyomán a közösség. Jelen volt — s ebből is kitűnt, ki mindenkivel tart fenn baráti kapcsolatot a Vetőmagtermeltető Vállalat; a vonzás- körzet központjának szinte valamennyi vezetője, párt-, tanácsi és intézményvezetők. A vendégek között foglalt helyet Karakas János, az MSZMP monori Bizottságának munkatársa, dr. Boda János, a VeUbdarúgás Az utolsó előtti felvonás LABDARÚGÁS. megyei II- OSZTÁLY. A-C'SOPORT: Hernád—Monor 3-2 (3-1) Hernád, 200 néző, vezette: Csonge. Füllesztő melegben kezdődött a mérkőzés. A 15. percben-Tóth Gy. labdáját Árvái nagyszerűen vette át és a jobb alsó sarokba yágta. Nem sokáig örülhettek a vendégek a vezetésnek, mert egy perc múlva Csáti a 16-oson belül feleslegesen szabálytalankodott, a megadott 11-est a hazaiak értékesítették. Öt perc múlva.: a bizonytalankodó védők hibájából vezetést szereztek a hernádiak. Rákapcsoltak a monoriak, ötszázalékos gólhelyzetet dolgoztak ki. de a helyzetkihasználással hadilábon, álltak. Az első félidő befejezése előtt, a vendégek védelme ismét csődöt mondott, és 3-1-re alakult az eredmény. A második félidőben nagy nyomás nehezedett a hernádiak kapujára. A 60 percben Kvcserá ll-esből szépített A mérkőzés hátralévő részében továbbra is a vendég mononak birtokolták a labdát, de az eredmény nem változott. IFI: Hernád—Monor 2-0 F. J. Bugyi—Pilis 2-1 (1-t) Bugyi. 200 néző, vezette: Soós G. A 6. percben Gáspár J lőtt fölé nagy helyzetben, majd Gajdos tisztára játszotta magát, kényszerítőzés után visszakapta á labdát, de felese hiába jutott a hálóba, a bíró les miatt nem adta mea. A 14. percben Gáspár J. szép egyéni alakítás után vezetést szerzett. A 23 és a 29. percben ismét elhibázták a kínálkozó lehetőségeket a pilisiek. A 41. oercbpn óriási kaváslövéssel sikerült az egyenlítés a helyieknek. Szünet után fellőtt a Bugyi, s ekkor a pilisiek fölé kerekedtek. Az 50. percben szabadrúgásból szerezték győztes góljukat Néhány perccel a lefújás előtt Gajdos a kapufát találta telibe. Tavaszi első vereségét szenvedte e1 a pilisi gárda ennek ellenére minden dicséretet megérdemelnek. IFI: Bugyi—Pilis 2-t G. F. Győmrő—Tániószele 3-0 (0-0) Gvömrő, 100 néző. vezette: Keglóvics (jól). A múlt vasárnapi sérültek nem jöttek rend. 'be.- így erősen tartalékos felállásban játszott a Gyömrő. Az első 45 perc kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, de a kapuk ritkán kerültek veszélybe. Szünet után, a 48. percben Szűcs remek labdával szöktette Kormány S.-t, aki elhúzott a védők mellett, s biztosan lőtt a hálóba. Az 56, percben kapu előtti kavarodás után Bekő növelte az előnyt. Az ezt követő negyedórában újabb helyzeteket dolgoztak ki a hazaiak, de elpuskázták azokat. A 79. percben ügyes kényszerítőzés után, Simon közelről állította be a végeredményt. Közepes színvonalú találkozót vívott a két együttes. A játékon egyáltalán nem látszott meg a kilenc (!) helyezési különbség a két csapat között. A helyiek akár nagyobb arányban is legyőzhették volna a kissé nagy mellénnyel pályára lépő szeleie- ket. * JŐ: Simon, Csirkó S„ Csukó J., Verseczki S„ Kormány S. IFI: Tápiószele—Gyömrő 1-0 (0-0) Kiábrándítóan játszottak a gyömrői fiatalok. {J. J. üllő—Iklad 3-0 (0-0) Üllő, 300 néző, vezette: dr. Varga. A második félidőben nyújtott teljesítményével megérdemelten győzött a hazai gárda. KÖRZETI BAJNOKSÁG: Nagykőrös—Maglód 1-0 (1-0) Maglód, 700 néző, vezette: Bíró (jól). A bajnokság végső kimenetele szempontjából sorsdöntő mérkőzés alacsony színvonalú játékot hozott. A 15. percben egy beívelést a körösi Vígh kapura fejelte. A prenge fejest a helyi portás szó szerint bevédte, kezéből a gólvonalon túlra pattant a pettyes. Óriási kapushiba volt. Ä mérkőzés hátralévő részében valamivel többet támadott a Maglód, de a körösieknek gkadt mégis több lehetőségük. Csalódást okozott mindkét együttes produk. ciója a szép számú közönségnek, A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének.-ér tőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat központjának vezérigazgató-helyettese, Major Péter, a MEDOSZ titkára, Zentai Tibor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának szakfelügyelője. Rendhagyó módon indult az ünnepi program: a fővárosból érkezett művészek — Radványi Barna, Gyulai Erzsi, Pere János, Nagy Lívia — léptek pódiumra, s ■ varázsoltak hangulatot az amúgy sem kedélyte- len percekbe, s ezután következeit az ünnep hivatalos része. Vámos Géza, a monori területi központ igazgatója beszélt arról, milyen munka előzte mag a kiváló vállalat cím elnyerését, s sokatmondó számokkal illusztrálta a fejlődést. Tudatosan, tervszerűen épültek egymásra a tennivalók: a hatékonyság növelése, a minőség, a jövedelmezőség javítása, az egyéni érdekeltség megteremtése. Vállalati szinten 203 ezer hektáron szerződéses formában termeltettek vetőmagot,, tavaly 623 ezer tonna árut forgalmaztak, s összesen 10 milliárd forint volt a termelési érték. Száznegyvenezer tonna mag került tőkés exportra, miközben a hazai vetőmagellátást is igyekeztek hiba nélkül bonyolítani. val járul hozzá az eredményeknek. Tavaly ötven százalékkal növelte a lucernatermelését, igen jó volt a termés mustárból, de borsóból, zöldség- és virágmagvakból is. Hatezer 474 hektáron célter melietés zajlik — exportra. S lehetne sorolni — de a lényeg: az árnövekedés ellenére is csökkent a költségszint, nőtt az eredmény, s a 800 millió íorin tos évi forgalmon belül 142 millió volt a tőkés exportból származó bevétel. A monori területi központ 110 mezőgazdasági nagyüzemmel és ezer kistermelővel áll kapcsolatban, s kiváló munkáA kiváló eredményből szar mazó hasznot a vállalat a géppark felújítására, gyarapításá ra, a dolgozók munkakörülményeinek javítására kívánja használni. A monori területi központban például mód nyílik arra, hogy csatlakozzanak a gázvezetékre, s korszerű fűtéssel váltsák fel a régit. Vastaps köszöntötte azt az úttörőkislányt, aki virágcsokrot adott át a vállalat vezetőinek miközben Vedres László- né, a monori Ady úti iskola igazgatónője gratulált a kiváló címhez, amelynek a» intézményt patronáló, a segítségkérésre nemet soha nem mondó vállalat most birtokosa lett. Több dolgozó kapott pénzjutalmat, s bogy a vidámság még magasabb régiókba emelkedjék: bál következett, amelyen a szügyi tsz zenekara húzta a talpaiávalót. K. Zs. Cikkünk nyomán Már helyén áll a mászóka Lapunk május 20-i számában nyílt levelet közöltünk a monori Marx téri parkban „elgurult játékról”, a megrongált gömb alakú műszakáról. A válasz nem késett soká. íme: — Szocialista brigádunk, a monori Kefe- és Játékgyár Vasas szocialista brigádja, a játékot a helyére rögzítette és elvégezte rajta a szükségés javításokat. Figyelemfelhívásukat köszönjük. Számítunk rá, hogy a hasonló problémákat a jövőben is feltárják és amennyiben tudunk, segítünk azok megoldásában is. Molnár János brigádvezető A köszönet nem nekünk, hanem a Vasas szocialista brigád tagjainak jár az elvégzett munkáért és felajánlásukért. ★ Biztatásukból erőt merítve ezúttal a másik — a nyílt levélben említett, de azóta is hallgatásba burkolódzó — illetékeshez fordulunk. Molnár János brigádvezető levelét még fel sem bontottuk, amikor csöngött a te'e- fon, a vonal túlsó végén. Tóth Antal, a 2. számú posta dolgozója jelentkezett: — Olvastam a Marx téri parkkal foglalkozó nyílt levelet, s láttam, hogy azóta helyére került a mászóka^ is Kár, hogy amikor lefestették nem tettek rá figyelmeztető jelzést, így azután a gyerekeket hígítóval kellett lemosni... De nem ez a bajóm Ugyanott a parkban, a játékok közelében a vihar már régebben letörte az egyik fa súlyos ágát. Azóta szinte egy hajszálon függ az ott játszadozó gyerekek feje fölött. Nincs ennek a parknak gazdája, aki ezt észrevenné? ! Tóth Antal kérdését nyitva hagyjuk ... V. J.-JHHP .... Az Alsó-Tápiómemti Afész maglódd cukrászüzeméből nemcsak a szövetkezet működési területéhez tartozó községeket látják el süteménnyel, hanem Pécel és Isaszeg cukrászdáiSa, üzleteibe is szállítanak édességeket, tésztákat. Évente összesen csaknem 3 millió forint értékű nyersanyagot használnak fel! ügyes kezű szakemberek. Sztancsik Sándor cukrász sodrófával se-* Ténykedik: a vajas sütemény tésztáját nyújtja. Hancsovszkl János felvétele Építsk napja '35 Köcsögtörésre kerül a sor lt/ A rendezők már az idén is fölkészültek az é-pitők napja megünneplésére. Ä monori városi jogú nagyközségi tanács MÜTJÉF osztálya az. érintett gazdasági egysegek megbízot- taival .közösén összeállította a június S-i rendezvény programját. Elkészültek a meghívók, s a megrendelő lap — a ó időre. Az építőknapi események színhelye ezúttal is a Monor és Péteri határában elterülő Bányarét lesz. A környék megőrizte eredeti szénségét, a pázsit és a fűzfabokrok sportolásra, pihenésre egyformán lehetőséget kínálnak. A hivatalos program reggel fél tízkor az építők köszöntésével kezdődik. Ezután össznépi vidám reggeli torna következik, amelynek esetleges fáradalmait a li órakor kezdődő szórakoztató műsor közben pihenhetik ki a jelenlevők. • A délután is a vidámságé és. a .sporté lesz. Az idén is ősz - szemérik erejüket, a kispályás labdarúgócsapatok az Építők Kupájáért, lesz asztaliteniszverseny, célbadobás, zsákban- futás, kötélhúzás, köcsögtörea, lepényevés... S aki még. ezután is éhes marad, az válogathat a pecsenyesütők és a büfék kínálatából. Ha pedig egyetlen köcsögöt sem sikerül eltalálni, még mindig próbálkozhat bárki a céllövöldében. , Délután két órakor kezdődik a hagyományos tombola, háromkor lesznek az eredmény- hirdetések. V. J. Akikről keveset beszélünk Ha a villanyszámlás kopogtat Maglódon, az egyik buszmegállóban várakoztunk, s ahogy ilyenkor történni szokott, szóba elegyedtünk. De éppen csak elkezdtünk beszélgetni az időjárásról, amikor a túloldalról, valószínűleg az egyik házból átjött hozzánk egy idős hölgy, üdvözölte a férfit, s egy ötszázast vett elő ... Meglepődtem, mert személyes adósságot nem szoktak utcán, s ilyen nyíltan kiegyenlíteni. Aztán, hogy a férfi magához vette jellegzetes, háromszögletű táskáját, s abban papírokat pillantottam meg, rájöttem. tévedtem iménti feltételezésemmel. Csupán arról volt szó, hogy a hölgy nem tartózkodott- éppen odahaza, amikor a villanyszámlás kereste ... — A Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalatnál dolgozom, a rákosligeti ki- rendeltséghez tartozom, s Maglód és Ecser községekben tevékenykedem, mint díjbeszedő — mutatkozott be nagyon precízen Miklós Pál, s megragadva a véletlen kínálta alkalmat, kérdezgetni kezdtem. — Sok gond van a fogyasztók fegyelmével? — Nincs különösebb panaszom működési területemen, Maglódon és Ecseren jó a fogyasztók állampolgári fegyelme. Elégedett lehetek. Egy-két kivétel akad csak évszámra. — Tehát senkinél sem kellett kikapcsoltatnia az áramot? — De, azért évente egy-két alkalommal előfordul, többnyire olyanokkal, akik nagyon messziről települtek a két község valamelyikébe, s beilleszkedési zavaraik pontatlan fizetésben is megnyilvánulnak. Aztán előfordul olyan eset is, hogy kisebb jövedelmű fogyasztónak túl nagy a számlája. ilyenkor nálam személyesen lehet kérni 8 nap fizetési halasztást, hosszabb időre a rákosligeti kirendeltség vezetőjénél. — Mi történik akkor, ha ön nem jut be a magánszemély fogyasztásmérőjéhez? — Akikor értesítést hagyok, s arra ráírom, hogy mikor keresem fel ismét a fogyasztót, de ha akkor sem találom odahaza. vagy magam kapcsolom ki az órát, s plombálom le, vagy az Elektromos Művek emberei áramtalanítanak az oszlopról. A visszakapcsolásért külön 40 forint pótdíjat kell fizetni a díjhátralék ki- egyenlítésével együtt. Persze, a visszakapcsolás érthetően lassabban történik meg. De hangsúlyozom, hogy az ilyen drasztikus intézkedés nem jellemző Maglódon és Ecseren, részlettörlesztési kedvezmény kérvényezése is szinte egyedi számba megy — válaszoigatott a kérdésekre Miklós Pál díjbeszedő, majd arról beszélgettünk, hogy minden háznál szívesen fogadják, kedvesek az emberek, szeretik őt, anpak ellenére, hogy pénzért megy hozzájuk. — Nem is csinálnám, ha személyes jellegű problémáim lennének a fagyasztókkal, és hogy ilyesmi nincs, azt bizonyítja az, hogy márciusban múlt negyvenedik évem a szakmában. Igaz, e hosszú időből a felét a fővárosban töltöttem el, a Baross téren lévő házakat jártam, aztán üresedés volt nyugdíjazás miatt e területen, s akkor kértem át magam. Egyébként itt születtem, Maglódon lakom,: 56 éves var gyök, a fiam 35 éves, a lányom 31, s ők is itt laknak. A frú a fővárosban dolgozik, a lányom itt} Maglódon. — Szóval tetszik a munkám, s az itteni emberek is — mondta végezetül Miklós Pál, majd sietett a túloldalra az érkező buszhoz, mert emitt a nap heve elől húzódott a váróhelyiség, árnyékába ... Aszódi László Antal (ISSN 0133—3051 (Monori Hírlapi