Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
h Szombati jegyzeti Elárvulunk? Azt, hogy megint durvult egy fokozainyit a köznyelv, legújabban az iskolában tapasztalhatjuk. Kérdés persze, van-e valami társadalmi jelenség, amit ott ne tapasztalhatna az ember, de ez már más téma... Nem is régi dolog ez, emlékezetünk szerint egy-két éves múltra tekinthet mindössze vissza. Tanárnő! Tanárnő! — nyújtja a kezét a diák, lett légyen a megszólított nála néhány évvel vagy akár több évtizeddel is idősebb. Csak így, tanárnő immár a megszólítása, s még a néhány évvel ezelőtti „kérem szépen” vagy „tetszik tudniis hiányzik. Egészen egyszerűen a beszéd, a viselkedés nyomát sem tükrözi a tiszteletnek. Amikor szóvá tesszük a dolgot, majdhogynem értetlenséggel találkozunk. A leggyakoribb érv az: „ha csak ennyi lenne a baj”! Mások rövid elméleti előadást rögtönöznek, megváltozott körülményekről, az iskolai demokratizmusról, s hogy örüljünk ennek, hiszen közelebb jutott a diák a tanárnőhöz. tgy? Persze, most az íróasztal mellől roppant könnyű bölcs, vagy legalábbis annak vélt elmélkedéssel rámutatni a dcflgok igazi veszélyére. Az azonban bizonyos, hogy a tisztelet hiánya semmiképp sem azonos a demokrácia meglétével, s torz értékrendet hordoz a vállvonás is, ma ez a divat, holnapra megint más lesz. önmagában a „másság" persze nem rossz, de itt úgy tűnik, egy előzőnél alacsonyabb minőséget is hordoz. Az lenne az előrehaladás. hogy tahár néni helyett tanárnőt mondunk? További tapasztalataink még lehangoltabbá tehetnek. A közlekedés visszásságait, az autókból ki-, illetve azokba bekiabálásokat számtalanszor megírták már. Ügy tűnik, mégsem elégszer, de főleg nem hatékonyan. Építkezések előtt nincs az a nő, aki pironko- dás nélkül képes lenne elviselni azokat a kiszólásokat, amelyek százszámra söpködnek feléjük. Mindegy. hogy tizenéves tanulóról. gyerekét cipelő anyáról van szó, az illetlen, mi több, trágár megjegyzések garmadája szinte senkit sem kiméi. S az is a dolog természetéhez tartozik, hogy a lekurjongató atyafi hatalmas frászt kínálva annak. ki családja nötaniait •lletné hasonló megjegyzésekkel. Az eldurvulás nem áll meg a szóbeliségnél. Néhány úgynevezett „modern” író műveit — ha véletlenül megveszi az ember — kénytelen dugdosni gyerekei elől. nehogy újabb érveket kapjanak a „más is így beszél” vitájához. Szerencsére a nyomdafesték még valamennyire válogatós A.ml megjelenik a mai magyar író regénné ben még nem kaphat helyet a napilapok hasábjain. Látszólag messze van egymástól a két pólus, ahonnan indultunk, s aho oá érkeztünk. A távolság azonban rohamosan csökken. s a maradéka itt fertőz közöttünk. Egyre keve sebben figyelnek beszé dükre, szinte még az is igaz, sikk a jó „magyaros kiszólás. Jóérzésű ember lassan megnézi hova megy moziba, s csak csodálni tudja a jegyszedők lürel inét a tökmagpáholynak csúfolt első sorok nézőivel szemben. Vagyis kimondva lassan eldurvul a köznyelv, és ennek hatása beszivárog mindenüvé. Szó volt tanárnőről, építkezésekről, lekiabálókról írókról, összességében ró lünk van szó. s ha elfogad juk a mondást, hogy „nyelvében él a nemzet" akkor akképpen is kellene cselekednünk, amíg lehet. B O. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 103. SZÄM 1985. MÁJUS 4., SZOMBAT #■ Evek munkájának eredménye ila már tényleg otthon vannak A verőcemarosi öregek napközi otthonában valójában csak az utóbbi három esztendőben mondhatják el az idős emberek, hogy valóban otthonra leltek. S hogy végre, öt év kemény munka után sikerült megteremteni azokat a tárgyi feltételeket, amelyek az intézmény működéséhez elengedhetetlenül szükségesek, az nagyobbrészt dr. Cserni Istvánnénak, a napközi otthon vezetőjének köszönhető. w — Amikor léjtrehozták a napközi otthont, bizony, szűkösek voltak az anyagi lehetőségek — emlékezik vissza a vezetőnő. A pihenőszobák, a társalgó, az ebédlő nyitott folyosóra nyílt, s így télen szinte képtelenség volt a közlekedés a helyiségek között. Hosszú időbe telt, míg apránként sikerült pénzt, támogatást szerezni, beépíttetni a folyosót, kulturált, korszerű körülményeket teremteni. Ma már nehezen képzelhetők el a mostoha feltételek. A napfényes verandán egzotikus virágok nyílnak, s az ablak előtt, a parányi kertben bontogatja árnyat adó lombját a hatalmas öreg fa, amely alatt a délutáni szieszta idején kellemes órákat töltenek az öregek. Síitek W — Huszonkét gondozottunk mindennapi ellátásáról, szórakoztatásáról igyekszünk a legjobb tudásunk szerint gondoskodni. A délelőtti beszélgetés, apró foglalatosságok után az általános iskola konyhájáról érkezik az ebéd, amelynek minőségével és mennyiségével igazán elégedettek vagyunk. S ebéd után következnek azok az, azt hiszem, mindannyiunk számára meghitt pillanatok, amelyek a gondozottjainknak mindig meghozzák a napi örömet. Ilyenkor szoktam felolvasni, s ők lelkesen, figyelmesen végighallgattak már egy fél könyvtárra való regényt. Ezen kívül persze rendezvényekkel, s más programokkal is igyekszünk a hétköznapok egyhangúságát megszakítani. Rendszeresek a TIT-előadások, s havonta tartunk közös névnapot,. amikor saját főztünkkel látjuk vendégül az öregeket. Nagyon jó a kapcsolatunk a nyugdíjasklubbal, s a környék különböző településeinek napközi otthonaival. Ez lehetőséget ad közös kirándulásokra, szórakozásra, ismerkedésre, barátkozásra. A nyugdíjasok klubjának rendezvényeire gyakran hivatalosak vagyunk, s legutóbb a kosdi öregek jártak nálunk vendégségben. A kosdiakkal közösen szervezzük az idei visegrádi, szentendrei kirándulásunkat is. Pest megye 53 napközi otthona közül bizonyára nem véletlenül a verőcemarosit választották az István kórház szakemberei, amikor februárban, a Gerontológiai Társaság rendezte kongreszus résztvevőinek gyakorlati bemutatót akartak tartani. S a lelkiismeretes, felelősségteljes munka gyümölcse lehet az is, hogy a legutóbbi, péceli továbbképzésen szintén példaként állították a megye szakemberei elé az intézmény dolgozóinak munkáját, eredményeit. Pedig dr. Cserni Istvánné vállát, az otthon vezetésén kívül más feladat is nyomja. Az ő munkaköréhez tartozik a házi szociális gondozás megszervezése, irányítása is. — Házi szociális gondozásban jelenleg 19 idős ember részesül. őket tiszteletdíjasok látják el. Egyetlen főállású, hivatásos gondozónőnk négy magányos, öreg ember háztartását tartja rendben. De gondoskodnunk kell arról is, aki a napközi otthonban tölti napjait, s hirtelen megbetegszik, nem tud átmeneti ideig köztünk lenni. Nekik, természetesen házhoz szállítjuk az ételt, s a mosást is vállaljuk. De ezekben az esetekben a mi feladatunk a gyógyszerek kiváltása, a bevásárlás, s mindaz az apró háztartási munka, amellyel megkönnyíthető az idős emberek helyzete. mt w — Nemrégiben Verőcemaroson is felmérést készítettek a nyugdíjasok körülményeiről. Milyen eredménnyel járt a felmérés, lesz-e újabb igénylője a szociális ellátásnak? — 674 nyugdíjas körülményeit vizsgáltuk meg, s azt tapasztaltuk, hogy közülük senki nem ellátatlan, de 67-en szorulnak kisebb segítségre, elsősorban szociális segélyre, a étkeztetésre. A napközi otthon látogatóinak száma jelenleg állandó, mostanában nincsenek új gondozottaink. A jelek szerint a jövőben a házi szociális gondozás iránt fog növekedni az igény. Márványi Ágnes Kiállítás a BCM szállásán Egy fotó a tárlatról A DCM munkásszállásán rendezte meg első fotókiállítását Németh Zoltán. A hely- választás nem véletlen, hiszen Májusi előzetes Színház, revü, kertmozi Sokoldalú, színes a váci művelődési Intézmények . májusi műsora. A könnyű műfajok kedvelői s a komoly előadások barátai egyformán megtalálják a kedvükre való programot. Ének, zene, színpadi játék váltja egymást. Gábor Kupa: Elsöprő hazai siker Fennállásának 10. évfordulója tiszteletére Gábor Kupa néven úttörő leány kézilabdatornát rendezett a Gábor József Általános Iskola. Az úttörő korú lányok színvonalas csatákat vívtak egymással a nagyszámú, zömmel az iskola nebulóiból verbuválódott közönség előtt. Érdekes színfoltja volt a versenynek a pécsi Jurisits iskola részvétele, valamint a budapesti lányok együttesei is. A két meghívott és a rendező iskola csapata mellett a negyedik résztvevő az Árpád úti általános iskola együttese volt. A torna legszínvonalasabb találkozóját a két váci csapat találkozója hozta, amikor is egymás ellen szerepeltek a tv Pályán maradni verseny váci szereplői. mmmm. Mozi Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): május 5-tői 8-ig, csak fél 4 órakor a Szegény Dzso- ni és Arnika című magyar mesefilmet, este fél 6 és fél 8 órakor a Tudom, hogy tudod, hogy tudom című olasz filmvígjátékot vetítik. Főszereplői: Alberto Sordi és Monica Vitti. Madách Filmszínház (Lenin út 63.): május 6-án este 7 órakor A Manderley-ház asz- szonya című amerikai filmet játsszák a filmmúzeumi napok keretében. Rendezte: Alfréd Hitchcock. Az akció folytatódik Lomtalanítás Deákváron I. forduló: Eredmények: Gábor—Árpád 13-9. Legjobb dobók: Török M ill. Horváth 4. Pécs—Budapest 11-2. II. forduló: Gábor—Budapest 20-5. Legjobb dobók: Earáth Madarász — Pálffy — Juhász 3—3. Árpád—Pécs 10-10. Legjobb dobók: Horváth Szekeres 3. III. forduló: Árpád—Budapest 19-1. Legjobb dobók: Szekeres Szlatki — Barbalics 4—4, Horváth 3. Gábor—Pécs 13-5. 1, 4, 8, Legjobb dobók: Török 5—5. ' A végeredmény: Pálffy 1 Gábor 3 3 — — 46-19 6 2. Árpád 3 1 1 1 38-24 3 3. Pécs 3 1 1 1 26-25 3 4. Budapest 3------3 8-50 0 Hétfőtől Deákváron folytatják a HNF és a Kommunális és Költségvetési Üzem lomtalanítási akcióját.. Tíz utcasarokra tesznek konténert: a Népek barátsága és a Fácán, a Harkály és a Salamon utca sarkára; a Zeke és Cserje, a Csemete és Cserje, a Sirály és Rigó, a Deákvári főút és a Harkály utca sarkán, illetve a Deákvári főút és a Gerle utca, a Tölgyfa utca és az Akácfa utca, valamint a Länderer és a Kárász utca sarkán találnak hulladéktárolót a környék lakói egy héten át Annak ellenére, hogy egyéni díjazás nem volt, a verseny befejeztével közzétették a góllövőlistát, amelyen — a végeredményhez hasonlóan — elsöprő váci siker született. 1. Török M. (Gábor) 15 gól. 2. Horváth Lívia (Árpád) 12 gól. 3. Pálffy Zs. (Gábor) 11 gól és Szekeres Gy. 11 gól. A góllövők mellett külön kiemelhető a Gábor iskola kapusának, Lencsésnek a teljesítménye, aki bravúrt bravúrra halmozott és nagy szerepe volt csapata kitűnő teljesítményében. Nagyszerű kezdeményezés volt az iskola nevelői, tanárai és vezetői részéről e kiválóan sikerült torna megszervezés“ és rendezése. Reméljük a folytatás nem marad el. — ny Koncz Zsuzsa műsorára várják a hallgatókat nyotsadiká- ra, Bródy János a közreműködő. A Dunaújvárósí Bemutató Színpad előadja Enn Vetema „Szent Zsuzsanna, avagy a mesterek iskolája” című komédiáját, amely egyben a darab magyarországi bemutató előadása lesz. Nagyszabású, színpompás revünek ígérkezik a Párizsi revü című látványosság. A Népszínház előadásaként láthatjuk majd Vácott Kodály Háry János című daljátékát. A hónap utolsó hétfőjén a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese ad egész estét betöltő műsort. Helyünk és sorsunk Európában a Bajcsy-Zsilinszky- emlékest címe, amelyhez Vígh Károly történész mond bevezetőt. A Humor-pódium májusi vendége Nagy Bandó András lesz. A II. természet- és környezetvédelmi napok május 31-1 megnyitóján Weisz György tanácselnök mond köszöntőt és dr. Ábrahám Kálmán, az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal elnöke mondja a megnyitó beszédet. Az egyhetes programban szerepel hajókirándulás a Dunakanyarba, túra a Börzsönybe, előadás a Dunakanyar üdülőtáj jellegéről, építészetéről. A madarak és fák napján az általános iskolások vetélkednek. Az MTESZ-székház- ban megemlékeznek a környezetvédelmi világnapról, a művelődési központban virágkiállítást és -vásárt rendeznek. A gyerekek Napraforgó című foglalkoztatását folytatják. Hérosz és Famkat címmel macskafajta bemutatót rendeznek, s megismerkedhetnek az iskolások is a számítógéppel. Lesz gyermeknapi játszóház s a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház együttese az Óz, a nagy varázsló című mesejátékkal szórakoztatja a legkisebbeket. A Hajós Alfréd Űt- törőházban rajzversenyt rendeznek a pajtásoknak. Party Pál vezetésével vízitúrát indítanak a szigetcsúcsra, s május 25-én helyi és szlovák vendégegyüttesek szerepelnek. A Kultúr Filmszínház rendszeres vetítései mellett 16-án megnyílik a Váci Kertmozi, a Katona Lajos Városi Könyvtár szomszédságában. Papp Rezső a kiállítás anyagának egy részlete a DCM dolgozóinak életét tárja elénk, dokumentatív •hitelességgel. A fotókiállítás második része Kocsis Iván fotóművész megnyitó szavaival élve: „Az előző motívum- és tárgyi világának formaelemeiből építkezik, de a szerző itt megszünteti az e világ tárgyi rendszerét, törvényszerű viszonylatait, és motívumait saját elképzelése szerint átrendezi, variál-ja, multiplikálja, minek következtében a formák hordozta jelentéstartalmak a megváltozóit viszonylatoknak engedelmeskedve új, elvontabb, de magasabb rendű tartalommá ösz- szegződnek.” Ez a kiállítás, az itt szerzett tapasztalatok, észrevételek, nyilván az első fontos mérföldkövet jelentik a fiatalember számára. Magam is úgy vélem, Németh Zoltán a fotográfiai költészet felé halad. A képek „Kalapáccsal vagy anélkül” ciklusát Ady Endre Marseillaise című versére komponálta a szerző. Testvérbályja Németh Péter Mikola, „Négysorosba Is a képek egész sorát hívta elő a fiatalemberből. „Évek óta figyelemmel kísérve Németh Zoltán emberiművészi fejlődését úgy érzem, hogy személyiségének az utóbbi időben történő fokozottabb gazdagodása letisztultabb látásmódot és igényesebb alkotói magatartást eredményezett” — mondta mintegy összegzésként megnyitó beszédében Kocsis Iván. Ügy tűnik az első „megméretés” nem volt sikertelen, s ez nemcsak a magam véleménye, hanem azoké az embereké is, akik közelebbről is ismerik a szerző általa elénk tárt világot. Az egyik modell Rontó Barna, aki harminc éve dolgozik a DCM-ben, végigjárva a vállalat szinte valamennyi telephelyét. A következőket mondta: — Jó érzés nézegetni ezeket a képeket. Különösen a „mun- kaképek” egy az egyben olyanok, mint én, mint mi vagyunk, amikor belefeledkezve dolgozunk, örülök, hogy Németh Zoltán képei az én életemről is szólnak... Bizonyára sokan érezték így, s érzik majd a jövőben is a kiállítás megtekintése után. A fotókiállítás egyébként május 18-ig tekinthető meg a DCM munkásszállásán. R. K. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)