Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
I % Kuvakban is van törzsközönségünk A szellemi és közélet mindenese Népünk, életünk a zene tükrében Egy Athén melletti kis halászfaluban éltem át első ízben, hogy milyen nagy dolog magyarnak lenni — főleg, ha kultúránk követei jól képviselnek bennünket. Az aprócska családi penzióban vacsora közben figyelmeztettek, hogy nézzem meg velük este a televíziót, mert színházi közvetítés lesz és magyarok lépnek föl. A Győri Balett kitűnő előadását láttam. Mellettem görögök, angolok, németek, franciák üljek. Jóleső érzéssel hallgattam már közben is az elismerő megjegyzéseket, ám a végén — mi tagadás — meghatódtam. A nemzetközi közönség valamennyi tagja odajött gratulálni, s úgy szorongatták a kezemet, mintha jómagam is a szereplők között lettem volna. S attól kezdve nem volt olyan nap, hogy valaki ne érdeklődött volna Magyarország látnivalóiról, művészetéről, történelméről, nevezetességeiről. Akkor értettem meg igazán, mit jelenthet egy ország életében, a róla kialakuló kép formálódásában a művészek külföldi szereplése. A magyar egzotikum ,Az utóbbi években a szőkébb pátriánkban jól ismert é3 nagyon kedvelt. Vujicsics együttes is számos meghívást kap határainkon túlra. Nemrégen tértek ha2a Kuvaitból, ahol öthónapos vendégszereplésen voltak. Ezt követően jártak Belgiumban, Svájcban, NSZK-ban és Ausztriában, s mire ez az írás megjelenik, már Ausztráliában vannak, ahol másfél hónapot töltenek el. — Kuvait... Annyira más világ, mint a miénk. Érdekli egyáltalán az arabokat az európai zene? •i- Ha idegenben lépünk föl. akkor egyszerre képviseljük magyarságunkat és a délszláv nemzetiséget. Kuvaitban az jelentett számunkra nagy előnyt, hogy a délszláv zene makedón része rokon az arab zenevilággal. A ritmikus szerb muzsikát ugyancsak szívesen hallgatták. Nagy sikerünk volt vele — mondja Eredics Gábor, az együttes vezetője. — Magyar létünk pedig a külön vonzerő, hiszen számukra mi jelentj.ük az egzotikumot — teszi hozzá mosolyogva. — Egyébként immár másodszor jártunk ebben az arab országban. Ügy fogadtak bennünket, mintha el sem mentünk volna tőlük. Egy év elteltével is visz- szatért a törzsközönségünk, voltak már ott barátaink, ismerőseink. Ismertük a kedvenc dalaikat, hangszereiket, s a sikert az emberi kapcsolatokon tudtuk igazán mérni. — Most hosszabb turnén lesznek Ausztráliában. Mit jelent ez a Vujicsics együttes számára? — Rajtunk kívül egyedül csak a Muzsikás együttes járt ezen a távoli földrészen. Már önmagában az is érdekes és újszerű, hogy egy bérletes koncertsorozat részeként szerepel a mi műsorunk. Föllépünk Sidneyben a fesztlválprogra- mokon; azután Melbourne-ben és más városokban, egészen föl, északig, a trópusok környékén. Emberi felelősség is — A külföldi utak a művészeknek mindig missziót is jelentenek, hiszen sok múlik azon, mekkora sikert aratnak. Rajtuk keresztül ítélik meg népünket,, hazánkat, kultúránkat. . .. ,jS( ... , .• — Valóban. Az együttes elismerése nem pusztán zenei siker, hiszen a dalok segítségével föl tudjuk kelteni az érdeklődést az ország iránt. S ezért minden -egyes produkció nemcsak művészi, hanem emberi felelősség is. Ami a zenei oldalt illeti: a délszláv muzsika, mit mi játszunk, nem jugoszláviai folklór, hiszen magán viseli a magyar népzenével való folyamatos érintkezés jegyeit. Tipikusan magyarországi délszláv zene tehát, s ezért a magyar kultúra szerves része. Mi .külföldön elsősorban magyarok vagyunk, ol/an magyarok, akik délszláv nemzetiségűek. Ez egyébként roppant izgalmas kérdés a határainkon túli országokban is. Számos beszélgetést kezdeményeztek szerepléseink során a vendéglátók ebben a témában. Dél-Fran- ciaországban például az occi- tán kisebbség tagjai érdeklődtek! tőlünk arról, hogyan ápolják nálunk a nemzetiségi kultúrát, s nem kis elismeréssel nyugtázták, amit erről elmondtunk; igazunkat jelenlétünkkel is bizonyítani tudtuk. Mindaz, amiről beszéltem,- hangsúlyosan támasztja alá, hogy számunkra minden koncertünknek rendkívüli a jelentősége. Valamennyi este úgy állunk kj a színpadra, hogy az a szereplés sorsdöntő. Ezért ügyelünk kiemelten a szervezési kérdésekre, valamennyi hangszer kitűnő állapotára. — Milyen terveik vannak a hazatérésük utáni időszakra? Meglepetés a közönségnek — Szeretnénk egy kis időt a családdal tölteni. Közben fölkészülünk néhány lemez- és rádiófelvételre és hazai koncertre. Az új lemezünket hasonló elvek szerint állítjuk össze, mint az előzőt, s egy-két meglepetéssel is szolgálunk majd a közönségnek1. Népzenei gyűjtőmunkánkat intenzívebben szeretnénk folytatni, mint eddig. Minden vágyunk, hogy a meglevő anyagból egy minden igényt kielégítő archívumot állíthassunk össze. Körmendi Zsuzsa Eddig kevés dolgom volt pénzzel Ösztönző díj az ösztöndíj? A Művelődési Minisztérium rendeletére nemrégiben átlagosan ötven százalékkal emelkedett a szakmunkástanulók ösztöndíja. Az új rendszer jobb tanulmányi eredményekre, munkára, szorgalomra ösztönöz, az elosztásnál pedig messzemenően érvényesíti az iskolai demokratizmust. A pedagógusok, az érintett vállalatok és az ifjúság érdekképviseleti szerveinek illetékesei minden intézményben személyre szólóan állapították meg az ösztöndíj mértékét. Az érdi 220. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben jártunk utána az eddigi tapasztalatoknak. Nem csökkenhet A diákok ujjongva fogadták7 az ösztöndíjak emelésének hírét, de csak azt hallották meg belőle, amit fontosnak tartottak: az ötven százalékot. Hogy ez az átlagra vonatkozik, azt már kevesebben tudták. A legtöbb iskolában a félreértések eloszlatásával, a rendelet valós értelmezésével kellett kezdeni a munkát. Hallgassuk Sárosi Rezső igazgatót: * — A rendelet világosan fogalmaz, csak a felületes olvasó értheti félre. A párt, a KISZ, a szakszervezet, a vállalatok képviselőivel tartott első egyeztetés után világossá vált az elosztási elv. Csak a gyenge tanulóknak okozott csalódást, hogy az emelés nem érint mindenkit egyformán. Elsősorban a közepes, vagy annál jobb teljesítményt nyújtó fiatalok honorálására kell felhasználni. A rendelet ugyanakkor azt is előírja, hogy az első megállapításnál senki sem kaphát kevesebbet, mint korábban, ám később ez a megkötés is megszűnik. — Azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy a bukott tanulóknak végre nem jár ösztöndíj — folytatja az igazgató. — Annál is inkább, mert az elégtelenek mögött általában a nemtörődömség, a lustaság áll. Megszűnt az a furcsa és méltán kifogásolt helyzet, hogy az első kategóriás, azaz hiányszakmát tanuló bukott diák annyit, vagy többet kap, mint az alsóbb kategóriákban elégségesen szereplő társa. Most is vannak átfedések, amelyek azonban abból adódnak, hogy nem csak a tanulmányi eredményt vesszük figyelembe, hanem a szorgalmat. a közösségi munkát is. Ezért az aktív közepes egy szintre kerülhet a passzív jó- tanulóvaL Ismerik egymást Általános tapasztalat, hogy az ösztöndíjak megállapításakor különböző értékítéletek találkoznak. Az osztályzatok adottak, azokról nem lehet vita, de az aktivitás, a tanórákon kívüli tevékenység megítélése nem mindig azonos. Esetenként máshogy láthatja a pedagógus, a munkáltató, és megint másként a diákok. — Nálunk ez nem okozott gondot — mondja Kurinyec Imréné igazgatóhelyettes. — A gyerekek jól ismerik a társaikat és sokszor minket is meglepett, hogy milyen kritikusan, reálisan ítélik meg egymást. Egyértelmű volt, hogy az érdemli a legtöbbet, aki a tanulásban, a munkában és a KlSZ-nen is megállja a helyét. Nehezebb dolgunk akadt, amikor két hasonló teljesítményt kellett elbírálni. Az árnyalatokat lehetetlen érvényesíteni az ösztöndíjban, ezért elvetettük a minden áron való differenciálást. És mit szólnak mindehhez az érintettek, a diákok? Bognár Zsuzsa KISZ-titkár: *— Ügy látom, hogy alábbhagyott a kezdeti lelkesedés, senki sem töri magát azért, hogy száz vagy kétszáz forinttal többet kaphasson. Természetesen a jó tanulók örülnek az új rendszernek, viszont a bukottakat — legalábbis látszólag — nem izgatja, hogy rosszabbul járnak. Nekem most ötszáz forintom van havonta. A tanulmányi átlagom három egész hat tized, ezért négyszáz forintot kapok, a másik százzal pedig a mozgalmi munkámat ismerik el. Ugyanezért a teljesítményért korábban háromszáztíz forint járt. — Nekem is három egész hat tized az átlagom, ami négyszáz forintot ér — mondja Árián Dean másodéves Amitől a kevés is lehet sok — A régi papunkkal csak úgy hívtuk egymást; kolléga úr — mondja nevetve Baross Péter —, mert hol ő temetett, hol én, vagy egyszerre mindketten. Mert Baross Péter nemcsak pedagógus a csobánkai iskolában, nemcsak tanácstag és a helyi népfrontbizottság elnöke, de amolyan mindenese is a falu szellemi és közéletének. Ö vezeti az iskolai és a községi könyvtárat, pótolja a nem létező művelődési ház nem létező népművelőjét. Sommás ítélet A hegyek koszorúzta völgyben megbúvó Csobánka festői szépségű kis falu. Lassan már több lesz itt a hétvégi nyaraló, mint a családi ház. A település lélekszáma a kétezret sem éri el. A községben még egy klubkönyvtár kategóriába sorolható művelődési intézmény sincs. A megyei tanács szakfelügyeleti vizsgálata sommásan fogalmaz: „A község nagyságrendjét figyelembe véve a tevékenység annyira minimális, hogy nem értékelhetjük megfelelőnek, illetve elfogadhatónak. A körzetben Csobánkánál lényegesen kisebb községekben is ettől mennyiségben és minőségben is tartalmasabb munka folyik”. — Ebben a faluban szinte semmilyen munkalehetőség nincsen — mondja Baross Péter —, az emberek 95 százaléka eljár dolgozni. Meglehetősen nagyok a szociális ellentétek is. S ha nem is beszélhetünk már éles ellentmondásokról, még is csak három nemzetiség — németek, szer- bek, szlovákok — él itt a magyarokkal együtt, s egy népcsoport tagjai, a cigányok. S természetesen - Csobánka sem kivétel: a háztáji, a mellékkereset leköti az embereket, még azokat is elvonja a művelődéstől, akik egyébként érdeklődnének bizonyos programok iránt. Ezek a tényezők nehezítik annak a dolgát, aki a közművelődés ügyét kívánja előmozdítani. Nem azt jelenti ez, hogy beletörődünk az érdektelenségbe, de erőnkön és lehetőségeinken felüli dolgokat nem vállalunk. A község vezetőivel egyetértésben a gyerekekre, a fiatal autószerelő. — Az osztályból ketten kapunk ennyit, a többiek ösztöndíja kevesebb. A tanárainknak, a társainknak az volt a véleményük, hogy megérdemeljük. — Eddig nem volt dolgom pénzzel — mondja Krisztics Csaba elsős csőszerelő. — Az általános iskolában nem éreztem ennyire, hogy magamnak tanulok. Igaz, most sem az ösztöndíj az elsődleges, hanem az, hogy el akarom érni a céljaimat. A három egész nyolc tizedes átlagomat négyszázötven forinttal honorálták. Én nem kapok otthonról zsebpénzt, ebből kell gazdálkodnom. Bérletet, ebédjegyet, tanszereket veszek, a maradékot pedig ifjúsági takarékbetétkönyvbe teszem. Az iskola befejezése után lesz mihez nyúlnom. Mellékes, mellékes Ideje volt korszerűsíteni az ösztöndíjrendszert, inert a korábbi rendelet 1969-ben kelt, az akkori viszonyokat tükrözte. Sokak szerint már évekkel ezelőtt, de legalábbis a mosta- 'ni tanév elején be kellett volna vezetni. Mások azt róják fel hibájául, hogy nagyobb összegre volna szükség az ösztönzéshez, a differenciáláshoz. Főleg azért, mert például egy kőműves« szobafestő, vagy autószerelő tanuló már az iskola ideje alatt is mellékkeresethez juthat. Van ebben igazság, de ilyen szempontok neon érvényesülhetnek. Az új ösztöndíjrendszer mindössze két hónapos, nem lehet még felelős véleményt alkotni róla. Anpyi bizonyos, hogy jobb, rugalmasabb életszerűbb, mint a régi volt. Kövess László korosztályokra irányítjuk a figyelmet, bennük szeretnénk megalapozni a művelődés iránti igényt, a fogékonyságot. Két számítógép Igaz lenne tehát a szakfelügyeleti vizsgálat megállapítása? Mert mire is futja a tiszteletdíjas közművelődési ügyvezető (ez a hivatalos és nagyon méltatlan elnevezése) erejéből? Társadalmi és családi rendezvényeket szerveznek, megemlékeznek a nemzeti és nemzetközi' ünnepekről. Esetenként TIT-előadót hívnak, író—olvasó találkozóra invitálják az embereket. A gyerekek lehetőségei ennél lényegesen bővebbek. Az iskola úttörőélete tartalmas, a 250 tanuló tizenegy szakkörben találhat kedvére való elfoglaltságot a bábozástól kezdve az irodalmi színpadon át a számítógéppel váló ismerkedésig. Az iskolának két komputere van, s olyan szakembere is. aki a használatát oktatni tudja. Hamarosan megérkezik a videoberendezés is. Kétségtelen, hogy mindez nem sok, ha a közművelődés elvi normáit tekintjük irányadónak. De szabad-e ennek alapján ítélni, ha a körülményeket nem vesszük figyelembe? Elsősorban azt, hogy nincs művelődési otthon, hogy közművelődési célokra — a könyvtár gyarapítását is beleértve — legfeljebb húszezer forint jut évente. De még itt sem állhatunk meg az okok kutatásában. Föl kell tenni a kérdést: miért nem alakítottak ki legálább egy használható klubkonyvtárat? — A művelődési otthon létesítése elsősorban anyagi kérdés — vezeti: be* mondandóját Horváth György, a község párttitkára. — Az elmúlt tíz esztendőben létfontosságú dolgokat kellett megoldanunk. E rangsornak a meg most sem látható végén áll a klubkönyvtár. Csak néhány példát mondok: utak kellettek és kellenek, valamint víz és villany. Központi fűtést kapott az óvoda, tornatermet alakítottunk ki és pedagógusszállásokat, orvoslakást építünk. S sorolhatnám meg hosszasan, mi mindent teremtettünk nagy erőfeszítések árán, és mi minden kellene még. Persze, hogy szeretnénk művelődési otthont, de legyünk őszinték, a kultúrához, a kulturált élethez a felsoroltak mind kellenek. Nem kell kényszeríteni Ezzel még mindig nein értünk a végére a miérteknek. Nem beszéltünk arról, miből keil a falu gyarapodását finanszírozni. A község évi költségvetése tavaly hétmillió forint volt. Az iskola kályháiban 350—100 ezer forintot fűtenek el évente, s mégis hidegek a termek. Ha mindehhez hozzáadjuk a tekintélyes, lakosonként évi 5—600 forint értékű társadalmi munkát, akkor sem nevezhetők ideálisnak a lehetőségek. A megítélésnél mindezt figyelembe kell venni, az elért eredményeket a falu saját lehetőségeihez illenék mérni. S főként nem szabad megfeledkezni arról a tiszteletre méltó erőfeszítésről, amit egy lelkes pedagógus, sőt • mindinkább egy lelkes tantestület tesz falujáért. Mert Baross Péter véleménye szerint az ilyen kis településeken a pedagógusoknak kell betölteniük a szellemi élet vezetőinek, mozgatóinak szerepét. Szép elv, ha nem is túlságosan népszerű manapság, s e szerep vállalására kényszeríteni senkit oem lehet. Csobánkán nem is kell. M. Nagy Péter Radiófigye lő GONDALAT—JEL. Idestova fél esztendeje egy új műsor születéséről adtunk hírt. Azóta a közérdekű ismeretköz' vetítési céllal létrehozott kulturális kaleidoszkópnak kibontakozott sajátos arculata. A magazin műfaj lehetőséget ad arra, hogy bő kínálatot nyújtson kulturális életünk sokszínűségéből. Ugyanakkor legfőbb erénye, hogy nem csupán ajánl, hanem vitatkozik is, állást foglal. Tehát a vasárnap déli rádióhallgató számára a legtöbbet adhatja: színességével szórakoztat, ugyanakkor tartalmasán értékeket közvetít. A néhány hónap alatt be- bizonyosqdott; telitalálat a műsoridő megválasztása is. Ügy tűnik, a rádió szerkesztői jobban ismerik a hallgatók szokásai!, mint gondolnak. Kezdetben ugyanis meglehetősen sokan tamaskodtak: egy kulturális magazin számára inkább a délutáni vagy az esti órákat tartották megfelelőbbnek. Elfeledkezvén arról, hogy a televízió már lefoglalta ezeket a perceket. így vasarnap, dél -előtt egy órával, bizonyára még a háziasszonyok is szívesen hallgatják. Háttérrádiózva a legérdekesebb műsorok megragadhatják a figyelmet. Különösen akkor, ha hétről hétre sikerül a palettát színesíteni. > Ezúttal a Varsányi Gyula és Györfy Miklós szerkesztette adás olyan újdonságokat kínált, amelyekről kevesen tudnak. Keleti Mártod emlékére felidézték a filmrendező zenei sikereit. Ki gondolná, hogy az Operaház karnagyaként indult A tizedes meg' a többiek alkotója? Szó volt az Erkelről ás Lisztről készült játékfilmek sikere mellett arról is, hogy trilógiára készült. Akkor szakadt félbe pályája, amikor a Bartókról szóló-művét készítette elő. A hiányt ma is érezzük, hiszen azóta sem akadt vállalkozó, aki a celluloidszalagra álmodta volna Bartók Béla életét. Stílusosan csendült let a reménytelen április végi időben az Esős vasárnap délután. Mondhatnánk: még az időjárás is a szerkesztők kedvében járt, amikor Huszka Jenőt idézték meg. A gondosan elkészített műsorrészletben Rd- tonyi Róbert vallomását hallgattuk. A Huszka-életmű eddig homályban maradt részleteit ecsetelte — iebilincse- lően. ' Hálátlan avagy csak feledékeny az utókor? A műsorvezetők természetesen ilyen direkten nem tették fel a kérdést. De amikor Karinthy Ferenc a mikrofon előtt elmondotta, hogy 1944—45 telén kikkel — úgymond — betegeskedett az Alkotás úti 11-es helybe őrségi kórházban, óhatatlanul ez az érzés alakult ki bennünk. Ugyanis ez ideig nem sok sző esett sehol sem Leitner Ferencről, a kórház vezetőjéről, aki számtalan üldözöttet — közöttük írókat, költőket, művészeket — rejtegetett a falak között. A legtöbb polémia bizonyára a Galgóczi Erzsébet Vidra- vcfa című kisregénye nyomán fellobbant érzéseket követheti. A főszereplő egykori munkatársai számára érthetetlen az. miként lehet egy szépirodalmi alkotás egyúttal dokumentumokkal alátámasztott? A vitatkozók úgy érzem; valahol az alkotói szuverenitás lehetőségeit is megkérdőjelezték. TANAKODÓ. Rendkívüli volt a vasárnap esti * Tanakodó. Rendkívüli, mert — Su- monyi Pap Zoltán kiváló szerkesztésében — korunk két olyan nagy művészegyénisége szólalt meg, mint Illyés Gyula és Borsos Miklós. A szobrászművész szólott a barátságról, ami a költőhöz fűzte. Hangfelvételről pedig Ily- lyés Gyulát hallgathattuk, amint a Borsos készítette Szabó Lőrinc márványszoborról vallott. A különlegességet Illyés Gyula 1938-as rádiós műsorának felelevenítése jelentette. ■ *— —Erdős! Katalin
