Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

£gy kitüntetés háttere Az ember, a tudás becsülete I I i Pár héttel ezelőtt a vállalati tanács alakuló ülésén a MÉM képviselőjének hozzászólásából már sejteni le­hetett . .. Később is szivároglak ki hírek, hol megerősít­ve, hol gyengítve a reményt. Azokban a napokban a Monori Állami Gazdaság vezetőire — ahogy mondani szokás — az óvatos derűlátás volt a jellemző. Azután megérkezett a mindent eldöntő értesítés: a Mezőgazdasá­gi és Élelmiszeripari Minisztérium, a Mezőgazdasági, Er­dészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete elnökségével közösen Kiváló Vállalat címmel tüntette ki a 12 ezer hektáros gazdaságot. Az átadási ünnepségen — amelyről lapunkban is tudó­sítottunk — okkal. joggal örültek a szakvezetők, a be­osztott dolgozók, de a terme­lési, kereskedelmi partnerek is. A kitüntető cím ugyanis nemcsak egyetlen, kiemelkedő esztendő jó munkájának jutal­ma, hanem hosszú évek követ­kezetes, fegyelmezett fejlődé­sének elismerése. Ma már, ha a munka megbecsüléséről van szó. senki sem várja el az ál­szenteskedést, az álszerénysé­get. Aki becsülettel dolgozik, joggal tart igényt a haszonra is. Ez érződött ki Kis Lajos igazgató szavaiból is: — A sokéves szorgalmas munka elismeréseként fogjuk fel ezt az elismerést. Titok­ban vártunk a kitüntetésre. Az elmúlt évek során már két esetben is ott álltunk a kapu­ban, de a küszöböt nem sike­rült átlépni. Most sikerült, s ennek örülünk. Több lábon állva A Monori Állami Gagdaság működési területének átmé­rője körülbelül 60 kilométer. Ekkora területen okosan, meg­bízhatóan és eredményesen gazdálkodni — nagy feladat. S nemcsak a vezetőknek, ha­nem a kombájnosoknak, állat- tenyésztőknek, szerelőiknek, növénytermesztőknek is. Ti­zenöt esztendő alatt fokozato­san küzdötték fel magukat a házai 123 állami gazdaság me­zőnyének utolsó harmadából a legjobbak közé. Az értékelés , természetesen ngm tekipthgt yigsz^ ilyen hosszú időre, de az utóbbi öt­hat év számai is beszédesek. A VI. ötéves terv első négy évé­ben például a termelési érték 46. az árbevétel 132, o gazdál­kodási eredmény 45 százalék­kal nőtt az előző tervidőszak­hoz képest. Még látványosabb az 1980—1984 közötti eredmé­nyek összehasonlítása: a ter­melési érték 40, az árbevétel 113, a vállalati nyereség 127 százalékkal nőtt. S mindehhez tudni kell, hogy a szabályzók szorítása, az elvonások évente 15—25 millió forinttal sújtják a gazdaságot. Mivel sokat emlegetjük, ma már közhelynek számít, de igaz: csak az az üzem, válla­lat, szövetkezet képes a tal­pon maradásra, még inkább' a fejlődésre, amelyik „több lá­bon” áll, vagyis arányos, ru­galmas termelési szerkezetet alakított ki, s kész is, képes is a szükséges változtatásokra. A Monori Állami Gazdaság tevé­kenységét alapvetően négy ágazat — a növénytermesztési, azon belül a szőlészet, az ál­lattenyésztés és a takarmány- jel dolgozás — határozza meg. Az ipari ágazatok részesedése mindössze 11 százalék, de erre a területre is ugyanolyan fi­gyelmet fordít a gazdaság ve­zetése, mint az alaptevékeny­ségre. A növénytermesztés profilja letisztult, főleg kukoricával, búzával és takarmánynövé­nyekkel foglalkoznak. Tavaly a kenyérgabonájuk 62 mázsás rekordtermést adott, kukoricá­jukat viszont már második éve sújtotta aszály. Jelentősnek tekinthető az árunövények kö­zött a mustár, amit eddig ex­portáltak. A takarmánynövé­nyek elsősorban az állatte­nyésztés igényeinek kielégíté­sét szolgálják. A szárazhegyi szőlészetnek már híre — jó híre — van az országban. A 400 hektáros összefüggő táb­láról már évek óta 100 mázsa feletti átlagtermést szüretel­nek. Az idei kemény tél saj­nos ezt a kultúrát sújtotta leg­jobban, a fagy nagy károkat okozott. A szarvasmarha-ágazat ke­retén belül jelenleg is fontos korszerűsítési, szervezési fo­lyamatok zajlanak, hogy az 1 ezer 250 tejelő és az 500 hús­hasznú jószág tartása minél gazdaságosabb,lehessen. A tel­jes szarvasmarha-állomány a növendékekkel együtt megkö­zelíti a négyezres számot. A sertéstenyésztési ágazatban évente 20—22 ezer állatot hiz­lalnak. A tervek teljesítői Nem is annyira a termelési értékét, mint eredményességét tekintve a Monori Gazdaság legjelentősebb ágazata a kuko­rica — humán, illetve takar­mány céljára történő — fel­dolgozása. Ezt a tevékenységet elsőként kezdték az ország­ban, s ha már akadnak is kö­vetőik, több termékük ma is Ä héí vége sportműsora SZOMBAT KÉZILABDA, MEGYEI FÉRFI I. OSZTÁLY: Gyöm- rő—Túra, Gyömrő, 18 óra, iíimér kőzés: 17 óra. (A leg­utóbbi fordulóban értékes pontot vesztettek a gyöm- rőiek Gödöllőn. Ma délután az újonc Túra ellen viszont tovább gyarapíthatjak pont­jaik számát.) LABDARÚGÁS, MEGYEI II. OSZTÁLY, A-CSOPORT: Üllő—Iklad, Üllő, 17. (A múlt vasárnapi Vácszentlászló el­leni győzelem visszaadta az üllői játékosok hitét a benn­maradás reményére. Ha ma legyőzik az ikladiakat — er­re megvan az esélyük —, akkor ősszel ismét a ll. osz­tályban bizonyíthatnak.) Gyömrő—Tápiószele, Gyömrő, 17 óra. (A mérkőzésnek nincs különösebb tétje, legfeljebb annyi, hogy a vendégek a jobb helyezésért küzdenek. Nagy kérdés, hogy a Mono- ron megsérült gyömrői játé­kosok pályára tudnak-e lép­ni. Ha igen, akkor szoros küzdelemre van kilátás.) Her- nád—Monor, Hernád, 17 óra. (A monoriak nem titkolják: szeretnének visszavágni az őszi vereségért a hernádiak­nak.) Bugyi—Pilis, Bugyi, 17 óra. (A végére kicsit leeresz­tett a vilisi gárda, de így is van esélyük a pontszerzésre,) Az ifjúsági mérkőzések 15 órakor kezdődnek. KISPÁLYÁS NŐI, FÉRFI VILLÁMTORNA: Gyömrő, sporttelep, 8 óra. VASÁRNAP KÉZILABDA, MEGYEI FÉRFI I. OSZTÁLY: Gyömrő —Budakalász, Gyömrő, 11 óra. (Az őszről előrehozott találkozón a gyömrőiek visz- szavágásra készülnek a tava­szi egy gólos fiaskóért.) LABDARÚGÁS, MEGYEI I. OSZTÁLY: Sülysáp—Buda­örs, Sülysáp, 17 óra. (A győ­zelem sem sokat segíthet a hazaiakon.) Vecsés—Szent­endrei Petőfi, Vecsés, 17 óra. (Esélyesebb a vendégegyüt­tes.) KÖRZETI BAJNOKSÁGÉ Maglód—Nagykőrös, Maglód, 17 óra. (A bajnokság szem­pontjából sorsdöntő mérkő­zést játszik a két jó képessé­gű együttes. A döntetlen a városi legénység bajnoki cí­mét jelentené, maglódi győ­zelem esetén viszont övék lehet a bajnoki cím.) Péteri —Mende, Péteri, 17 óra, Ecser—Űri, Ecsér, 17 óra, Dánszentmiklós—Abony, Dánszontmiiklós, 17 óra, Tör­tei—Albertirsa, Törtei, 17 óra, Nyáregyháza—Cegléd- bercel, Nyáregyháza, 17 óra. Az ifjúsági találkozók kezdé­si ideje .15 óra. SERDÜLÖMÉRKÖZÉSEK: Vecsés—Monor, Nagykőrös— Üllő (!), Dánszentmiklós— Gyömrő, Ceglédi VSE—Pilis, Abony—Űri, Maglód—Albert­irsa. Valamennyi mérkőzés délelőtt 9 órakor kezdődik az elöl álló együttesek a pálya­választók. egyedülálló. Nyugati piacra évente Ír—1,5 millió dollár ér­tékű árut exportálnak. Ugyan­csak kezdeményező volt a mo­nori gazdaság annak a — si­keresen működő — mat/yar— svéd közös válllatnak a létre­hozásában, amelynek feladata a tejsavas baktériumtermelés. A Kiváló Vállalat cím átadá­si ünnepségén Kis Lajos be­szédében hangsúlyozottan szólt a gazdaság dolgozóinak szociá­lis és jövedelmi helyzetéről. Ez érthető és indokolt is. hiszen 1 ezer 600 ember közérzetét, közhangulatát nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni. Az ő becsületes munkájuk nélkül a legszebb tervek is légvárként vesznének a semmibe. Az ál­lami gazdaságban dolgozókat is leginkább a lakásgondok foglalkoztatják. Ezek enyhíté­sét segítik a kamatmentes épí­tési hitelek. Eddig a gazdaság­ban egyetlen ilyen jogos ké­relmet sem kellett elutasítani. A munkahelyeken a szociális létesítményekre különös gon­dot fordítanak, csakúgy mint az üzemi étkeztetésre, a mun­kásszállításra. Nőttek a bérek Az egy dolgozóra jutó mun­kabér a szakemberek számítá­sai szerint 1980-ban 43 ezer 348 forint, 1984-ben 61 ezer 346 forint volt. A növekedés tehát — évenként — megha­ladta a tíz százalékot, s az idén sem számítanak keve­sebbre. Az igazgató hangsú­lyozta: a Monori Állami Gaz­daságban minden magát ké­pezni akaró ember tanulását támogatják, sőt erre is ösztön­zik dolgozóikat. A tudásnak becsülete van tehát, s ez előbb- utóbb kamatozik is. Például egy Kiváló Vállalat címmel. Vereszki János ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1985. MÁJUS 25.,-SZOMBAT Ráfizetéses rendezvények Jobbító szándékú ellenőrzések A monori tanács pénz-, terv- és munkaügyi osztálya — egyéb számtalan feladata mel­lett — ellenőrzési tevékeny­séget is gyakorol. Az erre idő­ben elkészített terv alapján vizsgálódtak tavaly is, tapasz­talataikról pedig a legutóbbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen adtak számot. o Pénzügyi-gazdasági vizsgá­latot öt tanácsnál — Ecseren, Vasadon, Menüén, Gyomron és Sülysápon — végeztek, s sort kerítettek Pilisen egy utó- vizsgálatra is, az 1983-as el­lenőrzést követően. Megyei felkérésre felügyeleti vizsgá­latot folytattak három vadász- társaságnál és két horgász­egyesületnél. Témavizsgálat keretében gondoskodtak a mo­nori vonzáskörzethez tartozó tíz nagyközségi tanács 1983. évi pénzmaradványának és ta­valyi költségvetésének felül­vizsgálatáról, s célvizsgálattal ellenőrizték a költségvetés kö­tött előirányzatainak felhasz­Nagy János csatornaépítő és Gyulai Lászlóné árokásó kisipa­ros körülbelül 100 ezer forint értékű társadalmi munkával egy kilométer hosszon kitisztította Ecseren a Szerelem-patak med­rét. A két példamutató iparos ötszáz méternyi új medret is ásott a községen átfolydogáló pataknak. Hancsovszki János felvétele Gombán, Bé-iyén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, ta­nácsháza), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70.), Monoron, Monori-erdőn, Vasadon, Csév- haraszton és Péteriben: köz­ponti ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen és Nyáregy­házán: központi ügyelet (Pi­lis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban cs Mondén: dr. Papp Ágoston (Sülysáp). Üllőn: dr. Balázs László, Vecséscn: köz­ponti ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u. 63.). Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri. Fogorvosi ügyelet: szomba­ton 7-től 14-ig Monoron a rendelőintézetben, egyéb idő­pontban, tehát szombaton délután és vasárnap egész nap Budapesten, a VIII. kerület­ben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr. Po- povics László Sülysáp, Kos­suth u. 200. nálását, szintén a körzet taná­csainál. A Gazdasági Ellátó Szerve­zet 1983. januárjában jött lét­re, tevékenységét a pénzügyi szakigazgatási szerv 19Ö? de­cemberében első alkalommal vizsgálta. A tapasztalatok azt mutat­ták: a GESZ törekszik a ren­delkezésére bocsátott pénzesz­közökkel megfelelően gazdál­kodni, az intézmények mű­ködtetésében nem volt fenn­akadás. Mindkét esztendőben gondként jelentkeztek viszont, hogy a GESZ-hez tartozó mo­nori és péteri művelődési há­zak rendezvényei ráfizetése­sek. Súlyos hiányosságot is fel­fedeztek: a művelődési házak nem vezettek jegynyilvántar­tást, esetenként több rendez­vényről összevont elszámolás készült, s esetenként a bevé­teleket késve fizették be a számlára. A megállapításokat külön intézkedésben továbbí­tották az idén januártól már önállóan működő művelődési központnak. © A GESZ-nél egyébként a könyvelés naprakész, a bizony­lati fegyelem jónak értékel­hető, de talált ak ellenőrzés olyan hibákat is, melyeknek mielőbbi kiküszöbölésére hívta fel a figyelmet. A monori Tömegsport Egye­sület három éve alakult, tény­leges pénzgazdálkodást csak 1983-tól folytat — s ezt bi­zony nem hibák nélkül. A könyvelési feladatokat társa­dalmi munkában többen is, egymást váltva látták el, szak­mai hozzáértés nélkül. © Számlakivonatok hiányoztak, hiányos utalványozással talál­koztak az ellenőrök, s az ok­tatói, edzői díjakból sem ke­rült levonásra jövedelemadó, illetve nyugdíjjárulék. A kör­zeti sportfelügyelőhöz került az ellenőrzési jelentés, a mi­előbbi intézkedést célozva. A tűzoltóegyesületeknél az volt elsősorban kifogásolható, hogy Monoron is, Monori-erdőn is meglehetősen bőkezűen bán­nak a reprezentációs költsé­gekkel — ezek csökkentésére hívta fel a figyelmet a vizs­gálat. K. Zs. Beteg állatok bejelentése: szombaton és vasárnap 8-tól 13-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, vagy az ügyeletes állatorvos címén. MozTHÜi Gombán, szombaton az au­tós kertmoziban, 20.30-tól: Flashdance, holnap: Lady Chatteriey szeretője. A műve­lődési filmszínházban, 13-tól: Start két keréken. Gyomron, a művelődési ház­ban ma 10.30-tól, holnap 16 30- tól és 18.30-tól: Gengszterek sofőrje. Monoron ma és holnap 16­tól: Púpos lovacska, 18-tól és 20-tól: Segítség, felszarvaztak. Pilisen ma és holnap 17.30- tól: Daliás idők, 19.30-tól: Rendőrök háborúja. Vcescscn, ma 17.30-tól és 19.30- tól: Erotikus képregény, holnap 15.30-tól: Bogáncs, 17.30- tól: 39 lépcsőfok. A kert­moziban holnap 20 tói: O, kedves Harry. Gprekül beszélünk — Anyu, miért van a ma­jomnak keze? — Hogy mindenfélét meg tudjon fogni vele. Például az ennivalót. — Anyu, akkor a majom pont olyan állat, mint az ember! De én a lepkét sze­retem a legjobban. A fehér lepke, milyen lepke? — Káposztalepke: ennek a hernyója eszi a káposztát. — És a sárga? — Azt citromlepkének hívják. Mert... — ... mert annak a her­nyója eszi a citromfát! És én láttam egyszer egy olyat, aminek a szárnyán fölül van egy piros csík, alatta egy fehér, az alatt meg egy zöld. Ez nemzetiszínű lep­ke. és ez eszi a zászlófát, igaz? ★ — Anyu, most már ne kísérj az iskolába. Kirö­högnek a többiek. Át tu­dok egyedül is menni a ke­reszteződésen. Minden má­sodikos át tud. Nagy va­gyok. — Akkor miért nem tud­tad egész délután megta­nulni ezt a rövid kis ver­set? Egy nagy gyerek ezt egyedül is. tíz perc alatt megtanulja! — Mert már fáradt va­gyok. és olyan halványan fog a szemem ... ■k — Apa, szerinted mi le­gyek? — Mihez van kedved? — Az én munkám nem tetszik? — Ö. mérnök akárki le­het. De a Varga apukája például pincér is. meg üz­letvezető is. És a télen min­den hétvégére bérletük van Dobogókőre. És a Vargának négy kvarcjátéka lehet, és majdnem mindennap megy moziba. ★ — Lányom, ne bőgj. Ha én a te korodban minden­nap a főtéren álldogáltam volna, négy-öt fiú társa­ságában, hát nem ezt az egy pofont kaptam volna anyámtól, és nem ekkorát. És hogy néznek ki azok a fiúk a dauerolt hajukkal! És még versenyeztek értük, hogy melyikük, kivel jár­jon! A múltkor is, a saját szememmel láttam, hogy odament az egyik a barát­nődhez. ahhoz az Erikához, és csak úgy rászólt, hogy te kis fehér pólós, nem akarsz velem járni? Az meg, hogy de akar. Hát normálisak vagytok ti? — Igen, igen. mi normá­lisak va---unk. és a fiúk is normálisak, és igenis, hogy olyan aranyosak, és úgy le­het őket imádni...! ★ Anyu, nem tudsz adni egy ötszázast péntekig? Zoliká­nak új szandált vettem, és ki kellett cserélni az egész óvodai tornafelszerelését, mert kiderült, hogy három hónap alatt kinőtte a torna­cipőjét és a dresszéi sem tudom már begombolni a vállán, úgy szorítja, szóval nem tudom kihúzni fize­tésig. Rémesen nő ez a gye­rek. És olyanokat mond ... Tegnap is azt kérdezi: miért van a majomnak keze ...? —ez Kulturális programok Ecseren, holnap 14-től: a nyugdíjasklub foglalkozása. Gyomron, 9-től: gyermek- és ifjúsági nap a sportpályán és környékén, sport- és ügyes­ségi versenyek, karatebemula- tó, aszfaltrajzverseny,, ügyes kezek, régi mesterségek. A művelődési házban 8-tól: an­gol nyelv, 10-től: balett-tan­folyam, 19-től: disco. Holnap, 15-től: Raplis Péter, mesejá ték gyerekeknek, belépődíj 1 forint. Az úttörőházban, m; 9-től: a természetjáró szakkö összejövetele. Monoron, holnap: egész na pos kulturális es sportprog ram a főtéren a gy«••ekeknek (ISSN 0133—2651 (Monori Hinlai Kisiparosak községükéit

Next

/
Thumbnails
Contents