Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
Motorvédő kapcsolók Á Ganz Kapcsoló és Készülékek Gyára monori üzemében többek között a GKM típusú motorvédő kapcsolókat is gyártják. Havonta öt-hat ezer darab készül el ebből a termékből, a megrendelők Igényei szerint. Képünkön: Naszvadi Jolán és Varga Miklósné a kapcsolók darabjait állítja össze Hancsovszki János felvétele Pályázat után Megszépülnek az üzletek A Monorvidéki ÁFÉSZ működési területe nem kevesebb, mint tizenegy településre terjed ki. A szövetkezet ellátási körzetéhez tartozik Vecsés, Üllő, Péteri, Monor, Vasad, Csévharaszt, Nyáregyháza, Pilis, Gomba, Bénye és Káva. A legnagyobb forgalmat a 29 élelmiszerbolt bonyolítja, de jelentős bevétellel járul hozzá az eredményekhez a 15 vegyes üzemelésű bolt is. Tizenegy zöldségüzlet is a hatáskörükbe tartozik. Érdekesség viszont, hogy mindössze egy gazdaboltot, egy kölcsönzőt és egy könyvesboltot (a monorit) tartanak fenn, illetve működtetnek. Tavaly az üllői székhelyű szövetkezet is részt vett a SZÖVOSZ által meghirdetett pályázaton, amely a kistelepüléseken lévő üzletek korszerűsítésére irányult. A benyújtott pályázat alapján több millió forintos támogatást kaptak. Ebből a keretből újítják fel a vasadi ABC-t, az idén pedig Felsőnyáregyházán és Szent- imretelepen, továbbá más községekben is sor kerül több üzlet korszerűsítésére. Természetesen gondot fordítanak másutt is a boltok állagának megóvására, törekedve arra, minél jobb körülmények között tudják fogadni a vásárlókat. —ér Kulturális program Ecseren, szombaton 16 órától: a nyugdíjasklub összejövetele, 20-tól: video-disco, video filmvetítés, holnap, 14-től: nyugdíjasklub. Gyömrőn, 8-tól: angol nyelv-, 10-től balett-tanfolyam, 19-től: disco. Az úttörőházban, 9-től: a természetjáró szakkör foglalkozása. Jubileum előtt Akik nem írhatnak többé KÖZEL NEGYEDSZÁZAD távlatából emlékezünk. Ennyi idő alatt az újszülöttből felnőtt ifjú ember válik. Nem mindennapos jelenség annyi lelkesedést látni, mint , mikor 1961. március 2-án Mo- noron, a járási pártbizottság vb-termében tartotta tanácskozását az akkor már „polgárjogot” nyert Monor és Vidéke, a Pest megyei Hírlap különkiadásának szerkesztősége. A házigazdák Püspöki Károly, a járási pártbizottság titkára, Kozák Sándorné, a járási párt- bizottság agitációs és propa- g'andaosztály vezetője, Radvá- nyi Barna szerkesztő — az oroszlánkörmeit próbálgató humorista — voltak. Jobbító szándékú emberek ülték körül á tárgyalóasztalt, hogy fontos kérdésben döntsenek. Képesek-e az eddig heti egy alkalommal már megjelenő, de két oldalas, szerdai különkiadás helyett a napi egy oldal rendszeres megteremtésére? Igent mondtak. Megalakult a Monor és Vidéke szerkesztő bizottsága. Elkészült az első munkaterv, s megkezdődött az alkotó munka. 1961. március 26 -án kezébe vehette az olvasó az egyoldalas napilapot. Már kezdetben széles olvasótábort tudhatott magáénak a különkiadás. Népes társadalmi tudósítói hálózat munkálkodott azon, hogy összejöjjön a „mindennapi olvasnivaló”. Kezdetben emelte a nívót rangos költőnk: Baranyi Ferenc verseinek bemutatása, csakúgy, mint több, azóta neves író-költő igényes írása. Ott volt Vadász Jó- zsefné, a tanító néni, Monori- erdő hű krónikása, dr. Húszig Károly, a mindenre odafigyelő tollforgató. S ha már róluk esik szó, a negyedszázadhoz hozzátartozott az Üllőről hírt hozó Egres Miklós; a Gyömrő közéletét, művelődés- ügyét így is szolgáló Furuglyás Géza, Vecsésről a felsőtelepi iskola volt igazgatója, Pápay Iván; Monor nagyon szerény, de annál serényebb tudósítója, Vitéz Imre. Az ő' nevüket már nem olvashatjuk írásaik alatt többé. JŐ FŐRUM VOLT a Monor és Vidéke a monori gimnáziumban tanuló, szárnypróbálgató diákok számára. Sokan próbálkoztak több-kevesebb sikerrel. S ahogy elhagyták az iskolát, úgy el is maradtak írásaik. De van a mai „törzs”, amelyet mégis a monori gimnázium adott. Fekete Gizella ŐRI iíila «• •• A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 75. SZÄM 19851MÁRCIUS ííoK~SZOMBAT A felszabadulás évfordulóján Méltó emlékezés a dicső hősökre A vonzáskörzet minden településén megkezdődött a felkészülés hazánk felszabadulása 40. évfordulójának méltó megünneplésére. Fellobogóz- ták a középületeket, megszépültek a parkok, közterek, egyszóval készen állnak a jubileum megfelelő keretek között való köszöntésére. A körzeti kiemelt ünnepség színhelye ezúttal Monor lesz. Április 2-án, kedden délután fél háromkor a jőtéri felszabadulási emlékmű koszorúzásával kezdődik a program. Helybeli, monori-erdei és péteri úttörők helyezik majd el a hála virágait az emlékmű talapzatán, Innen a -közeli Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermébe vonulnak majd az ünneplő felnőttek és gyerekek, s három órakor megkezdődik a nagygyűlés, amelynek szónoka Magócsi Károly, a monori-erdei általános iskola igazgatója lesz. Ezt követően kitüntetések, elismerések átadására kerül sor, végül a József Attila Gimnázium és Szakközépiskola irodalmi színpada ad műsort. A felszabadulási ünnepségek már április 1-én, hétfőm megkezdődnek szűkebb pátriánkban is. Üzen a napon délután két órakor az üllői művelődési házban tartandó nagygyűlésen Zsila Lászlóné, a helyi nagyközségi pártbizottság titkára méltatja az évforduló jelentőségét. Ugyanebben a községben az általános iskolában szellemi vetélkedő kezdődik a nagygyűlés után négy órakor. Maglódon az általános iskola tornatermében szintén április 1-én 14 órakor Fodor Sándor, a nagyközségi pártbizottság titkára emlékezik a felszabadulásra. Ugyanebben az időpontban a Rákosmezeje Tsz központjában Tóthné Fiel Marianna, a monori városi jogú nagyközségi pártbizottság titkára lesz a közös, gazdaság ünnepségének szónoka. Ugyancsak hétfőn — délután fél ötkor — Gyomron is nagygyűlés lesz a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. Bata János országgyűlési képviselő, a helyi HELIOS Ruhaipari Szövetkezet elnöke mond méltató szavakat, a helyi párt-, társadalmi és tömegszervezetek képviselői megkoszorúzzák az emlékművöt, .-L Április 5rán, szerdán Vasadon az emlékhely megkoszorúzásával kezdődik a program, majd 14 órakor a művelődési házbán tartandó nagygyűlésen Lukács Béláné, a községi pártyezetőség titkára méltatja, a? évforduló jelentőségét, az azóta megtett út eredményeit Ugyanezen a napon, ugyanebben az időpontban kezdődik a gombai ünnepség a helyi Fáy András Művelődési Ház nagytef- mébén.' Óit ünnepel Gomba', Bénye és Ká/va ■ felnőtt lakossága és az úttörők, kisdobosok is. Ünnepi beszédet mond Révész Györgyné, a Hazafias Népfront községi bizottságának titkára. i; ' Pilisen — i a. hagyományokhoz híven —K április -3-án, szerdán délután három órakor nagygyűléssel egybekötött koszorúzást tartanak a szovjet katonák sírjainál, ahol Benedikti Sándor, a nagyközEgy kisközség az ünnepre készül A múlt ás jelen összeölelkezése Szinte naponta látom a buszból, amint takarít, parkosít, virágot ültet. Ö a falu egyik kedves egyénisége, az utcák, parkok rendben tartója, neve Püspök Jánosné, Erzsiké néni. Péteriben nincs olyan fiatal vagy idős ember, aki ne ismerné. Amikor az Erkel Ferenc Művelődési Ház felé közeledtem, akkor is megpillantottam őt, takarította a bokrok közét, a virágágyásokat, hogy a közelgő ünnepre megszépüljön a község. A művelődési ház irodájában Szabóné Erős Anna igazgató az ünnepek eseményeivel kapcsolatban szolgáltatott érdekes hírekkel: — Még tavaly decemberben rajzpályázatot hirdettünk meg a gyerekek részére a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére. Óvodásoknak, alsósoknak, felsősöknek irtuk ki a versenyt, rengeteg rajzot készítettek a gyerekek. Mivel jeligével kellett ellátni a kis alkotásokat, a társadalmi zsűri pártatlanul tudta elbírálni azokat. A legjobb 30—40 alkotást kiállítjuk azon a tárlaton, amelyet szintén az évforduló alkalmából nyitunk meg a jövő kedden. Felkértük a gyerekeket, hogy gyűjtsék össze a régi tárgyakat, fényképeket és egyéb relikviákat, s azokból álí.majd össze a kiállítás anyaga. Készítettek például egy térképet, amelyen feltüntették a felszabadulás előtt és után épült családi házakat. Nagyon érdekes, már több az új ház, mint a régi... — Milyen egyéb programot állítottak össze az évfordulóra? — Pénteken este lezajlott a szavalóverseny, amelyre igen sokan neveztek- Ezt a vetélkedőt is három kategóriában írtuk ki, a legjobbak a kedd este hat órakor kezdődő községi ünnepségen — a nagyközönség előtt — is elmondhatják a költeményeket. Csak köszönettel tartozunk a vecsési Ferihegy Tsz-nek, amely 2 ezer forintot ajánlott fel a rajzverseny győzteseinek és helyezettéinek jutalmazására. De sok segítséget . kaptunk a helyi pártalapszervezettől, a tanácskirendeltságtől, az iskolától és az óvodától is. — Egy évvel ezelőtt kiscsoportokat is terveztek indítani. Sikerrel? — Jól működik a színjátszó körünk, amelyben a gyerekek és a fiatalok is szerepelnek. Az ifjúsági klub változatlanul törekszik az igényességre, igaz új vezetője van, Borbély László személyében, mert elődje (nővére) munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudta tovább vállalni ezt a feladatot. Van kézimunka- és bábszakkörünk, s rövid szünet után újból indulnak a karate foglalkozások. — Akadnak azért gondjaink is, mert a néptáncosok vezető nélkül maradtak, így nincsenek mostanában próbák. A nyugdíjasklubot sem sikerült létrehoznunk, pedig nagyon szeretnénk, minél előbb. Lehet, hogy én is ludas vagyok a dologban, mert én mindig a fiatalokkal szerettem dolgozni," foglalkozni. Azt is tapasztaltam viszont, hogy ők könnyebben mozgósíthatók, mint az idősebbek. S bár ez természetes dolog, mégis minél előbb meg akarjuk alakítani a nyugdíjasok klubját. De ehhez az idősek közeledése is kell(ene). — Kiktől kapnak támogatást? — A Ferihegy Tsz-szel együttműködési szerződést kötöttünk, a közös gazdaság évente 20 ezer forintos támogatást nyújt. A Taurus helyi részlege, nem tud pénzt adni, arra hivatkoznak,, hogy az elosztás a fővárosi központban történik. — Másfél éve dolgozik Péteriben. Elégedett? — Az embernek sohasem szabad elégedettnek lennie önmagával. Ha mindent megcsináltam volna, amit terveztem az elején, akkor azonnal elmennék. De maradok. Még sok mindent szeretnék megvalósítani, természetesen a lelkes helybeliek segítségével. Mert enélkül aligha jutottunk volna el idáig. Gér József ségi közös tanács elnöke emlékezik a felszabadító szovjet katonák példás helytállására. Szintén szerdán délután fél kettőkor koszorúzással kezdődik a vecsési ünnepség- sorozat. Délután három órakor a művelődési, házban ünnepéinek a helybeliek, s hallgatják meg Lőrincz Ferencné pártbizottsági titkár méltató szavait a 40. évfordulóról. Sülysápon — április 3-án, délután négy órakor a művelődési házban Tóth Istvánná, a nagyközségi pártbizottság titkára lesz az ünnepi szónok. Ecseren szintén ezen a napon négy órakor megkoszorúzzák a hős parlamenter, Steinmetz Miklós emléktábláját, majd egy órával később a művelődési házban. Dr. Fogd Mihály nyugdíjas méltatja a felszabadúlás évfordulóját. Mendén ' április 4-én, délelőtt 10 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz nagygyűlés, amelynek ünnepi szónoka Juhász Béla, a községi pártaiapszervezet titkára lesz. . Minden ünnepségen irodalmi műsorok színesítik a prog- Kéínokat. Április 4-én, - délelőtt 9 órakor a Monori Spon- egyesület rendezésében felszabadulási kispályás labdarúgó- világtomát rendeznek a monori sporttelepen.. Nevezni a helyszínen lehet, a verseny megkezdése előtt fél órával. Más községekben is lesznek sportversenyek. G. J, Répakockák A vecsési Ferihegy Tsz zöldségfeldolgozó üzemében műszakonként 130 mázsa nyers sárgarépát, zöldséget dolgoznak fel, A különböző műveletek után szárított termékként exportálják is a finom levesbe valót. Képünkön Angyal Istvánná az úgynevezett kockázó gépre kerülő sárgarépa minőségé;t ellenőrzi. Egyébként a feldolgozóban nemcsak a tsz saját termékeit tárolják, hanem külső cégeknek is vállalnak bértárolást. . sill Mozi Gombán, a művelődési »házban szombaton és holnap« 18 órától: A szenzáció áldozata. Gyömrőn, a művejődési. házban, ma 16.30-tóÍ, hólnap 16.30- tól és 18.30.-tól: Á'\Jedi visszatér. . , * .. " Monor, ma. 16-tólKA teknős és a sün, 18-tól és 20-tól Szombat este, vasárnap reggel, .holnap, 16-tól: A téfehős "és tí%ün, 18-tól és 20-tpl: „Könnyp...testi sértés. Pilisen ma-és holnap 17-től: A világgá ment 'királylány, A9- től: Gyilkosok utcáját, ' Vecsésen, ma és holnap 17.30- tól és 19.30-tól«!“Aranyoskám, vasárnap f3.30-tól : A-király és a madár, A hét vége sportműsora SZOMBAT LABDARÚGÁS, MEGYEI I. OSZTÁLY: VOSE—Sülysáp, Soroksár, 15 óra. BIRKÓZÁS: megyei úttörőverseny, Monor, a gimnázium tornaterme, 9 óra 30 perckor. KÉZILABDA MNK: Gyöm- rő—Szilasmenti SK (Csömör), Gyömrő, 15.30-kor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS, MEGYEI I. OSZTÁLY: Vecsés—Bag, Vecsés, 15 óra. MEGYEI II. OSZTÁLY, A- CSOPORT: Monor—Üllő, Monor, 15 óra. (ősszel Üllőn is győzni tudott a bajnokság egyik újonca, a monori gárda. A hazai pálya előnyét kihasználva vasárnap ismét ők az esélyesebbek.) Gyömrő—Kis- kuniacháza, Gyömrő, 15 óra. (ősszel balszerencsés vereséget szenvedtek a gyömrőiek idegenben a Kiskunlacházától, most visszavágásra készülnek. Ha megismétlik a múlt vasárnapi játékot, akkor tervüket teljesíthetik.) Pilis—V ácszent - lászló, Pilis, 15 óra. KÖRZETI BAJNOKSÁG: Mende—Maglód, Mende, 15 óra, vezeti: Semsei (partjelző: Csák), Péteri—Albertirsa, .Péteri, 15 óra, Németh (Sza- lontai A.), Úri—Jászkarajenő, Úri, 15 óra," Sáf.osi, Ceglédber- cel—Nagykőrös, Ceglédbercel, 15 óra, Mészáros M. (Próhász- ka), Dánszentmiklós—Nyáregyháza, Dánszentmiklós, 15 óra, Letkó (Zsuzsaijdor). Az ifjúsági mérkőzések 13 órakor kezdődnek. SERDÜLÖMÉRKŐZESEK : Űri—Monör (Szalontai A.), Gyömrő—Maglód (Sárosi), Dánszentmiklós—Ceglédi VSE (Szuda Gy.), Üllő—Abony (Schiller), Pilis—Vecsés (Szükség-játékvezető?!), Nagykőrös Albertirsa (szükségjátékvezető?!) A mérkőzések délelőtt 9 órakor kezdődnek, az elöl álló csapatok a pályaválasztók. Ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr.. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyömrőn: központi ügyelet (Steinmetz kapitány' u. 62., telefon 70,), Monoton* Monori-crdön, Csévharaszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Maglódon és Ecseren: dr. Körmendi Csaba (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u, 40 ), Sülysápon, Úriban és Mendén: dr. Zolesz László (Sülysáp), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Baj- csy-Zs. u. 68.). ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri. Fogorvosi ügyelet: szombaton 7-től 14-ig, Monoron, a rendélőirttózetben, egyéb . időpontban, tehát, szombat délután és vasárnap egész nap Budapesten, a VIII. kerületben,, a . ..Szentkirályi utcai szakrendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr. Laczkó Pál Magi ód,, Dózsa Gy. u. 7. Beteg állatok bejelentése: szombatin, és. vasárpap reggel 8-tól 13-ig Monorori, á főtéri gyógyszertárban, vagy az ügyeletes állatorovős címén. (ISSN 0133—2651 (Monori Hlriap)