Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-28 / 123. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1983. MÁJUS 28.. KEDD Jé! jelöltek a törtetlek Férj, feleség fönn a listán Olvasónk levele ízek mesterei Sokat utazom és utazásaim során gyakorta vendége vagyok vasútállomásokon az Utasellátónak. Megfordultam többször már az Utasellátó ceglédi éttermében is. Ez az étterem olyan színvonalas, hogy csak jót szólhatok róla. Udvarias, előzékeny és gyors a kiszolgálás, konyhájuk pedig kitűnő. Ízletes étkeket állítanak elő és az adag bőséges. Szamos más vendéglátó- hely tanulhatna tőlük, mert sok helyen hasonló nem tapasztalható. Elismerés illeti az ott dolgozókat és a vezetőnőt, Sin- káné Baán Katalint, aki népszerű, érti a foglalkozását és ért az emberekhez is. Mindent megtesz, hogy vendégeik elégedetten távozzanak és ha Cegléden járnak ismét, hál újból az Utas éttermében csillapítsák éhségüket. Maga az étterem tiszta, világos, hangulatojs. Ilyen környezetben még az étel is jobban esik! Ezúton is szeretném elismerésemet kifejezni az ott dolgozó kollektíváról és kívánom, hogy minél több elégedett vendégük legyen. Farkas Béla, Kaposvár Gyár utca 26,'B. • -- ■ i .. . , Vásár Albertirsán június 2-án, vasárnap országos állat-, kirakodó- és autóvásárt tartanak. Mindenkit érdekeit a beszámoló A tanácstagi választások előkészítése során a jelölő gyűlések lezajlottak, s most összegzik a tapasztalatokat, elemzik a telvetett kérdéseket. Arról is szó esik, hogy az új választási törvény adta lehetőséggel hogyan él a település politikai, tanácsi és társadalmi vezetősége és a választópolgár. Ezekről a témákról beszélgettünk Törteién Cze- róczki János tanácselnökkel és Feher István vb-titkárral. Csak aki érdemes — Első feladatunk volt — tájékoztatott Fehér István vb- titkár — a köziig lélekszáma- nak és telepinesszerkezetének megfeielő választókörzetek kialakítása. A külterületen főleg elnéptelenedés, a belterületen arányosabb lélekszámú körzetek kialakítása miatt hajtott végre változtatást a tanácstestület. A jelenlegi negyven választókörzetből a következő ciklusban harmincegy lesz. — A községi pártvezetőséggel és a Hazafias' Népfront bizottságával közösen — veszi át a szót Czeróczki János tanácselnök — sikerült hatvankét olyan személyt találni, illetve megnyerni, akik ismertek .éj köztiszteletben állnak nemcsak a választókerületi hanem az egész község lakossága előtt. Nem kis gond volt úgy összehozni a jelölteket, hogy lehetőleg a körzetben, vagy legalábbis ahhoz közel lakjanak, emberi értékeiket, közéleti tevékenységüket figyelembe véve egyenlő esély- lyel indulhassanak. — örülünk annak, hogy az egyéni elbeszélgetés alapján — egy kivétellel — minden személy vállalta a jelöltséget, pedig azt is tudta és tudja, hogy június 8-án esetleg csak póttanácstag lesz. A régi tanácstagok többségét érdemesnek tartottuk az ismételt jelölésre. Ügyeltünk arra is, hogy a leendő tanácstagság összetétele tükrözze a község lakosságának arányát. — A belterületen 21, a külterületen 10 jelölő gyűlés volt. Jói összeállított beszámolót hallgathattak meg a jelenlévők a község elmúlt öt évi fejlődéséről, gyarapodásáról. Őszinte szó esett a megoldatlan dolgokról, a jövő terveiről is. A beszámolót mindé-- nütt nagy érdeklődés kísérte, főleg ami a terveket, vagy a több éve húzódó ügyeket illeti. Változatlanul gond a közutak rossz állapota, a járdát- lan, sáros utcák, a vízhálózat bővítése, a szemétszállítás, a köztisztaság állapota. A jelöltek személyével kapcsolatosan több hozzászólás, vélemény elhangzott. Apa, s fia is — A körzet nagyságától függően húsz és ötven között volt a megjelentek száma. A jelölő gyűlések, hangulatára a komolyság, az érdeklődés, a nyíltság és az állampolgári tisztelet volt a jellemző. Megismételni egyet sem kellett. — Volt egy hármas jelölés is. Az egyik belterületi választókörzetben a Hazafias Népfront jelöltjei mellett a javasolt harmadik -személy Is megkapta a bizalmat, hogy a szavazólistára felkerülhessen. Akadt rendhagyó eset is. Például az egyik körzetben a férj és a feleség egyaránt indul a tanácstagságért. Mindketten ismert szerrvS'vek nön- szerűek, s ami a fő, bátran vállalták. Az sem mindennapi eset, hogy ugyanabban a körzetben apó és fia ' tudhatja maga mögött a jelölők bizalmát. — Az állampolgári önérzet komolyságát bizonyítja az az eset. amikor a népfront egyik jelöltje nem jelent meg a gyűlésen, s helyette más személyre voksoltak a választó- polgárok. Sok a segítő — A lakosság nagy érdeklődéssel figyeli ezt a választást, s ez hangot kapott a jelölő gyűléseken. Jó érzéssel nyugtázzuk és köszönjük, hogy felkérésre szívesen közreműködnek az előkészítésen, hisz eddig is vagy száz segítőtársa volt a vezetésnek, olyan emberek, akik nem kis munkát végeztek a gyűlések megszervezésében. Hátra van még a választás napja, amikor nemcsak rájuk, hanem még sok más közreműködőre is számítunk — fejezte be tájékoztatását Czeróczki János. F. I. Kapós kötet Apáti-Tóth Sándor Ceglédről készült fotóalbuma iránt nagy az érdeklődés. A nyomdából érkeztt első szállítmány gyorsan gazdára talált, s azóta megjött a többi példány is. Megvásárolható a* ceglédi könyvtárban és a városi tanács telefonközpontjában. A béke vára Sípolt, zenélt a Commodore Egy nap, játékba feledkezve — Te, aszongya ez a gyerek, hogy meddig köll még. hiihihd. Mármint kalapáccsal csapkodni a-fémpálca tüzes végét. Vigadnák, vigad óznak az ifjú vasverők, rögvest a lámpaoszlop tövénél, miközben a sárga apróság azon tanakodik, vajon melyiktől óvakodjék jobban, a fröccsenő szikrától, vagy a kezének szokatlan kalapácstól. S közben buzgón üti az üllőre tartott vasrudat, esetleg az üllőt, mert nem mindig céloz pontosan. Na hát derülnek is rajta az idősebb, úgy 16—17 év körüli szakik. Hehegnek és hohognak, egyszóval mihden- ki jól jár, mert legalább megtanulja a vásott kőiké, hogy meddig kell a vasat verni. Vázát, köcsögöt Zajos a mesterék utcája itt a Lenin parkban, .s egyáltalán üde lárma kódorog a VlT-ma- jálissal vegyített május végi gyereknap levegőjében. — Kérem, az lehetetlen, hogy elszakadjon — néz végig a mester a százméteres, színes szálakból tekert?, pöd- rött?, sodrott? műanyag kötélen. — De mégis, ha többen nekiállnának! — Nem, nem, Íz príma kötél. Rendben. De az agyag se kutya. amit a fazekas ember épp most toccsant a korongra. Többen a szemüket törlik, ám az sem számít, Az iparosok már rég elköszöntek, amikor a fazekas még mindig szerszáma fölé hajol, egyelőre ki sem tudna szabadulni az apróságok körgyűrűjéből. — Köcsögöt, köcsögöt, köcsögöt — miákol a csapat. Vázát — így egy mélyebb hang, viselője tenyerét a kobakok fölött a mester elé tartja. • Ht llámzó hullámpapír — Bínnye, te Gézus. eredj odébb ez a kicsi is jáfszana. Mindhiába az intelem, mert Gézus aki profi gombnyomogatóként ül a Várkonyi iskolában heverő, zenélő, sípoló Commodore-os játékok egyike előtt, csak foszlányokat ball. ettől za varba jön. a zavar a kezébe kúszik, és tessék, megvan a baj: teljesen összegabalyodik a képernyöh száguldó műlesilkló két lécé, paff, nekizúdul a pályát szegélyező fenyőfának, elüti a zászlós akadálykaput, meg ilyesmik. Éííérő színvonalú műsorok váltogatják egymást a parkbeli pódiumon. Kis taps. nagy taps. Elsőiként a hol volt, hol nem volt Kaláris együttes hozza lázba a gyerekeket. Karéjban állnak a hangfalaknál, és igencsak nagy szemeket meresztenek, látván, hogy önnön korosztályuk három mákszem hölgye lépeget a színpadra, s ágaskodik a mikrofonhoz. hogy kedves dalokkal segítse ki a Kalárist. Később kereskedelmis lányok mutatják meg, hogy ruhában miféle formák divatoznak mostanság. Az egyébként fölöttébb kellemes látványból gyorsan leszűrhetjük tanulságként, hogy a miniszoknya és az áttetsző öltözék számít korszerűnek. Mindkét változat, mert haladó szellemű, támogatásunkat élvezi. Milyen egy jó vár? Egy jó vár hullámpapírból van, falait a legutóbbi, koncert, pl&-' kátjíib'Ql tépett szabálytalan' foltok borítják. A megfelelő helyen bástyák, őrtornyok és felvonóhidak állnak. Belül sokféle nép. Hangos várurak és elrablásra kiszemelt ne mes kisasszonyok, nyalka kapitányok és kemény közvitézek, ármánykodó főrendek és néma szolgák, papírkardokkal bajvívó duhaj ifjak, átrendezhető kartondobozok, és várügyekben illetékes óvónők. S még valami. Egy felirat a lőrés mellett: a béke vára. Rengetegen, vidáman A rádiósok benn az iskolában szünet nélkül mikrofonoz nak. Ma itt volt a fél ország — mondja a csoport' főnöke. Ma itt volt fél Cegléd — gondolom. Varga Sándor Rocco és fivérei Hihetetlen, mégis igaz: immár 25 éve, hogy Luchino Visconti — pályáját forgatókönyvíróként és oper^rendezőként kezdte — alkotása, a Rocco és fivérei elindult világhódító útjára. Nehéz lenne megmondani, mi a siker oka. Hiszen a téma egyszerű. Egy özvegyasszony ott hagyja a falut, a földet a nyomorúságot, és négy gyermekével a nagyvárosba költözik. Átalakulásukat. felemelkedésüket és bukásukat meséli el ez a megrázó lírai ballada. Visconti virtuóz módon tud drámai fordulatokat, szituációkat teremteni, fokozni és jellemeket formálni. S mindezt olyan atmoszférával és hőfokon. hogy a néző képtelen kivonni magát a hatás alól. A szereposztás ma már parádésnak mondható, csupa világsztár; Alain Delon. Annie Gi- rardot. Renata Salvatori, Claudia Cardinale, akik ekkor még elsőfilmes színészek voltak. Annie Girardot. amikor felkérték arra, hogy vállalja el Nadja szerepét. tétovázott, mondván, örül. hogy Visconti mester éppen rá gondolt ám mit kezdjen egy szajha szereppel — annyian játszottak már utcalányt, semmi értelme, hogy ő legyen a sokadik. Aztán a rendező kezébe nyomta a forgatókönyvet, elolvasta és boldogan igent mondott. Akárcsak Renato Salvatorinak, aki- vei a forgatáson találkozott először, s az ismeretségből később frigy lett. Méltánytalanság .lenne megfeledkezni a nagyszerű szink ronról. Dallos Szilvia, Fülöp Zsigmond és Sztankay 1st van az eredeti alakításokkal egyenértékűt alkotott. örvendetes, hogy a felújított darabot május 27. és 29 között a ceglédi mozi is műsorára tűzi. F. F. köszönetnyilvánítás, múum mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett fűink, testvérünk, IFJ. UNGVÁRI MIHÁLY temetésén megjelentek sírjára koszorút, vlrágpt helyez tek ép táviratban fejezték ki együttérzésüket és nagy bánatunkat igyekeztek enyhíteni. Külön köszönetét mondunk a kórház I, bel. oszt. orvosainak, nővérei nek, a körzeti doktornőnek segítő fáradozásukért. A KÖZGÉP V, főnökeinek, munkatársaknak, barátainak a kézilabdacsanat összes tagjainak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD K ÖS 7 ÖN ETN Y T L V A NtT A S. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen, drá ga jó férjem, édesapánk, nagyapánk, DÁVID ISTVÁN temetésén megjelentek, mély gyászunkban osztoztak, sifjára koszorút, virágot helveztek. DAVID ISTVANNÉ és családja. Az első önálló kiállítás Ceglédi festő kiállítása látható a Kossuth Múzeum időszaki kiállítótermében. Túljutva a főiskolai tanulmányokon, első önálló tárlatával mutatkozik be Csurgai Ferenc. Apáti-Tóth Sándor felvitele Friss szellemben, pártosan Saját útjuk építői A másikba a haladókat sorolják Jól szerkesztett forgatókönyv ; szerint zajlott le Cegléden, a városi tanács nagytermében a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola KlSZ-szerve- zetének vezetőségválasztó küldöttgyűlése. Az eseményen részt vett Tolna Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára, Némedi József, a városi pártbizottság munkatársa, Sági György, a pedagógusok 6. számú pártalapszervezetének titkára, Reznák Ferencné igazgatóhelyettes és Tóth István, az iskola KISZ-tanácsadó tanára. Vidám, zenés műsor köszöntötte az egybegyűlteket, fellépett az iskola kórusa, Kis- pál Márta szép énekét gitáron Valter Kálmán kísérte, zongorán Kerepesi László játszott. Élénk vita követte a küldöttgyűlésen elhangzott beszámolót, amely az iskola -KISZ- munkáját értékelte, nem szűkölködtek józan önkritikában. A szakiskola . KlSZ-titkára Pintér Ágnes.: lett,, s rögvest sort kerítettek a reszortok kí-i jelölésére is. Terveikről, feladataikról Kisírni Márta és Tóth István a következőket mondták: — Először is a még jobb tanulmányi eredmények elérésére kell az iskola diákseregét ösztönözni, s természetesen nemcsak a KISZ-eseket. Politikai munkánk színvonalát emelni szeretnénk. Az új, tanulmányi ösztöndíj érezhetően jutalmazza az igyekvőket. Említették: az új tanévben minden osztályt két csoportra osztva kísérnek figyelemmel, egyikbe a szintet tartókat, a másikba a haladókat sorolják. Így próbálnak lehetőséget teremteni a tanulók egymás segítésére, arra. hogy a jobb fel'készültségűek „vigyék magukkal” társaikat. Jövő ilyenkor már ennek az ered mén vér ről szeretnének beszámolni. K. S. ftam fesz pótfelvétel Zeneiskola A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola az 1985/86-os tanévre az új növendékek számára az alábbi időpontokban tartja a beiratkozást. A zenei' kiselőképzőbe jelentkező 5—6 éves gyerekeket szüleik június 3-án, hétfőn délután 3-tól 6 óráig a zeneiskola kamaratermében írathatják be, ahová a jövendő növendékeknek is el kell menniük. A zenei előképzőbe azok a 7—12 éves kisdiákok mehet- nek, akik egyéves tanulás titán' választanak" majd hangszeres szakot. (Hegedű, cselló, ütő, klarinét, gitár, trombita, kürt, harsona, zongora, nagybőgő, fuvola, furulya, magánének.) A magánének szakra 14—22 éves kor rig elsősorban a középfokú és szakmunkásképző oktatási intézményekbe járó tanulók jelentkezését várják. A beiratkozás június 4-én, kedden 9— 11 óra között és délután 2—6 óráig lesz. Szeptemberben nem lesz pótfelvétel, ezért pontosan be kell tartani a beiratkozás időpontjait. Erre azok is ügyeljenek, akik a zenei tehetségkutatás alkalmával külön élesítést kaptak. Előzetesen bárki tájékozódhat a zeneiskolában személyesen vagy telefonon. Fiatal házaspár kisgyermekkel, külön bejáratú szoba, kony- hás albérletet vagy kisebb üres lakást keres meghatározott időre az építkezés befelyezéséig. Szives értesítő ajánlatot, Cegléd, Felház utca 51. I. 6. kérem, Kajá- riné. Kétszobás, távfűtéses, 54 nm-es lakás eladó, Cegléd, Kossuth F. u. 44. D. lépcsőház. Érdeklődni: 17 óra után földszint 3. ______________ Be járónőt keresek, heti négy alkalomra. Jelentkezést csak levélben kérem .Megegyezünk 145 277” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendel* =é- gére. Cegléd, Teleki utca 30. ____________ Ke resünk 1, 1 és i/2 szobás szövetkezeti, ill. OTP-s lakást, kp. -f OTP-átvállalással. Ajánlatokat kérjük: Cegléd. Kátai u. 5. (!» érétől). Égv szobás öröklakás tehermen*esep eladó. Cegléd Kossuth F. u. 50. HI. Ih. IT. 8 Érdeklődni lehet: az órákban. 380 voltos villany - motor «zivattvúval együtt eladó. Veres Ferenc, Nyársapáti. (.TctiTgr __________ Ey v szoba komfortos ház eladó. Cegléd, Damjanich u. 59. Eladó 2 db 240xl40-es redőnyszekrényes ablak, 2 db 40x60-as szellőzóablak. 2 db egyszárnyas ajtó, egy db 441 -es Wolkswagen bal ajtóüveg, egy román zománcom kályha. — Érdeklődni lehet Cegléd, Rét utca 38 Eladó kétszobás, fürdőszobás családi ház, 325 négyszögöles kert-, tel. Cegléd, Csalogány u. 28.__________________ El adó 98 nm-es modern, belső szinteltolása. Szuterénes, gará- zsos. központi fűtéses kertes családi ház. tetőtér-beépítési lehetőséggel, 240 négyszögöles telekkel Cegléd, Kenderföld út 22. sz alatt, igényesnek vagy elcserérném ia- kótelépi, legalább 2 és 1/2 szobás, gázfűtéses lakásra, fi. emeletig, megegyezéssel. — Érdeklődni a helyszínen jphpt. i4 órától Felveszünk csehszlovákiai exportmunkára fúró szak-, betanított és segédmunkásokat valamint ceglédi telephelyre rakodókat és két műszakos csőmenetelő üzemünkbe betanított és seeédmun- kásokat. Jelentkezni lehet: VIKUV ceglédi üv., Cegléd, Rákóczi út 72 2700._______T Kü lön" bejáratú kis szoba bútorozva kiadó. Cegléd, Teleki utca 23. Értesítés. Értesítem a lakosságot, hogy Cegléden, a Kemeneés dűlőben épült kisfeszültségű villanyhálózat 1985. május 24- én feszültség alá lesz helyezve. Fenti időponttól a vezeték érintése életveszélyes és tilos!____________ Pe stiörincen, V. eme- leti, másfél szobás, tanácsi lakásom elcserélném ceglédi hasonlóra. Érdeklődni: Cegléd, Déli út 71. szám. N égy keretes NB méz- perget.ő és használt nyúlketrecek eladók. Cegléd, Nagykátaj u. 11. sz.__________________/ El adó egy darab kám- vás, topisz orrú, elő- hasú anyadisznó. — Cegléd. Csutak Kál- mán utca 48 ^zám. A MEZŐGÉP. Cegléd, pályázatot hirdet ter- melésicsoport-vezetői munkakör betöltésére. Feltételek: gépipari felsőfokú iskolai végzettség vagy műszaki technikusi végzettség és legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehel: MEZŐGÉP. Cegléd, Külső-Kátai u„ g7PméKT?eti előadónál. Közel a városhoz eladó 600 négyszögöles ió] termő ezerjó szőlő. Cím: Cegléd. Hollós utca 3. ISSN 0133—2600 (CGglédt Hírlap)