Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-27 / 72. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. MÁRCIUS 27., SZERDA Új takarmányok Baktériumok a tápban A mezőgazdasági kisterme­lők ellátásának további javítá­sára a Gabona Tröszt vállala­tai új, nagy hatású takarmá­nyok gyártását, illetve forgal­mazását kezdték meg. A ma­lacok felnevelését segíti az úgynevezett baktériumos táp­szer, amely a takarmány érté­kes anyagainak tökéletesebb lebontásáról gondoskodik. Al­kalmazásával több tápanyag­hoz jut az állati szervezet, el­lenállóbbak lesznek a malacok, és csökken az elhullás. A ta­karmány fehérjetartalma ma­gas, korszerű kísérleti módsze­rekkel határozták meg más összetevőit is. A kecskeméti új üzemben állítják elő a termé­ket. A Gabona Tröszt a kör- nyei mezőgazdasági kombinát­tal közösen fejlesztette ki az új nyúltápot, amelyből az idén 20 ezer tonnát készítenek. Az ed­digi nyúltakarmányhoz ké­pest ára nem változik, ám több fehérjét és takarmány­energiát tartalmaz. Ily módon a kistermelők jövedelmezőbbé tehetik a nyúltartást. Fél meg fél az egy Szomszédvárak csendes háborúja Iskola és tsz Metternich Paulina grófnő állítólag még él valahol külföldön. A telekkönyvben mindenesetre még szerepelt pár éve a neve, mint az egyik Biatorbágy környéki kis telek tulajdonosa. A már feltehetőleg agg grófnő min­denesetre megnyugvással tekintene a család volt kas­télyára, amelynek tatarozása, ízléses helyreállítása évek óta folyik a nagyközségben. Ám éppen ez idézte elő a helyi tanács és a környék termelőszövetkezetének kap­csolatában az elhidegülést. konstrukció során központi fű­tés bevezetését tervezik. Hely kellene azonban a kazánház­nak és a széntárolónak. Mű­emlékről lévén szó, toldalék- épület emeléséről szó sem le­het. A termelőszövetkezet nem enged át a saját kastélyrészé­ből, mondván: sajátítsa ki a tanács, ha szüksége van újabb területre. Erre azonban — tá­jékoztat Hernádi Károly elnök és dr. Kóródy Mária vb-titkár — nincsenek milliói a biator- bágyiaknak. A hosszan elnyúló épületen ugyanis e két szervezet oszto­zik. Egyik szárnyában műkö­dik a biatorbágyi Il-es számú általános iskola, a másikban pedig a termelőszövetkezet üzemei. Az iskola körzetébe tartozó diákok közül több mint százan — az első, második és harma­dik osztályosok — nem e szép műemlékegyüttesben, hanem a két kilométerre levő volt MÁV-épületben tanulnak. E megosztottság felszámolása ér­dekében újabb tantermekkel szeretnék bővíteni az anyais­kolát, ahol mellesleg a re­Orvosi körzetben, Dömsödön Gyiittmentnek számított... Körzeti orvos falun: Dömsödön, dr. Tóth István. Évente tízezer alkalommal fogad a rendelőben betege­ket. Tizedannyiszor látogat­ja őket otthonukban, 274 embert gondoz, félezret to- vábbküld a szakorvoshoz, százat a kórházba. Család- és nővédelmi tanácsadást is tart, s minden hónapra jut egy felvilágosító elő­adás. A számok nem sokat árulnak el arról, ami meny- nyiségekkel nehezen mér­hető, a gyógyító munkájá­ról, a körzetében, környeze­tében betöltött szerepéről, erőfeszítéseinek eredmé­nyéről. Nyaranta duplája — Ha csak az adatokat néz­zük, a körzete átlagosnak tű­nik. Valóban az? — Szerintem nem. Sajátos arculatú vidéken élő emberek tartoznak ide, s a környék, a •táj is rányomja bélyegét a körzetemre. Vegyük csak a nyarat, amikor megduplázódik a rendelőben a forgalom. Hét­végeken a víkendházak meg­telnek, s a Duna-partról hoz­zám jönnek a betegek. A fő­városból néhány hétre pihenni érkezők mások, mint a hely­beliek. A legapróbb bajjal is azonnal rohannak az orvos­hoz, talán mert _nagyobb becsben tartják a szűkre sza­bott nyaralóidőt. S bizony in­gerültek, amikor megtudják: utazniuk kell a röntgenfelvé­telért, a laboratóriumi leletért, ráadásul ha délután két óra elmúlt, nem- is Ráckevére, ha­nem Szigethalomra. Az itt élő emberek türelmesebbek. Tud­ják pedig ők is, mi a kullancs­csípés, mi a veszélye... — S a betegségeik is mások? — Bizonyos tekintetben igen. A nyaralók tulajdonosai, a hét­végi házak lakói, amikor meg­jönnek, gyakorta érzik úgy: végre övék a világ. Az első na­pokban tipikus a gyomorron­tás, a másnaposság. S ha már a szesznél tartunk: szerintem a falu egyik legnagyobb gond­ja az alkoholizmus. Az ellene küzdő bizottság elnöke vagyok, s mondhatom, van mi ellen hadakoznunk. Százhúsz olyan beteget tartunk nyilván, aki már kórosan kötődik az ital­hoz. Tehát nem egyszerűen iszákosok, nagyivók. Közülük minden esztendőben vagy ti­zen megjárják a kötelező vagy önkéntes elvonókúrát. Hárman már — az eredménytelen kúra után — Nagyfán is voltak. Csökkenti a szorongást — Nehezebb-e itt orvosnak lenni, mint másutt’ — Talán a feladat szépsége miatt is azt kell felelnem: nem. Vegyük például a gondo­zást. A falusi ember nem szí­vesen keresi fel az orvost, az­az csak akkor fordul hozzá, amikor már tényleg baj van. Itt igazán nehéz az embere­ket rávenni arra, hogy rend­szeresen tartsák karban az egészségüket, vegyék elejét a kórnak. Azután a másik prob­léma: a putrik sora a Kis-Du­na partján. A tanács nem ad­hat a telep minden lakójának új otthont, s tíz éve, mióta itt dolgozom, ugyan jó néhányan kaptak lakást a faluban, de a telep utánatöltődött. Evekkel ezelőtt — még állt a művelő­dési ház — volt cigányklub is. ahol kéthetente 30—40 ember is összejött, s ez jó alkalom volt az egészségügyi felvilágo­sításra. Amióta az otthont életveszélyessé nyilvánitották és lebontották, csak a rendelő­ben mondhatom el a tudniva­lókat — a betegeknek. Igaz, ezt minden alkalommal két- szer-háromszor is megteszem. Nemcsak azért, hogy megért­sék, mi az érdekük, hanem azért is, mert a beszéd eltere­li figyelmüket a bajukról, fáj­dalmukról. s csökkenti a szo­rongást. Barátként fogadták be Dr. Tóth István eddig gon­dokról beszélt. A kérdésre — miért maradt mégis a körzet­ben? — mégis azt feleli: — Mert szeretek itt. Apám is kör­zeti orvos volt, negyvennégy évig egyetlen helyen, Mezőtár- kányon. Én Borsodban kezd­tem, Vattán, azután visszatér­tem Hevesbe, Feldebrőre, on­nan csábított Dömsödre a ba­rátom, dr. Berhés Béla, a má­sik körzet orvosa. Még az egye­temről ismerjük egymást, s itt úgy fogadtak, mint a Berhés doktor barátját. Szerették őt, s megszerettek engem is. — Igen, fogadott a falu. Nyolc éve tanácstagnak vá­lasztottak, pedig (itt úgy mondják) gyüttment ember­nek számítottam, öt éve már igyekszem meghálálni a bizal­mat. Küzdők a faluért, no nem nagy horderejű dolgokban, csak kisebbekben. A legfőbb sikernek azt tartom, hogy be- lekezdtünk az apaji orvosi rendelő és lakás építésébe — elegendő pénz nélkül is. S ta­lán az év végére elkészül. Fel­adat pedig marad azután is. Például szeretném elérni, hogy a dömsodi Dózsa Tsz-nek le­gyen több rehabilitációs mun­kahelye. Körzeti orvosnak lenni falun — bizonyára nem a gyógyí­tó szakma leglátványosabb változata. Ám a település, la­kói, a velük együtt élő, gond­jaikban osztozó orvost mindig elsőként keresik, ha baj van. Tóth doktort is. Rendel napon­ta, délelőtt fél nyolctól tizen­egyig és délután öttől hatig. Vasvári G. Pál Lyukasórák A gyerekeket nem zavarja az ónszürke égbolt s a cuppo­gó sár. önfeledten rohangász- nak a kastély klasszicista osz­lopai körül. Öraközi szünet van. Bunth Jánosné igazgató­nő mentegetőzve mutatja a derékmagasságig levert fala­kat, a kupacban álló meszes­vödröket — a helyreállítás mindenkori relikviáit. — Nagyon messze van a volt állomásépület, ahová az alsó­sok többsége jár. Szinte meg­oldhatatlan a helyettesítés. Ha váratlanul megbetegszik egy tanító, mire tőlünk kiér egy másik tanár, vége az órának, s vissza is jókora késéssel ér­kezik. A pendlizés eredménye itt is, ott is egy-egy lyukas­ára. A szomszédvárban Szabó István üzemvezető kalauzol körbe. Zománchuzalokat szi­getelnek, illetve közúti lámpá­kat szerelnek össze a telepen, de működik egy lakatos-forgá­csoló műhelyük is. A csaknem harminc dolgozó — kettő ki­vételével — helyi lakos. Talán együtt? A pátyi székhelyű Zsámbéki medence Tsz három község határában gazdálkodik, közü­lük az egyik Biatorbágy. — Valamikor úgynevezett földalapi juttatásként került a jelenlegi termelőszövetkezet egyik jogelődjének birtokába a fél kastély — magyarázza Lu­kács Károly földrendező, aki egyébként rátalált Metternich Paulina nevére is az egyik te­lekkönyvben. — Állami tulaj­don volt azonban egészen 1967-ig. Az akkor kiadott ív­es számú törvény végrehajtása során lett a helyi szövetkezet, a tizenegy évvel ezelőtt végre­hajtott egyesülés után a Zsám­béki medence Tsz tulajdonává. — Nem arról van szó, hogy elzárkózunk az ésszerű megol­dás elől — magyarázza Szín Béla tsz-elnök. — De azt fel­háborítónak tartjuk, hogy megkérdezésünk nélkül készít­tetett a tanács egy olyan ta­nulmánytervet, amelyben szin­te mint sajátját szerepeltette a mi területünk egy részét. Ne­künk is problémát okoz a kor­szerűtlen fűtés és szívesen tár­sulnánk a biatorbágyi tanács­csal ennek ésszerű megoldásá­ra. A tanács szerint a termelő- szövetkezet inkább a kisajátí­tást szorgalmazná, hiszen ak­kor milliókat kapnának. — Szó sincs erről! — tilta­kozik dr. Csontos József fő­könyvelő. — Az említett üze­mek mellett ott működik a Poltex ipari szolgáltató szak­csoportunk központja. Bedol­gozóink tavaly 35 millió forin­tos bevételt értek el. Az ott foglalkoztatott 120 ember munkájára szükségünk van — s nekik is az ottani munka- lehetőségre. Ugyancsak a kas­télyban intézzük biatorbágyi nyugdíjasaink — ők sincsenek kevesen — ügyes-bajos dol­gait. Az elmúlt években bár­milyen kéréssel fordult hoz­zánk a biatorbágyi tanács — például telekparcellázás, út­építés, udvari terület átenge­dése a kastélyban — mindig szívesen segítettünk. Ezért nem értjük ezt a mostani ügyet. Horváth Judit A lepárló vezérlője m m _ 3 . J Ili­m Jr tm viliit s r • m A Budapesti Műszaki Egyetem automatizálási tanszéken a kö­zelmúltban elkészült az a félüzemi lepárló berendezés, vala­mint annak vezérlő szabályzó rendszere, amely vegyipar, föld­gáz-, kőolajipar és élelmiszeripar egyik alapvető technológiája. Az irányítási rendszert elsősorban oktatási cs kutatási célok­ra használják, de a sorozatvizsgálatok, illetve kísérletek hasz­nos tapasztalatokkal szolgálnak a műszaki fejlesztésben és a mérnökképzésben is. Lebecsült hivatás Segíteni, mielőtt kérnének! A kilencedik Árva kiskertek Ki korán vet magvakat... Lassan már lepipáljuk az angolokat, annyit beszélünk az időjárásról — jegyezte meg valaki találóan. Hát hogyne, amikor folyvást meglepetések­kel szolgál, nem éppen kelle­mesekkel. Mint most is. A hét végén, az oly rég várt napsü­tésben sokan készültek kirán­dulásra. nagy kert; munkákra. Kitekintve az ablakon azon­ban csak a legelszántabbak keltek útra, hogy a meleg la­kás helyett a „birtokra” men­jenek. Pedig munka adódik bőven. A máskor oly nyüzsgő Göd is szinte néptelen volt ezen a borongós, hűvös hétvégen. Imitt-amott lehetett látni egy- egy embert, amint fát met­szett, avart gereblyézett. A Szent László utca elején, a kettes számú ház tulajdonosa Lakatos Gyula és felesége. Már az utcai front mutatja, hogy ez a porta nem a tétlen kikapcsolódás színhelye. Ér­tően metszett rózsatövek sora díszíti a házelőt. — Ezeket mar az ősszel meg­metszettem — mondja a ház asszonya. Most a szőlőn van a sor. Ha azt akarjuk, hogy az a kis pince ott a ház végében Néhány hónappal ezelőtt írtunk egy nyolcgycrme- kcs taksonyi családról. Szinte a helyi tanácson sem tud­tak róluk semmit. Soha nem jelentkeztek segélyért, nem kilincseltek lakásért, pedig nem éltek könnyen. A fiatal- asszony gyermekgondozási segélye, a férj fizetése a csa­ládi pótlékkal együtt sem túl sok. A Test megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet rendszeres nevelési segé­lyében pedig csak négy gyermek részesül. szép játékokra, Legóra is fut­ja. Sajátjuk a kis ház, amely­ben élnek. Évekkel ezelőtt részletre vásárolták, ám kom­fortosításra már nem futotta erejükből. A padlásfeljáró helyén aprócska fürdőszoba van, de mosakodáshoz, pelen­kamosáshoz a vizet a ház előtti nyomóskútról hordják. Amikor arról beszélgettünk az édesanyával, hogy miért nem próbálnak segítséget kér­ni a tanácstól, ő elmondta, nem kenyere a siránkozás. Az iskolában a gyermekvédelem­mel megbízott tanár, az óvónő vagy a védőnő is tudja, hány éhes száj van a Szutter ház­ban. Ha tudnának gondjaikon enyhíteni, bizonyosan már megtették volna. Csak a vállát vonta meg, amikor arról faggattam, mit szól a falu a nyolc gyerekhez. Ám, hogy mit gondolt valójá­ban, az csak később derült ki. Októberben beszélgettünk, s amikor január végén Tak­sonyban jártam, a tanácselnök elmondta, hogy megszaporo­dott a Szutter család, megszü­letett a kilencedik gyermek. Ennek ellenére Szutter Ló rándék szépen élnek — a tö­rékeny fiatalasszony összetart­ja, irányítja a családot — bű­vészmutatványnak is beillik az igyekezet, amellyel a fillér­re kiszámított jövedelemből nemcsak rendes ruhára, bősé­ges kosztra, a nagyobbaknak minden héten mozira, de még ne maradjon üres, akkor bi­zony gondozni kell. A metszést én nem merem vállalni, azt az unokabátyám csinálja. No igen, egy külkereskedő honnan is érthetne az ilyen szakértelmet igénylő munká­hoz. Csak akkor csodálkozom el egy kissé, amikor megtu­dom, hogy a venyigékkel buz- gólkodó vendég, aki csizma hí­ján reklámszatyrokkal védi cipőjét a sártól, szóval hogy a mester tüdőgyógyász főorvos. Még ha sebész lenne... Egyéb­ként mindenkinek megvan a feladata, a faipari főmérnök férj stílusosan ablakokat gyárt, az asszony dughagymát, petrezselymet vet. Kabátban foglalatoskodik, nincs egy csöpp melege sem, kárpótolja viszont a gondolat — az elsők között ehet zsenge újhagymát. És még mi mindent kéne el­végezni! A cserjék is metsző­olló után kiáltanak, a tavaszi lemosó permetezés sem vár­hat sokáig. Egyszóval már nem azt sajnálják, hogy a legke­vésbé sem hívogató idő elle­nére kijöttek, hanem azt, hogy mindjárt vége a napnak. Sz. T. Nemcsak ikreknek Nyeste István tanácselnök októberben őszintén bevallot­ta, hogy nem tudtak a család gondjairól, s ígéretet tett, igyekeznek segíteni nekik. Ja­nuárban azzal fogadott, hogy felkeresték ' Szutterékat, s amint enyhül az idő, beveze­tik telkükre a vizet. Akkor, mintegy végszóra megérkezett Márton Károly, a PVCSV he­lyi kirendeltségének vezetője és elmondta, akármilyen fa­gyos is a föld, napokon belül bevezetik a vizet a portára. — Ott jártunk és láttuk, hogy az ember vagy kétszáz méterről hordja a pelenkamo­sáshoz a vizet — mondja fel­háborodva a szerelő. —• Az asszonyt visszavitték a kór­házba, mert valamilyen komp­likáció lépett fel, és a férj ottmaradt a sok gyerekkel. A házuk előtt levő nyomóskút befagyott, és igaz, hogy min­den házban bent van a víz, mégis a másik kútra kell jár­nia. Hát ezért vállaltuk, hogy sürgősen megcsináljuk a mun­kát. Természetesen társadalmi munkában dolgoztak. Mint legutóbbi beszélgetésünkből kiderült, a kerti csap elkészült Szutterék udvarában. — Sokan felfigyeltek erre a családra — mondja a tanács­elnök. — Valóban olyan em­berek ők, akik megérdemlik a segítséget. A taksonyi üze­mek, szövetkezetek dolgozói szeretnék ezután is támogatni a családot. Abból indultak ki, hogy egy ország mozdul meg, ha valahol négyes-ötös ikrek születnek. Gyűlik az automa­ta mosógép, a hűtőszekrény, az anyagi támogatás. Pedig az orgonasíp módjára sorakozó gyerekek ellátása, becsületes felnevelése sem könnyebb feladat. Amit saját erőnkből tehetünk, azt megtesszük ér­tük, és a Hazafias Népfront helyi bizottságának titkárát bíztuk meg azzal, hogy a községen túl is egyengesse a család útját. Magánügy lenne? Minden településen élnek Szutterek, legföljebb Kisnek, Nagynak, Kovácsnak nevezik őket. Csak észre kell venni őket, akkor -is, ha nem szól­nak, nem panaszkodnak. Szo­cialista brigádoknak, munka­kollektíváknak legalább olyan méltó nemes feladat lehet tá­mogatásuk, mint húsz méter járda vagy egy buszmegálló megépítése. így talán előbb-utóbb meg­változna az a társadalmi szemlélet, amely nem sokra tartja az anyaságot, gúny és ízetlen megjegyzések céltáblá­jává teszi a nagycsaládokat, olyan légkört teremtve, amelyben a sokadik baba ér­kezését titkolni, szégyellni kell. Móza Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents