Pest Megyei Hírlap, 1985. május (29. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
1985. MÁJUS 11.. SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 9 Györke Zoltán: Vádlón néz ránk Épült a ház dús veríték-habarccsal s éveket doni. porba egy indulat már akkor tudtuk homok az alapja álszent csőcselék vigyorog s mulat vak ablakszemmel állunk a (al alatt a gerenda vasszegei voltunk ernyed a kötés kapocskez-ölelés Flamm János: eldöntötted egyedül a sorsunk mutogathatunk most egymásra gyáván az én-böl s te-böl úgyse lesz már mi kibicek tanulnak a balgák kárán Mondhatjuk már a vérző sebre nem fáj hazudhatunk is egymásnak dacból de vádlón néz ránk egy ártatlan szempár Egy remek ötlet délutánja FELTBEVERTKI visszafordult a lépcsőházban es hazament. Magához vett egy megbontott csomag Albert kekszet és félmarék Negró cukorkát, majd ismét eltávozott. Sorsdöntő délutánnak nézett elébe. A Szakbizottsági Tárgyalás 14 órakor kezdődik a Cipőügyi Vállalat II. emeletének 227-es szobájában. Feltbevertki tíz perccel kettő előtt bekopogott a 227-es ajtaján, de hogy nem talált ott senkit, a 226- osba is benyitott. Az is üres volt. A folyosó végén, a mellékhelyiségben elvégezte kisdolgát és leöblítette kezét. Egy fiatal lány lépett ki ekkor a női W. C,-ből és rámosoly- gott. — Ugye a feltaláló elvtárs tetszik lenni. Julika vagyok — nyújtotta nedves kis kezét. — Sajnos, nem működik — mutatott a kéz- szárítóra. A 227-esbe már együtt mentek be. Nem sokkal ezután kivágódott az ajtó. Középkorú hölgy érkezett, nyakán az izgalom kis, piros foltjai virágoztak. Bemutatkozott, valami VendlJnák vagy Ventlicsákné, de Feltbevertkinek nem volt ideje visz- szakérdezni nevét, mert a hölgy izgatott hangon közölte: tilosban parkol vagy három utcával arrébb, s onnan rohant idáig, hogy el ne késsen, különben is csak beugrott Marika helyett,' aki nem ér rá. — Mondja — fordult Feltbevert- kihez —, maga tud valamit erről az együttnövőről? Feltbevertkit szíven ütötte a kérdés. Táskájában a megbontott csomag keksz és a félmarék Negró mellett ott lapult ugrásra készen az Együttnövő terveinek vázlata. Ketté óra tizenháromkor újabb vendég érkezett. Feltbevertki ezúttal jobban figyelt. Szmircsiikné nem voit izgatott, csak ideges, ötéves ikreinek ma az óvodában ment a hasa, tulajdonképpen lemondta volna a részvételt, de a vállalat telefonja állandóan félrekapcsolt, eljött tehát, de kétségek között. Kettő húszkor Julika feltette a kávét. Vártak. Arra a Tronkainéra, aki a szekrényébe zárba az Együttnövő dokumentációját és az egyetlen prototípust. A hölgy — Vendlinák vagy Ventlicsákné — az óráját nézte, az ikrek anyja a telefont, Julika az ajtót. Feltbevertkinek megkordult a gyomra. Hiába, nagy nap ez a mai. A következő perc meghozta az eredményt. Hangos szörcsögéssel megindult a kávé, csörgött a telefon és nyílt az ajtó. Megérkezett Tronkainé. Karján felhasadt köny- nyű, virágmintás ruhája, könyökén hatalmas ragtapaszt. Feíbukott a Vállalat kapujában egy babakocsiban, elsősegélyben részesítették, de már semmi baj. Feltbevertki emlékezett egy kis lurkóra, ott ült nagyapja ölében a portásfülkében és önfeledten játszadozott a telefonközpont kapcsolóival. A kávé kifolyt, mint mindannyian hallhatták az ikreknek elállt a hasmenése és Tronkainé megtalálta a szekrénykulcsot. Meg voltak mentve. Feltbevertki a táskájába nyúlt és szájába csúsztatott egy félbetört Albert kekszet és egy Negrót. Elérkezett a pillanat. Tronkainé a szekrényhez lépett és elővette az újságpapírba göngyölt kis csomagot. Eltépte a cukorspárgát. — íme Feltbevertki elvtárs találmánya, az Együttnövő Gyermekcipő!... A szó az öné! Feltbevertki lázasan szopogatta a cukorkát, de így is száraz maradt a torka. A győzelem perceit nehezen tudta elviselni. Erőt vett magán. — Elvtársnők! Én... igazan nagyon boldog vagyok ... hogy any- nyi év után ... Igen, ez a cipő együttnövő. Még öt évvel ezelőtt, amikor kislányom 11 hónapos korában járni tanult, akkor készítette egy kisiparos az én terveim szerint. Nos, örömmel jelenthetem beváltak elképzeléseim. Kislányom azóta hordja az itt látható cipőt, és az évek folyamán ez a cipő együtt nőtt lábával... Itt elakadt a hangja, a cukor csaknem egészben lecsúszott a torkán. VENDLINÁK vagy Ventlicsákné izgatottan az órájára nézett. Nyakán a piros foltok elérték egymást, s most úgy tűnt, mintha egy kacér, kis piros sálat viselne. Feicslppen- tette az egyik cipőt, néhány másodpercig vizsgálgatta, aztán gyorsan letette és finoman összeütötte ujjait. — Rövidre fogom mondanivalómat. Tilosban parkolok. Mint az Ifjúságnövekedési Kutató Intézet — közismerten INKI —, képviselője társadalomszociológiai aspektusból ítéltem meg az egyébként figyelemre méltó ötletet. Kérdésem: végzett az elvtárs köz vélemény kutatást arról, hány család igényelné adott esetben az Együttnövő Gyermekcipőt? — Az órájára pillantott és folytatta — Pro secondó: szívesen hallanék arról is, bár ez nem az én reszortom, vajon a fazon, az optimális? Mert ez sem lehet közömbös! Mindössze ennyi. , Feltbevertki lenyelt egy kekszdarabot és szót kért. de Tronkainé az ikrek anyjára mutatott. — Szmircslné vagyok egészség- nevelő és ... mint egy anya. En is jónak tartom az ötletet, ha nem is íorradalrrtasítja ügyünket, MINDNYÁJUNK KÖZÖS ÜGYÉT? AZ EGÉSZSEGNEVELÉST! Mert ugye ma már köztudott, mi mindent tehetünk a bokasüllyedés megelőzésére vagy leküzdése érdekében. Csak például: meztelen labbal járás kavicsokon, otthon apró tárgyak felszedegetése lábujjakkal stb., síb. No, és persze a megfelelő cipő. Nos ez lenne az, kérdem? Néhány napra megkaptam ezt a cipőit, Tudják mit mondtak a lányaim? Már elnézést a szavakért, de lányaim szerint ez a cipő CSŰNYA. Igen, csúnya... Nem hordanának ilyet, nincs rajta csat! Feltbevertki gyomra egyfolytában korgott. Szót kért. Vendlinák vagy Ventiicsákné a karóráját ütögette feltűnően, de Tronkainé jelentőség- teljesen állj't intett. Fiókjából nej- lonta&akot vett elő és úgy nyújtotta magasba a cipó fölé, hogy nem lehetett kétséges, perdöntő érvek következnek. Felhasadt ruhája zászlóként lobogott karja körül, könyökén átvérzett a ragtapasz. — Egy kis türelmet Felbevertki elvtárs 1 Ha tudott várni öt évig ... Igen — fordult Vendinák vagy Ventlicsákné felé —, rövid leszek. Tehát. Az elmúlt egy hónapban munkatársaink kétszer is elvitték a cipőt a kerületi általános iskolába, mert szerettük volna a gyakorlat talaján kialakítani véleményünket. Nem élek a számok bűvöletében — és megveregette a nejlontasakot —, de tudniuk kell, hogy 250 elsőosiz- tályos gyermek próbálta fel a cipőt, s az ismételt vizsgálat során 225-en azt állították, hogy az eltelt három hét alatt a cipő egy jottányit sem nőtt! 17 gyermek hiányzott a kontrollvizsgálation és mindössze 4 gyermeket találtunk — ez a vizsgált populáció alig 1,6 százaléka — aki igazolta Feltbevertki elvtárs ... feltevését. Nem szeretnék senkit se befolyásolni, de mi utánanéztünk ennek a 4 tanulónak. Nos, a tanulmányi eredményük az nem rossz. De a magatartásuk 1 Az kérem elviselhetetlen ... Kimondottan pszichológiai kezelésre szorulnak. Igen, elvtársnő tudom, már be is fejeztem. Vendlinák vagy Ventlicsákné, akinek már az arca is olyan volt, mint egy óriási pipacs, felállt, órájára mutatott, aztán szájára tette kezét, majd sajnálkozva széttárta karját. Búcsúzott. Feltbevertki a harmadik Negró cukorka papírját is széttépte és tekintélyes morzsahalom gyűlt össze előtte az asztalon, de zakójára, nadrágjára is jutott bőven. Julika, a jegyzőkönyv vezetője ujjait tornáztatta, Tronkainé pedig behunyta szemét és a mennyezetnek feszítette állát. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Tronkainé vette fel, Szmir- csikné felé nyújtotta. Az ikrek anyja átnyúlt Feltbevertki előtt és kiragadta a kagylót Tronkainé kezéből. — Mii?! — üvöltött fel. — Hogy megint?! Mind a kettőnek?! Hogyne, rohanok! — azzal felugrott, felkapta táskáját és kiszáguldott a 227-es bői. A Szakbizottsági Tárgyalás a végét járta. Tronkainé a könyökét tapogatta és pállnkásüveget, kispoha- rakat vett elő. Felbevertkihez fordult, aki már az asztalról csipegette a morzsákat, akár egy szelídített veréb. — Feltbevertki elvtárs nem inna valamit? Olyan sápadt-nak tűnik... Az ötlete, igazán az ötlet az remek, egyenesen remek. Feltbevertki a gyomrát nyomogatta. Kissé eltorzult az arca is. — Köszönöm — hárította el az italt —, ha lehetne, inkább hazavinném a cipőt... kislányom már nagyon hiányolja. És még lenne egy kérésem. TRONKAINÉ jóságos, csaknem anyai mozdulattal végigsimított Feltbevertki vállán, hajtókáján, s lesöpörte azokat a morzsákat, amelyeket Feltbevertki nem láthatott, majd üres poharára mutatott. Julika ismét töltött, Tronkainé ivott és csettintett szájával, láthatóan nem jutott azonnal levegőhöz. Fátyolos szemmel nézett Feltbevertkire. — Csak tessék ... . khm ... ha bármiben is... khm... Feltbevertki már visszacsomagolta az újságpapírba a cipőket. Topogott. Jobb kezével a hasát masszírozta az epe tájékán, — Ha ... megkaphatnám annak a 4 tanulónak a nevét és lakcímét, akikről Tronkainé elv-társnő említést tett. — A szája megrándult, mintha mosolygott volna és lehajolt, hogy megkeresse az asztal alatt a cukorspárga darabjait. Tóth-Mát hé Miklós: Karriei r (''sutorjai tizenöt évig volt szl- nész vidékén, aztán felkerült Pestre az anyósa zöldség- és gyümölcskereskedésébe, eladónak. Almában ugyan nem egészen így képzelte el a pesti szerződését, de hát álmában továbbra is azt képzelhetett el, amit csak akart, — Ne búsulj, fiam — mondta neki az anyósa, aki bölcs volt, mint minden anyós —, jobb ez igy, majd meglátod. Mert színészre nem tudni, meddig lesz szükség, de hagymára, káposztára mindig. A krumpliról nem is beszélve. Csutorjait ez nem vigasztalta meg túlságosan, és abba is nehezen törődött bele, hogy próbák helyett a bököm nagy zsákokkal kellett birkóznia. Igaz, bölcs anyósa szerint az is férfit próbáló tevékenység. — Eltelik egy kis idő, és meg se kottyan neked — mondta. Eltelt a kis idő, meg a nagyobb idő is, de azért még mindig „megkottyant” Csutorjainak, hanem a lelke már kezdett hozzákérgesed- ni az egészhez. Es csak valami fájdalmas nosztalgiával gondolt színészmúltjára, ahol különben nem sok babér termett neki. Különösen a filmnél nem. Egyszer hívták ki a filmgyárba egy nyúlfarknyi szerephez, akkor is tévedésből. Amikor Pocetnyik Pál, a kamcsatkai filmfesztiválon ezüst róka dijat nyert filmrendező meglátta, élénken tiltakozott. — Nem, kérem, nem ilyenre gondoltam. Sokkal rusztikusabb, göcsörtösebb fejre van szükségem erre a szerepre, erős, kemény kontúrokkal. Ne haragudjon, barátom, de az ön feje túlságosan lágy, a vonásai elmosódottak, akár egy vízfestmény. Mint egy őszi táj. Majd, talán, valami Krúdy-filmhez ... Ez volt az az élmény, ami a filmgyárhoz kötötte Csutorjait, és az a két pár virsli, amit bánatában evett meg a büfében. Ennek is sók éve már', dé azért csak megdobbant a szíve, amikor egy napon Pocetnyik Pál lépett be a zöldségesboltba. Lombja vesztett fejjel, kissé elhízva, de azért a régi zsenire emlékeztető mozdulatokkal válogatott a padlizsánok között. „Vajon megismer-e?” — gondolta Csutorjai, bár ennek valószínűségében maga is kételkedett. Mindenesetre katonásan begombolta köpenye felső gombját, és kicsit kihúzta magát, mint közlegény a feljebbvalója előtt. Pocetnyik hosszan matatott a padlizsános ládában, majd kiemelt három szépen fejlett példányt, és vitte a mérleghez. Amíg vitte, szórakozottan rápillantott a pult mögött feszesen ácsorgó Csu- torjaira, aztán ránézett még egyszer, most már kicsit koncentráltabban, miközben a mérlegre rakosgatta a padlizsánokat. — Igenis — mondta rekedten Csutorjai a mérleghez ugorva —, egy kiló tíz... Tessék ellenőrizni ... — Jó, jó ... — szólalt meg Pocetnyik, továbbra is mereven figyelve Csutorjait —, elhiszem, nem érdekes... Hanem, barátom, meglenne nekem valamit... — Hogyne, nagyon szívesen... — Akkor mondja utánam ... Várjon csak, igen, ezt a szöveget ... Nem minden fajta szarka farka tarka-barka, csak a tarka fajta szarka farka tarka-barka ... Megismételjem? — Nem szükséges ... — mondta Csutorjai, és eleget tett a nagy filmrendező kérésének. — Remek — mondta Pocetnyik —, most ugyanezt suttogva, aztán teljes hangerőből... Csutorjai elmondta suttogva, aztán ordítva, hogy az egyik padlizsán legurult a mérlegről. — Nagyszerű! — tapsolt Pocetnyik. — És most, uram, tegye a golyóstollát a jobb füle mögül a bal füle mögé, és sétáljon a pult mögött gondterhelten. Kezdhetjük? — Igen ... — mondta Csutorjai, és sétált a pult mögött gondterhelten. Egy öregasszony jött be vásárolni, de Pocetnyik elmagyarázta neki, hogy próba van, jöjjön később. Az öregasszony sértődötten távozott, és attól kezdve inkább a piacra járt ki. — Ez az — mondta Pocetnyik megelégelve Csutorjai jövés-menését —. most még arra kérem, álljon a mázsára. Lemérjük, hány kiló. Csutorjai a mázsára állt, Pocetnyik lemérte, és elégedetten nyugtázta, hogy kilencven kiló. — Köszönöm uram — mondta aztán —-, és egyben elnézését kérem, hogy fárasztottam. Filmrendező vagyok, és a legújabb filmemhez keresek főszereplőt, de kizárólag civilt. Talpig civilt, a civilnél is civilebbet. Magának olyan rusztikus, göcsörtös feje van, erős, kemény kontúrokkal, a beszéde pallérozatlan, a súlya is megfelelő. Itt a névjegyem, Holnap tizenegyre várom a filmgyárban, próbafelvételre. Nagyon kérem, jöjjön ki. I\i em kellett nagyon kérni Csu■ torjait, hogy másnap kimenjen. Megcsinálta a próbafelvételt, és néhány nap múlva közölték vele, hogy megkapta a szerepet. — Nagyon jó, amit csinált — dicsérte Pocetnyik —, az a natúr természetesség, ezek a szögletes mozdulatok, az egésznek életszaga van. Látja, ezért szeretek én civilekkel dolgozni a filmjeimben. Csutorjai lapított. Istenem, csak nehogy valaki lebuktassa legalább a felvételek megkezdéséig. Dinamika Üstökös ' -t-i ;<- v * Urbán György képei
