Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-03 / 78. szám
-isi Mim }tf i. YnJM MSm 1985. április 3., szerda Az állami díjas vezérigazgató Tárt ajtók, nyitott gondolatok Fiatalodnak a szibériai falvak írta: Szergej Manjakin, az SZKP KB tagja, 0mc7k mpöun! nárthizflttság ídső titkára BECK TAMÁS 1929-ben született. Diplomáját a műszaki egyetem gépészmérnöki karán 1950-ben szerezte meg. Járt Csehszlovákiában, ahol a textilipari gépgyártást tanulmányozta. 1972-ben pedig az Egyesült Államok princetoni egyetemén bővítette szakmai ismereteit. Az idegen nyelvek közül a németet, a. csehet és az angolt beszéli felső fokon. Több kitüntetés birtokosa. Megkapta egyebek között a Munkaérdemrend ezüst fokozatát (1966), a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatát (1979 és 1983), az Eötvös Loránd-díjat (1980), s négyszer vehette át a Könnyűipar kiváló dolgozója oklevelet. Jelenleg a budakalászi Buda- fiax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgatója — ez az ötödik munkahelye. 1975- től párttag. 1982 júniusában titkos szavazással a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökévé választottak. De ki is ez az ember? Életéről, a hétköznapokról beszéljenek azok, akik a legjobban ismerik: a vezérigazgatóság és a budakalászi gyár vezetői, munkásai. Jokán Péterné, a budakalászi gyár igazgatója: — Hadd kezdjem egy személyes vallomással. Amikor tíz esztendeje idejöttem a vállalathoz, hosszan beszélgettünk a vezérigazgatóval. Azt mondta, a tehetséges fiatalok előtt minden ajtó nyitva áll. S ennek igazát saját sorsomon tapasztalhattam. A vezérigazgatóságon osztályvezető-helyettes voltam, amikor megkeresett Beck Tamás és felajánlotta a gyár főmérnöki posztját. Elvállaltam, s néhány év múlva már az igazgatói székben találtam magam. S ezzel nemcsak én vagyok így: szá-' mos munkatársam került fia-, talon vezető beosztásba, hiszen itt, a Buda-flaxnál az az elv, hogy a káderkérdés megoldásában mindig elsőbbséget élveznek azok, akik már bizonyítottak. Tulajdonképpen kezdhettem volna egy másik emlékezetes esettel is. Alig egy napja dolgoztam a vállalatnál, amikor hivatott a vezérigazgató. Elmondta, tegnap hallotta egy értekezleten, hogy sikeresen védtem meg a második diplomámat, ezért kétezer forint jutalomban részesít. Akkor ezen nagyon meglepődtem, de ma már tudom, hogy Beck Tamás nem csupán velem szemben figyelmes. Bárki, a portástól a vezérigazgató-helyettesig bármilyen kitüntetést kap, az első gratulálok között találjuk a vezérigazgatót. SOK JÓ tulajdonsága közül hadd említsek még egyet. Ez pedig az, hogy megköveteli a rövid, tömör beszédet, s ha valamilyen megoldandó feladatról esik szó, javaslatot is kér. Persze, megesett már, hogy valamit rosszul csináltam, meg is kaptam érte a fejmosást, de az elmarasztalás csak az adott hibáért szólt. Néhány perc múlva, egy másik témát megbeszélve, már nem éreztem, hogy haragudna rám a vezérigazgatóm. Az ő gyors tempójához fel kell nőni, ám akinek ez sikerül, olyan példát láthat maga előtt, amely követendő. Kugler Nándor szövődéi gyárrészlegvezető: — Én a hatvanas évek eleje óta ismerem Beck Tamást. Akkoriban még a minisztériumban dolgozott, s már fiatalon is szaktekintélynek számított. Amióta egy cégnél vagyunk, gyakrabban találkozunk. Sűrűn előfordul, hogy néhány percre leszalad a gyárba, megiszik egy kávét a kávézóban, vesz magának néhány szendvicset a büfében. Hogy szavaim ne felejtsem, ezt is neki köszönhetjük. Amíg nem volt kávézó meg büfé, az emberek a gépek között ettek. A vezérigazgatónk döntése alapján alakították ki a kis helyiséget. De visszatérve a mondandómhoz: a . övödeiek nagyon szeretik egyenes, nyílt magatartásáért, s azért, hogy figyelme a legapróbb dolgoktól a legnagyobbakig szinte mindenre kiterjed. Ha valamit lát, tapasztal, felhív telefonon: Nándi, ezt meg kell csinálni — mondja, s ha legközelebb erre jár, rákérdez, mit végeztem. Máskor meg kis cetlit kapok, mint legutóbb is. Ez állt rajta: „Nándi! Ezeket a gépes dolgozókat meg kell becsülni!’’ Bognár Mihályné, a meo csoportvezetője: — Amióta a vállalatnál dolgozom — 1949-ben léptem be először a gyárkapun —, a mostani vezetéssel vagyok a legjobban megelégedve. VAGYOK? Mondhattam volna többes számban is, hiszen a műhelyekben szinte kivétel nélkül ez a munkatársaim véleménye. Mindig nyitott ajtót találunk, akár munkáról, akár magánügyről van szó. A vezérigazgatónk sok embert ismer, mindenkit keresztnevén szólít, s erre a bensőséges kapcsolatra jellemző az is, ami nemrég történt: mindenki a fizetési borítékjában egy levelet talált, amelyben Beck Tamás arra kért bennünket, hogy javaslatainkkal, véleményünkkel segítsük a VII. ötéves terv összeállítását. S hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseknek van haszna, arra bizonyságul hadd mondjam el, hogy öt esztendővel ezelőtt egy hasonló felhívásra több mint száz levelet kapott a vezérigazgató. S még egy dologról szeretnék szólni. Sok munkatársam gondja volt a megoldatlan lakáskérdés. Amikor először felmerült, hogy a vállalat támogatásával kellene kiutat keresni, Beck Tamástól minden támogatást megkaptunk. A Lenfonó által adott telken eddig negyvenként lakás épült... Fábián László művezető: — öt évvel ezelőtt brigádunk patronálását a, vezérKedden Budapestre érkezett a Szovjetunió Vörös Zászlórenddel kitüntetett feketetengeri flottájának három egységből álló folyami hajóosztaga. A szovjet hadihajókat — amelyeket a magyar néphadsereg dunai naszádjai kísértek — ünnepélyesen fogadták a Margit-híd pesti hídfőjétől északra eső Duna-parti szakaszon. A vendégek köszöntésére tisztelgő katonai alakulat sorakozott fel, s a budapestiek százai gyűltek össze. Az ünnepélyes fogadtatáson jelen volt a magyar néphadsereg tábornoki karának több tagja, ott volt a Szovjetunió budapesti nagykövetségének, valamint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsigazgató vállalta el, így tiszteletbeli taggá választottuk. Jelenléte kis közösségünkben nem volt formális, minden megbeszélésünkre eljött, s ha felmerült valamilyen észrevétel, jó kollégához méltóan vette ki részét a megoldásból. Nemegyszer panaszkodtunk a fonal minőségére — egy-két nap múlva megjött a segítség. Ha társadalmi munkára mentünk, s tehette, jött ő is. Amikor egy átszervezés miatt megszakadt a kapcsolatunk, az utolsó megbeszélésen Beck Tamás megjegyezte: ha patró- nusként nem is, de vezérigazgatóként bármikor számíthatunk rá. Honti László vezérigazgatóhelyettes : Beck Tamással egy időben kerültem a Buda-flaxhoz. Akkor a mélyponton volt a vállalat, most pedig szinte minden területen sikereket érünk el. Szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatom: az új dolgokra rendkívül fogékony, s nagyfokú önállóságot kapok. Fel sem merül, hogy a döntésemért, még ha az nem is a legjobb, súlyos elmarasztalást kapok. Ilyen szinten az ember sokszor kockáztat, s persze lehet tévedni is. Ha ez megtörténik, közösen megbeszéljük, hol csúsztunk el, s azt is, hogyan tovább. Ehhez nagyon fontos a bizalom, amit meg is kapok. Sohasem fordul elő, hogy a vezérigazgató átnyúlna a fejem felett. A dicséret és a bírálat nála mindig a legjobbkor hangzik el. A munkatársaiért kiáll, ha azok igazáról meggyőződik, íme egy példa: egyszer egy árhivatali vizsgálat után teljesen alaptalanul elmarasztaltak, megvonták a prémiumo- mát. Amikor ezt megtudta Beck Tamás, sok fórumot végigtalpalt, mire elérte, hogy vonják vissza a rossz döntést. Hát ilyen ember ő.. nokságának számos vezető képviselője. A parti ütegek üdvözlő díszsortüzére a hadihajók ugyancsak díszsortűzzel válaszoltak. A felsorakozott katonazenekar indulókat játszott, amikor a parancsnoki hídról kilépett Oleg Muravjov első osztályú kapitány, az osztag parancsnoka. Fölcsendült a szovjet és magyar himnusz, majd a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere és a néphadsereg katonái nevében Darányi Miklós vezérőrnagy köszöntötte a hazánk felszabadulása és a Szovjetuniónak a fasizmus felett aratott győzelme 40. évfordulója alkalmából fővárosunkba érkezett hajóosztag tisztjeit, tiszthelyetteseit, matrózait. A A falu mindig a legfőbb for. rás volt — ma is, s a jövőben is az lesz, ahonnan a népgazdaság városi szektora — vagyis az ipar, az építőipar, a szolgáltatások bővülő hálózata — munkaerő-utánpótlást kap. A városokban növekszik a munkaerő-kereslet. Ilyen szempontból törvényszerűnek és köztudottan szükséges dolognak kell tekintenünk a falusi munkaerő elvándorlását. Ügyelni kell viszont arra, hogy ez a folyamat szabályozható, irányítható legyen. A falusi lakosság városokba költözésének nem szabad túllépnie a megengedett mértéket, nehogy pótolhatatlan veszteségeket okozzon az agráripari termelésben. Évről évre nő a szerepe Tisztázni kell azonban valamit, mielőtt félreértés keletkezne. Amikor a Szovjetunióban a demográfiai folyamatok irányíthatóságát mérlegelik, teljes mértékben számolnak azzal, hogy adminisztratív intézkedésekkel nem lehet ezeket szabályozni. Az embernek joga van ott élnie, ahol a megélhetési körülményeket jónak tartja, a szakmát, a munkahelyet pedig maga választja meg. Tehát az az egyetlen járható út, hogy olyan társadalmi és gazdasági előfeltételeket teremtsünk, amelyek nyomán az állampolgárok millióinak egyéni — és természetesen önkéntes — választása egybeessen az egész nép, az állam érdekéivel. Mondani sem kell, hogy ez nem egyszerű feladat. S most mi a helyzet? Az szívélyes fogadtatásért és a meleg szavakért Oleg Muravjov mondott köszönetét. A szovjet vendégeket — közöttük azt a hat veteránt, aki részt vett a Magyarország felszabadításáért folytatott harcokban, a fasiszták kiűzésében — az üdvözlő beszédek elhangzását követően vízi úttörők köszöntötték virágokkal. Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter fogadta a szovjet hajóosztag küldöttségét, s 15 tagját a Fegyverbarátságért Érdemérem különböző fokozataival tüntette ki, a felszabadító harcokban való részvételük, valamint a szovjet—magyar fegyverbarátság és internacionalista együttműködés érdekében végzett tevékenységük elismeréseként. utóbbi három év alatt országos viszonylatban nyolc százalékkal kevesebben költöztek el. A 15 szovjet köztársaság közül legnagyobb mértékben — 24 százalékkal — az OSZSZK-ban csökkent az elköltözők száma, ezen belül az omszki területen, ahol ez az arány még magasabb. Ami pedig a falusi családokban a születések számát illeti, éppen azokban a köztársaságokban csökkent az elvándorlás, amelyekben a demográfiai helyzet annak idején a 60-as, 70-es években nyugtalanságot keltett. így Ukrajnában, Belorussziában, a balti köztársaságokban és ismét csak az Orosz Szövetségi Szovjet Köztársaságban. Különösen fontos, hogy ezt a folyamatot Szibéria tekintetében vegyük szemügyre. E térség ugyanis rendkívüli, évről évre növekvő szerepet játszik a Szovjetunió társadalmi-gazdasági fejlődésében. a komplex célprogramok, a többi között az élelmiszerprogram sikeres megvalósításában. Keletre tolódik a hangsúly Manapság gyakran és sok szó esik arról, hogy a szovjet gazdaságban hangsúlyeltolódás figyelhető meg az ország keleti területei felé. De van-e elegendő munkaerő ehhez az eltolódáshoz? Milyen irányban is halad a dolog? Ez itt valóban a kulcskérdés. Jómagam mintegy negyed- százada találkoztam gyakorlati munkámban e problémával. De nem egyhamar értettem meg a dolog lényegét, s nem láttam eléggé világosan a probléma gyökerét. Mert mi is ebben az alapvető? Amikor valaki a faluból városba költözik, a leggyakrabban nem azért teszi, mert nem tetszik neki az éghajlat, vagy kevés a fizetés, avagy lakásgondjai vannak. Inkább azért fordít hátat a falunak, mert kevés ott a bölcsőde és az óvoda, nincs elég lehetőség művelődésre, továbbtanulásra, kulturált szórakozásra. A hatvanas-hetvenes években ezek megoldása előrendű feladattá vált, s elsőrendű feladat ez mind a mai napig. Először is, megkezdődött a kolhozok és szovhozok központi telephelyeinek átszervezése. Szibériában — az óriási távolságok miatt — ez különösen fontos. A történelmileg szétszórtan kialakult falvakban éppen a gazdaság központja vált a korszerű mező- gazdasági termelés fejlesztésének bázisává, az a hely, ahol ügyes-bajos dolgaikat a lakosok megoldhatják. Az omszki területen egy közepes nagyságú kolhoznak 14 ezer hektár szántója, közel 4 ezer szarvas- marhája, ezen belül 1220 no-; vendékmarhája, vagy nyája és sok baromfija van. Számtalan falu valóságos mezővárossá változott. A nagy állami gazdaságok központjaiban, mint a' Szosznovszkij vagy a Lm- zinszkij, 4000—8000 lakos él a gazdaság központja körül kialakult településeken. Hogyan értük el ezt? Az el* ső és a legfontosabb a lakásépítés volt, persze, nem olcsó, de a terheit nem lehet áthárítani a parasztok vállára. Vagy lakást kaptak vagy hosszúlejáratú kedvezményes kölcsönt, hogy építsenek maguknak családi házat. Ezek rendszerint a városi komfortfokozatnak megfelelően készülnek; Az omszki területen a kolhoz- és szovhozközpontban a házak 94 százalékába bekötötték a gázt és a házak kétharmadában bent van a vízvezeték; Külön ügyelünk azonban arra; hogy az az épület — bár ellátjuk a városi közművesítés előnyeivel — azért a szó igazi értelmében falusi ház maradjon: portával, az állat- és baromfitartáshoz szükséges gazdasági épületekkel, kerttel, veteményessel. Közepes és apró települések fejlesztése Ezenkívül természetesen új iskolákat, kultúrházakat, klubokat, gyermekintézményeket és orvosi rendelőket, kulturális és sportlétesítményeket építettünk. Parkokat hoztunk létre, a mesterséges tavaknál kirándulóhelyeket alakítottunk ki. Ez utóbbiak különösen fontosak az egykori szibériai szűzföldek helyén, ahol » sztyeppés területen nincs erdő és rendkívül szélsőséges az éghajlat. S ahol a gazdaságok központjai körül már minden egyéb megteremtődött, áttérnek a sok éve tartó és egyáltalán nem könnyű munka második szakaszára: a közepes és apró települések fejlesztésére. Nem maradnak ki ebből a Szibéria távoli, északi tajgai övezetében fekvő falvak sem, A demográfiai és végső soron a gazdasági és szociálpolitikai problémák megoldásának nem kevésbé fontos aspektusa: a szakképzett munkaerő a falusi szakmákban, az iskolai ifjúság munkára nevelése, a paraszti munka megbecsülésének. növelése. Végül is mindezekkel sikerült elérnünk a legfontosabbat, amire oly régóta törekszünk: ma már fiatalodik a szibériai falu. Tegnap fél tízkor, a Szent István rakparti kikötőbe befutott a felszabadulásunk negyvenedik évfordulójának ünneplésére érkezett hajóraj, a szovjet flotta CCB 10 jelzésű zászlóshajójának vezetésével. Kikötés előtt a fedélzetről bárom diszlövést adtak le, amit a Margitszigetről három löveg három gortüze viszon- zott. Veress Jenő felvétele Pest megyei honvédek a díszszemlén Csapatzászlóhoz méltón A felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére rendezendő díszszemlén minden bizonnyal magára vonja a nézők figyelmét a honi légvédelmi díszezred, amelynek élén ott lobog majd a gödöllői Ganz Árammérőgyár által adományozott csapatzászló. Zopcsák László alezredes, a díszezred parancsnoka és Szögedi Tibor őrnagy, politikai helyettes elmondta, hogy a katonák számára nagy megtiszteltetés és nagy lehetőség is a részvétel a díszszemlén. Fenyített katona már eleve kiesett a pályázók közül, s akik februártól részt vesznek a felkészülésben, a legmagasabb fokú fegyelmezettséget tanúsítják. ' Lakatos János alezredestől, a díszezred parancsnokhelyettesétől azt is megtudtuk, hogy a felvonulásban részt vevő honvédek közül sokan fognak kapni különféle kitüntetéseket, elismeréseket, ha olyan pontosan hajtják végre a részükre megszabott feladatokat, mint a legutóbbi gyakorlatokon és a főpróbán tették. A díszezred harcosai között ott látjuk majd a győm- rői Román András őrvezetőt, a gödöllői Mészáros István honvédet és a kerepestarcsai Polohányi János honvédet is. Szorgalmuk, felkészültségük parancsnokaik szerint méltó a csapatzászlóhoz. Csert Slndof Furucz Zoltán Budapestre érkezett Szovjet flottilla hajóosztaga
