Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-07 / 105. szám

1985. MÁJUS KEDD Tatay Sándor kitüntetése Az Elnöki Tanács Tatay Sándor írónak kiemelkedő al­kotó munkássága elismerése­ként, 75. születésnapja alkal­mából a Magyar Népköztár­saság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át hétfőn. Jelen volt a kitün­tetés átadásánál Drecin Jó­zsef művelődési minisztériumi államtitkár is. Kastélyudvaron J Autósmozi Gombán Üj autósmozi várja a látoga­tókat Pest megyében: a szent­endrei és a dabasi után Gom­ban nyílt meg a harmadik. A Monor melletti kisközségben kialakított mozi a helyi tanács, a tsz és a honvédség segítsé­gevei készült el. A gépházat a volt Patay-kastélyban műkö­dő művelődési házban, a 60 gépkocsit befogadó nézőteret — amelyen kétszáz ülőhely is van — a kastély udvarán ala­kították ki. A Magyar Színházművészeti Szövetség május 27. és június 9. között rendezi meg a IV. országos színházi találkozót Budapesten. A kulturális se­regszemle célja, hogy a fővá­rosi és a vidéki társulatok megismerjék egymás munká­ját, eredményeit, véleményt és tapasztalatot cseréljenek. A 12 vidéki színház vendég- szereplése május 27-én a Thá- lia Színházban kezdődik, ahol a Szegedi Nemzeti Színház Illyés Gyula Dózsa György cí­mű drámáját adja elő Sándor János rendezésében. Május 28-án ugyancsak a Thália Színház ad otthont a nyíregy­házi Móricz Zsigmond Szín­ház vendégjátékának, a társu­lat Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok című víg­játékával lép a színpadra. A darabot Salamon Suba László rendezte. Május 29-én a Nem­zeti Színházban a békéscsabai Jókai Színház előadását. Gár­donyi Géza A bor című nép­színművét Giricz Mátyás ren­dezte. Június 1-én a városligeti Petőfi Csarnokban a zala­egerszegi Hevesi Sándor Szín­ház társulata vendégszerepel, Iszaak Babel Húsvét című művét Rüszt József vitte szín­re. Június 3-án Füst Milán IV. Henrik király című drá­máját adja elő a Vígszínház­ban a Miskolci Nemzeti Szín­ház, a rendező Szőke István. Ugyancsak a Vígszínházban lép színpadra június 4-én a szolnoki Szigligeti Színház társulata, műsorában Örkény István Sötét galamb című mű­ve szerepel, Äcs János rende­zésében. A Vígszínházban to­vábbi négy együttes szerepel még: június 5-én a kecskeméti Katona József Színház Gyur- kó László Faustus doktor bol- dogságos pokoljárása című da­rabjával, Jancsó—Szigeti-r- Márton rendezésében; június 6-án, a győri Kisfaludy Szín­ház Kaiser Calaisi kispolgárok című. Csiszár Imre rendezte művével; június 7-én a veszprémi Petőfi Színház 0’Nei\l 0, ifjúság-ával, ame­lyet Horvai István rendezett, valamint június 9-én a kapos­vári Csiky Gergely Színház Majakovszkij Gőzfürdő-jével, Gothár Péter rendezésében. A Pécsi Nemzeti Színház vendégjátékának június 8-án a Pesti Színház ad otthont. A közönség A számkivetettek cí­mű előadást láthatja majd. Amikor már nem segít az összefogás A tizedik év és ami utána lesz Az újságíró két hónapig bujkált a jegyzetel elől Időnként fellapozta a szamárfüles füzetet, majd csön­des belenyugvással elsüllyesztette az íróasztal fiókjába. Nem tudta, mit kezdjen a nyersanyaggal, s nem azért, mintha szürke, érdektelen lenne a téma. Pedig egyszerű a séma: izgalmas felvezetés, majd a gondolatok kibon­tása, a végén meg ott a csattanó. Csakhogy a riport­alany felrúgta a műfaj szabályait. Nem várt kérdések­re, közbeszólásokra, anélkül is ömlött belőle a szó, tiz év története. A beszélgetést így kell hát közreadni, egy­huzamban, szinte változtatás nélkül. Csupán a legszük­ségesebb információkat kell előrebocsátani: {-Vasad, és Csévharaszt, Monor környéki társközségek^ tWfih mint háromezer lakíT^al. Mindkét településen működik klub­könyvtár, az előbbinek Lukács Béláné az igazgatója, öt halljuk. Az embereket nem érdekli, hogy mi az intézmény besoro­lása. Állandóan rendet, tiszta­ságot és rendezvényeket vár­nak, mert ez az egyetlen hely, ahová bejöhetnek. Nehezen értik meg, hogy nem tudok megfizetni egy jobb műsort, zenekart meg pláne nem. Csak nyáron csökken az érdeklődés, mert akkor a munka ad prog­ramot. Bálokért ostromolták Négy év alatt nyolc igazga­tó fordult meg a klubkönyv­tárban, mielőtt ide kerültem. Akkor még csak sejtettem, tíz év távlatából már tudom, hogy miért. Az emberek ezen a vi­déken nagyon keményen dol­goznak, a föld, a jószágok ki­veszik belőlük az erőt. Mind­egyik népművelő szembetalál­ja magát a kérdéssel: milyen programokkal lehet kimozdí­tani őket esténként az ottho­nukból? Akad, aki a könyv­tárra, a másik a klubra helye­zi a hangsúlyt; hajlama sze­rint. A két igénynek nehéz egyszerre megfelelni. Emlékszem, az első hónap­ban egyetlen olvasónk volt, viszont a bálokért kitartóan nyúztak. A táncmulatságok és a büfé vonzerejével kellett versenyre kelni. Az előtérben virágzó kocsma helyett egy olyan, süteményeket, üdítőket, de szeszes italt is árusító presz- szót szerettem volna, amelynek nyitvatartása a programokhoz igazodik. Ez azonban nem volt üzlet az Áfésznak, a kocsma bezárt. Igyekeztünk olyan környe­zetet teremteni, hogy érdemes legyen bejönni a házba, ösz- szeszedtük a berendezést, az udvaron fákat ültettünk, szer­ződést kötöttünk az iskolák­kal, a szocialista brigádokkal, megalakult a társadalmi veze­tőség. A fiatalokkal könnyen megtaláltuk a hangot, de már bekukkantottak az idősebbek is. Látták, hogy esténként min­dig ég a villany, behajtotta őket a kíváncsiság. Még most is akad, aki csak néhány szót váltani, beszélgetni akar, pe­dig időközben történt egy és más. Működik irodalmi, kép­zőművészeti, kézimunka- és bélyegszakkör, barkácsklub, összejönnek a fiatalok, a nép­táncosok, itt gyakorol a cite- razenekar. Politikai vitakört, kiselőadásokat, nagyobb ren­dezvényeket tartunk, az ötezer kötetes könyvtárnak 300 be­iratkozott olvasója van. Már túlhaladtuk a klub­könyvtár lehetőségeit, hiszen az igények egyre növekednek. Az egyetlen hely Sokszor elmondtam már a bajaimat. Azt, hogy egy nép­művelő és egy tiszteletdíjas könyvtáros már nem győzi a munkát. Ha legalább egy négy­órás kisegítőt kapnánk, meg­tarthatnánk azt a színvona­lat, amit elértünk. Amikor se­gítséget, státust kérünk, meg­kérdezik: miért akarunk töb­bet, mint más hasonló intéz­mények? Hát azért, mert töb­bet csinálunk. Azóta meg kü­lönösen, mióta hetente három­szor Csévharasztra járunk he­lyettesíteni, mert az ottani népművelő igénybe vette a gyermekgondozási díjat. Ha a két intézményt össze lehetne vonni, már az is segí­tene rajtunk. A két munka­terv lényegében ugyanazt tar­talmazza, hiszen a feladat is hasonló. A helyettesítés alatt győződtem meg arról, hogy párhuzamosan, időt pocsékol­va dolgozunk. Mondjuk, egy délután végigböngészem a könyvajánló jegyzéket, elkül­döm a megrendelést, és ugyan­akkor Csé^haraszton is ezt csi­nálják. Vagy egyszerre két he­lyen rendezünk bált, és cso­dálkozunk, hogy milyen keve­sen vannak. A közös gondol­kodás csökkentené az admi­nisztrációs terheket, s ennek a tartalmi munka látná hasz­nát. A helyzet fonákságát az is mutatja, hogy a GAMESZ Összevontan foglalkozik a két intézménnyel, mi viszont kü­lön küldözgetjük a jelentése­ket. Pedig nem elveszett az öt­let^ a helyi, a megyei tanács is támogatta, mégsem lett be­lőle semmi. Ugyanis nem a művelődési, hanem a pénzügyi osztályon múlik a dolog. On­nan jöttek ki, s mindjárt el­zárkóztak, nem voltak kiván­csiak az indokokra. Egy pénz­ügyes nem tudhatja, hogy mi van egy ilyen kérés mögött, neki az a feladata, hogy a sa­ját területén minden stimmel­jen. De talán lehetett volna egyeztetni... Tartalékok nélkül Mi, itt Vasadon, igazán ösz- szefogtunk. Segít a társadal­mi vezetőség, jó a kapcsolata tanáccsal, a párttal. Ennek biz­tosítéka az is, hogy engem vá­lasztottak meg községi párt- titkárnak. Sokszor értek már kudarcok, néhányszor elment a kedvem, de mindig jött egy sikerélmény, ami itt tartott. Azért is maradtam, mert sze­retem, amit csinálok, hiszem, hogy egy kis faluban is lehet eredményesen dolgozni. A munkámat többször elismer­ték, voltam kiváló dolgozó és kaptam Szocialista Kultúráért kitüntetést. Most, tíz év után, azonban olyan pontra érkez­tem, ahonnan segítség nélkül nem lehet továbblépni. Ha ki­merülnek a helyi lehetőségek, azt az összefogás már nem tudja pótolni. Kövess László Hétköznapok a váci szakmunkásképzőben Miért pikkel rám az eladó? A megye iskoláit járva, ^ az ember hamar rájön ar- £ ra, hogy mennyire külön- í bűznek adottságok, lehető- ^ ségek tekintetében az £ egyes intézmények. Nem ^ tekinthetők kivételnek ez '/ alól a szakmunkásképző in- ^ tézmények sem. A váci Ive- ^ reskedelmi és Vendéglátó- 5 ipari Szakmunkásképzőben meglehetősen sok gond ne- £ bezedik Gelle Imréné igaz- 4 gató vállára. A lemorzsolódás okai Elég a kapun belépni, hogy konstatálhassuk: ez az öreg épület sokat megért már Szűk folyosó vezet az apró igazgatói szobába, ahol nap­közben is ég a villany, mert a kicsinyke ablakokon nem jut be elég fény. — Régen itt általános isko­la működött. 1975-ben költöz­tünk át, és minit látja, megle­hetősein mostoha körülmények között (tanítunk, rá vagyunk utalva a szükségtantermekre. ötszéanyolcvannyolc diák jár ide, ezenkívül feladatunk a felnőttképzés is. Nyolc szak­mában iskolázunk be tanuló- kai Az egyes szakmák iránti érdeklődés meglehetősen elté­rő. Az utóbbi evekben nőtt a túljelentkezők sízáma — mint­egy négy-ötszörös volt — a cukrász, szakács és ruházati eladó szakokra, tehát válo­gathattunk a jobbak közül. Az élelmiszer-eladói pálya iránt viszont kevesebben ér­deklődnek, igaz, jóval több tanulót — 160-at — vehetünk fel, míg cukrásznak csak ti­zenkettőt. A beiskolázásnál figyelembe kell vennünk a vállalati igényeket. — Milyen a jelentkezők bi­zonyítványa? — Általában közepes vagy annál gyengébb. A szakmun­kásvizsga eredménye is 3,4— 3,7 között mozog. — Es mi lesz azokkal, akik­nek a kívánt szakon nem jut hely? — Átirányítjuk más terü­letre. Tapasztalataim szerint azonban ez nem végleges megoldás. Sokan már elsőben lemorzsolódnak. A három év során, a kimaradóik aránya 10 százalék, és ez a viszonylag nagy szám mindenképpen ösz- szefügg azzal a ténnyel, hogy nem azt tanulják, amit erede­tileg szerettek volna. — Szakmunkásképzőben ta­nító pedagógusoktól gyakran hallani, hogy a közepes bizo­nyítvány gyengécske tudást takar és sokszor baj van az alapvető készségekkel, az írás­olvasással és a matematikai alapismeretekkel, ön is így látja? Az üveg művészei Ajkán, az üveggyárban — ahol gazdag hagyományai vannak a dísz-üvegek gyártásának — ötven csiszológép­pel felszerelt tanműhelyt adtak át a közelmúltban ren­deltetésének. — Sajnos, így van. Bár el­sőben ciklusonként hatvan órában tartunk szintrehozó korrepetálásokat, a leggyen­gébbek így sem tudnak lépést tartani, és ez a lemorzsolódás másik oka. Ha kibuknak, el­mennek dolgozni, és egy ré­szük később tanfolyamon pró­bálja befejezni tanulmányait. Hajnalban kelnek — Nem riasztja el a peda­gógusokat, hogy itt nehezebb imponáló eredményeket fel­mutatni, mint mondjuk egy gimnáziumban? — Lehet, hogy furcsállja, de nem.' Tőlünk álitalában csak akkor válik meg vala­ki, ha nyugdíjba kerül, vagy férjhez megy és elköltözik. A tantestületben jó a légkör és ez sokat számít. Egyébként kollégáim zöme fiatal, 35 év az átlagéletkor. Szerencsére kereskedelem szakos tanárunk is van elég. A legnagyobb gondom az, hogy vendéglátó­ipari szaktanárt szinte lehe­tetlen találni, mert azok, akik elvégzik a Vendéglátóipari Főiskolát, nem pedagógus pá­lyán helyezkednek el. Jóval többet keresnek egy szállodá­ban, mint amennyi a tanári fizetésük lenne. Két éve pró­bálok cukrász szaktanárt ke­resni; nincs. így vállalati cuk­rász a szakoktató. Ha szüksé­ges. a nyugdíjasaink is bese­gítenek, nem kell képesítés nélkülieket alkalmaznunk. Ra diófigyelő MIKROFORUM. Amikor szakemberek megvitatnak bi­zonyos társadalmi problémákat a rádió vagy a televízió nyíl-, vánossága előtt, mindig van valami hiányérzetem. Szabato­san fogalmaznak, pontos kate­góriákba sorolják a különböző jelenségeket, tárgyilagosan ke­resik — s többnyire föl is tár­ják — az okokat. S mégis, mintha igazán nem a valóság­ról beszélnének. Ismerik pe­dig, hiszen a társadalmat nem lehet laboratóriumban tanul­mányozni. Ennek ellenére a legbonyolultabb összefüggések is leegyszerűsítettnek tűnnek ezekben a beszélgetésekben, talán éppen oly nagyon logikus voltuk miatt. A Beilleszkedés — zavarok­kal című stúdióbeszélgetés ép­pen azáltal vált számomra iz­galmassá, hogy nem tudósok, szakemberek, hanem újságírók ülték körül a mikrofont. Azaz bizonyos szempontból szakem­berek ők is. hisz foglalkozá­sukból következően elemzően figyelik életünk jelenségeit, azokat egy átlagembernél job­ban kell ismerniük. Hozzá tud­tak tehát szólni a bonyolult kérdéshez, hogv mi okozza az ifiúság beilleszkedési, szociali­zációs zavarait. Állásfoglalásu­kat. véleményüket meggyőzővé tette, hogy salát megélt taoasz- talataikból kiindulva fogal­mazták meg azokat. Igaz, mon­dataikban több volt a talán, a lehetséges és a valószínűleg, mint a kategorikus kijelen­tés. De ez nem tompította a kérdésfelvetés élét, nem csök­kentette az eszmecsere hitelét. S így a műsor sokkal inkább volt együttgondolkodás, mint vita. KI LESZ A GAZDA? Ami­kor mostanában a falvak, vá­rosok gondjaira terelődik a szó, óhatatlanul fogalmazódik a kérdés: Mi várható a jövő­ben? Milyen változást hoz az új településfejlesztési koncep­ció, mit jelent a tanácsi gaz­dálkodás jövőre bevezetendő rendszere? Ezeket a kérdéseket tette fel Domány András is három te­lepülés — Nógrádmegyer, Pásztó és Salgótarján — ta­nácselnökének. A válaszok természetesen még óvatosak, tapogatódzók, de mindenképpen bizakodók voltak. Azt egyik megkérdezett sem gondolja, hogy a lehető­ségek megsokszorozódnak, hi­szen rendeletekkel pénzt csi­nálni nem lehet, bíznak vi­szont egy igazságosabb elosz­tásban, s abban, hogy a ren­delkezésre álló erőforrásokat az eddiginél sokkal inkább az adott település valódi érdekei szerint használhatják föl. S tisztában vannak a mindebből következő nagyobb felelősség­gel is, hiszen az önállóbb gaz­dálkodás nemcsak a döntés szabadságát, hanem a tévedés kockázatát is magában hor­dozza. KÖSZÖNTŐ. Emlékszem még, milyen műgonddal ké­szítettük az iskolában anyák napi ajándékunkat. Később kevéske zsebpénzünkből ku­porgottunk néhány forintot vi­rágra, vagy a szomszéd kertek orgonabokrait dézsmáltuk meg az ünnepi csokorért. S az örömre emlékszem, amivel édesanyám mindezt fogadta, s a boldogságra, amit én érez­tem. Nem tudom, milyen lehetett az az anyák napi műsor, amit a rádióújság beharangozott, de végül is nem hangzott el. Ami adásba került — Csak, ami lesz, az a virág címmel — az nagyon tetszett, s fölidézte a régi, gyermekkori emlékeket, bár a műsor nagyobbik há­nyada nem arról szólt, amit a gyermek érez édesanyja iránt. Nők vallottak érzelmeikről Gáspár Sarolta mikrofonja előtt. Arról, mit jelent szá­mukra a gyermek, az anyai ér­zés, vagy éppen annak hiánya. Megrázóan őszinte és nyílt sza­vakat hallottunk. A beszélge­téseknek szinte minden mon­data tisztelgés volt az anyaság előtt, amelynek boldogságát szavakba önteni alig, csak megélni lehet. M. N. P. — Vannak fegyelmi prob­lémák? — Szerencsére nincsenek. A gyerekek többsége lány, jó magaviseletnek. Nyolcvanöt százalékuk vidékről jár be, meglehetősen távoli helyekről. Az utazás, az átszállás, vára­kozás sok időt vesz igénybe. Van, aki féi ötkor kel és né­ha este hétkor ér háza. Ná­lunk is délután vannak e szakkörök, korrepetálósok, s sportfoglaíko zások, mint min ­denhol. Ehhez vegye hozza még azt, hogy gyakran kény­telenek vagyunk — épp a tanteremgondok miatt — nul­ladik órában tanítani és ez nagyon megnehezíti a bejá­róink mindennapjait. Ezzel kapcsolatban van még egy dolog, ami naigyon ag­gaszt. Miivel étkezésit, itt nem tudunk biztosítani, sok gyere­künk egész nap hideg élel­men van, és gyakran még hét végén sem esznek meleg ételt, mert kirándulni megy a család, nem főznek. Szóval hét végén' nem kerül tisztes­séges falait a gyomrukba. A vendéglátóipari egységeknél befizethetnének, de sokan fut­nak a buszhoz, vonathoz, in­kább lemondanak az ebédről. Kellemetlen kérdés — Mostanában sok szó esik a szakmai színvonalról. Meny­nyire adottak a lehetőségek a képzéshez? — Jó, hogy kérdezi! Öröm­mel mondhatom, hogy kabi­net áll rendelkezésre a keres­kedelmi szakosok gyakorlati képzéséhez és ez meg is lát­szik az eredményeken. — Gondolom, épp elegei hallja a panaszt, hogy az el­adók nemcsak hogy nem elég udvariasak, hanem sokszor ki­fejezetten durvák. Elutasítók a vevővel, elveszik a kedvét a kérdezősködéstől, nézelődéstói egy-egy foghegyről adott vá­lasszal. Pedig milliók fordu­lunk meg naponta az üzletek­ben és így milliók közérzetei rombolja az udvariatlanság Mit tesz az iskola azért, hogy ez az alpári eladói stílus ki­menjen a divatból? — Szakismereti órákon, e - adástanból kifejezetten art ta­nulják, hogyan kell kapcsola­tot teremteni, viselkedni. A kabinetben gyakorolják az. eladási szituációkat. Nem aka­rom a ránk eső felelősséget elhárítani, de úgy látom, hogy alapvető probléma van a fel­nőttek példamutatásával. Sok múlik azon, hogy valóban a legkiválóbb boltvezetők fog­lalkoznak-e velük. Ezenkívül annak a kollektívának kelle­ne példát mutatnia, amelybe bekerülnek. Gyakran meg­esik. hogy nem figyelnek a fiatalokra, pedig ha éreznék, hoev szemmel tartják őket, másképpen viselkednének. Ezek a dolgok persze már túlmutatnak a szűk szakmai kérdéseken és igazából csaik úgy tudunk változtatni s helyzeten, ha társadalmi mé­retben változik a szemlélet. Nagy Emőke Május 27—június 9. Színházi találkozó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents