Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-04 / 103. szám

1985. MÄJUS 4., SZOMBAT p 3 j5 Az építőművészet legnagyobbjainak egyike tette — jí a ma világszerte klasszikusnak számító és akként idézett ^ — megállapítást. Le Corbusier szerint ugyanis „a ház ^ gép, amely lakásra alkalmas”. Ha ez így igaz, akkor kel! ^ lennie nagy és kisgépeknek, hiszen könnyű belátni, a ^ magasba nyújtózó toronyházat és a kert zöldjébe húzódó í családi otthont csupán az rokonítja, hogy mindkettőben í laknak. Egy mondat a határozatból Továbbra is fő forma marad A közművesítés sajnálatosan egyre drágább c/ ATYAMESTER @ A TIT megalakította országos nemzetiségi ta­nácsát. <§) Székesfehérvár adott otthont a környezetkí­mélő mező- és erdőgazdálkodásról tárgyaló tudomá­nyos tanácskozásnak. 0 Első ízben bocsátott ki köt­vényt a. Magyar Nemzeti Bank. £f5 Ankétot rendezett a Közlekedéstudományi Egyesület a vasbetonépítés négy évtizedes fejlődéséről. © A hét híre az is, hogy országos konferencia témája volt Esztergomban a ki­haló szakmák jövője. Jeüemző hagyomány Hazánkban hagyomány a sa­ját jószágunkban élni. A me­gyében még inkább igaz ez; országosan itt épül a legtöbb otthon magánerőből. A közsé­gekben Lakóknak csupán az öt-hat százaléka bérlő — de sok olyan települést lelhetünk a megyében, ahol összesen két- három bérlakás adja az álla­mi tulajdont —, a városokban sem magasabb az arányuk egy- harmadnál. A megyében több mint 320 ezer lakás van szemé­lyi tulajdonban, ennek döntő része — több mint nyolcvan százaléka — családi ház, áraz a leghagyományosabb, a leg­jellemzőbb forma. A hagyomá­nyok erejét az is mutatja, hogy az újonnan épült otthonoknak több mint a hetven százaléka ún. hagyományos falszerkezet­tel, azaz normál falazóteglából készült a legutóbbi években a megyében. Az ilyen és hasonló résztényezők fontosságát az húzza alá. hogy az ún. infra­strukturális -— háttérágazati beruházásoknak a legdöntőbb területe — forintokban, életkö­rülményeket változtató hatásá­ban egyaránt — a lakásépítés. Ennek ismeretében kapja me« igazán kellő jelentőséget a, a megállapítás, amelyet a Magyar Szocialista Munkás­párt XIII. kongresszusa háta- rozatában olvashatunk, s amely így hangzik; „A lakáshoz jutás fő formája továbbra is a személyi tulajdonú lakások épí­tése, vásárlása legyen. Ami­nek érvényesítéséhez rengeteg minden kell. Kormányzati és helyi támogatás, ennek folya­matos bővítése — például a hitelösszégek és az áremelke­dések arányosítása elfogadha­tó áron kínált telkek , kell hozzá kedvezményes kölcsön, közművesített telek, megnyug­tató építőanyag-ellátás, gép- es szerszámkölcsönzo halozat ki­alakítása stb. Veszedelmes il­lúzió' lenne úgy vélekedni, az említett és seregnyi^ más fene­tel rendelkezésre áll, _ nincse­nek feszültségek a várakozá­sok és a lehetőségek között. A hetvenes évek közepén volt a csúcs a megyében, az egy esztendő alatt megépített több mint nyolcezer lakassal. Mostanra ez, lassan, de folya­matosan csökkent, 1934-ben a megyében 6581 újonnan el^e- szült otthonra adtak ki hasz­nálatba vételi egedélyt. Igaz, ez már — és jelzi a kedvezőt­len folyamat remélhető megál­lását, megfordulását — vala­mivel, nem is kevéssel, 5,2 szá­zalékkal több, mint az 1983. évi eredmény volt, azaz tálán ezen a területen vége a kény­szerűen szűkös esztendőknek. A tagadhatatlan apadás oka — és ez a megyében rendkívül érzékeny pont, hosszú ideje meglevő hátrány a többi, ha­sonló közigazgatási egységhez képest —~ nem kizárólag, de el- sősorban az állami — az ún. célcsoportos — lakásépítés ré­szesedésének tetemes csökke­nése. Ezt a csökkenést, mérté­ké okán, nem tudta ellensú­lyozni a magánerőből történő otthonteremtés mennyiségének, arányának emelkedése. Tavaly például a megyében a teljes lakásépítésből 4.8 százalékkal részesedett az állami — cél­csoportos — terület, azaz dön­tő volt és még döntőbbé lépett elő a magánerő. Magánerő ... Egy családi ház felépítésének átlagos időszükséglete számítá­sok és becslések szerint 2500— 3000 munkaóra, hangsúlyozva. átlagos ház átlagos felépítési idejéről van szó. Mennyi ide­gesség, kapkodás, szaladgálás, mennyi erőfeszítés, rengeteg saját munka, az ismerősök ad­ta segítség; ez is benne van a házban, amikor elkészül...! Érdekes, de -nem véletlen jellemzője a hetvenes évek kö­zepe óta a lakásépítésnek: az otthonok teljes állományához viszonyítva a legtöbb családi fészket már nem a községek­ben, hanem a városokban és a városi jogú nagyközségi taná­csok által irányított települé­seken emelik. Ami viszont új, korábban nem észlelt gondo­kat teremt, formál jellegzetes­sé. így például a telekhiányt. A városokban, az azokat ölelő községekben — de az agglo­merációs övezet némely ré­szein is — okoz ez a hiány sok fejtörést. Az állami tulaj­donú, tartós használatba adott építési telkek mennyisége — bár a megyében az ilyen irá­nyú erőfeszítések kiemelt fi­gyelmet kaptak — távolról sem fedezi az igények folyamatos kielégítését. Társadalmi ügyként . Ez csupán egyetlen a nem könnyű gondok közül, mert van további sor is. mint pél­dául az a kérdéskör, mely a közművesített telkek rendelke­zésre bocsátását .pfeli fel. A közművesítés sajnálatosan egy­re drágább, ugyanakikor a taná­csoknak nem bővülnek ilyen arányban az erre a célra szol­gáló, befektethető forintjai, sőt, a legutóbbi években csökken­tek ezek az összegek ... kény­szerű megoldásként tehát több helyen az ún. célcsoportos — állami — lakásépítés szerény forintösszegéből csíptek, csíp­nek le, csoportosítanak át pénzt ide. Ami viszont gyakran ve­zet éles vitákhoz a testületi üléseken, hiszen erre is visz- szavezethető, hogy a megye több városában megtörténik, két-három esztendőn át nin­csen mód célcsoportos lakás­építésre, a várakozók listája mozdulatlan marad, nem fogy­nak róla a nevek. Feszültségek vizén. Igények és valós pénzügyi források szírijei között halad a lakás­építés hajója, s mert ahogy mondani szokták, a muszáj nem fullad a Dunába, valóban halad a hajó. Módosultak a hitelfeltételek, bővült a leg­utóbbi években többször is a kedvezmények köre — a me­gyében élőket különösen elő­nyösen érintette a szociálpoli­tikai kedvezmények kiterjesz­tése azokra is, akik családi há­zat építenek —, emelkedtek a hitelösszegek... és persze az árak is, a kivitelezői díjak úgyszintén! A magánerőből teremtett otthonok átlagos alapterülete nyolcvannégy négyzetméter volt a megyében 1983-ban, ugyanakkor figyel­met kelthet: bár tovább emel­kedik a három és több szobás lakások aránya az újonnan te­tő alá került otthonokon belül — a megyében ez az arány 41—43 százalék most már tar­tósan —, a legutóbbi években megállt a mindössze egy lakó­szobával kialakított, frissen el­készült otthonok részesedésé­nek csökkenése. Kényszerű ha­tások — az árak emelkedése, a családi jövedelmek alakulá­sa stb. — következménye ez, de akkor sem jó. akkor sem biztató jel, mert kézenfekvő, az egy szoba ‘valójában nem oldja meg a lakásgondot, csu­pán elodázza. Az ilyen átme­netért viszont túlzottan is nagy árat fizet mind az építte­tő, mind a társadalom, hiszen a fajlagos ráfordítások sokkal kedvezőtlenebbek, mint egy át lagos, kétszobás otthon eseté­ben. Ezért, hogy nem csupán a lakásépítés folyamata társa­dalmi ügy, hanem e folyamat belső — esetleg rejtett — áramlatainak észlelése is az, mert hiszen a lakáskörülmé­nyeik meghatározó erővel hat­nak az egyén, a család maga­tartására mind a társadalmi munkamegosztásban, mind a lakóhelyi környezetben. Az észlelésre való képesség meglétét jól bizonyítja az a je­lentés, amelyet az MSZMP Pest megyei Bizottsága terjesz­tett a megyei pártértekezlet — Gödöllő. 1985. március 2—3. — elé, s amely kimondja: „Gondot jelent, hogy a szüksé­gesnél lényegesen kevesebb ta­nácsi bérlakás építésére volt lehetőségünk. Ez a kis jöve­delműek és a fiatalok lakás­hoz jutási esélyeit erősen kor­látozza. A megyében meghatá­rozó a családiház-építkezés. Feszültséget okoz azonban, hogy az építőanyag- és telek­árak ugrásszerűen emelkedtek, az építőanyag-ellátásban pe­dig tartós zavarok keletkez­tek." Érzékelteti a magánerős otthonteremtés gyorsan növek­vő súlyát, hogy az Országos Takarékpénztár lakásépítéssel kapcsolatos hiteleikre 1970-ben 4,5, 1975-ben 9,8, 1983-ban 27,6 milliárd forintot adott kézhez, ami arányaiban annak felel meg, hogy míg 1970-ben az összes hitel 34,6 százaléka volt az építési célú, addig 1983-ban már 52,9 százalék...! Kellő támogatással Ezeknek az összegeknek az ismerete ellenére is azt kell le­írnunk, a magánépítésnél -va­lójában nem lehet tudni, mi mennyibe került, mert szétvá- laszthatatlanul elegyedik a sa­ját munka és az ismerősök munkája az építőmester feke­tén alkalmazott embereinek tevékenységével, az anyagok, szerelvények hivatalos ára a hozzáadott borravalóval, oly­kor csúszópénzzel, s így to­vább, a végtelenségig. Ezért, hogy egyre inkább az válik döntővé: a társadalom adta sokféle támogatás miként ala­kú! át helyben, egy-egy tele­pülésen konkrét támogatássá, segítséggé. Aki otthont teremt, nagy terheket vesz a vállára. Nem szurkolókra van szüksé­ge, hanem olyan társakra, akik tesznek azért, hogy ezek a ter­hek az elkerülhetetlennél ne legyenek súlyosabbak. Bélsikscsík Több mint egy éve készülnek Vácott az összecsukható baba­kocsik. A gödi Dunamente Tsz rehabilitációs üzemében Szo- rágy Istvánné szereli össze a kocsikat. Erdősl Agnes felvétele Keresztény szervezetek Konzultációk Budapesten Űj lehetőségek — új fel­adatok a keresztény kommu­nikációs együttműködés terü­letén címmel május 2. és 4. között konzultációt tar­tanak Budapesten a keresz­tény kommunikációs európai és világszervezetek képviselői dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsosnak, az európai öku­menikus információs munka- közösség elnökének vezetésé­vel. Ebből a.z alkalomból a tanácskozás több résztvevője — Conrad Boerma, az Egy­házak Világtanácsa és Nor­man Heljm, a Lutheránus Vi­lágszövetség kommunikációs osztályának igazgatója, Hans Florin, a Keresztény Kom­munikációs Világszövetség fő­titkára, Hans Wolfgang Hess- ler, az NSZK evangélikus egyházi publicisztikai köz­pontjának igazgatója és Pitye- rim Volokalamszki érsek, az orosz ortodox egyház kiadói hivatalának elnöke — pénte­ken a Stadion Szállóban ta­lálkozott a magyar egyházi lapok szerkesztőivel, más ha­zai újságírókkal és a nemzet­közi sajtó néhány budapesti tudósítójával. A sajtótájékoztatón az új­ságírók kérdéseire válaszolva elmondták: a konzultáción megállapodtak abban, hogy az egyházi sajtó a jövőben élni kíván az új technikai eszkö­zök lehetőségeivel. A konzultáció résztvevőit budapesti tartózkodásuk ide­ién fogadta Sarkadi Nagy Barna, az Állam Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. Híiia lenne távolabbi tegna­punkat ajkbiggyesztve szem­lélni, mondván, mit tudhattak eleink erről meg arról?! Idé­zünk „A legjobb útravaló, melyet az állam gondoskodása a gazdának' az élet számára adhat, az alapos szakképzett­cég.’’ A citátum forrása a m. kir. földmívelésügyi miniszter 1909-ben megjelent Három év Magyarország mezőgazdasági politikájában című összefog­laló jelentése. Persze, más do­log az elhatározás és megint más a valóság... De: minden korban más! ’ Szüntelenül bővülő lista. Rákerült, mert eltűnt a szap­panfőző Ceglédről, a túrái kékfestő, a váci zubbonysza­bó, a pomázi pokróctakács, a szentendrei íjműves, a váci puskaműves, a gödöllői tükör­csináló, emlékké lett a viasz- készítő, a sziksófőző, a kard­kovács, a deszkametsző, az aranyv.erő, a gubacsapó, a füstfaragó, a kaptafavágó, a salétromfőző... s hová lettek ők, a céhmester, az atyames­ter, a mívlátómester, a szol­gáló mester?! Eltűntek, mert már nem mutatkozott szükség arra, amit tudtak, amit csi­náltak. Minden kornak voltak eltűnő mesterségei, szakmái, nehogy a magunk idejének különlegességét véljük felfe­dezni benne. A kihaló szak­máknak napjainkban sok könnyet szentelnek hivatalos emberek és társadalmi mun­kában aggodalmaskodó szép- lelkek, sokkal kevesebb azon­ban az e köznapi tudomá­nyoknak szentelt pénz...! Amiből nem lehet megélni, azt nem választják mestersé­güknek az ifjak, azt odahagy­ják az idősebbek. Ezen az sem változtat, ha fel-felröppen a sóhaj, de kár, de kár, mert a valamikori atyamester — aki a céh választott tisztségvise­lőinek egyike volt, és a legé­nyek valamennyi ügyének in­tézése reá tartozott — sóha­jok, sopánkodások helyett va­lami sokkal fontosabbat tu­dott. Azt, hogy mennyi le­gényre van szükség, azok szá­mára melyik mesternél lelhe­tő hely; kenyér, kereset. Távol áll tőlünk annak szándéka, hogy megszépítsük azt, ami megszépíthetetlen. Bizony berzenkedve fogadta Pest-Pilis vármegye céh mes­tereinek közössége Mária Te­rézia rendeletét, amellyel — háromszori egyórás étkezési szünettel — a munkaidőt reg­gel öttől este nyolcig tartóra csökkentette. Nem tévedés, csökkentette. Addig ugyanis hajnali háromkor kezdődött a munka és tartott este kilen­cig... Amiről bizonyára hírt sem hallott a megye szak­munkásképző iskoláiban je­lenleg tanuló — ennyien kezdték a most folyó tanévet — 9789 gyerek. Sandán arra célozgatnánk ezzel, hogy hall­gassanak, lapítsanak a maiak, hiszen mit akarnak... A va­lamikorival nem mérhető ösz- sze a jelenlegi, valóban vilá­gok választják el a két kort. A körülményekben, munka- és életfeltételekben éppúgy, mint abban, hogy ma nincsen a megyében páncélkovács, de van elektronikus műszerész, eltűnt a gyertyamártó, ám van repülőgépszerelő ... Ügyelni kell — kellene — ar­ra, milyen kihaló szakmák fe­lett sóhajtozunk. Mert az nagy baj, ha kihaló szakma a cipész, holott van javítani való cipő — a megyében a cipé­szek száma egy évtized alatt harminc százalékkal csökkent —, de mihez kezdjenek a ko­vácsok munka híján, csoda-e, ha táboruk tíz év alatt a félé­re apadt a megyében?! Erőszakkal nem iehet mes­terségeket életben tartani, a mesterséget választó mindig jövőt választó, s aminek nin­csen jövője, azt miért is vá­lasztaná bárki?! A megyében, ahogyan nőtt a magánerős la­kásépítés, úgy gyarapodott a tetőfedők, a vízvezeték-szere­lők, az épületburkolók száma, holott korábban kövér köny- nyek hullottak már, eltűnnek ezek a mesterségek. Egy-egy szakma jövőjét nem az egyén határozza meg, sokkal inkább teszi ezt a társadalom, a ma­ga intézményei útján. Kissé nygrsen fogalmazva: nem só­hajból, hanem a mai helyzet­nek megfelelő atyamesterből kellene több, minél több he­lyen. Atyamesterekből, akik tudják mindazt, ami egy-egy szakma jelenét, holnapját be­folyásolja, s olyan atyameste­rek szintén kellenének, akik a szakmák egészéről tudják ezt. Mészáros Ottó M. O. O lvasóink már értesültek lapunk ha­sábjain arról, hogy az országgyű­lési képviselőjelölő gyűlések befejeződ­tek, a következő hetekben kerül sor a választói gyűlésekre, amelyeken ismét találkoznak az állampolgárok jelölt­jeikkel és meghallgatják azok prog­rambeszédeit. Kérdéseket tehetnek fel, hozzászólhatnak, javasolhatnak, s vég­legesen kialakíthatják véleményüket, kire, kikre adják voksukat június 8-án, a választás napján. Pihenni azonban nincs idő, hiszen a tanácstagok jelölő gyűlései még nem értek véget. Igaz, legtöbb helyen már jelölőlistára vették Pest megye lako­sai, kiket szeretnének a következő öt esztendőben megtisztelni bizalmukkal. A jelölő gyűléseknek több mint nyolc­van százalékát megtartották N már — 3500 jelölő gyűlésen emelkedtek ma­gasba a kezek, hogy nyílt szavazással jelezzék, kiket tartanak érdemesnek a közügyek intézésére. Május 8-ig, tehát a jövő hét közepéig program szerint be is fejeződik a politikai élet e nagy eseménysorozata. Milyen tapasztalatokat szűrhet le az eddigi jelölő gyűlések alapján a lakos­ság? Egyik beszédes szám, s erről dr. Arató Andrqs, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, a választásokat előkészítő operatív bizottság vezetője tájékoztatta lapunkat: a több ezer je­lölő gyűlés hat hely kivételével határo­Menet közben zatképes volt. Mindössze hat alka­lommal kellett rossz előkészítés, szerve­zési hiba vagy érdektelenség miatt is­mételni a jelölést, hogy eleget tegyenek a demokratikus formáknak. A demokrácia lehetőségét mindenütt kihasználták. Részben úgy, hogy 163 helyen kettőnél több jelöltet javasoltak és vettek fel a listára, 138 helyen volt hármas jelölés és hat jelölő gyűlésen négy tanácstagjelölt jutott fel a jelölő­listára. A demokratizmus azonban nemcsak abban tükröződik, hogy több jelölt közül választják ki a legjobba­kat, hanem abban is: mintegy hetven­ezer választópolgár jelent meg a gyű­léseken — Cegléd körzetében átlagban egy-egy gyűlésen negyven lakos is részt vett. A jelölő gyűlés résztvevői közül 5300-an mondottak különböző témában véleményt. Leginkább a helyi ügyek kerültek te­rítékre — út-, villany-, vízgondok kész­tették hozzászólásra a lakosokat. Hoz­zá kell azonban nyomban fűzni, hogy nem csupán panaszaikat foglalták össze, hanem a megoldás módjára ja­vaslatokat is tettek. Sok tanácstagje­lölt számára könnyítették meg a kez­deti munkát, mert szinte kész progra­mot fogalmaztak meg a gyűléseken. Különösen nagy volt a munkahelyi kollektívák aktivitása. Érdemes feljegyezni, amiről szintén dr. Arató András tett említést: 197 esetben került sor spontán jelölésre, és mindössze 23 javasolt nem kapta meg a szükséges szavazatot ahhoz, hogy je­lölőlistára kerüljön. A Hazafias Nép­front több ezer jelöltje közül mindössze ötvenen nem szerezték meg a választó- polgárok bizalmát — ez egy százalékát sem teszi ki a javasoltaknak. A z adatok birtokában, a személyes tapasztalatokat összegyűjtve meg­állapíthatjuk, hogy a tanácstagi jelölő gyűlések is jól sikerültek. Mind a gyű­lések előadói, mind a levezető elnökök megfeleltek tisztségüknek, s ami még ennél is jelentősebb, az állampolgárok jól éltek jogukkal és kötelességükkel, felelősségteljesen mérlegelték, kik al­kalmasak a népképviseletre. A gyűlé­sek kiegyensúlyozottsága, szélsőségtől mentes lebonyolítása, a közakarat ér­vényesülése már előrevetíti a következő hetek politikai hangulatát. Pest me­gye valamennyi lakosának, dolgozójá­nak hasznára válik, amilyen aktivitás­sal vette számba a feladatokat. Termé­szetesen azért, hogy majd a június 8-án a megválasztott tisztségviselők segítsé­gével az elhangzottak sorra megvaló­suljanak valamennyiünk közreműködé­sével. S. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents