Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-24 / 120. szám

liiszíl Pcíer dicsérete Madridi visszhang 1985. MÁJUS 24., PÉNTEK A hegyi verseny Elmarad A hét végére tervezett, a hazai és nemzetközi naptárban is sze­replő pilisi autós hegyi verseny elmarad. A Pilisi Parkerdő Gaz­daság a végleges engedélyt környe­zetvédelmi okokra hivatkozva nem adta meg. Ezt követően a házigaz­da Váci Autójavító Kisvállalat ér­tesítette a Magyar Autó- és Motor­sport Szövetséget: eláll a rende­zéstől. Szombaton tehát a pilisi hegyi pályán nem sorakoznak fel a leg­jobb magyar, svájci, nyugatnémet, csehszlovák, bolgár, jugoszláv és NDK-beli versenyzők, s a termé­szet károsodásától sem kell tarta­ni. Károsodik viszont a magyar autósport, s a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség is, amelynek a verseny „lefújása” miatt várha­tóan tekintélyes összegű bün­tetést kell fizetnie valutában. A területi labdarúgó-bajnok, ság hétközi, tavaszi 13. fordu­lója balszerencsés volt a Pest megyeieknek. Mint ismeretes, hazai pályán maradt alul a Kossuth KFSE, a Ráckeve és a Göd. Utóbbi két együttes idén most szenvedett ottho­nában először vereséget. Még­hozzá1 nem is akármilyen arányban. Ötöt kapott az Aranykalász, a Kossuth KFSE gárdájával egyetemben. Az otthon játszók mérlegét valamelyest javította a Bem SE gól néküli döntetlenével. Az érdi gárda, bár alulma­radt Oroszlányban, nem val­lott szégyent. Mezőnyben egyenrangú ellenfele volt az éllovasnak. Két ponttal gaz­Ritka az olyan kupadöntő, amely után mindkét fél ünne­pel. A szerda esti. Real Mad­rid—Videoton UEFA Kupa­finálé után a spanyolok és a magyarok is ezt tették, s jog­gal. A házigazdák a 19 év szü­net után, elnyert újabb euró­pai trófeának örültek, fittyet hányva az elrontott befejezés­re. míg a bravúros sorozatával nemzetközileg is jegyzett együttessé előlépett Videoton arra lehetett büszke, hogy emelt fővel zárta a talán leg­nehezebb — mert legtöbb csa­patot pályára szólító — konti­nentális kupaszériát. Egy dolgot azonban meg kell jegyezni, s ez ne tűnjön ün­neprontásnak: az UEFA Ku­pa-döntők két mérkőzéses gya­korlata ezúttal csődöt mondott, hiszen — ez tagadhatatlan — tét nélkülivé vált a visszavágó, a székesfehérvári 0-3 után. Ez a tény kétségkívül rányomta a bélyegét a madridi 90 perc színvonalára.. Az európai lab­darúgás vezetői megfontolhat­nák, hogy az UEFA Kupa is álljon be a sorba „egymenetes DUNA-CSOPORT 1. Oroszlány 31 13 11 2 75- 22 47 2. Építők SC 29 17 10 2 62- 28 41 3. Dömsöd 30 17 10 3 52- 23 44 4. Budafok 30 16 8 6 57- 32 40 5. Esztergom 30 12 11 7 53- 37 35 6. Dorog 30 14 6 10 42- 32 34 7. Ikarus 29 13 7 9 45- 36 33 8. Érd 30 13 7 10 55- 50 33 9. Nyergesújf. 30 11 10 9 38- 33 33 10. Pénzügyőr 30 13 5 12 41- 42 31 11. Ráckeve 30 9 9 12 33- 47 27 12. BVSC 29 10 6 13 33- 40 26 13. III. kér. 31 7 12 12 37- 46 26 14. Göd 29 6 12 11 23- 34 24 15. KKFSE 30 8 8 14 30- 50 24 16. Rákóczi 30 5 13 12 30- 41 23 17. Bem SE 30 2 9 19 20- 49 13 18. Szondi 30 2 28 18-150 R. L. 2 döntővel” a BEK és a KEK mellé. A szerdai összecsapás ki­emelkedő egyénisége — ma­gyar és spanyol vélemények szerint is — Disztl Péter volt. A szakállas kapus csodálatos teljesítményét mindkét madri­di sportláp, az AS és a Marca is a maximális osztályzattal il­lette, egyedül a pályára lépett játékosok közül. — Ilyen este csak egyszer akad egy kaipus életében — mondta a Videoton, egyben a válogatott „hálóőre”. már egyet aludva az eseményekre. — Amikor Valdano büntetőjét kivédtem a 6. percben — előre eldöntöttem, hogy a bal sarok­ra mozdulok —, addig soha Kézilabda női NB n Salgótarján—Cs. Autó 22-16 (10-7) Csepel Autó: Bakó — Burghardt- né (3), Molnár (1), Zsizsikné (3), Gyárfás (2), Gazdagné (3), Né­meth. Csere: Kövér, Sárközi (3), Szabó, Havasi (1), Magda. Végig a hazaiak irányították a mérkőzést az enerváltan játszó Pest megyeiek ellen. Csak Bakó teljesítménye dicsérhető. A megyei férfi kézilabda-bajnok­ságban a Tököl Nagymaroson is nyert, s így továbbra az élen áll a férfi első osztályban. Meglepe­tés a solymári női gárda kettős veresége. A forduló legjobb gól­lövői Tóth I., Nagy G. (Túra), Ur- bán J. (Gödöllő 12—12, a nőknél Steckl A. (Pilisszentiván) 13 talá­lattal. Megyei bajnokság I. osztály Férfiak Csepel Autó—Nagymaros 23-15 (12-7), GEAC—Túra 26-20 (10-10), Túra—Pilisvörösvár 34-20 (17-7), Pi- lisvörösvár—Gödöllő 19-31 (9-14), Iklad—Nagykőrös 43-11 (24-5), Gö­döllő— Gyömrő 32-32 (19-19), Nagy­maros—Tököl 14-21 (7-9). nem tapasztalt biztonságérzet szállt meg. Tudtam: itt ma sen­ki sem rúghat nekem gólt. Pe­dig ötpercenként került ve­szélybe a háló, szerencsére ál­talában nem helyezték eléggé a labdákat Butragenóék. — Engem, s talán a többie­ket is nagyon feldobott a majd 100 000 néző jelenléte, s az, hogy a labdarúgás egyik „szen­télyében”, a Bernabeu-sta- dionban védhetek. Mit is mondjak: feledhetetlen este volt... Májer Lajos, a találkozó egyetlen góljának szerzője, aki a 86. percben talált a kapuba, kéthónapos (!) kényszerű tét­lenség után nem is álmodha­tott szebb visszatérésről. Ifjúságiak. Pilisvörösvár—Tura 18-15, Pilisvörösvár—Gödöllő 11-11, Iklad—Nagykőrös 39-10, Gödöllő— Gyömrő 11-7, Tököl—Nagymaros 16-12. Nők PEMÜ—Pilisszentiván 10-14 (8-5), Váci Forte II.—PEMU 16-10 (6-5), Veresegyház—Cegléd 18-14 (10-5), Hernád—Tápióvölgye 17-10 (7-7), Gödöllő—Dömsöd 28-16 (13-7), Diósd—Göd 25-19 (9-9), Dömsöd— Tóalmás 12-19 (3-8), Pilisszentiván —Gödöllő 23-7 (12-2). Ifjúságiak. PEMÜ—Pilisszentiván 29-10, PEMÜ—Váci Forte 10-8, Ceg­léd—Veresegyház 26-10, Tápióvöl­gye—Hernád 13-9, Gödöllő—Döm­söd 13-10, Göd—Diósd 31-13, Döm­söd—Tóalmás 14-6, Pilisszentiván— Gödöllő 15-15. II. osztály Férfiak. Vecsés—Nógrádi SE 28-27, Erdőkertes—Verőcemaros 16-12, Albertirsa—Mogyoród 20-19, Veresegyház—Domony 15-9 (a II. félidő 4. percében félbeszakadt). Nők. Kartal—Galgavölgye 20-6, Nagymaros—Érd 22-8, Isaszeg—Ve­rőcemaros 17-8. Berthóty Attila Pénteki műsor N3 I B. Férfiak. Fót—Bóly (16). NB II. Férfiak. Váci Izzó—Szi- lasmenti SK (17). Nők. Budaörs— Taurus (18). Megyei férfibajnokság. GEAC— Iklad (16). •A tv is közvetíti Az elődöntő következik D una-csopor t Területi focihajrá A férfi kézilabdázóknál A tököli csapat vezet dagadva tért haza. Székesfe­hérvárról a Duna-csoport leg» jobb Pest megyei csapata, a Dömsöd. Ebben az osztályban is kö­zeleg a hajrá, mind a hat együttesünkre két otthoni, s ugyanennyi idegenbeli szerep­lés vár. A Göd háromszor vendégeskedik, hátravan a BVSC elleni elhalasztott mér­kőzése is. A labdarúgást kedvelők mostanság igazán nem pa­naszkodhatnak: teljes a foci­nagyüzem. A különböző osz­tályok bajnoki küzdelmei mel­lett a kórosztályos válogatot­tak is nap mint nap pályára lépnek — csak győzzük kö­vetni hogy hol, kik és mikor. Ez utóbbi tény adta az ötle­tet, hogy a szűkebb pátriánk­ban létező és az utánpótlást jelentő korosztályos válogatot­tak háza táján is körülnéz­zünk. Ebben Ambrózy István a megyei ifjúsági labdarúgó­válogatott szövetségi kapitá­nya, az edző, illetve utánpót­lás bizottság tagja volt a se­gítségünkre. Három cgyáiíícs Elöljáróban azt tisztáztuk, hogy ha a „kicsik” váloga­tottjairól akarunk szót ejteni, akkor tulajdonképpen két már meglévő és egy kialakí­tásra váró tizenegyről kell beszélnünk. Hát nézzük az el­ső csapat programját: A legidősebb ifikorosztályba az 1966-ban születetteket so­rolják és rájuk igen nagy erő­próba vár, amelyről Ambrózy István a következőket mon­Befejeződtek a labdarúgó UEFA-torna csoportküzdel­mei. A Szovjetunió és Görög­ország pontveszteség nélkül végzett csoportjában az első helyen, Spanyolország és az NDK pedig négy-négy ponttal lett első. A spanyol együttes a svédet, az NDK pedig Norvégiát csak jobb gólkülönbséggel előzte meg. dotta: Dalnoki József szakmai irányításával a válogatott már jó ideje elkezdte a felkészü­lést, a közeljövőben Kufstein­ben sorrg kerülő nemzetközi tornára. Ez a viadal rendkívül komoly erőpróbát jelent fia­taljainknak, hiszen többek kö­zött angol, holland, olasz, nyu­gatnémet és osztrák váloga­tott csapatokkal kell megküz­deniük. A Pest megyei keret egyébként zömében váci játé­kosokra épül és igen jó játék­erőt képvisel. Tavaly: bronz A két évvel később, tehát az 1988-ban születettekből ál­ló válogatottal Ambrózy István foglalkozik, így „kapásból” sorolta a programjukat. Ök is külföldi tornára utaznak, mégpedig Ludwigshafenbe, június 6. és 12. között. Ezen a hagyományos, minden évben megrendezett viadalon — ahol több NSZK-beli csapat várja a mieinket — tavaly bronzér­met szereztek fiataljaink. A tornára történő felkészülés május 23-án kezdődött és a megyéi gárda ennek kereté­ben többek között az MTK- VM és Ü. Dózsa hasonló korú fiataljai ellen is pályára lép. A pénteki elődöntőben a kö­vetkező a párosítás: Spanyol- ország—Görögország (Czabán Samu tér, 15 óra), Szovjetunió —NDK (Hungária krt., 17.30 óra). Május 24-én, pénteken 17.25 óra' kezdettel a Magyar Tele­vízió a 2. műsorban helyszí­ni közvetítést ad a Hungária kőrútról a Szovjetunió—NDK UEFA labdarúgótorna elődön­tőről. íme a két válogatott késő tavaszi, illetve nyár eleji me­netrendje, a beszélgetés ele­jén említett harmadik csapat­tal kapcsolatos teendőkről pe­dig a következőképpen szá­molt be a szövetségi kapitány: Tehetség!* Eiá aí ás — Ez a válogatott még csak a képzeletben létezik, hiszen csak ezután fogunk a kialakí­tásához. A „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” akcióról van szó, amelyen most az 1971. augusztus 1. után születettek vesznek részt. Tulajdonkép­pen mi itt a megyében már tavaly tartottunk egy előválo- gatót, amelyen 25 tehetséges srác neve került a noteszba. Idén újabb hármat rende­zünk, mégpedig valószínűleg Dunakeszin, június 13-án, 20- án és 23-án. A három napon több, mint kétszáz gyereket „nézünk meg”, ezt a számot szűkítjük 30 főre, akiknél már komoly tesztelést végzünk, így választjuk ki aztán azt a 16 fős válogatottat, amely jú­lius 1—4 között Salgótarján­ban képviseli megyénket egy országos tornán. Bódi István Ökölvívás * Óbudai sikerek Egy hét leforgása alatt két színhelyen is szerepeltek Pest megye ökölvívói. Először Szombathelyen léptek kötelek közé a Savária Kupán. A ser­dülők 63,5 kg-os súlycsoport­jában Kovács Gyula (Óbuda Tsz SE) első lett. míg a felnőt­teknél Sarudi László (Óbuda TSZ SE) a 67-os súlycsoport­ban szintén az első helyen vég. zett, egyben ő lett a legtechni­kásabb öklöző is. Nagykanizsán, a Thúry Ku­pén ismét Kovács Gyula szere­pelt nagyszerűen, nemcsak el­ső lett, hanem ő nyerte el a legtechnikásabb ökölvívó címet is. Nagy László edző büszke is rájuk, de örömmel foglalkozik a szakosztály többi versenyző­jével is. Serény munkájának meg is van az eredménye. Újabb forduló Kupaprogram A megyei labdarúgó MNK- ban a következő fordulót — már a legjobb négy közé ju­tásért — 29-én 17 órakor játsz- szák, az elöl állók otthonában. A párosítás: Pilisvörösvár— GEAC, Kakucs—Váci Izzó. Tá- piószele—Dány, Pilisi KSK— Dömsöd. A Kakucs—Vác találkozót ké­sőbb vívják. Ugyancsak május 29-én lesz az országos ifjúsági és serdülő kupa újabb játéknapja. ÓIK: Tápióság—Váci Izzó. Piliscsaba—Diósd, Péteri— Gyömrő, Isaszeg — ócsa—Da- bas meccs győztese. OSK: Gödöllő—Váci Izzó. Pomáz—Zsámbék, Gyál—Tá- piószecső, Abony—Monor. A mérkőzések 17 órakor kez­dődnek. A legíiatalalslsak is pályára lépnek Tornák itthon és külföldön Eladó Monorl-erdőn, 150 négyszögöles tel­ken 3 szoba hall, 105 négyzetméter alapte­rületű, félkész családi ház, 2 szoba lakható állapotban. Budapesti csere is érdekel. Ér­deklődés: Kusnyár Jánosné, Rákoskereszt­úr, Egészségház u. 30. III. em. 10. Tel.: 149­63L_____________________ Eladó Cegléden, az öregszőlőben 400 és 388 n.-öles szőlő, gyümöl­csös, 30 nm-es kis ház + szerszámok, esetleg Pesthez közelebbire cserélném. Cím: Mar­ton Gábor, Bp. XVIII., Szitnya u. 57. Szentendrén 2 szobás öröklakás azonnali beköltözéssel eladó. 600 ezer Ft kp. -f OTP. Érdeklődni nap­közben: 686-953, 17 óra után: (26) 10-885. Kerepestarcsán eladó* 65 négyzetméter alap- területű ház, 160 négy­szögöles telken. Ér­deklődni hétvégén és 4 óra után lehet. Ke- repestarcsa,. Jókai út 1. Jankov. Pomázon, a Beniczky utca 61. szám alatt 4 szobás családi ház, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni lehet: Radnai Fe­renc. Pomáz, Beniczky u. 59. szám alatt. Ford Fiesta, igen jó állapotban, garázsban tartott, eladó. Tel.: 263-«>,34._________________ Wartburg tourist ki- fogástalan állapotban, vonóhoroggal. első­kézből eladó. Tel.: 263-234. __________ El adó mo«t vizsgázott PN-es, 1300-as Lada. Festés előtti állapo'- ban. Megtekinthető: Farmos. Béke u. 8. Olgyay-lakás. — Tel.: Farmos. 19. egész nan. Cegléden városhoz közeli tanya, egy hoM földdel eladó. Köúttól, buszmegállótól l perc­re. Érdeklődni lehet: Cegléd X. kér., Irinyi utca 5. szám platt, na- pnnla 16 órától. Kerepestarcsa- felsőn (Kerepes), 700 négy­szögöles, megosztható, panorámás, déli fek­vésű vikendtelek (gyümölcsfákkal), el­adó, villany van. Ér­deklődni egész nap: Kerepes, Patak u. 11. Pálinkás György, (víz­mű utcája). ___________ Eg y pianínó, egy Brückner nagybőgő, egy olasz brácsa el­adó. Cegléd, Petőfi u. 25. _sz. ___________ 12 00-as Zsiguli eladó. Nagykőrös, Gyöngyi- virág u. 12. Másfél szobás tanácsi bérlakást keresek Vác város központjában. Ajánlatokat „Meg­egyezés szerint” jel­igére, a váci hirdető­irodába._______________ Eladó Duna-kanyari, (Csörög, Lenin út 17 b.), komfortos hét­végi ház, 200 négy­szögölön.! — Telefon: (27) 13-252.____________ Üj szilvási ház eladó, 1600 négyszögöles, gazdálkodásra is al­kalmas telekkel. Ér­deklődni lehet: Tápió- szőlős. Felszabadulás útia 79.________________ Ph önix pálma eladó. Nagykőrös VII., Eöt­vös Károly u. 37. 27.50. 4 méteres szobafenyő, filodendron eladó. — Nagykőrös, Kecskemé­ti u. 37.______________ 25 négyzetméteres he­lyiségemet kiadóin raktárnak. Horváthné, Nagykőrös, Patay u. 10. sz. Többfajta sárga- és görögdinnye-palánta kapható Nagykőrös Abonyi u. 42. sz. mel­letti zártkertben. Tőlh Jánosnál. Ugyanitt palackos gázhűtőszek­rénv is eiadó^______ Fé l rész ingatlan el­adó Váchartvánban a Petőfi utca 10. szám alatt. Bármikor meg­tekinthető. ára: 85 ezer forint. Fejes. Vác, Egyházmegye 7. szám alatt lehet ér­deklődni. Eladó Tiszakécske Szeghalom dűlő 105. sz alatti tanya. 1000 négyszögöles terület­tel. Villany van és 2000 négyszögöles szántóföld. Érdeklődni a helyszínen, Kocsis Ferencnél. KÖZLEMÉNYEK Értesítjük t. vásárlóinkat, hogy használt- gépjármű- és használtiparcikk-kereskedé- sünket 1985. május 2-től új nyitva tartási rend szerint üzemeltetjük. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7 órától 15 óra 30 percig, szombaton 7 órától 13 óráig. Forgalmazunk: használt személy- és tehergépkocsikat, pót­kocsikat, traktorokat, munkagépeket, szer­számgépeket, beépíthető fődarabokat, bon­tásból nyert gépkocsi-, és mezőgazdasági­gép-alkatrészeket, használt iparcikkeket (műszaki árukat), nasznált és futózott gu­miköpenyeket, villanymotorokat és egyéb gépalkatrészeket. Felvásárolunk: (magán- személyektől is) használt személy- és teher­gépkocsikat, munkagépeket, pótkocsikat én egyéb gépeket, elfekvő gépalkatrészeket. Felvilágosítást telefonon. (Törtei 36-os) és telexen (22-4636) adunk, valamint a hely­színen, Törteién, a Dózsa Mgtsz használt­gépjármű-értékesítő és -bontó üzemében, Kocséri út. Számítástechnika a mezőgazdaságban! — Kiállításra hívjuk a rendszerszervezőket, programozókat, a BASIC-tanfolyamok részt­vevőit! A Lánchíd pesti hídfőjénél kikötött diszkóhajón tartja idei bemutatóját és kiál­lítását a Commodore-cég és magyarországi partnere a NOVOTRADE Rt. a BNV ideje alatt, május 22. és 30. között. Nyitva tartás: 10-től 19 óráig. A BNV 2-es kapujától Com­modore feliratú különautóbusz viszi az ér­deklődőket a bemutató színhelyére. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét azok­nak a rokonoknak, szomszédoknak, jó is­merősöknek, a pos+a dolgozóinak, az I. és II. számú napközi konyha dolgozóinak, munkatársainak és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen, drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk. Urbán István temetésén részt vettek, virággal, koszorúval részvéttávirat­tal mélységes fájdalmunkat enyhíteni isve- keztek. Külön köszönetét mondunk K. Kiss Dániel doktor úrnak és a nagykőrösi kór­házból Kertész doktornőnek, az ápolónők­nek fáradhatatlan, odaadó munkájukért, akik súlyos beteg férjemet az utolsó pilla­natig kezelték, ápolták, özv. Urbán Istvánná és családja. 800 négyszögöles zárt­kert 2 szoba össz­komfortos házzal, termő gyümölcsös­sel eladó. Nagykőrös, Bokros dűlő 18. Eladó beköltözhető csa­ládi ház, Nagykőrös, Damjanich u. 14. szám alatt. Érdeklődni: IV. kér., Bocskai u. 21. Simson 51-es motorok­hoz négysebesséaes gyorsítóváltó, kilomé­teróra, tartozékokkal, tordulatmérő. tiris/to- í os gyújtás kapha't. Beszerelés rövid ha­táridővel. garanciával. Simson-szerviz, Új­pest. Templom u. 4. 1041. ____________ 1 szobás lakás, kp. 4- OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: a helyszínen. Nagykő­rös, Bárány út 5/A. Somodiék. _______ El adó családi ház, azonnal beköltözhető. Cegléd, Oroszlán utca 2, sz._________________ El adó 4 műve’etes vaseszterga-célgép. Nagykőrös, Lőrincpap u 5. Esküvőlruha-külőn­legessépek kölcsönzé­se a Délinél, szombati nvitva tartással. Bu­dapest Xir., Gregusa u. 6. 'esküvői JHAKÖLCSÖ8 ___ Sp. XIV.. Jő rss György u. Városligetnél)! Mindennemű építő­anyag, nyílászáró­szerkezetek, fürdő­szobai berendezések. Csempe mettlachi és más burkolólapok nagy választékban. Iparművészeti csem­pék — mintapéldány alapján — a helyszí­nen megrendelhetők Építő- és asztalosmi- nőségü faáru kapha­tó. Szabad hétfő. Vár- hidiné, Rákoscsaba, Péceli u. 155. Tele­fon: *88-440.__________ Vi zes hazak nedve? épületek utólagos szi­getelése gvnrsnn Ol r»aón garanciává’ poi • r»4 P75 Borfcr kos Károly. Bp., Fa­tj 3 uirt Vácott másfél szobás. 46 négyzetméteres gázfűtéses szövetke­zeti lakás sürgősen eladó. (Minimális OTP-tartozás). Érdek­lődni lehet hétköznap 16-tól 17 óráig: Vác, Kertész utca 5. III. 2. (Kiss)._________________ TA-s rendszámú La­da 1200-as és Vinyisz- tő kazán eladó. Vác, Deákvári főút 59., (deiután). ____________ El adó kertes ház, Nagykőrös, Maros u. 20. Érdeklődni: szom­bat és vasárnap 10—15 óra között.___________ Cs emőben, faluhoz közei 2 szobás tanya, 1200 négyszögöles gyü­mölcsössel eladó. Víz, villany van. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni: Nagykőrös, Hangácsi u. 62.______ 20 0-as D Mercedes eladó. Gödöllő, Török Ignác út 24. Telefon munkaidőben: 10-321. Háromszobás, befe­jezetlen családi ház eladó, készpénzért -f OTP-átvállalással. — Gödöllő, Lázár Vilmos út 15.________________ Te lek eladó Kisoroszi köszségben. Érdek­lődni (bármikor): a Vác. 10-418-as tele­fonszámon. Építkezik, felújít, fuvaroz, an vagbeszerzésl gondja van? Forduljon „MOZAIK” GMK hoz. Gödöllő. Palota kert fl. Tel.: (28) 20-230. Állandó segítséget keresek: hizlalás!, szőlőmunkákhoz. . — Tóth Imre, Nagvkő- rös. Gát u 2. T. 3.__ Kü lönböző színű fo­nalak (Bea. Klára. Aliz stb.) minőségben kaphatók. Cegléd Kö­rösi út 26 b. Marika divatáruüzlet. A Pest megyei Köz­üli Építőipari Vállalat felvesz C—25 gépre gépkezelőket, hen- hergépkezelőket. föld­munkagép-kezelőket, kubikosbrigádokat, tmk-műbelvbe hegesz- tővizsgát tett lakato­sokat. tTepi segéd­munkásokat. nyugdí­jas teliesítményelszá- molót.. Jelentkezés a 2. számú főéoítésvézető- „£gcn. Vác. verőce! fdá gr»7ás. 36 éves. két gyerme­két egyedül nevelő szakmunkásnő va­gyok. Házasság céljá­ból keresem, minden káros szenvedélytől mentes férfi ismeret­ségét. Fényképes le­veleket várok ..Gyer- mekszerető” jeligére a Monori Hírlap szer­26 éves, 170 cm ma­gas, szemüveges, bar­na hajú nő vagyok. Társaság hiányában megismerkednék ha­sonló adottságú férfi­val. Monor környé­kiek előnyben. Egy gyermek nem aka­dály. Fényképes le­velekre válaszolok. — „Májusi találkozás” jeligére leveleket, a Monori Hírlap szer- kesztőséeéhe. Tyúk kapható vágás­ra, továbbtartásra, nagyobb tételben is. esetleg tisztítva is. 2 db 3 hónapos szuka, egy tízhónapos kan, törzskönyvezett, fehér puli eladó. Erdélyi, Cegléd. Sas u. 5. r A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. — nrCT yCfM/ri UITJI fi ^öszerkesztö-helyettes: Arkus István és Mészáros János, — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 31.1. Irányítószám: 1449. — Kiadja a rCwl in kŰ I Ll Sí ä IIL fi S Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1059. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 333-130, «­Szerkesztőségi titkárság: 142-228.-------FIQKSZEKKESZTÖSEgEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1.. Pf. 10. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út B3 . 2030. Telefon: 45-353. (Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Sz abadság út 2 Pf 14 E100. Telefon: 20-796. Monori Hírlap, Monor, Kossuth u. .7(1'. Pf. Síi. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin út 45 Pf S'1 2601 . Telefon-10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: (Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a" Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér '1>. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással’ a KHI 016—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 180 Ft iB oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: S16,— Ft. — ISSN 0103—<3659 Pest megyei Hírlap (index: ■25 064 HÚ), ISSN «133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN «209-5467 (Érdi Hírlap), ISBN 0133—1057 (Gödöllői Hirlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN «133-27ŰS SNaSykőrdsl Hírlap)< ISSN «133-275« (Váci Hírlap),

Next

/
Thumbnails
Contents