Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-22 / 118. szám

1SS5. MÁJUS 22., SZu+iuA Négyéves munkáról MOB-ülés A Magyar Olimpiai Bizott­ság kedden délelőtt ülést tar­tott. A MOB áttekiptette négy­éves tevékenységét, és munka, ajánlásokat tett a rövidesen újjáalakuló bizottság számára. Megválasztotta az előkészítő munkabizottságokat, majd — mivel a tagok megbízatása le­járt — az alapszabály rendel­kezésének megfelelően, műkö­dését befejezettnek nyilvání­totta. A MOB újjáalakulásáig — a folyamatosság biztosítása ér­dekében, ugyancsak az alap­szabály rendelkezése szerint — az elnök és főtitkár, Buda Ist­ván és Schmitt Pal továbbra is ellátja tisztségét. Szerdai focinagrüzem Duna menti randevú Csonka hétközi forduló kö' vetkezik a labdarúgó Nß I ben, szerdán a 26. játéknapon ugyanis a madridi UEFA Ku pa-döntő miatt elmarad a Vi deoton—Csepel mérkőzés. így hét találkozót bonyolítanak ie, a műsorban három fővá­rosi és négy vidéki találkozó szerepel. Az élen álló Bp. Honvéd idő­legesei: akár 7 pontra is nö­velheti előnyét, ha legyőzi a Debrecent, miután a Videoton nem játszik. Az érdeklődés középpontjá­ban a kiesés elleni harc áll, tekintve, hogy szerdától az 1984/85. évi pontvadászatból már csak öt kör van hátra. \ Siófok vcxe( A labdarúgó NB II-ben 16 iordulón át állt az első helyen a Bp. Volán és 13 alkalommal a Vác, de a vasárnapi ered ményék új csapatot vittek az első helyre: a Siófok az 1984/85-ös idényben először lett listavezető. A helycserével ki­éleződött a helyzet az NB II- ben a feljutásért, a Siófok egy ponttal előzi a Bp. Volánt, és hárommal a Vác együttesét. Anió*(i»rt \T Úgy hírlik9 hogy. ,.. nem lesz idén autós gyorsasági hegyi verseny a Pilisben. A környezetvédők megvétózták. Pedig bizo­nyára sokan lettek volna kíváncsiak a száguldó gép­csodákra és a volánoknál versenyző pilótákra. S so­kan szerettek volna részt­vevőként elindulni a gyö­nyörű pályán, köztük kül­földi autósok, több ország küldöttei. Az is a hazai autósport híre — ha közvetve' is —, hogy Csehszlovákiában tár­ggyal Bernie Ecclestone, a Forma—1 vándorcirkuszá­nak mindenható főnöke, egy Brno melletti pályán renxlezendő. öc világbajnoki futam ügyében. Az angol úr nem titkolt szándéka, hogy bevezesse jól menő üzletét a szocialista orszá­gokba is. Próbálkozott már Lengyelországban, a Szov­jetunióban és hazánkban is. Nálunk a környezetvédők megvétózták a budapesti futamot. Ecclestone pedig Csehszlovákiában tárgyal, s úgy látszik, a Magyar Grand Prix csak álom marad. Tudjuk, fontos és jelen­tős dolog a környezetvéde­lem, ezen áll vany bukik, tudnak-e majd élni boly­gónkon utódaink. Hazánk­ban sem elhannaaolható, amit környezetünkért ten­ni kellene. Mindazonáltal nem hisszük, nem hihetjük, hogy ez a helyes útja a fővárosi és főváros környé­ki környezetvédelemnek. Hiszen az ország más tá­jain virágzik az autósport, és jól megfér a környezet- védelemmel. Hogy mennyi a teendő, azt a szakembe­rek bizonyára jobban tud­ják, ám elnézve a Vác kör­nyéki porosán halódó tájat, vagy az el nem bomló te­jes- és egyéb műanyag zacskók milliárdjait, az az ember véleménye, hogy ke­vesebbet ártott volna a Pi­lis faunájának az a kár, amit egy gyorsasági ver­seny pkozna, mint amek­korát a magyar autósport ügyének e két verseny megvétózása. Az autósversenyek a le­vegőbe kerülő kipufogógá­zok és a letaposott növé­nyek miatt károsak lehet­nek, rongálhatják a kör­nyezetet, mégis szüksége­sek, ezt nem egy külföldi, köztük szocialista ország­beli példa is bizonyíthatja. S úgy véljük, akkor bá­nunk tékozlóan értékeink­kel, ha elszálasztunk olyan lehetőségeket, amelyek után mások két kézzel kannak. Példának talán elég annyi, hogy New York városa évek óta áll sorban, hogy megrendezhessen egy For­ma—1 versenyt... Roóz Péter A magyarok esélyei Kezdenek a súlyemelők Szerdán délután a legköny- ryebbek vetélkedésével meg­kezdődik a 44. súlyemelő Európa-bajnokság a Hala Wi- dOwiskowo-Sportowában. Az előzetes nevezések sze­rint 23 ország 120 verseny­zője méri össze erejét. A leg­népesebb a 90 és 100 kiló­sok mezőnye lesz (17—17 résztvevő), az 52 kg-osoknál nyolcán, az ólomsúíyúaknál pedig mindössze heten lép­nek dobogóra. A versenyzők között, hét EB-címvédő talál­ható. Az öt nap során nagy csa­tákra van kilátás és a szak­emberek — az utóbbi évek tapasztalatai alapján —, is­mét szovjet—bolgár . párhar­cot várnak, amelybe csak itt-ott tud beleszólni más emelő is. A szovjet—bolgár kettős mellett a lengyel és az NDK- beii csapat tűnik még igen erősnek. E négy országon kí­vül még elsősorban a romá­nok, csehszlovákok és a ma­gyarok bízhatnak abban, hogy „elcsípnek” egy-egv do­bogós helyezést. Orvos And­rás vezető edző véleménye szerint Szanyi Andor min­denképp éremesélyes, de az ellenfelek ismeretében Mesz­szi István és Király László számára sem lehetetlen egy medál megszerzése. fJEFA-torna Csoport fi nálé Tegnap befejeződtek a cso­portküzdelmek a 16 éven aluli labdarúgók UEFA-tornáján. Az A-csoportban Keszthelyen játszották a Szovjetunió—Por­tugália (2-0), Zalaegerszegen a Magyarország—NSZK (0-1) találkozót. A csoport végeredménye: í. Szovjetunió, 2. NSZK, 3. Ma­gyarország, 4. Portugália. A szovjet együttes bejutott az elődöntőbe a másik három csoportgyőztes társaságában. A Kőolaj Kunhegyesen Kézilabda. Férfi NB n. Kunhegyes—D. Kőolaj 20-16 (11-6) D. Kőolaj: szabó I. János — Horváth, Németh, Komor, Koller, Eisrieh, Pergel. Csere: Hoffman, Szabó II. János, Gólya, Krichen- baum, Boda. A hazai csapat, a Kunhegyes 4-l-re, 8-6-ra, majd ll-6-ra veze­tett. Szünet után egész pályás em­berfogást alkalmazott a Kőolaj, s 12-10-re feljött. Ezután ismét elhú­zott a kunhegyesi gárda. Jó: Komor, Koller, jCrichenbaum. A szerdai 31. fordulóban a Siófok es a Bp. Volán hazai pályán játszik, a Vác pedig idegenben: Egyébként hét for­duló van még hátra, ebből a Siófok és a Bp. Volán négy­szer, a Vác pedig háromszor lesz pályaválasztó. A Siófok és a Bp. Volán egyaránt idegen­ben játszik a negyedik helyen álló Szolnokkal, s a záróför- dulóra marad egymás elleni küzdelmük, a. Siófok otthoná­ban, Duna mentiek találkoz­nak a Dunaújváros—Vác meccsen. A szerdai fordulóban az ott­hon játszó NB I-es jelöltek kö­zül a Siófoknak van könnyebb helyzete, mert a kiesés ellen, küzdő Bakony Vegyészt fo­gadja. ugyanakkor a Bp. Vo­lán vendége a Nyíregyháza lesz, amellyel az előző évek­ben az NB I-ben csatázott a közlekedési csapat. Mai műsor NB I: MTK-VM—Vasas, Pécs—Tatabánya, Eger—Ü, Dózsa, Bp. Honvéd—Debre­cen (17 órakor); Békéscsaba— SZEOL AK, Zalaegerszeg— Haladás, Ferencváros—Rába ETO (18). NB II: Dunaújváros—Váci Izzó (17). A területi bajnokságban ma vívják a tavaszi 13. fordulót. A Pest megyei csapatok mér­kőzései (17 órakor): Kossuth KFSE—Esztergom, Bem SE Ikarus, Szondi SE—Dömsöd, Oroszlány—Érd, Ráckevei Aranykalász—Építők, Göd— Pénzügyőr. A bajnokjelölt Építők leg utóbb Is Pest megyei csapat­tal találkozott, akkor 5-4-re nyert a KKFSE ellen a Nép ligetben. Nem.lesz könnyű fel adata a bennmaradásért küzdő, otthonában tavasszal veretlen Aranykalász vendégeként. Területi mérleg Még öt tavaszi akadály vár a mezőnyre. A Pest megyeiek közül az eddigi tavaszi tizen két találkozón a Dömsöd sze­repelt a legjobban: 18 pontot gyűjtött. Csupán egyszer ka, pott ki. Az Érd és a Ráckeve 11, a Kossuth KFSE 10, az eggyel kevesebb mérkőzést ját szott Göd 9, a Bem SE 5 pont- tál következik a sorban. Nem közömbös, hogy hazai pályán vagy idegenben játsza nak. A Kossuth KFSE jól be­osztotta, hat hazai szereplése mellé ugyanennyi vendégjáték társult. Az Érd és a Dömsöd egyaránt hétszer élvezte a pá lyaelőnyt, és ötször utazott. Fordított a helyzet a Bem SE és a Ráckeve együttesénél É két csapat hétszer vendé­geskedett. A Göd ijt hazai és hat idegenbeli meccset vívott R. L,. A második vonalban Kétpontos éllovas előny A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság 24. fordulójában a Pilis ismét pontot vesztett. A Her- nád a vereségével már nem szól­hat bele az elsőségbe, Üllőn fel­éledt a remény a bentmaradásra., A B-csoportban a feljutás kérdé­sé még nem dőlt el. A két esé­lyes pontosztozkodása a vörösvá­riak esélyét növelte. A Zsámbék kritikus helyzetbe került. Törökbálint—Péceí l-l (0-0) Pécel, 200 néző. V.: Oláh T. Törökbálint: Piskor —^ Zima, Sza­bó. Szentkúti, Bartkó, Juhász, He­gedűs, Ádám, Gonda, Pénzes. Pécel: Villányi — Smoílca, Ond- rik, .Lukács. Fazekas,. Berecz..,Far- „ kas, Keresztes, 1ST agy, Fazekas A., Tóth. A hazai gárdának égetően szük­sége volt a pontra, pontokra, es ezért mindent egy lapra tettek fel. Az első félidőben heves roha­mokat vezettek, de a vendégvede­lem biztosan rombolt. A szünet­ben, amikor az öltözőbe mentek, Hegedűs megsértette a játékveze­tőt. s ezért kiállították. Szünet után a hazai rohamok még hevesebbek lettek, de ered­ménytelenül. Váratlanul vezetést szerzett a vengédcsapat egy gyors ellentámadásból Bártkó révén. Idegesek lettek a péceli játékosok, és mivel Smolica is megsértette a bírót, ő is a kiállítás sorsára ju­tott. A hazai játékosok mindent egy lapra tettek fel, és öt perccel a mérkőzés lefújása előtt Fazekas egy kapu előtti kavarodásnál hálóba lőtte a labdát. A vendégek időhúzásra álltak át, és ezért í törökbálinti Zima (volt egy sár­gája) nem kerülhette el a kiál­lítást. Az eredmény igazságos. Jó: Szabó, Bartkó, Adám, ill, Villányi, Berecz, Fazekas. Ifi: 2-1 a hazai gárda javára. Eredmények. A-csoport: Monor —Györnrő 1-0 (ifi 1-2). Tápiószele —Pilis 1-1 (2-2), Üllő—Vácszent- üásÁfcr ‘3-2 (2-0) r'tfakucs^Kiskurr- lácház*-' 2-1 (4-2), Örkény—Nagy- káta 3-3, GEAC—Hemád 4-0, Ik- 1 ad—Bugyi SK 1-0 (2-2). Az élme­zőny: l. GEAC 39, 2. Pilis 37, 3 Hernád 34 ponttal. B-csoport: Dunavarsány—Fortu­na SC 4-1 (9-0). Szokolya—H. Esze Tamás SE 2-1, Veresegyház—Nagy­maros 2-0, Diósd—Pomáz 3-1 (6-2) Zsámbéki Med. Tsz—Pilisvörösvár 0-1 (2-2). Verőcemaros—Halászte­lek 2-2 (5-1). Az; élmezőny: i, Pilisvörösvár 34, 2.' Verőcemaros 32, 3. Halászte­lek 31 ponttal. Szacsky Zoltán Veretlen vendéglátók Madridi rekordbevétel A székesfehérvári labdarú­gócsapat kedden kora dél­után érkezett meg a madridi Barajas répülőtérre, s az út­levélvizsgálattól kilépő játé­kosokat, vezetőket azonnal ostrom aló vették a spanyol újságírók. Reménykedik a 0-3 tör­lesztésében ? — kérdezték Kovács Ferenc edzőtől, — Megmondom őszintén, ez a kérdés iilyen formában fel sem vetődött bennem — mondta a mester. — Jól kell játszanunk, s hogy ez bra­vúrra vagy tisztes búcsúra lesz elegendő, majd elválik! Az esélyek mindenesetre halványak, nemcsak a fehér­vári vereség miatt, de azért is, mert a Real hazai mérle­ge ebben a kupasorozatban előkelő: 4 győzelem. 1 dön­tetlen, 17-1-es gólkülönb­ség ... A szerda este 21 órakor a belga Ponnet játékvezetése mellett kezdődő UEFA Kupa visszavágóra már 90 ezer je­gyet adtak el, rekordbevétel előtt álJ a klub. A televíziós jogdíjakkaJ együtt 140 millió pesetára számítanak. Egy ülőhely 3200 pesetába kerül, a feketepiacon ennek négy­szeresét kínálják. A hazaiak összeállításában nincsenek kérdőjelek. A Szé­kesfehérvárott szerepelt ti­zenegy lép pályára: Miguel Angel — Chendo, Stielike, San Jósé, Camacho — Michel, Gallego. Sanchis — Butragueno, Santillana. Valdano. A Videoton összeállítása: Díszt! P. — Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth — Bar­csa, Wittmann, Vadász Palkovics, Szabó, Novath. Csongrádi és Majer játéka közvetlenül a kezdés előtt dől el. Gödöllőn Új klubeInök Matuz Sándor, *a Gödöllői SC gyep labda zóinak volt ve­zető edzője, a jövőben a GSC sportköri elnökeként te­vékenykedik. Helyét a felnőtt gyepliabdázóknál Prutek Jó­zsef tölti be. A 21. hét Totótippek 1. Braunschweig—Bremen 2 2. Bochum—VfB Stuíitg. x 2 3. Leverkusen—I. FC Köln x 4. Mönchengl.—Mannheim 1 5. Bürsaüt—Blau Weiss 90 1 x 6. Stufte. Kickers—Aachen x 2 7. Offenbach—St. Pauli 1 8. Cagliari—Bologna x 9. Catania—Triestina 2 10. Cesena—Bari x 2 11. Empoli—Perugia x 1 12. Genoa—Pisa 1 x 13. Padova—Sambénedettese x 1 Pótmérkőzések: 1, x; 1, x; l. A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóságtól kapott tájékoztatás szerint kifizették a 18. heti 13 találatos to­tószelvény nyereményét. A sze­rencsések, Gallai Sándor 30 éves és Grebenár László 19 éves szentgott­hárdi lakosok összesen 5 109 533 fo­rintot vettek fel. ★ A Budapesti Nemzetközi Vásár területén a május 22-től 30-ig totó- és lottószelvényt vásárlók között tombolát rendez az igazgatóján Nyereményként BÄV vásárlási utalványokat és Totó-Lottó-aján- déföcsomagokat sorsolnak ki na­ponta 17 órakor az Országos Taka­rékpénztár vásári pavilonjában­ALLAS Az Egri Borkombinát Budapesti Kereskedel­mi Kirendeltsége fel­vesz érettségizett fia­talokat adminisztra­tív munkakörbe, gép­írni tudók előnyben. Felvesz továbbá áru- kiadó raktárost és targoncavezetőt 40 órás munkahétre. Je­lentkezni lehet telefo­non: a 485-103-as és az 570-845-ös számon, személyesen, Bp. x, Maglódi u. 13—15. sz, alatt. KÖZLEMÉNY Kiállításra hívjuk a Commodore-géptulaj* donósokat! A Lánchíd pesti-, hídfőjénél: ki­kötött diszkóhajón tartja idei: bemutatóját és kiállítását a Commodore-cég és magyar- országi partnere, a NOVOTRADE Rt. a BNV ideje alatt május 22. és 30. között. Nyitva jár­tás: 10-től 19 óráig. A BNV 2-es kapujától Commodore feliratú külön autóbusz viszi síz érdeklődőkét a bemutató színhelyére! Kubikost és vízveze­ték-szerelőt felvétel re keres a gödöllői Városgazdálkodási Vállalat, Dózsa György út 69. 220 négyszögöles gyű mölcsös eladó, új kur- ház fölött. Érdeklőd­ni lehet: Vác, Bottyán u. 34., (esti órákban) Vácott, az Erdős Bér nát utca 11. III. 25, számú, ötvenkilenc négyzetméteres, gáz­fűtéses öröklakás, (hobbikamrával) el­adó. Érdeklődni na­ponta 16 órától: Vác. Mártírok útja 35. — (Bartos). 300-as szalagfűrész gép eladó. Vác, Pető­fi utca 14. . (Farkas) Bármikor. Háromszobás össz­komfortos családi ház eladó, kp. -}~ OTP-át- vállalással. Ceglédber- cél. Pozsonyi út 31. Háromszintes, össz­komfortos családi ház eladó. Ceglédbercel, Jókai u. 21. Eladó: 25 db 7-8 m-es tölgyfa gerenda. Ér­deklődni lehet: hét­főtől péntekig 8—14 óra között, a (26) 74- 517-es telefonon. Zárt kert eladó, Nagykőrös, Temető- hegyben. Érdeklődni: hétvégén, Zsemberi u. 96. Zetor K—25-ös trak­tor eladó, Cegléd, Rét utca 25. szám alatt. Kétszobás, kertes csa­ládi ház, . 400 ezer fo­rintért f H0 ezer Ft OT^-vel sürgősén el­adó. Pécel, üitelep 7/A. 2119. — Dezső László. Eladjuk felsőgödi, 28C n.-ölön levő. 70 rím­es, 2 éve felújított, cserépkályhás, 2 für­dőszobás családi há­zunkat. gyógyfürdő­höz közel, nagy gaz­dasági épületekkel. Érdeklődni tel.: 683 718, 17 óra után. Eladó a monori Cso­konai utca 23. számú ház. három szoba, konyha, lakható mel­léképülettel. két tég­lapincével, fúrott kút­tá!. 209 négyszögöles telekkel, folytatás­ban 924 négyszögöl földterülettel. Ugyan­itt eladó, szoba konyhabútor, beren­dezési tárgyak, egyéb felszerelések. Érdek­lődni a helyszínen lehet. Eladó: egyszobás, hallos, komfortos ház, (53 négyzetméter), hő­tárolós és cserépkálv- hával, bojlerekkel, 150-es telken. Ara: 850 ezer forint. Vá­mos", Felsőgöd, Ko­lozsvári utca 2. Vennék: 6045-ös, 58 li­es Zetort vagy MTZ 50-t Kemper fűkaszát. Hamstert. Árajánlatot kérek. Kovács Ferenc, Diósienő, Haladás ut­ca 8. Eladó: 130 cm magas csődör és vemhes kanca szamár kocsik­kal ; egy vemhes ma­gyartarka tehén. Ko­vács Ferenc, Oiósje- nő. Hatadás u. 8. Eladó: háromszobás, összkomfortos — alag­sorban műhely — ga- rázsos és egyéb helyi­ségekkel rendelkező családi ház Sződön, a Csörögi út 24. szám alatt. 400 négyszögöles területtel, a kertben fűthető üvegházzal. Érdeklődés: Ügyvédi Munkaközösség. Te­lefon: (27) 13-988. Vácott másfél szobás összkomfortos, negye­dik emeleti öröklakás eladó: 400 ezer Ft kp. plusz 250 ezer Ft OTP-átvállalással. Ér­deklődni lehet: a (27) 13-426-os telefonszá­mon festi órákban). Wartburg tourist, 3 éves, most vizsgázott, garázsban tartott, fe­hér színű gépkocsi sürgősen eladó. Irány­ár: 115 ezer forint. Kilométeróra állás: 23 ezer kilométer. Meg­tekinthető: naponta 15—16 óra között. Vác, Nyár utca 11, sz. Kecskegidák és anya kecskék eladók — Érdeklődni: Cegléd Puskin u. 52. Tel.: 11- 485. ____ Ab ony, Ceglédi út 73 számú ház, 800 négy­szögöles portával el­adó. Érdeklődni le­het: Abony, Ceglédi út 40. szám. Eladó 45 lóerős dízel­motor, üzemképes állapotban. Törtei., Fűzfa út 15. szám. Érdeklődni lehet este 17 óra után. Eladó egy UAZ mun kagép, dízelmotorral, vizsgázva. Cím: Szap­panos János, Tápió szőlős, Kossuth út 17. Érd központjában kétszobás, 59 négy­zetméteres, OTP-örök- lakás beköltözhető­en, készpénzért el­adó. Érdeklődni sze­mélyesen. a budakeszi Vadaspark étteremben vagy telefonon este 389-164. Nagykőrös, Béke u, 38. fszt. 1. sz. alatt 60 nm-es lakás, kerttel alápincézett garázs- zsal eladó. Völgy kerti dűlőben 800 négyszögöles szán tőterület eladó. Ér­deklődni : Monor, Ki­nizsi u. 95., egész nap. Monoron 300 négy­szögöles építési telek eladó a Jókai u. 60 sz. alatt. Érdeklődni lehet: Munkácsy u. 5. Monoron, a Mező géppel szemben levő utcájában eladó 198 négyszögöles építési telek, a rajta levő anyagokkal, sóder, homok, faanyag. Ér­deklődni: Vidovenec Milánná, Monor, Cso­konai u. 37. 600 négyszögöles épí­tési telek eladó. Káva, József' Attila u. 12. Eladó keveset hasz nált betonkeverő. - Göd-alsó, Tompa út 10. sz. Három szoba össz­komfortos családi .ház, hideg-meleg vízzel/ központi fűtéssel, 300 négyszögöles telekkel eladó. Cím: Monór. Kisfaludy u. 59. Ér­deklődni naponta 16 óra után. Eladó 250 négyszög- öles építési telek Gödöllő, Szabó Pál úton. Érdeklődni le­het: Török Sándor Gödöllő. Munkácsy út 21. sz. 1300-as Lada igényes­nek eladó. Cegléd Tavasz utca 4. szám alatt. Négykerék-megbaj- tású, szlovák T/4—K kerti traktor, 10-es ekével eladó. Cseri Balassagyarmat, U.1- kóvár 11. Két szoba, konyhás ingatlan, 1200 négy­szögöles telekkel el­adó. Érdeklődni le­het: Horváth miréné, Nyáregynáza. Diófa- sor u. 76. szám. Vác központjában kétszobás, fél házrész, pincével, fürdőszobá­val, 400 ezer forintért eladó. Érdeklődni: Ve­rőcemaros. Lugosi u 43. sz. Nagykőrös, Baro- Gábor u. 16. szám alatt combi Zsiguli olajos dízel, multikán gázváltó, UAZ terep­váltó eladó. Nyolchónapos vemhes magyar, vöröstarka üsző eladó. Szabó János, Vácszentlászló Petőfi utca 2. Fényszóró-beállító készüléket vennék. Sőregi Ferenc, Kar- fal, Felszabadulás út 18. sz. város szélén nagy tanya, 980 négyszög- öles, kertészkedésre alkalmas területtel, szőlővel eladó. Víz, villany van. Érdeklőd­ni: Nagykőrös, Hosz- szűhát dűlő 5 PS-es frsz Lada com­bi megkímélt álla­potban. friss vizsgá­val eladó. Monor. Adv Endr» u. 20. M 61-es, 650 köbcen­tis, oldalkocsis mo­torkerékpár, érvé­nyes műszakival, Moszkvics 403-as. üzemképes, lejárt mű­szakival eladó. Nagy­kőrös. Zrinffi u. 47. Eladók szekrények, hálószoba- és modern szobabútor Cegléden. Érdeklődni: Dávidné Nagykőrös. Szabadság tér 8. SKIF«*l tSn­fUtó eladó. Erdeklőd- (esti órákban): Vác, Bimbó utca L 300 négyszögöles ?árt kert a Hosszúhat. dű­lőben eladó. Fáház. kút van. Érdeklődni,: Nagykőrös. Kinizsi Sportkör - gondnoká­nál, Deák tér 2. __ Eladó 2 szoba össz­komfortos ház; Nagy­körös, Jókai u. 9.a. Töhötöm utcáról van a bejárat. Faházas nyaraló el­adó Tiszakécske, Po;\ty u. 11. sz. alatt: Érdeklődni hétvégé­ken a helyszínen, ill. Nagykőrös, Ceglédi út 20. II. era. 46. szám ál9t-t. \ ________ , ' t El adó oidaikocsis. 6.50 köbcentis Ural mo­torkerékpár, jó álla­potban, érvényes mű­szakival. Rá ez István. Nagykőrös III.. Fény u. 7.__________ PZ-s írsz. Dacia, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni le­het vasárnap kivételé­vel, Monor, Kinizsi u. 24. sz. Elköltözés miatt sür­gősen eladó, azonnal beköltözhető. Nagykő­rös V.. Akácfa u. 9. sz. alatti ház és 600 n.-öles zártkert. — Irányár: a ház 150 000 Ft. Érdeklődni: áZ Akácfa u. ,7. sz. . al att. Eladó ZL-es rendszá­mú 1300-as Lada és SKIF sátras utánfutó, cím: Tápiószeqsői Dózsa György u. 57. - Beköltözhető, kétla­kásos, külön bejára­tú családi ház eladó, 2 szoba, komfort -f kamra, pince, l szo­ba komfort -f .fészer. Gázbekötés folyamat­ban. Vecsés. Csillag u. 14. Érdeklődni; Attila u. 35. Keresek Budapest 60 km-es körzetében kétszobás parasz-Miá»- zat, lehetőleg nagy mellék-műhelyépület­tel, 2—300 ezerig. Víz, villany jó közlekedés szükséges. (Vályog, tanya kizárva). Tel.: (27) 41-849. 16-tól 19 óráig, jiz üzletvezető;: hér 'vagy ,.Rögtön készpénzzel fizetetté PmH 95 278” jeligére, a kiadóba. Telek eladó Kisoroszi köszségben. Érdek­lődni (bármikor): a Vác. 10-4I8-as tele­fonszámon._______ Fi at 500-as. használt atkatrész eladó. Gö* döllő. Sallai u. 2. Tápiószőlősön efacjó 550 négyszögöles hob­bitelek; A' telek vé­gén villanyvezeték. Bevezetés megoldha­tó. Érdeklődni lehet: Tápiószőlős, Felsza­badulás út 19., özv. Túri Károlynénál. Albertirsán, a ko­lozsvári út 52. számú ház, 617 nm-es telek­kel eladó, valamint/ 5 felé szedhető, 11 nm alapterületű téliesí­tett üzlethelyiség. Ér­deklődni: Tokai Lász­lónál. Albertirsa. Sza­badság tér 1. 152 négyszögöles éní- tési saroktelek eladó. Vácrátót, Ifjúság tere 1., (esti órákban). Kölcsönző nyílt Gö­döllőn. Bérelhetők i'otókészülékek, építő­ipari gépek, háztartá­si gépek. Cím: Sza-* badság u. 11—13. — (Rendőrkapitányság mellett). Azonnalra vállal víz-, fűtésszerelést kisipa­ros. anyaggal is. (Ro­mantik- és acéllemez- radiátor is.) Kor dics János, Érsek Vad kert. R's7 S3 Ú1 9 ^ ua^ak nedves épületek utólagos szi­getelése gyorsan, oj- esőn garanciávaL T^l.r 134-975 Bodor­kos Károly. Bp., Fa- Ka> u 8 iü27 Építkezik, felújít, fuvaroz. an v a ^beszerzési gondja van? Forduljon „MOZAIK** GMK-hoz, Gödöllő. Palota kert 6. Tel.: (28) 20-230, VKJekieiuR'tri Ny'ely- tanltás 90 forinttól, havonta ievele2es.se!, angolul. németül, franciául, oroszul, olaszul. spanyolul, telefonon (835-761), Doktor Farkas külföl­di diplomás szakta­nár Budapest. Tábor­nok huszonegy. U49.

Next

/
Thumbnails
Contents