Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-29 / 99. szám
Visszatérni a rendes útra A Vöröskereszt-szervezet a legnagyobb emberbarát! intézmény, amely a háborús időkben és a békében is sokai segít az emberiségen, nálunk, Magyarországon is. Békeben fontos szociális munkát végez a bajbajutottak és a betegek segítése terén. A nagykőrösi Vöröskeresztet létszámban és önkéntes véradásban a volt titkár: Faith Istvánná kiemelkedő helyre juttatta. Nyugdíjba vonulása után méltó utódja lett a városi szervezetnek Bodrogi Istvánná személyében, aki ugyancsak eredményesen, nagy szeretettel végzi íelelős- segteljes munkáját. A Vöröskeresztet most újabb segítő munkába kapcsolják. A börtönből szabadultak társadalmi felügyelete lesz a feladatuk, sok más teendő mellett. Erről tartott a napokban a Vöröskereszt városi vezetősége összevont titkári értekezletet, melyen a szervezeti titkárok nagy számban megjelentek. Az értekezletet dr. Székely András, a helyi Vöröskereszt társadalmi bizottságának elnöke nyitotta meg. Ezt követően Balogh József, a Pest megyei Bíróság képviselője beszélt a börtönből szabadul tak társadalmi felügyeletének megszervezéséről. A börtönből szabadult, de rendőri felügyelet alá nem helyezett emberekkel, a társadalom támogatását kívánják éreztetni azzal, hogy segítik problémáikat megoldani, s visszasegítik a rendes életbe őket. Az előadás után Orbán László rendőr adatokat sorolt fel a börtönből szabadultak helyzetéről, majd dr. Kulin Sándor orvos, Nagy Dénesné és Koroknál Anikó vörös-keresztes titkárok mondták el véleményüket. Végül felkérték a Vöröskereszt-szervezet titkárait, hogy akik társadalmi felügyeleti tevékenységre vállalkoznak, jelentsék be a Pest megyei Bíróságnál, vagy Bodrogi Ist- vármé városi titkárnál. Kopa László Akik már továbbjutottak Az április 25-ig megtartott tanácstagi jelölő gyűlések után, a következő jelöltek kerültek fel választókerületenként a listára: A 22. körzetben Szarvas Mihály és Kakuk Jánosné; a 29. körzetben Halmi János és Kissne Bacsó Zsuzsanna; a 30.-ban Daru Ambrus és Hévízi Jenő; a 31.-ben Fehér Imre és Takács Cáborné; a 32.- ben Szabó Mihály, Király Dénes és Simon Jánosné; a 40.-ben Piniérné dr. Torma Mária és Kitály Imre; az 5.-ben Ladár Lajos és Pintye Attiláné; a 11.-ben Andó Antal és Farkas József; a 12.-ben Barta Ist- tAnne és Nyíri Lajos; a 13.- ban Pásztor István és Csípő Ferenc; a 44.-ben Sasán János és Détári Endre; a 14.-ben Tóth Dénes és Zsolnai János; a 15.-ben Czeczeiné Eszes Ilona, dr. Kulin Sándor és Szűcs István; a 17.-ben Antal László és Varga Imre; a 18.-ban Pro- tapopov Viktorné és Bekő Lászlómé; a 26.-ban Monostori József és Mártonfalvi Pál; a 27.-ben Zs. Tóth István és Ko- pa László; a 28.-ban Bánhe- gyesi Sándorné és Caál László; a 37.-ben Kocsis Jánosné és Póta Anikó; a 45.-ben Zöldi Ferencné és Lendvai Balázsáé. A listát folyamatosan közöljük tovább. ŐRÖSI niti A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1985. ÁPRILIS 29. HÉTFŐ Dinamikusan fejlődő tudományos munka Egyesület, bizottság, mozgósítás Az MTESZ városi szervezete 1976-ban alakult meg, központi támogatással, helyi kezdeményezésre. Ezt megelőzően már egyesületi csoportok keretében dinamikusan fejlődő tudományos munka folyt, s ezt a Hazafias Népfront műszaki bizottsága fogta össze. Kezdetben nehézséget jelentett. hogy a szervezet nem rendelkezett megfelelő helyiséggel. így rendezvényeiket változó helyszínen bonyolították. Később az országos elnökség — méltányolva a szervezet eredményes városi munkáját — anyagiakat biztosított a Technika háza kialakítására. Az 1980-ban megvett épületet másfél esztendő alatt, jelentős társadalmi támogatásJelölő gyűlések A Hazafias Népfront városi bizottsága értesíti a város lakosságát, hogy 1985. május 2-án, csütörtökön 17 órai kezdettel az alábbi helyeken lesz tanácstagi jelölő gyűlés. A 46-os választókerületnek a Petőfi S. Általános Iskola tagiskolájában (Szivárvány u. 2.). A 49-es választókerületnek a Toldi' M: Élelmiszeripari A hartninchetes körzetben A választáson dől majd el Zsúfolásig telt a gimnázium egyik osztályterme csütörtökön délután. A 37-es számú választókörzetből nem kevesebb mint 86 szavazópolgár hallgatta meg a jelölő gyűlés elnökségének az elmúlt öt év eredményeiről szóló beszámolóját, valamint a küszöbön álló választásokkal kapcsolatos tájékoztatót. Jóllehet a választókörzetek átszervezése folytán jócskán megnövekedett városrész lélekszáma is indokolja a népes részvételt, de valószínűbb, hogy a két tanácstagi elölt személye váltotta ki leginkább az érdeklődést. w Kocsis Jánosnét éppen nyolc esztendeje választotta Nagykőrös tanácsa az apparátus élére, ugyanekkor a városi pártvégrehajtóbizottságnak is tagja lett. Az elmúlt öt év során eredményesen képviselte az 52-es számú tanácstagi körzetben élők érdekeit. Nagykőrösi születésű, a Közgazdaságtudományi Egyeter men szerzett diplomát. Előbb a Bács-Kiskun megyei Füszért- nél, majd a Démász nagykőrösi üzemigazgatóságán dolgozott mint önálló közgazdász, kilenc éven át munkahelye pártalap- szervezetének titkári funkcióját is ellátta. Érzékenyen reagál a lakosság által felvetett problémákra, határozott állásfoglalásai miatt a dolgozók előtt tekintélyt vívott ki. Hivatali munkája során a társadalmi, gazdasági szervekkel igen jó kapcsolatot alakított ki, a feladatok rangsorolásánál mindig a társadalmi szükséglet szerint hozza meg döntéseit. Számos kitüntetés mellett a Munka Érdemrend ezüst fokozata és az Április 4-e Érdemrend tulajdonosa. w Póta Anikó 1963-ban született Nagykőrösön. Jelenleg az Információ Technikai Vállalatnál dolgozik diszpécseri munkakörben. A mozgalmi életbe már szakmunkástanuló évei alatt tevékenyen bekapcsolódott, előbb alapszervezeti titkár, később KISZ-bizottsági tag, majd KISZ-titkárrá választják. A KISZ KB dicsérő oklevelét 1980-ban kapta. Az ifjúsági mozgalomnak jelenleg is aktív részese, munkahelyén pártvezetőségi tag. A politikai, szakmai önképzésre nagy gondot fordított, munka mellett elvégezte a középiskolát. A rábízott feladatokat mindig lelkiismerettel, precízen végzi. Munkatársaihoz jó kapcsolat fűzi, főleg a fiatalok keresik fel problémáikkal, és mindig nagy segítséget nyújt azok megoldásához. A fenti jellemvonások ismeretében érthető, hogy fiatal kora ellenére kepesnek tartják a felelősségteljes tanácstagi feladatok ellátására. w A jelölő gyűlésen felszólalók kivétel nélkül alátámasztották — kiegészítve — az elhangzottakat. A többségi állásfoglalás is a Hazafias Népfront két bemutatott jelöltje mellett szólt, a június 8-1 választásokon tehát ők indulnak a 37-es körzetbői. My. J. Szakközépiskolában (Ceglédi u. 24.). v Az 50-es választókerületnek a Hangácsi Iskolában (Hangács dűlő 82.). Az 52-es választókerületnek az Arany J. Tsz hűtőházában (Ludas dűlő). Az 53-as választókerületnek a Gógányi Iskolában (Gógány dűlő). 1985. május 3-án, pénteken 17 órai kezdettel lesz tanácstagi jelölő gyűlés: A 42-es választókerületnek a IX. sz. óvodában (Kárász u. L). Az 55-ös választókerületnek a Bánomi Iskolában (Csikvár dűlő 38.). Az 58-as választókerületnek a CAT Központban (Fekete dűlő 2.). Ünnepvárás A munka ünnepét a hagyományokhoz híven az idén is a Pálfájában ünnepli Nagykőrös népe, ahová autóbuszjáratok bonyolítják le a forgalmat. A napokban a Városgazdálkodási Vállalat valamennyi dolgozója kiment az erdőbe, és az aréna környékén a mintegy négyhektárnyi körzetet szépen rendbehozták. Lőkös Ferenc, a vállalat igazgatója elmondta,! hogy a városban is mindenfelé készülnek az ünnepre, tisztítják az utakat, virágokkal ültetik be a parkokat. A strandfürdőt is rendben felkészítették a megnyitásra, de az időjárás makrancoskodása miatt a május elsejei megnyitás elmarad, csak ha az idő engedi, fogadják az első vendégeket. Az erdei ünnepség egyébként a szokásos vendégszeretettel várja a város lakóit. Délelőtt 10 órakor kezdődnek az ünnepi, majd a vidám szórakoztató programok. K. L. sál, célszerűen átalakították. Azóta a szervezeti élet feltételei minden tekintetben igényes megoldásokra adnak módot. Emelkedett a rendezvények színvonala és száma is. Az MTESZ egyesületei és bizottságai 560 tagot számlálnak, tevékenységük sokrétű, ezért ágazatonként kísérjük nyomon munkájukat. A MÉTE — az élelmezés- ügyiek tudományos egyesülete — a Nagykőrösi Konzervgyárban üzemi csoporttal bír. Elsősorban a 'gyár élelmiszeripari szakembereit tömöríti, fő célkitűzésük a vállalat új, korszerű tevékenységi köréhez tartozó ismeretek közreadása, mag alkalmazása. Egy NDK- ban működő társszervezettel jó kapcsolatot tartanak fenn. A MAE — az agrárosok szervezete — elsősorban szakirányú élőadásokat szervez, ezzel erősítve az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatát. A GTE — a gépiparban érdekeltek egyesülete — az utóbbi években kiemelt szakmai feladatként kezelte és igen jelentős eredményeket ért el az energiatakarékossági tevékenységével. Tagjai jelentős újítók. Városi igényt elégítenek ki rendszeresen szervezett tanfolyamai, melyek közül most a hegesztők képzését említjük. Az ÉTÉ — az építőipariak egyesülete — az új építési- technológiák és anyagok ismertetésén kívül részt vesz, lehetőségeihez mérten, a város fejlesztési programjában. A székház kialakításában is közreműködtek. Az SZVTT — a szervezés- és vezetéstudományban érintettek társasága — nem specializálódik külön szakmai területekre, hanem átszövi az egyesületek munkáját. Az aktuális témákban szervezett előadásaik egyrészt segítik a szakembereket, másrészt a legújabb gazdaságpolitikai kérdésekről adnak ismertetést. Aktív kapcsolatot tartanak fenn az NDK Suhl megyei tudományos munkaszervezési tanácsával. Az Eötvös Loránd Fizikai Társaság a tárgy színvonalasabb tanítását, a fizikatanárok továbbképzését tűzte ki célul. Egész Pest megyére kiterjedő tevékenységet folytatnak, de olykor országos rendezvényt is vállalnak, hiszen például 1982-ben a középiskolai fizikatanári ankétot szervezték meg. Az oktatási bizottság tevékenysége azért jelentős, mert olyan igényeket elégít ki, amelyeket az állami oktatás nem tud megoldani. A titkárnői tanfolyamtól a műszaki rajzig, vagy éppen egyik legutóbbi híradásunkban említett pedagógiai alapismereti tanfolyamig sok mindent szerveznek. Az MTESZ helyi szervezete Anyakönyvi hírek Született: Kovács László és Csonki Katalin: László; Burján László és Fancsali Éva: László; Becze Pál és Ivanics Rozália: Pál; Kispál Csaba és Szabó Erzsébet: Andrea; Szabó Sándor és Makai Amália: Ervin; Irházi Ferenc és Farkas Ildikó: Ferenc nevű gyermeke. Névadót tartott: Nagy-Gombai Ambrus és Danka Ágnes: Ágnes; Balogh Gyula és Szi Katalin: Mónika; Hegedűs Ferenc és Lencsés Judit: Hajnalka; Bálint András és Vo- nák Eszter: Eszter; Tóth Dénes és Márton Lídia: Dénes; Illés György és Gróf Katalin: Andrea; Szendi István és Hartyá- nyi Mária: Norbert; Andó György és Andó Mária: Tímea nevű gyermekének. Házasságot kötött: Tóth József és Fokti Sára. Meghalt: Medve László (Tompa u. 3.); Labancz György (Batthyány u. 3.); Megyesi János (Dugonics u. 5.); Godány Balázs (Koszorú u. 8.); Beren- te István (Bokros dűlő 31.); Vilcsák Ferenc (Tormás u. 46.); Keresztúri Dénes (Vadas u. 18.); Halasi Lásziőné Hupka Terézia (Ady E. u. 2.); Benke Ambrusné Fehér Eszter (Táz- erdő dűlő 13.). a jövőre is színvonalas terveket készített. Az MSZMP nagykőrösi városi végrehajtó bizottsága, egyik legutóbbi ülésén, miután megtárgyalta az MTESZ tevékenységét, feladatokat is adott a további fejlődéshez. így például azt. hogy rendezvényeikre új módszereket keresve mozgósítsanak, és minden érdeklődő el is menjen egy-egy kiemelkedő szakmai előadásra. A kádertartalékok feltárásában is jelentős szerepet vállalhatnak. Ezért hatékonyabb kapcsolatot létesítsenek miás szervezetekkel, a KISZ- szel. B. O. Relativitás E instein korszakos elmélete, a relativitásról szóló gondolatrendszer alapján szinte már köztudott, az idő bizonyos esetekben gyorsabban telik, legyen ott tömeg, vagy sebesség által meghatározott különlegesség. Nem lehet kétséges, csütörtökön, azaz egészen pontosan 1985, április 18-án, közép-európa: idő szerint 8.03-kor, valami egészen különleges fizikai jelenség játszódott le Nagykőrös főterén. a református templom közvetlen szomszédságában. A templomóra nyugati mutatója ugyanis, a fentebb jelzett időpontban, egy másodperc alatt éppen tizenhét percnyit szaladt előre. Most nem terheljük az olvasót a pontos számítással, vajon hány kilométeres másodpercenkénti sebesség szükséges a fenti effektus fizikai magyarázatához, az mindazonáltal kétségtelen, egyből 17 perccel lettünk idősebbek. S hogy mit hagyhattunk ki? Találgassunk: egy leto- lást a főnöktől, egy nincs, kérem — kézszéttárást a boltban, egy rosszul sikerült randevút, legalább három borotválkozást, s vagy öt lágytojást. Mit kaptunk helyette? A pontatlan-pontos időt... ez is valami... — ó Gyémánthegyek világa Az utazók klubjának törzshallgatói nagy Várakozással készültek az Arany János Művelődési Központba meghirdetett Koreai utazások című élménybeszámolóra. Tavaszy Noémi festő és keramikus művésznőt kérték fel az előadásra. ' Szó volt a pagodákról, a királyi síremlékekről, a buddhizmusról. A múzeumok, színes freskóiról készült fényképeken elevenedtek meg a vallási szertartások jellegzetességei. De a mai Koreát is láthattuk, így a modern épületeket, az utcai közlekedés kavalkádját. Az étkezést Koreában az a nálunk szokatlan esemény tetőzi be, hogy ott a leves az utolsó fogás. A kígyítfilinka is állítólag nagyon finom ital. * 6 A Gyémánthegyek különleges világába a jellegzetes koreai zene is repítette a hallgatókat. H. É. Nyársapáti termékek A vásárvárosban voltak... Április 16—19. között öt szakkiállításnak adott otthont a kőbányai vásárváros. A nemzetközi tömítéstechnika kiállításon a résztvevők között volt a Nyársapáti Haladás Mgtsz is, mint a Gumiipari Műszaki Fejlesztő Közös Vállalat tagja. Az ipari ágazat gumiüzemének présforma cikkei közül bemutatásra kerültek: különböző „O” gyűrűk, szi- meringek, tömítőgyűrűk. A szövetbetétes termékek közül Hardy-tárcsákat, a fém-gumi kötésűek közül több fajta perselyt állítottak ki. Ezek mellett szilikongumi alkatrészeket és a háztartási gumiárukat képviselő lábtörlőt és fürdő- szőnyeget is bemutattak. Ez utóbbi iránt nagy érdeklődést tanúsított a közönség. * 6 A látogatók szórólapokból ismerhették meg a tsz gumiipari tevékenységét és az érdeklődők a helyszínen kaptak választ kérdéseikre. A termelőszövetkezet e kiállítással folytatta elmúlt évi dinamikus piackutató tevékenységét, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy néhány, érdeklődő — a jövőben mint megrendelő — partnere lesz a gazdaságnak. T. A. Áramszünet A DÉMÁSZ értesíti a fogyasztókat. hogy április 29— 30-án, valamint május 2—3-án áramszünet lesz a Mintákért és a Baross Gábor utcákban. Piaci jelentés" A hét végén nagy és élénk piac volt, jelentős baromfi-, virág- és palánta-felhozatallal. Már virágzó hollandi uborkapalántát is árultak, darabonként 6 forintért. A háztáji szemestermény- piacon kevés eladó jelent meg. A morzsolt kukorica literét 7, a búzát 5—5,50, a napraforgó- magot 12—15 forintért mérték, a csírás vetőburgonyát pedig 6 forintért kínálták. A gyümölcs- és zöldségpiacon az alma ára 10—18, a héjas dió 34, a dióbél 150—170, a száraz bab 60—70, a köleskása 40, a burgonya 5—7, a kelkáposzta 30, a fehér káposzta 20, a petrezselyemgyökér 15—16, a sárgarépa 5—8, a vöröshagyma 10, a fokhagyma 30, a zeller 16, az új karalábé darabja 4, a saláta 4—5, a karfiol kilója 60—100, az uborka 60—70, a paradicsom 200, a zöldpaprika darabja 3—10 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 200—280 — kilóra 45 —, a vágócsirke 120—180 — kilóra 50—55 —, a japán kacsa 210, egy különlegesen nagy kakas 210, egy 6 kilogrammos tyúk 280, a naposcsibe darabja 10, a hathetes csirke 40 forint volt. A vágottbaromfi-standon a Barnevál-csirke kilóját pedig 55 forintért árulták. K. L. sen Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor: Mti* kányi. Mbit A nagyteremben Eszterlánc. Színes magyar film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben A domb. Angol film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)