Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1985. MÁRCIUS 16., SZOMBAT ZINHAZI LEVEL Barátaink — kortársaink Ez az a ház, ahol semmi sem változik lg A most folyó színiévadban húsz magyar színház összesen huszon- ! egy szovjet drámát mu- ítatott be tizenhét szerző I tollából. A számok még növekednek, mert több, ezután sorra kerülő bemutatóról tudunk. Mielőtt bárki felkapnál a fejét, s kampányra gyanakodna, meg kell mondani: egyetlen kulturális irányító szerv sem tett olyan lépéseket az évad elején, vagy még az évad tervezési időszakában, melyek valamiféle nyomást gyakoroltak volna a színházak ilyen irányú darabválasztására. Azok az idők szerencsére elmúltak, amikor e szervek kötelező érvénnyel szóltak bele a színházak műsortervébe, elképzeléseibe. Ma senki nem akar a -felelős művészeti műhelyek felelős vezetői helyett gondolkodni, senki nem menti fel ezeket a vezetőket az alól, hogy maguk, önállóan és sajátos arculattal formálják ki színházuk profilját, stílusát. Sőt, éppen hogy arra buzdítják a színházak vezetőit — igazgatókat, művészeti vezetőket, főrendezőket, dramaturgokat, irodalmi vezetőket —, hogy a maguk elképzelései szerint dolgozzanak, Nos, a színházakat senki nem utasította, hogy az 1984/85-ös évadban szovjet drámákat játsszanak- Erre egyszerűen nem volt szükség. Aligha akad olyan magyar színházi vezető ember, aki ne tudná nagyon is jól, hogy a magyar színházak egyszerűen nem lehetnek igazán kortárs művészeti intézmények az élő szocialista drámaírók műveinek színrevitele nélkül. Ezek ugyanis — ha néha erősen áttételesen, vagy igen bonyolult művészi eszközökkel is — alapjában véve közös témakört, életszférát, politikai helyzetet és környezetet érintenek, ezeknek a problémáiról, konfliktusairól szólnak. Ismerős dolgok tehát, még akkor is, ha egy mai témájú mai csehszlovák darab, s egy hasonló szovjet (és ezen belül: litván, grúz, örmény stb. eredetű) dráma, meg, mondjuk, egy magyar színpadi alkotás között, adott esetben a hasonlóság, az egybehangzás talán nagyon kicsi is. Azt mondhatnánk: a világ azonos, minden különbözőségével, egyedi sajátságával együtt is, amelyben ezek a művek létrejönnek. A szocializmus országainak azonos alapvonásai, alapproblémái, alap- konfliktusai — noha más és más ve- tületben, megközelítésben, a fejlődés más és más szintjén, fázisában. Sokféleség az egységben, a sokféleségben — ha kedvelnénk a jelszavakban gondolkodást, talán ezt a szlogent találhatnánk ki erre a jelenségre, s akkor ez a jelszó is túlmutatna a színház, a drámairodalom körén, hiszen alkalmazható lenne a politikai, a gazdasági, a társadalmi életre is. Minden művészeti alkotás egyben híradás is, információszolgáltatás is, a maga esztétikai értékén túl. Gondolkodásmódról, tradíciókról, életmódról, életvitelről, életeszmékről, vagy azok hiányáról árulkodik, s néha olyan gazdag lehet ez a mögöttes tartalma, hogy fontosabbnak Vrtjuk, mint a közvetlen témát, a «.özvetlenül ábrázolt tárgyat. Csak *.gy példa: Csingiz Ajtmatov regénye, vagy a belőle készült színpadi alkotás, Az évszázadnál hosszabb ez a nap, egyik síkjában elmond egy konkrét történetet egy öreg pásztor- «mberről és a tevéjéről — de egy másik síkon ez a történet mélységesen átitatódott egy nép, a kirgizek tradícióival, ősi szokásrendszerével, kultúrájával, a sztyeppéi pásztorkodás során kialakult megannyi emberformáló erő felmutatásával. Nos, ezek a baráti országokból hozzánk érkező művek szinte kivétel nélkül efféle informatív szerepet is betöltenek. Jobban megismerjük belőlük egymást. Mint ahogyan o szocialista országokba elkerülő magyar művészi alkotások is hordoznak ilyen tartalmakat, azokból is jobban megismerhetnek bennünket. A művészetnek erről a legjobb értelemben vett ismeretterjesztő szerepéről, hatásáról keveset szoktunk beszélni, pedig ez is rendkívül fontos. Ha most a szovjet drámák hazai bemutatóira, színpadi jelenlétükre koncentrálunk, annak e fenti okokon kívül van bizonyos természetes aktualitása is. Az 1945 óta eltelt negyven esztendő, az ezzel kapcsolatos évfordulók adják ezt az aktualitást. De egyúttal a folyamatosságra is rávilágítanak. Kevesen tudják talán, hogy az 1945 elején újrainduló magyar színházi élet egyik legelső bemutatója a Nemzeti Színházban egy szovjet dráma volt: Rahmanov: Viharos alkonyat című darabját 1945. június 28-án vitték színre, Geliert Endre alighanem első — s mindjárt hosszú évekre szóló sikert jelentő — önálló rendezésében, Polezsájev professzor szerepében Major Tamással, s a szereposztásban olyan nevekkel, mint Ladomerszky Margit, XJngváry László, Rajczy Lajos. Az elmúlt évtizedek során pedig összesen mintegy háromszáz szovjet színmű került bemutatásra a magyar színpadokon. Sokan közülük szinte háziszerzőkké váltak. Arbuzov, Ro- zov, Bulgakov, Roscsin, Gelman, Visnyevszkij, Trenyov, Vasziljev, Ajtmatov, Vampilov, Katajev —, és persze Gorkij, s még sok más szerző számos darabbal volt s van jelen színpadjainkon. Nemcsak jó darabokkal, érdekes témákkal, hanem e darabok révén igen sok rendkívül sikeres rendezéssel, kiemelkedő színészi alakítással váltak emlékezetessé ezek a szerzők. Most, a Művelődési Minisztérium, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, s a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza kezdeményezésére, a Népszínház segítségével, előadássorozat indul az évadban színen levő szovjet dráfnákból. A nyitány már elhangzott: a Népszínház művészei a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza színháztermében tartották a magyar- országi bemutatóját Szofja Prokof- jeva Tanúk nélkül című kamaradrámájának. Ezt a roppant feszült, rendkívül kemény drámát, mely a jelenlegi szovjet élet egyik nagy problémáját, a családok széthullásához vezető konfliktusokat tárgyalja, a színház igen sok vidéki játszási helyen — így Pest megyében is — bemutatja. A Barátaink — kortársaink címet viselő bemutató- vagy előadássorozat azonban azt a célt tűzte maga elé, hogy vagy a szovjet kultúra háza színpadán, vagy a Népszínház ban — a Józsefvárosi Színházban vagy a pár nap múlva megnyíló kamaraszínházban, vagy a Játékszínben, esetleg más budapesti színpadon — megismertesse a fővárosi közönséget az országban a műso ron levő szovjet drámákkal. Ezek kö' zött olyan kiemelkedő munkák találhatók, mint Gelman A pad, Magasfeszültség, illetve Prémium című darabjainak a kecskeméti, a győri s a zalaegerszegi, színházban színre hozott előadásai, Rozov Szállnak a dar- vak című drámájának szolnoki, Bulgakov Iván, a rettentő című komédiájának veszprémi, Gorin A gyújtogató című drámjának miskolci, Vampilov A megtalált fiú című darabjának pécsi, vagy Majakovszkij Gőzfürdő című szatirikus komédiájának kaposvári előadásai. E z a sorozat mindenesetre azért is üdvözlendő, mert törleszt valamint abból az adósságból, ami az utób bi években felgyűlt a kortárs szovjet drámatermést illetően. Nem követtük ugyanis eléggé frissen, eléggé naprakészen ezt a termést, pedig igen sok olyan mű született, mely hallatlanul érdekes híradás is, kitűnő dráma is, és nálunk is erős visszhangot válthatna ki témájánál, ábrázolt konfliktusainál fogva. Takács István Gyorsan vették a kalapjukat Tahitótfalun már megint zárva a művelődési ház. öt év alatt öt igazgató vette a kalapját; vagy önszántából, vagy mert megkérték erre. A tétova, esetleges programok, a rideg, elhanyagolt környezet inkább taszítja, mint csábítja a falu lakosságát. A helyzetet nemrégiben fölterképező szakfelügyeleti vizsgálat így összegez: a művelődési ház gyakorlatilag hosszabb ideje nem tölti be funkcióját, fordulatra addig nem is lehet számítani, amíg a fenntartó nem változtat az intézmény működési feltételein. Megint csalódtak Állatorvosi ló Ezek az úgynevezett egyszemélyes házak nem vonzzák a népművelőket, mert nem igazgató, hanem mindenes válik belőlük. Cipelik a székeket, felügyelnek a takarításra, a fűtésre, intézik az adminisztrációt, csak éppen arra nem jut idejük, energiájuk, amire kellene. Egy több éves gyakorlattal rendelkező szakember kétszer is meggondolja, hogy ilyen helyre szegődjék. Maradnak a kezdők, a képesítés nélküliek, akikben több a lelkesedés, mint a megalapozott tudás. Halovány. elképzelésekkel látnak munkához és a fenntartók gyakran nem támasztanak követelményeket velük szemben, így aztán nincs is mit számonkérni. Ráadásul nincs, vagy nagyon rossz állapotú a szolgálati lakás, a fizetés még a helybéli pedagógusok átlagát sem éri el. Csoda-e, hogy hamar feladják? Mindenütt nehéz a népművelők dolga, Tahitótfalun különösen az. A művelődési ház környezete, külleme elhanyagolt, rendezetlen, a vakolat hiányos, a falon vésések nyoma éktelenkedik. Az egyik könyvtárhelyiségbe egy iskolai osztály költözött, a másik ugyan fogad látogatókat, de méltatlan körülmények között: kormos falak, középen kályha, mellette a fölstószolt tűzifa. A tetőtéri klub sem szebb, nem szólva a földszinti, betonpadlós nagyteremről, ahol őszszel még mozielőadásokat tartottak. A hideg beálltával ez is megszűnt, mert ha a könyvtárban begyújtanak, akkor itt jön ki a füst. Az oka: egyetlen kéményre .három kályhát kötöttek. A mellékhelyiségek egy másik épületben kaptak helyet, s ott van a szolgálati lakás is, amely a hivatal- segéd otthona. Az egykori nyomdaépületben niníR A DIÓFIGYELŐ A Népszínház művészei: Andal Györgyi és Beregi Péter a Tanúk nélkülben. KÖRKÉP KOMÁROM MEGYÉBŐL. Újszerű vállalkozásra, majdnem lehetetlen feladatra szánta el magát a rádió, amikor elhatározta: riportok segítségével egy megye közérzetéről, hangulatáról rajzol hiteles, őszinte képet. Azért tartom nehéznek a feladatot, mert az ember szabta közigazgatási határok nem természetes képződmények, így nehezen képzelhető el, hogy az a néhány száz ezer ember, aki Tatabánya és Esztergom környékén él, markánsan különbözne a többi kilenc és fél millió magyartól. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ország lakóinak ez az egyhuszada településenként, foglal, kozási áganként, családonként is olyannyira különbözik. Az ötlet mégis jónak bizonyult. Ennek a velünk szomszédos megyének a lakói végül is éppen azért váltaic érdekessé a hallgató számára, mert gondjaik, életérzésük olyannyira ha. sonlatos a mienkéhez, ezért válaszaik, töprengéseik alkalmasnak Bizonyultak arra is, hogy okulhassun« azokból, vagy éppen vitába szálljunk velük. A katolikus érsek, a bányaigazgató, a Bábolnai Állami Gazdaság országos tekintélyű vezetője és a megyei pártbizottság első titkárának szavaiból — anélkül, hogy összebeszéltek volna — erőteljesen kicsendült az életet jobbító szándék, az a törekvés, hogy összefogva haladjon a közösség előre. Nem más ez. mint a szocialista nemzeti egység ideáljának megvalósult példája, az az erő. amely az utóbbi harminc esztendő alatt lendítette előre az országot, s amely további haladásunknak is egyik biztosítéka. Nem állítja azonban senki, hogy ez az út mindig diadalmenet s nem kell megbirkózni embert próbáló akadályokkal. Ez derült ki a műsor legemlékezetesebb percei alatt, amikor a bányászsors nehézségeiről vallottak a riportalanyok. Azokról az emberekről, akiknek tíz-egynéhány évvel ezelőtt azt mondtuk: munkájuk elveszítette értékét, s akiktől ma a korábbinál lényegesen kisebb fizetésért sokkal nagyobb teljesítményt várunk. Akiket az állandó túlórázásra, a szakadatlan hét végi műszakokra nem a pénz csábít, hanem a kötelességtudat szorít rá. FALURÁDIÓ. Ügy adódott, hogy a közelmúltban magam is részt vettem néhány termelőszövetkezeti zárszámadó közgyűlésen s reggelenként a Falurádió műsorának is rendszeres hallgatója lettem. S mintha mindig az előző napi viták folytatásának lettem volna a készülék melletti tanúja. Szó esett a haza; kertészkedes ellentmondásos helyzetéről, az innováció és a termelésbővítés nehézségeiről, a tőkehiányról, s hasonló kérdésekről. Ez a párhuzam nemcsak azt bizonyítja, hogy a Falurádió szakértő munkatársai rendszeres vendégek megyénkben, hanem azt is, hogy napról napra együtt élnek, együtt gondolkodnak a hazai gazdaságnak ezzel az izgalmas területével. Csulák András — Ügy ítéljük meg, hogy a költségvetés arányban áll azzal a szolgáltatással, amelyet a művelődési ház nyújt — mondja Szigetvári Ferenc vb-titkár. — Mivel jóformán nem működik, a kiadás is kevesebb, nem szükséges növelni a támogatást. Évek óta pénzmaradvány képződött, amelyet át kellett csoportosítani, s ennek nem látjuk értelmét. Ha lesz színvonalas szakmai munka, lesz pénz is. Az épület külseje azért megviselt, mert a nagy hideg miatt még nem tudtuk eltüntetni az elektromos hálózat felújításának nyomait. Amint kitavaszodik, sort kerítünk erre. A kéménnyel is csináltak valamit, most már használható az egyik kályha, de nem érdemes befűteni, ha nincsenek programok. Egyébként néhány éven belül megvalósul a központi fűtés, mert egy közművelődési célokra is alkalmas iskolai napközit építünk a művelődési ház mellé, amelynek a kazánházára rá lehet majd csatlakozni. — Az a legfontosabb, hogy egy megfelelő vezetőt találjunk a művelődési házba — érvel Szigetvári Ferenc. — Idáig nem sikerült, az okát nem tudom, mert akkor még nem dolgoztam itt. A legutóbbi igazgató tevékenységét sajnos már ismerem. Rendes, talpraesett fiatalembernek tűnt. de szakmailag és emberileg is csalódtunk benne, s a két hónap próbaidő lejártával nem hosszabbítottuk meg a szerződését. Most olyan, legalább tízéves gyakorlattal rendelkező szakembert keresünk, aki egyben az általános iskola közművelődési igazgatóhelyettese is lenne. Azt reméljük, hogy a közös irányítás mindkét intézmény javára válik. Ez a státus tisztességes fizetéssel, és két szoba összkomfortos szolgálati lakással jár. A régiben pedig bent maradhatna a takaraítónő, mert rá is szükségünk van. Az állást meghirdettük, várjuk a jelentkezőket, i )' Tefner Zoltán, Szentendre város tanácsának közművelődési felügyelője sem tudta nyomon követni a sok személyi változást. A ház állapotát, a művelődési feltételeket azonban jól ismeri. — A művelődési ház alkalmatlan funkciójának betöltésére, s ezzel szembekerül a mindenkori igazgató — mondja. — Ki sem derülhet a ta- lanetuma, mert az emberek széles ívben elkerülik az intézményt, ugyanis nem ilyen körülmények között akarják eltölteni kevéske szabad idejüket. Az a véleményünk, hogy az épületet más célra kell hasznosítani és új művelődési központra van szükség. Persze, nem szólhatunk bele, nem sérthetjük meg a helyi önállóságot, csupán tanácsot adhatunk... — Több alternatívát javasoltunk. Az első szerint az általános iskola területén kellene kialakítani egy új intézményt, ez azonban házak, üzlethelyiségek bontásával járna. A második variáció értelmében a futballpálya környékén lehetne építeni egy komplex intézményt, amelyben összekapcsolódna az iskola, az óvoda, a köz- művelődés és a sport. Ennek az a hátránya, hogy távol esne a falu központjától. A legjobb, de legdrágább megoldás az lenne, ha a Duna-par- ton, a Kék Duna Tsz földjén épülne egy kulturális- és sportközpont. A legolcsóbb és legrosszabb pedig az, ha a mostani mellé települne a ház, hiszen ez változatlanul számolna az erre alkalmatlan épület hasznosításával- Abban egyetértünk a helyi tanáccsal, hogy mindenképpen kell valaki, aki egy személyben felelős a falu közművelődéséért. Mindenütt falak Anyagi, személyi, módszertani problémák halmozódtak fel Tahitótfalun. Bármerre mozdulnak, falakba ütköznek, s egy kicsit maguk is tehetnek erről. Mégis lépni kell, mert egyelőre aktuális a régi sláger: ez az a ház, ahol semmi se változik, ez az a ház, ahol áll az idő. Háromezerötszáz ember bánja. Kövess László csenek olyan terek, amelyek a közösségi együttlétre alkalmasak, de biztosan lehetne valamit kezdeni, ha az épület nem volna ennyire elhanyagolt. Egy kis pénz befecskendezésével, a költségvetés növelésével talán el lehetett volna kerülni a mostani végeredményt. A helyi tanács azonban nem emelte, hanem csökkentette a támogatást. A tahitótfalui művelődési ház hasonlatos ahhoz a bizonyos állatorvosi lóhoz, amelyen egyszerre lehet minden betegséget tanulmányozni. Ez még akkor is igaz, ha hozzátesszük: az utóbbi időben országszerte nehezebb körülmények között dolgoznak a kis házak. Míg a nagyobb intézmények több pénzből gazdálkodnak, s azt kiegészíthetik a tanfolyamokból, a szolgáltatásokból származó bevétellel, addig az előbbieket jóval hátrányosabb helyzetbe hozza a gázsik, a bérleti díjak, az üzemelési költségek emelkedése. A szintentar- tás sok esetben azt jelentette, hogy a tanácsi támogatás ugyan nem csökkent, de nem is tudta fedezni a többletkiadásokat.
